Nemzeti Sport, 1937. november (29. évfolyam, 213-233. szám)

1937-11-19 / 225. szám

4 STISillish­ Péntek, 1937 november 19. KELEMEN KORNÉL DR. NYILATKOZATA (Folytatás az 1. oldalról) — Értesülésünk szerint a min­den igényt kielégítő Sportcsarnok építési költségei túllépnék a há­rommilliót. Remélhetjük-e, hogy a több­ költség fedezetét is elő fogják­­teremteni, hiszen sport­szempontból nem lehet vitás, hogy :ha­ minden igényt kielégítő sportcsarnokot az eredetileg elő­irányzott, hárommillió , pengőnél nagyobb költséggel is okvetlenül fel kell építeni? "­­. — Ha azt a Sportcsarnokot akarjuk akarjuk megépíteni, ame­­lyet a magyar sporttársadalom kívánt, ehhez hárommillió pengő építési költség nem elegendő, — jelentette ki az OTT elnöke. — A Sportcsarnok Építési Bizottság által elkészített program végre­hajtásához legalább négy és félmillió pengő kell. A szükséges fedezetről való gondoskodás a kormány feladata. — Nem okoz-e komplikációt — kérdeztük — hogy az OTI, amely az építési tőkét rendelke­zésre bocsátaná, a szükséges összeget — hír szerint — csak a városnak hajlandó kölcsönadni? — Komplikációt ez csak any­­nyiban jelent, hogy egyszerűbb volna, ha közvetlenül kaphatnánk a kölcsönt, így természetesen bi­zonyos adminisztrációs többlettel állunk szemben. — Hogyan látja Méltóságos Uram a Sportcsarnok-kérdés pil­lanatnyi helyzetét? Mi az össz­benyomása? — Erre nézve csak annyit mondhatok, hogy az Országos Testnevelési Tanács tavasszal hosszas tárgyalásokat folytatott az érdekelt sportszövetségekkel, majd meghallgatta és tanulmány tárgyává tette „ a külföldön járt bizottság szakvéleményeit, ezek­­után szakértőkkel elkészíttette a Sportcsarnoknak a részletes épí­tési programját és azt július hónapban átküldtük a kultusz­­minisztériumba. — Az Országos Testnevelési Tanács ezzel a maga misszióját tulajdon­képpen be is fejezte, legfeljebb még az építés során vár reá a sportbeli ellenőrzés feladata. A további teendők, és­pedig a tervpályázat kiírása és az építés lebonyolítása, mint Székely Béla lábát csütörtök délelőtt vizsgálták meg röntgennel. A jobb lábon a sípcsont teljesen eltörött, de el­törött­­ a szárkapocscsont is. Az elismerten legjobb­­ meccslabdái/ cipős világhírűek VIII, Jázmín­ u. 1. Tel­: 139-459 utóbbinál darabos a törés, azaz több helyen tört el. A röntgen­­vizsgálatról Kreisz László dr. a következőket mondta: — A törött csontok tökéletesen illeszkedtek össze. A törés szeren­csésnek mondható. Ahogyan ne­kem Székely Béla elmesélte az esetet, az ugyanaz, mint annak­idején Kalmár törése volt. De Székely szerencsésebben járt, ő nem szenvedett nyílt törést. A já­tékos jól érzi magát, itt vannak állandóan a barátai. Székelynek három hétig kell itt feküdnie. FRANKFURT: Német válogatott—Né­met­ utánpótlás 2:0 (1:0), 30.000 néző. Gól­­kivő: Urban, te Gollesch. MA: Nemzeti—Szeged a Hungária-úton az NB-ért A Phöbust verő Nemzeti az esélyesebb — Saját tudósítónktól — (Ma délután kerül sorra ■­ a Nemzeti—Szeged NB-mérkőzés, amelyet a Nemzeti vasárnapról mára előrehozott.) Tavalyi eredmények: ősszel: 3:3, tavasszal: 1:1­ Egy pillantás a bajnoki rang­létrára. A Nemzeti, 12 ponttal a hatodik, a Szeged 3 ponttal a ti­zedik helyen áll. — A Nemzeti kilencszer, a Szeged tízszer ját­szott. — A Nemzeti 6 pontot vesztett, a Szeged 18-at. A Nemzeti tehát lényegesen jobban áll, mint ellenfele. Mi a helyzet az erőviszonyok körül jelen pillanatban? A Nemzeti az utóbbi hetekben pontot vett el a Hungáriától és legyőzte a Phöbust. (öt perc hí­ján!) A Szeged a Bocskai legyőzésé­vel dicsekedhet. Azért mondjuk, hogy „dicsekedhet”, mert viszont a Bocskai egy héttel előbb éppen csak hogy kikapott a KK-győztes Ferencvárostól. A Szeged jó formában van, de a Nemzeti — véleményünk szerint — jobb formában van. A Nem­zeti csapata emellett valahogy job­ban kiegyensúlyozott. Ha a Sze­gedi közvetlen védelemben fel is tud mutatni némi többletet, már a fedezetsorban a Nemzeti leg­alább egyenrangú, a csatársorban pedig lényeges előny van a Nem­zeti oldalán. A Nemzeti csatársor­előnyét csak a híres szegedi küz­dőképesség ellensúlyozhatja némi­leg. Véleményünk szerint nagyon érdekes játékot, kemény küzdel­met és Nemzeti-győzelmet fog hozni ez a hétközi mérkőzés. Jóslatunk: 4:2 a Nemzeti ja­vára. A MAI RÉSZLETES MŰSOR Nemzeti Bajnokságért: Nemzeti—Szeged Hungária­ út, 2. Játékvezető: Ban­tók. Nemzeti: Angyal­— Kővágó, Tom­pa — Túri, Balogh, Szalay — Feny­vesi, Sztancsik, Kisalagd, Bihámy, Horváth. Szeged: Pálinkás — Szojka, Raf­­fai — Gyarmati, Somogyi, Bertók — Bárkányi, Bognár, Harangozó, Berecz, Nagy. Úr Szombat:­­ Aschner-serlegért Hungária B)—Ph­öbus B), Hungária-út, 2. Zimmermann. VASÁRNAP Nemzeti Bajnokság Hungária—Kispest, Hungária-út, 2. Játékvezető: Szigeti. Budai „11”—Ferencváros, Hun­gária-út, 12. Játékvezető: Hertzka. Phöbus—Budafok, Berlini-utca, 2. Játékvezető: Bán Z. Szürketaxi—Bocskai, Berlini-utca, 12. Játékvezető: Biró S.­­ Törekvés—Elektromos, Bihari-u., 2. Játékvezető: Klein Á. ETO—Újpest, Győr, 2. Játékveze­tő: Boronkay. állami feladat, az illetékes mi­nisztériumok hatáskörébe tarto­zik. II. liga: DVTK—Sal BTC, Diósgyőr, 2. Já­tékvezető : Salgó. Vasas—Tokod, Béke­ utca, 2. Já­tékvezető: Lindenbaum B. Vác FC—V. Remény, Simor­ utca, 2. Játékvezető: Kantele. Csepel—Haladás, Csepel, 2. Játék­vezető: Gellért. Alba Régia—Erzsébet, Székesfe­hérvár, 2. Játékvezető: Gray S. (Nyugat). Váci SE—Sz. MÁV, Vác, 2. Já­tékvezető: Vogel R. Drogisták­—SimBTC, Kispest, 2. Játékvezető: Halász Gy. Amatőrbajnokság L osztály: Pártos-csoport BMTE— FTC, Budafok, 2. Juhász dr. — DSE—SzAC, Tárna-utca, 2. Simonyi. — BMTE—MÁVAG. Erzsébet-utca, 2. Dobro­­nay. — SzFC—Ganz, Miklósterep. 2. Szé­­csi. — MAFC—Cs. MOVE, Berta J­am-u­tca, 2. Horváth László. — KAC-W&C, Kis­pest, 2 Rubint. - MTI­-PTESC, Hun­gária-út, 10. Vas A. Biró-csoport Goldberger SE—ZSE, BudinfoM-út, 2. Weisz F. — URAK—Pamutipar SC, UHAK-pálya, fél 2. U­jvári. — BSzKRT— Vasas, Sport-utca, 2. Barna B. — Postás —UTE, Ló­verseny tér, 2. Gerő. — Testvé­riség—B. Vasutas. Tatai-út, 2. Dorogi. — III. ker. TVE—BLK, Nagyszombat-utca, 2. Lehel L. — HAC—MSC, öv-utca, 2. Gombos. II. osztály. Kárpáti-csoport: Magyar Posztó—Kelenföld, Csepel, 2­­. Falud I. — KTK—SS­FC, Gyömrői-út, 2. Beszkovics. — BEAC—KSSE, Lágymányos, 1 2. Polgári. — Féltén—Köb. AC, Budafoki­út, 2. Fábián. — Hungária—LAC, Sorok­­sári-út, 2. Szőke II. — C­T­K—ETC, Cse­pel, 12. Nagy L. — KTC—Köb. FC, Ceg­­lédi-út, 2. Molnár István. Stobbe-csoport BSzKf­T—BRSC, Sport-utca, 12. Moldo-­­ványi­ — Autótaxi—I-Zi-TE, Szőnyi-út, 2. Wagner I.— BTC—MÁV Előre, Fehér-út, 2. Potőez II. — RTK—VI. ker. FC, Rá­kosszentmihály, 2. Kőhalmi. — TLK— OTE, Tatai-út, 2. Ohernyák. — UVASC— Turul TE, Szent László-tér, 2. Kovács D. Főv. TK út—VI. ker. SC, Váci-út, 2­­. Mandl. III. osztály Oprée-csoport BTK—UTE II., Pozsonyi-út, 2. Szigeti J. — UMTE—UTSE, Szent László-tér, 12. ifj. Horváth dr. — MFTR—ZAC, Népszi­get, 2. Popper. — Compaktor—Elektromos 11., Váci-út, 12. Molnár Imre. — Pannó­nia—RAFC, Hajdú-utca, 2. Návai. — PSC-TSC, Pestújhely, 2. Bánkuti. — T­­Előre—PMTK, Tatai-út, 12. Róbert. Marakn •csoport , Pamutipar SC II.—Fér. Kaszinó, Horthy Miklós-út (Újpest), 10. Rozgronyi. — Tö­rekvés II.—Függetlenség, Bihari-utca, fél 10. Jánosi. — Fér- Vasutas—Hálókocsi, Gyáli-út, 2. Orosz II.­­ — K. Törekvés— MÁVAG II., Wekerletelep, 2. Kerekes. FSE—SzNSE, Forinyák-utca, 2. Kiss M. Ernő. — KSC—NJTC, Keglevich-utca, 2. Frank. — KAOE—SzRTC, K­endessy-telep, 2. Kot­tász. Springer-csoport: Goldberser SE II—Spárta, Budafoki­­út, 12.­­ Horányi. — Kalapos—SzISE, Gyömrői-út, 13. Kertész. — Kerámia— Typográfia, Gergely-utca, 2. Révész. — Cs. MOVE II—Gubacsi, Horthy Miklós­út (Pesterzsébet), 2. Kecskeméti. — Az Est—UFC, Halom-utca, 2. Somogyi. — M. Textil—BIK, Szentendrei-út, 2. Brün­­ner. — NSC—Hargitta, Rákosfalva, 10 ó. Fehérvári. IV. osztály Fehéry-csoport Hungária II.—P. Rákóczi, Soroksári-út, 12. Ipolyi. — Fér. Vasutas II— REAC, Gyáli-út, 12. Kajlinger. — X. ker. Re­mény—SzTE, Szem­erőtelep, 2. Szigeti L. VÁC—ETC II., Simor-utca, 12. Rotter. — Gránit—Fér. Kaszinó II., Állami terem 2. Szívós. — P. Iparos—VIII. ker. KISE, Vágóhíd-utca, 12. Pécsi. — Főv. TE—P. Juta, Simor-utca, negyed 11. Erős. Gillemot-csoport EMTE II—FTC II., Budafok, 10. Li­geti. — DSE II—SzAC II., Tárna-utca, 10. Na­gy P. — EMTE II—Sütők, Erzsé­­bet-utca, 12. Simbulák. — MAFC II—Cs. MOVE III., Bertalan-utca, 13. Erdős. — MTK II—TI FC II, Ciprus-utca, 10. Al­mási. — Magyar Posztó II.—KTK TT­, Csepel, 12. Rostás. — Féltén II—WSC 11., Budafoki-út, 10. Lauber. 7szer-csoport: URAK II—MSC II., URAK-pálya, fél 12. Jármai. — Postás II—Juta, Lóver­seny-tér, 12. Kádár. — Testvériség II.— Vp.­SC, Tatai-út, 12. Rosenfeld.­­ III. ker TVE II.—Gázgyár, Nagyszombat­ u., 12. Deutsch. — BEAC II—MÁV Előre II. Lágymányos, 12. Orbán. — UMTE II.— PSG II., Szent László-tér, negyed 11. TofaL Sugár-csoport: BEFC-RAC, Benke-út, 2. Garai. - Urá­nia—BSC, Attila-utca, 12. Lóránt. -­BESC—B. Magyarság, Rákospalota, 2­6. Noéh. — ULK—NTC,­ Attila-utca, 2. Ró­zsa. — LTE—Sz. Juventus, Kelenvölgy, 2. Ballai II. — P. Kemény—JIK­E, Hor­thy Miklós-út (Újpest), 12. Füzesi. V. osztály Első csoport Fodrász—VI. ker. FC II., Béke-utca, 12. Heltai. — Vasas II —ZSE II., Béke-utca, 10. Hallos. — Főv. TKör II.—VI. ker. SC 11., Váci-út, 8- Horányi. — AVASC II.— Turul TE, Attila-utca, 8. Braun­ — Pos­tás III.—OTE II., Lóversenytér, fél 9 6. Diósy. — HAC II—Gázgyár II., öv-utca, 12. Stern L. — Csillaghegy—BRSC II., Csillaghegy, 2. Második csoport BTK II—Pamutipar SC III., Pozso­nyi-út, 12. Gyöngyösi. — Compaktor .11— B. Felsőváros, Pozsonyt­ét, fél 11. Ungor. Pannónia II—Lo. FC, Hajdu*utca, 12. Eisneborg. — PSCTII—OSOS, Pestújhely, fél H. Skiflozér.­­•­MFTR II—B. Vas­utas II. Népsziget, 12. Tasnádi. — ULK II—PMTK II., Attila­ utca, negyed 11. Marosi. Harmadik csoport Kalapos II—PATE II., Gyömrői-út, 8. Fischer. — Kerámia II—Ganz II., Ger­­gely-utca, 8. Popper. — DGSE II__KFC 11., Horthy Miklós-út, 12. Zimmermann. Az Est II.—KSSE II., Halom-utca, 12. Tölgyesi. — KAFC—Hargitta II., Szent­endreiért, 10. Reiner­ — UFC II__Köt. FC II., Vörösvári-út, 2. Róna. — P. Ipa­ros—Spárta II., Vágóhid-utca, 8 óra. Pat­­rovits. Negyedik csoport VaC II—SzNSE II., Gyáli-út, 10. Lom­­bos. — Gránit II.—Siketek, Állami-telep, 12. Kozma. — SzFC II—NJTC II., Mik­­lóstelep, 10. Nagy. — KAOE II—SzRTC 11., Rendessy-telep, negyed 11. Schwartz II­ — P. Juta II.—SAC II., Vágóhíd-in, 2. Hochfelder. Előkészítő osztály Első csoport NSC II—B. Vasutas III., Rákosfalva, 8. Weisz F. — NySE—Pannónia III., Sző­­nyi-út, 8. Várnai. — Fodrász II—MSC II., Béke-utca, fél 9. Lantos. Második csoport RTK II—TSC II., Rákosszentmihály, 12. Bence A. — TLK II—Juta II., Rá­kostér, 12. Szabó A. — RESC II—B. Ma­gyarság II., Rákospalota, 12. Planky P. Remény II—RAFC II., Horthy Miklós­út (Újpest), 2. Rajtár. Harmadik csoport: WSC III—CaTK II., Wekerletelep, 10. Lukász. — KTC II—MÁVAG III., Kőbá­nyai-út, 9. Mandl. — K. Törekvés II— SzNSE III., Állami-telep, fél 9. Galam­bos. — KSC II.—Tipográfia II., Kegle­vich-utca, fél 11. Classen. Negyedik csoport Az Est III.—N­EAC, Zágrábi-út, 9. Sá­­rvai. — BSC II—B. Felsőváros II., Pa­­saréti-út, 10. Szél L. — Főv. TE II. - Sü­tök II., Simor-utca, fél 9. Gyulai. — BBFC II—Tipográfia III., Lenke-út, 12. Sárvári. — NSC III—PTBSC II., Rákos­falva, 2. Szántó. — Felien III.—M. Tex­til II., Budafoki-út, 1­2. Jónás. Selejtező osztály Szondy II—P. Rákóczi, Wekerletelep, 8. Pintér. — T. Előre II—BLK II., Tatasi­­út, 10. Kertész. ŐSZI PÁLYÁZAT 1937 A szelvénynek 1937 november 27-én, szombat délután 2 ___________ óráig szerkesztőségünkbe kell érkezniel ■■r'W T (A kereszt \f -helye) » • 1. Ferencváros — ETO .#••#«•••••*• 2. Újpest — Törekvés • ••••1099000 ee •••••••• *»0#0«»00**«00t»»0S»0»e0 *rr-I 1. Budafok — Hungária ................................................................. ———*----------. 4. Elektromos — Phibus ................................. .............*----------5. Kispest — Nemzeti ....................................... •—----•--------­* 1. Borskai — Budai „11“ ... • • e » e ••• « • ® « e •• e »••••••• e • »ee 1­1 - ■ 7- Szeged — Szü­rketaxi ............................................................. —■—-- *—-— 8. Erzsébet —• Csepel (II* liga) ...................­­ — * ——— PÓTVERSENY Csak valamelyik mérkőzés elmaradása, vagy holtverseny esetén kerül számí­tásba. Holtverseny esetén sorrendben vesszük figyelembe a pótmérkőzéseket mindaddig, amíg a holtverseny el nem dől. 1. Szolnoki MÁV—Alba Regia (II. liga)....................................... —-------*---------2. Simontornyai BTC—Váci SE HI* liga)...................................... .............-----------­1. Tokodi DSC—Diósgyőri VTK (II. liga)............................................................----------­A pályázó neve:___ __ _ Címe: __________........ . -A beküldő aláveti magát a pályázati feltételeknek. - Minden szelvényhez ép, forgalomban levő, használatlan 10 filléres bélyeget kell mellékelni nevezési díjként. — Aki 5 szelvénynél többet küld, tartozik minden szelvény bal felső sarkába keresztet tenni! A TÖREKVÉS­ ELEKTROMOS mérkőzés előtt vasárnap kis ünnep­ség lesz. Zsamóczay János dr., a BLASz elnöke abból az alkalomból, hogy az NB küzdelmeiben először találkozik két BLASz-egyesület, a Törekvés és az Elektromos, a két résztvevőnek a BLASz jubiláris ve­retét ajándékozza, k­iárványlapon. • Az MTK-pálya talajának meg sem kottyant a sok csapadék, vígan lehet rajta NB-mérkőzést játszani — Saját tudósítónktól — Az MTK-pálya talaja remekül bírja a sok csapadékot. Igaz, hogy a vasárnap leesett hómennyiséget hétfőn és kedden, a szerda­ éjszaka és csütörtök délelőtt leesett havat pedig rögtön a havazás elállta után letolták a fűről. A vörös Tahi és a pályagondnok Rácz Géza felügye­lete mellett állandó készenlétben áll 14 ember, akik, ha kell, akár éjszaka is dolgoznak, csakhogy a pályát NB-mérkőzésre alkalmas ál­lapotban tartsák. Egészen biztos is, hogy mind a pénteki Nemzeti—­ Szeged, mind a vasárnapi Ferenc­város—Budai „11”, Hungária— Kispest mérkőzést zavartalanul se­­játszhatják. Hogy a vörös Taki szavaival él­jünk: — Még akkor sem lesz fennaka­dás az üzemben, ha vasárnapig újabb havat, vagy esőt kapunk. AZ IFJÚSÁGI VÁLOGATOTT CSAPAT tagjainak abból az alkalomból, hogy az elmúlt vasárnap a csehszlovák ifjúsági válogatott ellen oly szépen szerepeltek, a BLASz elnöksége ér­meket ajándékoz. AZ ASCHNER-SERLEGÉRT folyó küzdelmek első fordulóját no­vember 14-én kellett volna lezárni, mivel azonban néhány mérkőzés még hátramaradt, kimondotta a Nemzeti Liga, hogy az első fordulót egy hét­tel meghosszabbítja. Vasárnapig, azaz e hó 21-ig minden egyesület köteles lejátszani minden mérkőzé­­sét.­­ Az Aschner-serleg szabá­lyait december 1-ig tartozik kidol­gozni az erre a célra kijelölt bizott­ság. FŐVÁROSI JÁTÉKVEZETŐK VIDÉKEN: Mezőkövesd: MFSK—MVSK (Auspitz). Eger*:­­MESE—LAC (Ivanrasics). Zagyvapálfalva: PBÜSE—SBTC IL (Deu­­hoffer). Siófok: SSE—Móri PLE (Reisz Gy.). MAGYARORSZÁG-1 FR­AN­CI­AORSZÁG amatőrválogatott mérkőzés lesz 1938 április 3-án Franciaországban. A színhely még nem biztos, lehet, hogy Párisban lesz a meccs. A berlini olimpia előtt a magyar amatőrválo­gatott Lyonban­ játszott a francia amatőrválogatottal és a franciák 2:1-re győztek. Ennek a mérkőzésé­­­ek a revánsa lesz az áprilisi mér­­kőzés. |

Next