Nemzeti Sport, 1933. augusztus (25. évfolyam, 151-172. szám)

1933-08-27 / 169. szám

4 Galaisban is tetszett a szeges FC Szeged FC—FC calais 3:1 (1:) — Távirati jelentésünk — (A szegediek a csütörtöki pom­pás párisi szereplés után ma Calaisban arattak újabb sikert. Szép játék után simán győztek, ami azt látszik igazolni, hogy a szegedi csapat jól egybekovácsolódott együttes, amellyel az itthoni baj­noki küzdelmekben is számolni kell. A calaisi mérkőzésről az alábbi távirati jelentés érkezett lapunk­hoz :­ Calais, augusztus 26. Győztünk 3:1 arányban, 1:1-es félidő után. Az első félidőben a fiúk még érezték a csütörtöki nehéz mérkőzés nyomait, fordu­lás után azonban, mintha kicse­rélték volna őket, olyan frissen és nagy kedvvel feküdtek a küz­delembe. Ilyen körülmények kö­zött azután a győzelem sem ma­radt el, amelyet teljesen meg­érdemeltünk. Ezt igazolja az a körülmény is, hogy a közönség a második félidőben és a mér­kőzés után is erősen ünnepelt bennünket. Gólszerzőink: Kal­már, Bognár, Havas. A csapatból különösen kitün­tették magukat: Gyurcsó, Raffai, Pálinkás, Bertók. Szeged FC Kiadjuk-e Simonyit és Szaniszlót ? A profíSulball legfrissebb problémái — Saját tudósítónktól — Kiviteli tilalmat állapított meg az MLSz elnöksége november 1-ig az amatőr- és profi játékosokra egyaránt. Okos intézkedés. A nyár folyamán már éppen elég játékost vittek el újra idegenbe. Simonyi­­ról, az Attila tehetséges csatárá­ról is tárgyaltak a franciák a nyár folyamán, de nem jött létre meg­állapodás. Most azután sikerült, de csak a tilalmi határozat után. Szaniszló, a Hungária B-listára tett fedezete Montekarlóba készül. A szerződése rendben volna, a Hungária egyenesen örülne, ha Szaniszló mehetne, de itt a tilalmi határozat. Az a határozat, ami voltaképpen csak a válogatott ke­ret védelmében készült. A PLASz-ban azt mondják: igaz-igaz, Simonyi ott áll a válo­gatottság büszkén, de ki meri a lelkére venni, hogy elüsse az At­tilát a 15.000 pengőtől, amit kapna a lillei Olimpique-től Simonyiért?! Az egész bajnoki év alatt, az összes bajnoki és díjmér­­kőzésein nem kereshet ennyit az Attila, amelyik amúgyis rossz anyagi körülmények között él. Fogas kérdés! Szaniszlónál más az eset, ő nem jön számításba a válogatásnál. Őt tehát nyugodtan el lehetne en­gedni. Az MLSz elnöksége pedig ott áll a dilemma előtt: mindjárt az első esetben dobja sutba határozatát, vagy legyen irgalmatlan a szegény vidéki klubbal szem­ben? Közben pedig Simonyi már el is utazott Lille-be néhány próba­játékra. Most még az vághatja át a gordiusi csomót, hogy Simonyi játéka nem fog tetszeni a lillei auguroknak és hazaküldik a mis­kolci csatárt. László leszerződött az Attilához. A mai mérkőzésen már ő játszik bal összekötőt. Wassel, a TSC szélsőcsatára hosszabb szünet után ma a Va­sas ellen újra sorompóba áll. Szakács és Novák beteg. A csa­pat a következő: Elek II. — Haj­­csák, Zeisel — Elek I., Schiller- Wein, Magyar — Szilágyi, Cza­­nik, Nagy, Kalkusz (Lovró), Wassel. Odrobinák semmi körülmények között sem vesz részt a mai Dél vá­logatott mérkőzésén. A mai Dél— Észak válogatott mérkőzést végig­nézi Erdős Zoltán amatőrszövetségi kapitány és ezért utasította Nagy Tamást, a déli alszövetség kapitá­nyát, hogy Odrobinák lemondását ne fogadja el. Békéscsabán ez a hír fel­tűnést keltett és Odrobinák kije­lentette, hogy olyan hivatali elfog­laltsága akadályozza meg a játék­ban, aminek mulasztása miatt állá­sát kockáztatná meg. Ezt pedig nem kívánhatja sem Erdős, sem Nagy Tamás szövetségi kapitány. A­­III. osztályú bajnok Fev. Thör ezzel a tizeneggyel áll rajthoz a II. osztályban: Vaj­­novszky — Lenkey, Zurián — Stemler, Brezsányi, Kristóf — Praszkó, Körmöczi, Keiser, Ju­hász, Hirsch (Wanschläger). A prágai idénynyitó bajnoki ta­lálkozáson a Csehie Karlin szolgált meglepetéssel, amikor 1:0-ra meg­verte a Viktória Zsiskovot. A Soroksár leszerződtette Horvá­­thot, a III. ker. FC, ill. a Nemzeti volt játékosát. Povázsai, a PSC fiatal jobb­szélsője vidékre távozott. Csak a kapus személye bizonyta­lan a WSC mai csapatában. A We­­kerletelepiek egyébként, első mérkő­zésükre így állnak fel: Simonits (Váradi) — Horváth II., Muzsik — Sterk, Maczon, Kántor — Szabó, Gál, Újvári, Ősz, Kovács IL Erősít a RAFC. Németh, a Pécsi AC balhallja a szentmi­­hályiakhoz kérte átigazolását. A SzAC ma Marcsvic­­csel meg­erősödve áll fel az SzFC elleni he­lyi derbire. Új kapushoz jutott a P. Re­mény. Bartkó, a Rákospalota volt kapuvédője a Reménybe ment. Vasárnap Kosutzky lesz a cen­tercsatár. Szlovenszkó és Kárpátalja orszá­gos bajnoki döntője, lesz ma Ung­­váron, amikor az országos magyar bajnok UMTE és a szláv bajnoki győztes SK Rusj kerül egymással szembe. Eddig még nem volt példa rá Pozsonyon kívül, hogy egy város­ból való együttesek között dőljön el az országos bajnokság. A MILL-bajnokság sorsolását szerdán ejtik meg. Addig még elfo­gadnak nevezéseket. Két súlyos sérültje van az SzFC- nek: Muráth ínszalagszakadást szen­vedett a csehszlovákiai túrán, Je­szenszky pedig a térdén sérült. Ma, a SzAC elleni derbire tartalékos csa­pattal áll ki. A sérültek helyett az ifjúsági Fischer és Magyar fog ját­szani. Újra visszakerül a csapatba Szloboda is. Zimmermann játszik hátvédet ma hosszú szünet után újra a MÁVAG csapatában. A gépgyáriak összeállí­tása: Országh — Köves, Zimmer­mann — Mayherr, Opata, Fáczán I. — Ivanics, Éber, Plávics, Pintér, Fáczán II. Izlap nélkül táncolhat, ha Moment crayont használ, mert a retikülben hordható Moment crayon megszünteti izzadását. A Moment crayon használata egyszerű, gazda­ságos és megbízható. Spon, Vasárnap, 1933 augusztus 27. sssst k. írj regényünket (Molnár Gézának sportról, kalan­dokról, pénzről szóló „Chantoulet örököse" cs mű regényéit anyagtorlódás miatt col ncip, hétfön kezdjük közölni A Corinthián-díjban is sorsoltak — Saját tudósítónktól — A Corinthián-vándordíj sorsolását is megejtette az MLSz intézőbizott­sága a rendkívüli ülésen. Selejtező. (Lejátszandó szeptember 8-án, vagy 17-én.) 1. Jászberényi Lehel AC—Szolnoki MTE. 2. Vecsési SC—Kőbányai AC. 3. Váci SE—Vér­halmi FC. 4. Pécsi SC—DGHT VÁC. 5. Kaposvári Petőfi AC—Kaposvári Turul SE. 6. Szegedi AK—Gyulai AC. 7. Kalaposok SE—Várpalotai Unió TE. 8. Bajai Turul SE erő­vesztő. I. Minősítő. (Lejátszandó szeptem­ber 24-én, vagy október 1-én): a) Postás SE—4; b) FTC—1; c) Püspökladányi MÁV TK—2; d) Szol­noki MÁV SE—5; e) Budapesti EAC —3; f) Tokod-ü­veggyári SE—8; g) Salgótarjáni SE—7; h) Debrece­ni KASE—6. II. Minősítő. (Lejátszandó novem­ber 1-én): A. d)—f); B. a)—e); C. b)—c); D. h)—g). Elődöntő. (Lejátszandó február 11-én): I. B—D; II. A—C. Döntő. (lejátszandó Áldozócsü­törtökön). A MOVE LL közgyűlése — Saját tudósítónktól. — A MOVE LL kedden este tar­totta rendes évi közgyűlését, amely a várakozásnak megfele­lően simán folyt le. Alakult ugyan egy kis ellenzék a BLASz-egyesü­­letek csoportjából, de működésük gyengének bizonyult. A közgyűlés a CIRAC-nak az ALE ellen s a PFK-nak az Szt. LFC ellen beadott fellebbezését elutasította. Ezután az alábbi tisztikart vá­lasztották meg: Díszelnökök: Marton Béla, Szeder János, Tabódy Tibor. Elnök: vitéz Martse C­­ényi Imre. Társelnökök: Németh Zoltán (e. k.), Rádler Aurél (VIII. ker. SE). Ügyvezető alelnök: Jóny Imre dr. (e. k.) nem kerül vá­lasztásra. Alelnökök: Ágoston Ká­roly (e. k.), Hámos Nándor (e. k.), Kovács Endre dr. (e. k.), Tóth I. Alajos (Csepeli SE), ifj. Török Fe­renc (e. k.), Wenzl Károly (e. k.). Főtitkár: Szántó Tivadar (e. k.). Titkárok: Szekuli Géza (PTESC), Trieb Tibor (UVASC). Pénztáros: Koszorú Lajos (VIII. ker. SE). Ellenőr: Lettner Vilmos (Budavári SC). Ügyész: Kossányi Dezső dr. (e. k.). Háznagy: Völgyesi Károly (e. k.). Könyvtáros: Lebmayer Géza (CsKAC). Számvizsgálók: Bu­schovszky Flóris (Szt­LFC), Schar­­bach József (RSC), Szívós Kálmán (Szt ISE). Gazdasági bizottság: Buchmann József (CsEAC), Majo­ros László dr. (BEAC), Wench Benedek (VIII. ker. SE). A választások után az elmúlt évi bajnoki érmek és oklevelek kerültek kiosztásra. Ehrlich védi ma az Autótaxi ka­puját a RAC elleni meccsen A BSE ma a Turul TE ellen még az első gárdájával vonul fel, mivel a Bl. ligában csak a jövő héten kez­dődik meg a szezon. A fővárosiak összeállítása a következő lesz: Bás­tyás — Füstös, Suhaji —­ Pázmándi, Lengyel, Pitrick — Nagy J., Kiss, Dombóvári, Szűcs N­., Kozma. Szürketaxi—SzNFC 5:1 (2:1). Ba­rátságos. Bíró: Gebhardt (Állami te­lep). Szürketaxi: Bach — Skarka I., Werner — Bodor, Szebenyi, Lendula — Rémay III., Pacolai, Neumann, Skarka II., Varga. — SzNFC: Ben­­kő — Szebehelyi II., Paksi I. — Gre­­gus, Tóth I., Mézes (Pirityi) — Tóth II. (Búza), Paksi II., Páli, Bartha, Szebehelyi I. Az SzNFC hét tarta­lékkal állt fel, a Szürketaxi komplet volt. Az első gólt a lőrinci csapat szerezte meg Paksi II. védhetetlen lövéséből a 9-ik percben. A 17-ik percben Neumann egyenlített, majd 26-ikban Pacolai szerezte meg a ve­zetést. A II. félidőben a Taxi a 22-ik percben az újonc Neumann, a 27-ik­­ben Szebenyi és a 42-ikben újból Neumann révén szerez dugót. l—■—Kss Kölyökmeccs, avagy törpejáték a Millenáris öreg szín­padján két harmincperces felvonásban FTC-NSC 2:0 (0:0) — Saját tudósítónktól — A bejáratnál egy bóbiskoló jegy­szedő ül, aki időnként csodálkozva riad fel egy-egy nagy üvöltésre, ami odabent elhangzik. Nem érti, hogy a kapun alig ment be valaki és mégis tele van a nézőtér. Hja, most a páholyokban az a publikum ül, amelyik „rövid uton” szokott bemenni a meccsre ... valószínűleg most sem a főbejáraton ment be. Az öltözőkben olyan vizsga előtti hangulat van. Bajuszos intézők da­dognak az izgatottságtól. „Azután ne felejtsétek el megint, hogy ez társas játék” — kiabálják, de a hangjukat nem lehet érteni a nagy zsivajban, mert tele van az öltöző „haverokkal". Ezek öltöztetnek, tanácsokat adnak s mindezt olyan hangosan, hogy a sze­gény kis sztárok majd megbolondul­nak az izgalomtól. — A Horvát nincs itt? — süvölt az intéző szava. — Akkor Vonyák te leszel a renterhalf! — Vonyák, rajtad Európa sas­szeme! — kiabál be egy srác az ab­lakból. Vonyák szerényen lesüti kis kancsal szemét s zavartan simogatja szőke szöghaját. — Csudi ravasz ez a Vonyák, erről sose lehet tudni, hova fog passzolni, mert keresztbe áll a szeme! — dicsé­rik tovább. Vonyák zavartan nyomo­gatja a labdát, melyről a beavatottak pontosan tudják, hogy „nagyon klassz foci” és csak 35 gram az egész. őrült zsivajjal kivonul a pályára Izsák mester hada, körülfogják Révész doktor szilfid alakját. A szi­gorúnak ígérkező „bíró úr” belefúj a sípba és megindul a meccs. A néző­téren sivít a gyerekkórus, pöttömnyi legények izgatottan passzolgatnak. A legtöbbje bámulatos ügyesen kezeli a labdát. Dribliznek, ennivaló test­cseleket csinálnak, a nézőtéren néha felcsattan a hálás taps... az ember önkéntelenül arra gondol, hogy ezek nem tanulhatták mindezt, ezek örö­költék ezt a magyar futballtehet­­séget... Igaz, hogy a hibát is örökölték, ritkán megy lövés a ka­pura. A né­vőtér nagyon hangos, de nem lehet leinteni. Ma ők az urak, övék a meccs, övék a pálya, övék a két csa­pat. Mindenkinek játszik egy ismerő­se, barátja — és senki sem mulaszt­ja el erről a szomszédját fellogos­í­­tani. — Hogy játszol, Dani!? Szégyent hozol a mi utcánkra! — kiabálja az egyik a Fradi centerének, mire Dani öcsém nekirugaszkodik, kidriblizi a fél pályát és egy nagy gólt lő az NSC kapujába. 1:0. Nagy éljenzés, erősödik az iram, a Fradi balszélsője lerohan és bődületes lövést küld a kis piros kapus kezébe. — Ez lesz a Kohut utóda — ma­gyarázza mellettem egy gyerek. A frizurája máris olyan és egy mali­­ciózus néző szerint futballozni máris jobban tud. Most már kicsit fáradtak a gyere­kek, az egyik bekk nagy luftot rúg s a labda után futtában szégyenkezve fogja a fejét. — Te paccer! — kiabálnak be neki, mire hősünk úgy megvadul, hogy a levegőben három métert röpül nyúj­tott lábbal a labda után. A bíró emeli a sípot, de olyan szép profiízű jelenet volt, hogy nem volt szíve le­fújni. A félidő végén Dani újra „meg­­játsza” magát és belövi a második fúrót. 2:0 a Fradi javára. A zöld­fehér intéző úr kevesli a dicsőséget és mérgesen mozgatja fekete baju­szát, valami olyasmit kiabál Dani­nak, hogy már kétszer ennyit kellett volna rúgni. A meccs végén nagy ováció közt vonul le a két csapat, a góllövő cen­tert a vállán viszi ki a publikum. Az egész nézőtér az alagúthoz rohan és úgy ugrálnak be a párkányról, mint az ürgék a vízbe. Régen látott ennyi boldog gyereket, az öreg Mille­náris ... Pipág. BIRKÓZÁS A DOROGI AC NYERTE a Nyugati kerület birkózó csa­patbajnokságát. Nagy fejlődésen ment keresztül a Dorogi AC bir­kózócsapata az utóbbi hónapok­ban. Miután klubközi versenye­ken a legerősebb budapesti egye­sületek felett aratott győzelmet, egymásután diadalmaskodott Székesfehérvár, Győr válogatott birkózói ellen. Legutóbb pedig saját otthonában győzte le a többszörös vidéki bajnok Pécsi AC-ot. A Dorogi AC fejlődésében Györgyei Ferenc, többszörös baj­nok­ trénernek van legtöbb ér­deme. MAC a legjobbak, a pehelysúlyban Próka Dorog, Kertész MTE és Si­mon EMTK a favorit, a könnyűsúly­ban Tasnádi MAC, Ferenc MTK és Beke Dorog esélye nagy; kisközép­­súlyban Rétháti MTE, Finyák Győr és Vidéki BSzKRT az ismertebbek; a nagyközépsúlyban Péterfi FTC, Kamarás HAC, Maróti Törekvés és Palotás B. Vasutas egyformán ki­tűnő; a kisnehézsúlyban Tarányi MTE, Vitkay UTE és Németh BSzKRT; a nehézsúlyban pedig Sár­ai HAC, Varga BSzKRT és Juhász UTE küzd az elsőségért. A verseny, mely az október havában Párisban megtartandó szabastílusú Európa­­bajnokságra készíti elő a válogatott jelölteket, igen érdekesnek és izgal­masnak ígérkezik. A verseny mérle­gelésére délelőtt 8—9-ig, a döntő mérkőzésekre délután 5 órakor ke­rül a sor. Szenior szabadstílusú birkózóver­senyt rendez a birkózószövetség va­sárnap egész napon át a BSE her­­nád utcai tornatermében. A verseny­re 52 nevezés érkezett, melyek kö­zött a szabadstílusú birkózással fog­lalkozó legjobb versenyzők nevét is ott találjuk. A légsúlyban Gyarmati Testvériség, Aranyi MTE és Lőrinc Minát díszkvalifikálták a Czája elleni meccsen Ma este három izgalmas döntőmérkőzés lesz Tetőfokára hágott az izgalom a Néparénában a tegnapi Czája József­­Mina mérkőzésen, amelyet léleg­­zetvisszafojtva figyelt az arénát zsú­folásig megtöltő közönség. Lebilin­­cselően érdekes volt ez a mérkőzés, amelyet gyakran tarkított Mrna fék­telen kirobbanása. A közönség izzó hangulatban tüntetett a csehszlovák világbajnok ellen. Czára brilliáns technikájával és fényes rutinjával állta Mrna féktelenkedéseit és a legkorrektebben mérkőzött. Mrna egy megdöbbentő szabálytalansága miatt a zsűri diszkvalifikálta a csehszlovák bajnokot. Ragyogó küzdelmet hozott a Ferestanoff—Krause mérkőzés, amelyben a birkózás technikájának és művészetének minden csillogó szépsége a felszínre került. Gran­diózus küzdelem után győzött Fe­restanoff, akit tombolva ünnepelt a közönség. A Luppa—Walusinszky mérkőzés nagyon szép küzdelem után döntet­len eredményt hozott. Mától kezdve minden küzdelem döntésig tart. A nap slágere a Mina —Luppa mérkőzés lesz, amely, ha 21 perc alatt nem hoz dögítést a görög-római stílusban, akkor az amerikai kecseszkecsken rendszer szerint folytatják tovább a küzdel­met. El lehet képzelni, hogy az amerikai rendszerű birkózás mennyi­re az ínyére lesz a fékezhetetlen temperamentuma­lmának. A mai program azonban nem merül ki ez­zel a remek küzdelemmel, mert két olyan meccs lesz, amelyhez foghatót keveset vívtak birkózószőnyegen.­­ Holuban Krauseval, Czája pedig Wa­­lusinszkyvel találkozik döntésig me­nő küzdelemben. Tehát igazi bomba­­program lesz ma, mert mindhárom mérkőzés vérbeli sportcsemege.

Next