Nemzeti Sport, 1939. július (31. évfolyam, 129-150. szám)

1939-07-30 / 149. szám

—Kiszelyre nagyon kell vigyáznunk, hogy a 16-os tájékán ne lőhessen zavartalanul, mert akkor baj lehet — mondja Balogh Benzó, akit most már nem zavar, ha a közönség u-u-ú-t kiált feléje — Saját tudósítónktól — A lilák balfedezetével beszél­gettünk szombaton délután a rej­tekhelyen. Kérdeztük: mit szól a Ferencváros új csatársorához? — Nem tudom mi lehetett múlt vasárnap Táncossal és Kis-­­sel — kezdi mondókáját Balogh. Mindkettő klasszis játékos, vasár­nap azonban olyan rossz n­apjuk­ volt, hogy jóformán félgőzzel ját­szottam ellenük. Én azt hiszem , az volt a baja az egész Ferenc­városnak, hogy túlságosan biz­tosra mentek ellenünk. Azt hit­ték, hogy kényelmesen is meg­vernek bennünket. Amikor aztán látták, hogy tévedtek, akkor ide­gesek lettek. Bíróval és Toldival erősebb lesz a Ferencváros jobb­­szárnya. Igaz ugyan, hogy Bíró régen nem játszott, de biztos, hogy nagyon fog akarni, hogy visszaverekedje magát a csapat­ba. Ezért kell félni tőlük. — A Ferencváros abban bízik, — folytatja tovább az újpesti balfedezet — hogy mi most el­­bizakodottak leszünk. Azt hiszem, megint kellemetlen meglepetés fogja őket érni. Ismerem a fiúk hangulatát. Most is úgy akarunk játszani, mint múlt vasárnap. Mintha nem is mi vezetnénk há­rom góllal, hanem a Ferencváros. Sok törleszteni valónk van a Fradival szemben. Szeretnék, ha ezúttal is törleszthetnénk belőle valamicskét. — Nem érez fáradtságot? — kérdezzük Baloghtól. — Egy cseppet sem — hang­zik a válasz. — De úgy tudom, hogy a többiek is jó erőnlétben vannak. Ezzel nem lesz baj. Igaz, hogy sok volt mostanában a nehéz mérkőzés, hétközben azon­ban mindig kipihentük magunkat s így egyáltalán nem lehet nálunk labdaundorról, vagy játékundor­ról beszélni. Sőt! Jobban szeret­nék, ha hétközben több labdát kapnánk, dehát az is igaz, hogy az edző jobban tudja, mi jó és mi nem jó. — Nem zavarja az — faggat­juk —, amikor a közönség u-u-u-u-t kiabál? —­­Valamikor hajdanában — nem mondom — zavart, de most ■már megszoktam. Ha kórusban kiabálják, már nem is hallom. Legfeljebb akkor, ha egy ember kiáltja. Kiszelyről így vélekedik a bal­fedezet : — Szalaynak nem lesz könnyű dolga. Legalább olyan jól kell játszania Kiszely ellen is, mint múlt vasárnap Toldi ellen játszott. Népi szabad hagynia, hogy Kiszely a 16-os körül tisztán lőhessen, mert abból baj lehet. Én azonban azt hiszem, nem lesz baj. Aligha lesz Kiszelynek olyan szerencséje, mint a legutolsó Újpest a Ferenc­város bajnokin volt. Nem fog mégegyszer két olyan szerencsés gólt lőni, mint akkor lőtt nekünk. Jósolni nem akar Balog, csak ezt mondja: — Nekünk nagyon rosszul, a Ferencvárosnak pedig nagyon jól kell játszania, hogy az előny el­tűnjék ... láttunk, őket is meglepte a keret­­ kijelölése. Különösen Háda volt szomorú. Az egyik társa odament hozzá: — Ne búsulj, Jóska. Vasárnap este talán megint te leszel a Fe­rencváros legjobb kapusa. Rejtekhely Nincs KK-meccs rejtekhely nélkül. A Ferencváros az egész héten azt tervezte, hogy nem megy rejtekhelyre, az utolsó pil­lanatban azonban mégis „elbúj­nak" a fiúk. Az edző hirdette ki nekik: — Vasárnap délben itt és itt együtt ebédelünk, utána lepihe­nünk valahol és négy órakor ki­autózunk Újpestre. Többen érdeklődtek, hogy elvi­­hetik-e az ebédre feleségüket. — Nem! Az ebéd után rejtek­helyre megyünk! Ha csak három óráig is. Vasárnap kiderül, hogy elég-e­ a rövid rejtőzés a győzelemhez. Avagy a rövid rejtőzés után hosszú elbújás következik-e. Az edző bízik A hét elején beszéltünk Hlavay Györggyel, a Ferencváros edzőjé­vel. Akkor elkeseredett hangulat­ban volt, de azt mondta, hogy a Ferencváros még összeszedheti magát és győzhet Újpesten, szombaton megkérdeztük: —• Milyen eredményt vár hu­szonnégy órával a mérkőzés előtt? — Becsületes küzdelmet, szív­vel való játékot és Ferencváros­­győzelmet. A fenyegetés Egyre több szó esik a szurko­lók között arról, — komoly for­mában — hogy hátha még egy harmadik mérkőzés is lesz . . . — Akkor megesszük az Újpes­tet! — mondta az edzésen egy szurkoló. A nagy bizakodás azon alapul, hogy a Ferencváros a Spartától simán kikapott az Üllői­ úton, az­tán a második mérkőzésen feltá­madt és győzött. A szurkolók fe­nyegetik is az Újpestet: — Megyünk még a ti utcá­tokba! ... Ferencvárosi hangulat: — Ha meghalunk is!... (De nem az 1. félidőben) Szombati feljegyzések a Ferencvárosban — Saját tudósítónktól — A ferencvárosi szurkolók han­gulata érdekesen változott ezen a héten. Vasárnap este még elke­seredett csoportok hangoztatták: — Éljen az Újpest! Hol lehet beiratkozni az újpesti B-középbe? Hétfőn már ezt mondták: — Balszerencsével kaptunk ki! Aztán következett szerda: —­ Még helyrehozhatunk min­dent! Szombaton meg már ezt hallot­tuk az egyik ferencvárosi szurko­lótól: — Uram, én attól félek, hogy vasárnap este elbizakodottak le­szünk! A meghal­ás A játékosok maguk is nagyon igyekeznek. Egyikük a pénteki edzés után kijelentette: — Ha meghalok is, de győ­zünk vasárnap! Valaki rászólt: — De aztán vigyázz, nehogy már az I. félidőben halj meg, mint a múlt vasárnap! Toldi nem haragszik Toldi Gézát ezen a héten ala­posan támadgatták az újpestiek a vasárnapi nyilatkozata miatt. (Az Újpest durvasága ellen mon­dott „valamit")­— Géza, haragszol az újpesti­ekre? — kérdezték tőle tegnap. — Nem. Nem akarom, hogy elmérgesítsék az ügyet. Remélem, vasárnap bebizonyítja az Újpest, hogy valóban nem durva csapat. Annak örülnék a legjobban, ha megcáfolnának engem. Nem lehet lehúzni az Újpestet­­( A ferencvárosiak körében saj­nálkozva beszéltek arról, hogy vitéz Kemenesy Sándor mandula­gyulladást kapott és 38,5 fokos láza volt. Ekkor olvasták, hogy Guttmann Béla, az Újpest edzője is beteg. — 39 fokos a láza! Még ebben sem tudjuk utolérni az Újpes­tet! ... Szabadság! A játékosok körében szó esett a küszöbön álló szabadságról is. Ha a KK sorsa eldől vasárnap, akkor a ferencvárosi játékosok egyhetes szabadságot kapnak. — Sohasem mondtam volna le ilyen könnyen a szabadságról! — jegyezte meg Tátrai.­­— Szívesen játszanék harmadik mérkőzést a jövő héten... Rosszmájú Az összeállítás kihirdetésekor néhány játékos arcán meglepetést issa Erősíteni, erősíteni, erősíteni!.. . (ha szóhoz akarunk jutni, ezt kell tennünk — mondják az N33-be jutott Pécsi VSK vezetői, szurkolói) — Saját tudósítónktól — A Pécsi Vasutas SK jubileumi esztendejében, fennállásának 20. évé­ben nyerte el újból az alszövetség bajnokságát és jutott be az NBB-be. (Az egyesület 1919-ben alakult.) Pedig a jubileumi esztendőt na­gyon rosszul kezdte a csapat. Az őszi évad első három mérkőzését el­vesztette. A PBTC-től 4:1-re, SBTC 3:2-re, a KTSE-től 3:1-re kaptak ki. Sőt, a negyedüs mérkőzésükön (NTE 1:1) is csak döntetlenül vé­geztek. Tehát négy mérkőzésből mindössze egy pontot szereztek! Ilyen rajt után alig gondolhattak arra, hogy a súlyos veszteséget „ki­heverjék” és bajnokságot nyerjenek. És mégis sikerült... A „keserves” esztendőről így „panaszkodik” Hanti János szakosz­tályvezető: — Nagy, nagyon nagy szurkolás­ban volt végig részünk ebben a ju­bileumi esztendőnkben. De megérte! Aztán milyen keservesen mentek az alosztályi döntőink, a BTGE-t csak a harmadik mérkőzésen, akkor is csak az utolsó öt percben rúgott góllal tudtuk legyőzni. Ismerjük szurkolóink óhaját, hiszen az egye­zik a vezetőkével: erősíteni, erősí­teni és újra erősíteni! A jelenlegi csapattal nem sok vizet zavarhat­nánk az NBB küzdelmekben. Tud­juk azt nagyon jól és mindent el fogunk követni, hogy olyan erős csapatot hozzunk össze, amely meg­állja helyét az NBB-ben. Most két hétig pihenőt élveznek a játékosok. Azután megkezdődik a munka az „új” utakon... Kovács József Erősít a Gázgyár- Missát igazolja le a III. ker. IVE-ből. Va*ftrBKp, 1939 JÚHus 30. ^ I­deflaleszSílu. A K 14-ről Az idei KK-mérkőzésekről köz­lünk néhány adatot, beleszámítva a D­ina, vasárnap esedékes , második Újpest—Ferencváros mérkőz­ést is. A mérkőző csapatok közül 12 volt magyar, 6 olasz, 4 jugoszláv, 4 cseh-morva védnökségbeli és 2 román.* Ki hányszor játszott (illetve játszik vasárnap). Ferencváros: 6. Újpest: 6. Bologna: 4. BSE: 4. Sparta, Slavia, Ambrosiana,­­ V­enus: 2. * , . A játékvezetők közül olasz volt 5 mérkőzésen, angol 4, cseh-morva 3, magyar 1 és román 1 meccsen. * Az olasz Dattilo és a cseh-morva Krist vezette a legtöbb KK-mérkő­­zést, kettőt-kettőt. . A­­ többiek (Scarpi, Kiba, Barlassina, Major­szky,­ Xilando, Scorzoni, Greenwoald, World­, Wiltshire és Dale) egy-egy mérkő­zést vezettek. Svédország Az 1939—40. bajnoki év első fordulójának eredményei: ATK—Hnnnnarby 2:1. Brago—franciviken 5:3. Elffeborff—Ö.uírryte 3:1. Go'rria—Tv»m­­raterna—■Göteborg 1:2. Helsi.iijrborgr-^ . Landskro-na 3:1.' Slcipncr—Malmö ' 3:2. Visszavágás A ferencvárosi szurkolónak mond­' ják: — Hallom, megutálta a KK- döntőket... •— Dehogy! Szívesen végignéznék­­ még egy harmadik meccset is! Az M. Textil is elkezdte Edzseeit Régi edző vezetésével, őszre — egy évi­­szü­net után — Medgyes is az egyesület rendelkezésére áll. ­ Hétfőn — új sorsolási Megváltoztatják a szabályt, amelynek alapján a Bocskai visszakerül az NB I be — Saját tudósítónktól — Mint ismeretes, az OTT négyes bizottságának döntése nyomán az MLSz miniszteri biztosa bizonyos változásokat vitt végbe a bajnoki be­osztás és rendszer körül. Ezek sze­rint most már végleges, hogy az NB 14-es létszámú marad. A most kez­dődő bajnoki év végén tehát csak 3 csapat esik ki és helyükre feljön az NBB három csoportjának győztese. Az NBB felvidéki csoportjában 16, a dunántúli csoportban 14, az alföldi csoportba 12 csapat lesz. A Phöbus kiválása folytán meg­üresedett NB-helyre a Bocskait osz­tották be. Ugyanekkor azonban a miniszteri biztos a belügyminiszter­nél el fog járni annak a szabálynak megváltoztatása irányában, amely szabály alapján a Bocskait vissza kellett helyeznie az NB-be. Az NBB új beosztása a következő: Felvidéki csoport: Ungvári Rusj, Ungvári AC, Beregszászi FTC, Mun­kácsi SE, Kassai SC, Füleki TC, Lo­sonci AFC, DiMÁVAG, Sal BTC, SSE, Perecesi TK, Ózdi VTK, NyTVE, DVSC, BSzKRT, B. Vasutas. Dunántúli csoport: Tokodi VSC, Dorogi AC, Soproni FAC, Soproni VSE, Győri ETO, Tatabányai SC, Alba Regia, Komáromi FC, Érsek­­újvári SE, Pécsi VSK, Pénzügy, WMFC, ZSE, MTK. Alföldi csoport: Szegedi AK, Szer­gedi REAC, Budakalászi MOVE, RTE, FTC, Cs. MOVE, MÁVAG, SzAC, UTE, Postás, Vasas, LaFC. A csoportokban beállott változások­­ miatt új sorsolást rendeznek hétfőn. • Az NB sokat vitatott 14. helyére ezek szerint a Bocskai került. Mi nem­ emellett a megoldás mellett tör­tünk lándzsát, de ha az MLSz irá­nyítói ezt látták jónak, döntésüket tudomásul kell venni. Arra azonban rá kell mutatnuk, hogy az illetékes szervek nagy fe­lelősséget vállaltak magukra ezzel a döntésükkel. Gondoskodniuk kell most már ugyanis arról, hogy a Bocskai adósságai rendeződjenek és a debreceni klub minden tekintetben­­­egészséges működési alapra helyez­kedhessek. Mert annak megint csak a sport látná kárát, ha a Bocskai továbbra is a „beteg ember” szere­pét játszaná az NB-ben és vasár­­napról vasárnapra ott lógna a feje felett a tartozások miatt való fel­függesztés Damokles kardja. ­ (Csodát kérünk ! Írta: Csik­adíj étidre, a Ír-közép sirjéd­helíjídti­­ kapitálája (Kedves BÖK! Lesz szíves kö­zölni néhány lelkesítő soromat a Ferencváros csapatához. Kösz.) Fiúk! Remélem, mindannyian tudatá­. ban vagytok annak, hogy három gólt be lehet hozni! Ha például ti is rúgtok hatot és a védel­münk csak hármat kap be, akkor már be is van hozva az előny. Végül is nem lehetetlen egy mérkőzést hár­om góllal meg­nyerni. Az Újpest vasárnap meg-, mutatta, hogy nem lehetetlen, — igaz, hogy csak a Fradi ellen. De mindegy! Mutassátok be, hogy a Fradi-szív még csodát tud tenni s — mit csűrjem-csa­­varjam a dolgot ■— csodát is vá­runk tőletek. , Kapusunktól (legyen az Pálin­kás, vagy Háda, vagy Fritz, vagy Weisz Pista bácsi) azt várom, hogy idejében fusson ki és cso­dálatosképpen ne legyen ideges. A két hátvédtől azt várom, hogy ne legyen könnyelmű, fog­janak embert, játszanak megbíz­hatóan. Ez ugyan nagy csoda lenne, de éppen azért kérek tőlük csodát. A döntő közelsége merésszé­ tesz s ezért arra merem, kérni, Lázárt, hogy vigyázzon a szélső-,­jére, másfelől pedig ne cipelje sokáig a labdát, hanem legalább­, addig adja le, amíg Bíró Dani ki nem öregszik. Tégy csodát, Gyu­­szi! Nagyon üdvös lenne, ha Sárosi­ Béla ollókeresés helyett az ellen­fél csatárát találná,­­— én képes­nek tartom Béla gyerekét erre a csodára. Ha nem tartják az égiek túl­zásnak, akkor Sárosi Gyurit pe­dig arra kérem, hogy okos és kö­rültekintő labdavezetés helyett néha ő is menjen bele és ne fe­ledkezzen meg arról, hogy a női kézilabdaidénynek már vége van. Toldi Gézát pedig arra kérem, hogy ne legyen tekintettel a vál­lamra, éppen úgy el fogom most is bírni, mint a Bologna mérkő­zés után. Most majd a másik vál­lamat fogom használni. Most még csak azt szeretném, ha, a mérkőzés előtt a ferencvá­rosi játékosoknak bemutathat­nám egy játékostársukat, Quet­­vait. Megmondanám nekik, hogy ez a fiú a Fradi balszélsője, ügyes fiú, szíves támogatásért esedezik. Néhány labdát kér mindössze. Egyszóval, gyerekek, menjetek bele, ahogy csak tudtok, azaz sokkal jobban játszatok, mint ahogyan tudtok. Azt akarom, hogy a mérkőzés után joggal mondhassam majd az érdeklődőknek: a Fradi nyerte a kupát. Mire majd megdöbbenve vála­szolják: „Mi a­­csoda?“ Vagy csak harmadik mérkőzé­sen­­akartak­ győzni? Nna nem bánom, ha m­áskép­­pen nem megy . .

Next