Nemzeti Sport, 1930. február (22. évfolyam, 22-41. szám)

1930-02-16 / 32. szám

Vasárnap, 1030 február 16. *»**«•*» etc Meislt kérték fel a csehek, hogy közvetítsen a magyar­­cseh konfliktus ügyében Meisl vállalta a kényes feladatot — Telefonjelentésünk — Bécs, február 15. Ma délelőtt Tschackert dr., a cseh­szlovák szövetség elnökségének tagja telefonon felhívta Meisl Hugót és ki­fejezetten felkérte, hogy közvetítsen a magyar—cseh konfliktus ügyében a két szövetség között, mert a csehek nincsenek abban a helyzetben, hogy az általuk javasolt szövegtől eltekint­senek, a szakítást azonban mélyen fájlalnák. Meisl a felkérést vállalta és legkö­zelebb akcióba is fog lépni. Honorka Ottó. Somogy jobban akarja kezdeni a szezont, mint az ősszel — Saját tudósítónktól — A kaposvári együttes tegnap este pontosan megérkezett a fővárosba. A lelkes együttes különös nagy gond­­dal készült erre a meccsre, mert fel­tétlenül győzni akar. Nem azért, mert a jó kezdés igen sokat jelent anyagi­lag, hanem mert a győzelemre égető szüksége van. A csapat hangulata nagyszerű, az egyesület berkeiben azt tartják, hogy ez már maga is fél győzelem. A csapat a következőkép­pen veszi fel a küzdelmet: Kutasi — Pesti, Morvay — Tal­­lián, Somogyi, Blum — Galam­bos, Lovag, Jakube, Presovszky, Steiner. A csapat tartalékául Győrffy jött fel. Az együttest Kovács József dr. városi főügyész, Lánczy Béla igaz­gató és Szűcs Rezső dr. főtitkár kí­sérte a fővárosba. Blum csapatkapitány a következő nyilatkozatot adta: — Az őszi kezdésnél feltétlenül job­bat akarunk elérni, mert ez létkérdés a számunkra. (Az ősszel a III.­­ker. elleni 2:2-es döntetlennel indult a szezonnak a Somogy.) Az SzNSE fúziós tárgyalásokat folytat a MOVE Kispesti Remény­nyel. A tanácskozásotok a MOVE II-t Király Lajos, az intézőbizott­ság előadója képviseli. Fogoly II. az UTE trénere lett. A „Minden idők legjobb jobbhátvéd­je” a napokban elvállalta az UTE tré­neri tisztségét. Újpesten igen sokat várnak a népszerű játékos munká­jától. Skvarek gyógyul. Skvarek ma dél­előtt hagyja el a kórházat és a héten orvosi engedéllyel már tréningbe is fog állni.­iiiihiiiiiiiiiiii­iiiiiiiiiiiiiiiiiiHiiiiiiiiii­iiiii­iiiiiiiiiiiiIi­iiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii Magyarország 1039. évi női, férfi és páros mű­korcsolyázó bajnoksága a városligeti műjégpályán MB1IM Szabad gyakorlatok febr. 16-án, vasárnap este fél 7 órakor. Nézőjegyek: számozott ülőhely P 2.—, állóhely P 1.—. Tagoknak és napi jegyeseknek: ülőhely P 1.—, állóhely 50 fillér. 1­ 7 (E cikkünk sorrendben a harmadik, mely a banksport krízisét boncolja. Akciónk­ jelentősége egyre dagad, egyre szélesedik. Új szín, új hang, új panasz ömlik ki e sorokon által s mögöttük ott áll eredményt várón a tisztviselőtársa­dalom egysége. Még sohasem találkoztunk­ az emberi társadalomnak ily sajátos kasztjával, mint a vállalati tisztviselő, a maga szo­morú függő viszonyával, mely megöli lelkében az önálló véleményt s a szabad kritika nyilvánítását. Akadtak bővével levelek a hozzánk beérkező levélhal­­az­­ból, melyek azt írták, hogy igazunk van, de ne írjunk erről a problémáról többet,­­mert bizony megharagszik a TÉBE és megharagszik a GyOSz és megharag­szanak a vezérek és lehet, hogy ebben a nagy haragjukban még attól a csekély alamizsnától is megfosztják a tisztvise­lőket, mellyel ezek a vállalati sportot úgy, ahogy fentartják. E sajátságos tapasztalathoz csatlakozik a következő: Midőn a bankliga szervezetének részlet­­kérdései tekintetében adatok után kutat­tunk s ebben a felderítő utunkban ille­tékeseket kívántunk megszólaltatni, ezek a tiszteletreméltó urak állig gomdolkoz­­tak és ezt mondták: — Nem nyilatkoz­hatunk, mi függő viszonyban állunk a bankkal, mi tisztviselői vagyunk a bank­nak. Egy másik úr — szintén jelenté­keny nevű vezető — kérdésünket ugyan­ilyen határozottsággal hagyta válaszo­­latlanul, mondván: — Kérem ne­kem ez­ a dolog nagyon kellemetlen, tessék en­gem kihagyni a dologból... Mennyi félelem búvik meg e monda­tok mögött, mennyi függés, milyen ha­tártalan gyengeség... Lehet ezt lelkiismeretfurdalás nélkül irattározni? ) Henry Ford, a szociális indusztriá­­nak teremtő apostola néhány eszten­dővel ezelőtt megteremtette az ötna­pos munkaidőt. Ford gyárában egy héten csak öt napot dolgoznak az em­bere­k s ami megmarad így időben, azt a munkás a saját testének és lel­kének és családi kötelékeinek ápolá­sára fordítja. Angliában a week-end rendszer egyre dübörgőbb erővel hódít teret s egész Európában végigszáguldott már a nyolcórás napi munkaidő pa­rancsoló szüksége. S ugyanakkor a bankokban reggel fél kilenctől két órai megszakítással késő délutánig, sőt este nyolcig s azon is túl íróasztala mellett ül a fiatal bankfiú s a családos „bankas­­tyán” és számítja a kamatot és­­írja a pénzt termő leveleket i­s ebben a szürke robotban, mely oly vigaszta­lan, sohasem látja meg az élet millió szépségét. Ford bölcs ember. Ezt még a pesti vállalati igazgatók sem tagadhatják. S az angol üzleti vezéreknek is helyére van az eszük s Európa nagy kalmár­fejedelmei nem altruista koponyák. De az idők megértése elfogadtatta velük az ötnapos munkaidőt, a week­­endet és a nyolcórás napi mockát. Ezek a bölcs urak nem azért hajoltak le a dolgozó emberhez, mert a bibliá­ban mélyedtek el s nem azért, mert szociális érzéseik támadtak, hanem mert az esztendők nagy tapasztalatai­ban ráeszméltek arra, hogy az alkal­mazottnak szüksége van pihenőre, szüksége van arra, hogy a munka után meglássa még a napnak fényét,­ hogy sportolhasson, hogy kitornázza testéből a pocakot s a „ziccsláss” nagy súlyzóit, hogy így kedvet, értel­met, örömet találjon a munkában. A túlhajtott gép hamar elkopik, hamar tönkremegy. Ford ezt a tör­— Saját tudósítónktól —­vényt az autószakmából jól ismerte. Ford rájött arra, hogy kevesebb idő alatt friss munkaerőket dobva rajvo­nalba, ugyanazt a munkaeredményt hozza ki belőlük, mint akkor, ha e tömeget úgyszólván csak az alvás szabadidejével ajándé­kozza meg, s dolgoztat velük tizenkét órát. De a vállalatok és a bankok nem ismerik ezt a törvényt. A bankok és a vállalatok még mindig taposómalom­nak tekintik a hivatalt s a hivatalno­kot gépnek, „akit” havonta elegendő 120 pengő fizetés­­ erejéig olajozni. S ez a harmadik oka annak, hogy a bank- és vállalati sport dekadenciája oly tragikus lejtőre került. Tegnapi postánkban több mint öt­ven levél mondotta el azt az egyete­mes panaszt, melyet most itt nyilvá­nosságra hoztunk. — Nincs időnk sportolni. Ez a refrénje minden levélnek. — Nem foglalkozhatunk testedzéssel, mert a hivatalos órák az estébe nyúlnak. — Nem futballozhatunk, mert az osz­tott munkaidő az est beálltáig az íróasztal mellé láncol... Fáradt a magyar bank- és válla­lati tisztviselő s a munka végnélküli Ariadne-fonalát göngyölve, lelkében a közöny köde fekszik. Ha volna is pénz, ha áldoznának is a bankok, ha megnyitnának is az el­dugott zsilipek, még akkor is: feltá­madhatna-e így a banfo­los vállalati sport? Nem támadhatna fel. Nem támad­hat fel, mert ahhoz, hogy az ember sportol­jon, nemcsak pénz, de idő is kell. Szabadidő, mellyel a hivatalnok ren­delkezik. Szabadidő, melyet nem ku­­nyerálással koldul ki a jószívű főnök­től. Szabadidő, mely jogosan jár, nemcsak egyeseknek, de mindenki­nek. Nyolc óra munka. S utána: felejtse el mindenki az íróasztalát, az aktá­kat s a szabad és független ember méltóságával kezdjen hozzá emberibb emberi lényének kiteljesítéséhez. _ És távol áll tőlünk, hogy a destruk­ció tankjait nekiindítsuk a bank- és vállalati falamusznak. De pro­gramunk, kötelességünk s hivatott­­ságunk, hogy a középosztálynak e nagy kasztját egészségesnek lássuk, a jövő nagy örömeivel a lelkében s ne meggyötörtnek, ne kimerültnek s a közöny ködébe süllyedtnek. Ismé­teljük: államfenntartó elem a közép­­osztály a maga sok százesztendős ne­mes tradíciójával s erre a középosz­tályra féltő gonddal vigyázni kell. Nagyobb gonddal és nagyobb féltés­sel, mint az eddig történt. S hogy ez a­­ középosztály, melynek egészsége, megtartása és sportja érdekében most már harmadik cikkünket írjuk, megmaradjon erősnek, harcosnak és teljes építő kedvében,, ahhoz szükség van arra, hogy a teste ne csenev­é­­szedjék el, ne satnyidjon el a munká­ban. Azt kívánjuk tehát: szűnjék meg az osztott munkaidő. Azt kívánjuk: kezdődjék a hivatal reggel nyolc óra­kor s tartson egyfolytában háromig. S utána jöjjön a szabad levegő és a szabadság. Utána jöjjön a sport, a mozgás és a függetlenség érzete. Felelősségünk teljes tudatában ál­lítjuk, hogy ez a rendszer csak hasz­not hozna a bankoknak, hogy emellett a rendszer mellett sem­mivel sem végeznének kevesebb munkát a tisztviselők, mint a mai antiszociális állapotok mel­lett. S ha mégis mutatkoznék restancia, amit nem hiszünk, úgy csak egyetlen megoldás lehetséges: a tisztviselői kar szaporítása, mellyel a B) lista­ kí­sértő bűneit s a fiatalság nyomorán lehetne enyhíteni. A bankoknál a tisztviselőszaporítás nem okozhat különösebb problémát. Milliós nyereségeinek és tantiémjei­­nek óceánjában megférne még ez a szerény többletkiadás is. És megcsök­kenne a 100.000 munkanélküli fel­kiáltójeles száma. Ehhez azonban, hogy ez a régen jelenbe kívánkozó utópia megvaló­suljék, nem elég, hogy a tervek és öt­letek szép ármádiáját felvonultas­suk, nem elég a tisztviselő sápadt arca és nem elég a vérszegény és ideges hivatalnok néma vádolása, nem elég az érv, a kritika — ehhez több kell. Ehhez a nagy reformhoz az kell, hogy a bankvezér egyszer elfelejtse, hogy autója kíméli lábát, tüdejét és izmait, hogy tantiamid esztendőt hét­köznapi szenzációvá teszik s hogy a remuneráció számára nem az egy rend ruha boldogságát jelenti, ehhez az kellene, hogy a zordán bankvezér egy­szer maga is kis tisztviselőnek érezze magát, a maga szürke jelentéktelen függő viszonyában és megrugottsá­­gában. Elismerjük, ez nagyon nehéz és szokatlan kívánság. De most farsang van, s az előkelő bankvezérnek oly pompásan illene groteszk maszknak a szegény hivatalnok lelki és testi rongyai. S ha e maszkot csak egyszer felpróbálná, — bizony gyorsan le­vetné azt — bizony gyorsan megelé­gelné ezt a sajátos maskarát. De nagy tanulságot is merítene tő­lóle. Megtanulná belőle, hogy Abbá­zia helyett boldog lehet az ember a Dunán is, s hogy ehhez idő kell, hogy Monte-Carlo izgalmai egy futball­meccs viharzásával nagyszerűen he­lyettesíthető, de ehhez is idő kell és sok minden mást megtanulhatna. És ha megtanulná, nem tétovázna többé és az egyetemes emberi szánalom je­gyében meghozná az áldozatot,­­ha kell, még a saját tanttomcsökkentése rovására is. Mert a jóindulat emberi méltóságát feltételezzük ezekben az urakban. A fent elmondottak nemcsak a bankbéli állapotokat kívánják körvo­nalazni. Ez a szomorú állapot egyformán érvényes igen sok biztosító­tár­saságra és igen sok gyárra és vállalatra, ahol a sport érdeké­ben talán még annyi sem törté­nik — (s most sokat mondunk) mint a bankoknál. Legközelebbi cikkeink egyikében most már közelebbről és számszerű adatokkal fogunk rávilágítani az egyes hibákra, melyek a bank és vál­lalati sportot mesterségesen elcsene­­vészesítik.(­. I.) A banksport kifejlődését lehetetlenné teszi az egész napot lefoglaló osztott munkaidő A sportoláshoz nemcsak pénz, hanem idő is kell, de mindkettőre bőségesen telnék a vállalati teljietetlenség által végsőkig kihasz­nált tisztviselőtársadalent túlmunkájából . Sem az­ országnak, sem a közgazdaságnak nem érdeke a mai osztott munkaidő s a milliós nyereségek hajszolása,­­ csak a busás tantiémeket szorí­taná lejjebb a nyolcórai munkaidő bevezetése

Next