Nemzeti Sport, 1937. február (29. évfolyam, 22-41. szám)

1937-02-02 / 23. szám

Kedd, 1937 február 2. Kiszely csak most jön !... „Mari, néni“ a Szürke­­taxi edzője a tavaszi előkészületekről A Szü­rketaxiban szereplő Takács­­testvérek csillaga mellé új, ragyogó fényű csillag emelkedett fel. Kiszely, a csatársor balösszekötője kezdi homályba borítani még a nagy­­fényességű kis Taki nevét is. Toldi­­termetű, szép szál legény ez a Kiszely. Jobb- és ballábával egyfor­mán „életveszélyes” lövéseket zúdít a kapura, ő a Profiliga dugókirálya. Az egylet vasárnapi évadnyitó barát­ságos meccsén is általános feltűnést keltett. — Már sokan nézték meg — mondja Takács I., a csapat edzője —, minden klubból jártak már kint. Titokban is, nyíltan is figyelték, néz­ték a játékost. Persze, mondanom sem kell, hogy hiába. Kiselyre ■nekünk tavasszal a bajnokságért ■való küzdelmünkben, a bejutásunk bebiztosításáért, nagy szükségünk lesz. Azután pedig, ha tényleg be­kerültünk már a Nemzeti Bajnok­ságba, az NB gyilkos küzdelmeiben még jobban fog kelleni a ,„Lapaj”. „Lapaj” a játékos beceneve. „Mari néni” sem hívja másképpen. Még a mérkőzés alatt is így kiabált be a pályára: — Lapaj, eredj labdáért! Igazi angol játékos típus. Takács­­ Géza, az edző nagy szeretettel fog­lalkozik vele, csiszolja, tanítja. Takács Jóska pedig „eteti” a jobb­nál jobb labdákkal. Büszke ró­l­a Szürketaxi, az edzője pedig így biz­tatja a dícsérőket: — Fia­tal még a „srác"! Sokat kell­­ még neki tanulnia. De engedelmes , és meglátják, Kiszely csak most fog kibontakozni!.... Edzési problémák az Elektromosban Az Elektromos vezetőségének nagy gondot okoz a jégkéreggel borított latorca utcai pálya. A já­téktéren csak abban az esetben lehetne edzést tartani, ha a 8—10 centiméter vastag jégburkot fel­töretnék, vagy pedig homokkal szórnák be. Mindkét megoldás hosszadalmas és költséges volna s ezért most harmadik kivezető utat keresnek. Beszéltünk Kovács De­zső dr-ral, az Eektromos futball­ igazgatójával, aki a következőket mondotta: — Szerettünk volna valamelyik pályatulajdonos csapattal bárdi.­­­ságos mérkőzést játszani, de nem I találtunk olyan ellenfelet, akinek I játékra alkalmas a pályája. Így J tehát kénytelenek vagyunk a saját I sporttelepünkön a talajviszonyok-­­hoz mérten kondícióedzést tartani. I Szerdán és pénteken szintén csak I könnyű gyakorlások vannak ma. I soron, míg vasárnap a III. ker. FC-vel játszunk barátságos mécs­­eset. Lehet, hogy a Latorca­ utcá­ban, de valószínűbb, hogy Óbudán.­­ Minden az időjárástól függ. KISPESTEN MA DÉLRE TELJESEN RENDBEN LESZ A PÁLYA Hétfőn este érdeklődtünk Vá­sárhelyi dr.-nál, a Kispest főtit­­káránál. — Hogy haladtak a pálya rend­behozatalával? — Már több, mint a felét beta­­k­arították. Kedden délre teljesen rendben lesz a pá­lya. Délután így a­ konakcióedzés mellett alapos labdaedzést is fognak tartani a játékosok. A csapat csütörtökön délután azután majd a Gránittal játszik edzőmérkőzést. Vasárnap délelőtt 10 órakor pedig ugyancsak a Szent­­ Imre herceg­ úti pályán Goldberger SE lesz a kispestiek ellenfele. Vasárnap délután 3 órakor a KAC játszik az Eto FC-vel a Kispest pályáján. NEM! Nagy Marcell lemondásának visszavonásáról elterjedt hírek — ezideig — még nem bizonyul­tak valónak. Minden valószínűség szerint azonban a kitűnő pénztáros — látva az iránta megnyilvánuló nagy megbecsülést — vissza fogja vonni lemondását. Egyelőre azon­ban az a helyzet, hogy a BLASz csak tegnap küldte el Nagy Mar­­cellnek a szerdai elnöki ülésnek rá vonatkozó határozatát.­­ Mégis Szombat­helyen lesz a Haladás—Szeged mérkőzés Szombathely, február 1. Többször írtunk már arról, hogy milyen bonyodalmak támadtak a Haladás—Szeged FC mérkőzés hely­színe körül. A Haladás sporttelepét ugyanis felöntötték jégpályának s így február 14-én még nem lehet játszani. Az SzSE is jégpályát tart fenn s így csak az SzFC pályájáról lehetett szó. Az SzFC azonban igen borsos feltételeket szabott s ezért a Haladás azzal a tervvel foglalkozott,­­ hogy a mérkőzést Sopronba viszi. A terv ellen a szombathelyi közön­ség élénken tiltakozott s ennek hatása alatt újabb tárgyalások indul­tak meg a Haladás és az SzFC között. A tárgyalások hétfőn este végre eredményt hoztak. A két fél megegyezett , így a Haladás— Szeged FC mérkőzés február 14-én Szombathelyen az SzFC-pályán kerül sorra. A Haladás az SzFC-pályán tartja ezután az edzéseit is. Mált csütörtökön itt edzik magukat a Haladás játékosai. N. K. Az északi kerületi birkózóbajnokságo­­kat vasárnap este bonyolították le Mis­kolcon a MÁK rendezésében. A verseny a késő éjjel órákig tartott. Eredmé­nyek: Tágéul?: 1­ Fügeczky DVTK, 2. Klein MMTE,­­1. Kovács DVTK. Pehely­súly: 1. Filyó DVTK, 2. Istók DVTK, 8. DMonff DVTK. Könnyűsúly: 1. Filácz MÁK, 2. Werner ETE, 3. Szeágár ETE. — KéKSzepenig: 1. Sub­ra­­nkó DVTK, 2. Kecskeméti MVSC, 3­ .Telkei JiVSC. Nagyközépsúly: 1. Csatai DVTK. 2. Kö­ves­ ETE. 3. Bagoai ETE. Kisnehéz­súly: 1. Ror­nrma DVTK. 3. Juhász MÁK. 3. Kitfca MMTE. Nehézsúly: 1. Grómani DVTK. 2. Vida DVTK. 3. Farkas DVTK. —­IS induló volt. ilFJUSAGI SZERDÁN megkezdődik a KISOK vizipólóbajnok­­sága. Az első nap műsora: 4 óra: Hun­­falvy fk—Bolyai g. — 4.*­: Széchenyi fk—Aranyosi fk. — 4.M: Toldy g —Kir- I kát. g. — 3.20: Baross fk.—Vörösmarty glmt­. IA „négy bajnok tenisztornáján“ már csak győzni kell (A közönség-siker biztos) — Saját tudósítónktól — Február 6—7-én lesz az újpesti fedettpályán Szigeti, Palmieri, Hecht és Baworows aki részvételével a bajno­kok tenisztornája. Az újpesti fedett-1­­pálya befogadóképessége igen kicsi s­­így nem lehet csodálni, hogy a ver- ssenyre már valamennyi ülőhely elso-f­o­gyott. Néhány állóhely áll már csak s mindössze az érdeklődők rendelkezé-­­sére. Szigeti egészségesen várja a nagy erőpróbát. Oldal­húzódása már el­múlt s a bajnok nagy kedvvel és buzgalommal készül igen erősnek ígérkező mérkőzéseire. Érdekes volna, ha a bajnokok tar­l­ónájával kapcsolatos bemutatók során­ Pető Bélát is láthatnánk a pályán.) Pető igen jól szerepelt Németország-­­ban s Tarlowski legyőzőjétől idehaza­ is szép játékot remélhetnénk. * Az UTE február 6—7-iki nem­zetközi teniszversenyére álló hely­jegyek 1.50 pengős árban kap­­hatók a Szigeti sportüzletben. Személynök­ u. 16. PETŐ BÉLA már hazaérkezett Brémából, ő volt a három magyar között a ha­zatérésben az első (a játékban is). Baumgarten Magda és Romhányi­ kintmaradt még s elindult a vi­gaszdíjban. Romhányi onnan is kiesett, Baumgarten Magda vi­szont — Pető szerint — azóta a döntőt is megnyerhette. Amikor Pető elindult Brémából hazafelé, a magyar hölgy már az elődöntő­­­ben volt. Asbóth József meggyógyult. Asbóth Jóska, az SzSE tehetséges teniszezői, aki egy hónappal ezelőtt kartörést szen­vedett, teljesen meggyógyult. A Szorm­­bathek­en lebonyolított, KISOK fsxteli teniszbajnokságokon már játszott is. 1 %s%a Anitt a rajt pilla­natában illik elmondani (Ping-pong történelmi kivonat) Már megkezdődött az 1936—37.­­ évi férfi, illetve női asztali­tenisz csapatvilágbajnokság. Eddigi győz­­tesek: Férfi csapatvilágbajnokság (Swaythling Cup) 1926— 27. London: 1. Magyar­ország. 1927— 28. Stockholm: 1. Magyar­ország. 1928— 29. Budapest: 1. Magyar.I­I ország. 1929— 30. Berlin: 1. Magyar.I ország. 1930— 31. Budapest: 1. Magyar-1 ország. 1931— 32. Prága: 1. Csehszlová­­­kia (Magyarország második). 1932— 33. Baden: 1. Magyar-1 ország. 1933— 34. Párisi 1, Magyar.I ország. 1934— 35. London: 1. Magyar. I ország. 1935— 36. Prága: 1. Ausztria) (Magyarország saját csoportjában harmadik lett, helyezésért nem is játszott.) Női csapatvilágbajnokság (Corbillon Cup) 1933— 34. Pária: 1. Németország. I (Magyarország második.) ] 1934— 35. London: 1. Cseh-1 ■Szlovákia. (Magyarország második) 1935— 36. Prága: 1. Cseh-1 Szlovákia. (Magyarország negye­dik.) 1936—37...??? A XI. férfi és a IV. női csapat­világbajnokság most indult meg a Bécs melletti Badenben. Ezúttal a férfi csapatok is, a női csapatok is­ egy-egy csoportban játszanak. Mint a fenti kimutatásból látható, a prágai világbajnokság a magyar asztali­tenisz sport nagy kisiklását jelentette. Hogy azonban a prágai­ „égés” tényleg csak kisiklás, vagy­ pedig a lecsúszás volt-e, arra­­ éppen most kapunk választ.­­ Az egyéni világbajnokságokat a­­ csapatvilágbajnokságok után bonyo­lítják le. Támadást intézett a bécsi „Telegraf" című lap a magyar asztali­tenisz csapat ellen. A magyar játékosok az újság szerint nem tartották megfelelőnek szállásu­kat , ezért önhatalmúlag másik szállodába mentek. A hír ilyen for­mában nem fedi a tényállást. A magyar csapat — mint előre meg­írtuk — már eleve úgy döntött, hogy legjobbjai a magyar szanatóriumban fognak lakni. Erről azonban már előzetesen tárgyaltak­ a verseny vezetőségével. Nem indul Jugoszlávia hölgy csapata Bécs, február 1. A női asztali­tenisz csapatvilág­bajnokságra Jugoszlávia csak ez késve nevezett. Feltételesen el­fogadták a nevezésüket, de a kongresszus utólag törölte a jugo­­szláv hölgycsapatot. A jugoszláv hölgyek tehát csak az egyéni szá­mokban indulhatnak. A hölgy­mezőny létszáma ilyenformán 10-ről 9 csapatnyira csökkent. A férfi csapatvilágba­jnokingért IS csapat játszik. H. O. A KISOK szombathelyi tankerületének asztali­teniszbajnokságait most rendezi meg Szombathelyen­ a Faludy Ferenc gimnázium sportköre. Vasárnap a csa­­patbajnokságot bonyolították le. • Bajnok lett a szombathelyi kereskedelmi csapata (Berger II., Asbóth, Schwarcz, Krunt, Hamvai), amely a szombathelyi Faludy Ferenc gimnázium csapatát 1:8 arány­­ban győzte 1*1 IPw' ——- . .--------- -................. 5 POLA NEGRI egyetlen idei filmje Ischairiai Rendezte: PAUL VCHHHI A MÁZUKKA testvér filmje Premier mai FORUMI FÓRUM Egy szél - 20 perc! Különben mind a két versenyzőt törlik, csapatversenyen pedig megosztják a pontokat — Telefonjelentésünk — Baden, február 1. Az asztali­tenisz világbajnok­ságot bevezető kongresszus hétfő hajnalig tartó tanácskozását ma fejezte be. A legnagyobb érdek­lődés a „távpötyögtetést” meg­szüntető javaslat felé irányult. Ismeretes, hogy tavaly Prágában órákon át tartott egy-egy­­ labda­­menet s fél napig egy-egy mérkő­zés. Ezt a lehetetlen állapotot akar­ták kiküszöbölni. Hosszas vita után a következő határozatot hozták (amely már a most folyó világ­­bajnoki versenyre is érvényes!) Egy szet átlagban 30 percig tarthat. Két nyert szetre menő (u. n. háromszeres) mérkőzés tehát legfeljebb 1 óra hosszas, három nyert szetre menő mérkőzés pedig (u. n. ötszeres mérkőzés) legföl­jebb 1 és 2 óráig. Egyéni verseny­ben a határidő leteltével mint a­két versenyzőt törlik a mezőnyből. Csapatverseny esetén az időhatárt túllépő két versenyző pontját meg­felezik. (Most telét lehet majd döntetlenre kihúzni a csapatmérkő­­zéseket. PL 4:4 állás után...) A kongresszus egyébként a szabályzat végleges kidolgozásával a szabálybizottságot bízta meg, amely 1937 augusztus 1-ig köteles az időhúzásra vonatkozó szabályt részletesen kidolgozni. H. O. L ATLÉTIKA 3 Mi van Rostásával, avagy hogyan kallódnak el a tehetségek, mikor nagyon vigyáznak rájuk? — Saját tudósítónktól Az elmúlt esztendők atlétater- I­tésének egyik legtöbbet ígérő tag-­­ ja Rostász Ferenc, vagy ahogyan jobban ismerték, Rosta.Szabó Fe­­­­renc volt. A fiatal levente-futó I Belkini Gyula keze alatt jóformán máról-holnapra tűnt fel az isme- I retlenség homályából és anélkül, hogy mestere igazán kemény ed- I résbe fogta volna, nagyszerű ered- I ményeket ért el, megnyerte Buda­pest mezei bajnokságát és ritkán I látott könnyed stílusához, komoly I gyorsaságához és küzdőképességé­­i­hez joggal fűzték a szakemberek l a legszebb reményeket ! Nem csoda, ha a fiatal levente­futó iránt sok egyesület érdeklő­dött Annál intenzívebb volt ez az érdeklődés, mert 21-ik életéve betöltésével Rostács megszűnt levente-köteles lenni, a levente­­egyesületből azonnal igazolható lett bárhova. Akkoriban — 1936. év végén — először a BBTE-vel, UTE-val és MAC-cal kapcsolatban emlegették Rostáéit, majd mikor­­ nyilvánvalóvá lett hogy a MAC képes részére olyan állást biztosí­tani, amely Rostáéit kielégíti, a többiek vissza is léptek a verseny­ből. Rostási át is lépett a MAC-ba, meg is kapta az állást amelyben azóta is becsülettel dolgozik. A salakpályán azonban azóta is alig látták és egyetlen egyszer sem in­dult még el a MAC színeiben. A hírek szerint azért nem, mert annak a nagy állami üzemnek, amelynek szolgálatába került szin­­ten van sportegyesülete és erről a részről működik olyan ellenhatás, történnek olyan kijelentések, hogy a fiatal atléta jobbnak lát■ jó, ha egyáltalán nem versenyez. Ez azonban nem lehet megoldás olyan esetben, amikor ilyen tehet­ségről van szó, akiből esetleg a legjobb magyar hosszútávfutó is lehet. Nekünk és a magyar sport­nak is teljesen mindegy, hogy me­­lyik egyesületben sportol Rostáés, csak sportoljon és érjen el minél jobb eredményeket. Induljon a MAC, vagy induljon a Postás szí­neiben, csak versenyezzen már. Igen furcsa sportfelfogásról tesz tanúságot aki ezt megakadá­lyozza. AZ IDÉN MÁR NEM LESZ KÉT­ TÁVÚ MEZEI BAJNOKSÁG Megemlékeztünk róla, hogy a MAS-­­ban is fehérlettek a mezei bajnokság két távon való kiírását és az északi országo­k mintájára 5 és 1­1 kilométeres távon­­ mezei bajnokságot akartak rendest­ a szeniorok részére. Ez a terv a szakkö­rök élénk helyeslésével találkozott. A Jé­n még nem valósult meg. Persze nem úgy bukott meg a dolog, ahogy általában szo­­kás, hogy t. 1. az illetékes bizottságok tárgyalták és visszavetették volna, ha­nem jó MASz-reccort szerint addig ültek a terven, amíg szépen megjelenik a me­zei bajnokság kiírása az eddigi rend­szer szerint. A legközelebbi hivatalos lapban már napvilágot lát a március 21-i mezei bajnokság kiírása, amelyet a szeniorok részére továbbra is 10. sz if­júságiaknak 4 km-es távon rendeznek. TORNA AZ FVSK NAGYSZABÁSÚ DÍSZTORNÁT RENDEZ ma este. A tornaünnepségen az egyesület nagyhírű férfi- és női csapatán kívül részt vesz Kádár­­né Csi­k Ibolya olimpiai bajno­kunk is. A nagy érdeklődéssel várt dísztorna este 7 órakor kez­­dődik a péceli úti tornaterembe.!! (MÁV központi szertár mellett)*

Next