Nemzeti Sport, 1932. február (24. évfolyam, 23-42. szám)

1932-02-02 / 24. szám

Kedd, 1932 február 2. Lloyd-pince eltérem IV., Wurm-utca 2. az., a Dunakorzónál Menürendszer étlapszerinti ételekből. Házhoz is szállítható. P 1.50, 10 jegyfüzel P 14.­ ket, akiknek valamiféle közük volt a játékhoz. A játékosok, a vezetők. No, meg Taki, az MTK-pálya gondviselője. Az MTK-val hama­rosan el is intézte a dolgot, hogy a tervezett előmérkőzés maradjon el, mert ha az amatőrök feltipor­ják ezt a pályát, utánuk már aligha lehet játszani rajta. — így legalább addig tűrhető­­nek látszik — fejtegette valaki — amíg a csapatok rá nem mennek! — De mi lenne, ha másokra hallgatok — magyarázta Taki. — Azt mondották, hogy nem kell le­tolni a havat a pályáról. Mások meg azt tanácsolták, hogy az utolsó szemecskét is le kell tolni. Hát én a középarányost vettem. — Szóval te is aranyközéputas vagy! — Ebben igen. Mert ha sok hó marad a pályán s ilyen olvadás jön, akkor régen rossz. Ha semmi havat sem hagyunk rajta és meg­marad a fagy, ahogy azt várni is lehetett, akkor a fagyos talajon nem lehet mozogni. Ezen legalább mégis lehet annyira, amennyire. Mi tagadás, Taki elmélete igaz. A pálya azonban — hiába volt minden tapasztalat és igyekezet -­ nem kaphat kitüntetést a va­sárnapi mérkőzés után. Legjobb állapotban azok a részecskék vol­tak, amelyeken a kopott fű szür­­kéllett. Ami azt mutatja, hogy a fut­­ballpályáknak füveseknek kellene lenniök! Szerencse! Mikor a játékosok sárosan, fe­­ketén bevonultak félidőben az öl­tözőbe, szinte mindegyik ezzel lé­pett be: — Ezen a talajon nem lehet futbalozni! Ormos-Opata Zoli, aki angol csibukkal a szájában szintén ott Ta*t a sok látogató között, mind­járt tréfára fordította a szót. Azért máris szerencsétek van! ~~ Talán az a szerencse, hogy Az egész pálya jó kedvre derült — amint mondom — a napsütés nyomán. Az állóhely oldalán külö­nösen kellemes volt ez a napsütés, hiszen odatűzött, oda mosolygott a futball sok, igazi rajongójára. A nagytribün azonban árnyékot vetett s alája nem jutott el a nap­sugár. Ott állott az egyik padsor­ban Takács Géza Szedlacsikkal, meg egy-két játékossal s kissé szomorkásan nézte a játékot. — Mi az, Géza, csak nem fázol ebben a jó időben? — szólt oda valaki. — Hiszen süt a nap! — Rám nem süt mostanában, csak azokra — mutatott Géza a pályára. — Én kettes lettem a túrárajelölésnél és csak egyesek mennek! Mándi már régen arról neveze­tes, hogy a bekkjátékból szívesen törölné a nagy rúgásokat. Ahol csak lehet, elkerüli azt, hogy erő­teljesen kelljen rúgnia s mivel nagy a rutinja, többnyire sikerül is ez. A vasárnapi játék elején azon­ban rögtön a kezdés után a leve­gőben szállt feléje a labda. S Mándi hatalmas rúgással küldte vissza az ellenfél térfelére. Az egész nézőtér kacagva mo­raj lett, egészen meglepődött. — Ne nézd ezt a Mándit, így megerősödött a télen!?! — Naiv ember — szólt a má­sik. — Nem tudja, hogy a Man­dula minden évben újra virágzik. Még­hozzá kora tavasszal! A játékra készülőknek kék­fehér ujjast osztottak ki. Egymás­után húzta fel Avar, Dudás, Tán­cos, Lázár, Sárosi és a többiek. A ferencvárosi és újpesti játéko­sok természetesen nézegették, ho­gyan áll ez a szín nekik. A vörös Takács egyre biztatta őket, hogy nagyon jól áll. Lenkey is meghal­lotta a biztatást, mire nem tudta megállni a következő megjegyzés nélkül: — Bár rajtatok maradna a kék­fehér trikó! Egész jó csapattal kezdeném a tavaszi szezont! Gyengédség Egymásután kerültek a játéko­sok a dörzsölőpadra. Amikor Sá­rosi nyúlt végig a padon, Kalmár odament s a centerhalf fejét fog­ta, úgy babusgatta. A többiek meglátták a jó ba­rátságot és ezt a gyengédséget, mire valaki így epéskedett: — Mi az, Gyurka, téged talán otthon is becéznek? — Azt nem. De a Jenő tudja, hogy ez a pad kiszívja az ember fejéből a tudást, azért vigyáz rám a túra előtt. Turay bánata Turay a kályha mellett üldö­gélt. Mikor az osztrák fiúk is be­vonultak a szomszédos öltözőbe, egyszer csak felkerekedett és át­ment. Megszólított valakit: — Mondja csak, melyik a Hi­den? — Hiden a WSC-ben játszik — világosították fel. Turay nem jött zavarba. Nyu­godtan visszament a kályha mellé s üldögélt tovább. Valaki húzni akarta az eset miatt s így kezdte: — Jóska, azért ne búsulj! Nézd meg a Franzlt a Hiden helyett. — Hát azt hiszed, a Hidenért búsulok? — Ha nem? — Eddig annak örültem, hogy ebből a kellemetlen télből elme­gyünk egy kis napsütésbe. Hát láttál ilyet, kisüt a nap, mire el­indulunk. Most már nem is igen éri meg az a tengeri út az egé­szet! Aknai jó ideig nem nyúlt lab­dához. A félidő nagyobb része már elmúlt, amikor végre kapott labdát. Ekkor azonban sokan meg­lepődtek, hogy a válogatott kapus szabálytalanul hordozza a bőrt. —• Nézz csak oda —­ szólt va­laki. — Az Aknai nem eresztette el a labdát, úgy érinti a földhöz, ez szabálytalan. — Egyiptomban biztosan lefúj­ják majd! — Ott ilyent nem csinál — folyt tovább a vita. — Miért nem csinálhat? — Azért uram, mert ott nin­csen sár. Aknai pedig csak a sár­ba tunkolja a labdát. Ez az egyik érdekes szokása! Földrajzi ismeretek Híresnek nagyon rosszul ment a játék. Különösen az első félidő­ben járt rá a rúd. Hiába kapott jó labdát, sorra elrontotta, mert nem bírt a talajjal. Elcsúszott a döntő pillanatokban s oda volt a helyzet, a labda. Az egyik ilyen sikertelen eseté­nél nagy hangon kiáltott be az állóhelyről egy suhanc: — Kicsi, jó lesz vigyázni, mert ott Kínában majd nem lehet így! A hangoskodó háta mögött han­gos kacagás hallatszott, mire észrevette, hogy valami rosszat mondott. Tehát javítani igyeke­zett: — Majd a Salem elbánik veled ott Kairóban, vagy hová fenébe utaztok! Őszinte kritika Néhány igen nagy helyzet ma­radt ki ezen a mérkőzésen. Az egyik legnagyobb az volt, amit Kalmár a második félidőben ha­gyott ki, mikor pár lépésről éle­sen Franzl kapuja mellé vágta a labdát. A nézőtér felhördült, va­laki meg elbúsulva kiáltott fel: — Ó, te Stecovits! Az illető a Fradi egyik régi vezetője volt. A legtisztább játékos. A Postás— ITSC barátságos mérkőzés végén minden játékos piszkosan, sárosan szaladt le az öltözőbe, hogy lemossa magáról mindazt, ami a játékban rá­ragadt. Csak egy, a Postás kapusa, Kristóf lépdelt lassan a lejárat felé. Neki nem volt sürgős a fürdő, ő maga is, meg a meze is tiszta volt. Egyszer sem vetődött a labdáért. * Hyperol szájvíztabletta Ideá­lis száj- és torokfertőtlenítő. Hírek a Vérhalomból: Majsa és Löwi I., az újlakiak két régi játéko­sa, hosszú pihenő után ismét sorom­póba áll. * Súlya nem növekszik, ha tengeri sóból és szibériai fenyőkivonatból álló, 40 filléres Pilavint tesz fürdőjébe. I Szerénytelenség Szerény kívánság Futballista öröm Tavaszi meglepetés Nincs nagyobb öröme a játékos­nak, mint a jó cipő. Van, aki az újat szereti, van, aki a régihez ragaszkodik. Van olyan játékos, aki az elnyűtt, kopott cipőjétől a világért sem akar megszabadulni, mert azt hiszi, hogy vele a tudá­sát is elveszíti. Kalmár — úgy látszik — szin­tén azok közé tartozik, akik nehe­zen válnak meg a cipőtől. Az öl­tözőben olyan szeretettel néze­gette, mutogatta az újjáalakított cipőjét, mintha valami nagy kin­cset kapott volna. — Most már tíz évre el vagyok látva cipővel — mondta ragyogó arccal. — Mi az, olyan keveset akarsz tíz év alatt játszani? — epeske­dett valaki. Nem mindenütt süt a nap... annyi helyzetet kihagytunk — szólt Kalmár. — Nem! Az, hogy Egyiptomban már majd bírjátok a sarat! Ott úgy sincs. — Saját tudósítónktól — Amolyan kellemes, egyiptomi hangulat terjengett vasárnap a Hungária­ úton. Nem is lehetett ez másként. Hiszen a hosszú, mogorva, egyr hangú tél után, mely a londoni ködöt akarta lepipálni Budapes­ten, végre felragyogott a nap. Egyszeriben kiirtotta azokat a tréfákat, bemondásokat, amelyek még a múlt héten időszerűk vol­tak s új, sokkal barátságosabb mázt adott a világra. Pedig voltak, akik sajnálták. Az egyik csoportban egészen ko­molyan fejtegette az egyik fut­­balltudós: — Annyit hallottam már arról az angliai, nevezetesen a londoni ködről. Azt is olvastam, hogy még a mérkőzések lejátszását is lehetetlenné tette múltkor ez a szörnyű valami. Azt reméltem, végre láthatok itthon is egy ilyen ködös, londoni ködös mérkőzést. Esetleg félbe is szakítanák, gon­doltam , itt van, ez a vége. — De mi hasznod lenne abból, hogy olyan kellemetlen ködben kellene játszani a csapatoknak? — Érdekes! Nekem ne jöjjenek azok az angolok a klimatikus, meg a nem tudom én milyen ki­fogásokkal. Látni akartam, hogy mi is pipálunk olyat, mint Lon­don! El lehetett gondolkozni a dol­gon. A pesti ember nem szeret csodálkozni. Neki nem tud újat mondani sem London, sem New­ York, sem a Fokföld, sem a ja­­pán-kínai háború. Miért lenne tehát Londonnak olyan nevezetessége, amilyen Bu­dapestnek nincsen? Miért ne lás­sunk mi is ködös futballmeccset!? Nem igaz?­ Meg lehetett állapítani, hogy a különös vággyal és kívánsággal kevesen voltak mindamellett el­telve. Sokkal többen örültek a napsütésnek, a kellemes időnek. Csak azok csóválgatták a feji­Az öltözőben eleinte gyéren gyülekeztek a játékosok. Híres volt még csak ott néhányadmagá­­val, mikor a szövetségi kapitány is megérkezett és a többiek felől érdeklődött. Tréfálkozva ígért egyet-mást a későn jövőknek, mire Hues legénykedett szokott tréfás modorában: — Nem baj, kapitány úr, elegen leszünk azért! — No, veled esetleg elege lesz a közönségnek! — Nem lehet! Tudja, kapitány úr, hogy engem az Arsenalhoz hívtak a héten!? — Ezt még nem hallottam. — Bizony, azt írták, hogy kevés a nézőjük, menjek ki én is! Különös tulajdonság ­ssal 3 Csendes, de vidám búcsúz­­tatás a Keleti pályaudvaron Elindult a válogatott csapat Egyiptomba Csak háromnegyed kettő után indult az Egyiptomba készülő „vá­logatott” csapattal a belgrádi gyors, de már dél tájban meg­szállta a keleti pályaudvar étter­mének különszobáját az expedíció ebédelő csoportja. Aki nem tudta, hogy hol tanyáznak derék futbal­listáink, az már értékes útmutatót kaphatott a külső folyosón egy feltűnően csinos hölgyben, akinek arca hirtelen vált mosolygósra, amint az étterem ajtaja megnyílt és megjelent Újpest kiváló kapusa, a délceg Aknai Jancsi. Amikor bemegyünk a terembe, ott látjuk a hosszú asztal körül Kővágót feleségével, Turayt, Tán­cost, Kalmárt, Barátkyt és Uj­­váryt. Lázár édesanyjával ül kü­lön asztalnál, velük van Sárosi Gyurka is, aki kis ibolyacsokrot kap gomblyukába a Lázár-mamá­tól. Bezzeg Hires már fiatalabb korosztályoknál szerzi be világ­szükségletét. A vezéri asztal körül egyelőre még csak a Langfelder-család ül Zsoldos Andornak, a PLASz al­­elnökének társaságában. Patyi bá­csit elhívják az asztaltól. Vesze­delmesen csinos hölgy kéri meg egy apró csomagnak megadott egyiptomi címre való szállítására. Blum Zoli, Avar és Mándi enge­délyt kért és kapott az utolsó ebéd otthon való elfogyasztására. Most Arányi, az újpesti vezér­­szurkoló, most már alelnök is megjelenik és nyomában nagy csomag. Minden újpesti játékos kap egy fehér pullóvert, minden­kinek jut egy-egy lila-fehérzomán­­cos cigarettatárca. Táncos meg is jegyzi: — Ez rendes ember! Mariássy Lajos szövetségi kapi­tány felszól az ebédje mellől: — A Jaksiért hányat adnál? Arányi úgy tesz, mint aki nem hallja a megjegyzést és szép irónt nyom Mariássy dr. markába. Tu­ray hirdeti ki most, hogy „lehet jelentkezni az FC-be!” Gyengéb­bek kedvéért: a Fekvők Clubjába. Ide tartoznak ugyanis a tengeri betegek, akik nem mennek le az ágyról, csak amikor áldozni kell Neptun istennek. Turay persze fölényes, ő már megszokta. Két­szer volt Délamerikában, egyszer Egyiptomban. Ez lesz a negyedik nagy tengeri útja. Közben nagyban megy az autogramgyűjtés. A legkisebb pikkoló is szorongat a kezében néhány levelezőlapot, amiken már egymásután sorakoznak fel a hí­res aláírások. Goda társaságában most befut Borsányi is, akinek egyetlen­­gondja, hogy ráér-e még megnyilatkozni. Dudás feleségével és annak hú­gával vonul fel. Dudásné nyomban kiönti szívét Langfelderné előtt, ez már a futballistaasszonyok sor­sa. Amint Dudásné ezt imigyen illusztrálja: — Ha megkérdezik az utcán: „No, megjött már az ura?”, csak azt válaszolhatom: „Már el is ment.” Széles jókedvvel vonul be Vig, aki titokban odasúgja mindenki­nek: — Kijöttem, hátha lekésik va­laki a tizenötből. Vig volt ugyanis az a plusz­játékos, aki ment volna, ha ... De ez a ha sehogyan sem akar bekövetkezni és Máriássy dr. rö­videsen a „mínusz” előnevet ado­mányozta Újpest itthonmaradó derék fedezetének. Mándi Braun Csibi kíséretében jelenik meg, vele már majdnem teljes a létszám. Csak Fodor Hen­rik dr. hiányzik, de rövidesen ő is bevonul családostul. Nagy halló köszönti, mert szép, világos új kalap van a fején. Fodor sietve nyugtatja meg az örvendezőket, hogy csak frissen vasalt a kalap. — Már a múltkor is megírták rólam, hogy új kalapom van — mondja Fodor dr. — még majd felemelik a látszat alapján a jö­vedelmi adómat. Ha valaki még nem tudná, ki a menezser, rögtön rájöhet, amint Langfelder hang­ját hallja végigsivítani a termen: — Hol az irattáskám? Még egy-két új útlevél kerül bele a táskába, mert önkéntes kí­sérői is vannak az egyiptomi ex­pedíciónak: Antal, az Egyesült Izzó mérnöke és Steiner Sándor is Egyiptomba tart a csapattal. Avar vonul be utolsónak fele­sége karján. Megkérdezzük, hogy jó volt-e az ebéd, mire a fiatal menyecske elárulja, hogy káposz­tás kocka volt, ez a Ricsi kedvenc eledele. Patyi bácsi kiadja a jelszót: — Fiúk, indulunk! Mindenki felszedi a holmiját és megindul az egész társaság a per­­ronra, ahol vár már Bereczky Waldemár mester által fentartott öt fülke. Ahhoz képest, hogy III. osztályon utazik a csapat Belgrá­­dig, elég jó helye van. Künn a perronon áll már Asch­ner Lipót, Újpest elnöke, éppen most érkezett Berlinből, Aschner­­né is ott van „fiai” között és nem mozdul el a vonattól, amíg az el nem indul. Most már gyorsan sza­porodik a búcsúztatók serege. A Ferencvárosból Mailinger elnök, Weier Pista bácsi, Pataki Mihály, Klement Sándor, Kovács Fukszi tárgyalja meg az utolsó ügyeket Blum Zolival. A játékosok közül Takács B., Kohut, Szedlacsik, Ber­­kessy, Obitz, Siflis, Cseh II. jött ki a jó pajtások búcsúztatására. A régi gárdát Bih­ary, az egykori kapus képviseli. Ott van Faragó Dajdi is, aki edző­ügyekben merül forntos tárgyalásokba Blum Zoli­val. Az edző­gárdából még Lenkey Ica, Takács Béla sürög-forog a nagy útra készülők között. A Hungáriát Preiszmann, Bo­­dánszky dr., Kisfalvi dr., Wágner háznagy képviseli, Újpest részé­ről ott látjuk Maros alelnököt, Kiss Zoltán főtitkárt. A közép­blokkból csak Zemplény dr. jelent meg, az ő sasszemei nyomban észrevették, hogy a nagyegyletiek hevenyészett értekezletre vonultak vissza a vezetőségi fülkében. Tényleg visszavonultak pár perc­re a vezérek, de mint jó diploma­tákhoz illik, a felvilágosítást ké­rők csak azt hallhatták tőlük: n Á, csak az utazás részletei­ről volt szó. A beavatottak azonban nagy sakkhúzásokról tudnak már, amik a közép­blokk ellen irányulnak és a közeljövő politikai színterét han­gossá fogják tenni. A klubpolitika azonban hamar háttérbe szorul, megjelenik az MLSz hivatalos búcsúztató kül­döttsége: Rosenberg Emil dr. al­elnök, Kenyeres­­árpád főtitkár és Nagy Marcell pénztáros. Nincs ünnepi beszéd, csak barátságos kézszorítás és őszinte jókívánság, végül a két üveg gyomorerősítő a tengeri útra. Az egyik üveget Mándi, a csapatkapitány kapja kézhez, a másikat Kalmár Jenő az ifjúság nevében veszi birtokba. Közben kiderül Kenyeres pech­je is. Szombatra virradó éjjel gyomormérgezést kapott, ami olyan alattomosan támadt rá, hogy képtelen volt Pozsonyba el­utazni. Ezért maradt el a magyar­­béketárgyalásokról. Utolsó búcsúztató gyanánt Csá­­nyi József dr., a PLASz társ­elnöke jelenik meg, most már csak pár perc hiányzik az induláshoz. Nagy vigalom támad most, mert Békés mester „véletlenül” elcserél két zászlót s Rosenberg dr. gomb­lyukába kerül a zöld-fehér zász­lócska, mire az európai egyensúlyt csak úgy lehet helyreállítani, hogy viszont Weisz Pista a kék­fehér zászlót tűzi ki. De most már minden induló felkapaszkodik a lépcsőkön, mert megszólal a hívó sipjel. Utolsó kézszorítások és ölelések... Patyi bácsi, mint gondos menezser utol­sónak libben fel a kocsi ajtajához és lassan gördül ki a vonat a csar­nokból. Egyiptom felé és t­ami­rek, dicsőség felé! 7 050' €‡Micsoíiádiá­jaUUní­üces az ottrana

Next