Nemzeti Sport, 1937. szeptember (29. évfolyam, 171-191. szám)

1937-09-03 / 172. szám

6 Mind nyolc! Ökölvívó „Mogy is volt csak** — Saját tudósítónktól — Kankovszky és a közönség A zsúfolt arénában nem valami jól hallhatták az állóhelyen Kan­­kovszky alelnök üdvözlőbeszédét. [(Hangszóró nem volt.) — Hangosabban! — kiabált te valaki. Kankovszky elmosolyodott és „rögtönzött”: — Önök, hölgyeim és uraim, nem szónoklatokat hallgatni jöttek ide, hanem a mérkőzésre kíván­csiak ... Nagy taps fogadta a bejelentést és főleg azt, hogy rövidesen vége is lett a beszédnek. Suttyó ajánl A más sportágbeliek is szép számmal voltak képviselve a via­dalon. Schaffer társaságában ott ült az egyik páholyban Turay, Szabó és az újpesti Kállai. Amikor Murach belefejelt Ha­rangi arcába, Suttyó megjegyezte: — Most látom csak, én is tu­­­dok boxolni...* Harangit össze­tévesztik — Ha­rangival ! Világbajnokunk véres harcot vívott a keményöklű Murach-hal. A mérkőzés után az öltözőbe siető Harangit egy autogram-gyűjtő megszólította hátulról: — Harangi úr, kérek egy alá­írást! A harctól megviselt, véresarcú világbajnok hátrafordult, mire az elképedt srác zavarodottan ezt rebegte: — Bocsánatot kérek, azt hit­­tem, hogy Harangihoz van szeren­csém! ...* Eredménybemondás A Nagy—Runger mérkőzés le­zajlása után valaki megkérdezte a szomszédjától: — Mennyi most az eredmény? A kérdezett úr — bizonyára szenvedélyes dominó-játékos — így felelt: — Mind nyolc!!! * Érzékenység A cirkuszból kifelé menet óriási tolongás keletkezett a kijáratok­nál. Egy gyengébb idegzetű néző, kisebb könyökütést kapott egy mellette furakodó úrtól és emiatt hangosan méltatlankodni kezdett. — Ugyan ne siránkozzon! — intette le valaki az érzékenykedő szurkolót. — Mi ez ahhoz képest, hogy három világbajnokot vertek ma itt laposra! Nem volt hagyo­mányos magyar balszerencsénk 000 Visszaemlékezés a magyar—németre — Saját tudósítónktól —­­ Magyar-német 8:8... Pompás eredmény, csak az em­ber ne bolygassa a részleteket! Mert ez a sikernek beillő „fél­siker” egy-két szerencsés körül­mény eredménye. Elsősorban a meccsvezető jóindulatának... Sportcsarnok­oh!­ ­ De menjünk sorba. Szerdán este ismét sok ember­nek jutott eszébe a sportcsarnok. Ami nincs. Sorba kellett állni a je­gyekért és félórával a kezdet előtt már hiába állt sorba az ember... A cirkusz bejáratánál életveszé­lyes volt a tolongás. Bepréselődött közel 3000 ember. Kintrekedt és bánatosan (vagy dühösen) haza­ment körülbelül ezer. Előrelátóan otthonmaradt ötszörannyi. Énekes II., Szigeti és Bondi az élen­ ­ A magyar csapat a várakozás­inak megfelelően harcolt. Énekes 11. bebizonyította, hogy pillanat­nyilag Európa legjobb légsúlyúja.­­Bondi kezdi valóra váltani az évek­kel ezelőtt hozzája fűzött reménye­ket. Kubinyinak betegen is meg kellett volna vernie Minert. Ha nem megy állandóan közelharcba vele, sikerül is. Az újonc Pap­ Jócsi-Pap gyenge volt. Sok nagy csatában kell még edződnie, hogy a válogatott hasznos tagja lehessen. "Harangi nincs még formában és egyelőre „könnyű” a váltósúlyhoz. ’Júliu­sban nem csalódtunk, pedig szívesen csalódtunk volna benne , kellemesen. Belharcot kellett volna erőltetnie. Szigeti még min­dig utolérhetetlen taktikus és a legjobb technikájú ökölvívónk. Nagy okosan, óvatosan küzdött. Megérdemelte ezt a nagy sikert, a világbajnok legyőzését. (Bár, vall­juk be, a döntetlen eredmény job­ban megfelelt volna az igazságnak. Dehát döntetlen nem lehetett, há­rom pontozó dolgozott.) A német csapat „csillaga": Murach A németeknél Nürnberg, Mu­rach és Campe volt a legjobb em­ber. Különösen Murach tetszett. Szörnyű keményeket ütött, ponto­san és nyugodtan. Jobb alapállása megzavarta Harangit. Kaiser és Runge, a két világbajnok csalódást keltett. Mélyen a formája alatt szerepelt mind a kettő. Wilke és Miner közepes képességű ökölvívó. Az „öreg” Pietsch semmit nem csinált. Német „stílus" A német ökölvívók legsajátsá­gosabb közös tulajdonsága: a ren­geteg szabálytalanság. Murach és Campe kivételével mind fejjel ro­han előre és állandó veszélyt je­lent az ellenfél szemhéjára. Azon­kívül fognak és ütnek egyszerre, sokat birkóznak. A pompás kondíció a főerénye a német ökölvívóknak. Ezzel értek el Berlinben is mindent. Szorítósegédeik sem viselkedtek kifogástalanul. Állandóan muto­gattak, sőt — mikor látták, hogy Ruzicska nem kifogásolja — be is kiabáltak a szőri tóba. Nagyon sportszerűtlen viselkedés. Ruzicska, a „jó ember" A meccsvezető, a csehszlovák Ruzicska, mindent megengedett. Tőle fejelhettek, ahogy akartak, kapaszkodhattak egymásba, birkóz­hattak (csak a tarkóütést nem néz­te jó szemmel). Ruzicska vezetése olyan látszatú volt, mintha nem akart volna kellemetlenkedni a versenyző figyelmeztetésével sem 2. kötet. Nagyszerűek a török úszók. Csupa 17—18 éves gyerek nyüzs­­gött a versenyeken, egypárszor el is kapták a BSE-úszókat. A vízi­­pólózók pedig roppant tanuléko­nyak. Amit az első napon láttak tőlünk, azt a második napon már csinálták ellenünk. A török úszó­­sport nagy javulásának titka: magyar edzőjük van, Ferenczy Sándor, volt B­ válogatottunk. — Három éve vagyok itt — beszélte nekünk — remekül érzem magam. Most aztán kiépítjük a nemzetközi kapcsolatokat is. A londoni Európa-bajnokságon már részt akarunk venni. Csak figyeljenek a törökökre, én mondom. 3. kötet. Mint minden portyán, nálunk is született szállóige. Kertész úszószakosztályi vezetőnk néhány­szor mélabúsan jegyezte meg az elején: — A boxolóknál másképpen volt... Utalás arra, hogy ő már box­­szakosztályi elnök is volt és ököl­vívókkal is ment már portyára. A végén már mindenre ezt mondtuk, hogy „A boxolóknál stb.” Elutazás előtt a török elnök szívélyesen megrázta­ a fiúk kezét: — Aztán legyen szerencsénk jövőre is. Mire a társaság Kertész felé fordult és rázendített: — A boxolóknál ez másképpen volt... 4. kötet. Sokat beszélgettünk Szabó Pe­­terral, az MTK volt futballistá­ival, aki most a Galata Szerály edzője. Az utolsó helyről a máso­dikra hozta fel csapatát, ő is meg van elégedve a sorsával, a törökök is vele. — Törököt fogtam és — sze­rencsére — nem enged — mondta. 5. kötet. Rengeteg édességet ettünk, igazi törökmézet is. A fik külön­ lsed Péntek, 1937 szeptember 1. ) a németeknek, sem nekünk. „Jó ember” akart tenni. Nincs utánpótlás! Most, a német-magyar után is­mét az eszünkbe jut: nincs után­pótlásunk. Mi lesz, ha Szigeti egyszer kijelenti, hogy abbahagyja az ökölvívást? Vagy, ha egyik­másik állandó válogatottunk nem lesz formában? Már ideje, hogy elkezdjék egyszer az utánpótlás nevelését! ÚSZÁS RAJKI LAJOS ötkötetes emlékirata a félhold és a negyedár világáról — Saját tudósítónktól­­— (A törökországi portyáról haza­tért BSE-vízipólócsapat nem győz eleget mesélni a csodálatos napok­ról. Rajki Lajos — mint ez oly divatos mostanában — közreadja emlékiratait...:) 1. kötet. A tenyérenhordás kelletlen ven­déglátás ahhoz képest, amilyen életben részünk volt Törökország­ban. Elhalmoztak minden jóval, kitalálták minden gondolatunkat. Bay Celal úr, a török szövetség elnöke elragadóan kedves úri­ember. Hajóskapitány. Minthogy itthon nagyon óvtak bennünket a török pénz­átszámítástól, nagyon megnéztük a portyaelszámolást. A török fontot 3 pengő 72,6 fillérrel számolta el nekünk az elnök úr, de ott mindjárt a kardjára csa­pott: — Amíg a tengerészkapitányi bojtot hordom, addig rendben lesz a pénszámítás. Ha otthon keveseb­bet adnak önöknek a fontért, azonnal írjanak­. (Jegyzet: Már ma elment a le­vél, mert itthon csak 3,72-t ad­tak.) ben teljesen eltörökösödtek. Ked­venc szórakozásunk volt az árusok utcájába menni. Ha valamiért két fontot kértek, Sennyeiék szemreb­benés nélkül ígértek érte 30—40 kurust. Igaz, hogy még így is be­csaptak minket. Persze beszerez­tünk negyedárért néhány pompás fezt ist, ebben utaztunk haza. A határon egy úrral találkoztunk. Magyar újságot olvasott. Mikor meglátott bennünket a fezékkel a fejünkön, hozzánk jött és fran­ciául megkérdezte: — Hová mennek? — Budapestre utazunk! — fe­leltük magyarul. Erre az úr a nyakunkba borult: — Derék török testvéreim! Megtanultak magyarul! Gyönyö­rű! És hol tanultak meg? Egyikünk szolgálatkészen vála­szolta: — A Nefelejcs­ utcában. A német vizipólóbajnokságot ismét a Waseerfreunde Hannover csapata nyer­te meg, amely a döntőben 7:4 (6:4) arány­ban győzött a Duisburg 98 ellen. (A baj­nokcsapatban játszik Gunet, Bauer, Seh­wenn és Allerheiligen is.) Helsinkiben nagy úszóverseny volt , a helsinki úszóegyesület fennállásának öt­venedik évfordulója alkalmából. — 100 m gyors: 1. Borg (svéd) 1:01.6, 2. Boolard (észt). — 800 m gyors: 1. Aalto (finn) 11:59.3. — 100 m hát: 1. Duner (svéd) 1:15.8. — 200 m mell: 1. Rothmann (svéd) 2:52.8. — 400 m hölgy gyors: 1. Asta Maenpaa (finn) 6:32.2. — 10x50 m gyors­­staféta: 1. Svédország 4:47. Az osztrák vizipólóválogatottat Lon­donban autóbusz várja, ezzel járják vé­gig a portyaállomásokat. Várpalota — Székesfehérvár városközi úszóverseny zajlott­­le Várpalotán. Az úszószámokat letarolták a fehérváriak. 50 gyermek gyors: Pallai Sz. — 50 gyer­mek hát: Szabó Sz. — 50 mell leány: Kovács Sz. — 100 mell leány: Pleszkáts V. — 50 ifj. gyors: Végh Sz. — 100 mell: Mermelstein Sz. 1:33. — 50 gyors: Braun Sz. — 3x50 vegyes: 1. Szfehérvár, 2. Vár­palota. — Vizipóló: Szfehérvár—Várpa­lota 2:L ­1­1. A két párisi „esetről" nyilatkoznak a felelősek — Saját tudósítónktól — A párisi főiskolás különítmény parancsnoka Szinay Móric tanács­nok volt. Az utolsó csapat meg­érkezése után tőle érdeklődtünk a nagy port felvert Vadas-esetről. Szinay tanácsnok a következőket mondotta: — Már az elutazás előtt minden versenyző aláírt egy nyilatkozatot, amelyben többi közt az is benn van, hogy a versenyző tartózkodni fog minden olyan „kilengéstől”, ami sportbeli tevékenységének maximális kifejtésében akadályoz­hatja. Sajnos, Vadas ezt a pontot átlépte és ezért kellett őt a leg­szigorúbban megbüntetnünk. Kü­lönben az esetet azonnal jelentet­tem az OTT elnökének, aki szin­tén Párisban tartózkodott a ver­senyek ideje alatt. Ez az egész, amit erről a sajnálatos ügyről mondhatok. (Szinay tanácsnok nyilatkozata az olyan parancsnok nyilatkozata, aki az „alparancsnok” intézkedé­seiért is vállalja a felelősséget. Az atlétacsapat tagjainak egyhangú információja szerint ugyanis Va­das hazaküldését az „alparancsnok Majzik dr. kényszerítette ki ugyan, olyan vétségért, amilyent mások és más sportágak képviselői minden következmény nélkül követtek el.) A másik „esetért” viszont hiva­talosan is Majzik László dr. fele­lős. Hogyan lehet az, hogy Vár­szegi nem tudott a délelőtti selej­tezőről? Majzik dr. így nyilatkozott: — Az atlétikai versenyek be­osztásáról programot egyáltalán nem kaptam, de azért ennek elle­nére a gerelyvetés napjának elő­estéjén figyelmeztettem Várszegit, hogy ügyeljen, mert lehet, hogy másnap délelőtt lesz a gerelyvetés előmérkőzése. Másnap délelőtt sok dolgom miatt nem tudtam újból figyelmeztetni Várszegit és ő bi­zony jó alvó lévén, elaludta ver­senyét. Szerencse, hogy a fiúk idejében értesítették őt és így nem maradt le a délelőtti ver­senyről. Beszéltünk a Várszegi-esetről Várszegi Józseffel, aki így mondja el az „elalvást”: •— Nekem senki sem szólt róla, hogy vasárnap délelőtt élőmérkő­zésem lesz. A szombat éjjelt ébren töltöttük és sírtunk idegességünk­ben, amikor még négy órakor sem tudtunk aludni a lett futballisták kurjongatójától. Még csak ez hiányzott a remek szálláshoz, soro­zatos nem alváshoz és kritikán aluli ellátáshoz, aminek következ­tében én például öt kilót fogytam. Másnap délelőtt fél 11 órakor Rá­­tonyi vette észre a programból, hogy 10 órakor gerely­vető előmér­­kőzés lesz. Először Majzik dr-t költötte fel, aki a fiúkkal együtt feljött hozzám és bizonyára cso­­dálkozott, hogy én még alszom, hiszen amikor ő hazajött, a lettek már elcsendesedtek. Taxit hoztak és úgy pizsamában, hónom alatt a felszereléssel vágtattunk ki a stadionba. Majzik dr. nem tar­totta szükségesnek, hogy velünk jöjjön. A pályán már régen be­fejezték a gerelyvetést, ami nem csoda, mert 1*12-re értünk ki. Megpróbáltam utólag jelentkezni, elutasítottak. A velem jött fiúk hiába könyörögtek, végre felfedez­tem Dallost a tribünön és mint tekintélyes szemüveges úr, ő lépett közbe. A franciák Dallos nagy kapacitálására engedtek is, mert azt mondták, hogy szombaton a francia szövetségből azt telefonál­ták, hogy nem lesz előmérkőzés. A németek azonban óvtak, mert 55 méterrel az ő emberük volt a hatodik. Végre a francia szövetség egyik vezetője közbevetette magát és olyan kompromisszumot kötöt­tek, hogy a döntőben heten indul­hatnak. Ennyi izgalom után áll­hattam aztán le a versenyre. Per­sze, gyorsan kellett dobnom egy­másután, mert a versenybírák a magasugrástól jöttek el. Ezek­­után csak azt kérdem, hogy azon­kívül, hogy Vadast hazaküldték, mire kellett a külön vezető az atlétáknak?

Next