Nemzeti Sport, 1936. december (28. évfolyam, 238-255. szám)

1936-12-28 / 253. szám

2 Ki lehetne a magyar Drake ? (Szerintem Polgár) — Saját tudósítónktól — Még a kedves és rokonszenves Álison mondta a londoni válo­gatott mérkőzés bankettje után Titkosnak (aki azon csodálkozott, hogyan lehet valaki olyan veszé­lyes játékos, mint Drake): — Mi ilyen típus kitermelésére törekedtünk.­­Vagyis olyan középcsatár kell nekik, aki gyors, erős, ruganyos, sodor, ha kell és lő, lő, lő. Draket nálunk valószínűleg nem válogatták volna a magyar csapat­ba, talán ilyen indokolással: — Ügyesen lő a fiú, de még ■nem eléggé lehiggadt, irányítani nem tud, fogyatékos a technikája és olyankor is lő, amikor a part­nere sokkal jobb helyzetben van , nála, s jó jól emlékseim, Draket sikerült felbosszantanom azzal, hogy kér­­­­déseket tettem fel neki fogyatékos a­ technikájáról. Amúgy jó közép­európai stílusban valami olyasfé­lét mondtam neki, hogy végered­ményben góllövésen kívül nem sokat tud. Drake szerint ez elég. Mások szerint is, ha nem is mindenki szerint. Várjon nálunk nem lehetne olyan játékost (vagy, uram bocsá’ !— olyan játékosokat) kitermelni, mint amilyen Drake. Ha kiírnánk egy „Magyar Dra­­ke"-pályázatot, bizonyára minden­technikája nem. Polgár tökéletesen kétlábas s meggyőződésem, hogy ha arra gyakorolna, hogy állan­dóan kapásból lőjjön kapura, meg­közelíthetné Drake félelmetes ké­pességeit. Ehhez persze nem elég csak a lövőedzés. Gondot kellene fordíta­nia emmbizmainak speciális kifej­lesztésére. Polgár kidolgozatlan, egy jótékony átdolgozás sokat ki­hozna még belőle. Meg kellene ta­nulnia azt is, hogy milyen gyakor­latok azok, amelyek fokozzák a láb erejét, éppen akkor, amikor rúgni akar. Drake maga mondta, hogy ezeket a gyakorlatokat nem szük­séges valakinek élete végéig vé­geznie, ő maga is megelégszik az­zal, hogy a már kifejlesztett rugó­izmait kellő ruganyosságban tart­ja. Ha Polgár Drakehez hasonló jellegű játékos akarna lenni, akkor kedvére kitombolhatná, sa­ját elől, csak a góllövésre kellene ügyelnie. Nehéz lenne lefogni, éppen úgy, mint ahogy Draket ne­héz fogni. El is futhatna a közép­­fedezet elől s el is sodorhatná. Mindkét megoldáshoz meg vannak a képességei. Aztán tanulnia kellene még né­hány dolgot Draketól, amelyek ta­lán könnyűek, de talán a legnehe­zebbek. El kellene tanulnia azt a komoly sportfelfogást, amely Dra­ke sikereinek egyik fő oka. Itt már nincs csodaszer, nincs titok. Sportszerű élet, angol viszo­nyokhoz mérten is szorgalmas ed­zés, öntudatos kondíciómunka. Mindez talán különb képességeket tudna kitermelni az őserejű Pol­gárból, mint a szolid Draksből. Ha Polgár mindezt meg tudná tenni (s ha mellékesen oda is állí­tanák őt a középcsatár posztjára), akkor nem kellene sóhajtoznunk a Driffee-tipusú angol csatárok után s nem kellene olyasmit hallanunk, hogy ezek az angolok különleges izomzatú, csontrendszerü egyének, akikhez magyar játékos nem is hasonlítható. Akkor talán Londonban nem­csak erkölcsi siker jutna ki ne­künk s nemcsak szép pubiknak ki­járó simogatás, hanem talán siker — jelző nélkül! Felek­ László. ­teFOKK KORCSOLYA­.1 Sín­es TORACIPŐK legolcsóbban beszerezhe­tők a sportkörökben elismer TÚRÁN SPORTCIPŐ ÜZEM - nél VI., Podmaniczky­ u. 49! Telefon* 12-23-53 kinek lenne ötlete, egyszeriben ki­derülne, hogy vidéken tömegével élnek felfedezetlen Drake-ek, csak éppen nem gondoltak rájuk, vagy legföljebb a hátvédsorban játszat­ták őket azzal, hogy nem tartoz­nak az „észbe­kkek” közé. Erre a nemlátezó pályázatra én is pályázom. Magyar Drake-jelöltem. Pol­gár, igazat megvallva, nem is valami túlságosan eredeti ötlet, mert hiszen Polgár már játszott középcsatárt, a régi ős-Pignitzky- korban nem is gondolt ara, hogy egyszer védőjátékos lesz. Polgár gyors. Tekintve, hogy még nem futott 100 méteren Dra­­keval együtt, sőt még 100 yardon sem, nem lehet megállapítani, hogy melyik gyorsabb. Lehet, hogy tévedek, de nekem az a vé­leményem, hogy egyforma gyor­sak. Azt mindenki tudja, hogy a Polgár hátvéderényeinek nagy részét teszi gyorsasága, ő az a hátvéd, aki le tudja futni a csa­tárokat (nem akar becsmérlés len­ni, de nem nagy vicc...) Nem lehetne belőle olyan középcsatárt faragni, aki lefutja a hátvédet? Polgár erős. Erő tekintetében sem marad el Draketől. Kétség­telen, hogy az angol „csatár-fa­vágó” kidolgozottabb, e téren azonban Polgár javíthat még. Mindenesetre van súlya, amit be­dobhat lendületébe. Polgár ruganyos. Drake talán itt sem jár előtte, bár a jeles an­gol alaposan elhagyja a földet, ha fejel. Drake nagyon vigyáz erre a ruganyosságára. Az az érzésem, hogy Polgárban sokkal több szü­letett ruganyosság van, mint Drakeben s ha ugyanúgy törődne ruganyossága kifejlesztésével, mint Drake, felül is múlhatná. Polgár löv'",hevessége természe­tesen elmarad űrökétől. De rugó. ISSSHétfő, 1936 december 28. A­z elmúlt hísz nagy amatőr esetei (melyek megelőzték a Mózes-ügyet) — Saját tudósítónktól —­­Nagy ügyek — kis emberek. Ami úgy értendő, hogy kis, jelentéktelen­nek látszó emberek, egyesületi veze­tők driklijei, csalafintaságai okoztak olyan nagy galibát a budapesti ama­tőr alszövetségben, amelye­k nem egy­szer a felsőbb hatóságokat is foglal­koztatták. Ilyen eset az elmúlt tíz esztendő alatt nem egy volt. Szinte minden évben előfordult... Nézzük csak:) Héger,ügy d«») A BLASz amatőr zsűrije elhamar­kodottan profivá nyilvánítja Héger Ferencet, a kiváló csatárt Héger amatőr fogadalmat tett, majd utána kiutazott Olaszországba. Az ítélet nyomán nagy felháborodás támadt. BSE-ügy (1527) Ez volt az igazi bomba! Kiss Hugó, a Vasas elnöke jelentette fel a BSE-t. A vád: fürdőztették és va­csoráztatok a játékosokat A zsűri­­ nem amatőrré nyilvánította Kiss, Rigó, Szűcs I., Szűcs II., Dobos, Prell, Nowotny, Borsy, Hein, Sopo­­rtyai és Plenk BSE-játékosokat. Közben a belügyminiszter is beavat­kozott az ügybe s miután a zsűri jóvá még nem hagyott alapszabályok­kal működött, hatálytalanította az ítéletet. Nagy volt erre a felzúdulás, de hiába. Újabb határozatot kellett hozni. Ez már enyhébb volt: két hónapra függesztették fel a futbal­listák játékjogát. De tovább folyt az ügy. Végül megszüntették az eljá­rást valamennyi játékos ellen. A BLASz elnöksége pedig levonta az eset konzekvenciáit, lemondott. Bernáth,ügy (HM) A TTC játékosa volt Bernáth Mik­lós, aki Párisba költözött, ott élt hosszabb ideig. Amikor visszatért, próbajátékra jelentkezett az Újpest csapatában. Két ízben is kapott pénzt nyugta ellenében, játéka azonban nem felelt meg a profi igényeknek. Erre az FTC-ben jelentkezett és a zöld-fehérek le is igazolták a játé­kost. Bernáthot azonban feljelentet­ték és az amatőrzsű­ri megfosztotta amatőrjellegétől. Ebből az ügyből­­kifolyólag vált „nem amatőrr­é Izsák Károly is, az FTC volt nép­szerű intézője. Még egy BSE-ügy (i­a) Cseh Matyi és Kunz IS volt en­nek az ügynek a főszereplője. Egyik sem volt még igazolt játékosa a BSE-nek, amikor engedély nélkül portyára vitték őket. A hazaérkezés­kor azonban kiderült a drikli. Cse­­het négy, Kunzot pedig egy hónap­ra tiltották el. Később megváltoztat­ták ezt az ítéletet, kimondották, hogy a két játékos csak az egyéves várakozási idő letelte után igazol­ható a BSE-hez. Ki is vártá­k... NMSE-ügy (IMI) Olasz portyán volt az NMSE csa­pata és nűre hazaérkezett, már név­telen feljelentés várta a szövetség­ben. A BLASz mégis megvizsgálta az ügyet és a vádak párttról-pontra beigazolódtak. Közben azonban ta­karódót fújtak a vádlók. Még nem is fejeződött be a vizsgálat, amikor az­ NMSE bejelentette a bajnokság­tól való visszalépését. Korai volt... Az egyesülettel szemben megszün­tették az eljárást, csupán Kozák, Androníts és Ferenczy játékosok, to­vábbá Mészáros és Szen­tgassner ve­zetőségi tagokról mondották ki, hogy vétettek az amatőrség ellen. Gyurcsik, Pausz, Báder,ügy (IMS) A III. ker. TVE-től Gyurcsik le­igazolása miatt vettek el pontokat. Ki is esett az óbudai csapat. Na­­gyob port vert föl a Kelenföld Pausz és a PSC Báder nevű játéko­sának a leigazolása. A két óvás nyo­mán a Kelenföld helyett a PSC ju­tott be az első osztályba. A bajnoki küzdelmek már javában folytak, amikor a VI. ker. FC panaszára a polgármester Bádernek a PSC-hez való igazolását szabálytalannak mondotta ki, így a bajnokságot a VI. ker. FC nyerte meg és szezon közben be is osztották az I. osztály­ba, a PSC-t pedig vissza a II.-ba, Rigler R­óbert, Héjas-ügy­ei is. A KISOK-ista Rigler szerepelteté­se miatt két pontot kapott az MTK a BEAC-tól a zöldasztal mellett. Tengeri kígyó lett viszont az Öbert­­ü­gyből. Három egyesület: az UTE, az SzFC és a BTC óvta meg a MAFC Obert-Hevissi nevű játékosá­nak a leigazolása miatt a műegyet.­ TELI KUPA ,838/S7 A szelvényt beküldendő: IM7 január 2-én délig! |||­­Erre az időpontra a síel­vénynek be kell érkeznie a szerkesztőségünkbe.! I. Aráénál—Huddersfield Town (angol liga, szombaton) ................. ———■---------­J. Prest— North End—Sonderland (angol liga, szombaton) •• —«-----------------­1. Brentford—Everton (angol liga, szombaton) ............................... ———'----------4. Birmingham—Chelsea (angol liga, szombaton) ..................... ..............*---------­1. Young FellowS—Nordstern (svájci bajnokság, vasárnap) .... ——-----8-——­7­­. O. LIHe—Eseelslor­­­rancia bajnokság, vasárnap) .............. —----*----------7. Florian* (La Valetta)—Rapid (vasárnap) ........................... ——-—*—-— 8. Hibernians (La Valetta)—Hungária (vasárnap) ............. —------*----------­Pótverseny: (Ezek csak mérkőzés elmaradás, vagy holtverseny esetén kerülnek számí­­tásba. Holtverseny esetén sorrendben vesszük figyelembe őket, mindaddig, amíg a holtverseny el nem dől.) 1. Grimsby Tewn—Bolton Wanderers (angol liga, szombaton) . —-------•---------­ í. FC Basel—Grasshoppers (svájci bajnokság, vasárnap) ........... .............. 3. Seehanx—Red Star (svájci bajnokság, v­sárnap) .............. ..............*---------4 pályázó neve:__________________________________________ Címe: _________________________________________________ Ne felejtetik el a bélyeget mellékelni (Minden szelvényhez 10 fillér­) A beküldő á­tveti magát a pályázati feltételeknek. miek elleni mérkőzését. Az MLSz fellebbviteli bizottságának döntése alapján el kellett volna hat pontot venni a MAFC-tól. A tanács azon­ban másképpen határozott és így a MAFC megúszta az esetet. Héjasnak a BSzKRT-hoz való leigazolása sem ment simán. A Turul TE óvott azon a címen, hogy Héjas visszaamatőrö­­sítésének ideje alatt külföldön mécs­eset játszott. Itt is az országos ta­nács mondotta ki az utolsó szót: Héjas leigazolását szabályosnak mi­nősítette. Mindkét esetről sokat le­hetne vitatkozni... Fülöp, PTESC-ü­gy (1994) A 33 FC Fülöp nevű játékosának szereplését óvta meg a PTESC, de nem kapott igazat. A KASC— MÖSzTK fúzió ellen intézett hadjá­rat azonban sikerrel végződött és a pénzügyieket beosztották a II. osz­tályba. Udvaros, Keresztes, Esz­­tényi-ügy (10.18) A visszaam­atőrösített Udvaros le­igazolása miatt óvott az EMTK és a BMTE. Ellentétes határozatok után helyt adtak az óvásoknak. Az FVSK-nak osztályozót kellett ját­szania a BSE-vel és a küzdelem so­rán alulmaradt. A válasz: a Keresz­tes-ügy volt, amit az FVSK indított el. Eb­ben az ügyben az MLSz el­nöksége elutasító határozatot ho­zott. A PTESC a 33 PC Esztényi nevű játékosának leigazolása miatt óvott — sikertelenül. A belügymi­niszter avatkozott be végül az ügy­be a két egyesület panasza folytán. Az eredmény: a FVSK visszakerült az I. osztályba, és ugyancsak beosz­tották a PTBSC-t is. Mezei-ügy (1934) Amit ugyebár mindenki nagyon is jól ismer. (n. j.) Milyen lenne a prágaiak sze­rint Közép­­európa váloga­tott csapata — Saját tudósítónktól —• ~T' Már jeleztük, hogy a FIFA foglalkozik az- - - ’Mz­­zal a gondolattal, hogy Középeurópa ^TíiScfl válogatott csapatát .»­igSüJ­­4 szembeállítja egy mérkőzésem Nyugat­­európa válogatott prnte S­tíi 8 futballcsapatával. A hír és ötlet Prága­­nagy érdeklődést kel­tett. Az egyik prá­gai lap máris ankétet rendezett ol­vasói táborában annak a kérdésnek a megvitatására, hogy milyen vol­na Középeurópa csapatának legjobb összeállítása. Maga a lap ezt a csa­patot tartja a legjobbnak: Planicska — Burger, Sesta — Kostyalek, Sárosi dr., Nausch — Sas, Bradacs, Sindelár, Toldi, Tit­kos. Tartalékként Plattert, Dudást, Boucseket, Brainet és Kopeczkyt je­löli a lap. , Amint látható, a magyar futball elég szép számmal szerepel ebben az összeállításban. Nem kevesebb, mint négy játékost ad a csapatba, ugyanannyit, mint Csehszlovákia, míg Ausztria csak hármat. Az ösz­­szeállítás fölött bizonyára nagy vita lesz. Hát­­ lehet is. — Mit szól hozzá? A százalékos portyatáblázaton előbb vagyunk, mint maguk! — Na jó, de kevesebbet játszot­tak! Gollesmann tédisodoui­­tó&ésfouk Miölau és kicsikétek a P. G. Sz. és a Társadalombiztosítási Alkalmazot­tak Segítőegyesületének szerződéses szállítója Budapest/ V. Deák Ferenc­ tér 1 Texas TUCATOT KAPTAK a Hunyadi-téri ifik az Almásy­­tériektől: Almásy-tér (ifi)—Hunyadi-tér (ifi) 12:1 (3:1). Simor-utca, 300 néző. Alnásy-tér: Irsik — Eisner, Kovács — Grünwald, Kertész, Wlas­­sics — Gárdos, Illés, Vidor, Lantos, Farkas. Hunyadi-tér: Sisika — Kőszegi I., Steiner — Benedek, Dosztál, Kőszegi N­. — Szinai, Reiner, Nagy, Hajér, Karjcsirik. Az első félidőben még egyenrangú ellenfél volt a Hunyadi-téri ifigárda, szünet után azonban „kijött” az Almásy-tériek nagyobb klasszisa és jobb kondíciója és fölényesen győz­tek. Góllövő: Vidor (4), Lantos (3), Gárdos (2), Kertész, ülés és Farkas. A Hunyadi-tériek egyetlen gólját Hajét lőtte.

Next