Nemzeti Sport, 1939. április (31. évfolyam, 66-85. szám)

1939-04-28 / 84. szám

mumnmt. m8_______ MJEEBIc Nagy Kató és Gustav Fröhlith együtt filmezik Berlinben Saját tudósítónktól — Berlin, április 28. Most kezdték meg a Tobis johan­­nisthali műtermében a „Renate im Quartett” című vígjáték felvételeit. A négyesnek a külön említett Rena­te nevű fiatal hölgyön kívül három férfitagja van. A négy címszereplő: Nagy Kató, Attila Hörbiger, Hans Brachsewetter és Johannes Riemann. A címszereplők közül azonban csak az egyik igazi főszereplő: Nagy Kató. A másik főszereplő nem is tartozik a négyeshez. Sőt, miatta lesz a végén hármas a négyesből. Ezt a főszerepet Gustav Fröhlich játsza. Sok humor, szerelem és zene lesik a Tobis új vígjátékéban. .. Kis hírek Az egyik amerikai filmgyár Nick Carter-sorozatot akar készíteni. Ér­demes?...* Az amerikai Warner történelmi filmet akart készíteni Londonban Erzsébet és Essék szerelméről, A hölgy és a lovag címen, d­e meg­gondolta a dolgot és felbontotta a filmre vonatkozólag kötött szerződé­seket.* Két érdekes film van a jövő hé­ten bemutatásra kerülő filmek kö­zött. Az Uránia hétfőn mutatja be az Arany az asszonyért című filmet s­ a jövő heti filmek között van a Feleségem a detektív című film, William Powell pazar vígjátéka is. PÉNTEK, április 28. Budapest I. (540-5 m): 6.45: Torna. — Hírek. — Hangl­emezek. — 10-00: Hírek- 10.20: Pest-budai újdonságok 1848-ban­. Irta: Molnár Endre. — 10.45: Az öregedő nő. Wiesinger Frigyes dr. előadása. — 12.10: Séta a Budapesti Nemzetközi Vá­sáron. A közvetítést vezeti Budinszky Sándor. — 12-40: Hírek. — 13-00: Csorba Gyula cigányzenekara. — 14.30: Hírek. 15.45: Rádióüzenetek a Nemzetközi Vá­sárból. — 16.00: Helyszíni közvetítés a Keleti pályaudvarról. Teleki Pál gróf minisz­terel­nök és Deáky István gróf kül- Mozik műsora Bemutató mozik ÁTRIUM (Margit-körút 55. Tel.: 153 034. 154—024.) fél 6. fél 8. fél 10. Szomb., víss.: fél 4-kor is. Hajnali esküvő. (Er­ről,­­ Flynn, Rosalind R­ussel, Olivia Havilland.) Híradók. CITY (Vilmos császár­ út 36. Tel.: 111- 140.) #/*6. %8. 8410. Szombat, vasárnap: %­4-kor is. Hajnali esküvő. (Erről Flynn, Olivia de Havilland, Rosalind Buseel.) Híradók. CORSO (Váci­ utca 9. T.: 182-818.). Fél 6, fél 8, fél 10. Szomb., vas.­: fél 4-kor ifi-Mickey Rooney: A Hardy fiút szeretik alanyok. (Vígjáték.) Híradók. BÉCSI (Teréz-körút 28. Tel.: 121-343, 125- 952.) 6, 8, 10. Szomb., vas.: 4-kor is. Rasputin. (Harry Baur.) Híradó. FÓRUM (Kossuth Lajos­ utca 18. T­: 189- 545, 189—707.) négy. 6, fél 8,­­10- Szomb., vas. négy 4-kor is. Három kis angyal. (Deanna Durbin.) Híradók. KAMARA (Dohány­ utca 42. T.: 144—027.) 4, 6, 8, szomb.. Vas.: 10-kor­ is. Hófe­hérke és a 7 törpe. (Walt Disney.) Ze­nélő tündérek. OMNI­A (József-körút és Kölcsey-u. sarok. T.: 130—125.) 5, negyed 8, fél 10. Vas.: 4, 6, 8, 10. Nagy keringő. (Luise Rai­­ner.) IZÁDIUS (Nagymező-utca 22. T.: 120—564, 122—098.) negyed 6, fél 8,­­10. Szomb., vasárnap: 3-kor is. Szerelmesek. (Jean­nette Mac Donald, Nelson Eddy.) Hír­adó. 2-ik hétre prolongálva 1 ROYAL APOLLO (Erzsébet­ körút 43. T.: 141-902. 342-946.). Negyed 6. fél 8. %10- Szomb., vas.: 4, 6, 8, 10. Fiúk városa. (Spencer Tracy Mickey Rooney.) Hír­adók. 4-ik hétre prolongálva! SCALA (Teréz körút 60. Tel.: 114-411.) negyed 6. fél 8.­­10. Szomb. és vas., 3-kor is. A malackai nő. (Edwige Feuil­­lire.) Híradók. URÁNIA (Rákóczi-út 2. Tel.: 146-046.) 5. negyed 8. fél 10. Szomb., vas., ünnep. fél 3-kor is. A zöld császár. (Gustav Diessl, Carola Höhn.) Nincs új a nap alatt. Híradók. 2-ik h­étre prolongálva. Vas. d. e. 11. Mészáros Kálmán d**.: 15 év Abesszíniában. Utánjátszó mozik BROADWAY (VII. Károly-krt 3. T.: 144— 212.) fil 4, fél 6, fél 8, fél 10. Szomb., vas.: fél 2-kor is. (Hétköznap az első, szomb., vas. az első kettő mérs.) Színi­iskola. (Luise Rainer, Paulette God­­dard-­ Vas. d. e. 11. Sportmatiné: Olimpia I. CAPITOL (Baross-tér 32. Tel.: 134—337.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas., ünnep: fél 2-kor is. (Első mérs.) A varieté csillagai. (Bordy, Simor, Jávor, Paffer.) Lakodalmak állatországban. 2-ik hétre prolongálva! CORVIN (József-körút és Üllői-út sarok. T.: 138-988, 139-584.). Fél 4. fél 6. fél 8, fél 10 Vas.: fél 2-kor is. (Elsőn 1000 hely 40—50 Cill.) Fehérvári huszárok. (Ka­­bos, Páger, Egri.) Híradók. Kisérő műsor. Vas. d. e. fél 11. Tarabanova. ELIT (Szent István-körút 16. T.: 114—502.) 4, 6, 8, 10- Vas.: 2-kor is. Vágyak val­­cere. (Három keringő. — Csak 16 éven felülieknek.) Híradó. HOLLYWOOD (Bethlen tér 4. Tel.: 143-455.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) A pajkos her­cegnő. Jeanette Mac Donald.. . Nelson Eddy.) Prolongálva! Vas. d. B. fél 11: 1 bajtárs.­­Robert Tayb­att LLOYD (d­omán-utca 7/a. Telefon: 111-994.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. (Első mérs.) Mesterdalnokok (3 Ritz). Popeye. Kiku vadnyugaton. PALACK (Erzsébet-körút 8. Tel.: 136— 543.) 4 , 6, 8, 10. Szomb­, vas.: 2-kor is. (Első mérs.) Bors István. (Tolnay, Já­vor.) Prolongálva! Híradók. Vas. d. e. 11. Hurricane. SAVOY (Üllői­ út 4. Tel.: 146-040.). Fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas., ünnep: fél 2-kor is. (Első féláru.) 3 K­itz Brothers: Mes­terdalnokok. Popeye. — Kiku.­ Vas. d. e. fél 11: burleszk és D. O. X. Nincs kegyelem! SIMPLON (Horthy Miklós­ út 62. T-: 268— 999.) Fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Pajkos hercegnő. (Jeanette Mac Donald.) Híradó. Vasárnaptól: A varieté csillagai. (Páger, Jávor, Bordy.) STÚDIÓ (Akácfa­ utca 4. Tel.: 140-840.) 11, 2, 4, 6, 8, 10. (Első 3. vas.: első kettő félém.) Szajnaparti szerelem. (Jean Ga­bin, Vivianne Románcé.) 3-ik hétre pro­longálva. Híradó. Tovább játszó mozik ALKOTÁS 1 Gömbös Gy-o. 11. T.x 155—374.) fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor. Alexandert Ragtime Band. (Alice Faye.) Híradó. Vas. d. o. 11. Szivek csalogánya. BUDAI APOLLO (Széna-tér. T-: 351 500 ). fél 5.­­7, 9. Vas.: fél 2. fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vadrózsa. (Dayka, Simor.) Hazatért Ruténföld. ELDORADÓ (Népszínház­ utca 31. T-: 133— 171.) A, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. A Heardy gyerek esete a szerelemmel. A vissza­tért Ruténföld. Híradó. Vas. d. e- 10, fél 12. Sally. A fakir. HOMEROS (Hermina-út 7. T.: 296-178.) .5, 7, negyed 10. Vas.: fél 1-től folyt. János vitéz. Kiegészítő műsor. IPOLY (V. Csáky­ utca 65. T.: 292-626). 5, 6,8, fél 10. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas : fél 2-kor is (Első mérs.) Alibi. (Erich v. Stroheim.) A hazatért Ruténföld. Híradó. Vas. d. e. fél 11. Szivek csalogánya. JÓZSEFVÁROSI (Kálvária-tér 7. Telefon: 131-644.). fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas. fél 2-kor is. (Első mérs.) Tilos utakon. Corinne Luchaire.) A hazatért Rutén­feld.­­Vas. d. e. fél 11. Sztrájkol a sze­relem. (Eddi© .Cantor.) OLYMPIA (Erzsébet­ körút 26. T.: 342-947.) 11, 2, 4, 6, 8, 10. (Elso­n 30 fillértől.) Alibi. (Erich v. Stroheim, Albert Pre­­jean.) Képek orvosa. Híradó. OTTHON (VIII. Beniczky­ utca 3-5. Tel.: 146—447.) négy. 4, négy. 6, négy. 8, négy. 10. Vas. negyed 2-kor is. (Első mérs.) Tiszavirág. (Tolnay, Lehotay.) Fez és fátyol. Híradó. Vas. d. e. 10, fél 12. Asszony a hadihajón. (Victor Francén.) PÁTRIA (Népszinház­ u. 13. Tel.: 145-673.) •/a8, %10. Vas.: %2-kor is. (Első mérs.) Alibi. (Erich v. Stroheim, Albert Prejeau.) A Ruténföld vissza­térése. Vas- d. e. fél 11. D. O. X­Nincs kegyelem! FHÖNIX (Rákóczi-út 68. Telefon: 144-454.) Folytatólagosan: 11, 1, 3, 5,­­8, fél 10. (Első 3 mérs.) Ködös utak. (Joan Ga­bin, Michele Morgan.) A jég fejedel­mei. Híradó. REX (István-út 39. Telefon: 139—416.), fél 5,­­7, 9. Szomb.: fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Tisza­világ. Tolnay, Rózsahegyi, Lehotay.) A haza­­tért Anténföld. Híradó: KIALTÓ (Rákóczi-út 70. Tel.: 139-197.) Fél 11. fél 1. */43, 5, 108, fél 10. Vas.: 10, 12, 2, 4, 6, 8, 10. fElsön 40, 50. 60 fül.­helyár.) Tilos utakon. (Corinne Lu­­chaire, Annie Ducaux*) A Rnténföld tocairee Híradó*­­ ... ü­gyminiszter elindul Berlin felé, Hitler német birodalmi vezér és kancellár hi­vatalos látogatására. — 16.15: „Mada­gaszkár". Irta: Wehner Józsefné. Utána* Ifjúsági közlemények. — 17.00: Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 17.10: Hit­ler német birodalmi vezér és kancellár beszédének magyar nyelvű ismertetése. — 18.05: A világjáró Hopp Ferenc és mú­zeuma. Felvinczi Takács Zoltán dr. elő­adása. — 18­35: Komjáthy­né Füzesséry Mária zongorázik. Brahm­s-művek. 18.55: A rádió és a háború. Irta vitéz Suhay Imre. — 19.30: „A nagyidai cigányok.“ Vígopera három felvonásban, 7 képben. Zenéjét szerezte Rékai Nándor. Arany Ján­os költeménye nyomán írta Kulinyi Ernő. Vezényel Rubányi Vilmos. Csőri, cigány vajda: Hámory Imre; Laboda, gaz­dag cigány: Komáromy Pál; Mara, mos­tohalánya: Tamás Ilona; Pityke Laci, ci­gánylegény: Laczó István; Diridongó: Boruló József; Rasdi, cigányjósnő: Gere Lola; Csim­az cigány: Vitéz Tibor: Pók Mihály generális: Maleczky Oszkár. — Az I. felv. után kb. 29.25: Sportközle­mények. — A II. felv. után kb. 21-40: Hírek. — 22.44­: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. -- 23.09: Kiss Lajos cigányzenekara muzsikál. — 00.05: Hí­rek. Budapest II. (834.5 m). 12.09: Hitler német birodalmi vezér és kance­llár be­széde a német birodalmi gyűlésen. Köz­vetítők Berlinből. — 17.10: Heinemann Ed­e ja­zz-zenekara játszik. — Közben: „Szép magyarság". A tükörszavak. — 18.15: Komjáthyné Füzecséry Mária zon­gorázik. — 18.35: A kassai rádió műso­rából. Duchovite Sándor, a legnagyobb ruszin költő emlékestje. Közvetítés Ung­­várról. — 20.00: Hírek. — 20.29: A rádió szalonzenekara. Kassa (259­ 1 m). 11-10: Izmailíkozva Liza mesél: „Masa, Dasa és a medve**4 5 * * * * 10 11.35: Hírek magyar, szlovák és ruszin nyelven. — 15.25: A kassai Zeneiskola kamaraegyüttesének műsora. Vivaldi: D-moll zongoratrió. Játszók: Tímár László, Hunerka Mik­y, Buchner Sándor dr. — 15.50: Hírek­ — 16.09: „A trianoni békeparancs­okai és kulturális következ­mények." Kárpátfalvi József előadás.** 16.25: Hanglemezek. Dalok a „Hófehérke és a hét törpe" c. filmből. — 18.05: Kriszt Klára énekel zongorakísérettel. — 18­35: Duchnovits Sándor, a legnagyobb ruszin nemzeti költő emlékestje. Közve­títés Ungváriról. Emlékbeszédet mond Ivancsó Antal dr. Közreműködik a „Ver­­ehovina" énekkar és balalajka együttes. Vezényel Illadovik István. Szaval: Gön­cz­y László. A Szegedi VE vasárnap rendezi a vi­déki vívók számára kiírt Hősök emlék­­kardversenyét. A versenyre idén a vidé­kiek rendkívül nagy számban neveztek , így bizonyos, hogy a szegedi verseny igen szép küzdelem lesz. A Hősök emlék­versenyére 37 nevezés érkezett, a­mi még fővárosi viszonylatban is igen nagy szám. Elmarad az UTE vasárnapra kitűzött versenye. A versenynaptárban az UTE pár­baj­tőr versenye szerepel ezen a vasár­napon. Ez a verseny elmarad. Helyett * *­e a BBTE vállalta a párbaj­tőr verseny ren­dezését. Népes mezőny indul a BBTE másod­­osztályú párbajtőrversenyén. A BBTE az A­tti­la­ U­tcai vívótermében rendezi párbaj­tőr ver­senyét délelőtt 9 és délután 5 órai kezdettel. A versenyre a következők ne­veztek: LASE: Sebők, Sárváry, Ács. — Egyi­­kív.: Székus, HTVK: Bolgár, Csor­na, Marczalkövy, Lükkös, Vály, Bérczy, Spárta AC: Bartos, UTC: Vigyázó I., Vi­gyázó II., Farkas, Márkus, BBTE: Tar­­czaly, Gönczy, Ssd­lerbach, Tilly. Olasz vívók Alexandriában. Alexandriá­ban a hét elején nagyszabású vívóest volt, amelyen részt vett az olasz élgárda egy része. Marzi, Verat­ti, Marco Man­­giarotti, Biagini kisasszony és Motta kis­asszony vívott bemutatót a közönség nagy tetszésétől kísérve. A „Bulcsú” Polgári Lövész­ Egyesület május 5—6—7-i országos nyílt versenyen 5 csapat és 1 egyéni vándordíj kerül el­döntésre. A verseny eredményei elé nagy várakozással tekint az egész lö­­vésztársadalom, mert a válogatott keret egyik legerősebb erőpróbája lesz. Szor­galmas edző munkájuk után itt szere­pelnek első alkalommal a nyilvánosság előtt a válogatott keret hölgytagjai is, kik a lengyel postaverseny feltételei szerint kiírt versenyszámban indulnak. Versenykiírások igényelhetők IV., Cu­kor­ utca 6. vagy telefon: 186-785. Neve­zés szövetségi űrlapon május 1-ig adandó be. A KISOK VIZIPÓLÓ VIGASZDÍJ döntőm­érkőzéseinek első fordulóját rendez­ték tegnap. Eötvös g.—Kegyesrendi g. 5:1 (2:1). Ve­zette: Bányász. Eötvös: Hufnágel — Bánó, Damó — Kerinthy — Somfai, Baló, Csoknyay. — Kegyesrendi: Dunka — Réti, Destelk — Nagy — Schütz, Horvátovich, flCsászárfü­rdő uszodái L hó 6téester) megnyílnak Beosztás az eddigi: csupán hétfő, szerda, pénteken a nyitott uszoda reggel 9-től délután 5-ig hölgyeké Az urak ezeken az órákon a fedett uszodát használják. Délelőtt 3 ig és este 6 órától mérsékelt árak. Ágoston. — Az Eötvös voak a második félidőben talált magára. A kevés edzés­sel bíró kegyesrendi néhány nagy hely­zetet kihagyott. — Góldobó: Karinthy 2, Baló, Bánó ca Csoknyay, illetve Nagy. Rákóczi f.—Verkőczy g. 6:0 (1:0). Ve­zette Lakó. Rákóczi: Schwanner — No­­votha I., Gelb — Mereich — Németh, An­­dréka. Novotda II. — Verbőczy, Korody — Varga, Cseresnyés — Gergely — Ba­logh, Forgács, Kánig. — Várt eredmény. Góldobó: Norvotha IL 3, 34ereich 3. Astt- UipSra­m B—EM & _____|__l Péntek, 1939 április 28. 4616 csapat nevezett a Komjádi Kupára és az újoncdíjra — Saját tudósítónktól — Az úszószövetség­ által megrende­zendő szövetségi bajnok- és díjmér­kőzésekre a kiírás értelmében ápri­lis 24-én volt a nevezési zárlat. A nevezési zárlatig néhány vidéki ke­rület nem küldte be nevezéseit, de ettől eltekintve meg lehet állapítani, hogy sokkal nagyobb a játékkedv, sokkal nagyobb mezőnyök indulnak az idén, mint az előző esztendőkben. Az évad az újoncdíjjal kezdődik. Ebben a múlt évben 9 csapat vett részt, az idén 16 csapat nevezett. (Igaz, hogy az idei kiírás szankció­kat is tartalmaz azok ellen az egye­­sületek ellen, amelyek nem foglalkoz­tatnak újonccsapatot.) Az újoncdíjban indul: UTE, MTK, MAC, BSE, FTC, III. ker. TVE NSC, NTE, MUE, BBTE, MAFC VVMTK, Postás, Tipográfia, MTE BSzKRT. A többi díjban: I. o. bajnokság: UTE, MTII, MAC, BSE, FTC, BEAC, III. ker. TVE, NSC, MESE. (Kilenc csapat, innen hiányzik a SzUE nevezése.) Magyar Kupa: UTE, MTK, MAC, BSE, FTC, BEAC, III. ker. TVE, NSC. /. B) bajnokság: NTE, MUE, ETC, BBTE, MAFC, VÁC, ETE, MVSC, OUE, SzVSE, Sz. MÁV. II. o. bajnokság: WMTK, Tipo­gráfia, Postás SE, PTSC, Go­dber­­ger, MTE, Szeg. VSE, HTVE, OUE, Sz. MÁV, SzUE. Ifj. bajnokság: UTE, MTK, MAC, FTC, III. ker. TVE, NSC, NTE, MUE, BBTE. Tipográfia: Postás, MTE. Szövetségi díj: UTE, MTK, MAC, FTC, BEAC, III. ker. TVE, NSC. Komjádi Kupa: UTE, MTK, MAC, BSE, FTC, BEAC, III. ker. TVE, NSC, NTE, MUE, BBTE, MAFC, VÁC, Tipográfia, Postás, MTE. essmm Bóbis: „Az utolsó percekben nem voltam teljesen magamnál!“ (Kovács — tetszett) — Saját tudósítónktól — Oslo, április 26. Hatalmas küzdelem folyt a Bóbis—Kotkas nehézsúlyú mérkő­zésen. A b­gelső percekben Bóbis kétszer is majdnem szőnyegre rán­totta az észt birkózót. A közönség zajosan buzdította a kisebb ter­metű magyart. A 6. percben Kot­kas csípőt akar csinálni, a lendü­lettől mindketten kiesnek. Bóbis kerül alulra. A magyar feje hatal­masat koppan, elszédül. Öt percig ápolják és aztán szédelegve tovább birkózik. Az első tíz perc után 2:1 arányú magyar fölényt jelez­nek a pontozók. Bóbis választ: „békába” küldi ellenfelét. Hiába erőlködik a magyar birkózó, nem tudja kiemelni nagy darab ellen­felét. Állásban azután Kotícas megint kidobja Bóbist. Ismét öt percig ápolják a magyar bajnokot, azután ismét folytatják a mérkő­zést. Bóbis győzelmének kihirdeté­sét lelkes tapssal fogadja a közön­ség. Az öltözőben Bóbis a fejét tapogatta: — Alaposan bevágtam, — szi­szegi. — Az utolsó percekről nem tudok semmit, nem voltam teljesen magamnál. Csak apa e emlékszem, hogy csikorogtak a fogaim, akar­tam küzdeni! Boldog vagyok, hogy legyőztem nagynevű ellenfelemet.. Kovács, a veresége ellenére na­gyon jó benyomást tett a szak­emberekre. Földeák, a németek magyar származású olimpiai ed­zője ezeket mondta róla:, , Kovács nagyszerű alakú, te­hetséges birkózó. Ha szorgalmasan dolgozik tovább, nagy jövő vár rá birkózásban. Hecker. Novona „befutott" - A rendezőség Nagy mérkőzések színhelye lesz ma este a Fővárosi Nagycirkusz. .Az est legnagyobb mérkőzésének ígér­kezik a Dick Shikat-—Pierre Kon­stantinon találkozó. Az amerikai vi­lágbajnok és a bolgár bajnok leg­utóbb döntetlenül mérkőzött, a ma esti, háromszor 10 perces küzdelem tehát birkózás lesz a javából! Ha közleménye­i félóra alatt egyik sem bírna a má­sik fölé kerekedni, újabb harminc perccel hosszabbítják meg a mérkő­zést. Izgalmas és érdekes küzdelem lesz a Vilo Búr—Váry Sándor pár­via­dala is. Vilo Búr eddig sorra nyer­te mérkőzéseit, de Váry is kitett már magáért. Oscar Nygreen svéd világbajnok a bolgár Glavanov ellen, Arthur Ghevaert belga bajnok Orgoványi II. ellen, a jamaikai Wal­­ker pedig Országh Sándor ellen veszi fel a küzdelmet. A közönség máris kegyeibe fogad­ta a lengyel világbajnokot, Novinát, akinek mérkőzései egészen különle­ges csemegéi a versenylátogatóknak. Legutóbbi bemutatkozása alkalmával olyan remekül dolgozott Károlyi ellen, hogy a magyar bajnok alig tudott döntetlent kicsikarni a nagy­szerű lengyellel szemben. Piruettek, fejdobások, lábollók, légbukfencek özönével szédítette el Károlyit. Ilyen ragyogó technikájú birkózó még aligha „futott” a magyar főváros­ban. Most már megértjük, hogy No­­vina 1938-ban világbajnok volt. A mérkőzések ma is este negyed 9-kor kezdődnek a Fővárosi Nagy­cirkuszban. Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII. Rökk Szilárd­ utca 4. Telefon: IS 24-99 és I-IS9-77. Levélcím: Budapest 72. Postafiók: 42. Távirati cím: Nemzetisport, Bpest. Postatakarékpénztári csekkszámla 52.SGP. Főszerkesztő: DR. VADAS GYULA Felelős szerkesztő: HOPPÉ LÁSZLÓ Felelős kiadó: ____________KULTSÁR ISTVÁN___________ ELŐFIZETÉSI DÍJ: Belföldre ttj hőre .. .. „ .. .. I.R P Belföldre negyedávre •• •« •• •» G»*“*“ P Észak-Amerikába •• •• •• •• •. 1#.— P Rffyék külföldre................ •• •• •• ••— P Fiókadminisztráció Szlovákiában: Novinárstvo. St. Szobor, Bratislave* SchöndorfeLá 53. Nyomatott a Stádium Rt. körforgó képein. Felelve: Gyik­y Aladár Igazgató. Kassa város birkózó bajnokságát má­jus 7-én rendezik a V­er­i­tas - terem­­­ben. A bajnoki versenyre rengeteg­ nevezést vár­nak. A versenyt a KAC rendezi. Az asztali­tenisz csapatbajnokság­ neize­zési zárlata csütörtökön­­este volt. .TóJ «­.!kecü!!. Az össze® jobb egyesület todini. A­­mérkőzéseket vasárnap és kedden WMh­­ezik. Sorsolás ma, pénteken. . _ ^ | .

Next