Nemzeti Sport, 1930. december (22. évfolyam, 235-256. szám)

1930-12-22 / 250. szám

Hétfő, 1930 december 22. Maglód és rövidesen sikerül kiegyen­líteni. A 37. percben Skarka hosszú át­adása a baloldalra kerül, éppen a be­futó D’Alberto lábára. Lövése nyomán a labda a hálóban köt ki. (2:1). Két perc múlva Hamar átjátsza az egész védelmet és lövéséből megszületik a kiegyenlítés. (2:2). Szünet után ismét az első percben szerzi meg a vezetést a Józsefváros. Kardhordó vezet támadást, kornerre szerelik. A kornert ugyanő lövi, Just pedig gyenge, lapos lövéssel küldi a kapuba. (3:2). Nem sokáig örülhetnek azonban a vezetésnek, mert az 5. perc­ben Bursi belépéséért a bíró 11-est ad, melyből D­’Alberto éles lövéssel ki­egyenlít. (3:3). A 12. percben a veze­tést is megszerezhetné a Maglód, de Hamar a kapussal szemben egyedül állva sem tud eredményes lenni. Majd D’Alberto lefutása jelent veszélyt,­ben Pflum II. átverekszi magát a halfokon és középre adott labdájával Elblinger kiugrik, de mintegy 8 mé­terről fölé lő. Utána jó helyzetben Pflum II. lő fölé. A 12. percben Jer­­zsabek egy veszélytelennek látszó lab­dát haza­ad, de Müller II. már a kor­­nervonalon tudja csak elfogni és a bíró kornert ítél, amit Zwick rosszul lő. A 15. percben a bíró Bernard já­tékos emlékére egyperces szünetet tar­tott A 18. percben Zwick egyedül lefut és mintaszerű beadását Pflum II. ka­pásból kapufára lövi, a visszapattanó labdát Pflum III. kapra gurítja és a földön fekvő Müller II. a gólvonalról a labdát kihalássza. A 26. percben esik a félidő egyet­len gólja: Lichtner nagy idegességé­ben hazaad egy labdát, amire Bácsay is kifut és a nagy tumultusban Mül­ler 1. a labdát az üres kapuba gurítja. (0:1). A Soroksár a váratlan gólra heves támadásokkal válaszol. A 32. percben Pflum II. jó leadását a sza­badon álló Elblinger három méterről fölé lövi. A 40. percben nagy zűrzavar keletkezik a Terézváros kapujánál, a helyzetet Talmács kihasználja, 10 mé­terről bombalövést küld kapura, de a biztos gólnak látszó lövést Müller II. nagy bravúrral kiciklözi. Az utolsó percek a vendégcsapat fölényével tel­nek el. Szünet után már a 3. percben sza­badrúgáshoz jut a Terézváros és Jer­­zsabek 18 méteres rúgását Bácsay szépen fogja. Ezután Bácsay megsé­rül, kiáll, de két perc múlva vissza­tér. A 13. percben Elblinger 25 mé­teres éles szabadrúgása az oldal ka­pujáról pattan a mezőnybe. A 23 percben Talmács okosan lőtt szabad­rúgását Elblinger kapásból bevágja, de a bíró lesállás címén a gólt annu­­lálja. A 28. percben kisebbfajta bot­rány tör ki. Rövid mezőnyjáték után a 37. perc­ben Talmács beadását Pflum III. a kapufának lövi és a visszapattanó labdát a kapkodó védők mellett Pflum III. most már a gólba vágja (1:1) Alig hogy kezdenek, Pflum III. is­mét kapufát lő és a lepattanó labdát Mestyanek közelről a jobb sarokba vágja és ezzel megszerzi csapatának a győzelmet (2:1). IV., Kossuth Lajos­ utca 6 Egyenruhák és polgári öltönyök. Tisztek és kar­­paszományosok szabályszerűen felszereltetnek. Nagy Kálmán Nag­y választék angol szövetekben! Kemény azonban idejében közbelép. A mérkőzés vége felé ismét a Maglód van frontban és a győzelmet jelentő gól már a levegőben lóg. A 32. perc­ben nagy kavarodás a Józsefváros kapuja előtt, a labda Németh elé ke­rül, de tiszta helyzetben Hamar akadá­lyozza és Kemény felszabadít. A másik oldalon Kardhordó éles lövése kecseg­tet eredménnyel. Józsefváros-támadás­­sal ér véget a mérkőzés. A Józsefváros védelmében Valóczki, Kemény,­­ a csatársorban Gőzei és Just érdemel dicséretet. A Maglód közvetlen védelme nagyon gyenge volt és mindhárom gól ennek a csapatrésznek a hibájából esett. Különösen Kaszás bizonytalansága volt káros a csapatra. A haltsorban Kohlmann, a csatársorban pedig D'Alberto érdemel említést. Soroksár—T­erénzváros 2:1 (0:1) A Soroksár csak az utolsó tíz perc­ben harcolta ki a győzelmet Soroksár. Bíró: Barna Béla. Soroksár: Bácsay — Lichtner, Mes­­tyanek — Szimácz, Talmács, Kova­­csics — Zwick, Pflum II., Elblinger, Pflum III., Pflum I. Terézváros: Müller II. — Tóth, Jer­­z­abek — Kovács, Sipőcz, Gotthenz — Streicher, Schwarcz, Müller I., Ud­varos. A Terézváros kezd. Az első táma­­dásokat azonban a hazai csapat vezeti. A lövések sorozatát Pflum III. kezdi meg. Ezután a Terézváros felszabadul. Az 5. percben Streicher lefut, jó be­adását Schwarcz laposan lövi kapura, de Bácsay biztosan fogja. A 8. perc­ BAJNOKI MÉRKŐZÉSEK A II. ligában: 11-esből rúgott góllal győzött a Vác FC s így harmadik helyen fordul Tegnap befejezték a II. profiligá­ban is a bajnoki szezont. Az utolsó mérkőzés erősen döntetlen színű volt, azonban a Vác 11-esből gólt szerzett s így három pont előnnyel fordul a harmadik helyen. Igaz, hogy ugyan­akkor az első helyezett Somogytól hat, a második helyen álló Attilától meg négy pont választja el. .A II. liga őszi végeredménye a kö­vetkező: Vác FC-Turuf 1:0 (0:0) Egyenrangú ellenfelek heves, változatos küzdelme felé, de mielőtt beadhatna, elvágják. A szabadrúgást ismét Reisner lövi a kapu mellé. A 18. percben­­Ha­raszti labdájával Schwarz szökik, be­adására Spindler kifut, a labda túl jut rajta, de a belsők kihagyják. Ez­után a Vác jut szabadrúgáshoz, Blau II. szépen lövi, de Spindler még szeb­ben védi. Egy perc múlva a Turul veszélyes támadást vezet Spindler révén, aki csaknem a fél pályáról elfut, maga mögött hagyva az egész­­ Vác védelmet. Léderer is kifut eléje és a szélső mellette is elgurítja a labdát, de a kapufa útban áll és a labda visszapattan a mezőnybe. Nagy helyzet volt! A csatársor mind a két helyen szétesően játszik, veszélyes támadás alig akad. A 30. percben Sárosi lefutása kelt kavarodást a Turul kapuja előtt, de Pollacsek fel­szabadít. Két perc múlva Blau II. szabadrúgása foglalkoztatja Spind­­lert. A Vác némi fölényben van és tíz perc alatt több helyzetet dolgoz­nak ki, a kapu előtt Arató, Blau II. és Haraszti azonban sorra mellé le­­lövöldöz. A 44. percben Sárosi be­adása veszélyes, Haraszti azonban az ötösről a kapusba lövi a labdát. Szünet után a Turul hevesen tá­mad és egymásután több szabad­rúgáshoz jut, ezek azonban elkerülik a kaput.A 10. percben Sárosit szaba­don hagyja a Turul védelme, de a lövést a kapufa védi. Ez is nagy helyzet volt! A következő támadásnál Lengyel már durván elvágja a 16-oson belül, a 11-est Blau II. juttatja a rendelte­tési helyére 1:0. Gól után a Turul rövid időre visszaesik, a Vác pedig némi fölénybe kerül és két kornert ér el. A 20. percben szépen induló Tu­rul-támadást Bőhm faulttal akaszt meg a 16-oson, a szabadrúgást Reisner mellé lövi. A Vác FC-t Sárosi lefu­tása hozza frontba. Kornert ér el, Blau II. lövése kavarodást idéz elő, eredmény azonban nem adódik. Ez­után a Turul támad rövid ideig, tá­madásaik a túlerélyes Vác védelmén akadnak meg. A Vác lefutásai annál veszélyesebbek. Hevessé és izgalmassá lesz a mérkőzés, a Turul erősen küzd az egyenlítésért és éppen a Vác kapu­jánál tanyázik, mikor egy néző befut a pályára és inzultálni akar egy Tu­rul-játékost, de még idejében meg­fogják és kiviszik. Ezután a nézők 10— Thököly-út. Bíró: Juhász dr. Vác FC: Léderer — Böhm, Rein­­thaller — Grünfeld, Neumann, Fried — Sárosi, Arató, Blau II., Haraszti, Schwarz. Turul: Spindler — Lengyel, Polla­­csek — Laukó IV., Razga, Zse­peházi — Kelemen, Pirityi, Senger, Reisner, Földi. Az első negyedóra unalmas me­zőnyjátékkal telik el. Az első komoly támadást a Turul vezeti, de Földit faultolják, a szabadrúgásnak Reis­ner áll neki, Léderer azonban bizto­san fogja. Majd Kelemen fut a kapu ...... .in--­ 1. Somogy 110 50: 822 2. Attila 11 137: 320 3. Vác FC 118 1 327:13 16 4. Soroksár 116 1 420:13 13 5. Bak TK 116 1 428:26 13 6. Turul 116 1 524:18 12 7. Maglód 115 1 517:25 11 8. Terézváros 113 1 718:457 9. Kossuth 112 1 8 9:175 10. Megyer 112 1 8 15:325 11. Rákospalota 112 1 813:315 12. Józsefváros 111 1 9 15.423 Varsányi Rudolf a rádió közkedvelt énekese kizárólag | Arfiphon gramofonlemezen ! Kérje minden szakü­zletben! ! 3 „Várom egy csésze teára" mondja a Fiatal­asszony. Ezzel azonban máris kö­telezettséget vállal ma­gára, hogy jó teát fog adni. A MEIUL szaküzletében vásárolt teakeverékből olyan ital készül, amely­től a legkényesebb ven­dég is el lesz ragadtatva. Meinl Gyula r. t. rendeznek egy kis verekedést. A Tu­rul-ostrom a 40. percig tart, a kigyen­­lítés a levegőben lóg, de a lövések a védők lábain akadnak el. A Vác FC közvetlen védelme végig biztosan hárította el a támadásokat, a bekkek közül Reinthaller a jobb, Bőhm csak nagy rúgásaival vonta magára a figyelmet. A halfsor átlagos teljesít­ményt nyújtott. A csatársorban Schwarz a legjobb, mellette Blau II. és Haraszti érdemel dicséretet. A Turul védelmében Pollacsek és Razga játéka dicsérhető, míg Lengyel és Laukó IV. feltűnően gyenge volt. A csatárok közül Földi és Kelemen von­ta magára a figyelmet, de Földi túl­­erélyes, úgyszintén Senger is. NAGY | FORGALOM mellett indult ez idei karácsonya vásárunk KEVÉS IHÁSZON | elve 55 éves cégünknek! Aki ajándéknak | alkalmas férfi- és | női fehérneműt és | divatcikket olcsón | és jól akar vásá-­ rolni, okvetlen! keresse fel cégünket ! f | LUSTIG EDE| Rákóczi-út 2| ggMBa——sa—wiM ni in in insgiiimjaiEawaBay^av Zimmermann Lipót és Fiai ,okaji b^^vládihul^oeo

Next