Nemzeti Sport, 1937. október (29. évfolyam, 192-212. szám)
1937-10-10 / 197. szám
10 mGH&m Jelentés a magyar műtermekből A HUNNIÁBAN Vaszary János rendezi a Tokaji rapszódia műtermi jeleneteit. Rengeteg szereplője van ennek a filmnek, amely magyar testvérfilmje lesz az évek előtt készült Magyar rapszódia című német filmnek. Pásztor Béla rendezi a Falu rossza hangos filmváltozatát, amelyben Dayka Margit játsza a női főszerepet, Greguss Zoltán pedig a címszerepet. , A MAGYAR FILMIRODA műtermében Gaál Béla rendezi a Maga lesz a férjem című vígjátékot, amelyben Ágay Irén, Kiss Manyi, Csortos, Jávor és, Kabos játszik főszerepet. Marlene Dietrich nyilatkozik első „angyali" szerepéről — Saját tudósítónktól — Marlene Dietrich, akinek Angyal című legújabb filmje Budapesten kerül először a közönség elé, múlt héten Bécsben tartózkodott és ott nyilatkozott az Angyalról. — Első filmsikeremet — mondta — a Kék angyal című német film női főszerepében arattam. De az a Kék angyal egy mulatóhely volt. A magyar Lengyel Menyhért most olyan filmet írt számomra, amelyben én magam vagyok a címszereplő, az Angyal. Persze, eleinte nem látszom angyalnak, végül azonban kiderül, hogy alapjában véve mégis az vagyok. Még sohasem játszottam érdekesebb szerepet és — bevallom — még egyetlen szerepemet sem játszottam olyan lelkesen és teljes odaadással, mint az Angyalt. Marlene Dietrich egyébként már visszautazott Párisba a férjéhez és a kislányához. Ezért nem jelenhet meg személyesen filmjének budapesti bemutatóján, amelyre Bécsből valószínűleg „átrándult” volna. Shirley Temple boxol — Saját tudósítónktól — Amerika 1. számú kedvence, Shirley Temple nemrégen boxolni tanult. Az India lángokban című óriásfilm egyik főszerepét játszotta a kislány és az egyik jelenetben boxolnia is kellett. Shirleynnek nagyon tetszett az új „játék”, amelyre Victor McLaglen (kollégája és öreg barátja) tanította. Két hétig gyakorolta a „szabályszerű” boxolást, aztán kijelentette: — Most már szeretnék egyszer komolyan boxolni. Mondjuk Louisval... Mai Jelentősebb külföldi műsorrészek 4.20 ó.: Bécs: Az osztrák-magyar válogatott labdarúgómérkőzés II. félidejének helyszíni közvetítése. Beszél: St.hmieger dr. 7.10 ó.: Breslau: Flotow: Martha c. operája. 8 ó.: München: Operaest. 8 ó.: I. Sender: Tarka eat. 8 ó.: Lipcse: Suppé-est. 8 ó.: Stuttgart: Puccini: Tosca című operája. 8.05 ó.: Bécs: „Bor, dal, nő.”* Nagy rádióegyveleg. 9 ó.: Monte Ceneri: Donizetti: Szerelmi báj ital c. dalműve. 9 ó.: Milano: Charpentier: Luise című operája. Filmszínházak műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55. T.: 154-024. 153-034). fél 6, fél 8. fél 10. Szomb., vas.: fél 4-kor is. A férfi mind őrült. (Lázár Mária, Jávor, Páger, Vaszary.) Híradó: CITYVilmos császár út 36. Tel.: 111— 140*. 646. 648. 6410 Szomb., vas. és ünnepi 4-kor is- Lázadók kapitánya. (Garry Cooper.) Nem_ vagy legény I’opeye. Cigányvér. Híradó. CORSO (Váci utca 9. Tel.: 182—818), fél 6, fél 8, fél 10. Szontb., vas.: fél 4-kor is. Muráti, Mezey, Básthy. Kabos: 120-as tempó. (Szántó—Szécsén vígjátéka.) Banyókirály. Híradók. DÉCSI (Teréz-korut 28. T.: 121343. 125952). 6, 8, 10. Szombat, vasárnap 4-kor is. Torockói menyasszony. (Dayka Margit, Jávor Pál, Kabos, Sziklay Szeréna.) Híradók. 3-ik hétre prolongálva! FORUM (Kossuth Lajos). II. I. 189—543,/6, fél 8, 6410. Szomb., vasárnap, ünnep: fél 4, fél 6. fél 8, 6410. Férfisora. (Joan Galland, Francoise Rosay, Rosine Derean.) 2-ik hétre prolongálva! KAMARA (Dohány utca 42. T.I 144027.). 646. 648. 6410. Szomb., vas.: 4, 6. 8.10. Torockói menyasszony . (Dayka Margit, Jávor Pál, Kabos, Sziklay Szeréna.) Híradók. 3-ik hétre prolongálva! METRÓ (Teréz-körút 60. Tel.: 112—230). ‘ti. fél 8. 6410. Szomb., vas.: fél 4, fél 6. 648, 10. Botrány a turfán. (Gaucso, Csikó, Harpo, Manrcen D,Sullivan, Allan Jones.) Híradók. Prolongálva! Kizárólagos joggal. Vas. d. e. 11. Égi titánok. (Féláru.) OMNIA FILMSZÍNHÁZ (József-körút és Kölcsey-utca sarok. T.: 130—125.). 5, negyed 8. fél 10. Szomb., vas.: 4, 6. 8. 10. A lázadók kapitánya. (Gary Cooper.) Cigányvér. Nem vagy legény Popeye. RADIUS (Nagymezői utca 22. Tel.: 122— 098, 129250.) 646, */.8, 6410. Szomb., vas.: */,4-kor is. 120-as tempó (Muráti Lili, Mezey Mária, Básthy Lajos, Köpeczi- Boócz, Kabos.) Híradók. ROYAL APOLLO (Erzsébet-körút 45. T.: 141902. 342946.) 6, 8, 10. Szomb., vas.: 4-kor is. A férfi mind őrült. (Lázár Mária, Jávor, Páger.) Híradó. Prolongálva! URÁNIA (Rákóczi-út 21. Tel.: 146046.), 5, negyed 8, fél 10. Szomb., vas.: 643-kor is. (Zenés uzsonnázó helyiség.) Kém vagy! (Mathias Wiemann, Lida Baarova.) A búvárúszás művészete. Híradók. Vas. d. e. 11. felvinczi Takács Zoltán: „Alkonyatok távol Keleten." Utánjátszó mozik CAPITOL (Baross-tér 32. Tel.: 134-337). fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Az utolsó kaland. (Joan Crawford, William Powell.) Híradó. CORVIN (József-kornt és ClISI-et sarok. T.: 138—938 139-584.) fél 4. fél 6. fél 8. fél 10 Vas.: fél. 2-től is. (Elsőn 1000 hely 40—80 fül.) Édes a hosszú. (Erdélyi, Páger, Ráday, Vaszary.) Kísérő műsor. Híradó. Vas. d. e. fél 11. Balaklava. (Erről Flynn.) Fill. helyár. CASINO (Eskü-tér 6. Telefon: 383102.). fél 5, 7, fél 10. Szomb., vas.: fél 3, 5, fél 8. 10. Orgonavirágzás. (Jeanette Mc'Donald, John Barrymoore.) ELJI (Lel István körút 16- T.: 116—151) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. Elefántblog. (Sahin.) Popeye, mint szárazdada. Híradók. LLOYD (Hollán-utca 7/a. T.: 111—994.). 644, 646. 648,10. Vas.: 6/.2-kor is. (Első olcsó helyárú.) Mámi. (Fedák Sári, Törzs, Vaszary.) Híradók. (Nagyot hallók részére fejhallgatós zsölylyék.) PALACE (Erzsébet-körut 8. Tel.: 136— 523). 11, 2, 4 , 6 , 8, 10. (Az első három félhelyárakkal.) Hotel Kikelet. (Tőkés, Turay, Páger, Uray, Kabos, Palló dr.) Híradók. Prolongálva! SIMPLON (Horthy Miklós út 62. T.: 268 998.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Édes a bosszú. (Erdélyi, Páger, Komár, Rádai.) Frontharcos találkozó. Badoglio Budapesten. SAVOY (Kálvin-tér, Üllői út. T.: 146-440.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) (Vas. d. e. 10. ,12. matiné.) Café Metropole. (Loretta Young.) Síparádé. Híradók. STÚDIÓ (Akácfa utca 4. Tel.: 140—840). 4. 6. 8. 10. Vas.: 2-kor is. (Első féld.) Koldus és királyfi. (Erről Flynn, Mauch Ikrek!) Híradók. Továbbjátszó mozik ALKOTÁS (Alkotás u. 11. T.: 155—374). fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Segítség, örököltem! (Ágai Irén.) Díszelőadás a pincében. Híradó. Vas. d. e. 11. matiné a teljes műsorral. BUDAI APOLLO Széna-tér. T.: 151-500. fél 5, 647, 9. Vas.: 1, 3, 7,6. fél 8, 6410. Premier. (Zarah Leander.) Chaplin vígjáték. ELDORADÓ (Népszinház n. 31. T.: 133— 171.) fél 5, 7, fél 10. Vas.: 2, 4, 6, 8, 10. (Első mérs.) Urilány szobát keres. (Zilahy Irén.) A Louis — Bradockmérkőzés. GLÓRIA (Thüköly út 56. Tel: 144-800). fél 5. 647, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Premier. (Zarah Leander.) Tavaszi hangok. Próbaháboru a tengeren. Híradó. HOMEROS (Hermina-út 7. T: 296—178.): 645, 7, Vill. Vas.: 142-tel. Urilány szobát keres. Híradók. JÓZSEFVÁROSI. (Kálvária-tér 7. Tel.: 134—644). Negyed 5, 647. Szomb.: 4, 6, 8, 10. Vas.: háromn. 2, háromn. 4, háromn. 6, háromn. 8, háromn. 10. (Első mérs.) (Vas. d. e. negyed 11. SMC- matinén: Légy résen!) Urilány szobát keres. (Zilahy Irén., Kabos.) A forrongó Kína. OLYMPIA (Erzsébet körút 26. T.: 142047.) 4. 6. 8. 10. Vas.: 2-kor is. (Első mérs.) Premier. (Zarah Leander.) Zúg az erdő. Versenyfutás a halállal. Híradó. OTTHON (VIII. Beniczky-utca 1—5. T.: 146—447.) 4, fél 7. 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Naplemente előtt. (Emil Jannings.) Ujjé a ligetben... (Popeye.) PÁTRIA (Népszinház u. 13. T.: 145673.) 11. 2, fél 5. 7, fél 10. Vas: fél 11-től. (első mérs.) Párisban szerettem beléd. (Claudette Colbert.) Kakaskorzó. REX (István-ut 39. T.: 139416.) fél 5, 647, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Premier. (Zarah Leander.) Ramayana. (Pinhár beszél.) Híradó. RIALTO (Rákóczi-út 70. T. 139497.) fél 11, fél 1, 643, 5, 6,8. fél 10. Vas.: 10, 12, 2, 4, 6, 8, 10. (Délelőtt minden hely 40 fil., páholy 60 fill.) Rabszolgahajó. (Wallace Beery.) Buster, a mintatengerész. * Igsar Vasárnap, 1937 októer 10. Mai műsor Vasárnap, 1937 október 10. Budapest I. (550.5 m): 9.30: Hírek. — 10.20: A Haditengerészeti emlékmű avatása. Közvetítés a Horthy Miklós Dunahíd budai oldaláról. Beszélő: Budinszky Sándor. — 11.40: Közvetítés hanglemezről. Kodály Zoltán: Részletek a Háry János c. mesejátékból. (Minneapolsi szimfonikus zenekar- Vez.: Ormándy Jenő.) — 12-30: Az Operaház tagjaiból alakult zenekar. Vezényel: Rajter Lajos. 1. Grieg: Ősszel, nyitány. 2. Massenet: Heródiás, balett. 3. Liszt: V. rapszódia (c-moll). 4. Guiraud: Második szvit. — 13.30: „Lovagias sport“ Bárány István dr. előadása. — 13.45: Hanglemezek. — 15: 1: A jövedelmező juhtenyésztés alapelvei. Schandl József dr- előadása. 2. .,Angóranyúl-tenyésztés.“ vitéz Ottó Ernő előadása. — 15.50: Révész Margit hárfázik. 1. Saint-Saens: Fantázia. 2. a) Hasselmans: Szerenád; b) Bölcsődal. — 16.15: Magyarország— Ausztria válogatott labdarúgómérkőzésének második félideje. Közvetítés a bécsi Stadionból. Beszélő: Plukár István. — 17.15: A rádió szalonzenekara. Vezényel: Bertha István. — 17.45: „A régi Bánffyhunyad." Ravasz László dr. előadása. — 1815: Szánthó Gyula magyar nótákat énekel, kíséri Farkas Béla és cigányzenekara. — 1915: Helyszíni beszámoló az Operaházból a „Haditengerészeti emlékmű"* felavatása napján rendezett díszelőadásról. Beszélő: Budinszky Sándor. — 1939: Az Operaház díszelőadásának közvetítése. A „Pillangókisasszony”4 I. felvonása. Dalmű. Szövegét írta Long és Belasco nyomán Illica és Giacosa- Fordította: Várady S. Zenéjét szerezte Puccini. — Utána kb. 20.30: Hírek, sporteredmények. — 21: Riport a benzinkútról. Közvetítés a horvátujfak,61 határállomásról. Beszél: Budinszky Sándor és Rákóczy Péter. — 21.50: Budapesti Hangverseny Zenekar. Vezényel: Fridi Frigyes. — 23.10: Vidák József és cigányzenekara muzsikál. — 00.05: Hírek külföldi magyarok számára. Budapest II. (834.5 m). 10: Egyházi ének és szentbeszéd (Tóth Tihamér dr.). — 11.15: Evangélikus istentisztelet (Kemény Lajos). — 15: Hanglemezek. — 17.50: A rádió szalonzenekara. Vezényel: Bertha István. — 18.30: „A mormonok földje." Valkó László dr. előadása. — 19.30: Sporteredmények. — 20: „A mohácsi idők tanúja: Szerémi György." Kerecsényi Dezső dr. előadása. — 21: Kertész Miklós és jazz zenekara játszik. — 22: Hírek. Nem lesz párisi közvetítés. Pakisból vett értesülés szerint a magyar rádiónak a világkiállításról tervezett helyszíni közvetítésre kiküldött munkatársát, Gecse Sándornét, sajnálatos baleset érte, bokája kificamodott. Akadályoztatása miatt a vasárnapra tervezett helyszíni közvetítés elmarad és annak helyébe közvetítés kerül a horvátsárfalui határállomásról „Riport a benzinkútról" címen. MAC—BBTE! — Saját tudósítónktól. — A vasárnapi gyeplabda bajnoki forduló kiemelkedő mérkőzése a MAC—BBTE meccs (Margitsziget, 12.30, vezeti: Fischer) és az AHC— FTC (Lóversenytér, 8, vezeti: Buzinkai dr). A Margitszigeten a legtöbb adott és legkevesebb kapott góllal álló csapatok összecsapása izgalmas, szép játékot hozhat. Ez a mérkőzés az őszi elsőség kérdését döntheti el. A BBTE az esélyesebb, annál is inkább, mert a MAC nélkülözni fogja Miklóst. A BBTE Berkes helyén valószínűleg a kedden leigazolt Muraival a jobbszélen áll ki. A BBTE győzelme esetén elsőnek fordul ősszel, mert hátralevő ellenfelei — az MHC-t kivéve — nem jelentenek veszélyt a budaiakra. Az AHC—FTC mérkőzésre az amatőrök Somogyi, Tipold és Lifka I. nélkül tartalékosan állnak fel. Az FTC mindig veszélyes ellenfél volt a fekete-fehéreknek. Különben is a csapat most nagyon együtt van. Az AHC csak a múltvasárnapinál sokkal jobb játékkal szerezheti meg mind a két pontot. Döntetlenhez közelálló eredmény lehet, de mi mégis a jobb támadósorral rendelkező AHC győzelmét várjuk. A Köb. HC—MHC (Lóversenytér, 9.20, vezeti: Konoroth dr) mérkőzés sima MHC győzelmet ígér, a számszerűeredmény a Teleki gróffal megerősödött Hokki Club csatársorának jó, vagy rossz napjától függ. A SzIHC—SzHC találkozó (Lóversenytér, 12, vezeti: Rádonyi és Busicza) két újonc elsőosztályú csapatot állít egymással szembe. A SzIHC Trebán és Vida nélkül pontot adhat le a Pásztorral megerősödött lelkes SzHC-nek. A második osztályban a MAC II.— BBTE II. (Margitsziget, 11, vezeti: Höflinger) mérkőzés erős küzdelmet hoz. Az eredmény döntetlen lehet. A Köl. HC II.—MHC II. (Lóversenytér, 10.10, vezeti: Pásztor) és a SzIHC II.—SzHC II. (Lóversenytér, 1.20, vezeti: Rosztányi) mérkőzéseken az MHC II. és SzIHC II. győzelmét várjuk. Az AHC II.—FTC II. (Lóversenytér, 2.10, vezeti: Dánoczi) összecsapása pedig a s^rancsosebb csapat győzelmét hozhatja. * Óriási küzdelmek várhatók Budapest szabadstílusú bajnokságaiért Tóth II, Zombori, Lőrincz, Vincze, Sóvári, Riheczky és Bóbis a bajnokság esélyese — Saját tudósítónktól — A szabadstílusú birkózóbajnokságokat ma rendezi meg a birkózószövetség. A versenyen minden számottevő versenyzőnk elindul. A tét ezúttal kettős: nemcsak a bajnokságért, hanem az európabajnoki kiküldetésért is harcolnak birkózóink. Október végén lesz ugyanis Münchenben a szabadstílusú EB, melyen feltétlenül elindulnak legjobbjaink. A legutóbbi EB-on Brüsszelben megnyertük a Nemzetek Díját és most meg kell védenünk első helyünket. A bajnoki verseny esélyei: Légsúlyban az ifjabb Tóth felé kacsingat a bajnokság. Aranyi és Gyarmati azonban nagyon meg fogja nehezíteni az újpesti fiú győzelmét. Aranyitól meglepetés is lehetséges. A pehelysúlyban a bajnokság sorsa Zombori és Tóth I. között dőlhet el. Ha Zombori nem indul (vállsérülése még mindig nem gyógyult meg teljesen), Tóth győzelme nem vitás. Könnyűsúly: Lőrincz és Ferencz találkozása a bajnokság legnagyobb meccse lesz. Egyáltalán nem biztos Lőrincz végső győzelme! Váltósúlyban a Budapest-bajnok Vincze végezhet ismét elől. Reméljük, Lenkei ezúttal nem fogja mérkőzés nélkül neki ajándékozni a győzelmet. Mindkettőjükre komoly veszélyt jelent Rétháti. Középsúlyban is két nagy ellenfél csap össze: Sóvári és Finyák (Riheczky ugyanis biztosan a félnehézsúlyban indul!) Sóvári a gyorsabb s ezért neki kell nagyobb esélyt adnunk. A félnehézsúly ismét a három nagy rivális: Riheczky, Palotás és Tarányi csatáját hozza. Bármelyikük megnyerheti a bajnokságot. Nehézsúlyban papír szerint csak egyetlen ember győzhet: Bóbis... Ha csak — el nem könnyelműsködi a bajnokságot! Mert Gáspár veszélyes birkózó! A bajnoki küzdelmek reggel 9 órakor indulnak meg a Fővárosi Nagycirkuszban. A döntőket este 8-kor kezdik. 004 I :1 Ma s „öregek” a „fiatalok” ellen és a kísérő műsor... — Saját tudósítónktól — Az I. osztályú egyesületek játékosait a válogató foglalkoztatja, a többi csoportokban pedig teljes bajnoki forduló szerpel a mai nap kézilabda műsorán. A válogatón — a klagenfurti tanulságok alapján — az arra érdemes fiatalokat is kipróbálja Molnár Zoltán szövetségi kapitány. Aligha tévedünk azonban, ha azt hisszük, hogy végeredményben mégis az „öregeket” találja „alkalmasnak”, néhány ponton fiatallal kiegészítve. A II. osztályban teljes forduló van. Majdnem valamennyi meccsnek megvan a biztosnak látszó esélyese, mindössze két mérkőzés látszik nyíltnak. A VÁC—Széchenyi: egyenlő ellenfelek, valamivel a VÁC látszik esélyesebbnek (Budafoki út, 1. Dénes I.) MAFC—BRASC: kérdés, hogy áll fel a szeszélyes MAFC. Ha teljes csapattal, úgy győzni fog (Budafoki-út, fél 1. Egri). UTE—KAOE: az UTE biztosan győz az újonc ellen (Megyeri-út, 8. Hochfelder). BLE XIV.—Wacker: nagy esélyes a BLE XIV. (Aréna-út, 11. Sass). ETE—BTE: nem kétséges a bajnokságra pályázó ETE győzelme (Latorca-utca, 10. Szőlőssy). Kistext—MTE: kemény meccs lesz, de az MTK-rutin győzni fog (Kispest, Üllői út, negyed 1. Bobrovszky). A hölgy bajnokságban is teljes bajnoki forduló van. AMC—Olimpia: a nap nagy meccse. A sokszoros bajnok a feltörő Olimpiától könnyen kikaphat (Újpest, Váci út, negyed 1. Kolos). VÁC—Goldberger SE: minden megerőltetés nélkül győz a Goldberger SE (Budafoki-út, fél 3. Budavári). Pamutipar—Váci FSK: ha nem is fölényesen, de biztosan győz a Pamut (Újpest, Horthy Miklós-út, fél 1. Grossmann). Még néhány kisebb jelentőségű mérkőzés szerepel műsoron. A II. osztályú hölgybajnokságban GSE—Kistext Budafoki-út, fél 2. Dénes II.), Olimpia—AMC (Újpest, Váci-út, n. Bors). Az ifibajnokságban MAFC— EKASC (Bertalan-utca, negyed 9. Takács). MA RAJTOL A BSZKRT JUBILEUMI KUPA Ma, vasárnap délelőtt a BEAC- pályán megindulnak a kosárlabda jubileumi kupa II. fordulójának küzdelmei. A nyílt pálya mérkőzéseit I. fordulójában az alábbi meccsek kerülnek eldöntésre: 8 óra: MAFC B)—TFSC A) (játékvezető: Király). A testnevelők győzelme valószínű. 9 óra: BSzKRT B)—Mátyásföldi LTC (Badacsonyi). A kosárlabda újoncai meglepetést is okozhatnak. 10 óra: MAC—KAOE (Paku). Fölényes MAC-győzelem várható. 11 óra: MAFC A)—Rákospalotai VTSE (Paku). A kosárlabda második számú újonca ellen a rutinos MAFC győzelme nem vitás. 12 óra: TFSC—BSzKRT A) (Dobozy). A villamosiak győzelme várható. Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VUL, Rökk Szilárd m. 1. Telefon: 1-321-99. és 1-339-77. Levélcím: Budapest 72. Postafiók: 12. Távirati cím: Nemzetisport, Bpest. Postatakarékpénztári csekkszámla _____________53.366. Főszerkesztő: DR. VADAS GYULA Felelős szerkesztő: HOPPÉ LÁSZLÓ Felelős kiadó: __________KULTSÁR ISTVÁN ELŐFIZETÉSI DÍJ: •Benőidre egy hóra .. .. ................220 P Kellőidre negyedévre .. .. .. 6*— P Ausztriába...................... „ „ .. ?•_ p Észak-Amerikába .. .. .. .. lr— p Egyéb külföldre.. .. .. .. .. .. lK— P Fiókadminisztráció Csehszlovákiában: Novináretvo St. Szobor, Bratislava, Schöndorfská 53. Nyomatott a Stúdium Rt. körforgógépeit. Felelős: Győry Aladár igazgató. Sportérmek, plakettek és szobrok, serlegek, zeméncekéntek legolcsóbbanMorzsányinál Budapest. IV. ker., Eskü ér 5