Nemzeti Sport, 1935. április (27. évfolyam, 65-85. szám)

1935-04-01 / 65. szám

1O Vidéken: Nehéz győzelmek és botrány a pécsi „derbinapon" A pár hete még utolsó Szombathelyi MÁV ismét gólzáporral nyert — Saját tudósítónktól — Középmagyar alszövetség I. osztály Váci SE-RTE 1:1 (1:0). Rákoske­resztúr. Bíró: Ragg. Izgalmas, ke­mény mérkőzés. Az első félidőben a VSE határozottan jobb és Csáki fe­jes góljával vezet is, a II. félidőben azonban feljön a BTE. Egyenlítő gólját Szeifert szerzi. Mind a két csapat egy-egy 11-est kihagyott. Ragg bíró jól vezette a nehéz mérkőzést. SzAK—LASC 5:1 (2:0). Szolnok. Bíró: Bálint. Szép játékkal könnyű győzelmet aratott a tartalékos SzAK a jóképességű sashalmiak ellen. Gól­lövő: Szász (2), Helmreich, Drab II. és Kövesdi, illetve Oswald I1-esből. Jó: Kövesdi és Drab II., illetve Olajos. Dunakeszi Magyarság—PAC 3:2 (2:0). Pécel. Bíró: Meiszter. Az első félidőben a Magyarság széllel hátban játszik s szinte állandóan támad. Fái II. és Ács révén két gólt is sze­rez. A második félidőben a szél a RAC-ot hozza fel. Előbb Holló III. 2:1-re javít, majd Sós 11-esből egyenlít. Hamarosan újabb 11-ese van a PAC-nak, de ezt elrontja. A 86. percben a Magyarság jut 11-es­­h­ez s ezt Zsíros belövi. A DAC—Balassagyarmati TSE mér­kőzés elmaradt Dorogon, mert a ven­dégegyüttes távol maradt. II. osztály: SzAK II.—Tápiószelei SE 5:0 (2:0). Szolnok. Bíró, Pintér. Góllövő: Mészáros, Nagy, Kontra, Czmarko és Nagy (angol). Rákosi Vasutas—Pestszentimrei TK 1:1 (1:0). Rákos. Bíró: Paulinyi. Egyéni­ ellen­felek küzdelme. Góllövő: Kiss, ill. Horváth. J­llői DSK-GySE 2:1 (2:1). Gyömrfi. Bíró: Nagy. A GySE kapkodóan játszot­t, ezért vesztett. Góllövő: Győri, Túri, ül. N­óti SE—Kisalagi SE 1:1 (1:0). Kisalag. Bíró: Kondi. A KSE egy 11 est kiha­gyott, de egyébként is győzelmet érde­­kelt volna. Góllövő: Kelemeni, ill. Vol-ESC—Vecsési SC 0:0 Ecser. Bíró: Pál­­falvi. Szép, izgalmas mérkőzés. NKMSE—Váci Kémény 2:6 (1:0). Nagy­maros. Bíró: Schiller. Góllövő: Heinczin­­grer és Cziszler. . .. .. , FTK—Alagi SC 5:1 (2:0). Alag. Bíró: Leiner I. Góllövő: Hegedűs, Liez, Sa­­lyovszky, Zalpert és Held, illetve Kubi­.Dunaharaszti MTK-ISE 2:0 (2:0). Irsa. Bíró: Boskovitz. Góllövő: Kovács (2). Szolnoki MÁV II.—C. MOVE 3:1 (1:0). Cegléd. Bíró: Sivók Simán, sőt könnyen nyert a vasutas csapat. Érdi KK—SSE 3:1 (1*). Sóskút. Bíró: Maci. Góllövő: Antonovics, Kokics I. (2), ill. AVeszelik. Nagytétény ISE—KSC 3:1 (1:6). Érdliget. Bíró: Kovács. Ercsi Eötvös—Szapáry 5:0 (2:6). Erdi. Bíró: Mázi. Keleti alszövetség L osztály. NyTVE—DVSC 1:1 (1:0). Debrecen. Bíró: Szabó. — A banokságra törő DVSC nagy meglepetésre leadott egy értékes pontot! Az első félidő 36. per­cében Négyessy III. megszerezte a nyíregyháziaknak a vezetést és csak a II. félidő 35. percében tudtak a debreceniek kiegyenlíteni Osztro­­viczky révén. Az eredmény igazságos, bár a DVSC többet támadott. Hát- Irészt NYTVE a bíró feleselés miatt kiállította. Karcagi MOVE—DTSC 4:1 (0:0). — Debrecen, Bíró: Lengyel dr. A kar­cagi csapat biztosan győzött, a II. fél­idő első tizenöt percében Rózsa és Csokay (2) által lőtt három góljával. A három gyors karcagi gólra a DVSC Kovacsics révén válaszolt, végül Kör­­mendy beállította a végeredményt. A a karcagiak megérdemelten győztek. II. osztály: IJ Postás—MFC 5:0 (1:0). Debrecen. Bíró: Stujber. Góllövő: Szabó (2), Pász­tor, Tóth és Hirsch. 1 . NyVSC—Nagykállói SE 1:0 (1:6). Nyíregy­háza. Bíró: Földes. A győztes csapat volt a többet támadó. Az egyetlen gólt Szakács­i Ny. MOVE—Polgári SAC 2:2 (2:1). Nyír­egyháza. Bíró: Schick. Egyenlő ellenfelek küzdelme, igazságos eredmény. Góllövő: Fábry, Ignácz, illetve Bálla (2). Nyugati alszövetség 1. osztály ETO—Zalaegerszegi TE 5:1 (3:1). Győr. Bíró: Kamarell. A mérkőzést nagy szélben játszották. Az első fél­időben az ETO játszik szél ellen és a 10. percben a ZTE szerzi meg az első dugót, Sajben révén. Az ETO erősít és a 15. percben Hrabovszky I. mintegy huszonöt méterről ki­egyenlít. A 22. percben ismét Hra­bovszky I. a gólszerző. A 43. perc­ben Balogh eredményes. Szünet után az ETO fölényben játszik és az 5. percben Nagy növeli a gólok számát. A ZTE beszorul és a 10. percben Nagy az ötödik dugót lövi. A győztes csapatban Hrabovszky I., Brezányi, Nagy, Zsele és Balogh, a vesztesben pedig Sajben, Szakál és Czirkovics játszott jól. TSC—Szombathelyi SE 4:1 (2:1). Tata­bánya. A­z élcsoporthoz tartozó két baj­­nokjelölt heves küzdelmet vívott. Az első félidőben még jól tartotta magát a ven­dégcsapat s nyílt volt a meccs, szünet után azonban felülkerekedett a TSC s gyenge csatársora ellenére is fölényesen nyerte meg a mérkőzést. A 14. percben a szombathelyiek Finta révén vezetést szereznek, a TSC a 28. percben egyenlít Németh dugójával. A 30. percben Dolina lefut és közelről a szombathelyi hálóba vágja a bőrt. Szünet után a 3. és 4. percben két gólt lő a TSC Taksony, ill. Németh révén. Továbbra is fölényben játszik a honi csapat, a gólok azonban elmaradnak, pedig az SzSE-ben a 17. perctől a mezőnyjátékos Molnár véd, mert Paulik kapus megsérült. Kohut hagy még ki egy nagy helyzetet és vége a meccsnek. A győztes csapatban csak a két bekk érdemel igazán dicséretet, az SzSE-ben Finta és Kovács emelkedett társul fölé SVSE—Tatatóvárosi AC 6:0 (3:0). — Sopron. Bíró: Keresztényi. A jó for­mában levő bajnokcsapat megérde­melten győzött ilyen nagy arányban. Az első félidő 6. percében Ertinger I. lövi az első dugót. A 24. percben Zsolnay beadásából Horváth, majd a 29. percben Ertinger I. eredményes. Tíz perc múlva 11-es a TAC­ ellen, de Ertinger I. lövését Larus kivédi. Szünet után a TAC játékkedve fel­lángol­t egy negyedórára. A 15. percben már Ertinger I. fejese a hálóba jut. A 23. percben ismét 11-es s ezt Horváth értékesíti. A végered­ményt a 44. percben Zsolnay gólja hozza. A győztes csapatban Ertinger I. , Ertinger II., Pálfy, Horváth, Zsol­nay és Keresztélyi, míg a vesztesben Larus, Gregor és Hemmerlein ját­szott jól. MÁV Előre—Soproni FAC 3:1 (2:0). Székesfehérvár. Bíró: Bőhm, 1200 néző. A MÁV Előre megérdemelten győzte le az erélyesen játszó SFAC csapatát. Az első félidő 22. és 31. percében Róth eredményes. Fordulás után Seidl I. javít az eredményen. Az Előre erősít­és a 21. percben Pin­­giczer biztosítja a győzelmet. Jó: Mák, Farkas, Komlós, illetve Balog, Polgár, Seidl II. és Neumann. Sz. MÁV— Hubertus 8:1 (4:1). Szom­bathely. Bíró: Koch. A vasutasok megőrizve tavaszi veretlenségüket, tetszés szerint győzik le magyaróvári ellenfelüket. A mérkőzés alatt ha­talmas orkán dühöngött. Az első fél­időben a honi csapat játszik szél el­len, de így is nagy fölényben van. A 15. percben Paar lövi az első gólt, majd a 24. és 35. percben Gazdag eredményes. A 38. percben Szabó 3:1-re javít, a 42. percben pedig Paar lövése meghozza a félidő ered­ményét. Szünet után még nagyobb a vasutasok fölénye és Boda, Kiss, Nagy és Bujtor II. (11-esből) lövi a további gólokat. Jók: Krascsenyik, Kiss, Gazdag, Paar az Sz. MÁV-ból, Edelmayer, Erdős I., Timlinger a Hubertusból. II. osztály Perutz—Sz. MÁV II. 2:0 (1:0). Szombat­hely. Bíró: Storch. A bajnokjelölt, pápai csapat csak szerencsével győz. A vasuta­sok ugyanis 1:0-ás állásnál kihagytak egy ll-es­t (Pekker). Góllövő: Rebóth N­. (2, az egyiket l1-esből). SzFC—Sárvári SE 3:6 (2:6). Szombat­hely. Bíró: Bajkó. Biztos győzelem. Gól­­lövő: Németh, Mensits (2). LSE—Balatonfüredi SC 2:1 (1:6). Siófok. Bíró: Naechitz dr. A balatoni derbi nagy szélben zajlott le és a siófoki csapat ne­hezen kiharcolt, de reális győzelmét hoz­ta. Góllövő: Winseler, Nagy IX., illetve Fuchs. FÁK—Előre (Székesfehérvár) II. 5:1 (3:0). Fűzfő. Bíró: Sólymos. A meccs a II. félidő 38 percében botrányos vereke­dés miatt félbeszakadt, a rendezőség azonban hamarosan helyreállította a ren­det és a bíró tovább vezette a meccset. Góllövő: Hartmann (2), Takács (2), Ba­log, illetve Vanika. GyAC—DAC II. 5:1 (1:1). Győr. Bíró: Per­­linger. A bajnokaspiráns GyAC fölényesen győzött. Góllövő: Selemnek (2) Czapp, Stelczer és Horváth, illetve Tömböl. Győrsziget—ETO II. 5:2 (4:2). Győr. Bí­ró: Szalay. Góllövő: Kovács (2), Varga (2) és Gáspár, illetve Ilom­oda. ARAK—AVSO 4:1 (2:1). Ajka. Bíró: Tolnai. Szép mérkőzés. Góll­övő Varga (3) és Raffl (11-esből), IlL. Koszulek. KFC—Győri TC 7:1 (5:0). Komárom. Bíró: Veér. Góllövő: Lovász II. (2), Mandel (2), Radics (2) és Kühner, ill. Horváth. II. ker. SC—SVSE II. 3:0 (2:0). Sopron. Bíró: Erdős. Biztos győzelem. Góllövő: Winkler (2) és Juhász II. Magyaróvár­ TE—Sotex 4:3 (3:1). Sopron. Bíró: Taider. A tartalékos Sotex veresége megérdemelt Szombathelyi SE II.—KTK 3:1 (2:1). Kör­mend. Bíró: Fülep. Góllövő: Janzsó II., Schück és Horváth, illetve Jakab. Északi alszövetség L osztály SSE—Gyöngyösi AK 1:0 (1:0). Sal­gótarján. Bíró: Zeltner. Jó védelmek, gyenge csatársorok küzdelme volt a mérkőzés. Az első félidőben az LSE volt fölényben, a másodikban ki­egyensúlyozott volt a játék képe. A dugót a 32. percben Kautzky lőtte. — Jó: Vics, Rigó, Müller, ill. Szopusek, Báli és Cservenka. SBTC—PRVSE 2:0 (1:0). Salgótar­ján. Bíró: Eperjessy. A helyi derbit a technikásabb SBTC nyerte meg megérdemelten. A 30. percben Zsen­­gellér lövi az első gólt. Gól után a PRVSE támad, de csatárai eredmény­telenek. A második félidő 18. percé­ben Zsengellér beadásából Pupák fe­jes góllal állítja be a végeredményt. Jó: Walkampf, Szabó, Zsengellér és Menich, ill. Bozó, Bosik, Berencsi és Martinovics. BTK—SAC 3:2 (0:0). Bánszállás. — Bíró: Hecht. Az erősen tartalékos BTK csak az utolsó percekben tudta megszerezni a két pontot. Az első dugót Farkas 11-esből lövi, majd Szendrei a gólszerző. A SAC azon­ban védelmi hibákból Demkó és Bre­­zovszky góljaival egyenlít. A mérkő­zés utolsó perceiben Némedi dugójá­val győz a BTK. Jó: Farkas, Barta és Némedi, ill. Dankai, Szerviczky és Báti. — BTKT II.—MOVTK 3:2. II. osztály: J. Lehel—Salgóbányai FC 5:2 (2:1). Jászberény. Bíró: Csermák. Végig nagy Lehel-fölény, könnyű győzelem. Góllövő: Keller (3, egyet 11-esből), Deut­sch és Bartha, ill. Selbesti és Tóth (11-esből). S. MÁV—Diósgyőri SE 7:0 (4:0). Sátoralja­újhely. Bíró: Pataki. Fölényes győzelem. Góllövő: Goleta (4), Gömbi, Dudka I. és Moszka. MESE—BVSC 2:1 (1:0). Eger. Bíró: Vass A. (Bp.). A helyi riválisok találkozása erős küzdelmet hozott. Góllövő: Boán és Kripkó, ill. Ungvári. PROSE II.-JEAC 5 KI (2:6). Zag­yvapál­­falva. Bíró: Takács. Góllövő: Huszár (2), Tajti (2) és Túri.­­ SBTC Kj-Rónatekpi TE 12:0 (6:0). Déli alszövetség Szegedi alosztály I. osztály SzAK—SzTIC 1:1 (0:0). Szeged, Biró, Sugár. Egyenlő ellenfelek küzdelmét mutatta a mérkőzés. Az SzTK az utolsó pillanatban szerezte meg az egyik pontot. Az első félidőben vál­tozatos a játék. Szünet után a 25. percben Kovács a SzTK-ot juttatja vezetéshez, ám a 45. percben a bíró 11-est ítél az SzTK javára s ezt Török értékesíti. Kitűnt: Kovács I., Kovács IV. és Rózsa, illetve Bár­­kány, Zanoni és Seidl. KEAC — Hódmezővásárhelyi MTE 2:1 (2:1). Szeged: Bíró: Vezér I. A KEAC kissé visszaesett formájában, de ugyanez áll a HMTE-re is. A 8. percben Kovács I. labdája talál a kapuba, majd a 10. percben 11-eshez jut az egyetemi csapat, de Tóth II. büntetőjét Gera kivédi. Pár perccel később azonban Feketekovács gólt lő. A 23. percben szép HMTE-támadás­­ból Csabai szépít. Szünet után eseménytelen a játék. Jó: Bodrogi, v. Feketekovács, Bukovetzky, illetve Csabai, Gera és Bíró. Móraváros—Kiskunfélegyházai TK meccs­e lemaradt, mert a vendégek a képviselőválasztások miatt nem áll­­ta­k­ ki KAC—SzTE 4:1 (2:1). Kecskemét. — Bíró, Lupták. A múlt heti vereség után magára talált KAC könnyen győzött az SzTE ellen. A 10. percben Korányi szerzi meg a vezetést. A 37. percben Tasnádi Ilesből egyenlít. A 40. percben Korányi újból vezetést, szerez. A második félidő 2. percében Korányi, majd a 37. percben 11-esből újra Korányi lő gólt. Jó: Rozsnyay, Fodor, a fedezetsor, Korányi és Zsem­­beri IV., ill. Budai, Horváth, Tasnádi és Bodossi. HTVE—Szegedi VSE 5:1 (2:0). Hód­mezővásárhely. Bíró: Lányi. Végig élvezetes, nívós mérkőzés. Az első félidőben a HTVE-t segíti a szél. A 36. percben Gonda kapushibából gólt szerez, majd Rudas eredményes szabadrúgásból. Szünet után a Vívó tartja fölényét. Szabó 3:0-ra növeli a gólarányt. Utána a Vasutas magá­ra talál, egyre-másra vezeti a táma­dásokat, a 19. percben Királyt ollóba fogják, a megítélt 11-est ugyanő ér­tékesíti. Most újra a HTVE jön. A 38. percben Sós, majd egy perccel később a nagyszerű Gár­da ered­ményes. II. osztály. SzTE II— KAC II. 3:0 (2:0). Kecskemét. Bíró: Engel. Góllövő: Varga, Döme és Macsay. Postás—Felsőváros 6:0 (4:0). Szeged. Bíró: Reményffy. Könnyű győzelem. Góllövő: Cseh (2), Szilasi, Tóth, Ki­rály és Varga (öngól), Csabai alosztály I. osztály. Csabai MÁV—I. Cukorgyár 2:0 (0:0). Sarkadi. Bíró: Vecsernyés. Erős küz­delem után győz a vendégcsapat. Mindkét félidőben kiegyensúlyozott játék folyt és az utolsó percekig sem lehetett tudni, melyik csapat győz. Az első félidőben a sarkadiak egy 11-est kihagytak. Góllövő: Opricza (2). Jó: Zsilinszky, Radóczi, Opricza és Vakarcs, ill. Tóth, Bene, Csorba és Vass II. Délnyugati alszövetség I. osztály: KTSE—DPAC 2:0 (1:0). Kaposvár. Bíró: Schwartz (Nyugat). Az első félidőben a szél által támogatott DPAC támad többet, mégis a Turul jut gólhoz Fábián­ révén. A II. fél­időben aztán döntő fölénybe kerül a Turul, de csak a 37. percben lövi Fábián a második, végeredményt je­lentő gólt. Jó volt Bukohly, Vadász, Kárpáti és Czanyó, illetve Horváth kapus és Kotács. NZTE-Pécsi AC 2:1 (0:1). Nagy­kanizsa, Biró, Németh (Nyugat). Az első félidőben a szél a ven­dégeket támogatja. A 30. percben Temesi jó labdát kap és gólt rúg. 0:1. Szünet után a SZTE jön fel és a PAC véde­lembe szorul. A 15. percben Csöngei egyenlít. Végül a 35. percben Boda szerzi meg a Zrínyi győztes gólját. Kitűnt: Kárpáti, Hettyey és Flum­­bort, ill. Iványi, Muszti I. és Keszt­helyi. PVSC—KPAC 1:0 (0:0). Pécs: Biró: Ősz dr. (Nyugat). A pécsi „derbinap” második meccse KFAC-fölénnyel kez­dődött és rég látott botránnyal vég­ződött, aminek alkalmasint foly­tatása lesz. A PEAC-fölénynek azon­ban nem volt folytatása, csak az első félidőben tartott, meddőn, gól nélkül. Aztán visszaestek a kaposváriak, a II. félidőt valósággal végig a kapu­juk előtt verejtékezték át, olykor egy-egy lefutást megeresztve. A 35. percben a KPAC-ból Horvátot a bíró kiállítja. Már-már úgy fest az ügy, hogy kihúzzák döntetlenre, amikor a 43. (!) percben Bendekovics-Bérces, a PVSK centere két kaposvári védő­vel valahogyan a földre esik. Ősz dr. fütyül, tizenegyes. A kaposváriak kétségbeesetten tiltakoznak, befut egypár EPAC-vezető, aztán berohan egy csomó néző, nagy zűrzavar, kapacitálják a bírót, de az hajt­hatatlan marad. A rendőrség meg­tisztítja a játékteret, Bérces belövi a tizenegyest. Erre újra berohannak a pályára a KPAC-vezetők, megint egy sereg néző a nyomukban, a KPAC intézője a bíróhoz rohan és addig rázza, amíg a rendőrök ki nem veze­tik (az intézőt). A rendőrség újra „tisztít”, de mire felálltának, ősz dr. lefújja a meccset. A mérkőzésnek ilyenformán valószínűleg a folyta­tása lesz. Amennyiben „jókról” egyáltalán beszélni lehet, jó volt a KPAC-jobbszárny és a PVSK védelme. EVAC—PEAC 2:1 (1:0). Pécs. Bíró: Hainess. Dupla derbi volt vasárnap Pécsett. Az első helyezett PVSK a harmadik EPAC-al, a második helye­zett PEAC a negyedik DVAC-al ját­szott egy pályán, 2000 ember előtt. A „derbidömping”­ első meccsét meg­érdemelten nyerte a DVAC. Igaz, hogy Móricz, a PEAC centerhallja az első percekben megsérült egy ösz­­szecsapásban a combján, de nem állt ki, hanem a szélre ment statisz­tálni. A felforgatott PEAC-ot ez­után, remek védelme mentette meg a kiadós gólarányú vereségtől. Negy­venegy percig folyik már a játék, amikor a DVAC végre gólt tud lőni: Dunay, a center a tizenhatosán kap­ja a labdát, bomba, a labda a felső­lécről a gólvonal elé pattan, Simonyi vetődik és szinte a gólba tolja, aka­ratlanul is a labdát, öngól?! A II. félidő 8. percében Sértő beadását Dunay gyengén tovább passzolja Csirkének, az közelről belövi. 2:0 és tovább tart a DVAC fölény, a PEAC csak futkos, de a 25. percben egy ilyen lefutásból Griffrn erős lö­vésére Grozdics vetődik, a labdát ki­engedi a kezéből és Baczur nehéz szögből (a kapufa tövéből!) bevágja. A mérkőzés hőse a PEAC közvetlen védelme, a DVAC-ból Kántor center­­ball és Krivitz jobbhalt emelke­dett ki. II. osztály: NSE—Komlói SE 2:2 (1:6). Németboly. Bíró: Kemény. Hullámzó játék. Góllövő: Bauerle és Engl, ill. Bözenbach és Dür­­vangor DVAC­­—Zsolnay SE 1:1 (6:0). Pécs­újhely. Bíró: Svara. Reális eredmény. Gól­­lövő: Bragvás DVAC II., ill. Milkovics. PSC—PVSK II. 1:0 (lül). Pécs. Bíró: Ko­vács. A PSC rászolgált a két pontra. A győz­tes gólt Nagy szerezte. Sporlennel, plohnek is szobrok,serlepek,som­ánc jelvények legolcsóbbanMorzsányinál Budapest, IV. tér.: EsW-61 S. SSSÜ! Egyéb vidéki eredmények Nyíregyháza: MILT- eredmények. NyKISE—Előre 2:1 (1:0). Bíró: Welez­­haus. Góllövő: Frantzel, Török, illetve Grüner.­­ NyTVE—NyVSC 3:0 (0:0). Bí­ró: Fischer. Góllövő: Marton, Dunai, Duska. Zalaegerszeg: ZSE—Felsőkereskedelmi 5:0 (1:0). Barátságos Bíró: Singer. Gól­­lövő: Horváth N­. (2), Léránt, Szép és Kelemen. Salgótarján: SBTC I—SBTC levente 2:2 (1:0). Bíró: Nagy. Hétfő, 1935 április 1.. Békéscsaba: CsAK—Mezőberényi Textil 1:1 (1:0). Barátságos. Biró, Boros. Az orkánszerű szélben is jó sportot nyújtott a mz­érkőzés. Az I félidőben Sajben ered­ményes 1:0. Szünet után Hoffmann egyen­lít. Szeged: Tanítóképző—SzAK ifj. 6:0 (5:0). Barátságos. Miskolc: MILL bajnokság: DVTK—Előre 4:1 (0:1). — MAFC—Kinizsi 3:2 (3:0). — DVTK II.—MMTE 1:0 (0:0). MMTE—MVSC 11. 4:0 (1:6). Miskolc. Bíró: Szegő. Az MMTE jobb volt. Góllövő: Csanya, Gulya, Főzi és Hintz. Ausztria Bécs: Bécs—Pozsony 6:2 (2:0). Wacker-pálya. Bíró: Fran­kenstein. 6000 néző. Mérsékelt nívójú játék. A bécsi második garnitúra góllövői: Hahnreiter (3), Braun, Durspekt, Vogl. A pozsonyiak góljait Bulla és Log­­ner lőtte. A pozsonyi csapatban Stiajsny kapus és Jurcsek bal­fedezet tüntette ki magát. Csehszlovákia Ligamérkőzések Slavia—DFC 1:1! Bohemians—« Kolin 8:2. Kladno—Csehie Kariin 4:2. Sparta—SK Pilsen 3:0. Pros­­tejov—TFK 4:0. Divíziós bajnokságért Pozsony: Vasas—Nyitrai AC 4:1 (2:0). Bíró: Veres. Góllövő: Motheil, Újvári, Fürst, Sidó, ilL Kutik, Pöstyén. Komáromi FC—PFK 3:0 (1:0). Bíró: Novak. Góllövő: Papenfeller, Gleisza, Stróbl. Trencsén: TTS—Füleki TC 1:0 (0:0). Bíró: Pohorszky. Ruttka, Vrutky—Zólyomi TK 5:1 (3:1). Bíró: Grünberg. A zó­lyomi kapus kulcscsonttörést szen­vedett. Kerületi bajnokságért Nyugati kerület Pozsony: Szenczi TK—Admira 2:0 (0:0). Bíró: Janisek. Góllövő: Szalay, Zapletál. — Viktória— PTE 6:1 (0:0). Bíró: Brüll. Gól­lövő: Kaiser (2), Schmidt (2), Zrán, Bognár, illetve Bereczky. — Donaustadt—Húsos 3:2 (1:1). Bíró: Farkas. Góllövő: Pfeifer (2), Sztrakele, illetve Pretsch (2). Déli kerület Érsekújvár: KSE—Zseliz 8:0 (3:0). Bíró: Braun. Góllövő: Ko­vács (3), Toldi (3), Vérségi (2). Diószeg: DSE—Seklyei SK 6:2 (2:1). Bíró: Lovász. Góllövő: Hondy (3), Horvát, Gál, Vincze, il­letve Putyera. Galánta: GSE—Párkányi TE 3:0 (0:0). Bíró: Gold. Góllövő: Pollár (2), Polepil. Nyugati kerület Zsupa-bajnokság Pozsony: Rapid—Makabbi 2:1 (0:0). Bíró: Kapcsok. Góllövő: Ma­­yer, Risavi, illetve Heszky. Kárpátalji kerület Ungvár: CsSK Ungvár—CsSK Kassa 1:1 (0:0). Bíró: Pásztor. Az első félidőben változatos a já­ték. Szünet után a 2. percben Buncsek szerzi meg a vezetést, de a 25. percben Dudrik egyenlít. Jó: Kopeczky, Sumanek, Buncsek, illetve Regéczy, Dudrik és Maly. MOVE-bajnokság I. osztály PTBSC—VIII. ker. SC 3:0 (3:0). Pa­saréti­ út. Biró: Horváth. Az első fél­idei játékával biztosan győzött a hazai csapat. Góllövő: Gelencsér (2) és Sárközi. A PTBSC-ből Gelencsért, a VIII. kerületből Fehért és Koszo­rút kiállította a biró. FKSC—BEAC 2:1 (2:0). Népsziget. Bíró: Engel. Alacsony nívójú mérkő­zés. Szerencsés győzelem. Góllövő: Hemmer és Dudás, illetve Dsida (ti­zenegyesből). ASE—PFK 2:1 (0:0). Albertfalva. Bíró: Rendes. Az I. félidő egyforma ellenfelek küzdelme, fordulás után Gál megszerzi a vezetést, utána Kiss egyenlít, majd Hudecz II. a győztes gólt szerzi. RFC—MAFC 3:2 (3:1). Rákosszent­mihály, Bíró: Plesz. A rendes játék­időn túl lőtt — vitatható — góllal győzött az RFC az egyenrangú MAFC ellen. Góllövő: Stumpf, Peccel és Varga, illetve Rába (2). Csik és Gö­­möri RFC. Rába MAFC kiállítva. FTSE—CsEAC 8:0 (3:0). Soroksári­­út. Bíró: Szikszay. — A fernvárosi egyesület fölényesen győzte le ellen­felét. Gólövő: Ampfer (5, egyet ti­zenegyesből), Szobotka (2) és Szé­kely (11-esből).

Next