Nemzeti Sport, 1934. március (26. évfolyam, 42-63. szám)

1934-03-29 / 62. szám

Csütörtök, 19.34 március 29. StótT A Hungária már össze­állította a Rapid elle­ni csapatát Titkos játékáról csak hét­főn lehet szó, de a válogatott balszélső tegnap már bizonyítgatta, hogy beállítható Tartós húsvéti fényképezéssel egybekötött népes edzés volt a kék-fehéreknél — Saját tudósítónktól — Szerdán délután. Hungária úti pálya. Készülődés a húsvéti tor­nára. HANGOK HANGFOGÓ NÉLKÜL (Kiabál Lenkey, válaszol Cseh): — Na látod hogy jó a lábad — így Lenkey. — Ez a jobblábam volt, de ballal lőttem. — Éppen azért mondom! Mert ha a jobblábbal rúgsz, akkor a bal­­láb sokkal jobban igénybe van véve, hiszen akkor csak azon nyug­szik az egész testsúlyod. (Kiabál a vörös Taki — a pályán levő sok „civilnek”): — Na gyerünk kérem le a pá­lyáról. Gyerünk! Addig, amíg ide­ges nem leszek! FÉSÜLKÖDÉS CSINOSÍTÁS FÉNYKÉPEZÉS Az érdeklődés nagy. Hogyne, hiszen mindenkinek az a vélemé­nye, hogy a Hungária most „benne van”. A játékosokat mind FUTBALL legjobb, legocsóbb KÉGLER ISTVÁN futballfelszerelés szaküzletében. VII. Kertész­ u. 42 Tel.: 432-51 Kér­en árjegyzéket itt találjuk. Még Egrit is, aki nincs egészen rendben. Ő csak a fényképezéshez vetkőzik le. Mert nagy fényképezés járja. Húsvéti képek! Mándi éppen fésűvel csinosítja magát. Mindenki leveti a tréning­inget s szép, tiszta, új mezt ölt, hogy abban álljon a lencse elé. — Először azok jönnek a gép elé — mondja Lenkey — akik a hús­véti tornán szóhoz juthatnak. F­elsorakoznak. A csatárok leülnek: Szegő, Kar­dos, Cseh, Turay, Gergely, Titkos, Szabó III. Hátuk mögött a fedezetek: Egri, Sebes, Dudás, Magyar. Végül a védők: Mándi, Kocsis, Kis, Ujváry, Szabó I­no és az edző: Lenkey. 16 játékos. Ennyi szerepelhet a Hungáriából húsvétkor. Egyesek nem bírják ki nevetés nélkül, mire Lenkey már dörög: — Ne nevessetek. Ez reklámkép lesz! Most meg a fényképész úgy ta­lálja, hogy túl komolyak az arcok s ő szól: — Kérem, ne a Somogy elleni őszi meccsre tessék gondolni. In­kább az Újpest elleni l:1-re. — No, ez nem jó — szól közbe Titkos — azon győzhettünk volna. Gondoljunk csak az őszi Fradi­­meccsre! Most már mindenki barátságos arcot vág. A Fradi mindenkinek a „begyében” van. Másodszor az Újpest ellen ját­szott csapat kerül lencse elé, majd a jelenlegi helyzetben legjobb csa­patot fényképezik, így: Szabó — Mándi, Kis — Egri, Sebes, Dudás ■— Szegő, Kardos, Cseh, Turay, Szabó 111. És még egy kép. Az el­következendő hetek csapata: Szabó III. helyett — Titkos. Azután szét­széled a társaság. A tiszta mezt nem igen akarják visszacserélni, mire a vörös Takács így szól: — Fiúk! A vasárnapi munka­ruhát levenni. JÁTÉK 2 KAPURA TITKOSSAL Egy kicsit még rugdalnak. Fel­tűnő, hogy Szabó mint csatár milyen nagy akarattal vágja háló­ba a labdát. Hja, a kapus mindig különöskép szeret dugót­­ rúgni. Ő tudja igazán, hogy mi az azt be­szedni. Turay lábán új pirosszínű cipő virít. Vendég is van. Sárvári- Skvarek beszélget a fiúkkal. Azután felállnak. Az első csapat az amatőrökkel vegyített tartalékok ellen. Egri nem játszik. Helyén Magyar áll. Titkos viszont bent van az első gárdában. Fehér mezben játszanak „a nagyok”. Jeléül annak, hogy tavasszal még veretlenek ... Játszanak, játszanak, amíg egyszer Lenkey meg nem unja és ki nem fakad: — Titkos nem kap labdát, pedig éppen rá vagyok kiváncsi. Titkos „sír" is: — Mindent a Matyinak (Cseh) adtok! Én is itt vagyok. Kardossal bajok vannak. A leg­jobb gólhelyzetben még a 11-es ponton is passzol. Nosza Lenkey éktelen haraggal megállítja a játé­kot és alaposan megmondja a véle­ményét. Kardos javítani akar és lő is egy dugót Azután Kocsis pa­naszkodik : — Rossz ez a pálya! — Ez rossz neked — fakad ki most meg Takács —, hát téged majd elküldünk Szófiába, akkor meglátod, hogy hogyan fest a rossz pálya. A szófiai pálya már legenda lett. Egyébként nem is olyan rossz a hungariauti pálya. Igaz, hogy a betört simább (talán a pálya szá­m­ára éppen azért sétálgat most fent a körlépcsőn!), de Takács később vígasztalóan megjegyzi: — Holnap lehengereljük a pályát! Azután Lenkeynek Szegő számá­ra kell előadást tartania, hogy mi is az az orszájd, majd Szabó két­szer egymásután két lépésről véd lövést, mire kész a megjegyzés: — Csuda nagy formában van! Hát így folyik szépen az edzés ... Szegő ismét ront, mire ki is küldik. Az amatőr Klamár jön be helyére. Utána Kocsis, hogy hogy nem, ön­gólt vét, mire Lenkey ismét kifakad: — Ez az öngól a fényképe a csatársor játékának. Az ellenfél hátvédje rúg helyettetek gólt. TITKOS? VAGY SZABÓ III.? VAGY MINDKETTŐ A határvonalon Preismann al­­elnök áll. Neki mondják: — Titkos már kezd belejönni. — Nem az a fontos most, hogy Titkos belejött-e, hanem az, hogy jobb-e már Szabó III.-nál — vá­laszol Preismann. Erre Szabó III.-at kezdik di­csérni. Mire valaki: — Ha tőlem függne, akkor Tit­kos balösszekötő lenne . Kardos maradna ki a csapatból. Turay át­menne a jobboldalra. Majd Takács Béla magyaráz: — Játékost csak meccsen lehet kipróbálni. Nekünk Titkost most kell kipróbálni, a húsvéti tornán. Ha most nem próbáljuk ki, akkor mikor? A Ferencváros ellen 8-án? ITT AZ IGAZI TITKOS-PRÓBA Vége az edzésnek. A játékosok java lemegy. De Titkos ittmarad. A balszélen. Lenkey áll centerbe és Ujváry van a kapuban. Lenkey centerből labdákat ad és dirigál. Utasít, így megy ez vagy félóráig. Titkosnak minden helyzetből be­adni és lőni kell. Elég jól megy. Volt egypár süvítő lövése. Félóra után már nagyon fáradt. El is mehet. Nekünk mondja: Ez sokkal nehezebb volt, mint két kapura játszani. Liheg... — Hogy érzi magát utána? — Elég jól! Most kezd menni. Még nem megy nagyon, de már játszhatnék. Titkos elmegy s most meg Len­key kezd lövöldözni. Vagy húsz percig „edzi” magát. Meg is kér­deztük tőle: — Csak nem akar játszani hús­vétkor? Tiltakozik. (— Mi lesz az összeállítás hús­vétkor? Melyik meccset tartják fontosabbnak? ) '■— Talán az Austria ellenit, de a másik ugyanolyan fontos. Először a Rapiddal­­játszunk. Erre a meccs­re komplett csapattal állunk ki. Tehát: Szabó — Mándi, Kiss — Egri, Sebes, Dudás — Szegő, Kar­dos, Cseh, Turay, Szabó III. össze­állításban. A vasárnapi tapasztala­tok alapján állítjuk majd össze az Austria elleni csapatunkat. Való­színűleg akkor játszik Titkos is. (— Amatőrjátékos játékáról le­het szó?) — Nem. Klamárra céloz? Még fiatal. Hazafelé megyünk. A játékosok a klubházba igyekszenek. Uzsonná­ra. Cseh Il-t megállítja egy „srác”. Papírt és ceruzát tol oda a csatár­nak. Autogram... — Hagyjál most öcskor — szól Cseh­­—, most nagyon pacsik for­mában vagyok. Talán húsvétkor jöhetsz... B. M. B. Nagy edzést tartott teg­nap a IV. osztály — Saját tudósítónktól — A múltheti sikertelen triál után tegnap már komoly készülődést foly­tatott a húsvéti körmérkőzésre készülő IV. osztály. — Használt a szigorú felszólítás — mondja Fáber kapitány. Majdnem két csapatra való játékos van kint. Az ellenfél az Elektromos vegyes csapata, amelyben több át­igazolás alatt álló játékos is szere­pel. Eleinte nagyon rosszul megy a IV. osztálynak a játék. A kapitány úgy szurkol a taccsvonalon, mintha pont­ra menne a küzdelem. Később aztán belejönnek a fiúk és bőven esik dugó mindkét részről. Fáber Árpád azonban nincs meg­elégedve a játékkal: — Sokkal jobban kell játszani a csapatnak, ha helyt akar majd állni a húsvéti meccseken. Csehszlovákiai eredmények. Rimaszom­­bat: RPS—Fü­leki TC 2:1 (0:)). A lelke­sebben játszó rimaszombati csapat csak nagyon nehezen győz. Góllövő: Páricska, Szuhenyák, illetve Bicsiste. — Losonc: LAFC—Apátfalusi SC 7:1 (5:0). A LAFC hengerelt. — Ragyok­: RTC—Pelsőci SC 6:2 (3:2). A helyi csapat csak a II. fél­időben jött bele, de akkor azután na­gyon. — Tornaija: Rimaszombati ME— TSC 6:0 (2:0). Nem várt arányú győze­lem. — Losonci Slavia—Szekács 5:1 (3:1). Biztos győzelem. ” Faragó Lajos a budaiak sochauxi ve­reségéről most számolt be levélben a vezetőségnek. Többek között ezeket írja Faragó: „Nem ment jól a játék...” „Nem is olyan rossz csapat volt ez, hiszen 4 angol, 4 osztrák, 1 magyar és csak 2 svájci játszik benne...” „Kemények, durvák, amit­­­z itteni bírók elnéznek...” „Budai és­­ Magda nyújtott csak a mieink közül elfogadhatót . . ." ..Ha llökk nem játszik olyan pocsékul, egyedül megverhette volna őket, annyi helyzete volt...” „Legalább a bajnok FC Sete-t verték 3:2-re, meg a temesvári Ripensiát 4:2-re.„. ..__ 3 Húsvéti műsorunkkal senki sem konfeutrálhat! 1932, 1933. A varsói bál A láthatatlan gárda 1934. Kém voltam! (I was a Spy!) Az angol filmgyártás remeke A főszerepekben: Herbert Marshall Madeleine Caroll Conrad Veid) (British-Gaumont-Eco-film) Roulers belga városka lakóinak hősies küzdelme a megszálló csapatokkal Premier ma! KAMARA ! — Mi is rendezhetünk talán válogatott meccset! — mondják az újpestiek Langfelder érdekes nyilatkozata — Saját tudósítónktól — A szövetségi élet keddi szen­zációja az UTE beadványa volt, ebben az újpestiek felajánlották az UTE-pályát a magyar—angol mérkőzés számára. Kedvező dön­tés esetén 10.000 pengőt adnak a világbajnoki előkészületekre.­­ Hadüzenetfélét sejtettek a fut­ball benfentesei, hadüzenet az MTK-Hungária és az FTC-Ferencváros ellen. Sőt tudni vélték azt is, hogy ez a lépés csak egyik következménye azoknak az ellentéteknek, ame­lyek anyagi és sportbeli okok miatt egyrészről az újpestiek, másrészről a két pesti nagyegye­sület között fennállnak. Alkalmunk volt beszélni teg­nap Langfelder Ferenccel, az Újpest igazgatójával, aki a kö­vetkezőket mondta: — Az ügyben a lényeg a fon­tos: mi felajánlottuk pályánkat, megjelöltük feltételeinket. Sem­milyen hadüzenetről nincs szó! Megjegyeztük, hogy állítólag az UTE lépése összefüggésben van a három nagypálya kartellé­­nek a felmondásával. Erre vonat­kozóan így szólt Langfelder: — A felmondás már régi do­log! Ne tessék politikumot ke­resni abban, hogy egyszer az UTE is szeretne válogatott mér­kőzést, rendezni. Nekünk is sza­bad ilyen gondolatokkal foglal­kozni, felajánlhatjuk talán mi is a pályát! Eddig szól Langfelder nyilat­kozata. "Annyi bizonyos, hogy a két tábor között nem történt had­üzenet, de­­ nincs teljes béke sem... — ksmmmmm A bolgárok k­ávéért nem volna !Helyes az április 29-i üres vasárnapról szombatra előrehozni a magyar—bolgár reváns­­mérkőzést — Saját tudósítónktól — Az áprilisi válogatott műsor ugyan­csak halmozódik. Az április 15-i bécsi Európa Kupa-mérkőzés után Prágában kell kiállnunk ugyancsak Európa Kupa-meccsre, de közben revánsot kell adnunk a bolgároknak is Budapesten. Erre az utóbbi mér­kőzésre a 28-i , szombati napot vette tervbe az MLSz. Afölött nem lehet vita, hogy a bolgárokkal szemben nyugodtan kiállíthatjuk a B­ váloga­tottat, az is megverheti őket Buda­pesten. Bátran meg lehet tehát ren­dezni a két mérkőzést ugyanazon a napon is. Nincs azonban semmiféle magya­rázata annak, hogy­ miért akarják szombatra hozni a bolgárok elleni mérkőzést, amikor vasárnap, április 29-én Budapesten nem lesz semmi­féle komoly mérkőzés. Mert hogy a játékosokat kímélni akarják a május 2-i hétköznapi fordulóra, ez egyálta­lán nem helytálló érv. Hiszen a nagy csapat tagjai sokal keményebb stróba elé kerülnek. Prágában kell játszaniok a bolgárokkal össze sem hasonlítható csehszlovákokkal szem­ben, utazniok kell és ők mégis vasár­nap játszanak. Nyugodtan játszhat tehát a B) csapat is vasárnap a bol­gárok ellen. Éppen az jelentene igaz­talan hendikepet, ha az A) csapat tagjait a nehéz prágai úttól fárad­tan kapnák vissza klubjaik a keddi meccsre, míg a B) csapat játékosai szombaton intéznék el könnyű séta­galoppjukat. Majd az fog történni, hogy mindenki a B­ csapatba szeret­né majd behozni játékosát! __„ Másik verzió szerint a bolgárok kérték, hogy szombaton legyen a mér­kőzés, mert ők tudvalevőleg 25-én, szerdán játszanak Bécsben az oszt­rákok ellen és szeretnének minél ha­marabb hazajutni. Ez a kérdés azon­ban nem okozhat különösebb fejtörést az MLSz-nek. A bolgárok a szófiai mérkőzés feltételeinek letárgyalása során egyáltalán nem mutatkoztak előzékenyeknek, az MLSz is ragasz­kodhat a vasárnapi terminushoz, ha az neki kellemesebb, még ha a bol­gároknak nem is annyira kedvező. Jól tenné tehát az MLSz, ha április 29-ére kötné le a magyar—bolgár világbajnoki selejtező revánsmérkő­­zést. Ne hagyjon ki egy szép tavaszi vasárnapot! Amsterdam válogatottja hívja április 1-ére a Budai „11“ csapatát edzőtársnak. A fekete-fehérek vezetősége most kéri a mérkőzésnek engedélyezését az­ MLSz-től. A budaiak már érdeklődtek Nádasnál, hogy mi az ő véleménye. Az országos kapitány — a budaiak szerint — nincs ellene, hogy a Budai „11” április 4-én Amsterdamban játszék. A MOVE Nagykörűd TVE most tar­totta közgyűlését, mely a következő tisz­tikart választotta: .Elnök: Hegedűs De­zső. Ügyv. elnök­: vitéz Pintér Pál. Tit­kár: Sárközi József. Pénztáros: Bekő Gyula. Szakosztályvezetők: atlétika: Soós András, birkózás: Klieler Lajos, női torna: Kli­er Ilus, torna: Szabó Endre, korcsolya: Török József dr. céllövészet: Bekő Dezső, futball: Kiszenei­ Ernő. A KAC Vecsésre rándul vasárnap. El­lenfele a VSC csapata. Meggyengül a bajnokjelölt P. Törek­vés. A csapat erőssége, Molnár és Beke Esztergomba távozik.

Next