Nemzeti Sport, 1937. augusztus (29. évfolyam, 148-170. szám)

1937-08-29 / 168. szám

Vasárnap, 1937 augusztus 29. Hétfőn kezdődik a magyar nemzetközi teniszbajnokság — Saját tudósítónktól — A nemzetközi magyar bajnoki teniszverseny hétfőn kezdődik a felső Margitszigeten. A díszpályát, a mel­lette levő kis díszpályát s az északra fekvő hat pályát rendbehozták (az vendég, a kitűnő Ko Sin Kié szep­tember 1-én érkezik, amint hogy általában a külföldiek számára csak szerdán kötelező a játék. (Tegnap jelentkezett a német Lund is, a TEHISZSPORT=STRAUBSPORT Uj cím : Bp., V., Gr. Tisza István­ u. 16. Bálvány-n. sarok Állandó „Érdekes sportképek" kirakatunkat naponta sokszázan nézik! utóbbi hatból ötöt csináltak, hogy a közönség számára ott is legyen hely), úgyhogy a verseny sima lebonyolítá­sának nincs semmi akadálya. A külföldiek közül a legérdekesebb német DC-csapat párosának tagja, de a nevezését már nem fogadták el.­ A magyar játékosoknak azonban már szerdán játékba kell állniuk éspedig kötelező kiírás szerint. A Dallos— Ferenczy-pár — harmadik!­ ­— Telefonjelentésünk — Páris, augusztus­ 28. Az FVB teniszversenyei során ma a­­magyar Dallos—Ferenczy pár az elődöntőben a francia Trenéin—Abdesselam párral ke­rült szembe. A franciák gyors, modern párost játszottak s heves küzdelem után 4:6, 8:6, 3:6, 6:2, 6:4 arányban legyőzték a magyar kettőst. A magyar pár végered­ményben tehát harmadik lett. Anya. A fehér sport fekete oldala Amíg egy kiírás eljut odáig... — Saját tudósítónktól — (Szerdai kiírás: . 3-30: Nagy— Balogh; Fekete—Fehér. 4.15: Bodnár —­G); (A)-(B). Ötperces olvasmány a lapban egy­­egy teniszverseny karása és a való­ságban két órai megfeszített munka. Már a nevezésnél kezdődik. A ne­vezési blankettához nem nevezési díjat csatolnak, hanem kérő­ívet. A versenyző kéri, hogy keddre ne írják ki, csak öt óra után, szerdán egyál­talán nem ér rá és csütörtökön is csak akkor, ha nem lesz melegebb 20 foknál. És minden nevezőnek van valamilyen kérése. Kifogyhatatlanok a kifogásokban és az óvatos verseny­rendezők már 100 lapos regiszteres füzetet vesznek a sorsoláshoz. Sok­szor ez is kevés. Ez azonban még könnyebb, mert itt csak levélben kérnek. A pályán azonban már személyi varázsukat is felvonultatják a versenyzők kérésük elintézésére. Jön az Ifjú Nagyság két ütővel a hóna alatt és nagy hanggal. Azt persze fölösleges mon­dani, hogy már legalább egy órát elkésett. Már messziről kiabál: — Kérek pályát és új labdát. Hol az ellenfelem? Az, szegény, már összeégett a na­pon és most mehet játszani. Hja, ő sportszerű volt... " Besötétedik. A pályán elcsitul a harci zaj és kezdetét veszi a küzde­lem a rendezői asztalnál. A másnapi kiírást csinálják. Külön ember nézi a Kívánságok Füzetét, hogy „őver­­senyzősége” mikor is ér rá? És röpköd­nek a rendezőség felé a kívánságok: — Kérlek bátyám, én holnap nem tudok játszani. A vezéremmel van bridzspartim. Majd tal­ált holnap­után. De csak akkor, ha éjjel nem leszek fent sokáig. Másik: — Józsi bátyám! Hatig irodában vagyok és csak hétkor tudnék jön­ni, de akkor már úgyis sötét van. Szervusz. Vannak rövidek is: — Strandra megyek holnap, nem játszom. A precíz: — Írjatok ki négytizenötre, mert később nem érek rá. Ugyanennek az ellenfele: — Csak hatkor tudok kijönni. A rendezőség eddig még egy mécs­­eset sem tudott kiírni. Mosolyogva ígérnek meg mindent és közben ölni tudnának. S ekkor a versenybíró szólal meg: " Két nap múlva be kell fejezni a versenyt, mert csak addig van a terminus. Közben a játékosok türelmetle­nek. " — Mi lesz már azzal a kiírással? Most azonban telefonhoz hívják a rendezőt. Rezignáltam, mondja. — Újabb kérelem. Lassan kerülnek fel a papírra a játszó párok. Minden kérdést össze kell egyeztetni, nehogy a játékos megsértődjön. Akkor legközelebb nem indul el a versenyen. És min­dig azok járnak rosszul, akik sport­szerűen gondolkodnak. Ilyenkor eszünkbe jut Wimbledon, ahol egy napra kiírják az első for­dulót és a játékos csodálkozna a legjobban, ha nem volna idejében a pályán. Vagy a német bajnokság. Reggel minden játékos tartozik je­lentkezni a rendezőségnél, Cramm­­tól kezdve a leggyengébbig. Mikor lesz ez nálunk ? Mikor ? Talán majd ha Crammunk lesz ... * ... Állítólag a magyar bajnoki ver­senyen szörnyű nagy lesz a szigorú­ság. Majd meglátjuk! Rossz a Davis­ Cup rendszere! — mondják a németek Bár már több, mint egy hónapja, hogy Németország kikapott Ameriká­tól a DC zónaközti döntőjében, a német teniszvilág még ma sem tudott belenyugodni abba, hogy el­maradt a német győzelem a DC-ben, holott Crammék már olyan közel vol­tak hozzá. Hiszen Cramm már 4:1-re vezetett az utolsó szetten. S amikor a feltá­madt Budge behozta, újra el tudott húzni 5:4-re és 6:5-re. És amikor aztán Budge jutott vezetéshez, négy meccslabdát kivédett. Csak az ötödi­ket tudta aztán megcsinálni Budge egy hajszálpontos elütéssel... • A szakértők elismerik, nemzetiség­re való tekintet nélkül, hogy Cramm játszotta a szebb, változatosabb, le­­nyűgözőbb teniszt. Bátrabban táma­dott, határozottan ő volt a jobb, pe­dig három héttel előbb szetet sem tudott nyerni Budge ellen a világbaj­nokság dönőjében. Most kezében volt a győzelem. 4:1-re vezetett „a leg­jobb mérkőzésben”, amelyet a tenisz­világ ínyencei valaha láttál,­­ és mégsem tudott győzni. • Senki sem tudta magyarázatát adni Cramm visszaesésének, bukásának. A „Reichssportblatt” most válaszol a kérdésre. Szerinte Cramm ellankadá­­sának oka az a szörnyű megerőltető küzdelem volt, amelyet hónapokon keresztül minden európai játékosnak meg kell vívnia, amíg a döntőkig el­jut. A német lap tiltakozást is jelent be­­,a DC lebonyolításának elavult, sportszerűtlen, borzalmas rendszere ellen.” A német lap bizonyára arra céloz, hogy az európai zóna győztesének sokkal nehezebb feladatot kell meg­oldania, mint az amerikai zónát ál­talában simán nyerő Amerikának. „ Minden elismerésünk a németeké, akik nem is hitt pompás magaslatra érkeztek el már teniszben is, de túl­zás lenne éppen most követelni a DC rendszerének megváltoztatását, mikor néhány évtizedig jó volt — angolok­nak, ausztráloknak, amerikaiaknak, franciáknak. Ha két európai nemzet is vissza tudta hódítani a tengeren­túlról átkerült serleget, akkor nem lehet a rendszer olyan nagyon rossz. Hiszen Crammnak sem árthatott meg a sok verseny, ha ,,pihenten” egy szetet sem tudott nyerni Budget­­tel Wimbledonban. Most pedig... • Még a németek is elégedetlenek. M­i szóljunk alsim­ról. sss»9 AZ ELSŐ NYUGATMAGYARORSZÁG— STÁJERORSZÁG teniszmérkőzést, mely a magyar csa­pat 3:2-es győzelmét hozta, követni fogja a többi is. A nyugati kerület vezetősége ugyanis megállapodott az osztrákokkal, hogy ezt a találkozót, a futballhoz és az atlétikához hason­lóan, rendszeresíteni fogják a tenisz­ben is. Évente kétszer fog a két csa­pat találkozni, tavasszal Szombathe­lyen, ősszel pedig Grácban. Megálla­podott ezenkívül az SzSE és a Gra­­zer AK vezetősége abban is, hogy két-két éljátékosuk kölcsönösen részt­­vesz egymás versenyén. BIRKÓZÓ-VILÁGBAJNOK -­ TENISZOKTATÓ Kárpáti Károly olimpiai szabadstílusú birkózó-világbajnokunk tegnap kiváló eredménnyé­lletette a­­ teniszoktatói vizsgát. A rossz nyelvek szerint a vizs­gáztató bizottság nagyon félt tőle, hátha megharagszik s akkor.........­ A valóság­ban azonban az volt a helyzet, hogy Kárpáti Károly olyan ügyesen forgatja a teniszütőt, mint ahogy birkózó-ellen­feleit szokta megforgatni. Csak két meccset játszottak le tegnap a Lycambria teniszversenyén az eső miatt. Férfiegyes: Szabó—­Attinay 6:1, 6:0, Mojzes dr.—Csendom 6:2, 6:3. Vasár­napi kiírás: 8.30, Mojzes, Húsz, Kállay, Kállayné, Seherhoffer, Hudák, Majzik, Csendom. — 9.30: Maday, Attinay, Ke­nézi G., Laczkovits, Kovács. — 11.30: Szász, Andor dr., Szentpéteri, Kenéz­ T., Szabó. A délelőtti mérkőzések a BEAC- pályán kerülnek eldöntésre. Délután 4 óra: Bellák, Hudák. — 5 óra: Lám, Szentpéteri. A délutáni játék a II. Ró­­kushegyi lépcső 8. sz. alatti pályán lesz. A budapesti teniszversenyeken a játék szombaton az esős idő miatt részben, vagy egészben elmaradt. F MESÉLIK... NYILATKOZAT, ÓH! Gefáll Henrik amatőrkapitány legutóbb az osztrákok elleni ké­szülődésről nyilatkozott. Ebben a nyilatkozatban bizonyos „fúrás­ról” is beszél. Egyik BLASz-vezető, aki talán találva érezte, magát, fanyar mo­sollyal mondta: — Gefáll csapata eddig egy döntetlent csinált és ő máris így nyilatkozik. Mi lesz még itt, ha a csapat győzni is fog? A TÁBLA A BLASz egyik helyiségének ajtaján ez a tábla lóg: „Aki ben­nünket zavar, azt géppuskával lőjük le. Szabályalkotó bizottság”. A táblát Nádas elnök sajátkezű­­leg írta. Valaki megkérdezte tőle: — Mért írta egy j-vel a „lőjünk” szót, elnök úr? — Kérem, — felelte komoly arccal Nádas — senkinek semmi köze hozzá, hogy én egy, vagy két j-vel lövök. FŐTITKÁROK ELFOGLALT­SÁGA Egyik délben Lénárt BLASz­­főtitkárt kereste valaki a szövet­ségi házban. Nem találta. Erre bement az MLSZ-be és Kenyeres főtitkárt kereste, de ő se volt ott. — Otthon dolgozik, — mondták az érdeklődőnek. — A főtitkár urak mostanában nagyon elfoglaltak, — szólt közbe kéretlenül egy benfentes — foly­ton a sportbéke megteremtésén dolgoznak. Azért nem érnek rá ide bejönni. SZÓ SZERINT Faragó Lajos, a Budai „11” vezére egyik újságírónak diktálta: — Vasárnap előmeccset játszunk. — Ezt tessék szó szerint venni, — csapott erre le Herzog Edvin — mert olyan kicsi most a Budai „11” játékosállománya, hogy Fa­ragóval is alig vannak tizenegyen. SZABADRABLÁS Az NB-ben igen gúnyos hangon emlegették, hogy hiába féltek az amatőrök a szabadrablástól, nem volt rá okuk. össze-vissza öt amatőrt raboltak el a Duna profi­egyesületek. Egyik NB-csapat vezetője egy darabig hallgatta a vitát, aztán dühösen kifakadt: — Ugyan kérem, kinek van kedve a szabadrabláshoz? Én leg­szívesebben még az én játékosai­nak . 'KERÉKPÁR? A belügyminisz­térium el akarja halasztani a Magyar Körver­senyt! — Saját tudósítónktól'— Megemlékeztünk már arról, hogy a vidéki rendőrhatóságok úgyszól­ván testületileg tiltakozásukat fejezték ki az ellen, hogy a Tour de Hongrie mezőnye városaikon át­vonuljon s azt javasolták felsőbb hatóságaiknak, hogy a magyar öt­napos körverseny mezőnyét didőutakra kell irányítani! Az MKSz elképedve vette tudo­másul ezeket a hivatalos tiltakozá­sokat. Mindent elkövetett, hogy az illetékeseket jobb belátásra ösztö­kélje. Az eredmény egyelőre bizonytalan. De alighogy ez a fekete felhő oszladozni látszott, a változatosság kedvéért most meg valóságos földrengés rázta meg a Tour amúgyis irányza­tok múltját és bizonytalan jövőjét. A belügyminisztérium egy hét­tel (!!!) a Tour de Hongrie rajtja előtt átiratilag arról értesítette az MKSz-t, hogy a verseny útvonalát magasabb állami szempontok miatt eredeti formájában nem engedélyez­heti és ezért bizonyos útszakaszok módosítására kér javaslatot. Olyan vélemények is elhangzottak­, hogy az illetékesek szívesen vennék, ha a Tourt elhalasztanák. A magyar ötnapos körverseny rendezőinek elállt a szívverése ennek a hírnek hallatára. A halasz­tás végzetes katasztrófa! Elveszít­jük meglevő külföldi kapcsolatain­kat. Barbároknak fognak bennün­ket a világ sportsajtójában el­keresztelni, akik a meghívásokat három nappal a verseny előtt mond­ják le. A vidéki szállodák, amelyekben a Tour mezőnyének meg kellett volna szállnia, a kártérítési perek egész özönét zúdítják majd a szö­vetségre. A külföldi versenyzők, akik a Magyar Körveseny ked­véért nagy nemzetközi vetélkedé­sekről mondtak le, ugyancsak meg fogják gondolni a jövőben, hogy még egyszer Magyarország felé nézzenek! Ezek után nincs több hozzá­fűzni valónk a dolgokhoz. Mi nem látunk bele a kulisszákba, s le­het, hogy a magasabb állami szempontok ezt az intézkedést így tartják jónak. Csak éppen nem tudjuk elkép­zelni ezeket a magasabb állami szempontokat! Ma, vasárnap délután, Magyarország repülő pálya­bajnokságainak második napja — Saját tudósítónktól — Zárt ajtók mögött bonyolítja le az MKSz ma délután négyórai kezdettel Magyarország 1937. évi repülőbajnok­ságait a Millenárison. Az érdeklődés homlokterében a flegerbajnokság áll. A legesélyesebb induló Orczán, aki mellett a világbajnokságról hazatért Éles és Pelvássy egyforma eséllyel pályázik a nemzeti színű mez el­nyerésére. Az 1000 méteres időfutam­ba­jnokság során Orczán győzelme bizonyosnak látszik, ha csak vala­melyik országúti versenyző betörése nem hoz meglepetést. Itt elsősorban Liszkayra, Karakira és Élesre gondo­lunk. A kétüléses gépek bajnoksága teljesen bizonytalan kimenetelű. Egyelőre még a gépek körül vannak bajok és így az sem lehetetlen, hogy tenderhiány miatt kell majd elhalasz­tani ezt a bajnokságot. Az egyesületi csapatverseny, melyben nyolc egyesü­let indul, teljesen nyílt küzdelmet ígér. A szövetségi kapitány össze­állította a Tour de Hongrie válo­gatott keretét — Saját tudósítónktól — Az MKSz versenyintézőbizottsága Neumann Andor országos kapitány elnöklésével tegnap összeállította a Tour de Hongrien résztvevő magyar válogatott keretet. Ez a keret hét tagból áll: Éles, Fekete, Karaki, Liszkay, Ritz, Szalay, Varga. Ez a hetes keret szeptember 1-ig közös edzést tart. Szeptember 2-án történik a magyar válogatott legény­ség végleges összeállítása. A professzionista repülővilágbajnokság drámai nyitánya: MICHARD, a hatszoros világ­bajnok kiesett a középfutamok­ból! — Saját tudósítónktól. — Kopenhága, augusztus 27. Az esőre való tekintettel csak este 9 órakor került sor ma a ke­rékpáros pályavi­lágba­j­nokságok Utolsó számára: a professzionista repülővilágbajnokságra. 14 nemzet 36 képviselője vonult fel a rajthoz és közel 20.000 főnyi közönség előtt heves küzdel­­mek után a belga Scherens, a német Richter és a tavalyi olimpia, győztes Merkens, továbbá a francia Gerardin, a dán Faik Hansen és a holland Van Vliet, a tavalyi zürichi amatőr repülővilágbajnok ju­­tott a döntőbe. A mérkőzés bővelkedett izgal­makban. Hatalmas meglepetéssel szolgált a francia nagyágyúnak, Michald­wsik a hatszoros világbaj­noknak a kiválása, aki már a középfutamok során búcsút mon­dott a mezőnynek. A világbajnokság döntőjére va­sárnap délután kerül sor. Az öt­színű mezhez legtöbb esélye Sche­­renesnek­ és Gerardinnak van. ­»A Mai kerékpáros műsor D. e. 6 óra: Magyarország összetett fu­tamú országúti bajnoksága. III. futam, üllői országút 200 km. D. e. 6 ó: 140 km-es országúti ver­seny. (Bécsi országút.) D. u. 4 ó: Magyarország repülő pálya­bajnokságai a Millenárison. fél 5 ó: Pardubitz: Nemzetközi repülő­­verseny Boday Törekvés részvételével. 6 .: Kopenhága: Profi repülő világbaj­nokság döntő futamai.

Next