Nemzeti Sport, 1935. január (27. évfolyam, 1-22. szám)
1935-01-21 / 15. szám, Második kiadás
4 a pályán, ha pedig nem, úgy tornateremben. Az első edzések programján kosárlabdázás, labdavezetés, kondicionálás szerepel. A bajnokság megkezdéséig a Kaposváry György-serlegmérkőzés hátralévő meccseinek lejátszása foglalkoztatja majd a profikat. A nagy pontkülönbséggel való lemaradás ellenére, a hangulat eléggé bizakodó. Pető dr. visszatérése bizalommal töltötte el a szurkolókat, akik remélik, hogy ő és Morvay edző megmentik a csapatot a kieséstől. 11. Attila Már volt a pályán is és ragaszkodik ahhoz, hogy február 17-én legyen a Ferencváros elleni kupameccse Miskolc, január 20. Az Attiláról az egész téli pihenő alatt nem sokat lehetett hallani, modern Schöiierl foleláavak nappal fotel Öllel agy Kapható P 75*0 r t Schöberl Róverbél IV, Haris-közt csupán az ötnapos olasz portyán nagynevű ellenfelektől elszenvedett két vereség irányította a figyelmet a miskolciakra. Most újabban megint sok szó esik róla, az OTT túratilalmának ártatlanul szenvedő hőséről. Itt is inkább csak az elvekről és paragrafusokról tárgyalnak és nem az Attiláról, még inkább az igazán legártatlanabb Attilajátékosokról, akiknek pedig úgy kellene az a kis túra, mint a betevő falat. Bizony, ez a hasonlat a legszorosabb értelemben fennáll. És most nagyon kellene a portya, hinni akarják, hogy meg is valósul. Éppen ezért szorgalmasan felkészülnek a játékosok sportbelileg is és már a múlt héten vettek egykét könnyű edzést a pályán, ahol a kényelem legkisebb jele (melegvíz, fűtés stb.) nélkül igazi sportlelkesedéssel futottak néhány kört, mozogtak, rugdostak egy kicsit. Az előkészületekről és a csapat kialakításának terveiről egyébként beszélgettünk Pollák Istvánnal, az Attila főtitkárával, aki a következőket mondotta: — Akár megyünk portyára, akár nem, előkészületeink műsora nem változik, legfeljebb arról lehet szó, hogy azt Franciaországban, vagy pedig itthon bonyolítjuk le. Február 10-re formában kell lennie a csapatnak, amikor valószínűleg egy miskolci amatőr vegyes csapattal játszunk edzőmérkőzést. 17-én már a Ferencváros elleni Magyar Kupa meccsünk következik, amelynek az MLSz által már tavaly megállapított terminusához ragaszkodunk. A csapat törzsét természetesen őszi csapatunk képezi, ezt azonban feltétlenül megerősítjük. Két csatárt, éspedig jobbösszekötőt és centert, továbbá egy halfot szándékozunk szerződtetni. Tekintettel arra, hogy Egri az őszi szezon nagy részében sérülten nem tudta teljes tudását kifejteni és az olasz mérkőzéseken úgy láttuk, hogy a tavaszi kezdéskor nem lesz fit, az ő helyettesítésével foglalkoznunk kell. Két eddigi játékosunkat más posztokon kívánjuk szerepeltetni. Dóczé, aki eddig halfolt — úgy látjuk — a csatársorban nagyobb hasznára lehet a csapatnak, Molnárt pedig áttesszük balösszekötőbe. Róla kiderült, hogy amatőrkorában mindig ezt játszott és az olasz meccseken is már itt szerepelt nagyon jól. Hogy kik jöhetnek számba az üresen maradó helyekre, az még nem alakult ki, mindenesetre megjegyzem, hogy részint kész profijátékosokról van szó, részint figyelembe kell vennünk tavasszal már jelentékenyen megerősödő fiatal amatőrcsapatunk, a MAFC tehetséges játékosait is. Ezek szerint így képzeljük tavaszi csapatunkat: Barna — Kővágó, Sziklai — Seregi, Buzássy, ? — Szegő, ?, Egri (?), Molnár, Dóczé. Rajtuk kívül még rendelkezésünkre áll ők, Seper, Kiss, Bodnár, Csapó és Nádasi is. Szűcs már megkezdte az edzéseket — a Phöbus-pályán — Saját tudósítónktól — A Phöbus vasárnapi barátságos mérkőzésén sok „idegen” futballistát is lehetett látni. Többek között Szűcsöt, a válogatott centerhalfot is felfedeztük, amint nagy igyekezettel rúgja vissza a kapu mögé került labdákat. — Majd elárulom az edzőjének, hogy nem tartja be a pihenőt — mondjuk neki. — Pihenős Reggel olvastam a Nemzeti Sportban, hogy a Phöbus meccset játszik, hát bizony nem tudtam otthon maradni. Csak azt sajnálom, hogy nem rosszabb cipőt húztam fel, mert akkor jobban lehetne rugdosni. Együtt nézzük a mérkőzést. Meg,egyzéseket tesz. Észre lehet venni minden szavából, hogy nyitott szemmel járta végig a téli túrákat és sok hasznos dolgot tanult meg. — Hiába, muszáj belátnunk — mondja —, hogy nagyot változott a futball ABC-je. Akik nem akarják ezt észrevenni, azoknak csak azt mondhatom, hogy menjenek egy kicsit külföldre és aztán majd megváltoztatják a véleményüket. Remélem, hogy a sok kudarcból minden játékos levonta a hasznos tanulságot és akkor majd nálunk is megindul a javulás. Egyelőre azonban az a fontos, hogy csütörtökön már megkezdődnek az edzések, igaz, hogy csak tornateremben, de ez is azt jelenti már, hogy nemsokára futballt is fogunk látni. Profi futballista 1935-ben... 22. Somogy Pető dr. munkájától várja a csapat helyezésének javulását Kaposvár, január 20. A vigasztalanul utolsó Somogy berkeiben szinte szokatlan agilitással készülnek a tavaszi fordulóra. Tisztában van azzal mindenki. Síruha __ __ p 30.— Síkészlet Sán P 14*80 Acélkantnizás______P 8.— Orrozás, pántolás, gyalulás és javítás legszakszerűbben és legolcsóbban VI., Andrássy út 15 hogy a csapat csak abban az esetben kerülhet el dicstelen helyéről, ha fogcsikorgatva, körömszakadtáig küzd minden egyes mérkőzésén. Pető dr., az osztatlan rokonszenvnek örvendő új főtitkár hamar rájött, hogy az őszi legénységgel nem sok a remény. Ezért Miklósi 11.-vel, Katival és Sípossal barátságos úton szerződést bontott. Feltétlenül fel akarja erősíteni a csatársort két új összekötővel, mert a támadókor őszi góliszonya sokszor már-már a komikumba fulladt. Hogy kik lesznek az új csatárok, az még egyelőre bizonytalan, csak úgy sejteni lehet, hogy valószínűleg a nagyegyesületek valamelyikének játékosállományából kerülnek ki. Siposi helyére a már teljesen felgyógyult Murát személyében áll ugyan megfelelő játékos rendelkezésre, Kaposvárott azonban még nem felejtették el a Somogy volt balszélsőjének, a pécsi Kocsisnak leleményes, főleg a kapu előtt szemfüles játékát, mellyel majd minden meccsen bekaparta a maga gólját. Mivel főleg ilyen csatárra van égető szükség, ezért nem lehetetlen, hogy tavasszal újra viszontlátjuk a kaposvári profik támadósorában a filigrán balszélsőt.Az egyébként igen tehetséges Bárdost alacsony termete gyakran hozza kellemetlen helyzetbe, azért Pető dr. „magasak előnyben” jelszóvá új kapus után is kutat, hogy így a hátsó formációk is erősítéshez jussanak. Január 28-án a már kiegészített játékos gárdával kívánják az edzéseket megkezdeni ha az idő engedi • SmskT Olaszország Kikapott a Fiorentina— Ambrosiana—Sampierdarenese 6:1, Lazio—Torino 1:1, Livomo—Napoli 1:3, Triestina—Bressia 3:0, Bologna —Fiorentina 2:1, Alessandria—Pro Vcrcolli 2:1, Juventus—Milán 4:0, Palermo—Roma 1:2, Franciaország Alés—Cannes 5:1. Red Star— Nimes 2:2. Montpellier—Rennes 4:1. Strasbourg—Fives 2:1. Antibos—Excelsior 4:2, Lilié—Racing Paris Ó:0. Mulhouse—Sete 1:1. Marseille—Sochaux 1:3. A BT déli alosztálya vasárnap tartotta Szegeden rendes évi közgyűlését, amelyen a központi BT-t Bacsó László képviselte, aki Vőneky Ferencnek, Sugár Bélának és Baranyi Józsefnek 15 éves pubileumuk alkalmából a BT ezüstjelvényét adta át. Kívülük még 15 déli bíró kapta meg a BT plakettjét 200. meccsvezetésük alkalmából. A Déli LASz-t Adorján Károly nv. elnök, Szegedet Villányi Armand, a Szeged FC nv. elnöke képviselte. A szokásos jelentések megtétele után a következő tisztikart választották meg: Elnök: Kardos György, társelnök: Dérey Ferenc, alelnök: Martonossy József, Vőneky Ferenc, főtitkár: Lapu Lajos, titkár: Borosa Pál, pénztáros: Szebenyi Lajos, ellenőr: Vecsernyés Lajos, háznagy: Kohautek Rezső, országos közgyűlési kiküldött: Martonossy József, Lapu Lajos, országos tanácstag: Dézsy Ferenc és Lapu Lajos. KOSÁRLABDA Európa kosárlabda-bajnokságát az idén először rendezik meg. Genfben lesz a torna április 8—6-ig. HÓSPORT Németország négyes bob-bajnokságát az Erfurt bob nyerte W. Trott vezetésével 2:38.8 mp alatt. Kobberstad győzött Arosában az ugróversenyen, 49, 52 és 55 méteres ugrásokkal. Hétfő, 1935 január 7. Az 1934. évi őszi tipbajnokság eredménye (Az első szám a főversenyben, a zárjelbe tett szám a vigaszdíjban elért pontok számát jelenti) ÜZENETEK, PÓTLÁSI Kiss János, Kispest, Herein K. é.s ön a részletezésében 136 pontot hoz ki a vigranzversenyben és mégis 164-et reklamál. — Kiss Béla, Kassa: Legyem szives részletezni, hogy az ön számítása szerint melyik fordulóban hány pontot szerzett— Konek László: 346 (144). — Levelesi Andor: Legyen szíves részletezni a pontjait. — Mihalek Rezső: 264 p. — Németh Ferenc dr.: 274 (170). — Nasser Géza:_ A nevét minden szelvényre aláírásszerűen írja rá s így Nuesernek is volt olvasható. - Lukács Gyula: 276 (170). — Polinszky Tibor: A vigaszversemybe a VII. szelvényen szerzett pontok nem számítanak bele, mert a vigaszverseny csak a Vil. fordulóval kezdődött. — Ifj. Pesti László: 256 (ISO). — Morvay Tihamér: 282 (178) — Miskolczy István: A XIV. fordulóban nem 14, hanem csak 12, a XVI. fordulóban pedig nem 18, hanem csak 16 pontot szerzett, 296 (184) p. S. Szakáll Endre 28, Szalontai Béla 24, Szabó Vilmosné 114 (42), Szabó Sándor dr. Haller u. 240 (150), Szatmáry Tamás 244 (156), Szalay János Thálint 256 (161), Szabó József Székes u. 4, Szalmárd Ferenc 178 (128), ifj. Szabó Sámuel 12, Szabó Sámuelné 4, Szabó Vilmos Szegedi-u. 120 (58), Szabó József Szabolcs-u. 942 (162), Szabó György Péeterz u. 268 (174), ifj. Szalay István 12, Szabó András Pestszd. 278 (162), Szalay Rezső 84 (62), Szabó Géza Vác 76, Szakáll Dénes 244 (142), Szabó Rezső Győr 14 Szakál István Kpest 244 mm Ir.rhA CK.iUnZ Thaly Kn. 192 (120), szánkó Pál 140 (58), Szabó Gyula Wesselényim. 190 (120), Szalay József Kisláng 48, Szalay László Rákosi 282 (181), Szajkó Ílászló 130 (64), Szabó M. Gyur 10, Szabadkey Béla 14, Szabó Imre dr. 30 (12) Szabó Ferenc 86 (12), b. Szabó Zoltán 28, Szapári Batiz Károly 190 (154), Szauter István 134 (134), Szabó Gyula Debrecen 164 (132), Szalay Dániel Kelenvölgy 148 (126), Szabó Ferenc Alagút u. 24 (8), Szaniszló András 12, Szamiszló József 12, Szabados János (14), Szabó Pap Ferenc (10), Szabó István Kpest (10), Szabó Pap László (14), K. Szabó Imre Debrecen (24), Szabó István Újpest, Berlini-u. (32), K. Szabó Albert Karcag (42), Szakács József (16), Szálai Antal Pestszd. (18), Szálai István Mária T.-tér (24) Szálai Béla Pestsztl. (2), Szána Sándor 230 (152), Szántó Imre Turkevo 116 (26), Szávits László 220 (126), Szántó Géza 86 (12), Szántó Béla 72 (26), Szálé Ferenc 232 (152), Szántó Ferenc 8, Szász Béla 4, Szántó György 70 (34), Szántó István 48 (22) Szász Mihály (10), Szelbert Ernő 218 (140), Szentes Ferenc 18, Szellő Lajos 251 (152), Szente István 238 (186), Szelényi Gyula 110 (14), Szely Baby 200 (120), Szeiler József 18, Szederkényi László 160 (82) Eegedy Kálmán 250 (154), Szegő István Csokonay u. 180 (102), Szeder Lajos Kpest 216 (130), Szeják József 340 (154), Szentivánácz István 204 (116), ifj. Szecsey György 234 (160), Szegő János 28 (18), Szentirmay Elemér 10, Szegedy Jalinka 182 (154), Szeidler Andor 20 Szentkuthy Lajos 10, SzerencsésJózsef 10 (58), Szerdahelyi Sándor 18, Szecsey István Mezőtúr 154 ( 78), Szemoszkár János (34), Szentgyörgyi János (24), Szentirmay József (14), Szegő Miklós Arad (14), Székely Ernő 352 (160), Székely Ferenc Kispest 190 (106), Széll Károly Ráday u. 230 (148), Székely Tibor Gyáli út. 170 (104), Széki Sándor Rcsaba 4, Székely S. Sándor 178 (112), Szécsey Tibor 2, Székely István 128 (70), Száll Károly Szeged 34, Szép Lajos 14, Székely Sándor (6), Széchy Dezső (8), Szigetváry Zoltán dr. 248 (168), Szigetváry Zoltánná dr. 250 (162), Sollas Albert 6, Szilasi Vilmos 12, Szilágyi Jenő dr. 36, Szita József Tóváros 276 (168), Szilágyi Sándor 22, Szift Aladár 8, Szigethy Gyula 88 (18), Szilágyi Béla József u. 188 (82), Szirmay Árpád 54, Szeller Péter 198 (126), Szilassi Pál 106 (20), Szilágyi János Gyula 18, Szigethy Gyula 6, Szijjártó László 154 (126), Szijjártó Géza 32, Szilvás László 160 (164), Színál Béla 138 (57), Szikul Leó (10), Szinter János (14), Szirtik György (6), ifj. Szilágyi Sándor (18), Szintai István (80), Szintai Gyula (24), Szilágyi Mihály Újpest (4), Szilágyi Sándor újpest (4), Szkorczár Mihály Gyula 114 (80), Szlovák Károly 566 (142), Szlávik György (38), Szírák Zoltán 222 (142), Szmodics László (48), Szolosánszky Benő 236 (144), Szobotka Károly Soroksári-dt 2, Szomolányi Tivadar 232 (150), Szomerauer András 240 (354), Szomerauer János Sparti. 48 (32), Szoboszlai István 96 (24), Szondy László 98 (58), Szokaly Gyula 14, Szommer János 14, Szenka György 8, Szomerauer János Pestszd. (4), Szönyi László 260 (164), Szöllősy Károly 34, Szőke Imre 222 (156), Széca Vendel 20, Szőke József Rákóczi út 188 (160), Szőke látván Debrecen 26, Szőke István uteg u. 88 (76), Szőke József Gyöngyösi-út 26 (10), Szőke Istvánná Ütöly-u. 126), Szőke József Egressy-út (10) Berenya János 12, Szuchovszky Bertalan 198 (126), Szugfill János (18), Szugfill Mária (8), Szusz Lajos 44, Szüts Endre Pestszd. 82 (14), Szűts Lajos Hangszálló 26 (22), Szitta István Szt. Imre hg.u. 170 (126), Szűcs János Gödöllő 204 (114), Szüts Gyula Alsóerdősor 54, Szűcs Nándor Kpest 28, Szüts Gyuládé Alsóerdősor 22, Szűcs Ferenc 14, Szüts Gyula (58), Szűcs Bertalan (56), Sztanko PÁL 238 (148), Sztrapocs Károly 164 (104), Szvetlik János 23 (12), Szvoboda Lajos 164 (122), Tarr Etelka 188 (110) Takács Péter újpest 210 (128), Tauber Jenő 270 (170), Tar- Ozafalvi Lajos 10, Takács Zoltán Győr 10, Taffund József 154 (68), Takáts Lajos Kpest 144 (66), ifj Takács János 38, Tamás Sándor 276 (170), Tarczali Pálné 28, Tallósy Gábor 204 (126), Takács József Villány 156 (100), Tallér János Solymár 14. Tasmédy László 62 (181, Tatuty Ferencné dr. (68), Tamula Imre (16), Taszter Ferenc (13), Tamás László (12), Takács Ferenc (8), Tullián István (26), Tápay Ottó SE (154), Tápay István S42 (164), Tátrai Zoltán (42). „Tempó 8“ 250 (158), Telkes Pál 48, Tenedale Róbert (26), Téglássy Lajos 18, Theimer Rudolf 200 (138), Thor Vince 46 (14), Thaler Gyula 10 Thuróczy Rezső 34, Thury Lajos 12, Tischner Tibor 30, Tisler Jenő 220 (174), Thringer István (144), Tihanyi István (136), Tiehler Viktor (48), Tóbl János 264 (158), Tomák Lajos 248 (158), ifj. Tószögi Mihály 372 (166) Tószögi Pál 202 (118), Tószögi Mária 192 (114), Tódor Miklós 218 (144), Tóth Sándor Lónyai u. 246 (144), ifj. Tóth Lajos 238 tl£6), Tomics János 82, Tokody Béla 204 (134), Toller Gábor 74, Tóth István Szövetség-u. 16, Tóth Ferenc Ffl-u. 200 (128), Toller Dezső 32, Tóth Ferenc Újpest 156 (100), Tóth Antal Tapolca 162 (120), Tóth Antalné (98), Tóth Sándor Kiskunhalas 10. ifj. Torma Lajos 190 (162), ,,Tour Eifel" 6, Tóth Sándor Kiskunfélegyháza 12 Tóth György Nyíregyháza 110 (88), Tóth Zoltán Lónyai u. 16, Tóth József Cegléd 16, Tóth Sándor Gödöllő 10, Totola Kálmánná 14, Totola Kálmán 18, Totola Károly 12, Totola Frigyes 124 (112), Tomasica Ödön dr. (106), Tóth Sándor Nyíregyháza (86), Tolvay Zenóbius (148), Tóth Sándor Mezőkövesd (12), Tóth Lajosné dr. (8), Tóth József Bajza u. (6), Tóth Józsefnél Bajza u. (4), Tóth István Szeged (7), Török Sándor 56, Tömböl Károly 224 (146), Tizeér Antal 218 (128), Török Vilmos 12, Török Béla Szeged (8), Trepák Gyula 202 (134), Truczán D. 80, Trivnk László (16), Tumbász Jakab 264 (168), Turcsik István 302 (194), Turcsányi Simon 202 (146), Turay János 14, Tunyoghy András 80, Túri József Szőreg 208 (148), Tunchák Emil 74 (82), Turteltaub László 84 (22), Túra István (20), Turcsányi János (52), Turmer Gyula (26), Türei Osváth István dr. Cegléd 208 (134), Tvordy András 36. (Folytatjuk.) VEGYES HÍREK ASZTALITENISZ Ifjúsági válogatott—II. osztályú, válogatott 9:6. Kihívásos ráérkőzés keretében mérkőzött a két csapat. Biztosan győztek az ifik 9:6 arányban. . Ifjúsági válogatott: Szeld KISOK, Till MTK, Soós UTE, Schmidt Pamut. II. osztályú válogatott: Vermes, Bródy DSC, Márton MTK, Sárosi Pécsi SC. Az ifik közül Szeld 4, Till 2, Soós 2 és Schmidl 1 győzelmet aratott, míg a II. osztályúaknál Bródy és Vermes 2—2, Márton és Sárosi 1—1 győzelmet szerzett. Vasárnap mérkőzött Debrecenben a DEAC és az NyTVE asztaliteniszcsapata. Győzött a DEAC (Szinay, Boldogh) csapata 4:1 arányban. JÉG A norvég gyorkorcsolyázó bajnokság 500 méteres futamában Evensen lett az első 44.3 mp-es idővel. Ugyancsak Evensen nyerte az 5000 méteres futamot is 8:45.4 mp alatt. A nemzetközi szövetség Engnestangen és Staksrud oroszországi túrázása miatt átiratot intézett a norvég szövetséghez és a két versenyző megbüntetését kért amatőrségbe ütköző vétség miatt. A norvég szövetség nem hajlandó versenyzőit megbüntetni. Új német gyorskorcsolyázó rekord. A német gyorskorcsolyázóbajnokság 10.000 méteres futamát vasárnap tartották meg. Győzött Willy Sandtner, aki két nap előtt állította fel 8:55-ös rekordját. Ideje ezúttal is rekordot, mégpedig igen jó rekordot eredményezett: 18:14.1. (Világrekord: Armand Carlsen 17:17.4.) Végeredményben Münchner lett a győztes. A magyar—osztrák gyorskorcsolyásó mérkőzésre az osztrákok a következő csapatot küldik: 500 m: Watzulel, Slanec, Riedl. 1500 m: Stiepl, Watzulek, Slanec. 5000 m: Stiepl, Watzulek, Tasti. ÚSZÁS Az ohlingsi fedettuszodában két új rekordot állítottak fel a német lányok. A 15 éves Hilda Rupke a 400 méteres hátúszásban 6:25.4 mp-es új rekordot úszott és rekord Marta Genenger 8:17.5 mp-es 500 méteres mellúszó ideje is. (Régi 8:27.4.) KERÉKPÁR 80 km-es párosverseny volt az antwerpeni sportcsarnokban 18 pár részvételével. Győzött a belga Aerts— Bilket pár 1:41:00.2 alatt. Második a holland Pinenburg—Wald, harmdik a német-francia Hürtgen—Di pár lett. Smrtérml, illatt «t szobrok.serlevet.nr Kántliktapk lettta és Morzsányinál is. »JU Eskü-Áli.