Nemzeti Sport, 1930. február (22. évfolyam, 22-41. szám)
1930-02-03 / 23. szám
• »*"*«»» mp4 — De hogy,lehet így !... Egy kicsit sántikál, aztán kiáll. Révész csóválja a fejét, aztán beszól : — Remer hátra! Nem sokat bekkelhet Remmer, mert már jön Nagy János, a kemény szombathelyi. Rögtön észrevéteti magát egy-két erélyes belemenéssel. Schiller mintha nem lenne tisztában a futballjáték szabályaival, egymásután kétszer akaszt meg óbudai támadást egészen naiv tíz-tizenkét méteres orszájddal. Támad a kerület. Mándi trükkösen ad hasa, majd Kompóti erélyes szerelése kavarja föl a kedélyeket. 26. perc: Drössler szabadrúgását Németh nehezen fogja, pár másodpercre rá viszont Lengyel jóval nehezebb lövését nagyon szépen védi. Werner erélyes szerelésével végződik az első félóra, mely ezúttal az első félidőt jelenti. A félidőben a Hungáriánál panaszkodnak az óbudaiak nem éppen barátságos, vagy pláne tréningszerű keménységére. Kocsis fürdik már, fájlalja a sípcsontját. — Most a második csapat fog játszani! — mondja Révész. — Egy félóra teljesen elég a fiúknak, hiszen mára volt előirányozva az első labdatréning, ezt a meccset akkor határozták el, mikor én Nagyváradon voltam. Ha Nádler és Lenkey még nálunk lenne, akkor még Mándinak és Híresnek sem kellene játszania. A III. kerületnél Király tart szabad előadást a tizenegyes rúgás mikéntjéről, különben álmos a hangulat. — Mi végig maradunk, nem változik a csapat, — mondja Lenkey Ica. A II. félidőre kivonuló Hungária élénk feltűnést kelt. A kevésbé benfentesek jódarabig találgatják az egyes játékosok kilétét. Erre van bőven idő, olyan unalmas, szürke a játék. — Hát ez csak tréning, — menti valaki a csapatokat. — Jó, jó, tréning! — vág rá egy másik. — Akkor inkább fussanak egy pár kört. Híres nagy orszájáról szökik, a lövés gyenge, de a bíró megkapja a magáét. , — Ez biztosan reformpárti, — jegyzik meg — olyan korszakalkotó reformjai vannak a szabályok terén. Jecki szépen szökik a hatodik percben, de a kitűnő Werner fölényesen szerel. Még egy Kormos-lövés, aztán egészen vigasztalan a helyzet. A Hungária is alszik, a fényképészek ásítoznak Fehér kapuja mögött. Fröhlich jó helyzetben habozik a lövéssel, mire Nagy szerelt. A 15. percben a Hungária kornert ér el. Híres jól ível, Nehadoma kapura fejel, a pattanó labda mosta, behúzódott Jecki fejét éri, ez annyira meglepi Fehért, hogy képtelen védeni.2:0. Ez egy kicsit fölrázza aéget. A csapatok nagyonjátszottak. Egy hang: közönségyengén — Úgy kivannak, mintha futballoznának! A 22. percben Mándi megunja a dicsőséget, kiáll, helyére Remmer áll be újra. Kisüt a nap, az idő egészen tavaszi, Skvarek is leveti a szvetterét, mindenki örül, csak az óbudaiak nem, akiket váratlanul szembetalál a februári napsugár. Ott-ott akad egy-egy helyzet, Lengyel egészenjó helyzetből lő mellé, Jeckl viszont Fehérnek gurít. 26. perc: Schiller kornere sem jelent veszélyt. Semmi feljegyezni való nem történik most, középen a labda, mikor a bíró a 30. percben a játék végét jelzi. Nyilatkozatok: . Reccse Róla, a, Ilingurg is előre. Én meg vagyok elégedve a játékkal. Ismétlem, nagyon korai a meccs, ehhez képest remélni tudom, hogy tavaszra ismét nagy lesz a Hungária, örülök, hogy Wébernek semmibaja. Lenkey Imre, a Hr. ker. Irénére: Mit lehet erről mondani. Nem volt komoly dolog. Mindenesetre biztos, hogy kondícióban előrevitte a csapatot ez a meccs. t Nemzeti—Turul 7:2 (2:0) Kevés szépet is zajlott ez a tipikusan szezenieleji tréningmeccs Góllövő: Czétényi, Szepes, Rémay 11., Czétényi, Pomázi, Rémay II., Földi, Szepes, Rémay 11. Millenáris pálya, 200 néző. Bíró: Deutsch (NSC). Nemzeti: Gallina — Török, Szendrő (Győry) — Hossó, Razga, Bartos — Wéber, Szepes, Rémay II., Győry (Schuch), Czétényi. Turul: Spindler — Polt (Reisner, Gutmann), Reisner (Polacsek) —Herzfeld, Búza, Polacsek (Polt) — Vaczek, Pomázi, Lutz III., Földi, Dénes (Reisner). Könnyű tréning-meccsnek szánta mindkét csapat vezetősége ezt a mérkőzést. Olyan is vett. Nem nagyonerőltették, meg magukat egyik részről sem a játékosok és élénkebb játékot csak addig láttunk, amíg tüdővel bírták. A Nemzeti az első félidőben nagy fölényben volt, a másodikban azonban, amikor már 5:1-re vezetett, a Turul lett hosszú ideig a többet támadó és csak a mérkőzés végén szerzett újabb gólokat a fekete-fehér együttes. A Nemzeti feltétlenül jobb volt ugyan, de ezt a nagy gólarányú vereségét elsősorban feltűnően bizonytalanul dolgozó védelme kiáltó hibáinak köszönheti a Turul. A Turul kezd, de mindjárt a Nemzeti lendül támadásba és eleintén eléggé formás és gyors akciókkal veszélyeztet. A 6. percben a balszárny támadásának végén a túlsó oldalról átfutó Reisner nagy hibájából Czélényi kiugrik és a kifutó Spindler mellett nyugodtan begurítja a labdát. 1:0! A 9. percben Szepes ügyesen kiugratja Wébert, akinek védhetetlennek látszó bombája a felső lécről jöttan vissza. A Nemzeti-fölény tovább tart, a Turul csak elvétve veszélyeztet. Csatársora nem bír a masszív Nemzeti-védelemmel. A 23. percben, ismét Reisner hibájából — aki túl röviden játszik hamu, Szepes előbb csípi el a labdát, mint a kifutó Spindler és az üres kapuba vágja. 2:0! Rögtön rá Lutz III. ugrik ki a másik oldalon, de Gallina kifutással és merész belevetéssel leszedi lábáról a labdát. A Nemzeti fölénye tovább tart, de támadásait most már nem kiséri siker. Sőt a félidő utolsó perceiben a Turul veszélyesebb és Gallinának kétszer is alkalma nyílik parádés védésre. Az utolsó percben Szendrő erősen megrándítja jobb térdét, úgy, hogy el kell hagynia a pályát. Szünet után Győri bekkel Szendrő helyén a Nemzetiben és az ő helyét Schell foglalja el. A Turulban Gutmann lesz jobb bekk, Dénes kiáll és Reisner megy a helyére. A Nemzeti egy darabig még folytatja támadásait és a 6. percben Czétényi lefut, ívelt centerét Rémay II. csípi el és ikernek lövéssel védhetetlenül a bal felső sarokba vágja a labdát. 3:0! A 8. percben Czétényi hatalmas ofrszájáról indulva elfut, lő, a kapuból kiugró Spindler felüti ugyan a labdát, de az mögötte mégis becsúszik a léc alatt a hálóba 1:0! A 10. percben végre a Turul támadásait is siker kíséri. A balra kitör Földi beadó,sét Pomázi közvetlen közelről a bolgárokba vágja 1:1! A 13. percben a Nemzeti lő újabb gólt. Bartos beadását ugyanis Gutmann hibájából Rénney 11. védhetetlenül továbbítja a hálóba. 5:1! A Nemzeti most visszaesik. A Turul kerül frontba és a 18. percben Polacseknek a fél pályáról kapu felé irányított felszabadító rúgását Földi kapásból továbbítja Gallina mellett a, hálóba 5:2! A Turul lelkesen támad. A Nemzeti mintha nem ambicionálná már a játékot és tartalékos védelmével szemben sokkal jobban érvényesül is most a Turul csatársora. A 26. percben a kiugró Földit Török hátulról faultolja a tizenhatoson. .4 bíró 11-est ítél. Reisner lövírét azonban Gallina felüti és még idejében el is csípi a labdát a rárohbant csatárok elöl. Ugyanő védi a következő percben Reisnernek a tizenhatosról a balsarokra irányított veszélyes szabadrúgását is. A félidő vége felé ismét támadásba fog a Nemzeti, de a meccs most egyáltalán nem komoly már, nem is tréningjellegű, inkább kabarészerű kezd lenni. A bíró is elnézi az időt és öt perccel tovább játszat, így azután már a 46. percben Czétényi beadását Szepes kapura lövi és a labda Spindler kezéből a hálóba perdül. 6:2! Már mindenki a befejezést várja, Spindler jóval a tizenhatoson túl álldogál, amidőn az 50. percben egy kbde kerül, hozzá, a rárohanó csatárok elől Gutmannhoz akarja átpasszolni, ettől azonban elszedik a labdát és Rémay II. feltalálva magát huszonöt méterről a teljeslem üres kapuim továbbítja. 7:2!" Amennyire tréningjelegű volt a mérkőzés, olyan szezonélért volt mindkét együttes formája is. Alig egy-két játékos tűnt ki a két csapatból különösebben. Azok is inkább csak addig, amíg tüdővel bírták. A Nemzetiben Gallina jól védett, Szendrő, amíg meg nem sérült, a legjobb ember volt. A halfsorban aránylag még Hossó volt a legjobb. A csatársorban Szepes mulatott a legtöbbet, akinek azonban nagy hibája, hogy túllassú. Elég jó volt még Rémay II. is és igen agilis Czétényi. A Rémay III.-at helyettesítő Wébernek is volt néhány szép akciója. A Turul védelmében Polacsek ért a legtöbbet. A csapat két legjobb embere a két half, Búza és Polt volt. A csatársorban a belső trió hellyel - közzel nagyon igyekezett, de kiemelkedőt egyik sem mutatott. Hétfő, 1980 február 3. Somogy—KAC, KRSC kombinált 11:3 (5:2) A Somogy váratlanul jó játékot mutatott s a kaposváriak most már bizakodva tekintenek a Pécs-Baranya elleni meccs elé Kaposvár, 600 néző. Bíró: Goór. A kaposvári proficsapat ezévi első komolyabb meccse elé élénk várakozással tekintettek Kaposvárott s ez a várakozás a megjelent nézők számában kifejezésre is jutott. A mérkőzés az érdeklődést megérdemelte, mert a Somogy legénysége jó játékával felülmúlta a legoptimistább várakozást is. A látottak után most már egész Kaposvár bizakodva tekint a jövő vasárnapi Pécs-Baranya meccs elé. Különösen a csatárok tettek ki magukért. Közöttük is főleg Galambos, Jakube és Presovszky. A halfok is csak dicséretet érdemelnek, a védőjátékosokról ellenben nem lehet kritikát mondani, mert alig volt komoly dolguk. Az amatőrök között a két Krumpach, továbbá Kerek, Kiss, Löwh és Schwarczenberg jeleskedett sok sikerrel. A csapatok így állanak fel: Somogy: Kutasi — Szattyán, Morvay — Pesovnik, Blum, Győrffy — Galambos, Somogyi, Jakube, Presovszky, Miklós. Amatőrök: Bíró — Lédermayer, Krumpach II. — Kerek, Böhm, Krumpach III.— Steiner, Tadics, Löwi, Kiss, Schwarczenberg. Az amatőrök nagy lelkesedéssel kezdenek s az első percekben urak is a pályán. Pesovnik, majd Morvay egymásután csak kornerrel tud menteni. Tíz perc után azonban már a Somogy kerül felül s innen az amatőrök csak elvétve jutnak szóhoz. Galambos nyitja meg a gólok sorozatát, majd a 11. percben Galambos átadását Presovszky értékesíti, a 16. percben pedig Jakube szerez remek gólt. 3:0. A 32. percben az amatőrök eredményesek : Schwarczenberg magas labdáját Löwi befejeli. 3:1. Válaszul Jakube lő gólt ismét Galambos beadásából. A 42. percben Morvay 11-est vét s ezt Böhm értékesíti. 4:2. A félidő végeredményét Presovszky állítja be egyéni akció után. 5:2. Második félidőre a Somogy változtat az összeállításán. Most így alakul a tizenegy: Kutasi — Pesovnik, Joós — Miklós, Blum, Győrffy — Galambos, Somogyi, Jakube, Presovszky, Kárpáti. A Somogy teljesen beszorítja az amatőröket s a gólok egymásután potyognak. Az 5. percben Jakube, a 7. percben Somogyi, a 15. percben ismét Somogyi küldi kapuba a labdát. A 20. percben kornert csikarnak ki az amatőrök s Schwarczenberg ebből gólt fejel. 8:3. A további gólokon Jakube, Kárpáti és újból Jakube osztozik. . Korcsolyák, rótitik, varrógépek, kerékpárok, gramofonok és broexok leszállított árakon. Eladás, vétel és csóró. Kikkorozés, élesítés és Javítás Essenfeld Dobosi-Kkca 7-9. ex