Nemzeti Sport, 1937. május (29. évfolyam, 84-104. szám)

1937-05-31 / 104. szám

8 SSStf A 40 fokos hőséget a Phöbus bírta kevésbé SLAVIA-PHOBUS 2:1 (1:1) A Phöbus legmegbízhatóbb csapatrésze, a két hát­véd mondott csődöt — Az első félidőben gólokkal nyerhette volna meg a mérkőzést a Phöbus, de Planicska kiválóan védett—A szünet után Planicska súlyosan, Rökk könnyebben megsérült Góllövő: P. Szabó, Sobotka, Kopecsky Strasbourg, 6000 néző. Játékvezető: Connie (francia) — Tel­t­őri jelentésünk —­­A franciaországi Bajnokok Tornája vasárnap kezdődött meg. A­­magyar színeket a Phöbus képviselte. Sajnos, a rajt nem sikerült s a csehszlovák baj­nok elütötte a Phöbust a tovább­jutás jogától.) Strasbourg, május 30. Korán ebédelt a csapat, majd fél 3-kor mezbe öltözötten kiautó­­buszozott a pályára, a Racing­­sporttelepre. A szálloda bejáratá­nál találkoztunk a Slaviával, az is már mezben volt, de persze kü­lön autóbuszban. Velünk van Her­­zog Edwin is, aki ma reggel ér­kezett meg. A pályán körülbelül 6000 néző ül, amikor beszaladnak a fiúk még az öltözőbe. A Phöbus a 7-est kapja, a Slavia a 8-ast. Nagy taps jelzi, hogy a Slavia Planicskával az­­ élen kifutott. Rögtön utána a Phöbus is megje­lenik, szintén kapus, Csikós ve­zetésével. A taps legalább is olyan erejű, mint amilyet a Slavia ka­pott. Körben állnak a csapatok és üdvözlik a közönséget. Ezt a figyelmességet is megköszönik a strasbourgiak. Sorsolnak. Conrie játékvezető­höz Planicska és P. Szabó megy oda. A sors a csehslovákoknak kedvez és a Phöbus kezd tűző nap­pal szemben. Irtózatos a hőség. 40 fok meleg van! Slavia: Planicska — Slenicska, Daucsik — Vodicska, Prucha, Truchlar Tornán, Vacek, Sobotka, Kopecsky, Pucs. Phöbus: Csikós — Wéber, Fe­kete — Gombkötő, Megyeri, Béky — Rökk, Szikár, Turay II., Tőrös II., P. Szabó. Szédületesen kezd a Phöbus. P. Szabó elrohan, bead, Szikár kö­zelről fölé fejel. (2. perc.) _Két perc múlva ugyanez megismétlő­dik. A közönség felhördül. Most egy Slavia-támadás után Pucs le­­rándul, sántikálni kezd. A 10. percben van az első Phöbus-szög­­let, Szikár fölé lő. Planicska re­mekül véd egy Szikár-lövést, az­tán Rökk megy előre. Szöktetik, de lövése nem jó. Kopecsky rohan el, átjátssza Feketét. Nagy hely­zet, de Csikós az utolsó pilanat­­ban lábbal ment. P. Szabó ered­ménytelen szöglete u­tán gólt lő a Phöbus.­­A 27. percben Turay hosszú labdája ■Rökkhöz száll, aki máris fut. El­megy Dancsik mellett, 5 m-nyire a kaputól átvágja a labdát a túlsó oldalra P. Szabónak, aki kapásból remek gólt lő a balsarokba. 1:0. P. Szabó nagyon jól fut el a 29. percben. Már tisztán áll, ami­kor Slenicska gáncsolja. A kö­zönség — amely szemmel látha­­tóan a magyaroknak szurkol — fütyül. A 34. percben Fekete hi­bájából szögletet ér el a Slavia. Kopecsky lő, Csikós nehezen ök­lözi ki, Sobotka elé. A középcsa­tár rögtön célba veszi a kaput, de csak Fekete mellét találja el. Fekete, ahelyett, hogy ki­vágná a labdát, röviden passzol, pontosan Sobotka lábára. Sobotka második lö­vése — gól. 1:1. A balsarokba ment be véd­­hetetlenü­l. Toman, a Slavia jobbszélsője sérül meg ezután, ilyenformán a Slavia két sántikáló szélsővel ját­szik. Nehezen is jut szóhoz. A 40. percben Turay szökteti Rökköt, aki a végén­ bead. A labda a 11-es pont tájékán éri Turayt. Toppo­lás. Biztos gólnak látszik, de­­ nem! Turay belsővel lövi, Plan­­icska elfogja a reménytelennek látszó lövést. Slaina-szöglettel ér véget a félidő. A szünetben Turay sírva fakad, mert elron­totta a nagy helyzetet. Vigasz­talják. A meleg nagyon megvi­selte a játékosokat. A Phobus­­játékosokat Hoffmann dr. le­­gyezgeti, a Slavia rohan a tus­sok alá. Dancsikot élesztgetni kell. — Nem bírom! —­ kiáltja. Azt hisszük, hogy a szünet után kijön a Phobus kondícióbeli fö­lénye és megnyeri a mérkőzést. Nem így történt, a Slavia kere­kedik fölül. A 7. percben Tornán lövését fogja Csikós, majd a 10. percben P. Szabó beadása jó helyzetben találja Turayt, akit azonban felvágnak. A jogos 11-es helyett Conrie szögletet ítél... A 14. percben Sobotka lövése a felső lécről pattan le, majd a 15. percben sorsdöntő gólt kap a Phöbus. Tornán fedezetle­nül áll (P. Szabó hiába kiabál Feketére: „Fogjad!”), a szélső lefut, könnyedén megy el Fe­kete mellett, bead és Kopeczky a 11-es pontról Csikós mellett­­bevágja a jobb sarokba. 2:1. Turay és Béky helyet cserél, de ez sem használ. Nincs rendszer a Phöbus játékában. Esik a ní­vó. A 25. percben kellemetlen baleset történik. Rökk elfut Béky labdá­jával, lőne, de Planicska ráveti magát a lábára. Mindketten■ összeesnek. A lab­da vánszorog a balszél felé, ott nincs senki és Plenicska kivág­ja a bőrt. Megállítják a játékot, Pjanicskát és Rökköt mentők viszik el. Pucs áll be védeni. Most sikert érhetne el a Phöbus, de Szikár és Tőrös érthetetlenül állandóan há­tul van, Fekete 40 méterről lő, a kapufélfát találja el. A Skina persze már húzza az időt. A 1­9. percben Turayt jó helyzetben ál­lítja meg a játékvezető (fütty), majd az 50. percben (5 perc hosz­­szabítás után) vége a mérkőzés­nek. Az öltözőben Planicskát ápolják. A jobb szeme felett felszakadt a bőr, azonkí­vül agyrázkódást szenvedett. Rökk térde dagadt meg. — Rávetette magát a lábamra. ■— mondja Rökk, — akkor sérül­tem meg. * Valousek, a Slavia elnöke: In­kább továbbengedném a Phöbust, ha Plav­csika nem sérült volna meg. Petru, a csehszlovák szövetség főtitkára: A Slavia jobban bírta a hőséget. Jó játék, balszerencsés sérülések. Dancsik: Embertelen dolog ilyen hőségben 3 órakor kezdetni a mérkőzéseket. Barna Sándor: Az első félidő­ben jó játék volt. A Phöbus gó­lokkal nyerhette volna akkor a meccset. Rökk sérülése után is nyerhettünk volna. Lunzer dr.: 2—3 góllal jobbak voltunk. Bányai edző: Az első félidőben kellett volna nyernünk. Herzog Edwin: A Slaviatól töb­bet, a Phöbustól kevesebbet vár­tam. Diss, a Racing Strasbourg egyik vezetője: A Phöbus jobb volt az első félidőben. BÍRÁLAT Az első félidőben még úgy lát­szott, hogy a Phöbus gólokkal, győz. A Slavia akkor remekül vé­dekezett. Amikor Pucs­­állt be a a kapuba, egy kis nyugodtság­gal a maga javára fordíthatta volna a Phöbus a m­eccset. A Slaviában Planicska, Ko­pecsky, Dancsik volt jó egyéni­leg, Sobotka semmit sem muta­tott. A Phöbus jobb volt! Béky végig pompásan, mozgott, Megye­ri az I. félidőben, Gombkötő vé­gig jól játszott. Turay a szünet után visszaesett, Rökk is válto­zott félidőnként. (Általában a második félidőben a csapat na­gyobbik része visszaesett.) A hátvédek gyengék voltak. A csapat hétfőn délben utazik Párisba, ott dől el az esetleges portya sorsa, Árpádfy Jenő. AZ NB ÁLLÁSA: 1. Hungária 25 19 3 4 92:35 41 (9) 2. Ferencváros 25 19 2 4 95:30­ 40 (10) 3. Újpest 25 17 2 6 100:38 30 (14) 4. Phöbus 20 17 2 7 54:31 00 (10) 5. Nemzeti 25 14 4 7 48:40 32 (18) 6. Bocskai 25 12 3 10 55:49 27 (23) 7. Elektromos 25 10 6 9 51:46 20 (24) 8. Szeged 24 7 9 8 32:49 23 ( 25) 9. Budai „11" 25 7 7 11 43:59 21 (29) 10. Budafok 25 8 5 12 45:80 21 (29) 11. Kispest 24 8 4 12 61:74 20 (28) 12. Haladás 25 0 4 15 36:72 16 (34) 13. III. ker. FC 25 3 3 9 16:89 9 (41) 14. Soroksár* 26 — 2 24 14:51 2 (50) * Megszűnt. — ————­ MOVE-bajnokság I. osztály CsKAC—FTSE 4:1 (1:1). Békásmegyer. Vezette­: Kozik. A lelkesebb CsKAC meg­érdemelten győzött. Góllövő: Gyurián (2), Mészáros és Filátz, illetve Sződi és Nád. Szent László FC—Szent János 8E 3:1 (srt). Panarati­ni. Vezette: Balázs. Ál­landó fölény, megérdemelt győzelem. Gól­lövő: Daróczi és Kalocsay (2). BAC—VIII. ker. SE !:» (Zrt). Kőbá­­nyai­ út. Játékvezető: Rendes. A bajnok VIII. kér. veresége meglepetés, de a mu­tatott játék alapján megrédemelt. Gól­lövő: Rossi és Bálint (II-esből). Kelement VIII. kér. a játékvezető kiállította. BEAC—RAFC 1:1 (9:4). Lágymányos. Vezette: Moró. Igazságos eredmény. Az első félidőben a RAFC, szünet után a BEAC támadott többet. Góllövő: Szántó. Illetve Kucsera. Pomáz—MAFC 1:1 (1:1). Pomáz. Vezette: Lentől. A tíz emberrel játszó MAFC szűli meg a vezetést, de visszaesik és így bizto­san győz a Pomáz. Góllövő: Raáb III., Raáb II. és Schiller, illetve Monus. Turán SE-ETSC 2:2 (Zrt) Valéria telep. Vezette: Faragó. Erős küzdelem. Góllövő: Irsik (5), illetve Sörös is Kovács. Hétfő, 1937 május 31. Profiliga: A Szürketaxi berúgta 100-adik gólját A NAGY GÓLARÁNY ELLENÉRE SEM VOLT KÖNNYŰ A GYŐZE­LEM Csepel—Lo. FC 4:1 (2:0). • Budafok. Vezette: Halmi. Csepel: Barna — Rozgonyi, Takács — Seregi, Gere, Kupi — Szabó, He­gyes, Devecseri, Molnár, Frigyes. Lo. FC: Horváth I. — Monori, Ki­rály — Mandel, Borhi, Karajos — Némen, Nagy, Szécsi, Palotás, Barsi. Változatos, szép játékot hozott a mérkőzés. A csepeli csatárok nagyobb klasszisa döntött! A 21. percben Szé­­csi révén gólt ér el a Lo. FC, de a játékvezető a kapus akadályoztatása címén nem adja meg. A 32. percben Hegyes lő gólt. 1:0. A 42. percben Molnár bombája akadálytalanul jut a hálóba. 2:0. Fordulás után a 21. p.­­ben Szécsi lövi a Lo. FC tiszteletgól­ját. A 32. percben Devecseri a to­vábbi gólszerző. 3:1. A 36. percben Molnár egyéni játék után 4:1-re nö­veli az arányt. Jók: Rozgonyi, Gere és Devecseri, illetve Király, Borhi és Barsi. Studéni Ferenc Csepel: Meg kel­lett dolgoznunk a győzelemért! Duschek Ferenc Lo. FC: Csatárain­kat elhagyta a szerencse. A TARTALÉKOS NAGYTÉTÉNY MEGÉRDEMELTE AZ EGY PONTOT Erzsébet—Nagytétény 0:0. Erzsébet­ utca. Vezette: Stein S. Erzsébet, Kovács — Vadász, Ná­­dasi — Somlai, Vértes, Szomolányi — Kerekes, Major, Bédi, Mézes, Po­zsonyi. Nagytétény: Hajdúk — Fisch, Takács — Szűcs, Tóth II., Hauth — Ceétényi, Fodor, Tóth I., Schultheis, Streng. A két csapat gólnélküli találko­zása igazságos eredménnyel végző­dött. Az első húsz perc az erzsébe­tiek fölényét mutatja, de csatárai nem tudnak komoly helyzetet terem­teni a kapu előtt. A túlsó oldalon Csétényi veszélyeztet, de a lövése nem sikerül. Fordulás után Nádasi az utolsó pillanatban szereli Csétényit. Az er­zsébeti csatárok rohamoznak, de Haj­dúk pompásan védi Bédi és Vadász bombáját. Jó: Vadász, Nádasi és Szomolányi, illetve Hajdúk, Fisch és Tóth II. Mad­ag István, Erzsébet: Lelkese­désével rászolgált a Nagytétény a döntetlenre. Kiss László, Nagytétény: Tartalé­kos csapatom lelkesen küzdött. EGYIK CSAPAT SEM TUDTA A SOK GÓLHELYZETET KI­HASZNÁLNI Drogisták—Vác FC 2:2 (2:0). Simor­ utca. Vezette: Auspitz. Drogisták: Verő — Szenoránszky, Keresztes — Lusztig, Basky, Hege­dűs — Mohácsy, Urbancsik, Ki­sutzky, Zalay, Béres. Vác FC: Lederer — Kohn, Rein­­thaller — Bradinszky, Král, Weisz­­berger — László, Meisler, Haár, Ma­gyar, Zappel. Egyenlő erők küzdelme, mindkét oldalon számos kihasználatlanul ha­gyott gólhelyzettel. Az 6. percben Zalai kitör, a lövés gól. (1:0). Haár jó helyzetben van, de Verő szépen véd. A 18. percben Kisutzky—Urban­csik össz játékából Kisutzky a sa­rokba gurít (2:0). Fordulás után a 4. percben Zappel beadását Haár belövi (2:1), Béres kapufát lő. A 25. percben Zappel éles szögből szép gólt lő (2:2). Utána Kisutzkyt kiállította a játékvezető. Jó: Verő, Szenoránszky és Kisutzky, illetve Kohn, Haár és Magyar. Kollmann Károly (Drogisták): Szerencséje volt a Vác FC-nek. Haár Mór Vác FC: Jobbak vol­tunk. TAKÁCS II. A SZÜRKETAXI SZÁZADIK GÓLJÁT RÚGTA Szürketaxi—Vasas 5:2 (3:0) Béke­ utca. Vezette: Várfoki. Szürketaxi: Sarkadi — Mosonyi, Andrássik — Werner, Kárpáti NI., Varga — Darázs, Takács II., Mélesz, Kiszely, Kovács. Vasa: Ligeti — Kínos, Schmidt — Vági, Simon, Berger — Molnár, Hingyi, Tóth, Henkel, Serege. Már a 2. percben Mélesz meg­szerzi a vezetést. A 4. percben Darázs jól ível középre és Kiszely fejese véd­­hetetlen. 2:0. A Taxi állandó fölényt harcol ki. A 32. percben Mélesz lövése ül a hálóban. 3:0. A 45. perc­ben Mosonyi kezel, a büntetőt Mol­nár lövi, de Sarkadi kivédi. Szünet után a 15. percben Takács II. les­gyanús helyzetből csapata századik gólját lövi! 4:0! Egy perc múlva Molnár beadását Hingyi beteszi. 4:1. A 25. percben Darázs beadását Kiszely befejeli. 5:1. A 43. percben Tóth lövése Sarkadi mellett a hálóba jut. 5:2. Jó: Kárpáti N­., Mélesz és Kiszely, illetve Vági, Tóth és Molnár. Czifra Ferenc (Szürketaxi): Meg­érdemelt győzelem. Dénes József (Vasas): A második félidő eredményét tartom igazságos­nak. 8:0 UTÁN 8:6! Alba Regia—Váci Remény 8:6 (8:2). Székesfehérvár, 800 néző. Vezette: Kanyár. Alba Regia: Mecsekfalvi ■— Bla­­zsur, Kiss — Ger­gely, Varga II., Raffai II. — Hári, Winkler, Varga I.J Jámbor, Raffai I. Váci Remény: Lévai — Heinczin­­ger, Molnár — Takács­, Paál, Köbl — Fiszt, Virschinger, K­lik, Hornyák, Újhelyi. A második percben Varga II. Hári elé játszik. 1:0. A 6. percben Varga I. közelről begurít. 2:0. A 8. percben Raffai I. Varga elé tálal. 3:0. A váciak most átcsoportosítanak. A 26. percben Winkler a hálóba bombáz. 4:0. A 30. percben Hári beadását Varga I. kapásból vágja be. 5:0. A 31. percben Winkler egyéni akcióból 6:0. A 32. percben Varga II. büntető­ből 7:0. A 37. percben Raffai I. eredményes. 8:0. A 38. percben Heinczinger Mecsekfalvi mellett be­gurít, 8:1, majd ugyanő lövi a 39. percben a második dugót. Fordulás után a 13. percben Virschinger védés közben faultolja Mecsekfalvit, akit agyrázkódással visznek el. A kapuba most Raffai II. áll be. Az Alba Regia teljesen megzavarodik, a váciak fölénybe kerülnek. A 18. percben Hornyák lő dugót: 8:3. A 20. percben Heinczinger, a 26. percben Fiizl eredményes. 8:5. A 39. percben Újhelyi lövi a hatodik dugót, 8:6. V. Farkasházy ARAK: Mecsek­falvi kiválása megzavarta a fiúkat. Keményváry (Váci Remény): Kis szerencsével döntetlent is elérhettünk volna. Jugoszlávia Ligamérkőzések BELGRÁD: BASK—BSK 3:1 (1:0). ESZÉK: HASK—Slávia 1:0 (0:0). A Slávia ezzel kiesett a li­gától. LJUBLJANA: SK Ljubljana- Slavia (Sarajevo) 4:1 (2:0). ZÁGRÁB: Gradjanski—Hajdúké 1:1 (0:0). Nagy botrány, vereke­dés. Maru (Hajdúk) kiállítva. Bajnoki mérkőzések ODSÁC: OSC—Tri Zvezde (Apatin) 2:2 (2:1). ZENTA: Bácska—Jugoslovén 3:2 (2:1). Nyolc perccel a befe­jezés előtt botrányba fulladt a mérkőzés, a játékvezetőt megvert­ék. NAGYBECSKEREK: ZsSK— Jugoslovén (Jakube) 5:0 (2:0). Selejtező. Érdekes, hogy csütörtö­kön a jakubei csapat győzött 5:1-re , így a ZsSK megy to­vább. ZOMBOR: Sport—Bajmoki AK 4:­t* (3:2). ADA: Zentai AK—Plava Zvezda 3:2 (2:1). VARA­S­D: Zágrá­b—V­arasd 2:1 (1:0). Városközi mérkőzés. Művelt és szellemes ember ön? Akkor biztosan a Rakétát olvassa! Rengeteg keresztrejtvény, tömény télen tréfa és szellemi sport Minden kedden az összes rikkancsoknál és trafikokban

Next