Nemzeti Sport, 1940. március (32. évfolyam, 42-62. szám)
1940-03-08 / 47. szám
Mentele, 1940marcius 8. A taxi nem változtat győztes csapatán! A nagyserrű rajt után a Taxisok nem változtatják meg az összeállításukat. A vezetőségink csak az okoz gondot, hogy Serfözöt balszélsőnek, ■vagy középcsatárnak tegyék-e a csapatba. A Szeged elleni mérkőzésrőlTakács Géza a következőket monda: — örök szabály, hogy a győztes csapaton nem szabad változtatni. A Serfőző azonban a szerdai edzőménködésén olyan kiváló játékot mutatott, hogy ez egy kicsit gondolkodóba ejt. Jelenlegi csapatom a múlt vasárnapi, vagyis ez: Tóth N. — Aradi, Miklósi — Szabó, Halasi, Seres — Darázs, Takács II., Serfőző, Berecn, Varga. Csapatomtól feltétlenül tisztességes eredményt várok. A Szeged ellen nehezebb mérkőzésünk lesz,mert jobban felkészültek, mint a Kispest. A mai erőnléti edzés 4-kor kezdődik a szőnyi úti pályán. Utána a szokásos „Mari néni“-féle taktikai „masszázs" vár a fiukra. A baráti vacsorát a vezetőség a pénteki napról szerdára tette át. Szerdán ugyanis még kimaradhatnak egy kicsit a fiúk, de pénteken már nem. Mólnás Tanás szövetségi edző vasárnap délelőtt Óbudán, Apát u. 21. szám alatt előadást tart, uitánt, a szentoldrelúli pályán gyakorlati oktatásban is részesíti a körzet ifjúsági és újonc játékosait. Gálffy András résztvesz vasárnap Xsicskunfpalason a kiskunsági alpssztálybeli vezetők, és játékvezetők fogadalomtételén. Az MLSz-t is ő képviseli majd, mert Sillófalvy Pál dr a zágrábi útja miattrol tud elmenni Halasra. Nagyon rossz állapotban van a Postás X.versenytéri pályája. — Egyelőre mégedzéseket sem tarthatunka pályánkon — mondja Bobrik Károly intéző. Elmaradnak a MOVE-nak vasárnapra kisorsolt mérkőzései megfelelő pályák hiányában. Tetrás, a KTK kapusa visszatér a BTC-be. Szász FVSK vezeti a BFTK edzéseit . MOVE válogatott a főiskolai válogatottal mérkőzik március 31-én. A „Neue Sircher Zeitung” ujjong a torinói 1:1 miatt. Ezt írja többek között: ...Olyan jó már a svájci labdarúgás, "Hogy ismét résztvehetnénk a nagynemzetközi tornákon!" Basain, a ,.33’FC kapusa vasárnap térdséítést szenvedett. A HI. ker. TVE vasárnap délután 3 órakor barátságos mérkőzést játszik a Turul TE-vel a Nagyszombat-ideában. . VÍVÁS Svájc tőrvívóbajnokságának eredményei: 1- Stirn (Genfi 11 gy. 3. Napban fLausannae) 9 gy.. 3. . Grether (Zürich) 8 gy-SINCS MÉG KARDCSAPAT AZ OLASZ FŐISKOLÁSOK ELLEN Tegnap délután a BEAC vívótermében I1 kardválogató versenyt tartottak főiskolásaink. A verseny után Bay Béla dr szövetségi kapitány úgy döntött, hogy vasárnap délelőtt még egy válogató versenyt rendez Kapuy, Németh, László, Szedmáky és Bartos között. A tegnapi verseny különben csak a második helyre hozott döntést. A szövetségi kapitány Demeter mellé Élthest jelölte ki a válogatott csapatba. Részletes eredmény: 1. Elthes BEAC 7 gy, 2. Németh HTVK 4 gy 5 kapott tus, 3. Kapuy HTVK 4 gy 10 k. t., 4. Szekmáky MAC 4 gy 12 k. t„ 5. Mikes HTVK 3 gy, 6. László MAFC 2 gy 4 k. t., 14 a. t„ 7. Szepesi MAFC 2 gy 4 k. t„ 10 a. t., 8. Rosenberg BEAC 2 gy. Bartos és Jeney visszalépett. ATLÉTIKA Miből áll a berlini olimpiai stadiol „fa alja?" A budapesti futópályák ellen az utóbbi időben sok volt a kifogás. Ezért fordult a MASz illetékes helyre, hogy Európa leggyorsabb pályáinak összetételét megismerje. A „salakpálya" elnevezés mögött ugyanis már régen sokkal összetettebb rendszer húzódik meg, mint az ember hinné. A pesti pályák elkészítési módja nagyjában az, hogy alul nagyobb, feljebb kisebb salakdarabokat raknak a kiásott föld helyére, a végén azután már egészen apró szitált salakot borítanak az egészre és ezt lehengerlik. A berlini olimpia építése előtt a németek szokott alaposságukkal beható tanulmányokat folytattak, hogy a berlini olimpia salakpályáját a legtökéletesebbé tegyék. Ennek a „receptjét" küldte meg a MASz-nak Kari Dlem. A recept így hangzik: ,az alsó, kövekből álló rétegre 8 cm-es második réteg kerül. Ez 80% durva salakból és 20% 20—30 mm nagyságú agyagdarabokból van öszszekeverve. Erre 5 és fél cm-es harmadik réteg jön, 70% finom salakból és 30% 12 mm-es agyagszemcsékből. Most 2 és fél cm-es negyedik réteg következik 75% vörös földből és 25% +—10 mm-es agyagszemcsékből keverve. Erre 2 cm vastagságban 70% vörös földből és 30% agyagporból álló ötödik réteg kerül és a végén az egészre fél cm vastagságban apró szemcséjű téglaföldet terítenek Kiváncsiak vagyunk, megcsinálja-e ezt valamelyik magyar pálya. Elfogadta a MASz • tanácsa az új szavazati rendet és Ügyrendet A március 30-i közgyűlés előtt utolsó ülését tartotta tegnap a MASz tanácsa. Vangel dr elnök beszámolt a vidéken tapasztalható erőteljes megmozdulásról, majd az egyesületi szavazatok új rendszerét tárgyalta a tanács. Egyhangúlag elfogadták az intéző bizottság javaslatát, amely szerint az első hat egyesület az első, a következő nyolc a második, tíz a harmadik, tizenkettő a negyedik, tizennégy az ötödik , a többi a hatodik osztályba kerül 10—6—1—3—2—1 szavazatig. A rangsort a munkastatisztika, a harminc legjobb eredményt a bajnoki számokban elért pontok összesítése adja. Minden év december 81-ig közli a szövetség az új beosztást a hivatalos lapban és ez ellen január 15-ig lehet felszólalni. Ezt az alapszabályváltoztatást a rendes közgyűlés elé viszik, ott tehát még a régi rendszer szerint szavaznak. Elfogadta a tanács az új szövetségi ügyrendet, amelynek újítása az, hogy a közgyűlés választja meg az ügyvezető alelnököt és a szövetségi kapitányt is. A közgyűlésre történő jelöléssel az elnökséget bízta meg a tanács. Két kosárlabdafellebbezést is tárgyaltak. A BBTE & VÁC ellen, a Gamma pedig a BSE és az MRTSE ellen elvesztett mérkőzése megsemmisítését kérte. A tanács a két fellebbezést elutasította. Elmarad a Postás versenye Tegnap délután újabb heyszíni szemlét tartott a rákosi rétekért Nyilasi Zoltán két Postás-távfutó kíséretében- A futók még csak hajlandók lettek volna megfelelőnek találni a terepet, amelynek mélyebben fekvő részein vígan korcsolyáztak a kőbánya csemeték, de a postások atlétikai szakosztályának vezetője nem merte vállalni a felelősséget az esetleges sérülésekért és halásokért Ha viszont olvad vasárnapra, akkor vízben kellene az atlétáknak futniok. Ilyen körülmények között a Postás bejelentette, hogy március 10-re kiírt mezei versenyét április hó folyamán rendezi meg. A szövetség a bejelentést tudomásul vette. Az első mezei verseny a SzSzKIzT március 17-i versenye lesz. Kassán a KFSK szerdán este a tornateremben házi atlétikai versenyt rendezett. Helyből távol: 1. Bross 278, 2-Szoták 267. Magas: 1- Szoták 155, 2. Nyilas 152. II. magas: 1. Szoták 125, 2. Kravarik 117 H. hármas: 1. Geszler 762, 2- Nyilas 759. A MASz északi kerülete szombaron tartja rendes évi közgyűlését. A közgyűlés után a vezetőség résztvesz a DIMAVAG évadnyitó vacsoráján- A központot Harkos Lajos dr főtitkár fogja képviselni. fle SPORT A budapesti hadtest JÁrőrversenye- A m kir. honVédSég március 7-én reggel 9 órakor fejlegzte az első budapesti hadtest fejjárőrversenyét a budai hegyekben.Kedvező időben, jeges talajon, 12 km-es távolságon 18 csapat vett részt a küzdelemben, amely iránt igen nagy érdeklődés mutatkozott. A hadtest tisztikarának az élén végig nézte a versenyt Decseva Zoltán tábornok, hadtestparancsnok is- Mind a 18 csapat befutott a célba. Az eredmények, különösen a győztes csapaté kiválók. Eredmények: 1 .10. kerékpáros Zizly (Bolgár Kálmán ) högy, Fodor József őrmester, Tóth Emil szakasz vezető, Nagy Emil őrvezető és Kiss József gyalogos) 57 perc, 2- 1 H. zszlj csapata (Kaffka Lóránd hdgy, Horváth István hadapródőrmester, Vályi Ödön szakasz vezető, Mráz Ottó szakaszvezető, Régerszki András tizedes és Pálffi Lajos tizedes) 1 óra 01 p 38 mp, 1. 1/II. zszlj 1 óra 01 p 49 mp, 4. az 1. tábori tüzéri osztály 1 óra 07 p 10 mp, 5 az 1. gépkocsi zszlj 1 óra 12 p 31 mp, 6. 2/II. zszlj 1 óra 13 p 08 mp. FŐISKOLA TAKTIKAI RENDSZER nélkül aligha érünk el komoly eredményt a világbajnok olasz főiskolás kosarasok ellen a 13-iki, első hazai nagy nemzetközi fedett pálya mérkőzésen. A mi válogatottunk, sajnos, még mindig ott tart, ahol évekkel ezelőtt tartott, még mindig semmi taktikai rendszer nincs a magyar válogatott együttes játékában. A legutóbbi keretedzésen végignéztük a válogatott munkáját. Bármennyire is figyeltük a játékot, mégsem láttunk semmi tervszerű „hadicsőt” a magyar együttestől. A régi recept szerint folyt a készülődés. Mindent a pillanatny helyzet szeszélye szerint oldottak meg „sikerrel, de inkább sikertelenül. Nem lenne szabad még most is úgy kezelni a magyar kosárlabdát, mint hét évvel ezelőtt, amikor megszületett. Azóta számos világot látott szakemberünk jó akaratú részletmegoklásán túl nem sokra jutottak a magyar kosárlabda megreformálása ügyében. Ez jutott eszünkbe, amikor eljöttünk a legutóbbi keretedzésrről, egy héttel a magyar—olasz mérkőzés előtt. IFJÚSÁG A nyíregyházi áll. tanítóképző házi tornatermi atlétikai versenyt rendezett. Eredmények: Helyből távol: 1. Szolocsán 253, 2. Bécsi* 248, 3. Völgyesi 244. Helyből magas: 1. Szolnocsán 125, 2. Bécsi 120, 3. Völgyesi 120. Helyből hármas: 1. Bécsi 747, 2. Szolocsán 746, 3 Hegedűs 741. Labdadobán (3 kg-os): 1. Szolstocsán 1400, 2. Erdősi 1260, 3. Farkas 170- ÖKÖLVÍVÁS Nensel április 23-án mérkőzik Berlin•Von a nehézsúlyú bajnoki címért Kölb- Ilnnél. A Kassa—Debrecen városok közötti ökölvívómérkőzést szombaton este 8 óra- kor tartják Kassán a katolikus legényegyet nagytermében-Az érsekújvári SIS 10:1 arányban leggyőztek Festszenterzsébeti SE ökölvívó együttesét A pestszenterzsébeti ökölvívók az utazással, váratlan sérülésekkel és a balszerencsével mentik az Érsekújvárott elszenvedett vereséget. PORI Nagy érdeklődés kíséri a MAFC ünnepi ökölvívó versenyét Csütörtökön este került sor a Műegyetem nagytermében a MAFC ünnepi ökölvívó mérkőzésének második fordulója. A zsúfolásig megtelt teremben először két középsúlyú versenyző lép a szorítóba: Kass MÁVAG győz Varga I. M. Pásztó ellen. Varga jobbegyenesétől Kass pár pillanatra a földre kerül. A menet végéig Varga, fölényben van. A második menet végén Varga visszaesik s az utolsó menetben teljesen elkészül erejével. Nehézsúly: Szolnoki BSzKRT győz Vadász BVSC ellen. Az első menet elején Vadász többször is talál. Szolnoki a második menetben jön fel, itt Vadászt figyelmeztetik is. Az utolsó menetben Szolnoki minden ütése talál és ezzel nyeri is a mérkőzést. Légsúly: Zseni (Lapterjesztők) győz Horváth BSzKRT ellen. Horváthot kétszer is figyelmeztetik fogásért s a végig támadó Zseni győzelme megérdemelt. Légsúly: Sámori FTP győz Samprás MPSE ellen. ÖT harmadik menetben Samprás „szél" után üt, Hámorit kiszámolják. Az ütés szabálytalan, győz Hámori. Harmatsúly: Torma I. BTK győz Barta NSC ellen. A második menetben oly nagy Torma fölénye, hogy Bartát erőfölény címén leléptetik. Molnár (Törekvés) győz ellenfél nélkül. Könnyűsúly: Torma 11. BTK ellenfele Mitterer BVSC átesett a súlyhatáron. •— Németh MPLF1 ellenfele, Kővári BSzKft. nem jelent meg. BTK-BSzKRT és Lehel PL E-lapterjesztek mérkőzéssel folytatódik a fiók-CsB a Műegyetemen A három héttel ezelőtt elkezdett ökölvívó fiókcsapatbajnokság küzdelmeit szombaton este folytatják a Műegyetemen. Szombaton a harmadik forduló kerül sorra. Ebben a BTK—BSzKRT és a Lehel Pl,E—Lapterjesztők mérkőzést bonyolítják le.Mindkét mérkőzés hatalmas küzdelmet fog hozni. Legjobbjaink közül többek között a következők indulnak a szombati fordulóban: Zseni. Marton. Báron II., Trummel, Petró. Horváth. Csiszár II., Szabó Béla. Ruzsán. Rideg, Tatai. Stoller és Kocsis. A küzdelmek este 8 órakor kezdődnek PÁLYÁZATI ÜZENETEK Mindenkinek: Az elmaradó NBB mérkőzésekre nem kell tippelni! ifid KAPUZÁRÁS Szerdán este a diákok részére rendezett rézünnepéllyel befejeződött az idei jégszezon A látványos bemutató futások után került sor a sokat emlegetett diákválogatot mérkőzésre. A csapatok a következőképpen álltak fel: I. osztályú Látogatott: munkár (Kegyesrendő — Wéri (Kegyesrendi), Szégyen (Evangélikus) — Elek (Evangélikus), Danis (Zrinyi), Messinger (Evangélikus). Cseresor: vitéz Fodor (Zrinyi), Trunkó (Kegyesrendi), Kornfold (Ivegyesrendi). II. osztályú válogatott: Búza (Aranyosi) — Barna (Gyakorló), Mosséna (Kr. Kot.) — Stolpa (Verbíczy), Mólnár I. (Eötvös), Molnár II. (Gyakorló). Cseresor: Borsiy (Gyakorlói, Andróka (Rákóczi), Endrei IX. (Rákóczi). Mint tegnapi számunkban már hirüit adtuk, a mérkőzést az I. osztályú válogatott nyerte meg 3:2 (1:0 1:0, 1:2) arányban. Játékvezető Jeney és Kuhán testnevelő tanár volt. Mindkét részről olyan technikás és változatos játékot láthattunk, hogy ez vetekedhet a diákhoki fénykorával, a legendás Miklós, Uircsák korszakkal. A nagysikerű korona.mérkőzés után következett az idei jégélet búcsúztatása, ami abban nyilvánult meg, hogy a közönség önfeledten és minden gátlás nélkül korcsolyázhatott: rendszabályok nem voltak és nem kifogásolták a kigyóvonalat és a fogócskát sem. 11 óra után pedig az emeleti büffébenfolytatódott a búcsúztató. ..végkimerülésig.’’ A műjégpálya tehát bezárta kapuit és a közönség részére csak novemberben fog ismét megnyílni. Tegnap reggel élénk élet volt tapasztalható a ,,bezárt" műjégpályán Nagy edzéseket tartottak Münchenbe és Berlinbe meghívott műkorcsolyázóink. Sőt, Botond Györgyihez, Saáry Marikáhz és Évához még többen is csatlakoztak az itthon maradók közül. Még gyorskorcsolyázókat is láttunk, amint műkorcsolyázó leckéket vettek egyik-másik csinosabb műkorcsolyázó hölgytől. A BKE igazgatósága foglalkozott műkorcsolyázóink müncheni és berlini meghívásaival Azt a határozatot hozták, hogy elengedik versenyzőiket, ha menni akarnak, de nem támogatják az utazást, tekintetnél arra, hogy a BKE-t nagyon kellemetlen helyzetbe hozták legutóbb a bécsi futók távolmaradásukkal. Egyébként már tegnap délben el kellett volna a taxitok a miinknek, de vitmnnehézségek adódtak és így legfeljebb roa délben utalhatnak csak el- Amsterdamból jelentik. A belga válogatott jégkorongcsapat szerdán 3:1 (1:0, 1:0, 1:1) arányban verte a holland válogatott együttest. A nézők soraiban jelen volt Bernard herceg is. AUTÓ GAZDASÁGOSABB LESZ AZ AUTÓKÖZLEKEDÉS A motorosítás fejlődése a háború óta Németországban főleg oda irányul, hogy az autózást nyersanyag- és energiamegtakarítás céljából sz eddiginél gazdaságosabbá tegyék. Jelenleg több kutatóintézet áll annak a feladatnak a szolgálatában, hogy a gazdaságosság elvét a minőség és teljesítőképesség növelésével lehessen megvalósítani. A kutatás mindenekelőtt három tényező — a légellenállás, a gördülés ellenállása és a hajtóműben fellépő veszteségek — vizsgálatára terjed ki. A levegőellenállása sík pályán, ISO km-es óránkénti sebesség esetében a teljes ellenállás 65%-át, a gördülés ellenállása kereken 25%-ot tesz ki, a hajtóműben fellépő veszteségek pedig 30%-ot emésztenek fel a motor összenergiájából. Kísérletek igazolják, hogy a levegő ellenállása legalább a felére csökkenthető azzal, hogy a járműnek megfelelő formát aduak. A gördülő ellenállás pedig úgy csökkenthető, ha a gumiabroncsokban uralkodó nyomást mintegy 3-5 atmoszféra-nyomásra növeljük. Ha már most az erőáttételt az új viszonyokhoz alkalmazzuk, akkor az eddigi 300 g-os óránkénti és lóerőnkénti üzemfogyasztást, 220 g-ra csökkenthetjük. E mellett megállapították, hogy a ma használatos gázosítók nem dolgoznak gazdaságosan. Egy olyan jármű, amelynél az üzemanyagot, mint például a Dieselmotornál befecskendezik, abban az esetben, ha a kocsi élettartama alatt 120 000 km-re fut be, ez alatt az idő alatt 8000 1. üzemanyagot takarít meg. Érdekesek aok a kísérletek is, amelyek a hatásfok növelését igyekeznek elérni, hogy a jármű súlyát a motorhoz viszonyítva csökkentik. Ezzel kapcsolatban különösen a repülőgép mofibróje körül szerzett tapasztalatok szolgáltak ösztönzésül Nagy anyagpocsékolást és ezzel a kocsi súlyának növelését jelentik a ma szokásos építésmódok, például, hogy a kocsi két különböző részből, az alvázból és karosszériából áll. Az idevágó kísérletek során beigazolódott, hogy a mai kocsik alvázának a súlyából az autógyártás modern elvei alapján az egész jármű súlya kitelik úgy, hogy a kocsi szilárdsága e mellett számbavehetően növekedik. KOSArLABDA A magyar—olass ffőiskolai kosárlabdamérkőzést nem szerdán, hanem kedden este 8 órakor játszák le. Előtte 7 órakor a KISOK-csapat játszik a főiskolai B válogatottal. A KISOK összeállítása: Kocsi® — Solymosi — Kapás, Finza, Stolpa. Csere: Ottó Szabó, Laube, Rébay. X. osztályú bajnokság 252-es cserkészek—MAC 63:23 (34:8). Vezette: Noni és Badacsonyi. A szigetiek nagymúltú együttese úgy látszik beletörődött elkerülhetetlen végzetébe. Kosárdobó: Dalgó (33), Serényi (3), Kormos I. (4) és Selmeczi, Medgyessy (8), Marosi és Csaplár (7—7) és Horváth. A BEAC III.—MTE III. osztályú bajnoki mérkőzés elmaradt, mert az MTE nem jelent meg. II. osztályú bajnokság BBTE II—MAFC TI. 43:17 |’7:10 V V.Zatte: Tilály és Mészzáros Kosárdozó: Németh (13), Fazekas 60), Tichy JT. 00\ Etes (6) és Nagy (4), illetve Verze (9\ Vadász (5), Bertalan (2) és Gsima-I. osztályú bajnokság BBTF- MVFC 31:15 (13:13). Vértté-Hepper és Trulényi. Gó’dobó: Károlyi (20), Kenéz (5), Gáthy (5), Sto’na (5), Tóth (2) és Noni, illetve Eszéki (9), Kapás (8) Bedő és Kostyál. A KOSARLABPATNOKSÁG E HETI MŰSORA: III. osztályú bajnokság: 8-án: Műegyetem: 7 órakor: BSzKRT III.—252-es Cserk. II. (vezeti: Mészáros és Jánosházi* 8 órakor: SzIHC IT.—PeSC II. (Becsy és Kelemen). II. osztály: 8-én: Műegyetem: 6 órakor: SzIHC—PeSC (Gáthy és Fazekas). Női bajnokság: Szombat: Műegyetem: 6 órakor: BEAC—BSzKRT (Körmendy és Szabó). 7 órakor: MAFC—TFSC (Gáthy és Nonn). 8 órakor: PeSC—* Koszorú X. (Mészáros és J'teosházi'v. ? órakor: Koszorú XIII.—MTE (Herz és Koltai). IV. osztály: Vasárnap: Műgyetem. 8 órakor: MRTSE—Gamma (Lukácsi és Jénosházi). 9 órakor: KAOE—BEAC IV. (Geleta és Baljcov). 10 órakor: JIAFC III.—BSE (Kálmánchey és Kénoszt). II. osztályú női bajnokság: Vasárnap:Tűegyetem. 11 órakor: BEAC II.— Gamma (Herz és Szittner). 12 órakor: Koszorú Kispest—Koszorú XI. (Körmendy és Noni). 1 órakor: BBTE—TFSC II. (Mészáros és Jánosházi). KISOK KOSÁRLABDABAJNOKI DÖNTŐ (Két vereség© van már a ,,Mesternek’) A középiskolások k kosárlabdabajnokágénak döntő mezőnyében hat diákcsapat küzd a bajnoki címért. A döntő mezőnyének 5. és 6. résztvevője azonban csak az elődöntő során kialakult hármas holtverseny eldöntése után veszi fel a küzdelmet a négy csoportgyőztes csapattal. A döntő eddig lejátszott mérkőzéseinek eredménye: Izraelita E gimn.—Szent István fk. 32:31 (17:7). Vezette: Farkas és Gáthy. Kosárdobó: Diamant (11), Laube (10), Rosenberg (8), Kohn (2) és Goldstein, illetve Solymosi (15), Kamancza (6), Ottó (5), Szép (5). A „Mester’* veresége meglepetés. Szent Imre gimn.—Szent István fk. 81:30 (17:14). Noni és Gáthy. Kosárdobó: Rébai (16), Medgyesi (8), Juhász (6) és Kocsis, illetve Solymosi (12), Otte (8), Szép (6), Kamancza (2), Stadler (2). A döntőbe jutásért Gyakorló keresk.—Kossuth fk. 45:24 (27:10). Vezette: Nonn. 1 Kosárdobó: Szabó (23), Illy (16), Frey (4), Szombathelyi (2), illetve Ercsey (14), Hjerczegfalvi (8), Kukorell (2) és "Jeischer. A KISOK bajnokság döntőjébe a következő hat csapat került: Széchenyi I..., Szent István fk., Szt. Imre g., Izraelita g., Gyakorló ker., Újpesti g. TENISZ JÁVORI MÁRTA nem mehet az OLASZ RIVARÁRA - NEM KAPOTT SZABADSÁGOT Jávori Márta, a MAFC fiatal hölgyteniszezője nem mehet Asbóthékkal Olaszországba. Szerián közöle a szövetséggel, hogy a szabadságát nem tudta elintézni a terv kénytelen kelletlen itthon marad. Hétfőn reggel tehát csak Szilvásy Edith, Asbóth és Gábori utazik el San Remobe Asbóth: „Rólam beszél nek, az nem lehet!11 Asbóth József, a magyar teniszezők éljátékosa kereste fel tegnap szerkesztőségünket. __Egy kis cikk ügyében jövök, mondotta a népszerű bajnok. — A Nemzeti Sport csütörtöki számának egyik, félig tréfás, de félig mégis csak komoly cikke egyik — meg nem nevezett — teniszbajnokunkról szól. Arról, aki most indul kéthete a olaszországi portyára. Minthogy ilyenek nem sokan vagyunk, s minthogy s, cikk még néhány kitétele is illik reám, már csak ismerőseimre való tekintettel is ki kell jelentenem, hogy a cikkben foglalt állítások zöme — ha valóban rám értette az író —* helyt nem álló. Ezért cáfolnom kell a négy tekintetben is. — Először is családi szempontok, tól vezéreltetve. Budapestért én tel*jesen megfelelően élek. ££&£. csak azért sem lehetnek „vacsoragondjaim", mert — a kollégiumban lakom és étkezem, olyan jól és annyit, amennyit kívánok. Tehát ellátásom tekintetében sem helytálló a cikk megjegyzése. De nem helyes a cikk megállapítása a gúnyosan és lenézően aposztrofált „szamárlétrád állás" tekintetében sem. Boldog lehetek és vagyok is állami állásommal, amely biztos és állandó előmenetelt, komoly elhelyezkedést, megbecsülést nyújt. Mindezen túl pedig még különösen lekötelező és valóban megható az az atyai szeretet, amellyel László Géza őméltósága foglalkozik velem, figyel és istápol. De a negyedik tekintetben is hibás a cikk megállapitása. Mintha én az egyesületemhez, egyesületeim vezetőihez nem volnék bizalommal és azok nem ismernék az én netalán felmerülő bajaimat! Az egyesületem értem annyit tett, amennyit csak tehetett, s annyira gondomat viseli, hogy annál többet már nem is tartanék ildomosnak. Még csak azt szeretném mondani, hogy valami fantasztikus megjegyzést tesz a cikket író „Terefere úr", a hátam mögött történő akcióról is. Érdeklődtem, hogy mi történt a keddi baráti vacsorán az én eltávozásom után, s a leghitelesebben megállapítottam, hogy ő sem „pestkörnyéki egyesületi elnök", sem senki más sem részemre, sem más „magyar bajnok" részére nem kezdett és nem tett semmiféle gyűjtési vagy adakozási akciót. Amint, hogy — minek le kezdett volna?! — Hát csak ezt szeretném leszögezni, nehogy valaki azt higyje, hogy rólam szól a cikk, vagy, hogy reám vonatkoztatható. ETI HITIEK A Mavir Posztfrgári SK f. hó 10-én úí ett fél 10 órakor tartja X. évi jubiláns közgyűlését. KERÉKPAR TÁL IN M15G1S NYÍrLREITT IDÉN AZ MKSZ A KERÉKPÁROS LABDAJÁTÉK BAJNOKSÁGOT Négy éve kísérletezik az MKSz a Serékpáros labdajáték magyarországi bevezetésével. Ez a nagyszerű hagyományok,ra épült sportág nálunk érthetetlen módon nem tud a világháború befejezése óta gyökeret verni- 1912—1920-ig a magyar kerékpáros labdajáték külföldön is elismert játókereit képviselt. Az osztrák és a német csapatokkal szemben mindenkor pompásan megállották a sarat s a játék szintje csak akkor zuhant a semmibe, midőn a régi nemzedék kihalt s nem jött helyébe az új-Húsz év múlt el azóta teljes tétlenségben- Neumann Andor országos kapitány kezdeményezésére mozgalom indult meg 1938-ban e sportság feltámasztására. A Nemzeti Sport magyarra fordította a kerékpáros labdajáték nemzetközien elismert szabályait, néhány egyesület, sőt a honvédség kerékpáros alakulatai is komolyan foglalkoztak e játék bevezetésével, de a felmerült tervezgetésnél tovább nem jutott senki. Az MKSz most újra ostromot indít a kerékpáros Irbdajáték meghonosítása érdekében. A közeljövőben értekezletet hív egybe és két-három csapat felállításához szükséges kerékpároknak és felszereléseknek beszerzése tekintetében is lépéseket foz tenni. 5 Tanácsülést tart ma az MKSz. A Magyar Kerékpáros Szövetség alaposan felkészü az idényre. Egyes szakbizottságok úgyszólván napról napra üléseznek, a VTB az idényelőkészítés tervezetével készült el, a FIB az új fegyelmi intézkedések javaslatával szorgoskodik s végül a GB a szövetség verseny költségvetés tervezetét vázolta fel. A mai tanácsülésen tehát hatalmas anyag vár megvitatásba és bírálásba, elsősorban a versenynaptár összeállításának végleges formája tekintetében Ezen az ülésen vonulnak be egyébként a vidék szövetségi képviselői is, akik hír szerint ugyancsak jelentős javaslati anyaggal adnak majd munkát a kerékpáros országgyűlésnek. Berlinből jelentik. A Deutschlandcsarnokban rendezett német—olasz válogatott ajz, a tőrkerékpáros versenyben a németek 21:18 pontarányban győztek. A legjobb olasz versenyző, Bergomi katonai szolgálata miatt nem indulhatott, úgyhogy a versenyt hármas csapatokkal kellett lebonyolítani. Eredmények: Repülők versenye: X. futam: 1. Séri-Vanti, 2. SC. Purann. II. futam: 1. Guglielmetti, 2. Mirke. III. futam: 1. G. Purani, 2. Nervi. Futam időre: 1. G. Purann 12.4 mp. 2. Scrivanti 12.6 mp. 3. Mirke, Nervi, IC. Purann 12 8 mp, 6. Guglielmetti 13 mp. üldözési verseny: I. futam: 1. K. Purann, 3. Scrivanti 26 m-rel hátrább. H. futam: 1. Guglielmetti, 2. Mirke 4 m-rel hátrább. III. futárai 1. G. Purann, 2. Nervi