Nemzeti Sport, 1932. március (24. évfolyam, 43-63. szám)

1932-03-04 / 45. szám

4 MTK-pálya Hungária-út Vasárnap, március 6-án, délután fél 4 órakor Hungária—Somogy Előtte fél 2 órakor Budai „11“—Bocskai I. ligabeli bajnoki mérkőzések f'felver, fl. AZ EGYIPTOMI ÚT TÖRTÉNETE Egyiptomi lapok a válogatottról A helyi sajtó igen korrektül bírálja el a történteket Sajátjai közül csak a belső három ellen van szava Nagyon megbecsüli a győzni nem tudó magyarokat Barlassina bíró és egynéhány érdekelt nyilatkozata Az a nagy öröm, amely a válo­gatott mérkőzés befejezése utáni percekben ott hullámzott a kairói pálya nézőterén, a fellelkesült közönség körében, híven jelezte, hogy az arabok nagy dicsőségnek tartják a döntetlen kivívását. Egyiptom nem számított erre az eredményre, amelyre bizony jog­gal büszke lehet. Nemcsak azért, mert a számszerű eredmény hí­zelgő képet ad az arab csapat játékerejéről, de azért is, mert hiszen a mérkőzés erkölcsi győz­tese a hazai csapat volt. Az öröm és megelégedés hang­ja szól az újságok hasábjairól is, amelyek a nagy mérkőzéssel fog­lalkoznak. A lapok — az angol, francia, olasz, arab nyelvűek egyaránt — nagyon tárgyilago­sak és felsorolják mindazokat a körülményeket, amelyek az ered­mény, illetve eredménytelenség kialakulásában részesek. Meg­adják mind a két csapatnak a dicséretet s nagy elismeréssel adóznak a mutatott játékért. De adjuk át a szót a lapoknak, melyekből következőképpen tük­röződik a kairói magyar—egyip­tomi mérkőzés képe. La Bourse Egyptienne „A magyar csapat meggyengü­lése és az egyiptomiak legjobb összeállítása következtében a két csapat döntetlenül mérkőzött” cím alatt a következőket írja: „Amint előre látható volt, a Magyarország és Egyiptom kö­zötti válogatott mérkőzés igen nagy tömeget csalt ki a National SC gezirei pályájára. Már tizen­két órától kezdve harminc olcsóbb helyárú pénztár működött, ame­lyeket azoknak a sokasága rohant meg, akik egyetlen pillanatot sem akartak elmulasztani a várt nagy összecsapásból. Az előzmények után pedig senki sem merte még csak remélni sem, hogy az erőknek a küzdelme a mérkőzést ilyen döntetlen ered­ménnyel koronázza meg. A közönség türelmetlenségének lecsillapítására az egyiptomi hely­őrség zenekara szórakoztatta a népet. Pontosan három órakor je­lent meg a magyar csapat a pá­lyán meggypiros, nemzeti címerrel ellátott mezben. A közönség hosz­­szas tapssal fogadta. Nyomban ezután megjelent Ismail Sitky pasa miniszterelnök, akinek tisz­teletére felhangzott az egyiptomi himnusz. Ezután jelentek meg a zöld-fehérben lévő egyiptomiak s a két csapatkapitány — Mándi és Mahmoud Honda — sorsol.. A sorsolás Mándinak­ kedvezett. Zászlócsere, fényképezés s a bíró megadja a jelt a játék megkezdé­sére.” A játék leírása után így foly­tatja a lap: „Irtózatos örömujjongás üd­vözli az egyiptomi csapat ered­ményét, mert hiszen mindenki ve­reséget várt. De íme, az egyip­tomi csapat, általános csodálko­zásra, végig képes volt sakkban tartani a labdának olyan meste­reit, amilyenek a magyarok. A játék mindkét fél részéről, válto­zatosságát tekintve, nagyon élve­zetes volt. Ha a magyarok fölénye elvitathatatlan volt is, mégsem lehetett azt döntőnek mondani és a második félidő utolsó negyed­óráját kivéve, az egyiptomi csa­patnak is sikerült veszélyes táma­dásokat vezetnie, amelyeket azon­ban egyrészről a befejezés hiá­nya, másrészről pedig a ragyogó magyar védelem tett ártalmat­lanná. Az a tény, hogy a magyar csa­pat Sárosi betegsége folytán meg­gyengült, az oka véleményünk szerint a vendégek félsikerének. Mindenesetre az eredmény lénye­ges, amely az egyiptomiak sta­tisztikájában igen előkelő helyet foglal el. Különösen akkor, ha a magyarokban a professzionaliz­mus bevezetése óta sokkal erősebb ellenfélre találtunk, mint 1924 májusában Párisban. Az egyiptomi szövetségnek az az intézkedése, hogy a játékoso­kat hétfőtől kezdve együtt tar­totta, meghozta a gyümölcsét. Kí­vánatos, hogy játékosaink a jövő­ben is emlékezzenek meg erről a körülményről, amely tegnap ere­jüket megsokszorozta s amelynek a csapat egyöntetű szelleme volt az eredménye. A magyarokat kissé meglepte az egyiptomi válogatott gyorsa­sága az akciók végrehajtásában. A csatársorban Avar és Toldi kü­lönösen kitűnt, de Lázár, a bal­­hall volt a mezőny legjobb em­bere. Dudás, annak ellenére, hogy az alexandriai, utolsó mérkőzésen megsérült, kitűnő játékot muta­tott. Kapcsolásai nagyon szépek voltak s kevés játékos képes a vé­delemnek ezt az oszlopát megin­gatni. Tajvárynak egyszer akadt komoly dolga, Mouktar lövésénél s ezt nagyszerűen végezte el. Az egyiptomi csapat tegnap olyan gyors játékot játszott, ame­lyet tőle már régen láttunk. A labda az egyik szárnyról a má­sikra repült és a középcsatár, Mahmud Honda nagyon körül­tekintő módon irányította a tá­madást. Mahran szép és hasznos játékot játszott. De kiemelkedett a­­iedelem is. Amin mindig kellő időben avatkozott a játékba, Sa­lem fényesen látta el dolgát, Kaf pedig kitűnő napra virradt, mert mindig nyugodt és megfontolt volt. Barlassina, akit a FIFA kül­dött ki (?), a helyieknek kitűnő leckét adott a játékvezetésből. Kezdettől fogva kezében tartotta a huszonkét játékost.” Barlassina véleménye (Barlassina különben a követ­kezőkben mondotta el véleményét a mérkőzésről a lap tudósítójá­nak .) — Az egyiptomi csapat vára­kozásomon felül jó volt. A véde­lem teljesen a helyzet magaslatán állt. A középfedezet kiváló tulaj­donságokkal van felruházva, de kissé heves s nem tudja fékezni ezt a hevességet, ezért gyakran céltalan faultokat követ el­. Noha technikában a csapat bizonyos hiányosságokat árul el, mégis nagyszerű lelkesedésről, bátorság­ról tett tanúságot. Ezzel sikerült is az első félidőben, valamint a máso­dik félidő magyar offenzívájában veretlenségét megőrizni. A döntet­len eredmény Egyiptom sikere, ha figyelembe vesszük a vendé­gek játékerejét és hírnevét. Véle­ményem szerint a magyar csapat túlságos önbizalommal lépett a pályára s noha az első félidőben nagy fölényben volt, nem muta­tott elegendő győzniakarást. A második félidő vége felé úgy lát­szott, összeszedi magát, ekkor azonban már az egyiptomiak szí­vósságával szemben minden későn volt. A fedezetsor nem támogatta eléggé labdáival a támadást, a csatárok pedig igazi képességü­kön alul s nem olyan ellenállha­tatlan módon játszottak, amint azt tőlük láttam, bennük értékel­tem több európai mérkőzésen.” A Bourse közölte az alábbi nyilatkozatokat is: Fodor Henrik dr.: A csapat valódi értékén és képességén aluli formát mutatott. A legnagyobb hibája abban rejlett, hogy a ma­­gas játékot magára engedte erő­szakolni. A csatárok nem tudták kihasználni a kínálkozó helyzete­ket. Az egyiptomiak szívvel és lel­kesedéssel játszottak s így lehe­tővé vált számukra az, hogy min­den eredményretörést megakadá­lyozzanak. Ujvárynak nem volt sok dolga. Elismerésre méltóan há­rította el azt a lövést, amely ve­reségünket jelenthette volna. Mánás nem volt nagyon jó, Du­dás pontosan látta el dolgát. A fedezetsor legjobb embere Lázár volt, Kalmár nem felelt meg a várakozásoknak, Borsányi jó, de nem olyan, amilyennek mi ismer­jük. A csatársorban Hírest nem foglalkoztatták, a többiek pedig gyengébbek voltak, mint előző já­tékaik alkalmával. Mándi Gyula csapatkapitány: Nem a várt módon játszottunk. Fekete napunk volt, ami bármely csapatnál előforulhat. Különösen csatáraink voltak gyengék, de magam is közepesen játszottam. Az egyiptomi védelmet többször a szerencse is segítette és a má­sodik félidőben játékunk gólt ér­demelt volna. M. Honda, az egyiptomiak ka­pitánya: Nagyon örülök, hogy olyan jó játékot mutattunk, amely ellenfelünk felsőbbsége mellett is több alkalmat nyújtott a gólszer­zésre. A magyar védelemnek sok­szor összeszorított foggal kellett védekeznie. Játékosaim közül nem játszott mindenki úgy, ahogy vár­tam, fivéremnek, Saidnak sem volt jó napja, de Mouktarnak sem. A bíró legjobb volt, akit ed­dig Egyiptomban láttam. Híres Ferenc: Fáradt volt a csapat s nem volt jó napja. Sá­rosi hiánya súlyosan éreztette ha­tását, mert a fedezetek nem tud­ták eléggé támogatni a támadást. Különösen engem hanyagoltak el. Csatáraink egy vasat nem értek! Langfelder Ferenc: Öt kitűnő gólhelyzetünk volt, amelyből né­gyet elhibáztunk, egyet pedig az ellenfél lelkesedése hárított el.A csapat elérte volna első gólját a vendégek ellen. Igaz viszont, ha tárgyilagosak akarunk lenni, be kell vallanunk, hogy a magyarok legjobb játékosuktól, Sárositól megfosztva, léptek a pályára. Tá­­volléte a csapat összetételét telje­sen átformálta azzal, hogy Kalmár a középcsatár posztja helyett a kö­zépfedezet helyét töltötte be. Ennek az volt a következménye, hogy a meggyengült fedezetsor előtt irányító nélküli csatársor állott. — Valljuk be, hogy ez a döntet­len eredmény számunkra szinte hi­hetetlenül hízelgő. — Minden jól ment ezen a na­pon. Kitűnő bíránk is volt. — Mit mondjunk még ezek után? Talán azt, hogy az egyip­tomi csapat és különösen annak vé­delme igazán a helyzet magaslatán állott, ugyanekkor pedig a magyar csatársor a támadások vezetésében nem tűnt ki. Egy valamin csodál­kozunk. Miért változtatták meg a magyarok azt a taktikát, amihez bennünket hozzászoktattak? Álta­lánosságban rövid adogatással ját­szanak s szinte a hálóba viszik a labdát. Ez alkalommal azonban tértölelő rúgásokkal játszottak s gyakran kísérleteztek messziről küldött lövésekkel. Sokszor még a félpályáról is! The Egyptian Mail a sportoldalán végigfutó szalag­címben közli a döntetlen eredményt így: „Viharos küzdelem utáni gól­nélküli döntetlen”.­­ Az első, Egyiptomban leját­szott nemzetek közötti mérkőzés, amely Egyiptom és Magyarország csapatát állította szembe egymás­sal, olyan szép játékot hozott, ami­lyet eddig Kairóban még alig lát­tak. A magyarokat eddigi gyö­nyörű eredménysorozatuk és a 15:0 gólarány után méltán tartot­ták a mérkőzés favoritjainak. Ennek köszönhető, hogy több, mint hatezer ember tolongott a szokat­lanul magas helyárak ellenére is a National SC nézőterén. Képzeljük el ezután, milyen nagy volt a nézők meglepetése, akik legjobb esetben is csak annyit reméltek, hogy Egyiptom talán nem szenved sú­lyos vereséget, amikor azt látták, hogy a helyi válogatott nemcsak megállotta a helyét, de támadott is és a játékidő háromnegyed részé­ben egyenrangú volt a vendégekkel Csak az utolsó húsz perc volt az, amelyben a magyarok nagyobb klasszisa megnyilvánult, ekkor azonban olyan védelemre találtak, amely mindennel felért.­­ Tény, hogy a magyarok Sá­rosi nélkül állottak fel, aki pedig egymagában egész csapatot jelent, bár Kalmár elég jól helyettesítette Sőt szerencsés is volt, mert a há­rom egyiptomi belső nem játszott úgy össze, amint azt klasszisuk után várni lehetett volna. Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy a belsők rosszul játszottak, hanem azt, hogy játékukból az egymás teljes megértése és a helyzetre ját­szás hiányzott. — A szövetségnek az az eszméje, hogy a játékosokat a mérkőzés előtti napokban Mc­Crae vezetése alatt együtt tartja, fényesen be­­vált. Kétségtelen, hogy ez a sze­rencsés eredmény­­szerencsésnek mondom, mert jobb, mint amit bárki remélni mert), ennek a kü­lönlegesen gondos előkészítésnek tulajdonítható, amely a csapattal csodát művelt. — Az egyiptomi játékosokat meg kell dicsérnünk szép játé­kukért. Olyan játékot mutattak, amire már három-négy év óta hiába várunk. Jól harcoltak és ön­zetlenül, bátran játszottak. Min­denki belevitt a küzdelembe min­dent, amit magában hord s így az eredmény olyan, amely határozatt jelet mutat arra, hogy az egyip­tomi futball öt év előtti magasla­tára emelk­edhetik újra. " A magyarokat is meg kell di­csérnünk a nagyon szép, finom és művészi játékukért, amelyben azon­­ban nem volt szerencséjük. Szívó­sak és kitartók a játékban. Mindig azt tették, ami szükséges volt, nyu­godtan és hatásosan játszottak az utolsó húsz percig, amikor meg­kettőzték igyekezetüket s a helyi védelmet kapuja elé szorították, sőt a védelem minden elszántsága mel­lett is a góllövés lehetősége több ízben felcsillant.­­ Az egyiptomiak régi, gyors játékukat játszották s egyik szár­nyat a másikkal váltogatták a tá­madások meneténél. A magyarokat ezek a gyors támadások néha ki­hozták a nyugalmukból s úgy lát­szott, hogy meg is tudja törni őket. De még ilyen pillanatokban is gyönyörűség volt nézni igazi fut­­balljátékukat. A csapat minden tagja jól játszott. A támadásban Avar és Toldi kitartóan harcolt és kitűnt, de nem volt lövésre alkal­muk, mert valahányszor a labda hozzájuk került, az egyiptomiak valósággal körülhemzsegték őket. Lázár, a balfedezet volt a mezőny legjobb játékosa. Védő- és támadó­­játéka nagyszerű. Dudás, amint ez várható is volt, erősnek bizonyult, mint valami szikla s igen ritkán sikerült valakinek átjátszani őt. Rúgásai tiszták, kapcsolásai pon­tosak. Ujváryt csak egyszer tette próbára Mouktarnak húszméteres lövése s a kapus ekkor megmutatta nagy képességeit.­­ Igen fontos körülmény Bar­­lassina pompás bíráskodása, aki a játékot a legkiválóbban vezette, annak ellenére, hogy az nagyon gyors volt és hogy igen küzdelmes, kemény harc folyt a két ellenfél között. A játékosokat állandóan szemmel tartotta s mindig közel volt a labdához. Ha lehetséges, he­lyes volna a jövőben sert­eges ha­­tárbírákat is igénybe venni, mert minden tiszteletünk mellett is azt kell mondanunk, hogy azok, akik ezen a mérkőzésen határbírákként működtek — nem voltak semlege­sek. The Egyptian Gazette címe a következő: „A védelmek halálos küzdelme az izgalmas játék folyamán — Egyip­tom kitűnő rajtaütése" „A magyarok az első félidőben annyira fölényben voltak — írja a lap — hogy csak idő kérdésének látszott a vezetés megszerzése. Mégis sikerült a félidőt az egyip­tomi védelemnek gól nélkül ki­húzni. A második félidő elején a magyarok folytatták támadásai­kat, de csak rövid ideig. Az itt­honi csatárok, akiket a magyar védelem jól sakkban tartott, ismét erőre kaptak, lelkesen küzdöttek s többször vezettek merész, gyors rohamot az ellenfél ellen. A ma­gyarok védőjátéka és a gyenge támadásbefejezések azonban meg­kímélték a magyar kapust attól, hogy komoly munkája legyen. A játék vége felé a magyarok ismét kemény próbára tették a hazai védelmet, amelynek azonban sike­rült kapuja érintetlenségét a be­fejező füttyig megőriznie. A játékot figyelembe véve, a magyarok az egyiptomiak nagy iramának ellenére is többet érde­meltek, mint döntetlent. Az utolsó percekben Avar kapufát lőtt (Tévedés, Toldi lőtte. Szerk.) és Amin már verve volt, sőt a visszapattanó labdát is csak sze­rencsével fogta. A honi csapatnak az egész játékidő alatt két veszé­lyes lövése volt. Az egyiket S. Houda, a másikat Mouktar kül­dötte a kapura. A bíró kiválóan teljesítette kö­telességét.” Az olasz nyelvű II Giornale D’Oriente címe így hangzik: „Az akarásban és harcrakészség­­ben nagyszerű egyiptomi csapat döntetlenül játszott a klasszikus tudású, erős magyar válogatottal” „Sohasem láttunk Egyiptomban még olyan mérkőzést, amelyet ek­kora érdeklődés kisért volna s amelyen a nézők együttérzése, lel­kesedése és melegsége ily nagy­szerű módon nyilvánult volna meg. Még akkor is, amikor a já­ték Egyiptom részére elveszettnek látszott, a szurkolók szünet nél­kül lelkesítették a csapatot, buz­dították kedvenceiket s a leg­nagyobb izgalommal, kiáltozással kísérték azok támadásait. Úgy látszott, mintha a nézők meg akarták volna zavarni a magyaro­kat szüntelen kiáltozásukkal, hogy így találhasson a labda utat a hálóba s hogy ily módon egyen­lítsék ki az egyiptomiak technikai és taktikai tudásának alacsonyabb­­rendűségét a magyarokkal szem­ben. Az egyiptomi szövetség meg le­ La Liberté „Az eredmény helyreállította nemzeti válogatottunk tekinté­lyét” — írja a cikk címében. —• Ki remélhette még tegnap is, a mérkőzés előtt, hogy Egyiptom Magyarországgal döntetlenül mér­kőzik!? Senki! — Valójában pedig az egyiptomi csapat nemcsak kitűnő ellenállást tanúsított a magyar csatárok meg­ismétlődő támadásaival szemben, hanem sokszor imponált is, sőt hozzátehetjük, hogy a második fél­idő első huszonöt percében csatá­raink a vendégek védelmét állan­dóan nyugtalanították és azt kri­tikus helyzetekbe is hozták. Ha Ujváry nem védett volna legjobb napjaira emlékeztető stílusban, na­gyon valószínű, hogy az egyiptomi ........................................................... ....... III , "CiK­ ifAD" RORÍITVII IM­­7 RÉVÉN 2 PERC ALATT UVIMIN­HLUVIL KÉNYELMESEN BOROTVÁLKOZIK Péntek, 1932 március 4.

Next