Nemzeti Sport, 1939. szeptember (31. évfolyam, 173-193. szám)
1939-09-18 / 185. szám
A német Hoffmann legyőzte Szekerest kedvenc távján is Fekete esőfelhők bontottak vitorlát délután negyed 4 felé, amikor már özönleni kezdett a Millenáris felé a közönség. Néhány tallér nagyságú esőcsepp puffan a betonra, de aztán mintha csak színpad lenne az ég, felfényesedik és kék színét visszaveri a pálya tükrében." Vagy 4000 ember lepi el a lelátókat. A német Hoffmann budapesti rajtja nagy mágnes. Fényképész hadsereg vonul fel és a filmesek nagy apparátusa." A cél előtt a KMAC villanyórája büszkélkedik. A 10 kilométeres kismotoros csúcskísérlet tiszteletére ez a nagy cécó. A kismotorok már gépfegyvereznek is a betonon. Vágai és Z Zsótér dr. 100-as Mátrái állanak a kísérlet rajtjához. A zászló lehanyatlik. Vápái ugrik az élre, Zsótér megkísérli az iramot tartani, de ellenfele gépe sokkal gyorsabb, annyira, hogy a tizedik körben már körhátrányba kerül. Vágai innen még jobban elhúz és győz, ahogy akar. Eredménye azonban nem csúcs. 1. Vásai 7:46.3 (77.203 m-es óraátlaga), 2. Zsótér dr. További eredmények: Itka győz a 840 méteres lóversenyben Előfutamok: 1.: 1 .Morvai FTC 13.8, 2. Thoma (Postás), T Csaplár (Diadal). II.: 1. Pelvásy PSE 13.6, 2. Tárányi FTCnem. Banadits BSzKRT. III.: 1. Sásdi (Törekvés) 14, 2. Bíró MPSE. 1. Jolmác. FTC,. IV. 1. Bodai (Törekvés) 14.2, 2. Éles FTC, 3. Rajczi PSE. Köv(épfutámnok: I. (szabálytalanság miatt nem futva): 1. Morvai 13.4, 2. Pelvásy, 3. Csaplár. 4. 'Inoma. II.: l. Ilea 18.2.. 2. Sásdi, 3. Bodai, 4. Bíró. Döntö: 1. Éles 12.fo 2. Pelvásy kerékbőse-/., 3. Morvai háromnegyed géphnesz, 4. Sásflí~röölá. ' A hajrát “az 'errem' (egyenesben Sásdi nyitja meg, Pelvásy a Eteréftiiárosi alkatrészek óriási választékban a SAIUM szaküzletben UlifiUSSL VII., Thököly-At 26 Kedvező fizetési feltételek. — Ezer*, képes árjegyzék ingyen a második helyről azonnal ellentámadásba megy át és a 200-as vonalnál az élre tör. Most a harmadik helyen fekvő Éles keveri meg a hajtókart, vágtát és a célegyenesben fej-fej melletti küzdelem után elsőnek fut be. Kis döntő: 1. Bodai 13:8, 6. Thoma, 7. Csaplár, S. Bíró. Pataki Vil. KK nyeri a 10 kilométeres távú üldözőversenyt 1. Pataki Vil. KK 17:12, 2. Osztás (Törekvés): F. Kutasy FTC, 4. Drescher Vil. KK, 5. újvári BSzKRT, Motorvezetéses újoncverseny, 15 kilométer: 1. Láng (Tipográfia) (vezetője: Schmidt) 14:38, 2. Farkas BSzKRT (Petőczvári), 3. Zselenszka WMTK (Mazák), 4. Sásdi (Törekvés, Gazsa). Magyarország 2000 méteres kétüléses gépeinek bajnokságát a Morvai—’ Ladányi FTC legénység nyerte. .1. Morvai—Ladányi FTC, utolsó 200 m 12,6— 2. Nótás—Pelvásy (Postás SE), 3 Éles FTC—Erős WMTK, 4. Holmár FTC—Bekér WMTK. — Rajt után az Eckert—Holmár legénység kilő és közel 100 méteres előnyre tesz szert. Az üldöző mezőny váltott vezetéssel felhúz a szökevényekre s a célegyenesben a Morváig a Ladányi legénység pompás hajrával győz. Kismotorok versenye (10 kör): 1. Végi (Mátra 100) 5:14.8, 2. Zsótér dr (Mátra 100), 3. Joachim (Csepel 100), 4. Balogh (Csepel 100). Hoffmann (Németország) biztosan verte a 20 kilométeres nemzetközi bukósisakos versenyben Szekerest 1. Hoffmann (Németország, vezetőjei: Mazák) 16:58.8, 2. Szekeres (Schmidt) 480 m hátrány, 3. Nagy (Gazsa) 710 m hátrány, 4. Fekete (Bartos) 790 m hátrány, 5. Kárász (Petőczvári) 1010 m hátrány. MÉGIS CSÚCS Folyik a verseny és a benfentesek !Még mindig a kismotorverseny körül tanácskoznak. Végül is kisütik, hogy az elért eredmény mégis csúcseredmény. A körteljesítmény az egy körre elért legjobb idő: 87.882 m/óra. (A régi csúcs: 78.000 m/óra). —5 km (repülő rajttal): 81.071 m alapidő. Borsos mérnök és Wayandt a KMAC részéről hivatalosan megállapította, hogy a Mátra 100-asok űrtartalma 98 kent. Kétkörös előnyt szerezve, megsemmisítő győzelmet arat Nótás PSE a 25 kilométeres körversenyben 1. Nótás PSE 39:12, 33 pont, 1 kör hátránnyal .( Éles FTC 52 p., 1 kör hátránnyal 3. Nyilasi (Törekvés) 30 p., JU,Morvai PTC 28 ly 5. Király WTMK 16 p. 6. Banadits BSzKRT 15 p. A motorvezetéses verseny második 20 kilométeres futamában a német Hoffmann újra legyőzi Szekerest 1. Hoffmann 18:02, 2. Nagy, 3. Fekete, 4. Szekeres, 5. Kárász. Vezetők ugyanazok. — Szekeres a verseny első felében pompásan tartja magát. Háromszor isvisszautasítja a német erélyes támadásait.Ekkor azonban Nagy, később pedig Fekete egérfogójába kerül, akik kíméltelenül kikészítik. Az erejével elkészült Szekeres mellett most már reme támadást vezényel Hoffmann és leszakítja a görgőről a magyar bajnokot. Magyarország 4000 méteres csapatüldöző bajnokságát a Postás SE nyerte ! 1. Postás SE 8 pont, 2. Törekvés 6 pont, 3. WMTK 5 pont, 4. FTC 4 nap[ 2. BSzKRT 4 pont. ■— Az utolsó mérkőzés a BSzKRT—FTC összecsapás volt, amely az FTC győzelmével végződött. Miskolcon az MVSC hegyi kerékpárversenyt rendezett az Avason. A verseny távja 193 km volt. Eredmények: I. csoport: 1. Veszely 3:53:1, 2. Deutscher 3:45, 3. Stupszky 4:15, 4. Szűcs 5:15. II. csoport: 1. Kovács 3:48, 2. Pohoranszky 4:30, 3. Mamusich, 4. Ballang. ÖKÖLVÍVÁS A WMTK 16-0-RA VERTE AZ MPSC CSAPATÁT A II. O. ö ÖKÖLVÍVÓBAJNOKSÁG UTOLSÓ FORDULÓJÁBAN A már múlt héten I. osztályba került WMTK megsemmisítő győzelmet aratott az MPSC ellen. A WMTK-pályán 1500 néző előtt lefolyt küzdelmek eredménye (légsúlytól felfelé): Kecsely győz Galbácsi II. ellen, Kecsely csak az első két menet alapján nyert. Vági ellen Gajdácsi I. feladja, Vági nagy fölényben volt a második menetig, itt adta fel Gajdácsi. Szelezsán gyóz Csapogya II. ellen. Szelezsán az erőt, Csapogya a technikát képviselte. Gertner győz Molnár ellen. Csúnya mérkőzés, egyik sem megy a szomszédba egy kis szabálytalanságért. Karát győz Tarr ellen. Tarrt az első menetben egyszer, a másodikban kétszer figyelmeztetik fogásért, majd le is léptetik. Búza győz, Szalay I ellen. Búza kettő-hármat üt és Szalay feladja. Nyirati győz Szabó ellen. Nyirali alig ütött és Szabómáris feladta. Jászai ellenfele, Szőke az első percben kilencig földre kerül, majd feláll és feladja. A második mérkőzésre, — mely el fogja dönteni, hogy a WMTK mellett melyik csapat kerül az első osztályba — csak lapzárta után került sor. A Törekvés aMagyar Posztóval kerül szembe. Amelyikük győz, az jut az első osztályba. (A Magyar Posztónak döntetlen is elég.) H. Tiller, a legjobb norvég amatőr ökölvívó Koppenhágában a második menetben kiütéssel győzött H. Nielsen ellen. P. Kops dán váltósúlyú ökölvívó bajnok a svéd Nordquist felett aratott pontozásos győzelmet. ÚSZÁS Nagykanizsán szombaton rendezték a középiskolások úszóversenyét, amelyben a Piarista 1. 43 ponttal győzött a Felsőkereskedelmi iskola előtt. Bjön Borg svéd úszó a 200 méteres hátúszásban 2:26.9-es Európa-csúcsot állított fel. A régi csúcsot a német Schlauch tartotta 2:29.9-el. IFJÚSÁGI VÍZI PÓLÓ BAJNOKSÁG MACBETE 5:0 (2:0). Nemzeti Sportuszoda. Vezette: Brody. Góllövő: Eleméri (2), Bodó (3) és Ragó. A MUE—UTE mérkőzés az UTE meg nem jelentése miatt elmaradt. NEMZETI SPORT Megjelenik szerda és szombat kivételével minden nap. Szerkesztőség és kiadóhivatal Bp. VIII., Kukk Szilárd utca 4. — Telefon 132-499 és 133-977. Levelcím: Budapest 72, Postafiók 42. Főszerkesztő: Dr. Vadas Gyula. — Felelős szerkesztő: Hoppé László. — Fele- Ke kiadó: Kultsár István. Előfizetési díj: Belföldre egy hóra P 2.2., negyedévre 6.—, külföldre 9. — (Amerikába 10.—). Nyomatott a Stádium Hl. körforgósé* tete. Filtoen: G*Sza Aladár skSROAJA. ASZTALITENISZ A piaristák asztalitenisz versenyét vasárnap folytatták. Eredmények: Nyeretlenek férfiegyes: Dénes — Acél 21:11, 18, Selinkó — Fekete 21:11, 15, Ruszti — Wagner 21:8, 14, Dénes — Ruszti 21:8, 14, Lakatos — Baditz 21:5, 7, elődöntő: Bock UTE — Lakatos (Piaristák 21:16, 12, Dénes UTE — Ruszti (Piaristák) 21:8, 11. döntő: Bock — Dénes 21:13, 8:21, 21:16. A versenyt megóvták azon a címen, hogy Bock már nem ,,nyeretlen*. Nyeretlenek férfipáros: Lakatos, Scheffer — Biener, Ruszti 9:21, 21:17, 16. elődöntő: Bock, Selinko — (Cserenyei, Nádor 21:19, 19, Evva, Schombor — Lakatos, Scheffer 21:15, 17:21, 21:17, döntő: Bock, Selinko — Evva, Schombor 21:17, 15. Férfiegyes: I. o.: Barna III. — Ruszti 21:11, 14: 17, Till — Benkő II. 21:17, 6, 15:21, 21:15, Soltész-Grosz 21:18, 7, 16:21, 22:20, Groszmann—Soltész 20:22, 21:19, 17, 16, Groszmann — Sidó 21:18, 10, 9. A Piaristák asztalitenisz versenyén az esti órákban megkezdték a férfi egyes válogató verseny négyes döntőjének mérkőzéseit. Eredmények: Barna III.—Groszman 21:18, 19, 16. Rajtuk kívül még Trill és a Schmidt—Farkas-mérkőzés győztese kerül a négyes döntőbe. Mit ki l©.MO0-en 39:52.6!!! (Helsinki, szeptember 17.) Ma Helsinkiben az olimpiai stadionban Maki újra megrohamozta a 10.000-es világcsúcsot. Törekvését teljes siker koronázta. 29:52.6 mp-es idejével saját 30.02 mp-es világcsúcsát, 28:55.6 mp-es hatmérföldes részidejével pedig Salminen 29:08.4 mp-es világcsúcsát múlta felül. Második Kurki lett 30.16 mp nagyszerű idővel, 3. Salminen 30:26.2, 4. Lasboranta 31:15.2. 3000-es akadályban Pekuri első próbálkozására 9:07.4 mp-et futott, Lindblad 9:10.4-et, Isobollo 9:12.4-et. — Lázasan, torokfájással indultam, — mondotta Szabó a verseny után , pedig csütörtöki edzésem alapján biztosra vettem, hogy 3:55-ön belül futok. Most egy hetet kihagyok, aztán újra edzésbe állok, mert még az idén nagy eredményt akarok elérni. Vasárnap délelőtt bonyolították le a ifi kmn-es gyalogló versenyt a népligeti nagykörben , a Trofvin Sport Egyesület rendezésében. A versenybizottság meg akarta semmisíteni az elért eredményeket a szabálytalannak minősített járásmódok miatt. Sok huzavona után egyeztek csak meg és hirdették ki az eredményeket: 1. Hufnagel (Corvin SE) 46:26,8, +2. Kár, hogy Farkas a második kör után feladta a küzdelmet! A FINN VÁLOGATÓT! MFC DÖNTÖTTE A 31AC 4X1500-AS VILÁGCSÚCSÁT (Göteborg, szeptember 17.) A mai versenyen a svéd és finn válogatottak 4.,T500-as találkozásából meglepetésre a tartalékos finn csapat került ki győztesként és sikerült is 6 tizeddel megjavítaniok a MAC 15:55.4-es világcsúcsát. A finn csapatban Sarkama 3:54.2-t, Hartikka 3:57.6-ot, P. Salovaara 4:03.7-et, M. Salovaara 3:59.3 mp-et futott. Megdőlt a hármasugrás Európa csúcsa is: a norvég Ström ugrott 15.82-t. A többi eredmény: Trnnborg (norvég) 10.4 és 21.6, Montert (belga) 100,3-en 2:27.2 (belga csúcs), Lidman H6-os gáton 14.5, Kalima (finn ) magasiba, 134. jaqiaga gsretodl Ia. SpySJ Szabó Miklóst ketten is megverték 1500-on A MAC vasárnap délután rendezte őszi vándordíjas versenyét. Az időjárás nem volt ideális, az egyre fokozódó erejű oldal-ellenszél sokat zavart. Az eredmények ennek ellenére jók, helyenként kitűnőek. Kár, hogy a túlságosan hajszolt iramú rendezés és az ügyességi számok titokban való megrendezése (minden eredményhirdetés mellőzésével) megzavarta a szépszámú közönség érdeklődését. Remekül futottak, de a szeles időben elmaradtak a csúcstól az 5000-esek. Csaplár 14:45.4-et, Kelen 14:46.6-ot futott s még hárman végeztek 15 percen belül. 1500-on Híresen kívül Farkas is legyőzte Szabót. Görkói 49-es idővel legyőzte Vadast, Sir remekelt a vágtában. A tíz tiszteletdíj Csaplár, Kuliczy, Gáspár, Görkói, Híres, Sir, Darányi, Várszegi, Harsányi sorrendben jutott a győzteseknek. De jól szerepelt Vadas, Polgár, Farkas, Kelen, Németh, Eper, Gáspár, Kulitzy és Józsa is. Részletes eredmények: Rúdugrás (4 induló): 1. Papp MAC 360, 2. Kovács TFSC 340, 3. Demény UTE 340. 100 m (Királydíj, 10 induló): 1. Sir dr. BBTE 10.9, 2. Gyenes MAC 11. 3. Regös UTE 11.2, 4. Mindszenthy MAC 11.3. — Az első kísérletre Gyenes kiszáll, a másodikra ,iól jönnek el. Sir elejétől vezetett és biztosan nyert 1 méterrel. Regös az előfutamban 11-et futott. Enyhe oldalellenszél, 110 m gát (Szokoly-vándordíj, 3 induló): 1. Szabó E. MAC 16.1, 2. Hikisch ELE 16.2, 3. Nóvák DÍMAVAG 16.6. Novák csak két gátig tart lépést a másik kettővel. Onnan Szabó elhúz, Hikisch féltáv után kezd felnyomulni, az utolsó gátat majdnem együtt veszi Szabóval, de végül a MAC-futó nagyobb gyorsasága győz. Hikisch délelőtt már két leventeversenyen indult. Előfutam után jobban futottak volna. 100 m (12 induló): 1. Harsányi BBTE 1:56.7, 2 Rátonyi MAC 1:56.9, 3. Istenes dr. MAC 1:57.4, 4. Tárnoki Testvériség 1:57.7, pestvidéki kerületi csúcs, 5. Gyergyói MA VAG 1:59.8, 6. Kiss UTE 2:01.4. — Szép verseny, ellazsált eredmény. Szegedi ballag először az élen, 1500 után Rátonyi váltja fel, de ő sem erősít. 58.4 a 400 m, szörnyű lassú. 500 után Gyergyói megy előre. Most fokozódik az iram. •!»»• [W] „QUA“ ezüst aranyat ér aztán valamivel a forduló előtt Harsányi ugrik ki. Rátonyi későn megy utána, az egyenesben nagyon melléje kerül, de kemény vedezdetem után 1 méterrel kikap. Súlylökés (Államdíj, 7 induló): 1. Darányi dr MAC 14.70, 2. Németh BSzKRT 14.27, 3. Rákhely ARAK 33.94. — Varró Testvériség 13.67, 1 Braggani FTC 13.38. Németh elsőre, Darányi utolsóra dobta legnagyobbját. Küzdelem nem volt. „ 1500 m (Juhász-vándordíj, 15 indító): 1. Híres UTE 4:00.8, 2. Farkas Testvériség 4:01.6. pestvidéki kerületi csúcs, 3. Szabó -MAC 4:02.8, 4. Lendvai BBTE 4:05.2, 5. Gulyás UTE 4:06. — Rátonyi elindult, de csak vezetni. 61-es körét, nem vette át Szabó, 62-vel megelégedett, s 500 után Rátonyi kiállt. Most Molnár vezetett 700-ig, Szabó csak itt ment élre, de eszébe sem jutott erősíteni. Híres és Gulyás könnyen ment utána. A 2:07.6-os SOO-nál, a 3:15-ös 1000-nél sem változott a helyzet, de itt már biztos volt, hogy Híres győz, sőt Farkastól is félteni lehetett Szabót. Még az utolsó 300-on sem tért észre, nyugodtan ballagott a fordulóban, míg 130 méterrel a cél előtt Híres megugrott és faképnél hagyta. Az egyenesben a pompásan futó Farkas is elhagyta a leálló Szabót. Szabó még mindig nem jött rá, hogy Híres gyorsabb nála? 460 m (9 induló, két előfutam): 1. Görkei BBTE 49, 2. Vadas MAC 49*2, 3. Polgár BBTE 49-6, 4. Sándor UTE 50*2. A Séta-előfutamok után Görkei indul a belső pályán. Vadas a másodikon, Polgár az ötödiken. Vadas óriási iramban kezd, a szintén igen gyorsan kezdő Polgáron is behoz 200-ig egy pályaelőnyt és Görkóitól hat méterre szalad el. A fordulóban azonban Görkói is beleltekszik, lassanként csökkenti hátrányát, bár Vadas még bírja. Az egyenesben Vadas négy méter előnnyel fordul Polgár előtt. Görkói egy méterrel hátrább. 350-ig még bírja Vadas a maga csinálta gyilkos iramot, de ott elkezd „hátrafelé futni**. Görkói lépésről lépésre közelebb jön. Közvetlen a cél előtt elcsípi és egy méterrel győz. Görkói idei legjobbját futotta. Ila a ezel nem lett volna itt már erős, még jobb lett volna az idő. Polgár először futott 50-en belül. 4xTilá. m ifjúsági (4 induló): 1. MAC (Roskó, Zsakó, Szőnyi, Mindszenthy) 43.1, 2. BSE (Hanzéli, Berényi, Kutasi, Pecearka (45.4, ^FTC 482.^ Távolugrás Ví Tndiító): 1. Zajki BBTE 683, 2. Somló MAC 675, 3. Vadas II. MAC 655. — Ellenszél. Gerelyvetés (5 induló): 1. Várszegi MAC Cs.59, 2- Csányi III. BEAC 60.60, 3. Szatmári BEAC 58.95. — Az oldal-ellenszél erősen zavart. Magasugrás (4 induló): 1. Gáspár MÁVAG 185, 2. Cserna Sz. MÁV 180, 3. Kerkovits MAC 180. — Az ifjúsági Gáspár egyéni csúccsal győzött az edzés nélküli Cserna ellén. 5000 méter (10 induló): 1. Csaplár MAC 14:45.4, 2. Kelen BBTE 14:46.6, 3. Németh MAC 14:51.8, 4 Esztergomi BSzKRT 14:52.8, 5. Eper UTE 14:53.8, 6. Szilágyi OK 15:01.4. — Az 5000 alatt már hevesen fújt a szél. Ez volt az oka annak, hogy az eredmény nem volt olyan remek, mint reméltük. Bár az, hogy öten 15 percen belül futottak, nem éppen szégyenlendő. Eleinte igen jó volt az iram. Németh (69), Csaplár (2:19), Kelen (3:29), Csaplár (4:40), Szilágyi (5:51.2) vezetett, aztán a harmadik ezren ellanyhultak. (Kelen 7:04 és 8:18). A 3000 méter 8:54.2, majd 9:21, 10:42-es részidőkkel Csaplár fokoz. Kelennel a nyomában elhúz a többiektől. Csaplár vezetésével 11:53 a 4000 méter, aztán Kelen megy előre (13:04). Az, utolsó körben remek küzdelem után Csaplár nehezen, győz. Szép verseny volt: 4 Jiananaigraa i&udulAU 3. Samla MAG 13.49, 2. Holló OK 13.16. Somló belépegetett. 200 m (József főherceg vándordíja, 10 induló, 2 előfutam): 1. Sir dr. BBTE 21.9, 2. Gyenes MAC 22.2, 3. Baranyai UTE 22.9, 4. Mindszenthy MAC 23.3. A második pályán induló Sir biztosan nyert két méterrel. Diszkoszvetés (9 induló): 1. Kuliczy BBTE 47.48, 2. Józsa dr. PEAC 47, 3. Madarász BSzKRT 45.12. — Szép és változatos küzdelem az első kettő között. Az idei balkáni játék okát október 1 fe 8 között a görög fővárosban a görög atlétikai szövetség rendezi. AZ EGYESÜLETEK KÖZÖTTI IFJÚSÁGI VIADAL GYŐZTESE: A MAC Vasárnap délelőtt a népligeti diákpályán rendezték a MAC és a MOVE Rákosligeti TSE között az ifjúsági párosviadal döntőmérkőzését. A versenyt a MAC atlétái nyerték 79:46 arányban. Az eredmények közül Antal 200-asa, Győrök súlydobása, Marjay távolugrása és Bánsághy magasugrása figyelemreméltó. Részletes eredmények: 100 m: 1. Mindszentiéi MAC 11.5, 2. Hraskó MAC 11.6, 3. Tasnádi MRTSE 11.6, 4. Antal MRTSE 11.8. — Rúdugrás: 1. Fülle MAC 320. 2. Iván MAC 300. 3—4. Bálint MRTSE és Székely MRTSE 280. — 1000 m: 1. Hóri MRTSE 2:45.6. 2. Nádas MAC 2:47.4, 3. Bedő MAC 2:51, 4. Bálint MRTSE 2.59. — Magasugrás: 1. Bánsághy MRTSE 175, 2. Moór MAC 175, 3. Szekeres MAC 168, 4. Bors MRTSE 160. — Súlydobás: 1. Győrök MAC 13.17, 2. Hamvai MRTSE 11.82, 3. Radnóti MAC 10.52, 4. Szécsi MRTSE 10.36. — 1,00 m: 1. Antal MRTSE 53.4, 2. Rajcsányi MAC 54.8, 3. Hári MTRSE 55.3. — Távolugrás: 1. 1. Marjay MAC 665, 2. Mészáros MAC 654, 3. Tasnádi MRTSE 642, 4. Tóth MRTSE 615. — Gerelyvetés: 1. Istványi MAC 48.25, 2. Mohar MAC 45.65, 3. Béki MRTSE 42.75, 4. Frank MRTSE 41.25. — Diszkossvetés: 1. Győrök MAC 39 80, 2. Radnóti MAC 32.85, 3. Hamvai MRTSE 30.35. 4 Balogh MRTSE 30.02. — 110 m gát: 1. Hackell MAC 17.7, 2. Istványi MAC 19.1, 3. Bánsághy MRTSE. — 1000 m: 1 Nádas MAC 9:59.8, 2. Sinka I MRTSE 10:10, 3. Kajtor MRTSE 10:14, 4. Markali MAC. — Svédváltó: 1. MAC (Zsakó, Istványi, Abarbánill, Rajcsányi) 2:08.8, 2. MRTSE 2:09.8 GYEPLABDA BBTE — MHC 5:1 (7 :0). Lóversenytér. Vezette: Pásztor. Szép, erős Iramú mérkőzés. Az I. félidőig a BBTE még zökkenőkkel játszott. Szünet után a bajnokcsapat magára talált és biztosan győzött. Az MHC csak a mezőnyben bizonyult egyenrangú ellenfélnek. Támadósorából hiányzik,ami viszont a BBTE-nek a legnagyobb erénye): az átütőerő. Gólütő: Háray (3), Berkes és Miklós S. illetve Czerva. Jó: Bikár dr., Grozdics, Háray és Muray, illetve gróf Frévay, Tóth, Margó és Miklós E. AHC — SzHC 5:1 (2:0). Lóversenytőr. Vezette: Czerva. Az AHC hátvédpárja és fedezetsora máris jó formában van. A támadósor a gólok ellenére sem volt meggyőző. A Vidával megerősöött SzHC a mezőnyben szépen játszott, de a kapu előtt tehetetlen. Védelme csapnivaló. Gólütő: Szabó (3), Dallos és Sándor, illetve Szántó. Jó: dr. Konoráth és Dallos. Illetve Vida. BBTE II. — MAC II. 5:1 (2:1). Lóversenytőr. Vezette: Busicza. Megérdemelt győzelem. Gólütő: Gerstenberger, Laktos dr. és Vass, illetve Illák.---|—____ _________ FTC—MAC 1:0 (1:0). Lóversenytér. Vezette: Kornis Mestyán- Két egyenlő tudású csapat küzdelme- Gyenge nívójú mérkőzés. Az I. félidőben mind a két csapat sok gólhelyzetet hagy ki. Szünet után elsurvul a mérkőzés. A MAC jól hajrázik, de kiegyenlíteni nem tud. A játékvezető Ive Mario és Kovács MAC, illetve Pálfalvit FTC végleg, kiállította. Gólütő: Bartos. - -KÉZILABDA Férfi barátságos MPSC—WMTK 4:2 (1:2). MPSC-pálya. Vezette: Sass. Góldobó: Pozsgai (3), Nagy, illetve Simor (2). Kistex-MPSC II. 12:3 (1:2). MPSC-p. Vezette: Vogel. Góldobó: Szeder (5), John (3), Lengyel (2), Manfréda (2), illetve Busz (3) és Bokodi. Budapest-serleg elődöntő: Elektromos—BSzKRT 13:5 (7:2), Ciprusutca. Vezette: Zsigmond. Jó játékkal győzött az Elektromos a tartalékos BSzKRT ellen. A mezőny legjobbja Rákosi volt. Góldobó: Perger (4), Koppány (3), Rákosi (3), Fodor (2) és Levin, ill. Jávor (4) és Kunvári. II. osztályú női bajnokság: Koszorú XIII—Brust 3:0 (1:0). Szőnyiúl. Vezette: Kovács. A gólképesebb csapat győzött. Góldobó: Kövér II. (3). Kitűnt: Kövér II. és Zubek. — WMTK— M. Posztó II. 3:2 (1:2). Csepel. MOVE- pálya. Vezette: Fekete. Az utolsó percben dobott két góllal győzött a WMTK. Góldobó: Dely, Juhász és Lukácsné, ill. Vass és Pataki. MPSC II—Standard FC 5:2 (2:0). MPSC-táva. Vezette: Egri. Góldobó: Ventura (3), Filó (2), illetve Bondár (2), vitéz Imre Pál-vándordíj MPSC—M. Posztó 7:2 (3:0). MPSC-pálya. Vezette: Dobler. Meglepetés az újpesti csapat fölényes győzelme. Góldobó: Horváth (7), illetve B. Kiss, Zsámboki. Női barátságos Olimpia—AMC 3:8 (0:3). AMC-pálya. Vezette: Müller. Góldobó: Kiss Edit (6), Widder (2), Gaál, illetve Kovács (5), Báló (2), Steták. TENISZ A Forest Hillsben rendezett nemzetközi amerikai teniszbajnoki versenyen a következő eredmények voltak: Férfi egyes: McNeill—Thalberg 6:3, 6:2, 6:3, Hunt— Guernsey 6:4, 7:5, 4:6, 6:4, Quist—Doeg 6:8, 6:3, 6:3, 6:0, Riggs—Alle 6:4, 6:2, 8:6, Hunt—Parker 6:1, 6:1, 6:1, Hopman— Grant 7:5, 7:5, 5:7, 6:3. A REAC NYERTE MAGYARORSZÁG 1939. ÉVI NŐI TENISZCSAPATBAJNOKSÁGÁT Vasárnap játszotta MajP’arcrai-Bessin Hétfő, 1939 szeptember 18. női teniszcsapatbajnoksági döntőjét a budapesti bajnok BEAC és a vidéki bajonok PSC. A PSC és egyben Pestújhely ünnepe volt a találkozás. A két csapat vezetője virágcsokorral kedveskedett a hölgyeknek. A BEAC-hölgyek nagy fölényben voltak a vidéki ellenfelekkel szemben. A PSC egyetlen győzelmét Pongor Kató aratta Fejér Csibi ellen. Nagy meglepetés a tizenöt éves pestújhelyi kislány győzelme. Kétségtelenül nagy ígéret. Visegrádi — szintén Pestújhely neveltje — jól tartotta magát Medveczky ellen. Pongorné az első szetben megszorította Somogyi Klárit. Szilvássy Edit férfias játéka imponált. Saját bevallása szerint a svájci portya használt neki. BEAC—PSC 5:1 Somogyi Klári—Pongorné 6:4, 6:1; Szilvássy Edit—Köpeczy Mária 6:1, 6:2; Medveczky—Visegrádi 6:1, 6:4; Pongor Kató—Fejér Csibi 6:2, 6:4! Meglepetés. (Egy héttel ezelőtt a pestújhelyi teniszversenyen Fejér simán verte Pongor Katót, ez a mérkőzés tehát visszavágás volt). Somogyi, Medveczky—Pongorné, Köpeczy 6:0, 6:0, Szilvássy, Straubné— Visegrádi, Pongor Kató 6:3, 7:5. NEM LESZ AZ IDÉN TÖBB TENISZVERSENY A teniszszövetség elnöki tanácsa lefújta a Budapest-bajnokságot. A BEAC vezetősége pedig a bajnoki verseny helyen műsorba vett országos verseny rendezésétől lépett vissza, így azután hiába ajzották fel a versenyzőket , mégsem lesz verseny. Kár, mert él játékosaink versenyt szerettek volna. RÁDIÓ MAI MŰSOR Budapest I. 10.20: A magyar Sakkszövetség centennáriuma. Irta: Heltai István. 10.45: Petőfi és a költői cigányleány. Irta: Absonyi Pál. — 1210: Országos Postászenekar. Vezényel: Eördögh János. — 13.30: Fátyol Jánosi cigányzenekara. — 1615: Híres magyar iskolák. I. (A Debreceni Collegium.) Irta.: Marék Antal dr. — 17.15: Aszepesség nagyjai. Kriesch Jenő dr. előadása. — 17.40: Haydn: G-dur zongorahármas. Cortol, Thibaud, Cosale. — 17.55: Langsfeld Gézáné magyar nótákat zongorázik. 1940. típusú rádiókészülékek nagy választékban Készpénz! Késztet! VI., Podmaniczky-u. 39. VII., Rákóczi-út 30 — 18.15: Emlékezés vérre és diffieségre. vitéz Mátyás Sándor előadása. — 19.25: Szalonodig. — 19.50: Áprily Lajos verseiből ad elő. — 20.10: Brahms-est. Az Operaház zenekarát Dohnányi Ernő vezényli. — 22: A Chappy jazz-zenekar játszik. — 23.05: Szórakoztató hanglemezek. — (Hírek: 6.45, 10. 12.40, 14-30, 15. 16.45, 19.15, 21.40, 22.40. 00.05. — Kassán ezenkívül 11.40. — Bpert II.-n 20 órakor.) MOZI Mozfééicek A budapesti moziműsor legközelebbi nagy zenés újdonsága a 20th Century- Fox Irving Berlin-filmje, a „Szivek muzsikája" lesz. A modern zene világhírű szerzőjének új filmjében Sonja Henri, Tyrone Power, Rudy Vallée és Mario Healy játszik főszerepet.• A nyár folyamán 49 bécsi mozit átépítettek. Rendkívül érdekes film felvételeit kezdték meg a múlt hét végén Németországban. A film címe: ,,Félhomály". Rudolf van der Noss rendezi és főszereplője Paul Wegener. A többi fontos szerepet Ursula Grabley, Viktória von Ballasko, Viktor Staa, Vili Schur és WilhelmKönig játssza a filmben, amelynek most, szabadtéri jeleneteit készítik a Freienwaldeban.* Az egyik frankfurti mozinak ez a neves Pali-filmszínház. Moziműsor Rövidítések: n = *A, f = l/z, l = Vu (M) — Az első előadás mérsékelt árakkal Bemutató mozik ÁTRIUM: f6, f8, flO. 5 óra 40. CASINO: f6, f8, flO. Éjjeli kaland. CITY: h6, h8, hlO. Tökéletes férfi. CORSO: n6, nS, nlO. A szerelem tolvaja. DfiOSI: 6, 8. ifi. A Siegfried-vonal. FÓRUM: n6, fS, hlO. Az élet komédiása. RADIUS: h6, h8, hlO. Riadó Indiában. ROYAL APOLLO: 6, 8, 10. 5 óra 40. SCALA: h6, h8, hlO. A három testőr. URÁNIA: 5, n8,10. A Siegfried-vonal. Utánjátszó mozik BROADWAY: f4, f6, f8, flO. (M) A feleségem karrierje. CAPITOL: f4, f6, f8, 110. Acélkaraván. CORVIN: f4, f6, f8, Í10. (M) Toprini nász. ELIT: 4, 6, 8, 10. Pénz áll a házhoz. HOLLYWOOD: f4, f6, f8, Í10. (M) Toprini KAMARA: 11, 2, 4, 6, 8, 10. (3 M) Minden vihar elül. LLOYD: 4, 6, 8, 10. Mister Flow. OMNIA: 4, 6, 8, 10. (M) Ultimátum. PALACE: 11, 2, 4, 6, 8, 10. (3 M) Suez. SAVOY: 14, f6, f8, flO. Mister Flow. SIMPLON: 14, 16, f8, flO. A toplini nász, Továbbjátszó mozik ALKOTÁS: f4, 16, 18, 110. Caraille, a végzet asszonya. BELVÁROSI: 4, 6, 8, 10. (M) Elkésett szerelem. BUDAI APOLLO: f5, h7, 9. Elkésett szerelem ELDORADO: h4, h6, h8, hlO. Nyugat leánya. NOMEROS: h5, 7, nlO. Érik a búzakalász. IPOLY: f4, 16, f8, flO. Bors István. JÓZSEFVÁROSI: 14, 16, f8, 110. (M) Elkésett szerelem. OLYMPIA: 11, 2, 4, 6, 8, 10. (M) Csodálatos szerelem. OTTHON: n4, nl, n8, nlO. (M) Mr Moto a kalózok szigetén. PATRIA: 4, 6, 8, 10. Mr. Flow. PHÖNIX: 11, 13, 5, n8, 110. (3 M) Három kis angyal. K!X: f5, 57, 0. (V) Érik a búzakalász., RTALTO: f1, h3, 5, nS, £10. (M) Fehér fejtetőn: . ................................ .