Nemzeti Sport, 1939. június (31. évfolyam, 107-128. szám)

1939-06-12 / 115. szám

12 SpoleT Budapest-Léva-Budapest 215 km Gere PSE egy hármas élcsoporttal kilenc perces megugrással győzött az FTC jubiláns országúti versenyén — Saját tudósítónktól .­ ­ A negyven esztendős fennállását ünneplő FTC tegnap, vasárnap dél­előtt közel 300 induló résztvételével kilencosztályfutamos országúti mér­kőzést rendezett a bécsi országúton. A vezérosztályosok a Budapest— Léva—Budapest városok közötti, eredetileg 240 km-esre tervezett, de a valóságban csak 215 km-es útvo­nalon mérték össze erejüket, a mel­lékversenyekben a többi osztályok résztvevői csaptak össze. A Budapest—Léva—Budapest tor­na óriási meglepetést hozott. A nagyágyúk zöme, a „hajrákirályok’* ismét elkönnyelmüsködték a ver­senyt és talán az egyetlen Erösst kivéve (Karaki betegen rajtolt) nyugodtan tűrték, hogy az egyéni robbantók akkor és úgy szeleljenek el a mezőnytől, amikor és ahogyan akartak. A legkisebb ellenállást sem fejtették ki térveszteségük le­­morzsolására. A szövetség jól tenné, ha ezt a sportra annyira káros verseny­vezetést a jövőben büntető pontokkal torolná meg. E hosszútávos mérkőzés hőse Szekeres II. és Gyarmaty, akik­hez későbben Gere csatlakozott. ők hárman megszöktek a bolytól és lelkes kezdeményezésüket a táv vége felé felzárkózó Mádyval egyetem­ben kirobbanó siker koronázta. Kö­ner WMTK, 25. Matyasovszky Tipográ­fia, 26. Takács RESC, Varga MPSE, 28. Zilahi WMTK, 71 induló. Ifjúságiak 60 km: 1. Papp PSE 1:51, 2. Reichel Fev. KE 1:51:30, 3. Vida FTC rajta,­­ 4. Németh MPSE rajta, 5. Szabó Beszert rajta, 6. Váczi DVSC, 7. Steiner Tipográfia, 8. Fischer RESC, 9. Bács WMTK, 10. Kreh MOVE, 11. Szőke MPSE, 12. Bende DVSC, 13. Jáhor RESC 1:52:35,14. Németh PSE, 15. Kutasi FTC 1:55:15, 16. Szép RESC 1:57:10, 17. Kas­sai DVSC 1:58:05, 18. Weisz­ Beszkrt 1:58:55. 49 induló. Szeniorok 60 km:: 1. János PSE 1:53:10, 2. Bencze MPSE 1:53:11, 3. Vida FTC 1:54:6, 4. Kovács Fer. KE 1:54:14, 5. Bé­lán FTC 1:55:15, 6. Salfauer Vil. KK 1:57:16, 7. Laprai PSE 1:57:55, 8. Rei­­chert WMTK 1:58:55. 12 induló. Vaskerekesek A) oszt. 60 km: 1. Mancz RESC 1:50:40 , 2. Horváth WMTK 1:50:41 3. Pusztay WMTK 1:50:42, 4. Kuncze WMTK 1:50:43 , 5. Wils MPSE, 6. Osz­­wald KSzKK, 7. Scheidl Beszkrt, 8. Hu­szár Vil. KK. Vaskeerekesek­­B) csoport 60 km: 1. Südy Beszkrt 1:52:01, 2. Róbert KSzKK 1:52:02, 3. Bak WMTK 1:52:03, 4. Brummelt FTC, 5. Cser­k KSzKK, 6. Czeisler WMTK rajta, 7. Cikora DVSC, 8. Kucsera FTC, 9. Merduch FTC, 10. Rimóczy DVSC, 11. Krezenka FTC, 12. Ruzicska KSzKK, 13. Kassai DVSC, 14. Magyar RESC, 15. Löki MPSE, 28. induló. A Budapest—Léva—Budapest távverseny az egyéni országúti bajnokság második futamának számít. A bajnokság második fordulója után a helyzet a következő­: 1. Mádi 5+12·17 és Nyilasi 10+7·17, holtversenyben, 3. Gere és Liszkay 15—15 pont, holtversenyben, 5. Erőss és Nemes 12—12 p., holtversenyben, 7. Szekeres II. 10 p., 8. Karaki 9 p., 9. Kárász, Sas és Gyarmati 8—8 p. 12. Sípos 5 p., 13. Né­meth és­ Bacsilla holtversenyben 3—3 p., 15. Nótán 2 pont. Kerékpárok, alkatrészek óriási választékban szaküzletben Ulli BUSÓK. VII., Thököly­ út 26 Kedvező fizetési feltételek.­­ Ezer­képes árjegyzék ingyen fel 9 perc előnnyel verték a majá­­lisozó primadonnákat, akik külön csoportban, nagypapás hajrában küzdöttek a további helyezésekért. Részletes eredmények:­­ 1. Gere PSE 6:22:40, 32.270 m-es óraátlag, 2. Mády MPSF, 6:22:41, 3. Szekeres II. WMTK 6:22:42, 4. Gyarmaty MPSE 6:31:21, 5. Nyi­lassy Törekvés 6:43:05, 6. Erőss I. WMTK 6:43:07, 7. Sípos MPSE 6:43:09, 8. Sass WMTK 6:43:14, 9. Bacsilla MPSE 6:43:16, 10. Karaki BSzKRT rajta, 11. Liszkay Törek­vés 6:43:19, 12. Brechel WMTK 6:43:21, 13. Patus PSE 6:44:15, 14. Thoma PSE 6:58:01. A mezőny jótékony oldalszél­tel tá­mogatva rajtol. A 15-ös kőig együtt hajt, itt Szekeres II. és Gyarmaty megugrik, a boly nem üldözi, úgy­hogy a szökevények a közben az élre zárkózó Gerével Léváig 6 per­ces előnyre tesznek szert. A fordító . Kerékpárok, segéd­­motorosok, alkatra­szok, leszállított áras ALFA, Dob­ utca egy előtt Erőss küllőszakadás miatt ke­reket cserél, de hamarosan ismét felzárkózik­­az üldözőbolyba s mind­járt támadást indít. A sebességit azonban senki sem veszi át, nincs aki vezessen. Mády végre megunja ezt a lélektelen hajtást és elszelel. Senki sem megy utána. Gere 2:55-el fut át elsőnek Léván. Hatalmas tö­meg fogadja őket a város főterén. A szökevények előnye egyre nő. A Derahegy alsó szakaszában Gyar­maty elkészül erejével, leszakad. A továbbiak során váltott vezetés következik, majd Gere pompás haj­rája, mellyel Mády előtt bebiztosítja magának a győzelmet. MELLÉKVERSENYEK: I—II—III. oszt. 140 km: 1. Fülöp MPSE 4:14:06, 2. Takács Vil. KK rajta, 3. Pos­tás Törekvés rajta, 4. Kovács Vil. KK rajta, 5. Schrempel Sólyom KK rajta, 6. Jónás WMTK 4:14:24, 7. Király WMTK 4:15:30, 8. Eckert WsMTK 4:16:14, 9. Ví­zügyes KSzKK 4:22:45 p. 39 induló, IV. oszt. 140 km: 1. Zuckermann WMTK 4:23:03, 2. Farkas MPSE rajta, 3. Papp Vil. KK rajta, 4. Vida Tipográfia rajta, 5. Varga MPSE rajta, 6—13. holtverseny­ben: Kremlitza PSE, Hagi Sólyom KE, Homics RESC,­ Borka Beszkrt, Valics WMTK, Krapit PSE, Virág MPSE, Cin­­koczy MPSE, mind rajta. 14. Strohmeyer Beszkrt, 15. Gurgol Beszkrt, 16. Gyömöry Beszkrt. 29 induló. V. oszt. 140 km: 1. Rajczy PSE 4:38, 2. Pataky Vil. KK rajta, 3. Banai Beszkrt, 4. Kovács Dunakeszi MOVE rajta,­­5. Blaumer Tipográfia, 6. Thoma Törekvés, 7. Tóbiás Sólyom KE, 8. Klemayer WMTK, 9. Rachtl Fev. KE, mind rajta, 10. Lukács KKK, 11. Szent Vil. KSC, 12. Szőke WMTK, 13. Karsai RESC, 14. Se­­hob Beszkrt, 15. Vojcsik WMTK, 16. Hor­váth MPSE, 17. Krak­át RESC, 18. Ta­kács MPSE, 19. Erdős PSE, 20. Dudás FTC, 21. Csizmadia MPSE, 22. Gera Tipo­gráfia, 23. Kuklics rspi-Rm** @ casn&i O­V­A 11T YS ' ra/AUTOJ Alig 300 kilót nyomott Lurani kis 500-as Nibbioja, amellyel 171 km-es világcsúcsot futott! — Saját tudósítónktól ■— Általános feltűnést keltettek az angol­­ Gardner őrnagy új világ­csúcseredményei, melyeket a mi­nap a dessaui német betonszala­gon állított fel. Gardner 1100-as MG-jén elérte a 300-as átlagot, ami szinte hihetetlen eredmény. Talán ennél is jelentősebbek voltak azok az eredmények, ame­lyeket, az olasz Lurani gróf ért el szintén a dessaui betonon, kis 500-as Nibbioján. Lurani maga építette­­ ezt a furcsa, szinte gye­rekjátéknak tetsző kiskocsit és felszereltette kéthengeres, léghűtéses Guzzi motorkerékpár motorral. A Nibbio-r motorja a kocsi fa­rán talált elhelyezést, a gép ma­ga tökéletesen áramvonalazott, papírvékony aluminiumburok van. Megjelenik szerda és szombat kivételével, minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vili, Löki, Szilárd­ utca A. Telefon: 1-321-99 és 1-339-77. Levélcím: Budapest 72. Posta­fiók: 12. Távirati cím: Nemzetisport, Bpest. Postatakarékpénztári csekkszámla 53.366. Főszerkesztő: DR. VADAS GYULA Felelős szerkesztő: HOPPÉ LÁSZLÓ Felelős kiadó: ___________KUS­TSÁR ISTVÁN___________ ELŐFIZETÉSI DÍJ­ Belföldre egy hóra .. .. .. .. .. S.M P Belf­öldre ne­ tredérre .. .. •• .. P Észak-Amerikába • • •• •• •• • • 1.­ P Egyéb külföldre...................................— P Fiókadminisztráció Szlovákiában: Novinárstvo. St. Szobor* Bratislavs* Schöndorfs Lá 53* Nyomatott a Stádium Rt. körforgógrépein. Felelte: Győri Aladár Irjazgató. ja be az egész építményt. A súly­megtakarítás szinte tökéletes ezen a kocsin, hiányzanak az ellenf­ékek, minden a legvéko­nyabban van méretezve, a kere­keken miniatűr motorkerékpár pneuk, így sikerült a Nibbio súlyát a 300 kiló alá rögzíteni és így si­került túlhaladni a 170 kilomé­teres sebességet. Lurani hét osztály csúcsered­ményt ért el és a repülőrajtos kilométert és mérföldet, továbbá a repülőrajtos 5 kilométert sike­rült hajszállal a 170 km-es sebes­ség felett teljesítenie. FŐISKOLAI A TFSG nyerte a József királyi herceg­­vándordíját A főiskolai atlétikai bajnokságok második napja — Saját tudósítónktól —­ Magyarország ezévi főiskolai at­létikai bajnokságainak második fe­lét tegnap délután rendezték a BEAC lágymányosi stadionjában. Az időjárás nem kedvezett a­ ver­senynek, a gerelyvetés alatt hatal­mas orkán söpörte végig a pályát, majd utána óriási felhőszakadás tette alkalmatlanná a pályát. A legjobb eredményt Szigetvári érte el 200 méteren. A többi számokban közepes eredmények születtek. A női számokban nem volt említésre méltó eredmény. Részletes eredmények: 800 m síkfutás (10 induló): 1. Aradi MAFC 1:58, 2. Keresztúri TFSC 2:02.1, 3. Szarka TFSC 2:02.4, 4. Szigeti BEAC 2:03.3, 5. Pataki 2:05.2. — Vidéki bajnok: Halász PEAC, 2. Derzsi KEAC. — Aradi 58.9-re futja az első 400 m-t. Keresztúri 600-ig együtt megy Ara­dival, innen Aradi fokozatosan el­húz és fölényesen győz. 900 m síkfutás (14 induló, * elő­futam) : 1. Szigetvári PEAC 22.4, 2. Császár REAC 22.9, 3. Gábor DEAC 23.2, 4. Kőszegi PEAC, 5. Légár TFSC. — Vidéki bajnok: Szigetvári, 2. Császár, 3. Gábor. — Szigetvári rajtol a legjobban, amikor befordul a célegyenesbe, már 4 m előnye van. Ezt az előnyt a célig még fo­kozza. Oldalellenszél. Magasugrás (14): 1. Simon PEAC 178, 2. Molnár DEAC 175, 3. Fell­­ner TFSC 170, 4. Csányi III. BEAC 165, 5. Király TFSC 165. — Vidéki bajnok Simon, 2. Molnár, 3. Kap­ros DEAC. — Simon nincsen jó formában. 400 m gát (5): 1. Hetényi BEAC 57.3, 2. Görög BEAC 60.1, 3. Ke­resztúri TFSC 60.2, 4. Balassa DEAC 61.9, 5. Bertalan MAFC. — A versenyt nagy szélben futották, Hetényi tud 57-en belül is. Vidék­i bajnok: Balassa. Gerelyvetés (11): 1. Csányi III. BEAC 57.65, 2. Takács MAFC 57.12, 3. Koltai TFSC 54.54, 4. Timár TFSC 50.24, 5. Tőrös DEAC 45.80. Vidéki bajnok: Törös, 2. Asbóth, 3. Cseprhely. — Végig zavaró oldal­hátszél. 5000 m (8): 1. Lovász MAFC 16:03, 2. Aradi MAFC 17:04, 3. Pa­taki MAFC 17:27, 4. Ambrus DEAC 17:5, 5. Cseuz MAFC. — Vidéki baj­nok: Ambrus, 2. Hódy.­­­ Szakadó záporban futottak. Hármasugrás (12): 1. Kapros DEAC 13.48, 2. Simonyi TFSC 13.28, 3. Nemesdaróczy TFSC 13.03, 4. Fellner TFSC 12.73, 5. Buják MAFC 12.68. — Vidéki bajnok: Kapros, 2. Gábor, 3. Molnár. Női számok So­gát (3 ind.): 1. Szovják TB­SC I­­­­. 2. Romák ’t­FSC 14.7, 3. Pora TFSC 15.1. — Szovják könnyen győ­zött. Diszkoszvetés (8): 1. Eörsy TFSC 28.41, 2. Fáry 27.23, 3. Takács TFSC 25.19, 4. Börzsök TFSK 23.77. Távolugrás (5): 1. Szovják TFSC 476, 2. Somorjay TFSC 470, 3. Né­meth TFSC 468. Gerelyvetés (4): 1. Szilágyi TFSC 27.40, 2. Romák TFSC 25.90, 3. Ku­tas TFSC 24.30. A József kir. herceg­ vándor­díját a TFSC nyerte 140.5 ponttal, 2. MAFC 66 p., 3. DEAC 62 p. 4. PEAC 55 p., 5. BEAC 54.5 p., 6. REAC 13 p. .­Se Nfvirg­rtfea L. u 1*74 A világ legnagyobb moziját építik Mexico Cityben. Ez a mozi nagyobb lesz, mint a 7200 ülőhellyel rendel­kező newyorki Music Hall Theater. Nagyon ügyelnek az építkezésnél arra, hogy a hang a teremben min­den helyen tökéletes legyen. A mozi három oldalát úgy építik, mintha térre néző házak és villák között lenne a nézőtér. Az oldalpá­holyokat és a hátsó erkélyt úgy ké­pezik ki, mintha a képzelt házak­nak erkélyei lennének. Gigli a régi mesében kissé furcsa, hogy a híres éneke­sek számára nem tudnak épkézláb filmmeséket írni. A Marionett (Ba­rmi tata: Corso.) című film híres, pihenni vágyó énekesről szól. Az énekes a szellőjében munkálkodik s egy nap jön egy fiatal hölgy s mindenáron fel akarja fedezni a hí­res Rossit. Ez a mese magva. Még szerencse, hogy Gigli a legszebb operaáriákkal feledteti a gyenge mesét. Elég jó még a Lingen— Kemp—Romanovszky—English ko­mikus négyes. OPORTÉRMET , JEZVÍNYT . MORZSÁNYI J. IV. Eskil­ út S. ss. Telefon: 182-517. Humor a moziban Hölgy (hátrafordulva): Uram, nem zavarja önt a kalapomon lévő nagy toll. Férfi: Már nem. A szomszédom ugyanis, aki az előbb elment, volt szíves levágni. Ezüstfátyol óvja egészségét HétfS, 1939 június 12. rRÁDIÖ^ Hétfő, 1555 június 17. Budapest I. 1543 5 in 1 1.45: Toros, -­ Hírek. — Hanglemezek. — 16: Hírek. — 11.55: A Maros-vidéki tutaj. — 10.45: Len­gyelek—magyarok, írta Szalacsi Rácsi Imre. — sz.k­: Patzkó Magda zongorázik. — 12.46: Hírek- 13: A Mária Terézia 3. honvéd- gyalogezred zenekara, vezényel: Figedy Sándor. — 14.30: Hírek. — 16.15: Arany János felvidéki útja. Nagy Sán­­dor dr. előadása. — 17: Hírek szlovák és ruszin nyelven. — 17.11­: Bura Sándor elő lányzenekara. — 17.50: A nyil­alás mű­vészete. .laikus Kálmán előadása. — 18.15: ..Exotikus népek zenéje." (Hanglemez­ről). —­ 18.50: Kell-e magyar iparosodás. Surányi-Unger Tivadar dr. vitája Pün­kösdi Frigyessel. Előadja Surányi-E­nger* Tivadar dr. és Kovrig Emil (Hangfelvé­tel). — 19.15: Hírek. — 19-25: Szakmáry Magda énekel, zon­gorakísérette!. — 19.55: A költő visszanéz­éseire. Arany János­tól Adyig. összeállította Fábián István dr. A verseket Fáy Bála mondja el. —• 26.30: Az Operaházi Zenekar Strauss Ri­­chárd hangversenye. Vezényel Dolmány­ Ernő. Bevezetőt mond Fábián László. 3. Egy hős élete. 2. Til-­ Eulenspiege! vidám ősingjel. — 21.40: Hírek. — 22: Ilpiczky László jazz-zenekara játszik. —■ 22.49: Hírek német, olasz, angol és francia nyelven. — 25: Debreceni Kiss Jóska ci­gányzenekara muzsikál. — Közben: Fin­nek, észtek és magyarok. Vainii Neusska előadása. — 00­05: Hírek, Budapest II, .8:54,5­­mi 18.25: Német nyelvoktatás. — 19.39: Költészet a perga­mennek közt. Iványi-Grü­mnwald Béla dr. előadása. — 20: Hírek. — 29.20: Szalon­­ötös. Kassa (259­­ m). 11.10:­­Teanne d'Arc,­ a hazaszeretet és vallás vértanúja. Sippa Lajos, dr. előadása. — 11.35: Bírok ma­gyar, szlovák és ruszin nyelvem. — 15.25: A kassai szalon nyolcas műsora. — Köz­bem: Hírek. — 17.16: Ruszin hallgatóink­nak. — 17-59: A trianoni békeparancs közgazdasági hatása, Kálgrátfalvy József előad­ása. SPORTÉRMEK LÚD VÍG Bp. Thék E.-n. II. kaphatók Iídm­irjetni, stkiraysk. rífak. stritiit Mozik műsora Bemutató mozik ÁTRIUM­­Margit barát 55. Tel.: 153 034. 154-024.) fél 6. fél 8 tél 10. fizomb., vas-: fél 4-korf is. TiiírmeM. (Játék a szerelemmel. — Lil Dagover, Viktor StaaM Híradók CIT­ (Vilmos császár-út 26. Tel.: HI— 140.) '/11, ^48. %­0. Szombat, vasár­nap: 344*kor is. Az örök csavargó. (Wal­­lace Becry, Wickey Rooney.) A szépség iskolája. Híradó. Prolongálva! COUSO (Váci-utca 9. T.: 182-118.) Fél 6. fél 8. fél 10. Szomb., vas.: fél 4 kor is. Marionett. (Gigli.) Autóverseny a világ körül. Híradó. DÉCSI (Teréz körút 28. T.: 121-343, 125— 952.) 6, 8, 10. Szomb.* vas^i évjárattor is. Honolulu. (Fleanor Powell, Robert Young.) Max Baer edzése. Híradó. Pro­^-longálvaJ..Ma,este Ipakor. Fehér börtön. ((Jita . M^rkfS* Alain­­.Fényes kísérő-műsor. FÓRUM (Kossuth Lajos-Utca 18. T.: 189- 543, 1S9-707-8. fél 6, fél 8, fél 10. Szomb., vas . fél 4-kor is. Parisban huncut a­ lány. (Madem­oiselle Mozart. — Dani­elle Darrieux.­ Híradók. KAMARA (Dohány-utea 42. T.: 141-127.) 6, 8, 10 Szomb . vas.: 4-kor is. Az örök csavargó. (Wal­ce Beary, Mickey Rooney.) Gyerünk a moziba! Prolon­gál val OMNI A Mózsef-körút és Kölcsey 0­ sörök. T.: 130-125.) 5 negyed 8, fél 10. 4, 6, 8, 10. Emmy. (Páger, Kabos,­­Já­vor.) Nászéi tűzoltóéknál. Egyszer volt. Híradó. RAUIUS (Naírymező-ntéft 22 T.: 120—564. 122—OOs.) %6. V48. •&.10 Szomb., vas.: V.4-kor i*. Külváros! szálloda. (Anna­bella, Luis Jouvet ) Híradók. 2-ik hét! ROYAI, APOLLÓ (Erzsébet körmt 43­­.: 141-902, 342-916.) 6. s. 10. Szomb., vas., ünnep: 4-kor is. Dédé. (Dánielle Dar­­­rieux.) Tagiba bábom. (Az olaszok kü­lönleges fémrip­ortja a spanyol háború­ról.) Híradó. SCALA (Teréz-körút 60. Tel.: 114—411) negyed 6» fél ^•“•^'10. 'éti' vas.: 3.kor iá- Szárnyas tengerészek. (Dím­­a de Havilland, Georg Brent.) Ceylon szigete. Híradók. .. URANIA (Rákóczi-út 21. Tel.: 146—046.) 5. negyed 8, fél 10. Vasárnap, ün­nep. ?43-kor is. Intermezzo. (Játék a szerelemmel. — Líl Dagover, I'iktor Stá^i'.­ Tintahalak. Vas. d. e. fél 11. matiné. Utánjátszó mozik BROADWAY (VII. Károly-krt 3. T. 04- 212.) fél 4. fél 6. fél 8, fél 10. Szomb., vas.: fél 2-s­or is. (Első mérs.) Bors Ist­­ván. (Tolnay, Páger.) C­APITOL (Baross tér 32. T.: 134-337.) fél 4. fél 6, fél 8, fél 10. Vas., ünnep: fél 2-kor is. (Első mérs.) 3 kis angyal­­(Deanna Durbin.) Híradó. CORVIN (József-körút és Üllői-út sarok. T.: 138-988. 139—5SI­) Fél 4, fé­l 6, fél 8, Miló. Vas. fél 2-kor is. (Elsőn 1(100 hely 40—80 fill.) Mindenki gyanús. (Küliönle­­ges vígjáték.) Híradó és fényes kísérő műsor. ELIT (Szent István-körút 16. T.: 114- 502.) 4, 6, 8, 10. Vas.: 2-kor is. Fiúk­­városa. (Spencer Tracy, Mickey Rooney.) Hír­adó. HOLLYWOOD (Bethlen-tér 4. Tel.: 142- 455.1 fél 4, fél 6, fél 8, fél 10. Vas.: fél 2-kor is. Első mérs. A nagy keringő. (Fernand Gravet, Luise Rainer.) Híradó. Prodongálva! . . . , fi , LLOYD (Hollám­­ utca 7/a. Tel.: 111-991.) 4, 6, 3. 10. V.is.: 2-kor is. (Első mérs.) Nagy keringő. (Luise Rainer, Fernand Gravet.) Híradó. — Nyitott tetői PALACE (Erzsébet-krt.. T-: 136-54,3.) 4, 6, 8. 10. (Első mérs.) Szélhámosnő vol­tam. J Edvige Feuilliere, Jean Murat.) Híradó-SAVOY (Üllői-út 4. Tel.: 1­6-040.) Fél 4. fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor­­ is. (Első félárú.) Goldwyn Follice. (Forr a vér, forr a dal. — 3 Ritz.) Híradók. SIMPLON (Horthy Miklós-út 62. T.: 208— 999.) Fél 4. fél 6. fél 6. fél 10. Vas.: fél 2-kor is­ Bajtársiok (Pojir.Io m­érité) (Gustav Diósai,­­Carola Jlohnj. Fényes kísérőműsor. . * STÚDIÓ (Akácfa-utca 4. Tel.: 140-840.) 4, 8, 8, 10. Vas­: 2-kor is. (Elsőn fél­­. áru.) • Álomsárkány.. (Murát), F.grj, Pe­­­­rényi.) Híradó. Továbbjátszó mozik At.KOTIS (Gömbös Gy.-o. It. T.­ 155­— 374.) 414. 6, 9. Vas.: */»2. L.). 7. Film.. Tilos utakon. (Annie Pupaux.) Hazaté­rés. (Zaml., leander.) Híradó. BUDAI APOLLO (Széna tér. T.: 3:il-500.). fél 5-től folyt.­, u­tolsó 9-től. Képszünet: kb. 6, fél 8. Vas.: 3. 6, 9. Nyugat leánya. (Jeannette MacDonald') Társán Szyőz. ELDOHA­rt (Népszínház-nira 31. T.: 133-171.) fél 5, fél 8, 9. Vas.: 2, 5, 8, fél 10. Tarzan győz. Zoro-Huru: Norno, lassab­ban a csokikal. N­OMEKOS (Herminá ét 7. T.: 296-171.) 945. 7. negyed lő. Vas.: fél 1 -től folyt. (Kedvező időben fél S-tól a kertben.) Borneo, a tikok szigete- A tiokzatos Mr. Moto. IPOLY (V., Csáky-utca 5- T.: 292 -626.) 5. V.S. fél 19. Szomb.: fél 4. fél 6. fél 8. fél 10. Vas.: fél 2-kor is. (Első mérs.) Hazatérés.­(Zarah­ixander ) K­isérő mű­sor. Híradók. JÓZSEF VIIUISI (Kálvária tér 7. Tele­fon: 134-6­4.) negyed 5-től folyt.1, utolsó 9-kor. Szomb.: fél 4, fél 7, fél 10. Vas.:­3,-6, 9. (Első mérs.) Aranyat asszonyért. (16 éven felülieknek.) Shanghai Express. (Marlère Dietrieh..) OLYMPIA (Erzsébet-krt 26. T.: 312-947.) •TI, 2, H 6, 7, fél­ 10. (Első mére. Nancy három szerelme. (Janet Gaynor.) Roz­maring. (Kabos, Páger.) Tirrad­ó. OTTHON (VIII. Beniczky-utea 3-5. T.: 146-417.) negyed 5-töl folyt., utolsó 9-101. Szomb.: fél 4, fél 7. fél 10. Vas­.: 3, 6, 9. (Első mérs.) Asszony a, válaszúton. (Magda Schneider.) 120-as tempó. (Ma­gyar film.) PATRIA (Népszinház-n. 13. Tel.: 145-673.) 4. fél 6, 9. Szomb.: fél 4, fél 7,­ fél ,10. Vas.: fél 2-kor is. Aranyat asszonyért. (Viktor Staal.) Hajnali esküvő.­ (Erről Flynn, Olivia de Ilávilland.) Híradó: PHÖNIX [Rákóczi út 69. Tel.: 114-451.) Folyt.: 5. negyed 7,­ fél.9., 9. fél 71.­­ Szom­b.: vas.: 3. fél 5, 6, fél 8. 1, fél 11. (Első mérs.) Aranyat asszonyért. (Kir­­sten Heiberg.) Marco Polo kalandjai. (Garry Cooper.) Híradói­. REX István út 39. Telefon: 139—416.1. Fél 5-től folyt., utolsó 1-kor. Vas.: 3, 6, 9. Szerelmes századok. (Saeha Guihry.) Aranyat asszonyért. . . (K. Staal.) Híradók: RIA1.TO (Rákóczi-Ot 70. Tel.: 139+197.) Egyes filmek kezdete: fél 5, 6. fél 8. negyed 11. Szomb.: vas.: fél 2, 3. fél 5, 6. fél 8. 9. negyed 11. (negyed 0-kor csak híradó és 1 film 40. 50, 60 filléres helyér.) Tarzan győz. (Hermann Arni.) Kancy 3 szerelmé.. (Janet Gaynor.)

Next