Nemzeti Sport, 1932. május (24. évfolyam, 84-105. szám)

1932-05-18 / 96. szám

Szerda, 1932 május 18. Mégis Úrnapján lesz a Kupa döntője? A Ferencváros kolozsvári mérkő­zéseinek elmaradása új helyze­tet teremtett — Saját tudósítónktól — Az OTT által elrendelt tilalom, amely nem ad lehetőséget arra, hogy magyar sportemberek vagy csapatok utazzanak Romániába, nagyon érzé­kenyen érinti a Ferencvárost. A zöld­fehérek ugyanis a németországi túra után szombaton és vasárnap már Kolozsvárt szerepeltek volna két mér­­kőzésen. Erről a két mérkőzésről a tilalom miatt egyelőre szó sem lehet. Azonnal felmerült a gondolat, hogy az így alakult helyzettel kapcsolat­ban a Magyar Kupa döntőjének ügyét, a vajúdó terminusproblémát el lehetne intézni. A kupadöntőt ugyanis június ötödikére tették az érdekeltek. Az Újpest ezt a határozatot megfelleb­bezte azért, mert a Ferencváros— Hungária mérkőzés — a kupadöntő­­ben ugyanis ez a két csapat talál­kozik — a június ötödiki fordulónak kellemetlen konkurrenciát jelentene, másrészt pedig a kupadöntő napját úgyis szabadon kellene hagyni. A nagy­díj döntőjére szinte kínálva kí­nálkozott a jövő heti ünnep,­árnapja. Ezen a napon azonban a Ferenc­város a Bratislava ellen állana ki a tervek szerint Pozsonyban barátságos mérkőzésre. Szó volt már arról is, hogy a Bratislava mérkőzést el­halasztja a Ferencváros, hiszen a Bratislavának is kellemesebb, ha majd valamely vasárnapon látogat el a magyar bajnok a lekötött mér­kőzést lejátszani. A Bratislava mér­kőzésen túl nagyobb akadály volt azonban a két kolozsvári játék, mely után fáradtan, megviselten kellett volna a csapatnak a kék-fehérekkel szembeállania. Ez az akadály most kénytelen-kelletlen elhárult, s­­ a tornán a magyar sportháborúság új helyzetet szült. Erről az új helyzetről kérdeztük meg Mailinger Bélát, aki követ­kezőkben vázolta a Ferencváros ter­veit és helyzetét: — A román—magyar sportérint­kezés megszüntetése nagyon kényel­metlenül érint bennünket. Nekünk valóságos hadjáratot kellett indítas­nunk, hogy a mindennapit megszerz­­hessük, csapatunk működését biztosít­hassuk s ha most rajtunk kívül álló okok terveinket kereszteseik, bizony nagyon nehéz helyzetbe kerülünk. Ha azonban nem lehet a dolgokon változ­­tatni, akkor át kell csoportosítani mérkőzéseinket ! •— Elvileg helyesnek tartom, hogy a kupadöntőt Űrnapján játszuk le. Ennek eddig egyik akadálya a fá­radtság lett volna, hiszen Kolozsvár után két nap kevés lett volna a Hun­gária elleni mérkőzés előtt. A kolozs­vári mérkőzések elmaradása azonban ezt az akadályt kikapcsolja. A másik akadály azonban az, hogy Űrnapjára a Bratislava vár bennünket. Ha eset­leg neki is jobban megfelelne az, hogy később, mondjuk, június 5-én állunk ki ellene, akkor magam is úgy látnám alkalmasnak, hogy Űrnapján kerüljön sorra a Magyar Kupa dön­tője. Sőt szó lehetne arról is, hogy vasárnap, amikor a Hungária Mis­kolcra utazik, hogy az Attila ellen játszon, mi Pozsonyba mennénk a Bratislava elleni játékra. Megkérdeztük ezek után Pozsonyt. Onnan azonban azt az értesítést kaptuk, hogy a Bratislava mérkőzé­sét vasárnapra előrehozni nem lehet, mert Pozsony—Bécs városközi mér­kőzés lesz, amelyre a Bratislava leg­alább öt játékost ad. Ilyenformán csak arról lehet szó, hogy a Ferenc­város később, június ötödikén tesz eleget pozsonyi kötelezettségének. A Ferencváros elhatározása min­den bizonnyal döntő jelentőségű lesz. A Hungária a maga részéről kész örömmel venné az ülnapi mérkőzést s ez a megoldás egyszeriben elintéz­né az Újpest fellebbezésének ügyét is. A mai viszonyok között pedig sok­szorosan fontos, hogy a komoly program nélkül maradt budapesti közönség újra nagy mérkőzést lát­hasson, az egyesületek között pedig teljes legyen a harmónia. A magyar futballnak talán sohasem volt mind­erre nagyobb szüksége, mint éppen a mostani hetekben! Vidéki eredmények Balassagyarmat: BTE—Kőbányai LSE 1:0 (1:0). Barátságos. Bíró: Zug. Iram­­nélküli, unalmas mérkőzés. A gólt Kovács lőtte. Füzesabony: Mezőkösedi FSK—FSE 1:1 (1:0). Barátságos. Bíró: Fuchs. Gól­lövő: Zagyvár, illetve Berci. Kunszentmárton: Szolnoki Cukorgyár— K. Törekvés 6:0 (2:0). Barátságos. Bíró: Gál. A gólarány túlzott. Góllövő: Biskó (2), Pintér (2), Nagy és László. — Hétfő: Szarvasi Turul—KT­E 4:4 (4:0). Barátsá­gos. Bíró: Gál. Erősiramú, szép mérkő­zés. Góllövő: Babos (2), Csernak, Bu­­zicska (Turul), Dávid (2), Kecskés, Czakó (11-esből) KTE. Pécel: PAC—Szentlőrinci AC 2:2 (2:1). Barátságos. Bíró: Ladányi. Egyenlő el­lenfelek. Góllövő: Holló I., Sós, illetve Nagy és Borbély. — PAC ifj.—PÁC ve­gyes 4:0 (1:0).­­ Hétfő: PAC-Orv. Mű­szerész 2:0 (1:0). Barátságos. Bíró: Dö­­m­ény. A PAC első félidőben fölényben volt, szünet után azonban visszaesett. Góllövő: Sluzik és Bisztromy. Szentendre: Menekültek—Sz. MOVE 4:1 (1:11. Barátságos. Bíró: Grünfeld. Szép küzdelem után győzött a gólképesebb csapat. Góllövő: Gláser (2), Simon, Kiss, illetve Erdős. — Pilisvörösvári SC— SzTK 4:2 (1:1). Barátságos. Biztos győ­zelem. Góllövő: v. Vörösváry (2), Kő­vári, Figyelmi, illetve Farkas és Brez­­niczky. Balatonfüred: BSC—Nádorvárosi FC (Győr) 2:0 (1:0). Barátságos. Bíró: Auer­­bach. A helyi csapat szép játékkal nyert. Góllövő: Pataki és Angermayer. — BSC II.—Balatonarácsi SE 3:0 (2:0). Izsák: 1. Előre SC—Bp. VIII. ker. Akarat 3:1 (0:1). Barátságos. Bíró: Ek­­ker. Nagy közönség előtt szép, izgalmas mérkőzést vívott a két csapat. Góllövő: Kátay, Guth, Révész (Előre), illetve Gombacsik (Akarat). Köröslad­ányi Mezőberényi AC—KAC 2:2 (2:1). Barátságos. Bíró: Gyulay. Gól­lövő: Bezzeg (11-esből), Puskás, illetve Panger (öngól) és Jacina. Heves meccs. Dunaharaszti. Körmérkőzés. DMTK— FSE 1:0. (Félbeszakadt.) Az I. félidő 35. percében az FSE egyik kiállított já­tékosa vonakodott lemenni , ezért a meccs­ félbeszakadt. A gólt Bábics lőtte.­­ LTE—FSC 2:1 (1:1). — Hétfő: DMTK —LTE 4:1 (2:1). Bíró: Fejér. Góllövő: Mágori, Weiringer, Domonkos, Bábics, illetve Hankweisz. — FSE—FSC 8:0 (2:0). Bíró: Maci. Irsa: Szolnoki MTE-ISE 3:2 (1:0). Bajnoki. Bíró: Molnár. Az ISE három tartalékkal játszott. _ Rákoshegy: BSE-VSC 3:2 (2:1). Ba­rátságos. Bíró­ Szapáry. Gyömrő: GySE—P. Jutagyár 3:2 (0:0). Barátságos. Bíró: Szalay. Karcag: K. MOVE—DTE 2:2 (2:1). Baj­noki (Kelet). Bíró: Szigeti. A DTE ön­gól révén egyenlített. Góllövő: Pintér, Kenderka, illetve Keppich és Klekkor (öngól). — Hétfő: KSC—K. MOVE ve­gyes 1:0 (0:0). Barátságos. Bíró: Bel­ohard. A gólt Eisenberger lőtte. Rákoscsaba: RTK—Nyomdász TE 3:2 (1:0). Barátságos. Bíró: Thyn. Salgótarján: SBTC—GyAK 9:0 (5:0). II. oszt. bajnoki (Észak). Bíró: Csirmaz. Góllövő: Takács IV. (4), Takács III. (2), Zsellenger (2) és Petre. Szerencs: MRSE (Bp.)—SzCSE 6:0 (2:0). Barátságos. Zászlócsere előzte meg a mérkőzést. A pesti leventék biztosan nyertek a több beteg játékossal kiálló helyi csapat ellen. Góllövő: Szabó (3), Szilágyi (2) és Sarlai. — Gyerekek— Kövérek 4:1 (2:0). Mezőkövesd. Hétfő: MALE—MFISE 5:2 (2:1). Barátságos. Góllövő: Szabó (2), Szilágyi, Lázár és Czumpf. Esztergom: Csepeli MOVE—E. MOVE 4:3 (2:2). Barátságos. Bíró: Kövér. Erős iramban folyt le a mérkőzés. Győzött a szerencsésebb csapat. Góllövő: Liitz (2), Maurer, Martin, illetve Poppányi (2) és Bula. Óbarok: OTK—újbaroki SE 9:0 (4:0). Barátságos. Bíró: Juhász. Góllövő: Szá­raz IL, Szvitács, Vámos 2—2, Segesdi, Csorna és Nyúl. Eger: Miskolci jogakadémia—Egri jog­akadémia 3:1 (1:11. Barátságos. Bíró: Poppá, Halász, Győrffy, Lasszél, illetve Udvardy. Siklós: Pécsi AC-LSE 4:2 (3:0). Ba­rátságos. Bíró: Láng. Góllövő: Keszt­helyi (2), Svara, Papp, illetve Varjú. Izsák. Hétfő: Előre SC—Kunszentmik­­lósi FC 5:0 (2:0). Barátságos. Bíró: Kozma. Reális eredmény. Góllövő: Ré­vész, Mátis (2), Kátay és Bozsó. Nagy mérkőzés lesz vasárnap Szolnokon. A két helyi csapat, a SzAK és az Sz. MÁV találkozik. Mindkét csapat veretlen még s küzdelmük hivatott eldönteni a Drazsay-csoport bajnokságát. A két csapat helyzete jelenleg: 1. SzAK 14 12 2 — 51:5 26 2. Sz. MÁV 14 11 3 — 71:4 25 A MÁV-nak a SzAK-on kívül már csak a T. MOVE-val kell mérkőzni, míg a SzAK-nak hátra van a MÁV és az USE. Ősszel 1:1 arányban végződött kettőjük ösz­­szecsapása. Meghalt Pozsonyi Imre. A ma­gyar futball e régi munkása a MUE-ban kezdett futballozni, majd 1903-ban az MTK-ba lépett, ahol a középfedezet helyén ját­szott legelőször. Válogatott is volt, az első magyar—osztrák válogatott mérkőzésen a fedezet­­sor­ tengelyében játszott. A há­ború után mint edző működött, a szétválasztás után az Újpest ed­zője lett, majd külföldön vállalt edzői állást. Az utolsó években Mexikóban, majd az Egyesült Államokban tevékenykedett, mint a futball oktatója. 51 éves korá­ban Newyorkban érte utól a ha­lál. Lisenf ATLÉTIKA A vidéki középiskolások minden atlétakeblet megörvendeztető eredményekkel rukkoltak ki az első igazán tavaszi vasárnap. Diósgyőrött egy diák 52 mp-re futott 100 métert, Békéscsabán 675 cm-t ugrottak távol­ba és 175-öt magasba, Szegeden a félegyházi és körösi diákok pompás átlagaihoz egy sokat ígérő súlyatléta feltűnése társult, Szombathelyen is remek eredményekkel nyert három súlyszámot egy fiatal diák, 655 cm-t ugrott távolba egy pápai fiú, hogy a sok-sok jó közepes eredményről ne is beszéljünk. Mi már sokszor hangoz­tattuk, de nem győzzük elégszer is­mételni, hogy ez és csakis ez a fej­lődés útja. Ha a lelkes és hozzáértő vidéki testnevelő tanárok folytatni fogják mindenütt ezt a sok helyen megkezdett munkát és ha lesz szerv, amely ezt a középiskolában megindult tömegnevelő munkát folytatni fogja, a magyar atlétika új, hatalmas fej­lődés elé néz. A 4x1500-as stafétabajnokságra erősen készül a MAG. Tudják a szi­geten, hogy az UTE olyan ellenfél, amely akár 16:50-re is képes és azért az 5000-es csapatról is lemondanak, csakhogy 4X1500-on a legerősebb összeállításban vehessék fel a küzdel­met. A csapat alkalmasint Szerb dr., Belloni, Bejczy, Szabó összeállítású lesz, de esélye van a bekerülésre Csernek, Istenitsnek és Varjasnak is. A 4X1500-as staféta és az 5000-es csapat közé iktatott hosszú pihenő esetleg mégis arra csábítja a MAC-ot, hogy mind a két versenyben szeren­csét próbáljon. Barsi László edzése nem alakult szerencsésen az idén. Valószínűleg az amerikai út és az arra való készülés fárasztó hatása okozta, na meg az utána következő pihenés, hogy nem tudott lépést tartani a nagy formá­ban levő Zsitvaival és ezért most könnyű mezei munkával újra kezdte az egész előkészületet. A bajnokságra azért már formába jöhet. Zsitvai azonban nagyon jó és könnyen futott 1:23.8 mp-es 600-a után ítélve az idén már 800 méteren is klasszisához mért eredményeket fog elérni. Bodossyt meghívta a MAC május 29-iki versenyére. A kitűnő pécsi ugró elfogadta a meghívást és bizto­san indul. Ellenfelei nemcsak a BBTE-ugrók lesznek, hanem Zsuffka is, aki az idén már 186 cm-t ugrott edzés közben. 675 cm-t ugrott távolba a Békés­csabán rendezett KISOK-versenyen Kovács csabai gima. Ugyancsak ő 172,5 cm-t ugrott magasba, de ezzel csak második lett a 175 cm-t ugró Gözsi mögött. Az eredményekre még visszatérünk. Varsóban Weiss kisasszony, Len­gyelország kiváló női atlétája pün­kösdvasárnapon a diszkoszvetésben 40.34 méterrel új női világrekordot dobott és e világrekordját pünkösd­hétfőn 40.39 méterre javította. A svájci Martin dr. a WRC színei­ben 1:57.4 mp-et futott tegnap Po­zsonyban 800 méteren. Sindler Mór. Slavia 2:05.4-el lett második. Ifjúsági kerületi rekordot ért el Kaposvárott Havas KTSE súlydobás­ban 11.68-cal. Ifjúsági számok: 100 m: 1. Végvári KTSE 11.9, 2. Förster KT 11.9, 3. Negyedes KLE 12.4. — 400 m: 1. Végvári KT 55.4, 2. Erős KT 56.4, 3. Negyedes KLE 58.2. — 1000 m: 1. Jobban I. KT 2:58, 2. Papp I. KT 3:05, 3. Uzvári KLE 3:05.4. — 3000 m: 1. Szabados KT 10:36.2, 2. Jobban II. 10:39.4, 3. Bárdi KLE 11:22.6. — Magas h.: 1. Förster KT (0) 145, 2. Simon KT (0) 145, 3. Vágó KT (0) 145. — Tá­vol h.: 1. Kocsis KT (0) 566, 2. Ne­gyedes KSE (50) 563, 3. Deák KT (0) 550. — Súly h.: 1. Havas KT (0) 11.68, kér­ rekord, 2. Uzvári KLE (250) 11.12, 3. Fejes KT (200) 10.56. — Diszkosz h.: 1. Havas KT (0) 32-82, 2. Papp II. KT (8) 32.45, 3. Jobban I. (10) 30.80. — Szeniorok. 100 m: 1. Légár KT 11.8, 2. Sós KT 11.9, 8. Szabó KT 12. — 400 m: 1. Légár KT 56.2, 2. Szabó KT 58.6, 3. Tordai H. KT 58.9. — 1000 m: 1. Angyal KT 2:57.8, 2. Hollós KT 2:59.8. — 3000 m: 1. Lukács KT 10:16.2, 2. Hollós KT 16:18.4, 3. An­gyal KT 10:14.2. — Magas h.: 1. Lábas KT (0) 170. — Távol h.: Végvári PEAC (60) 564, 2. Lábas (0) KT és Sós (0) KT 560. — Súly h.: 1. Leipold KT (50) 11.41, 2. Rut­­kai PEAC (0) 11.13, 3. Végvári PEAC (0) 10.87. — Diszkosz h.: 1. Rutkai (100) 32.20, 2. Végvári PEAC (0) 32.06, 3. Tordai I. KT (400) 31.20. ALNACH-féle SPORTCIPŐK készítője BHAUER LAJOS, IL. Zsigmond­o. i. — Speciális fotó-, birkózó-, boxoló-, vívóelpób. — (Telefonhívó: 61—6—7).) A PEAC—PAC mérkőzés részletei. 100 m: 1. Balogh E. 12.6 mp, 2. Mihalovics A 12.7, 3. Nagy A 12.8. — 400 m: 1. Balogh E 58.6, 2. Mihalovics A 59.4, 3. Haumer A 59.4. — 800 m: 1. Dallos E 2:18.2, 2. Fajesi A 2:26, 3. Halasi A 2:30. — 1500 m: 1. Pa­taki A 4:39.2, 2. Kl­éber A 5:04, 3. Halász E 5:10. — 3000 m: 1. Stefa­­nics A 10:22.8, 2. Halasi A 11:12. — Magas: L Kincses E 165, 2- Berics E 157, 3. Haumer A 151. — Távol: 1. Dévényi E 553, 2. Kincses E 541, 3. Vörös A 529. Rúd: 1. Kardoshegyi E 252, 2. Végvári E 235, 3. Vörös A 230.­­ Súly: 1. Ruttkai E 11.57, 2. Védvári E 11.50, 8. Balázs A 11.41. — Diszkosz: 1. Balázs A 34.5, 2. Pataki A 33.42, 3. Balogh E 32.82. — Gerely: 1. Balázs A 48.34, 2. Végvári E 38.28, 3. Ruttkai E 38.28 A kiskunfélegyházi és nagykőrösi diákok pompásan szerepeltek Sze­geden a MASz déli kerülete által rendezett ifjúsági vándordíjas ver­senyen. Az idén első ízben kiírt díjat a kiskunfélegyházi gimnázium nyer­te meg 66 pontjával a nagykőrösi gimnázium 56 pontja, a szegedi Tö­möri SK 40, a Dugonics SK 29 és az Árpád SK 18 pontjával szemben. Az eredmények között van néhány elsőrendű. Egyéni számok: 100 m: 1. Szabó Nk 11.6, 2. Krupicska Tömöri 12.1, 3. Szabó Kkf. 12.2. — 400 m: 1. Krupicska T. 55, 2. Lóczy MNTVE 55.6, 3. Kürti Bácska 56. — 800 m: 1. Lóczy MNTVE 2:18.3, 2. Eigr­er Ár­pád 2:14.2, 3. Feitfeller I. ker. 2:18.8.­­ 110 m gát: 1. Szabó Nk 18, 2. Almási SzTK 19.6, 3. Farkas A. 20.6. — Magas: 1. Almási SzTK 170, 2. Görje Kkf. 165, 3. Szalay Kkf. 165. Még nyolcan 160-on felül! — Távol: 1. Papp T. 623, 2. Molnár Nk 608, 3. Kovács Nk 602. — Rúd:­­ Hajdú 250, 2. Ruzicska 240, 3. Apró 230. — Súly: 1. Szabó Kkf. 11.85, 2. Brenner Kkf. 10.63, 3. Bartai kér. 10.50 — Diskosz: 1. Rakos­­képző 36.14, 2. Szabó Kkf. 33.61, 3. Lukács Nk 32.81. — Gerely: 1. Lozsinszky Kkf. 42.41, 2. Márton Dugonics 41.20, 3. Apró­f. ipar. 40.60. — Ötös csapatversenyek. Magas:­L Kiskunfélegyháza 159 cm átlag, 2. Nagykőrös 158, 8. Szeged Árpád SK 154. — Távol: 1. Nagykő­rös 577 cm átlag, 2. Kiskunfélegyhá­za 572, 3. Tömöri SK 563. — Súly: 1. Kiskunfélegyháza 10.33, 2. Nagykőrös 9.88, 3. Tömöri SK 9.72. — Diszkosz: 1. Nagykőrös 29.53, 2. Kiskunfélegy­háza 28.45, 3. Tömöri SK 26.71. — 4x100 m: 1. Kiskunfélegyháza 47.1, 2. Nagykőrös 47.8, 3. Bácska SK 48.1 — 4x400 m: 1. Dugonics 3.56, 2. Árpád 3:59.6, 3. Tömöri 4:08.6 — a 3:51 alatt győző Nagykőrös szabálytalan előzés miatt diszkvalifikálva. — 4x1000 m: 1. Dugonics 12:23.2, 2. Tömöri 12:26, 3. SzMTE 12:37. A KISOK győri kerülete kitűnően sikerült atlétikai versenyt rendezett pünkösdkor Szombathelyen. Az ered­mények közül Németh 655 cm-es tá­volugrása és Vörös dobásai tűnnek ki. — 100 m: 1. Németh pápai koll. 12, 2. Cserjési szomb. r. 12.1, 3. Scher­­dán pápai tk. 12.2 — 200 m: L Sü­veg pápai koll. 25.4, 2. Fasehing szentgotth. rg. 25.5, 3. Kóczán szomb. r. 25.8. — 400 m: 1. Lenhardovics szomb. r. 59.2, 2. Benkő szomb. kér. 59.3, 3. ecze szomb. kér. — 800 m: 1. Rácz soproni rg. 2:18, 2. Ohlhorn szomb. r. 2:23.6, 3. Kiss szentg. rg. 2:26.8. — 110 m gát: 1. Cserjési szomb. r. 19.9, 2. Gyimóthy pápai koll. 19.9, 3. Zrínyi szomb. r. 20.7. — Magas: 1. Cserjési szomb r. 167, 2. Benkó szomb. kér. 155, 8. Udránszky szentg. rg. 155. — Távol: 1. Németh pápai koll. 655 cm, kér. rekord, 2. Kóczán szomb. r. 608, 3. Udránszky szentg. r. 575. — Rúd: 1. Czvetkó szentg. rg. 300, 2. Szőke szomb. kér. 255. — Súly: 1. Vörös szomb. kar. 11.40, 2. Orbán pápai tk. 11.33, 3. Fe­­rencz pápai tk. 10.90. — Diszkosz:­­ Vörös szomb. kar. 37.20, 2. Ferenc* pápai tk. 33.10, 3. Tótpál pápai koll. 31.65. — Gerely: 1. Vörös szomb. kar. 46.25, 2. Mikó kőszegi rg. 44.30, 8. Tótpál pápai koll. 44.00. — Csapat­­versenyek. Magas: 1. Szombathelyi r. 154.4 cm átlag. — Távol: 1. Szombat­­helyi r. 566.2 cm átlag, 2. Pápai koll. 559.2.­­ Súly: 1. Pápai tk. 10.40.2 m átlag, 2. Pápai koll. 10.30.2, 3. Szombathelyi keresk 10.16.6. — Disz­kosz: 1. Pápai koll. 28.42.2 m átlag, 2. Pápai tk. 27.84.4 m. — Gerely: 1. Pápai tk. 38.69.2 m átlag, 2. Pápai koll. 38.61 m átlag. — 5x100 m: 1. Szombathelyi reál 61.2, 2. Pápai koll. 61.2, 3. Kőszegi rg. 61.4. Svédstaféta: 1. Soproni reál 2:16.5, 2. Pápai koll. 2:20.­­ Pentatlon: 1. Vörös szomb. ker. 9 p, 2. Konrád soproni r. 10 p, 3. Lipics szomb. r. 16 p. Beccali 3:52.2 mp-re javította az olasz 1560 méteres rekordot a vasár­nap Milánóban rendezett olasz olim­piai próbaversenyen! Ennél az ered­ménynél idén senki és valaha is csak Ladou megye, Peltzer, Wide és Larva futott jobbat. Rekord még Tommasi 190 cm-es magasugrása és Tabai 14.36-os hármasugrása is. Egyéb eredmények: 100 m Salviati 11, 400 m Torba 49.4, 800 m Gordini 1:59.6, 3000 m Bartolini 8:46.8, 110 m gát Carlini 15.8, 400 m gát Facelli 55, távol V. Tommasi 688, rúd Mazocchi 360, súly Zemi 13.11. 5 Matti Järvinen vasárnap 71.35-öt dobott Helsinkiben a finn idénynyitó versenyen. Kalle Järvinen 14.93-at dobott súllyal, Aki Järvinen pedig 11.1-re futott 100 métert, 15.7-re 110-es gátat és 688 cm-t ugrott tá­volba. Kömnig 16.5 mp-et futott vasárnap Wittenbergben, Petri 8.59-et ugyan­ott 3000-en. Rinner első idei eredménye (va­sárnap Pozsonyban) 51.8 mp. Marttelin 20 km-re­l:07:28-at futott vasárnap Helsinkiben. Nagyszebenben vasárnap atlétikai verseny keretében Wilhelmbrand 646 cm-re javította a román ifjúsági tá­volugró rekordot. Peltzer Rigában indult pénteken és 1000 méteren 2.44 mp gyenge idő­vel könnyen győzött. CZEKERI A Vili. Zrínyi Ilona lg. nyerte a KISOK össze­­tett játékversenyét — Saját tudósítónktól —■ Az elmúlt hét végén rendezte meg a KISOK az V. Ráskai Lea 11. ud­varán összetett leányiskolai játék­­versenyét. Az első alkalommal rendezett ilyen rendszerű játékverseny nagy tetszést aratott nemcsak a kisleányok, hanem a tanárnők soraiban is. A versenyben legtöbb pontot a legnépesebb csapatokkal résztvevő VIII. Zrínyi Ilona lg. szerezte meg. Részletes eredményi I. korosztály: „Kapd el és ülj le”, „Cserélőstaféta” versenyében: 1. VIII. Zrínyi I. lg., 2. VII. Német­birodalmi r., illetőleg V. Ráskai Lea 11. II. korosztály: „Labdavezető” és „összetett staféta” versenyében: 1. VIII. Zrínyi Ilona lg. B), 2. Német­birodalmi r. III. korosztály: Harcilabdajáték versenyében: 1. VIII. Zrínyi I. lg. A), 2. VIII. Zrínyi I. lg. B), 3. VII. Német birodalmi r., 4. Dobó Katalin nfk. IV. korosztály: Zsinórlabdajáték versenyében: 1. VII. Zichy Palla­­vichini nfk., 2. VII. Dobó Katalin nfk. A KISOK evezős szakosztálya Mórich Ernő vezetésével ma, 18-án kezdi meg evezősgyakorlatait azok­nak a tanulóknak a részére, akiknek iskolája a KISOK csónakházában tartja csónakjait. Az edzéseket min­den hétfőn, szerdán és pénteken dél­után 3-tól és vasárnap délelőtt 9 órától tartják meg. A KISOK fegyelmi bizottsága holnap délután fél 7 órakor ülést tart központi helyiségében. Az ülésre Grancze (VII. Rákóczi fk.), Mészá­ros (VII. Szt. István rg.), G. Tóth (II. Hunfalvy fk.) és Murányi (IX. Szt. István fk.) játékost ezúton is megidézi Buday Gyula szakosztály­­vezető tanár. Az MFSE válogatott futballcsa­pata vasárnap, május 22-én délután 8 órakor a KISOK válogatott csa­pata ellen játszik a MAFC-pályán. Az érdekesnek ígérkező propaganda jellegű mérkőzésre a főiskolás és kö­zépiskolás diákok igazolás mellett in­gyenesen bemehetnek. Kolozsvárott hétfőn a KKASE a temesvári és brassói tornászok be­vonásával tornaversenyt rendezett. A verseny keretében kerékpáros be­mutatók is voltak. KÉZILABDA Barátságos női mérkőzések Vasas—Compactor 2:8 (1:8). Népsziget. Bíró: Galambos József. A Vasas jó já­tékkal győzött. Góllövő: Urbancsik Stefi és Halassy Irma. Burger Lídia (Com­­pactor) kitűnt szép védéseivel. Magyarország ellen jövő héten ki­álló osztrák válogatott kézilabda csa­patot a következőképpen állították össze hétfőn este Bécsben: Schnabel WAC — Wurmböck WAC, Pinkhardt WAC — Weiss FAC, Krysta Had­sereg, Nadel Rendőrség — Hrdy Rendőrség, Leopold FAC, Wehmeiss Rendőrség, Beerwein WAC, Hartung Ferrowatt. Ugye ön is NIKOTEXET szív?

Next