Nemzeti Sport, 1937. október (29. évfolyam, 192-212. szám)

1937-10-18 / 203. szám

Hétfő, 1937 október 18. •" Fekete UTE harmadszor is hegyi­­bajnok ! Az UTE nyerte a csapatversenyt Éles jó idővel győzött a mellék­versenyen — Saját tudósítónktól — Ködös, , szélcsendes időben bonyo­lította le tegnap, vasárnap délelőtt a Svábhegyen a MORE Magyar­­ország 1997. évi hegyibajnokságának döntőjét, mely mindvégig nyílt küz­delem után Fekete Lajos UTE meg­érdemelt és biztos győzelmét hozta. Az UTE-ágyú, aki az idén a „Hármashatár hegyi versenyt" is megnyerte, harmadízben jutott a bajnokság birtokába. Nagy meglepetés Boday második és Erős harmadik helye. Az esélyes Adorján 50 dekás tömlőkkel rajtolt s így el kellett, hogy vérezzen, míg a szintén nagyratartott Nyilas fel­tűnő kedvetlenül küzdve már a rajt utáni kréterekben elvesztette minden sikerlehetőségét. A mellékversenyek során messze kimagaslón Éles futotta a legjobb időt. Kár, hogy múlt vasárnap rossz beosztása miatt kiesett a döntőből mert ezúttal az első háro­m között végezhetett volna. A hegyi egyesü­leti csapatversenyt a legtöbb pontot szerzett UTE nyerte az MPSE előtt, míg az esélyes Postás-legénységet *«___ Világhírű Styri», Wornler, Autom­oto, Varling, Diadal, Vénusz kerékpárok és al- Vrfjjro katrészek n­agy­ban és ki­csinyben. Ezerképes árjelyzék ingyen DIADAL Budapest, VII.. .­Kökü­ly-út 11. szám. Telefon: 14—M—38, még a BSzKRT is megelőzte. A PSE egyébként szerencsétlen ver­senyt vívott. Az egyesületi bajnok­ság utolsó futamát is biztosnak lát­szó második helyérül kellett lemon­dania a pompásan hajrázó MPSE- vel szemben, miután Nótás és Zvo­­lenzsky, a B­TSE­­két jeles­ verseny­zője távolmaradt a rajttól. • A hegyibajnokság rajtjához egyéb­ként fél 10 órakor állt a 11 főt számláló mezőny. Rajt után Fekete azonnal gyilkos iramot diktál a ködbe burkolt terepen. Már szökne is, de ekkor Adorján szereli a rob­bantást. A rakétaszerű szakítási kí­sérletek egyre-másra szedik áldoza­taikat. Az edzés nélkül rajtoló Ka­raki leszakad, Kovács, Kőszegi és Nyilas is búcsút mond a mezőny­nek, sőt a második forduló után Boday is visszaesik. Átmeneti el­csendesülés áll be, mire az elmara­dottak ismét felzárkóznak. Fekete ekkor újabb három ostromot diktál, melyre Adorján ellentámadása a fe­lelet, de a ■ boly tömören együtt­marad. Végre a cél előtt 200 méter­rel Fekete megnyitja a hajrát és­­ ellenfél nélkül győz. . A hajrázni nem tudó Adorján visszaesik,­­helyet ad a nagyszerűen előretörő Boday­­nak, aki mögött Eres fut át a célon. Magyarország 1937. évi hegymászó bajnoka: Fekete Lajos UTE 9 '34 (orsz. re­k. 8:52, Fekete), 2. Boday Törekvés 9:40, 3. Erős MPSE 9:44, 4. Kovács BSzK­rT 9:45, 5. Adorján Székesfehérvári MÁV Előre 9:46, 6. Kőszegi BSzKRT 9:50, 7. Takács Vil. KK 9:54, 8. Brummel MPSE 9:55, 9. Karaki BSzKRT 9:59, 10. Nyilas UTE 10:06, 11. Kozár MPSE 10:5­0. (Nótás nem jelenit meg a rajt­­nál.) Mellékversenyek I I. futam: 1. Németh I. UTE 10:20. 2. Újvári BSzKRT 10:20.2. 3. Bacsilla MPSE­ 10:21. 4. Huszka UTE 10:29. 5. Sípos MPSE 10:31. 6. Molnár MORE 10:32. 7. Stremlitza KKSC. 8. Vittori UTE­ 10:43. 9. Gere PSE 10:48. 10. Sumi MPSE 10:50. 11. Breuer BSzKRT 10:51. 12. Moritz Tipográfia 10:55. 13. Lakatos FTC 11:00. 14. Deutscher G. MVSC HYPEROL Lízi*.­AS Szombaton e hó 23 án először Fejes Teri felléptével HMM járkálsz meztelenül ?! című bohózat és az új műsor a Terézkörúti Színpadon lel.: 12-92-54 Kezdete 9 ómkor 11:01.15. Fülöp PSE :11:04. 13. .BSzÖ MPSE. 17. Tamás Tipográfia. 18. Jak­­lits BSzKRT. 19. Szilágyi Törekvés. 20. Baranyai PSE. —-.,32 induló. N­- futam: 1. Csóti MPSE 10:03. 2. Mikó BSzKRT 10:07. 3. Német II. UTE 10:09. 4. Nemes PSE 10:10. 5. Mádi MPSE 10:11. 6. Schmidt Sólyom PSE 10:1­* 1 * 3 * * 6 . Weisz MOAE 10:19. 8. Sherempol UTE 10:21. 9. Droba Türekvéc■ lu:46. 10. Tóth MVSC 10:44. 11. Csánó UTE 10:47. 12. Farkas MPSE 10:52. 13­. Bcker UTE 10:55. 14. Poh*r«s»97ky MVSC JOM'1. 15. Jálies PSE 10:59. 16. Krapil PSE 11:04. 17. Sípos JKK 11.10. II. Borra MOAE 11:26. 19. Kárász PSE 11:22. 20. Oláh UTE 11:27. 1­29 induló. III. futam: 1. Éles FTC 9:38. 2. Risz PSE 9:47. 3. Patya UTE 9:49. 4. Gyarmati MPSE 10:03. 5. Gajdán UTE 10:12. 6. Diel Törekvés 10:24. 7. Jónás MPSE 10:25. 8. Lóháty MVSC 10:27. 9. Almosdy Tipográfia 10:35. 10. Kovács KSzeli 10:37. 11. Temay MVSC 10:41. 12. Neu­­welt UTE 10:50. 13. Thoma UTE 10:52. 14. Sostorics Vil. KK 10:56. 15. Rajczi PSE. 16. Oláh UTE 11:10. 17. Havas MVSC U-19. II. Nagy KUK 11:17.­­ Veres MESE 11:21.­­20. Vojcsik UTE 11:22. — 31 induló. A mellékversenyek egyesített egyéni értékelése: 1. Éles 9:38. 2. Ritz 9:47. 3. Patus 9:49. 4. Csóti 10:03. 5. Gyarmati 10:03. 6. Mikó 10:07. 7. Németh II. UTE i­­m. 8. Gajdán 10:12. 9. Németh I. UTE. 16. Újvári BSzKRT 10:20.2. Az egyesületi csapatversenyben: 1. UTE 254 p. 2. MPSE 188 p. 3. BSzKRT 150 p. 4. PSE 134 p. " Festetics Ernő gr.­­ (Moserati vk.) igen jó idővel lett abszolút győztes a Dobogókő hegyiversenyen! Hartmann nem indult versenykocsin, Kozm­a (BMW) a szóló, Patkó (BMW) az oldalkocsik leggyor­sabbja volt­­ Richter (BMW) a leggyorsabb sport, Wilhelm dr. (Lancia) a leggyorsabb túrakocsi Kovács Kálmán szerencsés bukása — Saját tudósítónktól — Sűrű libasorban vonult ki Budapest autós és motoros tár­sadalma, hogy tanúja legyen a Frontharcosok Dobogókő hegyi­versenyének, mely nemcsak jól sikerült, hanem sportbelileg is érték volt. Szép mezőny, közö­s­ségeztek, jó, bár egy kissé von­tatott rendezés — jellemezte a versenyt, melyet Szelnár­dr abból a húsz pengőből valósított tettbe, melyet az OFSz bocsátott mint támogatást motor­szakosztálya rendelkezésére. Ta­nulhat ebből a KMAC, megtanul­hatja azt, hogy csekély anya­giakkal is, lehet versenyt ren­dezni és Sporteseményt „köz­kívánatra" elhalasztani akkor sem szabad, ha az alelnök úr vé­letlenül többre becsüli a szarvasbőgést, mint az autósportot, viszont mindkettőből ki akarja venni a részét. Sportbelileg az eredmények megfeleltek a várakozásnak. A várt Hartmann-Festetics talál­kozó elmaradt, Hartmann nem tudott kiégett kupplungjával átvergődni Mase­­ratijával a rajtvonalon, ami azonban nem rontja Festeticsnek, az abszolút győztes eredményé­nek­ értékét, aki nagyon­­ szépen ment és le tudta győzni a kitűnő német BMW menő Richtert. A pálya ugyan csúszott, annyira nyálkás azonban nem volt, hogy túlzott kerékpörgéstől kellett volna tartani, ilyen körül­mények között Festetics biztosan tartotta, kezében a verseny sóhját." "Dyör­zelmét Richter­ sokkal lassúbb sportkocsijával nem tudta veszé­­lyeztetni annak ellenére, hogy a fordulókban szinte dörttrekk stí­lusban, faralva vágtatott. A túrakocsik legjobb idejét Wilhelm dr. (Lancia Aprilia) fu­totta, Kovács Kálmán egyik pró­bafutama alkalmával kicsú­szott és összetörte kocsiját, szerencsére baja nem történt. A sebtében összetákolt kormány­­szerkezettel csak szinte lépésben­ tudott a célba vánszorogni, hogy bajnoki pontokat mentsen. A szólómotorok legjobb idejét Kozma futotta. Meglepetés volt a kezdő Dőry nagyszerű menése. Lesz ebből a fiatalemberből valami. Az oldalkocsik legjobb idejét Fab­ó­ teljesítette, Akt kiállt! A részletes eredmények a kö­vetkezők voltak: Szóló­ motorok 250 kem-ig: 1. Kesjár (Puch) 6:05.34 mp. Egyedüli induló. 350 kem-ig: 1. Steinbock (Velocot­­te) 5:42.09 mp.,2. Stambach (Puch)­ 6:28.32 mp. Gutschy (Velocotte) bu­kott és feladta, ami győzelmébe ke­rült. 500 kem­igi­l Kozma (BMW) 5:03.10 mp. 2. Dőry (BMW) 5:34.42 mp. 3. Czulyba (BMW) 5:34.71 mp. 4. Martinék (Gilera) 5:56.47 mp. 5. Gebauer (Zündapp) 6:22.43 mp. 6. Zalán (Wanderer) 10.04 mp. Megle­petés Dőry jó második helye Czulyba előtt. Martinék sétált­ . 1000 kem-ig: 1. Pénzváltó (BSA) 5:54.27 mp. Egyedül, indult. Oldakocsik 600 kem-ig: 1. Kugler (Zündapp) 5:50.85 mp. A favorit Abt kiállt. Kugler időeredménye figyelemre­méltó. 1000 kem-ig: 1. Pathó (BMW) 5:22.13 mp. Pathó nagyszerűen menti Túrakocsik! Abszolút osztá­lyozásban : 1. Wilheim dr. (1.4 Lancia) 6:01.31 mp. 2. Wilheim Sándor (Fiat 1600) 6:03.53 mp. 3. Wiesengrund (2.0 BMW) 6:07.13 mp. 4. Festetics E. (3.2 Ford) 6:21.60 mp. 5. Bjtrm (Lan­cia) 6:23.38 mp. 6. Bossányi (1.0 Adler) 6:27.70 mp. 7. Rajna (1.0 Fiat) 7:33.93 mp. 8. v. Herczegh (1.7 Adler) 7:37.95 mp. 9. Kovács Kál­mán (2.2 Hanomag) 9:58.79 mp, Festetics, Blum, Wiesen­grind, Wilheim dr. és Bos­sányi kategóriagyőztes. Wilheim Sándor káprázatosan ment, de a sokkal gyorsabb Lanciával nem Dobogókői verseny »Normál széria LANCIA­APRILIA a túrakocsik abszolút győztese . . ■' t: :,J: :'„v:­­,r: : • Úrvezetővel: dr. Wilheim György úrral Bárdi V. Kresz Géza­ utca 15. szám o bírt, Wiesengrund kocsija agyomryú- , :zott,: versenyre-, alkalmatlan, példány,. • • Festetics nem dolgozta, agyon .magát, a míg Bossányi, igen jól ,ment és idaz • -eredménye kocsija kaliberéhez képest • elsőrangú. . -.. .* Sportkocsik. Abszolút osztá­,,­lyozásban: ' ' , ■■ , 1. ; Richter német .(RO BMW) 4:35.83 mp. 2. „Sebes” (2.6 Alfa)­­­4:47.28 mp­...,3.­: Werneck német. (1.5­­ BMW) ■5:07.80 mp. 4. . Hartmann (1­­5 . Bugatti) 5:33.77 mp. 5. Kohner Auguszta (2.0 Wanderer) 5:45.48 mp. Werneck, Richter és Sebes kate­góriagyőztesj - 1 , ’ Richter káprázatosan', — állandóan ‘­ .bródszeidolva *-i­ ment, Hartmann kis Bugetfijával- majdnem a kökesités­­nek imént, elsőheki'-indult, amikor a • pálya még nagyon csúszott.­ A „Ss» • ebes” álnéven indult Bíró János sok­-­ kal gyorsabb kocsijával, sem tudott­­ lépést tartani a német Richterrel. Versenykocsik: 1. Festetics' Ernő gr. (8.0 'iMase­­rati),­­4:24.86 mp. A‘'nap legjobb ideje. Festetics igen jól merít, dicsé­retet érdemel különö­sen azért, mert magyar győzelm­met biztosított a 'né­met­­Richterrel szemben.' 'Nagy kár, hogy Hartmann, nem tu­dott ‘indulni ’versenykocsijáva." , "á Mezőlaki pompás form­ája a rá rag­adó meglepetése I. OSZTÁLYÚ FÉRFIBAJNOKSÁG UTE — Elektromos 7:4 (4:3). Latorca­ utca. Vezette: Kolos. . . • A vártnál • gyengébb' • játékot, : de : $ nagy küzdelmet hozott a­­rangadó, er A két kapus közötti­ különbségnek hű . kifejezője, az­ eredmény. . . UTE: Mezőlaki­­—'.Földes, Benkő —- Katz, Paul, Benda — Radó, Kot­tai, Galgóczi, Cziráki, Csillag. Elektromos: Ujváry —- Szücs, Péteri dr. -— Kutasd, Kőháti,­ Pozso­nyi —-'Steták, Cséfay, Fodor, Rákosi, - ' Kunvári. 1 • ' * ' '*■ Szabaddobásból’ Cséfay vezetést szerez. 0:1. Koltai egyenlít. -1­:L’ Mezőlaki pompásan véd, Ujváry annál kevésbé. Változatos játék köz­ben Koltai, Csillag, majd' Cziráki góljával elhúz az UTE. 4:1/ Soroza­tos Elektromos-támadások közben Rákosi, majd Cséfay góljává­ javít­­ az Elektromos. 4:3. ' ' -Szünet után egy ideig' UTE-törésíg látható. Cziráki gólja,,utól) Benda szabaddobását Ujváry elnézi. 6:3., ,, Ezután Elektromos-támad­ások" koz- '- ben Fodor eredményes. 6:4. Tovább, támad, az Elektromos,­ de csatárait a kapu­­előtt elhagyja a szerencse. . Végül Kojtai szabaddobásából az. UTE. bebiztosítja a győzelmet.‘ 7:4. MTE — S UTC 8:4 (3:3). : flajdu-wt'da'k'Vezette: Rőtid. '­ . Csak a hajrában kereked­­t az­­ MTE a lelkes BTC fölé, Góldöbői if, Drégely (2), Matykó (2),1 Csillag,'(2), Rózsa és Zelk, illetve T­ichy,' Duray,­­Tihanyi és Kovács. .Rajkit,' Rózsát ' MTE és Siklóst BTC a játékvezető kiállította. BLE XIV.—BSzKRT 9:2 (3:2). — . ArénaZrt. Vezette: ' Jávori Óriási meglepetés a BSE kitűnő játéka. Góllövő: Harkányi (2), Gömöri (2), Matykó (2), Quint (2) és Fapp, illetve Jávor (2)­. MAFC—VÁC 7:6 (4:4). Bertalan­­utca. Vezette: Egrié Heves iramú, változatos­ játék. A MAFC csatársorai - remekelt. Góldobó: Mátyási 4, Kos­tyál, Takács és­­Németh, illetve Sal­­gó (4), Forrai és Engelé II. o. férfibajnokságy I­TK—l­istex SC­ 6:3 (4:0). Üdllöi­ úti­­ Vezette: Bors­i E, Góld­obó,, Drn­k­ (3)! - Fóliák, Wolfner és Sehritt, illeve,. ?war (2) és Somla.M '* ' ■' Wacher—KÁOR 7:4 Béke-út. Vezette: Bobrovszki. G- ‘ alddbo'i e Mdyer^­(4), Lindner (2) és­ Heini, illetve Rigó (2), Rózsi és ..Horváth. , .. ■­- ETE—TJTR 2:1 /Félbeszakadt*., Vízművek­­.pólya. Vezette: B­obler. .Váryobó­: Juhász K­O­MÉDIA BOMBA^ilKER! »Folies Caprille« K Otf, STEOI N.H á R D . i ’ Solti K­ermin, Türk Berta, Kmochné, Hobby Sinclair, Vécsey, Barna Anci,Bellák Miklós, László Imre/Simo­ny!^ Magda. Békefi Róbert felléptével Minden este fél 9-kor P‘ Jókai.tér 10 Tel­­ I­SO.20

Next