Nemzeti Sport, 1938. október (30. évfolyam, 191-212. szám)
1938-10-20 / 204. szám
A Nősöktől az Állócsillagokig Történelmi visszapillantás — Miért nem játszunk a Marssal? — Kardos és a Tejút — Saját visszapillantónktól — A BÖK egyik olvasója levélben nem kérdezte, hogyan jutottunk el az Anglia—Kontinens mérkőzésig. A kérdésre saját történészünk válaszol. * Kezdetben volt a Nősök—Nőtlenek mérkőzés, aztán következett a Kövérek—Soványak, majd sor került a Színészek—Drogisták meccsre. Az óriási siker nyomán megrendezték az első városokközötti mérkőzést, sőt országok futballcsapata is mérkőzött egymással. Ma már az Anglia— Kontinens mérkőzésnél tartunk. Szó van azonban az Európa—USA, majd Eurázia—USA mérkőzésről. A magyarok állítólag a Holddal is tárgyalnak, ahol már sok portya volt. A Marssal való mérkőzést valószínűleg lemondjuk, mert ott a játékosoknak három lábuk és két fejük van, a karokról nem is beszélve. Lehetséges azonban az is, hogy mégis játszunk a Marslakókkal, de az a kikötésünk, hogy ők — minthogy több lábuk van — kevesebb játékossal álljanak ki. A helyzet nem könnyű, nehéz lesz tovább folytatni ezt a mérkőzéssorozatot. A világegyetem például hiába keres ellenfelet, senki sem jelentkezik. Még a más főiskolások, vagy egytemisták sorából sem. A BOK-zártakor értesülünk, hogy az elmúlt vasárnapon világraszóló mérkőzést rendeztek, éppen Budapesten, a Budafok—Állócsillagok meccset. Néhány csillag (Cseh, Kardos, Mutter) a hullócsillagokhoz igazoltatja magát, bár a Hungária vezetősége Kardost a Tejútra akarja beosztani. A siralomházban — Mi az utolsó kívánsága? — Az olasz válogatott csapatot szeretném látni Budapesten... Erélyes A játékvezetőhöz beállít a pénzbeszedő: — Kérem, mikor tetszik megadni a tíz pengőt? — Ne reklamáljon! issa Sétakocsizás a Latorca utcában Melly gazda: Még jó, hogy ez a csikó a balszélen remekül húz... Lemondás! Lemond! Lemondani! — Saját aszkétánktól — A BÖK örömmel állapítja meg, hogy napjainkban végre közkeletű lett a legszebb emberi erény: a lemondás. Csak röviden utalunk arra, hogy az utóbbi időkben lemondtuk a román—magyart, az olaszok viszont lemondták az olasz—magyart, a Ferencváros lemondta a Fradi—Kispestet, az Újpest le akarta mondani Szeged —Újpestet, lemondtuk az Anglia —Kontineset, Hertzka lemondta a lengyel—norvég meccset. Ez a múlt. A jövő — mint azt a BÖK jelentheti — még sokkal vigasztalóbb. A következő lemondások állnak küszöbön: Fekves III. nem megy az Arsenalba, mert az angol fontot nem tartja elég stabilnak. A Hungária szurkolótábora lemond az idei bajnokságról, mert Kardosnak szabadságolási nehézségei vanak. Hlavay lemond arról, hogy a belső hármas valaha is gólt lő még. Mindez azonban kisebb baj lenne. A nagyobbik hiba az, hogy az MLSz itt áll lemondható válogatott mérkőzés nélkül. Éppen ezért szóba került egy Magyarország— Sziám mérkőzés terve. Amint Sziám elutasító válasza megérkezik, a mérkőzést lekötik. Hogyan lesietünk 20 perc erélyesei.. ?? A BÓK expressz-tanfolyama Általános a panasz, hogy egyébként derék játékvezetőink nem elég erélyesek és önérzetesek s ezért a mérkőzések gyakran elfajulnak. A BÖK most pontokba foglalja az erélyes játékvezetés szabályait. Aki ezt bemagolja, tíz perc alatt önérzetes lellet Tehát: 1. Amidőn a pályára lépsz, ne feledd, hogy te is csak olyan ember vagy, mint a többi. „ Te sem vagy gép! Téged is meg lehet sérteni! 3. Ha a játékost magadban figyelmezteted, nem hallja a közönség. ' , . , 4. Ne befolyásoljon téged a reklamálás. Gondolj arra, hogy a játékos is tévedhet. 5. Mielőtt sértegetni hagynád magad, gondold, hogy családod ott ül a tribünön. Nem minden fault esik a 16-os vonalon. 7. , Tiszteld a szabályokat és hoszszú életed lesz a pályán. 8. A játékosok is inkább a szabályokat tartsák be, mint a talpukat. TERÉZVÁROSI BÚCSÚ a veretlenségtől — Hát lehet kérem, lehet! Folyvást! Folyvást! Itt látható Kardos, a lábnélküli futballista, Turán, aki szívet kap, a hajóból kiejtett Szabó, a rosszalkodó Müller, a forgolódó Cseh, az erős Bitó... Csupa szenzáció! Csinyi meglepetés! Csütörtök, 1958 október 20. Kispesten nagyon vígak a szurkólók. Egyikük ezt mondta,: — Én, csak arra vagyok kíváncsi, hol rendezzük a KK-lakomát Magyarázat —"A Hurtgária-vereség is a közös rendezés átka. — Hogy-hogy? — A Budafok nélkül kellett volna rendezni a meccset. Remény Amikor Cseh Matyit, faultolták és a játékvezető nemi fütyült, egy szurkoló bekiabált: — Ellenőr úr, látta? .A kültelki mérkőzés után a rendező egyesület intézője szól a játékvezetőnek: — Három rendőr fogja elkísérni vitathati... — Több nincs? . Heti probléma — Legalább a hölgytenisz- KK a miénk? »mk' *mtaSo