Nemzeti Sport, 1938. február (30. évfolyam, 22-41. szám)

1938-02-13 / 30. szám

8 és MÁSFÉL ESZTENDEIG készítette Richard Eichberg a Hindu síremlék hangos változatát, amely csaknem egyidőben került be­mutatásra Berlinben és Bécsben. Az óriási film, amelynek szabadtéri fel­vételei Indiában készültek, a berlini és a bécsi bemutatón igen nagy sikert aratott. (A néma Hindu síremlék teljesen Németországban készült, Eichberg azonban most ragaszkodott az eredeti színhelyhez.) Az új Hindu síremlékben egészen rendkívüli tömegjelenetek is vannak­. MAGYAR FILM­BEMUTATÓVAL kezdődik a hét: a „Maga lesz a férjem”, a Rex-film vígjátéka kerül a közönség elé. Ágay Irén és Jávor Pál játsza a két fősze­repet a filmben, amelyet Gaál Béla rendezett. A KÖVETKEZŐ MAGYAR FILM pedig valószínűleg a Magdát kicsapják című H­armonia-vígjáték lesz. Ezt Kádár Miklós és Éri-Halász Imre vígjátékából Nóti Károly írta át filmre és Turay Ida, Tolnay Klári, Póger Antal, Góth Sándor, Mály Gerő, Nagy György, Peéry Piri, Gőzön Gyula játszik főszerepet benne. Vajda László rendezte a filmet. ÉJJELI FELVÉTELEK folynak mostanában a Hunniában. A „Döntő pillanat” több jelenetét éjjel készítik. Ha a film miatt „nappá teszik az éjt”, akkor másnap egész napon át szünetel a munka. Ennek a különleges munkabeosztásnak az a magyarázata, hogy a film néhány főszereplőjének délelőtt színpadon kell próbálnia. Már­pedig Vajda László, a film rendezője azt tapasz­talta, hogy a színészek akkor sem fáradtak éjjel, ha előzőleg este játszottak a színpadon. Ezért nyugod­tan berendelte a szereplőit az éji fel­vételekre. A színészek szívesen is végzik az éji munkát, csak másnap délelőtt panaszkodn­ak, hogy álmosak. A színházi próbán ,­ A nagyváros a Nagyvárosnál. Az idei moziesztendő egyik legnagyobb meglepe­tése Luise Rainer és Spencer Tracy film­je, a Nagyváros, amelyet a Metro-film­­­palota 3 hétig, utána a Lloyd-filmszín­­ház 1 hétig játszott és most kezdte dia­dalmas pályafutásának 5. hetét a Holly­­wood-film­szalonban. Biztos, hogy a nagyváros mozi közönségesebben a fi­­nem Sjitiin filmszínházban újra tapsolni 103 a Na­gyváros remek szereplőinek. ^^)mAi Vasárnap, február 13. Budapest I. (550.5 m). 9: Unitárius is­tentisztelet (Barabás István). — 9.45: Hírek. — 19: Református istentisztelet (Ravasz László dr.). — 11: Egyházi ének és szentbeszéd (P. Badalik Bertalan). — 12-30: Az Operaház tagjaiból alakult ze­nekar. Vezényel: Rajter Lajos. — Szü­netben kb. 13-05: „Világhíradó.“ Máthé Elek dr. előadása. — 14: Hanglemezek. — 15: A baromfikeltető központokról. Vitéz Ottó Ernő előadása. A kaliforniai pajzs­te­tű és a gyümölc­sértékesítő. Balá­zs éviek László előadása. — 15.45: Székely Arnold zongorázik. — 16.20: Népviselet és egészség. Sz. Tüdős Klára előadása. — 16.50: A rádió szólók­zenekara. Vezé­nyel: Berth­a István. — 17.40: Hunyadi Sándor elbeszélései: 1. ,A mostoha.*1­2. „A három orrú gróf útitársa.“ — 18.19: A Budapesti Orvosok Kamarazeneegye- Mozik műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55. T.: 154­054. 153034.) fél 6, fél 8. fél 10. Szomb., vas.: fél 4-kor is.) Szeretlek. (Kiepura, Berserth Márta.) Híradók. CITY (Vilmos császár­ út 36. Tel.: 111— 140.) s/16. %8. ?110. Szomb., vas.: három­negyed 4 órakor is. Madame X. ((Gla­­dys George.) 'Ogető-film. A szivárvá­­nyos hegyek hazája. Híradók. COI'SO , Váci­ utca 0- Telefon: 182818.). fél 6 fél 8, .­.10. Szomb., vas.: fél 4, fél 6, :68, 10. Greta Garbó. Charles Boyer: Walewska grófnő. Híradó. Pro­longálva! 2-ik hét! DIICSI­KTeréz­ körút 28. T.: 121343 125952). 6 8, 10. Szomb., vas.: 4-kor is. Szeret­lek. (Kiepura, Eggerth Márta.) Híradók. FÓRUM (Kossuth Lajos­ utca 18. T.: 188- 189—543. 189—707.) negyed 6. fél 8. %10. Szomb., vas.: fél 4. fél 6. fél 8. %ll. A szerelem gyöngyei. (Saeba Guitry, Cecile Sorei, Ermete Zacconi.) Hír­adók. Prolongálva! 3-ik hét! KAMARA (Dohány­ utca 42. T.: 144—027). %0, %8, ’/il0. Szomb., vasárnap: 4, 6, 8, 10. Szeretlek. (Eggerth Márta, Kiepu­ra.) Híradó. METRÓ­­Teréz-körút 69. Tel.: 112—230). V,6, ‘/,8, */il0. Szomb., vas.: 3-kor is. Walewska grófnő. (Greta Garbó, Char­les Boyer.) Híradó. Prolongálva 1­2-ik heti Vas. d. e. 11. Burkeszkmatiné­(Stan és Pan, stb.) OMNIA (József-körút és Kölcsey-utca sarok. T.: 130—1251. 5. ■/18, fél 10. Szomb., vas.: 4, 6, 8, 10. Madame X. (A névtelen asz­­szony. — Gladys George, Warren Wil­­liam­.) A botcsinálta pincér. Mexico City. Híradó: BADIUS (Nagymező­ utca 22. ,VI.s 122— 098, 129—250.) %6, %8, */«10. Szombat: vas., %4-kor is. Asszony a lejtőm (Bar­bara Stanw­uck, John Boles.) Híradók. Vas- d. e. 11. örvény. ROYAL APOLLO (Erzsébet körút 45. T.: 141902. 342946.) 6, 8, 10. Szomb.: vas. 4- kor is. Marika. (Perczel, Szepes, Jávor.) A sirályok magánélete. Híradók. Uránia (Rákóczi in 21. Tel.: 146—046). 5 negyed 8. fél 10 Szomb­. vas.: V.3-kor Viharszál nyakon. (Willy Fritsch, Olga Csehova.) Zenebohócok. Híradók. Vas. d. e. 11. Cholnoky Jenő dr.: Mulatsá­gos élményem Kínában. Utánjátszó mozik CAPITOL (Baross-tér 32. Tel.: 134-337). fél 4. fél 6. fél 8. ?110. Vasárnap: fél 2-től. (Első mérs.) 100 férfi 1 kis­lány. (Deanna Durbín, Slokowszki.) Híradók. 3-ik hétre prolongálva. CASINO (Eskü-tér 6. Telefon: 383-102). fél 6. fél 8. fél 10. Szomb.: vas.: fél 4 órakor is. A két fogoly. (Bajor, Raj­nai, Jávor.) Híradók. CORVIN (József-kiirnt és Üllői-új sarok.) T.: 138—988, 139—594.­ fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-től is. (Elsőn 1000 hely 40—80 — 111.) Szerelemből nősültem. (Kabos, Erdélyi.) Fényes kísérő műsor. Vas. d. e. fél 11. A vágy. (Marlene Diet-EI.IT (Szt. István krt. 16. T. 116151.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. Préda. _ (Jea­nne Boitel.) Bécsi melódiák. Híradó. HOLLYWOOD FILMSZALON (Bethlen, tér 3. T.: 142—455.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Nagyváros. (Luise Rainer, Spencer Tracy.) A celluloid románca- Oroszlán­szívű nyuszi. Híradó. Vas. t­. e. fél 11. Broadway melody 1936. (Eleanor Powell, Robert. Taylor) I.LOYD (Hollán-utca 7/a. Tel.: 111-991.) 4. 6­8, 10. Vas.: 2-kor is. Táncrend­­(Marie Bell, Harry Baur, P. Blanchar.) Híradó. .......... . .. . . ... PAI­ACE (Erzsébet-körút 8. Tel.: 136— 523.) 11, 2, fél 5, 7, fél 10. (Első kettőn félhelyár.) Orgonavirágzás. (Jeanette Mac­Donald, Nelson Eddy). Híradók. Prolongálva! 5-ik hél! SIMPSON (Horthy Miklós­ út 62. T.: 268- 999.) fél 4, fél 6, fél 8 fél 10. Vas.: fél fél­­2-kor is- Szerelem f­öl nősültem. Bé­csi melódiák. Híradók. SAVOY (Kálvin-tér, 011ői­ út. T.: 146040.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első féld.) (Vas. d. e. 10. fél 12. matiné.) Táncrend. (Pierre Blanchar, Maria Bell.) Híradók. LU­I LE MALVVATO FILMSZALON - BETHLEN-TERJ. TELEFON: 14 - 24 - 55 K­&H STÚDIÓ (Akácfa­ utca 4. Tel.: 440—840.) 11, 2, 4, 6, 8, 10. (Első 3, vas. első 2 féláru.) Tünemény. (Sonja Ilenie, Tyro­­ne Power.) Prolongálva! Híradó. Továbbjátszó mozik ALKOTÁS (Alkotása. 11. T.: 155-3741 fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2 órakor is. A 111-es. (Lázár, Jávor.) Ma­gyar táncok. Híradó. Vas. d. e. fél 11. Nyomorultak. BUDAI APOLLO (Széna-tér. T­: 151—500.) fél 5. S­Z. 9. Vas.: 1. 3. 1/*6. fél S. %10. Tokaji rapszódia. (Donáth,­­ Pataki.) Cso­dakeringő. Híradó. . ELDORADO (Népszinház­ u. 31. T.: 133- 171.) fél 5, 7. fél 10. Vas.: 2, 4, 6, 8, 10­ (Első 30 fill.-től.) Tokaji rap­szódia. (Donáth, Lehotay.) Versenyfu­tás a halállal. Vas. d. e. 10, fél 12, matiné. HOMEROS (Hermina-út 7. T.: 296-178.):­­5, 7, negyed 10 Vas.: fél 2-től (Első mérs.) A modern Ali-baba- kísérő mű­sor. JÓZSEFVÁROSI (Kálvária-tér 7. Tel.: 134644.) negyed 5, háromn. 7. negyed 10. Szomb.: 4, 6, 8, 10. Vas.: %2, %/%4, %6, %8, %10. (Első mérs.) Néma vár. (Anna­bella.) Kutyakomédia. Vas. d. e. negyed 11. Halálbrigád. OLYMPIA Erzsébet­ körút 26. T.: 142947.) 11, 2, 4, 6, 8, 10. (Első 30 f-től.) Haj­­nalhasadás. (Annabella.) Kislány verve jó. Kiku nevelő lesz. Híradó. OTTHON (Vill. Beniczky­ utca 3-5. T.: 146447.) 4, fél 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: ünnep: fél 2-kor 16. (Első mérs.) Tokaji rapszódia. (Lehotay, Donát) Néger varieté. PATRIA (Népszinház­ utca 13. T.: 145673.) 11. 2, fél 5, 7, fél 10. Vas.: 10. 12, 2, 4, 6, 8, 10. (Első 3 mérs.) A néma vár. (Annabella.) Híradók. PHONIX (Rákóczi­ út 68. Tel.: 144-454). 11, 1, 3, 5, negyed 8, fél 10. (Első mérs.) Kémek — ellenkémek.­­ (Conrad Veidt.) Bércen át,­­ völgyön át. Híradó. REX (István-út 39. T.: 139—416.) fél 5, SÁ7, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Tokaji.rapszódia. (Do­náth, Vaszary.) Szegény milliomos. Hír­adó. RIALTO (Rákóczi-út 70. T.: 139-497.) %11, fél 1. 943, 5, V.8, fél 10. Vas.: 10, 12, 2. 4, 6, 8, 10. (Délelőtti helyárak: 40, 50, 60 fill.) A néma vár. (Annabella.) s híradós - SSSfeT Vasárnap, 1938 február 13. sír léte két kamara zenés szín­játékának közvetítése a Zeneművészeti Főiskola kis­terméből. A darabok zenéjét összeállí­totta, és szövegüket írta dr. Fischer Erich, magyarra átdolgozta Nemes Gy­­őr. Közreműködik az egyesület kamara­­zenekara Unger Ernő vezénylésével. Ren­dező Dalno­ky Viktor dr. — 1. „Az új doktor. “ Zenéjét szerezte Schubert. — Dr. Csillag körorvos: Dalno­ky Viktor dr., Éva, a leánya: Dr. Laub Lászlóné, Mi­lka. mindenes: Zsögö­n Lenke, Dr. Re­ményi: Nemes György dr., Falusi gyere­kek. 2. Karinthy Frigyes konferanszát ,felolvassa Dr. G. Bajor Gizi. 3. „Egy régi da­l.“ Zenéjét szerezte M­ozart. — Werner tanár: Szedő Miklós dr. Lotti: Dr. R. Halász Gitta, Tuzokné: Dr. B. Vaszari Piri. — 19.45: Sporteredmények. — 20: Bura Sándor és cigányzenekara­— 21: Hírek, sporteredmények. — 21.20: Tánclemezek. — 22.40: Budapesti Hang­verseny Zenekar. Vezényel: Fridi Fri­gyes. — 00.05: Hírek külföldi magyarok számára. Budapest II. (834.5 m). 11.15: A rend­őrség fúvószenekara. Vezényel: Szöllőssy Ferenc. — 15: Az Operaház előadásának közvetítése. „János vitéz.­“ Daljáték 3 felvonásban. Petőfi költői elbeszéléséből írta Bakonyi Károly. Zenéjét Heltai Jenő verseire szerezte Kacsóh Pongrác­ Újra hangszerelte: Buttykay Ákos. Ve­zényel Rubányi Vilmos. Rendezte Márkus László. — Kukorica Jancsi: Palló Imre dr.; Ilusika: Gere Lola: A gonosz mos­toha (boszorkány): Bársony Dóra; Bagó trombitás: Maleczky Oszkár; Strázsames­ter: Fekete Pál; A falu csősze: Mally Győző.; I. és II. gazda: Bertók István és Neder Tamás; Egy huszár: Stom­polthy K.; Egy leány: Somogyi Piros­ka; A francia, király: Laurisin Lajos; A francia királykisassz­ony: Szabó Ilon­ka. — Az I. és II. felv. után: Néhány szó a „János vitézről.“ Irta: Kilián Zoltán. — 18­30: „Egy szolga visszaem­lékezi­k.“ Székely Tibor elbeszélése. — 19: Varga Imre magyar dalokat éne­kel, kíséri Csorba Gyula és cigányzene­kara. Rácz Aladár cimbalmozik, zongo­rán kíséri Rácz Aladárné. Lugossy Ist­ván tár­oga­tózik. — 19.40: Rácz Aladár cimbalmozik zongorakísérettel. Lugossy István tárogatózik. — 20: „Megemléke­zés Wagnerről, halálának 55. évfordulója alkalmából.“ Boross Rezső előadás­a. — Utána 21.25: Wagner-hanglemezek. — 21.30: Hírek. Mai jelentősebb külföldi műsorrészek 11.45 ó.: Bécs: Wagner hangverseny. 3 ó.: Praha: Leoneavallo: Bajazzók. 7 ó.: London­­: Magyar zenés­zet. 7.15 ó.: Szófia: Wagner: A bolygó hol­landi c. operája. 7.30 ó.: Stuttgart: Wagner: Tannbaueer c. operája. 7.30 ó.: Köln: Verdi: Simone Bocca­­negro c. operája. 8 ó.: München: Olasz operaest Patzak közreműködésé­vel. 8 ó.: Lipcse: Wagner-est. 8 ó.: Beograd: Wagner: Walkür. 8 ó.: Hamburg: W­agner-est. 8.05 ó.: Frankfurt: Szimfonikus est. (Beethoven VII. szimfóniája is.) 10.15 ó.: Hilversum I.: Keller Gresce énekel. Olvassa ax ELLESZEKET -mert a legmegbízhatóbb és legfrissebb anyagot a legki­válóbb újságírók feldolgoz­­ásában hozza.& Hirdessen ax ¡ IlLEHZfKBEH­■I..Ml­lll ■■■—N­—I—11111' I mert ezt a lapot minden komoly vevő és eladó min­dennap elolvassa. ¡ ? Szerkesztőség és Idadóhivatal! J¡ CL­UJ— KOLOZSVÁR, Universitatis Str.­­Egyetem-n.1 8. sz. Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vill., Rökk Szilárd­ u. 1. Telefon: 1-321,-99. és 1-339-77. Levélcím: Budapest 72. Postafiók: 12. Távirati cím: Nemzetisport, Bpest. Postatakarékpénztári csekkszámla 53.366. Főszerkesztő: DR. VADAS GYULA Felelős szerkesztő: HOPPÉ LÁSZI­Ó Felelős kiadó: KULTSÁR ISTVÁN ELŐFIZETÉSI DÍJ: Belföldre egy hóra .. .. — .. .. 2-20 P Belföldre negyedévre .. .. .. .. *■— P Ausztriába «»­­• .. .. .. m 7'— P Észak-Amerikába 10­­ P Egyéb külföldre......................................9­—­P Fiókadminisztráció Csehszlovákiában: Novináretvo St. Szobor, Bratislava. Schöndorfská 53. Nyomatott a Stádium Rt. körforgógépein Felelős: Győry Aladár igazgató. Faust Nagy nekikészül'ídés­sel vártuk a Faust szerdai előadását. (Ezt a hal­hatatlan dalművet nem tudja elnyűtni az idő­ vérbeli francia muzsikája, amely drámai­asságában, lírájában és könnyedségében utolérhetetlen, állandóan műsoron van az öt világ­rész minden operaházában.) A nell­­készülődés Roswaengének szólt, ennek a nagyszerű hangú és a világ egyik legelső tenoristájának, ak­i ma Németországban legalább olyan ünnepelt, mint Olaszországban Volpi. A nagy várakozás kiábrándító csalódást hozott. Elsősorban maga az előadás hozott csalódást. Vontatott volt, széteső, hebehurgya. A zenekar sokszor majd­nem elaludt, a szólisták és kórusok későn, vagy korán vágtak be, néha valóságos bábeli zűrzavar uralkodott a hangszóróban... hát bizony, Gounod foroghatott a sírjában. És Roswnenge! Roswnenge vagy nem volt jól diszponálva, vagy­ nem „fekszik” neki a Faust. Carusonak sem feküdt a Faust, a cavatina magas c-jét — mindig falsettel vette és az egész szerepet idegenül, bizonytalanul énekelte. Roswaenge mindezen túl két ízben is hamis hangot fogott. Ami fülsértő volt. A többi szereplőkről pedig — a kitűnő Pallót és Orosz Júliát kivéve — jobb, ha meg sem emlékezünk. Sokban persze bűnös a Városi Színház is. Ennek a színháznak för­telmesen rossz az akusztikája s minden közvetítés, ami innen jön: gépszerű, tompa, üres és megöli a pianókat. S hogy minden rosszul menjen, a műsorközlő is hibázott. A III. fel­vonás egyik képe után — pedig a helyszínről beszélt — bemondta a III. felvonás végét. Az ilyesminek nem szabad előfordulnia. A műsor­közlőnek elemi k­öte­lessége, hogy el­olvassa a színl­apőt. Hiszen milliók­nak beszél... Budapest I. II. ismét üzemben Szombaton a szükséges műszaki munkáio­v befejezése után megkezdte üzemét a Budapest I. adóállomás s így szabaddá tette Budapest I.-et, mely most már ismét szolgálhatja a párhuzamos műsoradást. Budapest I. szerdáig csak 30 kw-os energiával működik, miután az adón még min­dig dolgoznak. Csütörtöktől kezdve azonban Budapest I. már teljes ener­giával közvetít. Rövidhullámú séta Ésszerű, okos hírverést csinál a bécsi RAWAG a rövidhullámú vétel­nek. Szombaton este műsorsorozatá­nak keretében „Rövidhullámú séta” címen közvetíteni fogja a világ rö­vidhullámú állomásainak műsorait J­apánból, Angliából, Amerikából, Spanyolországból (stb. stb.) — bizo­­nyítva, hogy a rövidhullámú vétel ma m­ár nem amatőr bak­kákcsoló­öröm, hanem ugyanolyan üzembiztos hallgatási lehetőség, mint a közép és hosszú hullámok műsorainak élve­zete. Ajánljuk ezt a műsorötletet a Magyar Hangháznak is! I in ! f­ff lift irt T i* ift^rfVifi^l | ffifllftfll iAV­­­TL A Zrínyi gimnáziumnak vannak a leg­jobb tornászai Budapesten — Saját tudósítónktól. — Teg­nap délután rendezte a KISOK korosztályok közötti tízes csapatversenyét Az I. és II. kor­osztály versenyét decemberben a Zrínyi gimnázium nyerte meg, most pedig a III. és IV. korosztály ver­senyében is győzött, példátlan rekor­dot állítva fel ezzel. Kucharik József és Simek Ferenc testnevelő tanárok valóban eredményes munkát végeztek. III. korosztály: 1. Zrínyi g. (Andreán­szky, Bodnár, Dvorgyák, Staudt, Váraljai, Pauper, Konk­a, Michtberger, Lehnert, Bíró) 269.2 pont, 2. Hunfalvy fk. 244 pont. IV. korosztály: 1. Zrínyi g. (Tamás, Csík, Dolfinger, Torma, Mogyoróssy, Somlós, Nádassy, Weise, Csikó, Herceg, Baranics) 267 pont, 2. Mátyásföldi fk. 255.7 pont, 3. Fáy g. 254 pont, 4. Hun­­falvy­ák, 5. Bolyai­­. WTT­VÜ Új kapitány -új keret... Változott a szövetségi kapitány, ámde megmaradt a válogatott keret (és az azzal járó gondok...) Hogy a keret se maradjon a régi, Kovács Ernő, az új szövetségi kapitány néhány fiatal játékossal egészítette ki. A keret jelenleg a következő: Mául, Mátyási, Sidó, Németh és Takács MAFC, Mezőlaki, Benda, Galgóczi, Heltai, Szomori, Cziráki, Benkő és Katz UTE, Rákosi, Cséfay, Fodor, Koppány, Kutasi, Szűcs és Balázs (Elektromos), Perényi, Rózsa, Rajk, Boda, Matyíca, Rudas (?), Kőműves és Scheffer MTE, Máté, Forrai, Salgó, Bodor, Bineth és Stern VÁC, Harsányi, Gömöri, Bakó, Kovács, Papp és Kárpáthy BSE XIV, Dobos és Görcs BSzKRT, Beregi és Rigó KAOE. A keretből — valószínű­leg tévedés­ből — kimaradtak a BTC fiataljai. Kovács és különösen a két Tichy fivér nem hiányozhat a világbajnoki keretből. A szövetségi edzések helyé­ről és időpontjáról még e héten dönt a szövetségi kapitány. A IV. BAJNOKI FORDULÓ elé nag­y érdeklődéssel tekintenek a kézi­labdázók. Az érdeklődés elsősorban az MTE-El ost­romos összecsapásnak szól. Az MTE a terembe­n eddig­ nem akadt legyezőre. A kék-sárgák viszont múlt héten két ember­hátránnyal is öt góllal verték a BSE XIV. együttesét, amelyet a teljes MTE csak nagy küzdelem után bírt legyűrni. MTE—Elektromos: a nap meccse! Az MTE új, eredményes játékmódot muta­tott be a fedettpályán és­­ötletességből és küzdőképességből is példát mutatott a többi csapatnak. Az Elektromos nagy­­képességű játékosokból álló együttes, de a teremben nem mozog otthonosan. A két együttes egyenlőnek látszik, de a pirosak küzdőképessége nagy előny! (6.45. Lass.) — BSzKRT—BSE XIV­: a legjobbak nagy mumusának, a zöldeknek ma alkalmuk van javítani a BSzKRT ellen. A villamosiak múlt héten bizto­san verték a vívókat és ez a biztosság nagyobb meglepetés volt, mint maga a győzelem. A zöldek ellen ma nem me­hetnek ilyen biztosra. (5.35. Jávor.) — KAOE—GFB: múlt héten az újonc GFB okozta a legnagyobb meglepetést a BTK legyőzésével. Ma a harmadik helyre esé­lyes KAOE csapatának szerez majd ne­héz perceket. 7.20- Heltai.) — Széchenyi— GSE: a Széchenyi min­den részében jobb­nak látszik­ (5 óra. Fekete.) — Szövet­ségi-díj: NTE—VÁC: a Nemzeti balsze­rencséje, hogy a vívók két ponton is megerősödnek. (6.10. Ujváry.) — MTE— BSzKRT: nem lesz könnyű dolguk a pirosaknak a fürge, rámenős villamosiak ellen! (7-55. Kolos.) Csak az I. A) csoportban fejeződik be a terembajnokság. Az I. B) csoportban és a szövetségi díjban a hátralévő mécs­esek elhalasztódnak. Kutasi Lajos, az Elektromos válogat­­ott fedezete ősszel felvetéire jelentke­zett a BSzKRT-hoz. Most megmásította szándékát és ma már játszik is a rang­adón régi csapatában. A BTK bejelentette, hogy visszalép a terem­bajnokságért folyó küzdelmektől. Hau­ser Gyula: 1. ,,G“ tippelt legjobban. Az öt pályázó közül „G “ és „H“ szerez­te a legtöbb pontot a Nemzeti Sport tip­­pályázatának pontozási módszerével. Mindkettő 6—6 pontot szerzett. A kettő közül „G“ 10, ,,H“ 13 góllal tévedett s így , G“ nyert. 2- A 7:4-es gólarányhoz a 8:3-as és 9:3-as gólarány közül a 8:3-as áll közelebb. Ping-pong VB- Igaza van! A mi ki­mutatásunk a női csapatvilágbajnokság figyelembevétele nélkül történt. Ezt is beszámítva: 1. Csehszlovákia 27 pont, 2. Magyarország 20 pont. Jákfai TE. Kérésükkel forduljanak a Nyugatmagyarországi Labdarúgók Alözö­­vetségéhez (Győr, Kálvária­ u. 5.). Takáts Sándor, Kunágota. Az Austria tavaly az Újpest ellen a második EK- meccsen 2:1-re győzött. Góllövő: Sindhelar, Jerusalem és Kocsis (11-esből). E. S. E. Budapest. Az ifjúsági rekord 800 méteren 1:56.3 (Temesvári), 1500-on 4:04 (Sárvári), 3000-en 9:01.8 (Híres). — 2- Aki 1919-ben születet, az 1938. évben ifjúsági, még ha januárban be is töltötte volna s. 19-ik évét. Kemény László: A base­ball és a rugby közt óriási a különbség. A két játék egyáltalán nem hasonlít egymáshoz. A base­ball játékban a labdát (kis tömör labdát) ütőfával elütik, a rugby-t viszont futballhoz hasonló labdával játszók. A base­­­ballt leginkább a régi magyar meta-játékhoz lehetne hasonlítani. Kamajsai Sport Egylet, 1:0 jobb gól­arány, mint 10:1. Ha a két csapatnak egyaránt ez az első eredménye, akkor az kerül a táblázaton az első helyre, amelyik az 1:0­ s győzelmet érte el. Ha azonban már van gólaránya mind a két csapatnak, akkor a 10:1-es eredményt elé­rő c­sa­p­a­t e­s­e­tl­eg k­e­d­vez­ő­b­b helyzetbe kerülhet,­­m­int az a csapat, amelyik 1:0-ra győz. Ez azonban a két csapat addig elért gólarányától függ Leél-V Őssy Sándor. 1. A BKE I.-BKE II. mérkőzésen (10:2) a gólütők: Miklós 5, Róna 3, Jeney 2, ill. Endre 1, Ott 1. Az FTC—BKE I-en (3:1) Lenyey, Pál­­falvy, Gosztonyi, ill. Róna. A BBTE— BKE II . (11:0): Háray 3, Barcza 3, Sza­mosi 2, Helmeczy 3. — 2. Az 1936. évi, bécsi húsvéti torna eredményei: Austria —Hungária 5:3, Rapid—Sparta 5:1, Hun­­gária—Rapid 3:3, Austria—Sparta 1:0. — 3­ Az 1936. évi bécsi pünkösdi tornán: Aus­tria—Ferencváros 4:0, Rapid—Tries­­tina 8:0, Rapid—Ferencváros 5:3, Austria —Triestina 2:1. — 4. Románia ellenében Egyiptomot törölték a­­VB selejtezőből.

Next