Nemzeti Sport, 1931. április (23. évfolyam, 62-81. szám)
1931-04-17 / 72. szám
z Évkönyvszelvény Azok az olvasóink, akik 20 darab szelvényt kivágva egyszerre beküldenek szerkesztőségünkbe, ugyanolyan kedvezményben részesülnek, mint előfizetőink, tehát 2.50 pengőért portómentesen küldjük nekik a Nemzeti Sport 1930. évi évkönyvét, vagy ha személyesen veszik át, úgy 2.—■ pengő ellenében szolgáltatjuk azt ki. kit Slavia védelme a pálya félvonalánál üt tanyát. Vodicska is kapura lő s labdája a kapulécen táncol végig. Avar viszi előre csapatát, de Török ront s újra a Slaviát látjuk frontban. A 12. percben Borsányi emelkedik ki a mezőnyből, az ember várja, hogy fordít a játékon, de csak pillanatokig tart az erőfeszítés. Újpest tovább vergődik s nem tudja megbontani a Slavia ostromgyűrűjét, melyben a lapos passzok szinte ölik az ellenfelet. A 20. percig tart ez. Ekkor — úgy látszik — vége szakad a prágaiak fölényének. Sáros P. Szabót szökteti s a szélső nagy rohanással terem a kapuvonalon. Beadja a labdát, Vörös ravaszul átlépi,hogy Sáros előtt pompás helyzet nyílik. A center lába azonban nem szerencsés, félmagas lövését párducugrással fogja el Pianicska. A közönség felcsattanó öröme, tapsa és megerősödő biztatása jelzi, hogy az egész nézőtér ettől a pillanattól a játék megfordulását várta. Újpest kedvetlenül, jobban mondva erőtlenül rogy vissza előbbi letargiájába s a Slavia gépiesen működő támadószerkezete őrli a csüggedő sereget. Óriási fölény következik, mert most már egészen belevész a mezőnybe az újpesti halfsor. A Slavia bombázni kezdi az újpesti védelmet, mely keményen ellenáll ugyan, de a 34. percben meg kell adnia magát. Azzal kezdődik a kapituláció, hogy Fogoly kézzel tartja Swobodát. A center Huba kezébe rúgja a labdát, de az alig száll el a kapustól, máris Swoboda ront vele előre s csak a gáncs állítja meg vagy 20 méternyire a hálótól A center most jobbancéloz s lapos, gyilkos lövése a kapuba viszi a labdát. (3:1). Huba és a védelem vitájából azt lehet kivenni, hogy a kapus kilátását elől lőtték társai. A közönség hangja szenvedélyesen csattan fel, biztatja kedvenceit. Borsányi viszont elhagyja a pályát. Szalay áll be a helyére. Látszik is a csere hatása. Csambal fut a labdával, átvágja Junekhez s a szélső kapásból a mérkőzés legszebb gólját vágja be Huba hálójába. (4:1). 39. p. Újpest most már nem is igen jut másutt szerephez, csak a védelemben. Huba egymásután védi a gyilkos lövéseket s még Novak is próbára teszi. Az eredményt azonban már nem változtatja meg a hátralevő idő. Újpest ilyen gyengén még nem játszott Prágában A prágai közönség szinte nem akart hinni a szemének. A rettegett Újpest, mely a Középeurópai Kupában, majd Genfben mutatta meg erejét, mely a magyar bajnokság élén áll, hogy tavaly elnyert díszes címét megismételje, nem jelent meg ezen a mérkőzésen igazi valóságában. Mintha ólomlábon járt volna a csapat, mintha a fáradtság már a játék előtt felőrölte volna erejét. Az első félidőben még erőt vett magán, de a másodikban már áldozata lett ennek a fáradtságnak s ekkor letargikusan adta meg magát sorsának. Vele szemben viszont hihetetlen játékkedvű ellenfél állott, mely régi adósságokat igyekezett ezen a mérkőzésen letörleszteni. Sikerült a Slaviának a reváns, de meg kell állapítani, hogy elsősorban az ellenfél hibájából, ami annak kimerültségéből fakadt. A fáradt és sérülésekre panaszkodó újpestieknem tudták érvényre juttatni félmagas játékukat a Slavia lapos parszjátékával szemben, mely a második félidőben maradék erejüket is felőrölte. S nem bírhattak tüdővel, erővel, lendülettel a mai mérkőzésen, mai kondíciójukban az ellen az ellenfél ellen, amely hihetetlen akarattal és játékkedvvel küzdött. Köves már félidőben panaszkodott, hogy beteg, nem fit s nem bírja az iramot. Borsányi fájó lábbal állott ki a mérkőzésre, de Avar sem volt egészen rendben. Ha ehhez hozzávesszük, hogy Vig még nem érte el igazi formáját sérülése után, akkor megértjük, miért roppant össze az újpesti halfsor ezen a mérkőzésen. A csatársorban Sáros nagy agilitással küzdött s ezen a téren Vörös faéltó társa volt. A többi csatár azonban messze maradt attól, amit tőle vártunk. A védelemben Dudás kiemelkedett, de nem volt meg a kellő megértés közte és Fogoly III. között. Huba az első két gólban erősen benne volt. A csapat harcikedvét alaposan megrongálta az első percben kapott gól, majd meg a potyasiker, amit a Slavia elért. A Slavia sikerét növeli, hogy csapata nagyon jól is játszott s a Soltys —Swoboda—Csambal-trió — különösen a második félidőben — teljesen bevált. Swoboda nagyszerű játéka bizonyára továbbfűzi a vitát, amit a kritikusok a válogatott csapat centerposztja körül folytatnak. A két szélső pompás lefutásai mellett az eredményesség is nagy erényként jelentkezett. A halfok — elsősorban Simpersky — játéka megnőtt e mögött a csatársor mögött. A védelem az első félidőben biztos és nyugodt volt, a másodikban alig akadt dolga. A bíró jól vezette a játékot, éppen ezért érthetetlen, hogy a játék végén a közönség megrohanta és megverte. Mikorra a rendőrök kiszabadították, már bizony jócskán kapott. A két csapat vezetőségének hangulatát az alábbi két megnyilatkozás jellemzi : Loos József, a Slavia főtitkára: Érthetetlen előttem, hogy az újpesti halfsor a második félidőben teljesen om«hzd» tól SfiOft! Találomra várták, lelkesen ünnepelték Miskolcon a hazaérkező Attilát — Saját tudósítónktól — A legteljesebb bizonytalanságban voltak Miskolcon vezetők, hívők egyaránt, hogy Franciaországban, majd szerdán Bécsben nagy sikerrel szerepelt csapatuk mikor érkezik meg Miskolcra. Ennek ellenére már az első Budapestről érkező vonathoz mintegy 100 főből álló közönség ment ki az állomásra, sőt a város részéről Kardos Géza hivatalfőnök és Rimóczy Gyula dr. városi aljegyző, polgármesteri titkár és több Attilavezetőségi tag is megjelent. És akik kimentek, nem hiába fáradtak, mert a berobogó vonat ablakaiból a nagy dicsőséggel szerepelt csapat tagjai kalapjukat és zsebkendőjüket lengetve üdvözölték a várakozókat, akik hatalmas éljenzéssel köszöntötték a hazaérkező fiúkat. Amikor a Győrben és Budapesten megfogyatkozott miskolci expedíció tagjai kiszálltak a vonatból, Kardos Géza üdvözölte őket néhány meleg szóval. Hangsúlyozta beszédében, hogy Hodobay Sándor polgármester megbízásából jelent meg, akit más elfoglaltsága akadályozott a megjelenésben és aki felhatalmazta, hogy Miskolc városa és közönsége nevében köszönje meg a csapat külföldön elért nagyszerű teljesítményét. A túrázók nevében Klein Miklós mondott köszönetet a szép fogadtatásért, majd háromszoros éljent vezényelt a polgármesterre, Miskolc város sportszerető közönségére és a vezetőségre. A hosszú és fáradságos útról egyébként meglehetősen jó kondícióban érkezett meg az expedíció, sőt a játékosok legtöbbje néhány kilót is szedett magára. Az állomásról az egyik miskolci szálló autóbuszán mentek a megérkezettek a városba. A játékosok most 10 napi teljes pihenőt fognak élvezni és csak a jövő hét végén kezdik el a munkát, hogy legközelebbi bajnoki mérkőzésükre a Rákospalota ellen kipihenten, legjobb tudásukkal álljanak ki. a mellényére '*** összeomlott. Újpest ilyen játékot még nem mutatott Prágában. Egészen megadta magát sorsának. Lanfelder Ferenc, Újpest igazgatója: A Slaviának jó napja volt. Újpest viszont letargikusan játszott a három beteg miatt, ami nagyon meghendikepelte a csapatot. Erősen rontotta a hangulatot az első gól is. Swoboda túl erős játékára is sok a panasz. .. Fáradt a Bocskai csapata és ezért nem fogadhatják a Triestinát. A Bocskai vezetősége — mint megírtuk — tárgyalásokat folytatott a Triestinával, illetve a Triestina magyarországi mérkőzéseinek ügyeit intéző Fodor doktorral egy Debrecenben kedden lejátszandó Bocskai—Triestina mérkőzés létrehozása ügyében. A debreceni vezetőség a játékosokat, illetőleg Villányit, a csapat kapitányát kérdezte meg, hogy mit szólnának a hétköznapon Debrecenben lejátszandó mérkőzéshez, mert ha ők vállalják a játékot, lekötik a triesztieket. Villányi társai nevében arra kérte a vezetőséget, hogy az amúgy is fáradt csapatnak a tavaszi szezon végéig meglehetősen túlzsúfolt programjára való tekintettel, ha mód van rá, ne kössék le a mérkőzést. A debreceni vezetőség így is határozott és így a Triestina debreceni játéka most már véglegesen meghiúsultnak tekinthető. Vasas-pálya Béke-uka Vasárnap, ápr. 19-én d. u. fél 5-kor VIISAHII. KÉR. EC bajnoki mérkőzés Előtte fél 3 órakor VASASOK—PSC amatőr bajnoki 1 órakor VASAS B)—III. KER. TVE _______barátságos mérkőzés_______ Sportorások, plakettek és szobrok,serlegek, zománcjelvények legolcsóbbanMorzsányinál Budapest, IV. ker., Esküét I. Péntek, 1931 április 17. Ruoff lemondása folytán Bauwens-et, Mercet-t és Sophus Hansent ajánlottuk az osztrákoknak az osztrák—magyar válogatott mérkőzésre — Saját tudósítónktól — Megírtuk, hogy Ruoff lemondása folytán az osztrákok Langenust, Carrarot, vagy Cervart ajánlották az MLSz-nek a május 3-iki osztrákmagyar válogatott mérkőzésre bírónak. Az MLSz elnöksége tegnap esti ülésén foglalkozott ezzel a kérdéssel és úgy döntött, hogy az osztrák szövetség által ajánlott 3 bíró közül egyiket nem fogadja el, hanem maga részéről a kölni Bauwens-et, Mercer-t (Svájc) és Sophus Hansent (Dánia) ajánlja az osztrákoknak. Kíváncsian várjuk az osztrákok válaszát ! Meglesz a Bocskai ifi. A Bocskai vezetősége szerdán délután tartotta első felfedező tréningjét a debreceni diákok, illetve fiatal játékosok bevonásával. Az első tréning meglepő jó eredményt hozott és ezért elhatározta a vezetőség, hogy a tervbe vett ifjúsági csapatot megszervezi, hogy ezzel is biztosítsa csapatának utánpótlását. A Bocskai-ifik egyébként, ha már együtt lesz a csapat, főleg vidéken fognak mérkőzéseket játszani. Krumpach II. KPAC a Somogyban (?). A Somogy vezetősége szerződtetési tárgyalásokat folytat Krumpach II.-vel, a KPAC igen tehetséges hátvédjátékosával. Lehet, hogy vasárnap a Rákospalota ellen már szerepelni fog Krumpach, Joós helyén. Megerősödött a Felsőgödi TK. A Középmagyarország I. osztályú Tiborcsoportjában szereplő Felsőgödi TK- ba lépett Rozgonyi, a RAC és Medveczky, a Fér Vasutas volt jeles játékosa. Az FTK jelentékenyen megerősödött velük. A jó formában lévő bécsi Wacker, amely a prágai Sparta előtt megnyerte a húsvéti antwerpeni körmérkőzést, május 1-én és 2-ikán Teplitzben és Prágában fog játszani a TFK, illetve a Viktória Zsiskov ellen. Elmart a vasárnapra kisorsolt PROSED SAC északi I. osztályú mérkőzés, mert a SAC bejelentette az ÉLASz-nak, hogy anyagilag annyira rosszul áll, hogy nem tud elutazni Zagyvapálfalvára. A bécsi Vienna fog pünkösdkor Debrecenben játszani. Megírtuk, hogy a Debrecenben tavasszal keveset játszott Bocskai pünkösdre bombaprogram összeállításán fáradozik. Eredetileg úgy volt, hogy a prágai Spartát fogják lekötni, de miután a Sparta pünkösdre már máshová angazsálta magát, a debreceniek a bécsi Viennával vették fel a tárgyalás fonalát. A Vienna hajlandónak mutatkozik a debreceni vendégszereplésre, de ezt mindenesetre ahhoz kötötte, hogy pünkösdhétfőre is szerezzen a debreceni egyesület részére mérkőzést. A Bocskai most az Attilával tárgyal a pünkösdhétfői mérkőzés ügyében és ha sikerül vele megállapodni, akkor pünkösdkor a Vienna fog Debrecenben, illetőleg Miskolcon vendégszerepelni. A PSC old boy csapata szombaton fél 5 órakor barátságos mérkőzést játszik a Tungsram old boyok ellen a pestújhelyi pályán. Magyar Sprtujságirt Egyesülete Meghívó. Ma, pénteken este fél 9 órakor a klubhelyiségben (Club-kávéház, Lipótkörút 16.) kartársi összejövetel, melyre a t. Kartársakat ezúton is meghívjuk. Budapest, 1931 április 17. Az elnökség.