Nemzeti Sport, 1937. július (29. évfolyam, 126-147. szám)
1937-07-08 / 131. szám
„Az aggasztó jó német eredmények árnyékában11 Beleznai László színes beszámolója arról az előkészületről, ami a magyarosztrák-csehszlovák csata közben erőgyűjtés és a németeknek szól —* Alkalmi tudósítónktól — kellemesebb, olcsóbb s célszerűbb előzetes pihenőt a németmagyart megelőzően keresve sem lehetett volna találni. Négy órával megrövidítjük az utat, mert csütörtökön hajnal helyett csak 11-kor kell beszállani, előtte kényelmesen lehet még reggeli edzést tartani s nem veszítünk egy napot sem az edzésből. A hely ideális, a koszt kitűnő, vendéglátóink figyelmesek, a levegő pompás, hiszen mindenütt erdőben járkálunk, a pálya vize is megfelel Berlinnek. Fiúk s lányok jól is érzik magukat. Legtöbben délelőtt is úsznak, akiknek nincsen komoly számuk, azok verseny előtt vagy után is. Bár a Darmstadtban elért német eredmények aggasztóak, a fiúk önbizalma nem csökkent , természetesen a nagy ellenfél méltó megbecsülésével, de kellő önbizalommal mennek a nagy küzdelembe. * A verseny előkészítése kifogástalan, rend uralkodik, de a sportbeli rész néha kicsit kihagy. A startok kétségbeejtők. Az „egy” vezényszót a csehszlovákok éppoly aki lelassítva 26.8 mp alatt győzött, a 27 mp-et úszó kapitány ellen. Bárány, ha volna „világbajnokság kapitányok részére”, biztosan favorit lenne. Kijőve Bárány tréfásan szemrehányást tett leányainknak, hogy ők is Ferkót biztatták. A lányok riadtan tiltakoztak, hogy ők már a szubordináció és tekintélytisztelet okából is a kapitánynak szurkoltak. — Én nem hallottam biztatást! Hát mit kiabáltak? — kérdi Bárány. Harsányi feleli: — Mi folyton mondtuk a parton : siessen István doktor, siessen kérem István doktor, de persze azt jobban lehetett hallani, hogy Cs-i-i-ik! Cs-i-i-i-k! Az egész kihívási mérkőzésnek én láttam különben előnyét. A mérkőzés díjául Bródy Gyuri egy jó szivart ajánlott föl. Mivel sem Bárány, sem Csik nem dohányzik, eleve el volt határozva, hogy a nagy díjat a győztes nekem adja át Vacsora közben Bródy vett is egy remek havannát, a győztesnek átadta, aki viszont ezt egy valahonnan hamar előkerített párnán fehér lepellel (szalvétával) letakarva ünnepélyesen átadta nekem. A legyőzött gyújtotta meg a szivart. Ekkor derült ki, miért lassított le Csik az utolsó métereken! Szeretett volna holtversenyt kihozni, mert el volt határozva, hogy holtverseny esetén a díjat megosztják s külön-külön adják át nékem éspedig akként, hogy a szivart elvágják, elfelezik — de hosszában elvágva! Hát így múlnak a napok, amíg csak be nem köszönt .— Berlin. Beleznai László dr. Jimon /v márkás verseny, bőrözött, gummi- ping pong ülővel, mert tartós, jó és megbízható Kapható minden szaküzletben! 111 kevéssé szokták meg, mint a mieink, a starter tetszése szerint néha egy másodpercet vár ki, néha hatot s úgy potyognak a vízbe a versenyzők, mint az érett almák a szélben. Esemény, ha egy start sikerül. A rövidtávok idői ezért is rosszak.* Amit azonban az osztrákok vízipóló ürügye alatt elkövetnek, arra csak a Büntető Törvény Könyvben vannak paragrafusok. Kevesebbet tudnak, mint tavaly — s ha lehet — durvábbak s faultjaik alattomosabbak, mint a múlt évben. Ivády dr. azzal a gondolattal foglalkozik, hogy az osztrák— magyarra Klagenfurtba hét olyan játékost visz magával, akik nem fognak a Horthy-kupában szerepelni. Legjobb lenne egy-két úszni is tudó boxolót kérni a MÖSz-től! Labdát nem kell nekik érinteni, csak néha visszaütni. De akkor nagyot! A kétszeres világbajnok Sárkány első válogatott játékát kezdő Tolnai barátilag megállapodtak, hogy Sárkány fogja a „durvább” Havlikot s Tolnai a „finomabb” Lehrgetporert. — Az első félidőben Lehrgetporer úgy boxolta végén Tolnait — a labda elég messze volt természetesen —, hogy a közönség felhördült s szegény Tolnai hápogott néhány másodpercig! Félidőben Tolnai panaszkodott Sárkánynak, hogy tűrhetetlen, amit az általa fogott csatár csinál. Második félidőre cseréltek. Néhány másodpercnyi játék után a két hátvéd — akik dicséretükre legyen mondva, nagy önmegtagadással nem viszonozták a durvaságokat — szomorúan nézett egymásra s szinte egyidőben legyintett kezével. És egyszerre mondották „Teljesen mindegy!”* A versenyen kihívási mérkőzést úszott 50 méterre a régi s a jelenlegi Európa-bajnok, Csik és Bárány dr. A közönségnek nagyon tetszett a dolog s a magyar nelvűek, a már jól ismert „Cs-i-i-i-k! Cs-i-i-i-k! kiáltással biztatták a mindenütt méltán népszerű Ferkót. Kiing Gikhurg, Rayer, Gunsí Sir auss Mler&eiligen, Scíjneidter, Sc&ulxe — ez a német válogatott ellenünk —* Saját tudósítónktól —• A németek a darmstadti francianémet úszó- és vízipóló mérkőzés legénységét úgyszólván változatlanul hozzák át a szombat—vasárnapi magyar—német úszó- és vízipóló mérkőzésre. A vízipóló csapat összeállítása változatlan: Klingenburg — Bayer, Gunst — Strauss — Allerheiligen, Schneider, Schulze. Az úszócsapat: 100 m Fischer, 400 m Plath, 1500 m: Arendt, 200 méter mell: Sietas, 100 hát: Schlauch, 4x200 m staféta: Bachmann, Fischer, Heidel, Plath. Torony- és műugrás: Weiss. Összefoglalásképen és összehasonlításra itt adjuk a németeknek a franciák ellen elért idejét: 100 m: Fischer 1:00, 400 m: Plath 4:56.2 mp., 1500 m: Arendt 20:09.2, 200 mell: Sietas 2:46.2, 100 m hát: Schlauch 1:0945, 4x200 m: Bachman 2:21.6, Fischer 2:18.6, Heidel 2:19.8, Plath 2:16 mp. Az összidő 9:16.4 mp volt! Mindenesetre olyan eredmények, amelyek sokkal jobbak — 100 és 400 métert kivéve — mint az idén elért magyar eredmények. Nem szabad túlzott optimizmussal nézni a berlini események elébe. A hölgy vegyes stafétának nemcsak a berliniek, hanem a világrekorder dánok ellen is ki kell állnia Az ellenfelek: 200 mell: Szigeti, Varga, Bruenstroem, Engelman, 100 hát: Győrffy, Sörensen, Stolte. 100 gyors: Harsányi, Schmitz, Kraft. Szigeti lemondott! Szigeti Lajos, sokszoros válogatott és Európabajnok ökölvívónk lemondta az osztrákok elleni válogatott szereplést. Szigeti a mérkőzés idejére — július 16 — nem kap szabadságot. Vizy Ferenc szövetségi kapitány helyettese, Kiss Elemér kelletlenül vette tudomásul főerősségünk lemondását. Helyette a B. Vasutas jó formában levő félnehézsúlyú versenyzőjét, Nolipát válogatta be a csapatba. Az ökölvívó válogatott tehát pillanatnyilag a következőképpen fest: Énekes II., Bondi, Frigyes, Bene, Mándi, Jákits, Nolipa, Nagy. A BANKLIGA TENISZBAJNOKI VERSENYÉNEK EREDMÉNYEI: Férfi egyes: Dallos I.—Babos 6:1, 6:3, Pethő—Dobay 6:1, 6:3, Pethő—Bródy 6:1, 6:2, Patrula dr.—Dallos II. u. o. Tóth dr.—Leopold 6:2, 4:6, 6:3. — Női egyes: Sípos Annus—Gaál Magda 6:2, 6:0, Schummer Aranka—Hulényiné 6:1, 6:2. Vegyes páros: Pethó, Schummer—Dallos N., Sípos 6:3, 8:6. Férfi páros: Dobay, Kárász—Valér, Szalkay 6:3, 6:4. — Kiírás csütörtökre: 4.30, Ferenczy— Szalkay (A). 5.15. A győztes—Flach dr. (C), Szabó — Selmeczy (B), Petrilla— Schummer (F). — 6.00 óra: C győzes— B győztes: Sípos—Schummer (női egyes döntő), Pétery dr., Flach dr.—Selmeczy, Neményi (D), Dallos N., Romhányi— Vincze és partnere .E). (F) győztes— Lakatos dr. — 6.45: Ferenczy, Bakos— Tóth, Ebiala. (E) győztes—Vértessy, Kovács. (D) győztes—Pethő, Zsoldos, Pethő —Romhányi szingó, ■. sssal Szigeti teljesjogú, amatőrségén két éve dolgozik a teniszszövetség. Most — egyelőre magánértesülés szerint— az első, nagyjelentőségű eredmény már megszületett: Szigeti indulhat az elismert nemzetközi bajnoki versenyeken. Most már „csak’’ a DC van hátra, hogy ott is indulhasson. Talán ez a remény sem túlzott s tán még erre is sor kerülhet. Különösképpen akkor, ha Szigeti — akinek érdekében sokan fáradoztak köszönet nélkül —játékával, magatartásával, fellépésével és eredményeivel töretlen vonalú igazolást mutat arra, hogy ez a fáradozás méltó sportember érdekében való. Grosschmid dr. teniszszövetségi kapitány hivatali okokból aligha tudja majd KK-csapatát az almádi osztrák-magyar mérkőzésre lekísérni. Egyelőre helyettese még nincs. — Az almádi pályákat hétfőn vizsgálja felül a szövetségi leküldött szakértő. — A jugoszláv Marinko lesz a KK-mérkőzés semleges döntőbírája. — A magyar teniszcsapat már kedden útnak indul a Balaton mellé. (Feltételezve természetesen, hogy a pályák minősége ellen most már nem lesz kifogás.) — Vitéz Bánó Lehel alkalmasint helyet fog kapni az osztrákok elleni KK-csapatban. Egyest, fog játszani. -J- Óvja egészségét! GEORGETTE EXTRA hártyavékonysgú hővezető különlegesség Ezt Tegye! Sohasem fog mást használni. Kapható minden gyógyszertár, drogéria és illatszertárban nően játszott. (Azért a MAFC— BBTE-pár veresége mégis fura meglepetés.) Elődöntő: Mitics, Mayer—Gábory, Ferenczy 2:6, 6:8, 6:2. A magyar pár gyengén játszott. Női páros: Medveczky, Bán—Musitzné, Madarászná 6:2, 6:3. Vegyespáros: Schréderné, Elissen— Madarászná, Sárai 6:1, 7:5, Tihaméryné, Szigeti—Körmöczy, v. Bánó 6:1, 6:2. Elődöntő: Szepesyné, Walter—Filácz, Vargháné 8:6, 7:5. Egyéb számok: Férfiegyes II. o.: Vida—Hoffmann DSC 6:0, 6:2, Ungár—Szöllős 6:1, 6:3, Pintér—Modern 6:0, 3:6, 6:2, Temple—Csató 6:2, 6:3, Róna—Vida 6:1, 6:1. Férfiegyes IV o. Fodor—Salgó 6:3, o. o., Tamás—Rasofszky 6:0, 6:2, Stolpa II.—Klug 8:10, 6:2, 6:1, Sárosi—Salgó 6:0, 6:1, Sárosi—Bálint 6:8, 6:3, 6:1. Férfipáros IV. o.: Hoffmann, Szász—Reisinger, Schaffer 6:4, 6:2, Fodor, Lóránd—Fodor, Salgó 6:2, 6:2, Tamás, Stolpa II.—Mikus, Hoffmann 6:0, 6:0, Fülöp, Sós—Révai, Jakobi 6:4, 6:8, 6:8, Tamás, Stolpa N.—Binder, Csepela 6:2, 6:2, Vadász, Komár—Fülöp, Sós 6:4, 8:6. Kiírás csütörtökre: 3.45: Mitics, Nagy O. (B); Asbóth, Csató—Szigeti, Dallos (A); Hoffmann—Tamás (B); Konrád— Stolpa (D). 4.30: Asbóth—v. Bánó (C); (A)— Aschner, Leiner; Ungár—Pintér; Temple—Róna; Lovas—Szász; (B)— (D). 5.15: Friedrich — Szigeti; Körmöczy—Schréderné; Tóth dr., Laubál— Fodor, Lóránt. 6.00: (B)—(C): Medveczky, Bán—Paksyné, Schréderné; Komár, Vadász —Tamás, Stolpa IL 5 mmn-T A díjak — pompásak! ...de a játék sem rossz az UTE nemzetközi teniszversenyén — Saját tudósítónktól Az UTE nemzetközi versenyének tegnapi főeseménye: kiállították a díjakat. Nem kell külön hangsúlyozni, hiszen az UTE versenydíjai régóta híresek, mégis újra megállapítjuk: ezúttal is alaposan kitett magáért az újpesti egyesület, mert re-SZNOPEK nemzetközi sorba jutott! (Ábrán rajza) mert tiszteletdíjak jutalmazzák majd a győzteseket és helyezetteket. A játék sem volt rossz, sőt, néhány szép küzdelmet láthattunk. Meglepetés is akadt. — Részletek: Nemzetközi számok: Férfi egyes: Asbóth—Majoros 6:4, 6:2, Miticsug—Bálint 6:0, 6:1, Nagy O.—Talabér 7:5, 4:6, 6:4, Friedrich—Bakos 6:1, 6:1, Szigeti—Róna 6:2, 6:3. Női egyes: Walter osztrák—Ágoston 6:1, 6:1. Walter erősen üt, ellene Ágoston még — fiatal. Férfipárost Gábory, Ferenczy— Majoros, Schindele 6:1, 9:7. A második szetben Majoroséknak két szetlabdájuk volt. Mitics, Mayer—Sárai, Elissen 6:1, 6:2, Aschner P.—Leiner —Friedrich, v. Bánó 6:4, 3:6, 6:4! Szép mérkőzés, az UTE-pár kitűz.45: Tihanyiné, Szigeti—Paksyné, Friedrich, Musitzné, Asbóth—Schréderné, Elissen, Fodor MTK—Révay. A DC EURÓPAI ZÓNADÖNTŐJE pénteken kezdődik Berlinben. A játékrend: Péntek: Henkel n__Hecht cs., Craiam n.—Menzel cs. Szombat: Cramm, Henkel — Menzel, Hecht. Vasárnap: Cramm—Hecht, Henkel— Menzel. SZÜZE® Megint csak Polgár nyerte a 400 méteres gátfutás kerületi bajnokságát — Saját tudósítónktól *— A vasárnapi kerületi bajnoki versenyek nagy szépséghibája volt, hogy a 400 méteres gátfutásnál a két külső pályán két-két gátat rosszul állítottak fel, illetőleg 90 cm-es gátak helyett 106 cm-esek kerültek oda. Az egyik ilyen pályát az MTK-ista Mindszenti kapta, akinek óvására a versenybíró kénytelen volt a versenyt megsemmisíteni. Tegnap este háromnegyed 7 órakor futották újra a versenyt a BEAC- pályán. A belső pályát szabadon hagyták, aztán Kohári, Hetényi, Pál. Jogos kérdés A II. félidőben kérdezte valaki: — Sárosi Máriabesnyőn maradt? gár, Mindszenti, Margó volt a felállás sorrendje. Hetényi nagy iramban kezdett, az első 200 méteren erősen vezetett is Polgár előtt. A fordulóban azonban fogyni kezdett az ereje, az egyenesbe fordulva Polgár elérte és rövid küzdelem után biztosan verte. A külső pályán szépen felnyomuló Margó dr. a végén erősen megközelítette Hetényit. Kohári negyedik, Mindszenti messze utolsó. Az eredmény tehát a következő: A budapesti kerület 400 méteres gátfutóbajnoka Polgár Jenő BBTE 56.7, 2. Hetényi BEAC 57.1, 8. Margó dr. BBTE 57.3, 4. Kohári BEAC 59.4, 5. Mindszenti MTK 62. (A megsemmisített versenyben Polgár 56.4, Hetényi 56.7, Margó 58.5, Kohári 58.6 volt a sorrend. Végeredményben tehát az újrafutáson a helyezés nem változott, mindössze Margó keresett,1.2 mp-et.). Most már biztos: Szolnok! — Saját tudósítónktól —• A július 18-iki magyar-osztrák mérkőzés színhelye hosszú időn át bizonytalan volt. Most az osztrákok beleegyezésének birtokában megtörtént a döntés: a versenyt Szolnokon rendezik. Az üdvös határozatot mindenképpen csak helyeselni tudjuk. Szolnok sportszerető közönségét a legjobb magyar atléták felvonulása éppúgy érdekli, mint az osztrák csapat. A szombathelyi példa mutatta, hogy a szokatlan környezetben a magyar versenyzők is nagyobb kedvvel küzdenek, mint Budapesten. Propaganda szempontjából is végtelenül fontos egy-két válogatott viadal vidékre helyezése. Mint értesülünk, a női meghívási magasugrást is megrendezik, úgyhogy Szolnok a magyar olimpiai bajnoknőt is láthatja versenyben. A MAC ATLÉTIKAI SZAKOSZTÁLYA tegnap eső ülést tartott, amelyen a Szabó helsinki-i rajtja körül felmerült bonyodalommal foglalkozott. A szakosztály felkérte az elnökséget, hogy minden alkotmányos eszközzel igyekezzék a szerinte sportszempontból rendkívül pontos rajthoz a szövetség engedélyét megszerezni. A MASz ügyvezető alelnöke tegnap táviratban sürgette a NASz portyameghoszszabbító engedélyét és ha az megérkezik, alkalmasint a szövetség is meghajlik a sporbeli érvek előtt. Ezzel remélhetőleg teljesen elcsimulnak az ellentétek és „további fejlemények" nem következnek be.