Nemzeti Sport, 1931. április (23. évfolyam, 62-81. szám)

1931-04-24 / 77. szám

Végleges a béke az MLSz és a CLL között! — Saját tudósítónktól. — Az MLSz és a CLL között oly hosz­­szú ideje tartó tárgyalások végre ered­ményre vezettek. A Cég Liga vezetői és az MLSz megbízásából tárgyaló Kenyeres Árpád főtitkár között vasár­nap megkötött végső megállapodást ugyanis az MLSz elnöksége tegnap esti ülésén teljes egészében elfogadta és az a mai nappal életbe is lép. A kartellt természetesen az MLSz tanácsa is tár­gyalni fogja még, de nem kétséges, hogy az is hozzájárul a Cég Liga és az MLSz érdekeit egyformán szem előtt tartó nagyfontosságú és üdvös meg­állapodáshoz. Luch­ide, a román szövetség főtitkára a Romániából jött játékosok leg­többjének igazolását rendben levőnek találta — Saját tudósítónktól — Luch­ide, a román szövetség Buda­pesten időző főtitkára a tegnapi nap folyamán Kenyeres Árpáddal, az MLSz főtitkárával átnézte egész sereg olyan Romániából jött játékosunk leigazolá­sának körülményeit, akiknek leigazo­lását a román szövetség kifogásolta. Luch­ide maga is megállapította, hogy Barátky, Avar, Török, Possák, Temesi, Teleki, Berkessy és Mágori leigazolása teljesen a szabályoknak megfelelőleg történt s az ellen kifogás nem emelhető. Ámbár Luch­ide ezt a megállapítást csak félhivatalos minőségben tette, mi­után a leigazolások felülvizsgálását külön bizottság fogja annak idején vé­gezni, mégis a román szövetség főtit­kárának megállapítása megnyugvással­ tölthet el mindenkit. Luch­ide az Újpest tréningjén. A román futballszövetség főtitkára, mi­után szerdán a Szövetségi Házban tett látogatást, tegnap — csütörtökön — a futballszövetség egyik vezetőjével Bu­dapestet és környékét tekintette meg. Délben a Jánoshegyen járt, délután kilátogatott az Újpest tréningjére, majd autókörutazást tett fővárosunk­ban s annak szépségeiről elismerőleg nyilatkozott. Este újra a futballszövet­­ségbe látogatott el s ott ismét hossza­san beszélt Bukaresttel. Román—ma­gyar ügyekről volt szó. A szövetség­ből a Royal Orfeumba ment, majd az egyik körúti kávéházban fejezte be a napot. Luch­ide ma délután Fodor dr.-ral együtt utazik Bécsbe a vasár­napi konferenciákra. Itt említjük meg, hogy a svéd Linde már szerdán el­utazott Budapestről. * Ingyen kap minden felnőtt egy, az élet titkait érdekesen tárgyaló, különö­sen a nőtlen fiatalembereknek fontos könyvet, aki levelezőlapon címét közli. Kultúr­laboratórium, Budapest, VII., Dembinszky­ utca 4. A Losonci AFC nyerte a füleki ke­rület derbijét. LAFC—Füleki TC 4:0 (2:0). Bajnoki. Bíró: Doják. Nagy közönség előtt, remek játékkal, megérdemelt arányban győz a végig jobb LAFC. Góllövő: Paragi (2), Szi­­rák, Rainiss (11-esből). * Mindenkit rátermettségének megfe­lelően választhatja meg azt a sport­ágat, amelyben a legjobb eredményeket érheti el. Táplálékának megválasztása azonban senki előtt sem lehet problé­ma: az Ovomaltine az a koncentrált erősítő tápszer, amelynek állandó hasz­nálata biztosítja a jó egészséget és a kifogástalan­ kondíciót. A CsAF MLSz Kárpátalji kerüle­tének bajnoki tabellája: 1. Munkácsi SE 13 p. 2. Ungvári AC 12 p. 3. Be­regszászi FTC 10 p. 4. Ungvári MTE 10 p. 5. Ungvári TK 5 p. 6. Beregszá­szi MSE 4 p. Munkácsi Spartacus 0 p. Az osztrák szövetség erélyes határozatokat hozott a sportszerű játék biztosítása érdekében Az osztrák bíráknak a jövőben kétszeri figyelmez­tetés után ki kell állítani a szándékosan rendszelő, vagy a szabadrúgásra letett labdát elrugdaló játékost — Telefonjelentésünk — Bécs, április 21. Az osztrák futballszövetség elnök­sége Meisl Hugó bevonásával tegnap ülést tartott s ezen érdekes határo­zatokat hozott a manapság mindjob­ban elburjánzó sportszerűtlen jelen­ségekkel szemben. Kötelezték az egyesületeket, hogy a bajnoki küzdelmekre legjobb csapa­tukkal álljanak ki. A Téli Kupa mér­kőzései ugyanis még mindig folynak s minthogy nyertese a Középeurópai Kupá­nak egyik résztvevője lesz, azok a csapatok, amelyeknek a bajnokság­ban már nincs keresnivalójuk, de a Kupában még remélhetnek, szedett­­vedett csapatokkal játszák bajnoki meccseiket s erejüket a Téli Kupa­meccsekre összpontosítják. Ezeket a visszásságokat akarja az elnökség megszüntetni. A bírák számára is szigorú utasí­tásokat dolgozott ki az elnökség. Megállapította, hogy a szántszándék­kal elkövetett rendszek sportszerűt­lenek s ezért utasította a bírákat, hogy a játékot ilyen módon meg­akasztó játékosokat kétszeri figyel­meztetés után zárják ki a játékból. A fejfölötti kiadásokat tehát ezentúl a védőjátékos már nem foghatja meg kézzel komoly felelősség nélkül. Felhívta az elnökség a bírák figyel­mét arra a sportszerűtlenségre is, hogy szabadrúgásoknál a sújtott fél játékosai elrugdossák a labdát a sza­badrúgás helyéről, csak azért,­ hogy időt nyerjenek. Az elnökség megálla­pítja, hogy ez a sportszerűtlenség is alkalmas arra, hogy a lelkes és fizető közönségben megingassa a sportsze­rűség hitelét s ezért utasítja a bírá­kat, hogy kétszeri figyelmeztetés után ezt a szabálytalanságot is kiállítással büntessék. Honorka Ottó. Székesi Edét, az MTK irodaigaz­gatóját tegnap súlyos vese- és hólyag­­bántalmakkal a zsidókórházba szállí­tották. Faragó dr., a kórház sebész­főorvosa ma dönt arról, hogy az álta­lános szeretetnek örvendő MTK iroda­igazgatót megoperálja-e, vagy sem. Mi történt Kisteleken? Nemcsak a sportsajtóban, de a napi sajtóban is szé­kes hullámokat vert a vasárnap Kiste­leken lezajlott KTE—Kiszombori AC mérkőzés botránya. A cikkek a legvére­sebb színben tüntették fel az esetet, lö­völdözésről, csendőrszuronyokról és mi­egymásról beszéltek. Ezzel szemben mi a valóság? A meccset vezető Osztrogo­­nácz bíró lehetetlenül rossz napot fogott ki (mellesleg megjegyezve sokan csodál­koztak azon, hogy ilyen fontos s előre­láthatóan kemény meccsre küldték ki), hibát hibára halmozott, ami a közönsé­get alaposan felizgatta. Igen paprikás volt a hangulat, mikor bekövetkezett Jakus, a helyi csapat egyik játékosának lábtörése, amit a bíró mindjárt nem is vett észre s csak akkor állította meg a játékot, mikor erre a játékosok és a nézők figyelmeztették. Jelen volt a meccsen Jakus László apja is, aki mi­kor látta, hogy fiát milyen súlyos sze­rencsétlenség érte, felindult állapotban a bíróhoz rohant s botjával ráütött. A KTE vezetői és játékosai azonnal a biró segítségére siettek s Osztrogonáczot biztonságba helyezték. A KAC játéko­sait egyáltalában semmi bántódás sem érte. A meccs 2:2 állásnál szakadt fél­be. Osztrogonácz bírót az esetből kifo­lyólag a kistelekiek feljelentik. A Somogy nem változtat csapatán. A hét eleji esőzés miatt a Somogy tréningjeinek e heti rendjében válto­zás történt. A szokásos keddi kondí­ció-tréninget szerdán tartották, a labda-tréning pedig csütörtökről pén­tekre maradt. A csapatnak újabb sé­rültje nincsen, sőt Joós állapota is örvendetes gyorsasággal javul s pár nap múlva alighanem ismét tréning­be állhat. A Terézváros ellen aligha­nem ugyanaz a tizenegy áll ki, mely a Rákospalota elleni nagy győzelmet kivívta. Szattyán visszaszerződésének ügye még mindig napirenden van, de vasárnapi szereplése még az esetben sem valószínű, ha szerződtetik, mert nincs megfelelő tréningben. Új terminusok Nyugaton: CESE— DAC május 14., TAC—SVSE júl. 5. ■g Barátságos mérkőzések: BASE— Kp. 11 FC, Lenke-út, fél 5. — Grá­nit SE komb.—Kp. 11 FC komb., Ne­­felejts­ u., fél 11. Előkészületek az osztrák—magyar válogatott mérkőzésre. Az MLSz el­nöksége tegnap esti ülésén megtette az előkészületeket a május 3-iki osz­trák-magyar válogatott mérkőzésre. A válogatott expedíciót Tibor Lajos társelnök vezeti Bécsbe, tekintettel arra, hogy Kray István báró elnök másírányú elfoglaltsága miatt pár hé­tig nem állhat az MLSz rendelkezésé­re. Elhatározta az elnökség, hogy 13 játékost és egy masszőrt visz Bécsbe. A csapat május 2-án, szombaton dél­után 1 óra 15 perckor indul útnak Budapestről és a mérkőzés után még vasárnap este hazautazik, még­pedig ezúttal hálókocsin. A bécsi elszállá­solás kérdésének elintézésével Kenye­res főtitkárt bízta meg az elnökség, aki holnap úgyis Bécsbe utazik az Európa Kupa konferenciára. Az MLSz május 28-án tartja 30 éves jubileumi közgyűlését. Az MLSz elnöksége tegnap este elhatározta, hogy a 30 éves jubileumi közgyűlést május 28-án este 8 órakor tartja­ meg. Előzőleg délután 5 órakor rend­kívüli közgyűlés lesz, amelyen a még gazdátlan társelnöki tisztséget töltik be, valamint a sürgős alapszabály­­módosításokat és fellebbezéseket tár­gyalják le. A jubiláris közgyűlés után este 10 órakor díszbankettet ad az MLSz. Fodor dr. ma délután 5 órakor utazik Bécsbe, Luch­idenek, a román szövetség főtitkárának társaságában. Kenyeres főtitkár holnap reggel, Fi­­scher Mór pedig holnap délben utazik a hármas konferenciára Bécsbe. Újpest tíz nap halasztást kért arra, hogy bejelenthesse: részt vesz-e a Középeurópai Kupa küzdelmeiben, vagy sem? Ezt ugyanis vasárnapig kellene végérvényesen bejelentenie, de az újpestiek még mindig nem biztosak abban, hogy délamerikai túrájuk tényleg megvalósul-e. Az újpestiekhez hasonlóan valószínűleg a Ferencváros is tíznapi haladékot kér a végleges válaszadásra, hasonló okból. A román északi liga vezetősége teg­nap összeállította válogatott csapatát, mely vasárnap Temesvárott a nyugati liga válogatottjaival fog küzdeni. Az északiak csapata ez: Szatmári KAC — Chifor (Románia), Kinizsi KMSC — Dehelean (Universitatea), Dobosán U, Muresan (Románia) — Bindea (Romá­nia), Glanczmann NAC, Sepi U, Bodola, Kocsis NAC. I Művészi kivitelűSPORTSZOBROK és CSILLÁROK SZISE S££nT Péntek, 1931 április 24 Tippel a kis fanatikus — Saját tudósítónktól. ■— Az újpesti: — Bajnokság? Ki beszél már erről?: Már rég biztos! Pécs-Baranya, Bocs­kai, Sabaria, III. ker. FC??? Hát ezek is ellenfelek? Hat pontal nyerjük a bajnokságot! A Hungária kikap még a Fraditól, meg a Béke-utcában is­, Mondja kérem, nem tudja, kivel ját­­szuk az ősszel első meccsünket? . . . Nincs még kisorsolva? Kár!... A kék-fehér: — No, csak vigyázzon az az Új­pest! Hát Szombathelyen majd olyan szépen rávernek, hogy öröm lesz néz­ni. Már­mint nekünk lesz öröm. Kell még valami? Ott a Bocskai. Tyúk, de­ megrakja az az Újpestet. Az a Teleki jó center. No és a Markos, meg a Vincze?! Legalább két ponttal le­szünk bajnokok. Hogy nekünk a Béke­utcába kell menni. No és? Megverjük a Vasast, hogy csak úgy ropog. A Fradi? Ugyan! Csak sajnálni tudom azt a szegény csapatot. Majd kíméle­tesek leszünk velük szemben... 11:2 helyett elég lesz 10:2 is ... Hogyan?? No jó, nem bánom, legyen 9:2. A debreceni: — Mi az, hogy a harmadik helyért kell „kü­zdenünk”? Hiszen most is ott vagyunk. Huszonnégy pontunk van... A Hungáriának meg csak huszonhét. Szombaton megverjük a Nemzetit, lesz huszonhat pontunk, vasárnap a Hungária kikap a Béke­ utcában s már benn is vagyunk az egyenesben, mert egy meccsel még mindig keve­sebbet játszottunk, mint a Hungária. Mi már a második helyen kötünk ki. Ez biztos! Hogy a Hungária? Nem, kérem... Inkább az Újpest izgat bennünket. Mert ha az Újpest mond­juk kikapna a kiesés ellen küzdő Pécs-Baranyától s aztán mi is meg­­vernők az Újpestet, akkor az Újpest már akár Szombathelyen is legyőz­heti a Sabariát, meg megverheti a III. ker. FC-t, akkor már egy kutya, akkor már a Bocskai bajnok! Hogy, hogy? Ugyan kérem?! Hát az csak természetes, hogy a Bocskai minden hátralevő meccsét megnyeri. A Fradista: — A 6:1-es formánkban csekélység lesz! úgy feljövünk a harmadik hely­re, mint a pinty. Mint a pinty! Mert a Bocskai szombaton kikap a Mille­nárison, mi vagy hét gólt sózunk a Budai 11 nyakába. Aztán már csak egy pont lesz köztünk a különbség. Aztán a Bocskai majd kikap kint Kis­pesten, aztán meg esetleg megverheti Debrecenben a Budai tizenegyet, viszont mi jól elagyabugyáljuk az Üllői­ úton a 2:3-ért. Jó, ha ötödik lesz. Ellenben a Fra­dit nézze majd meg. Azt a finist, amit majd kivágunk! A második helyre jövünk fel. A végén a Hungária néz­heti a hátunk közepét. Te jó Isten, hogy mennyire letört most az a csa­pat. Látta a Budai 11 ellen? Nagy mázlival szerzett egy pontot, de töb­bet sem szerez. Újpest? Kivételesen a jó barátság kedvéért engedjük meg, hogy az idén is elvihessék a bajnok­ságot. De aztán slussz. Majd... Jö­vőre! B. M. B. A Ferencváros ellen, meg a Hun­gária ellen is vizsgálatot indít az MLSz a Triestina elleni mérkőzésük késői bejelentése miatt. A Ferenc­város ellen azonkívül még azért is, mert szembehelyezkedve az MLSz le­tiltó rendelkezésével, játszatta a válo­gatott keretbe kijelölt játékosait. Az MLSz elnöksége tegnap esti ülésén az I. számú országos intézőbizottság elé utalta az ügyet.

Next