Nemzeti Sport, 1940. július (32. évfolyam, 126-147. szám)

1940-07-28 / 145. szám

M AUTÓ RENDET kell előbb teremteni a főváros forgalmában - ez majd meghozza a CSENDET! Autós körökben nagy feltűnést keltett az a főkapitányi rendelet, amely az évek hosszú során át fenn­állott, a főútvonalakra érvényes kürttilalmat oldotta fel azzal, hogy­­ leszedelem esetén megengedett do­log a kürtjelzés, örömmel fogadta mindenki ezt a rendelkezést, mert hiszen a kürtjelzés eltiltása rengeteg veszedelemnek volt a kútforrása. Az úttesteken szabálytalanul átha­ladó gyalogosokat figyelmeztetni ti­los volt, napirenden voltak a kínos és igen gyakran a mentők beavatko­zását eredményező jelenetek. Amel­lett kétféle, egymással homlokegye­nest ellentéten bírói joggyakorlat fej­lődött ki. Ha a gépjármű vezetője kürtjelzést adott a főútvonalon, úgy a főkapitányi­ rendelet értelmében a csendrend­elet megszegéséért meg­büntették, ha viszont nem jelzett és baleset történt, akkor a baleset ma­gán- és büntetőjogi részét tárgyaló polgári bíróság súlyosbító körülménynek, sok­szor perdöntőnek vette a más oldalról üldözött „mulasztást". •Kis ráadásul: a főútvonalakról hiá­nyoztak azok a jelzések, melyek a gyalogjárókat figyelmeztették volna a kuírttilalomra és tudomásukra hozta volna azt, hogy a gépjármű vezetőjének tilos a jelzés adása, a gyalogjáró tehát fokozottabban ügyeljen magára. A nagy nyugati forrásokból szer­zett tapasztalatok az mutatták, hogy rendeletekkel, szigorú utasítá­sokkal lehetetlenség csendet paran­csolni a forgalomnak. A csendhez egyetlen út vezet: előbb rendet kell teremteni! A budapesti útvonalakon rendről leszólni korántsem lehet, annak ellenére, hogy az illetékes hatósá­gok valóban kitartó buzgalommal és igyenlezettel kísérelték meg a kérdés megoldását. Nincsen rend, mert amíg a gépjárművezetők rö­vid néhány év alatt példás­ fegye­lemre sikerült szoktatni, addig a gyalogosokkal szemben med­dőnek bizonyult minden akár jó­indulatú, akár szigorú intézke­dés. Hiába rendszerezi tettek helyszínen bíráskodó rendőrtiszti különítmé­nyeket­, hiába kapott a remdőrle­­génység parancsot a kíméletlen szigorra, a gyalogos közönség a saját érdekével ellentétben, még mindig nem hajlandó arra, hogy az elemi közlekedési szabályolvtat be­tartsa.. Kerek tíz év alatt azt sem sikerült elérni, hogy a gyalogosra csak ott lépjenek az úttestre, ahol ez számukra megengedett, hogy betartsák a közlekedési rendőrön jelzéseit. Elég néhány percig fi­gyelni a forgalmasabb úttesteket és azonnal látjuk, hogy a gyalogosok a sz­ószoros értelmében tucatjával koptatják az úttestet ott, ahol sem­mi keresnivalójuk sincsen. Igaz viszont az is, hogy például a ma­gasban elhelyezett villamos­ jelző­lámpák nagyrésze nappali világításba­n alig­ lát­ható, a pisla színes fényecskéket a töké­letes látású gyalogos sem látja jól abból a szögből, melyből az a jár­da felől figyelhető meg. A főváros közlekedésében akkor lesz ce­nd, ha rendet is sikerül te­remteni! Ha a gyalogos nem jár tilosban, ha a lovaskocsik és a kerékpá­rosok szabályosan fognak köz­lekedni, akkor a gépjármű­vezető nem lesz kénytelen kürtjelzése­­ket adni, elmarad a dudálás, a fékcsikorgás és a csendnek sok más ellenségét lehet megfosztani a méregfogától. A gyalogjárók, kerékpárosok és kocsisok rendre szoktatásának két módja van. A felvilágosítás és a szigor. A felvilágosítást már az iskolákban kell megkezdeni, ahol igen célravezető volna a külföldi példák nyomán közlekedésrendészeti előadásokat tartani. Az utcákon pedig a legkíméletlenebb szigort kell alkalmazni, a gyalogosok és a töb­biek saját érdekében. Ugyanazt a szigort kell életbelép­tetni, amellyel igen rövid idő alatt sikerült rendre szoktatni a gépjár­mű ezet­ők rendetlenebbik részét. Kétségtelen, hogy gyalogjáró több van, mint gépjárművezető, a szigor alkalmazása tehát nagyobb munkát is jelent. Ezt a többletmun­kát azonban állalni kell, hogy a rendkívül gyakori balesetek számát --'-1-1----■ * — ——-ti- Ah­uAcm­ m­inlot 15 csendet teremthessünk a forgalom­­ban. A rendetlenség zavarral, tehát lármával jár. Csendet tehát csak renddel lehet teremteni. Vagyis más szóval: nem lehet­­, közlekedés számtalan része közt­­ egyet kiragadni. Csak az egészé­t lehet egyszerre jól megcsinálni. Te­­­hát a közlekedés teljes rendjét,­­ csenddel, a biztonsággal és a gyor­­­sasággal együtt! LABP&RUGAS 25 éves az Alagi SC, I. B) osztályú bajnok­ságot nyert és elvet­ték a pályáját! A KOLASz I. osztályának egyi­k újonca, az Alagi SC. Huszonöt évv­el ezelőtt alakult az ASC és a jubileu­­­mi évben került ismét az első os­z­­tályba. —­ Nagy fölénnyel nyertük meg csoportunkban a bajnokságot,­­ — mondotta Szakáll Ferenc intéző. •­­ Az ASC-nek különben nem újság a­z első osztály, hiszen mi már az I. osztályban is voltunk bajnokok. J­ó első osztályból nem estünk ki. Tur­ném annak idején magunk kértü­k, hogy csapatunkat az I. B-osztályra osszák be, mert az első osztályben nem bírtuk volna az anyagi terh­e­­ket. — Most is nagy terhet veszünk a nyakunkra, de a legnagyobb bajun­k az, hogy elvették tőlünk a pályá­n­­kat és a helyét felparcellázták. A KöLASz, illetve az MLSz javasla­tára az OTT a közé a tíz egyesül­et közé sorolt, amelyeket legsürgőse­b­­­ben pályához kíván juttatni. Eg­y­­egyelőre azonban semmi jel sem mu­­­tat arra, hogy hamarosan pályá­t kapunk. — A Lovaregylettel is komoly Ujt­­­retünk van, hogy kapunk telket pá­­­lya céljaira, a felszerelésére azonba nincs pénzünk. Pillanatnyilag tehá azt sem tudjuk, hogy az őszi idény miképpen kezdjük majd meg. A SZEGED augusztus 1-én, csütörtökön délután tart­ja «!«.*• edzését. Itt említjük mag, Immy Hontl-Herbich, a csapat tar­tálért­ess társ felépült és mint amatőr a Szeged máso­dik csapatában fog játszani. A Dk. MOYK ma délelőtt 9-kor tartja Hz­abő Jueésát Katrer edző vezetésével. A Csepel Közép kedden este nagy ezur­­kő­iö-to.omYC összejövetelt tart a­z egye­sület tornatermében. Ezen többek között szeretnél­ megoldani a vidéki mérkőzé­sek kapcsán rendezendő társasutazások fittyét is. A WMFC lelkes szurkolói ugyanis nemcsak odahaza, hanem ide­genben is mindig minél nagyobb szám­ban akarják buzdítani kedvenc csapatu­kat.M­iller Jrudit augusztus 15-ére várják vissza Bécsbe — írja a Völkischer Beo­­bachter. Augusztus 16-án már játszhat is új egyletében, az Austriában. Krizsányi, a Pénzügy tartalékkapusa a Gyulai AC-ba lépett. EVEZÉS A BSzKRT-evezősök ma állnak rajthoz a belgrádi nemzetközi regattán Pénteken éjjel utaztak el Buda­pestről és szombaton délelőtt érkez­tek meg Belgrádba a BSzKRT eve­zősei. A belgrádi nemzetközi regat­tán három versenyszámban indulnak a magyar versenyzők. Kormányos nélküli kettősben a Sándor—Zágoni pár, kormányos nélküli négyesben a Sándor, Szabd, Tóth, Zágoni négyes, a kormányos négyesben ugyanez a négy fiú, ki­­­egészítve Hortobágyi kormányossal. A BSzKRT fiataljai közül néhá­­nyan most versenyeznek első ízben külföldön, nemzetközi rutinnal te­hát nem nagyon dicsekedhetnek. Mi mégis bízunk abban, hogy becsü­lettel megállják a helyüket a leg­jobb jugoszláv csapatokkal szemben is. Idehaza szorgalmasan, lelkiisme­retesen készültek fel a versenyre s ha megfelelő hajót kapnak Belgrád­­ban, mind a három számban komoly ellenfelei lehetnek a hazai verseny­zőknek. CÉLLÖVÉSZET A Budapest Elektromos Testedző Egye­sület célövészakpsztálya, augusztus hó 15-től 20-ig 10 éves m­űk­ödé­sének emléké­re országos nyílt vétvövő versenyt ren­dez. A versenyen a kispuska és a­ hadi­­puska hölgy és férfi összes egyéni és csapatversenyei, valamint a pisztoly versenyszámai kerülnek sorra. A verseny az év legnagyobb szabású versenyének ígérkezik. A versennyel kapcsolatos fel­világosításokat- Fehér János az. o. intéző, _J3_ ro: „. YTV \i oo B. F., Szombathely. A Ferencváros első délamerikai portyája 1929-ben volt. A zöld-fehérek június 2-án indultak el Budapestről. Genovában szálltak hajóra (Giulio Caesare). Június 9-én voltak Barcelonában s onnan az Atlanti-óceánt átszelve június 21­-én érkeztek meg Saj­tosba. Onnan tovább utaztak Sao Paolo­­l­a s itt került sorra az első mérkőzés, mégpedig június 30-án. Az ellenfél Sao Ipaolo város válogatott csapata volt, amelyet a Ferencváros 2:1 (0:0)­­ arány­ban győzött le. A zöld-fehérek így áll­­tak fel: Amsei — Tálcáé© I (később Papp), Hungler II — Lyka, Bukovi, Obitz — Tár­cos, Takács II, Turay, Toldi, Kohut. Mindkét gólt Takács II lőtte. A második mérkőzés július .Vén Rio de Jsneirohan volt , ezen az FC­ América ellen villanyfény m­ellett 1:1 (0:0) arány­­ban döntetlenül játszottak a­ zöld-fehérek. Ezen a mérkőzésen Turay volt a Ferenc­város góllövő­je. Július 7-én ismét Rio de Janeirob­an mérkőztek. Ekkor a várós válogatott csapatával 3:3 arányban dön­tetlenül játszottak. Félidőig Turay I egy és Takács II két góljával már 3:0-ra ve­­zszett a Fradi. A negyedik mérkőzés innét Rio de Janeiroban került sorra, mégpedig július 11-én. Ezen a mérkőzé­sen Brazília válogatott csapata volt az ellenfél s a zöld-fahérok 2:9 (0:9) arány­­ban vereséget szenvedtek. Itt a játékve­zető nagyon segítette a hazai csapatot. Az ötödik mérkőzésre viszamentek Sao Pauloba, ahol július 14-én a Palestra Halléval álltak ki. Itt 5:2 (3:1) arányban kikapott a kissé fáradt Ferencváros, m­indkét gólt Takács is rúgta. A lanti Aki nyert, DÖRNEÜ ütővel játszik Aki vesztett, DÖRN­­EÜ ütővel fog játszani Kicsik­ Sport­orxzz- öt mérkőzésen a Fradi mindig ugyan­ab­­ban az összeáll­ít­á­sabn játszott. Kivétel csupán az első és a második mérkőzés volt. Az első mérkőzésen Takács­­ volt a jobbhátvéd, sérülése után Papp állt­­ be a helyére s a további mérkőzéseken­­ mindig Papp játszott, de Hungierrel k­e- i­lyet cserélve. A második mérkőzésen­­ Laky helyett For­matin volt a jobbfed-0- s­zet. A hatodik mérkőzésen érték el !­­ Zöld-fehérek a legnagyobb­­ diadalt. Ez egy héttel később — július 11-én — Montevideoban került sorra s ezen 3:2 (3:0) arányban legyőzték Uruguay válo­­gától csapatát. Erre a mérkőzésre így állt fel a két csapat: Ferencváros: Amsei — Hungler, Papp — Furmann, Bukovi, Obitz — Rézsa, Takács II, Turay, Toldi, Kohut. — Uruguay: Máz­zál­ — Nasozzi, Arispo — Andrade, Piriz, Clavijo — Ardb­oran, Castro, Fernandez (később Petrone), C­ca, Ro­­mar­o (később Maron). Rúzsé rúgta az, elsó gólt, Takács II a másodikat és har­madikat. Az uruguayiak a szabályos já­tékidő letelte után, a 91. percben érték el az első góljukat, mégpedig úgy, hogy több játékos Amseit tízf­inben szabályta­lanul a labdával a hálóba nyomta. A második góljuk a 93. percben ll-csből esett. Július 23-án volt a vtártáválsó mérkőzés, természetesen M­on­te videohe­u. Ezen a Fradi a fenti összeállításban 3:0 (1:0) arányban vereséget szenvedett. Az első gól úgy esett, hogy Amset beejtette a félkarú Casttro három méteres lövőét. A második gólt Petronc rúgta, mégpedig úgy, hnogy mindenkit elsodort az útjából. A harmadikat szabadrágásból Fernandez lőtte. A nyolcadik mérkőzés augusztus 1-én Buenos Airesben a River Plate (Platkó Ferenc ,jelenlegi csapata) ellen került sorra s e­zt 4:3 (2:3) arányban megnyerték a zöld-fehérek. A Fradi most is úgy állt fel, mint Uruguay válogatott csapata ellen. Kohut két gólt rúgott, Adzsó és Turay egyet-egyet. Két nappa később Montevideoban volt a kilencedik mérkőzés. Penyarol—Ferencváros utódjői Az összeállítás csak annyiban változott hogy Toldi helyett Szédilacsik játszót összekötőt. Uruguay többszörös bajnoká­val nagyon durva mérkőzést játszott Fradi. Az első gólt a Ferencváros érte el, a játékvezető megadta, de azutát visszavonta az ítéletet. Innen megin visszavesztek Buenos Ai­resbe, ahol a Racing Club ellen 2:1 (2:0) arányban győztek. Mindkét gólt Turay lőtte. Toldi volt ism­ét a balösszekötő s Obitz helyett Lyka játszott balfedezetet. A 11. mér­­­kőizés is Buenos Airesben volt s ezen a Ferencváros Argentína válogatott csa­patától 2:0 (0:0) arányban kikapott. Ezen a mérkőzésen az argentin csapat­ban játszott a később Olaszországba ke­rült Monti és Scopelli is. Augusztus 13-án ismét Buenosban­ játszott a Fradi Ezúttal a Racing Club de Buenos Aires ellen volt a visszavágó. A Ferenc­város ismét 2:1 arányba® győzött. A félidő azonban most 1:1 volt. A zöld-fehérek így álnak fel: Amsei — Hungler, Papp — Furmann, Bukovi, Lyka — Rúzsó Takács II, Turay, Szedlacsik, Toldi Turay és Takács II rúgta a két gólt Az utolsó mérkőzés augusztus 17-én Sao Pauloban került sorra. A városi válo­gatott volt az ellenfél s a Ferencváros 2:1 (2:0) arányban vereséget szenvedett Az egy gólt Takács II lőtte. Az össze­állítás ugyanaz volt, mint fent, csupát Toldi és Szediacsik helyet cserélt. A II. félidőben Bukovi helyett Turay volt a középfedezet­i címtárnak Kovács állt­ be. A gólt Takács II lőtte. A fenti­­mérkőzések mellett az Uruguay váloga­tott elleni két mérkőzés közöitt a Fe­rencváros játszott egy edzőmérkőzést is, az uruguayi válogatott ellen. Ezen hét olyan játékos szerepelt az uruguayi csapatban, aki az olimpián is játszott. Ezt a mérkőzést a Fradi 4:1 arányban nyerte meg. Rég­ben is hasonló véleményt al­kottak a hetedik gimnazista fiúról.­­ Úgy látszik azonban, hogy egy­ik öt évig csak a jó vélemény mel­­­lett maradnak meg az illetékesek. Elkönyvelték, hogy Fehér óriási tehetség, sőt párosb­an már klasszis­­is, de a válogatottba még nem állí­tották be. Pedig ez a riccionei ba­rátságos mérkőzés nagyszerű alka­lom lett volna Fehér tűzbedobására. IFJÚSÁG A középiskolások részére kiírt Szent László-vándordíjat — mint ismeretes — a munkácsi feldük«re»hedelmi iskola láb­­dar­úgócsapata nyerte meg. Ezt a szgíp teljesítményt kívánja a RISOK minisz­teri biztosa. Zayzon Sándor dr megju­talmazni azzal, hogy a RISOK-nak a szentendrei szigeten lévő sport- és tve­­züstelepén a munkácsi felsőkereskedelmi iskola csapatát háromheti ingyenes nya­vató olásin TV­W"giesti ! i ­ssa Nagárkexalt a „TOLLAS TENISZLOBD” Kapható: STRAUB SPORT tenisz-siakeilithep. VT, gr. Tisza István­ u. 16. (Bálvány-u. sarok) Telefoni 1­802-i4. TENISZ Fehér Kálmánt miért nem vitték el?... Az idei teniszc­sapatbajnokságokra még nagyon jól emlékszik mindenki. A legemlékezetesebb azonban az a párosmérkőzés, amelyet az UTE— BBTE rangadón a Szigeti, Fehér JTE-kettős az Asbóth, v. Bánó BBTE párral vívott. Ennek a mér­kőzésnek a 17 éves Fehér Kálmá­n sótt a hőse. Akik látták, hetekig­­ mérkőzés hatása alatt állottak. Szakértők és ezehszurkolók egy­­maga véleménye szerint a négyes egjobbja Fehér Kálmán volt! Na­gyon hogy szó ez. Különösen ak­kor vagy, ha figyelembe vesszük, hogy a kis Fehér Asbóth ellen, Európa jelenleg legjobb játékosa ellen tüntette ki magát. — Végre megtaláltuk az eddig­­ mindig hiányzó magyar páros játé­kost, — hallottuk a Hűvösvölgytől [ [Újpestig mindenfelé. Még a szövet- Farkas Gizi legyőzte Kállayné­t a KAC tenisz­versenyén A kispestiek teniszversenyén már megkezdődött a hajrá. A legtöbb mérkőzés három szerre megy. Meg­lepetés természetesen akad bőven. Szak­szvnton például Farkas Gizi BLKE legyőzte Kállaynét PTC, aki pedig tudvalevőleg a nemzeti bajnokságban az előkelő harmadik helyen végzett. Az eredmények: Férfiegyes. II. o.: Tóth—Sztan­csik 7:5, 5:7, 6:2, Kiss dr—Fiotovszky dr 8:6, 6:0; Varga—aki 3:6, 6:0, 6:0. Női egyes. Tj- n. Pinnk­e­r—Viola n. o.: Kövér—Bai­lagh 4:6, 6:1, 6:4, Farkas— KállaynA­­-ti, 6-1 r-s: Vad—Pappné 6:4, 6:0; Fongor—Breisnisterné 7:5, 6:2. Férfi egyes. III. o.: Vajovics—Bárdi 6:4, 6:3; Kaiba—Scheukelbach 6:2, 5:7, 6:3. Női egyes. III. o.: Hofbauerné—Berko-­vicsné 6:3, 6:4; Szentandrássiné—Bálintné 4:6, 6:4, 6:3; Vad—Szen­tan (Irás­iné 6:0, 6:0. Férfi egy­es. IV. o.: Szemclyey—Daróczy 4:6, 6:4, 7:311 Kamarás—Farksa 6:1, 6:3; Cserkuti—Kovács 6:2, 6:0; Csillag—Bari 6:0, 6:1. A vasárnapi játékrend: 8.30: Hofbauerné—Haekel; Homoródi­­né—Rácz; Kaba—Tóth I. 9.30: Fialovszky dr. Sobolta—Szlanosik, Pehl; Farkas— Vad (At;­llubert—Haskor folyt. (C). 10.30: Géczy—Szigeti; O—Orosz; Grékus— Szilvássy. 11.15: Erdélyi—Szedlák (D); Snc­zd­y, Barabás—Géczy, Péteri; Koller —Simon. Délután 2.30: Ifj. Károlyi—Harady; Gsőr­kút­i—Csill­a­g; Valevi­te—K­amarás. 3.30: Szélflerné—Kauba; Kövér—Köpeczy (B), Kovács, Burjánné—ifj. Károlyi, Preisingerné. 4.30: Kiss dr—Bujtor; A —Szemereiné; D—Bárdi. 5.15: B—Pongor, Kovács, Tamási dr—Magyar, Szemenyey; Kiss dr. Bálintné—Orosz, Pappné. 6 óra: Simon, Szemereiné—Fürstner, Rácz, Kál­mán, Slarazdy—Binder dr, Bari. -----------------------------------------------­ Az MTK rendezi a II­. nezsítlyú tenisz­­bajnokifiágrok­at. A bajnoki számokon kí­vül m­­ég II. és IV. osztályú kiadatásos versenyt is rendeznek a kék-fehérek. A verseny nevezési zárlata augusztus 2-án lesz. FŐISKOLA A Testnevelési Tanárok Közlönyének július­i számában Sáry Károly hosszú cikkben foglalkozik a testnevelő tanárok utánpótlásával és arra az eredményre jut, hogy az utánpótlás hamarosan el fog apadni, mert a Testnevelési Főisko­lán kevés új tanárt képeznek ki. Egry k­váés­k cikk a­zz­al a­ kérdéssel fog­l­alko­­zik, hogy főiskola-e a Testnevelési Főis­kola. A lap többi cikkei között ott ta­láljuk Buday Gyula testnevelő tanár labdarúgó óratervének második folytatá­sát. Ez az óraterv az MLSz pályázatán első díjat nyert. Vasárnap, 1940 július 28. '^fkntiM a­m&Asx- n könyvet! Szombathely, július Fureoa hír terjedt el a napokban Szombathelyen: Asbóth Jóska volt, egye­­sületének, az SzSE-nek teniszköreiben beszélik azt, ho­gy Bujtor Frig­yest, az SzSE tehetséges játékosát Budapestre. Akarják vinni és a MAC akarja leiffak­zölni. A hír, amit Budapestről hoztak a­ játékosok, az SzSE teniszköreiben metgrt* döbbenést keltett és az SzSE egyik veze­tője a következőket mondta: — Az SzSE vezetőségének körében k.w nos. feltűnést keltett a hír, annál is in­* kább, mert hiszen Bujtor a mi nevelé-* sünk és az egyesület támogatá­s­a nélkül Bujtor csak eltallódott volna. Az üggyel kapcsolatban az a vélemény Szombathe­­lye­n, hogy az illető fővárosi­ egyesü­let-­ nek nem a csapatbajnokság elveszítés után kellett volna ifjúsági játékosok to­borzásával foglalkoznia, hanem már pár évvel ezelőtt, mint ahogy azt az UTE csinálta. Ennek az eredménye éppen azt idei I. osztályú csapatbajnokság megnye­­rése volt.­­ Úgy látszik a fővárosi egyesületek­ egy része az utánpótlás kérdését úgy véli megoldani, hogy a vidéki egyesü­leteknek nagy áldozatok árán felnevelt tehetsége a játékosait egyszerűen felviszi Budapestre, nem törődve azzal, hogy maj „jó vidék** is megunja egyszer ezt a „hálás* szerepet.” A fővár­osi nagyegye­sületek jobban kibírják az utánpótlás felnevelésével járó áldozatokat, mint az­ olyan vidéki kis egyesületek, amely ök­rök elsősorban anyag nem áll elég a ren­delkezésükre, azután meg pénznek a szűkében vannak.­­ Nemcsak mi, az SzSE, hanem a szom­*­bathelyi közönség is nagy érdeklődéssel várja az ügy fejleményeit. Teniszezőink között máris sokan vannak, akik azt han­goztatják, hogy ha ilyen jelenségek meg­ismétlődnek, h­ova­tovább nem érdemes az ifjúság nevelésével foglalkozni, mert­ ha akad közöttük egy-egy tehetség, akkor attól nyomban meg akarják fosztani egyesületét, amelyik felnevelte. Novák Károly ATLÉTIKA A KOSZORÚ NŐI VERSENYE,.. .n ma délelőtt fél 10 órakor lesz a MACRT pály­án. Csak öt számból áll, de sindirtA‘ íg­y is rengeteg lesz. A két elsőosztályú számban (távolugrás, m­agaszugrás) leg­­jobbjaink is indulnak. GYERGYÓI ÉS GÁSPÁR szereplése lesz a MÁVAG-verseny er­ed­ménye. A két kitűnő MÁVAG-atléta 1000 méteren, illetőleg m­agass­grásban nem­csak győzhet, de igen rend­­s eredményt ss érhet el. A versseny — ifjúsági és ki­zárásos számokkal tarkítva — ma dél­­előtt fél 10 órakor lesz a MÁVAG- pályán. A TESTVÉRISÉG VERSENYE délután fél 5 órakor kezdődik a Te­stvé­­riség rákospalotai pályáján. A verseny országos jellegű, de mió­gis elsősorban azt országo­s vidéki bajnokságra készült, pest vidéki atléták erőpróbája végez. Jó­ eredmények várhatók. GYENGÉK MÉG A FINN HOSSZÚ­TÁVFUTÓK, pedig a többi verseny­számban már ko­moly eredmények születnek Helsinkiben. Hiába, most látszik csak, hogy a táv­­futók tudják legkevésbé nélkülözni az alapos téli edzést. A legutóbb Helsinki­­ben rendezett nagy nemzetközi versenyen elindult 5000-en minden számottevő hofiti­­szútávfutó. Salminen már 2000 m­­é­ter után megunta a nem is nagyon erős ira­mot, 4000-nél pedig Pekuri is kiállt. Győzött az 1500-as Sarkama 14:39, finn viszonylatban gyenge idővel. 2. Tuominen 14:39.2. 3. Järvinen 14:40.4. — 100 méte­ren Kronquist 11, 800-on Kainlauri 1:55.7, Lenti 1:55.8, 400-as gáton Virta 56.4, ma­gasugrásban Ni­kkié­rt 196, Kalima, Ul Bin és Perasalo 190, súllyal az egészen új ember Lehu­la 15.05-öt, Bärlund 15.04-et, gerellyel Järvinen 73.61-et, Nikkanen 71.44-et­, Mikkola 69.82-t, Björkman 68.00-at dobott. SVÉD EREDMÉNYEK 800 m­: 1. Nilstson 1:56.4, 2. A. Anderssonl 1:56,4. -- 1500 m: 1. Haglund 3:58.4, 2. Kristians­son 3:58.6, 3. Olsson 4:01.4. 110 gát: 1. Lidman 14.9, 2. Areskoug 15.9. — Távol: 1. Hakansson 714. — Diszkosz 1 1, Berg 46.14. — Gerely: 1. Atterwall 65.30. CSAPLÁR ÉS SZIGETVÁRI IS INDUL a szekszárdi hírverő versenyen, amelyet a­ Pécsi EAO rendez az atlétika népsze­rűsítése céljából. Szekszárdon nagy ér­­deklődéssel várják a valóban magas színvonalúnak ígérkező viadalt. 100 mé­teren Szigetvári, Környei, Ko­ltai, 400-on Kunatesony, Koltai, 800-on Monostori dr, 1500-on Füredi, Pataki, 5000-en Csaplár (!), 10-es gáton Karácsony,­örvényesi dr. magasugrásiban Kurucz, Mátrai, tá­volban Szigetvári, Lipovczky, Karácsony, súllyal Sik, diszkosszal Pethő dr. Sík, gerellyel Bényi, Cserley indul. Különö­sen Csaplár rajtjának örülnek itt Buda-­­pesten klubtársai is, hetek óta nem­ adott már magáról élet­jelt. Az Olaszországba utazott váloga­­tott csapat 7 tagja közül. C­hatan STRAUB SPORT 2...! Cím: V., gr. Tisza Istvánd u. 18. (Bálvány--u.earoli) Tál.: 1,803,82.

Next