Nemzeti Sport, 1941. március (33. évfolyam, 41-62. szám)

1941-03-30 / 61. szám

Vasárnap, 1941 március 30. ISSN A Mátészalkai TK visszalépett a bajnokságtól Mátészalka, március 29. A Mátészalkai TK elnöksége ma elhatározta, hogy az egyesület nehéz anyagi viszonyaira való tekintettel csapatát visszalépteti az NBIX baj­nokságától. A határozat kimondása után rögtön táviratot küldtek Salgó­tarjánba és közölték az LSE-vel, hogy a vasárnapra kitűzött mérkő­zést már nem rendezik meg. A visszalépésről az MLSz-t levél­ben értesítették. K. KISOK-bajnokság­ ­Pestújhelyi keresk.—Szent István sima. 6:2 (2:0). KISOK-pálya. Vezette: Újvári A. Pestújhelyi keresk.: Leezler — Hilsz, Mészáros — Bagdi, Pap, Weiner — Kner II. Vauk, Máthé, Mazács, Payer. Szent István gimi.: Pfeiffer —■ Dózsa, Pobori — Pünkösdi, Tátrai, vitéz Szendy — Hável, Gattérer, Mohos, Pogány, Nemes. A jól játszó pestújhelyiek bizto­san győztek. Góllövő: Máthé 4, Pap, illetve Nemes 2. nyíregyházán hangadót hoz mindjárt az első tavaszi forduló. A NyTVE és a NyKISE találkozik. A NyKISE látszik esélyesebbnek, mert jól összeszokott őszi csapatával áll ki. Ez a csapat így alakul: Palic — Balogh, Kis — Kádái, Csémi, Hurai —­ Szajnik, Hősik, Neumann, Tóth, Dékány. A Vívók csapatában szerepelni fog már Kiss dr. a pécsi EAC volt válogatott csatára A NyTVE valószínű összeállítása: Márki — Filé, Gaál — Almos dr. Négyesi III, vitéz Jánosi — Pető, Juhász. Kiss dr. Szalai. Mester. A csapat érezni fogja Lovász hiányát. A jeles fedezet sérült. ÚSZAS A .,Gex­­James“ életbelép. A.., úszó­­szövetség tanácsülésén elfogadták a vízi­­labdabizottság javaslatát, amely szerint a 34 éven felüli játékosok ezentúl május 1- ig kérhetik az átigazolásukat és június 1-től új egyesületükbe ju­­tóár játszhatnak !*. Nem egyesítenek (?) A MUSZ tanácsa újabb megfontolásra visszaadja a vízi­­labdabizottságnak azt a javaslatot, amely az I. és I. k­) osztály egyesítését célozta. ,A német vízilabdautámpótlás tagjai, a játékvezetők és az edzők Darmstadtban gyűltek össze, hogy a nyári verseny­idényre közösen készüljenek. A néhány­­napos gyülekezet végén a Web­ben — Körtins, Bierstedt — Herük — Hauser, Hellei d. Mack­ko együttes 10:4 (6:1) arányban legyőzte a következő vegyes csapatot: Knötzinger — Möller, Hanoi — Prey — Tremmsl, Trentachert, Schiemann Heinz és Köllinger, a két kiváló német úszó április e­seján Svédországba utazik- Heina Kohlmar­ személyében nem kap kemény ellenfelet a svéd fővárosban. Köningernik­..azonban ~h*b& .cWUW. léé*, Kjörn Borggal szemben. KÉZILABDA MEGSZAPORODVA ÉS MEGIZMOSODVA indul az új idénynek a kézilabdabajnok­­ság mezőnye. A mezőny idén már 82 csapatból áll. Ezek kilenc csoportban vetélkednek a végső győzelemért, új bajnokság, új csapatok ,­ új remények. Várjon ki felé fordul a hadiszerencse? Reméljük, h­ogy a jobb és a szorgalma­sabb félé. A mai első forduló néhány igen jó mérkőzést hoz. Részletes műsor: I osztályú férfi: Elektromos—BSzKKT: Az őszi „kUbajiokság’’ eredménye alap. 3 ám — 1. Elektromos. 2. BSzKKT — rangadónak számít. A bajnokcsapat Koppányi, Rákosit, Mérait nélkülözi, a villaü­tési csapat sokatigérő fiatalokkal erősít As Elektromos még így is esélyesebb, de a győzelemért négyen meg kell küzdenie ! Latorca­ utca, 11). GTE—MAFC: A műegyetemi csapat egész sereg fiatalt dob harcba a nagy reményekkel rajtoló Illa-fehérek ellen- 1Megyeri­ út, fél 9) MTE—VÁC: őszi óta mindkét csapat hatalmas javuláson ment keresztül. A Vívó stílusa kiforrottabb, mint az összeállítási nehézségekkel küzdő MTEI-é. (Hajdu­ utca, negyed 12). BEE VII—BTC: Két nagyszerű fiatal együttes összecsapása lesz. A BTC jobb egyéni képességeit ellensúlyozza a VII. kerületiek jobb csapatjátéka. (Aréna-ut. fél 5). Wacker—W.u­TK: Egyenlő ellen­felek, az otthonában játszó birodalmi csapat esélyesebb. (Fáy-utca, fél 11). II. osztályú férfi: Kistex—BEE IX: Érdeklődéssel várjuk a nagyképességű újonc IX kerületi csapat bemutatkozá­sát az őszi bajnok Kistex ellen. Koránt­sem biztos a Kistex-győzelem . . . (Kis­pest, Üllői-út, fél 10). A többi mérkőzé­sen az elölállók győzelme valószínű: MPSE—Széchenyi (Csepel, Vámmentes­­pálya 9) Piaristák—Kath. EE (Amerikai­bb fél 4), BTK—Kampart (Pozsonyi-út, 4).­Szövetségi díj: MAFC—GTE (Megyeh­­ét háromnegyed 10), MTE—VÁC (Hajdu­­utca, 9), BSE VII—BTC (Aréna-út, 3), BSzKRT—Elektromos (Latorca-utca, 10), VVMTK—AWacker (Fáy-utca, fél 10). I. osztályú női: MPSE—Magyar Pamut. Két gólképes csapat nagyszerű küzdelme lesz. (Csepel, Vámmentes-pálya, háromnegyed 12). KoHAB—GSE: A Koszorú-csapat megszoríthatja Sokkal gyakorlottabb ellenfelét. (Ganz-pálya, Váci.út, 11). Kistex—WMTK: A jó Kistex védelem és a jó csepeli támadó, ser küzdelme lesz. (Kispest, üllői.út, fél 9) AMC—Olympia: A gyakorlottabb Olympia győzelme valószínű. (Újpest, Václ­ út 10). I­II. osztályú női: MTE—WMTK (Hajdú­­utca, negyed 11), GSK—KoBrusz (Amerikai-út, háromnegyed 9), MPSE— Magyar Tesztó (Csepel, Vámmentes­­pálya, háromnegyed 11), Kelelenföld— Standard SC (Budafoki-út. 8). III. osz­tályú női: Ko. Kispest—Ko. Elzett (Kis­pest. KAC pálya, fél 11). óbudai P —Ko. III (Nagyszombat utca. 10). Ko. KBE— Ko. FT AB (Ganz-pálya. Váci-út. 10), DSF—HFeSC (Tárna-utca, fél 4). Ko .—DreSC (Halom-utca, fél 4). Buda­kalász—Ko. iII (Budakalász. 11). Csapatösszeállítások: MAFC: Szabó — Szilágyi dr. Oláh I — Merza. Kostyál, Gatterer — Nagy I Petis, Takács. Oláh. Eszéki. Kath LE: Pap — Csobák, Fü­löp — Kadicsi CS. Varga, Kunosek — Léber, Bornemisza, Zahl, Nyársik, Cser. GSE: Glatzné — Fonyódiné. Oroszné — Stelli, Hambalkó, Kovács — Bozóky. Rőb, Kapitány, Hudra, Farkas. Ko. Kelenföld: Királyfalvi — PotykiewicZ II, Kurhejja — Salamon, Szász, Visnyei — Pintér, Holna, Potykiewicz I, Szádovszky. .Süme­gek. ÖKÖLVÍVÁS Lesz-e kiütés a Kőrösis Moregon mérkőzésen ? — A rendezőség közleménye — Minden várakozást felülmúl az a nagy érdeklődés, amely az április 5-én este 8 órakor a Fővárosi Nagy­cirkuszban sorra kerülő Moregon— Körösi mérkőzés iránt megnyilvá­nul. Kávéházban, villamoson és mindazokon a helyeken, ahol két embernél több összejön, csak ez a mérkőzés a beszéd tárgya. Nagy vita folyik afelett, lesz-e kiütéses győzelem és ha igen, ki fog győzni? A vélemények megoszlanak, akad Moregan-nak­ is, Körösinek is híve. Nagyösszegű fogadásokat kötöttek már eddig is mind a kitűnő kubai néger, mind Körösi győzelmére. A két kitűnő öklöző nagy szorgalom­mal és különleges edzéssel készül a mérkőzésre. Moregon már kora reggel rója a köröket a margit­­szigeti rózsaligetben, Körösi telje­sen titokban készül veszedelmes ellenfele ellen, ő is naponta tart futóedzést, hogy végig bírja az előreláthatóan öldöklő iramú 10 menetet. Mind a két öklöző tudja, hogy most „élet-halálról" van szó. Győzni kell! A felcsigázott érdeklő­désre jellemző, hogy már az elővé­tel első napján minden eddigi csú­csot megdöntött a jegyigénylés. A mérkőzés április­­5-án este 8 órakor kerül sorra a Fényes Cirkuszban. Jegyek a szokásos elővételi helye­ken kaphatók. l­ t-tSSO—-------------­ Három válogató mérkőzéssel zárul ma az RPLE országos ifjúsági ökölvívó versenye Az RP­LE több napon­ át tartó — kitűnően sikerült — ifjúsági ököl­vívóversenyt rendezett az Aréna-út és a Lehel­ utca sarkán lévő iskola tornatermében.. Pénteken este már az elődöntőket vívták. Papírsúly: Né­meth WMTK győz Fekete BSzKRT ellen. Fekete jobb volt. Stiglicz BSE megveri Brennert NSC. Légsúly: Leitner VÁC győz Fekete BLE el­len. Harmatsúly: Poós RPLE nyer Kántor WMTK ellen- Poós igen ügyes versenyző. Kovács WMTK győz Laufer VÁC ellen.­ Főhely­­súly: Gigler BL3 megveri Kormost WMTK. Rosenheim MÁ­VAG meg nem érdemelt vereséget.,, szenved Szekeresi PeLE’ ellemi" Könnyűt­úly: Barta NSC győz Breitner BTK el­len. Köm­lós RPLK ellenfél nélkül győz. Váltósúly: Sturm BTK ellen Zaruba WMTK feladja. Svarkó MÁVAG kiüti Kolozsvárit PeLE. Középsúly: Barinka II BTK meg­vert Siványit PeLE. Kreska PeLE győz Csányi BLE ellen. Félvédés­­súly: Jurcsek MPSC győz Princz BLE ellen. Glusák BTK erőfölénnyel győz Varga WMTK ellen. Nehéz­­súly: Nedl­ (Lapterjesztők) kiüti Martineket MPSC. Bene MPSE győz Rövid BTK ellen. A ma este 6 órakor kezdődő döntő műsora: Papírsúly: Németh—Stiglicz, Fe­kete—Brenner. Légsúly: Elsenbach —Lehtner. Harmatsúly: Koós—Ko­vács, Laufer—Kántor. Pehelysúly: Szekeres—Gigler, Kormos—Eisen­­heim. Könnyűsúly: Barta—Komlós, Breitner—Dundícs. Váltósúly: Sturm —Svarkó, Zaruba—Kolozsvári. Kö­­zépsúly: Barinka II—Kreska, Siva­­nyi—Csányi. Félnehéz: Glusák — Jurcsek, Varga—Princz. Nehézsúly: Bene—Nédli, Martinék—­Rövid. Három válogatómérkőzés egészíti a műsort: Pehelysúly: Horváth BVSC—Csapogya MPSC. Könnyű­súly: Vojnovich BVSC—Papp (Lap­­terj.). Középsúly: Jákics BSzKRT —Farkas BVSC. KERÉKPÁR Hétfőn este hét órakor versenyzőgyű­lést tart az MKSz a Millená­rison Az MKSz elnöksége már tavaly elhatározta, hogy a vezetők és a versenyzők között szorosabb együtt­működést létesít. Kísérletet tett a kerékpáros versenyzők „szabad­­egyetemének" felállításával s egy- egy edzés után elméleti szakokta­tásban részesítette az érdeklődőket. A szövetség ezt a tevékenységet az idén folytatta s a szép számban egybegyűlt versenyzők előtt a közel­múltban mozgófényképelőadás kere­tében mutatta be az elmúlt évek jelentős ver­senyeit. Az MKSz hétfőn este hét órára ismét összehívta a vágtázókat, a porfelhőlovagokat és a bukósisako­­sokat. Ebből az alkalomból ismer­tetni fogja az elnökség az idei or­szágúti és pályaversenynaptárt, be­számol a verseny- és az új fegyelmi szabályzatról és végül általános ér­deklődésre számottartó kérdésekről ,­ így elsősorban a szingóbeszerzés esetleges módjairól számol be. ATLÉTIKA Szabó és Iglói felveszi a küzdelmet Szilágyi­ékkal az UTE versenyén Az­ UTE hagyományos mezei versenye a három hét múlva esedé­kes bajnokság utolsó nagy próbá­jának számít. A­­ jövő heti Thomka­­versenyen­ ugyanis nagyrészt csak szok indulnak, akik úgy érzik, hogy formábajövetelükhöz még egy erős futásra szükségük van. Akik máris jól felkészültek, azokat most lát­juk utoljára a bajnokság előtt. A legjobbak közül csak Farkas, Németh és Esztergomi fog hiányoz­ni, a többiek teljes számban kivo­nulnak. A MAC-verseny eredményei alapján az elsőséget most is a Kelen—Szilágyi párnak kell egy­más között elintéznie. Most azon­ban nem lesz olyan egyszerű a dol­guk. Akkor rábízták magukat Né­meth vezetésére és a végén jobb hajrájukkal ők voltak az urak. Most nem lehetnek ilyen nyugodtak, mert Szabó Miklós és Iglói szemé­lyében két egyre jobban formába lendülő és bizony sokkal gyorsabb távfutó száll szembe velük. Meg­lepetéstől komoly iram esetén még­sem kell tartaniok, mert a megyeri terep emelkedőkkel van tele és elég nehéz. Az egyéni elsőségre mást alig le­het számításba venni, de bizonyos, hogy minden helyezésért kemény harcot vív majd a sok jóképességű futó. A csapatversenyben a teljes csapatával felálló BBTE biztos győ­zelmét kell várnunk. A MAC Né­meth nélkül csak akkor szoríthatja meg a BBTE-t, ha kiegészítő embe­rei (Rátonyi, Kálmánfi, Szuha) vá­ratlanul jól futnak. Különben az UTE-val is keményen­ kell küzdenie. Az ifjúúsági versenyben Verőccei és Nádas kerül össze. Lehet, hogy a sorrend is ez lesz. A csapatversenyt előreláthatólag most is a BSzKRT nyeri. Lesz egy serdülőverseny is. Ebben az erőviszonyok ismeretlenek. A verseny délelőtt fél 11 órakor kezdődik Megyeren. AZ atléták az Egyesült Izzó kultúrházéba k­­öltöz­nek és onnan pontosan 10 órakor együttesen vonulnak ki a rajt­­he­lyére. Ne vaduljunk! „Akadályozzák meg vezetők és edzők, hogy az atléták nyers-erősen edzzenek. Nem erősen, hanem r­­­­­adósan kell edzeni, sokat és könnyen. Fokozatos módon kell el­jutni a naponként kétórás laza, nyugodtan gyakorló, mozgásmód­­csiszoló, legnagyobb részben 14—Vi erővel végzett edzéshez. 30—50 per­ces könnyű előn mozgás és azután jó órás, félerővel ismétlő résztávfutás, ugrás, dobás, kellő szünetekkel. Jelszó: de játszani magunkat, a he­lyes mozgásmódba és lüktetésbe. Nagyritkán egy-egy futás, néhány ugrás és dobás , erővel. Erősen soha, csak versenyen! És mindig fo­kozatosan és lazán. Idény elején csak hatheti előké­szítő és újabb hatheti pályaedzés után versenyezni. Eleinte keveset, könnyen és közönyösen, ké­sőbb (nyáron és ősszel) hetenként, bátran és elszántan.(M­­ re.*.. - éVadas ír art) A főiskolai mezei bajnokság csapatbajnoki KVar­elftlében igen nagy harc várható a MAFC és a LASE csapata közzött. A műegyetemiek Fehér, Hálász, Dévényi, Bálint, Alt­áder, Balázs gárdá­val indulnak a LAS® „ismeretlen’’ csapata ellet.­. A LASE3 csaptában Mind­­stanshyn kívül Berthy, Forrás: Hegedűs, Oskó, Majláth és Tálós indul. A két esélyesen felül a BEAC, peac, LEAC, SIEAC­­és a TFSC is elindítja futóit A Versenyt a rákosi gyakorlótéren rendiül a MEFSOK ma délelőtt 1s órakor. A vidék is nagy szám­ban vonul fel a vasutas mezei bajnokságon Vasárnap délelőtt 10 órakor a Vetr. Vasutas pálya környékén rendezi a MÁV Liga mezei bajnoki versenyét. A vasutas egyesületek olyan jó távfutókat nevel­tek és a 200 nevező között annyi tehet­­séges futó akad, hogy nemcsak jó küz­­delmek, hanem komoly sportértékű ver­senyek is lesznek minden számban. A felnőttek versenyében Farkas győzel­mét még csak kétessé sem tudják tenni a többiek. A Testvériség-futó úgy győz majd, ahogy akar. A csapatversenyben is a Testvériség az esélyes, bár erejét megosztja a felnőtt és a leventeverseny között Nevezett a Törekvés, Miskolc, Dunakeszi, Szeged stb. Az if­júsági versenyben Villási, a DM nagytehetségű futója az esélyes. Csak­nem olyan fölénnye i­­ fog nyerni, mint Farkas. Csapatban is a Törekvés köze­lebb végezhet a Testvériséghez és a vidékiek sem esélytelenek. Érdekes lesz a leventeverseny. A Test­vériség itt indítja a múst hétért pompá­san szerepert Killmannt is. Találkozása Apróval, a miskolciak kitűnő futójával a nap legnagyobb küzdelmét ered­­­ményezheti. A leventék csoportjában a MÁV valamennyi műhelye indít csapatot. Az Istvántelki főműhely az esélyes. Din—­ norvég atlétikai viadát lesz augusztus 11—szeptember 1-én Kopen­­hágában. A MASZ déli kerületének ügyvezetője Christián László, a gyulai rk. gimnázium testnevelő tanára lett. Beriacová máris jó formában van. A­ legjobb olasz hosszútávfutó szokása szerint n­em indult el a mezei bajnokság­ban, de a vasárnap ,Nápolyban tartott első pályaversenyén fölényesen verte a mezei versenyek hőseit. A 10.000 méteres versenyt Beviacqua 31:55.6 mp jó idő­vel nyer­te a 32:23.4 mp-et futó­ Costan­­tino, a 32:23.3-as Torasso és a 32:19.4-es Lippi ellen. A 10 km-es gyaloglásban Itressewich győzött 50:11.4 mp alatt. Az északnémet erdei bajnokságot Warnemüttde nyerte mellszélességgel Seidenschauer, a jól ismert akadályfutó ellen­. Pécsett mezei verseny lesz ma. Egyéb­ként minden kerületben komolyan készü­lődnek a jövő vasárnap tartandó mezei bajnokságokra A legtöbb helyen a leventék nagyarányú felvonulására van kilátás. VÍVÁS A MAC és a HTVK egyenlő eséllyel vív a kardcsapat­­bajnokságban Ma kerül sorra a kardcsapatbaj­­noksá­­, az év egyik legszebb és legmagasabb színvonalú versenye. A versenyben induló hat csapat fel­készülve s jó formában várja a mai küzdelmet. A kardcsapatbaj­nokság nemcsak a nagy küzdelem, de a meglepetés versenye is szo­kott lenni. Tavaly a nagy esélyes HTVK váratlanul vereséget szenve­dett a MAC csapatától. Ebben az évben is ez a két csapat küzd egyenlő eséllyel. Mindkét csapat rendkívül erős és felkészült erre a nemes küzdelemre. A HTVK csapata: Maszlag (nem nevezték, de azért talán utólag ne­vezik s indul), Berczelly, Kovács és Zirczy. Ez a legerősebb felállítású csapatuk. A csapat két tagja, Ko­vács és Berczelly ragyogó formában vívott Olaszországban, tehát itt is nagy teljesítményt vár tőlük min­denki. De Maszlag és Zirczy is jó Tehát ez a Csapat a nagy teljesít­mények csapata. Csaknem verhetet­lennek látszik s ha egyik tagja sem fog ki gyenge napot, nekik kell ítélnünk az elsőséget. De a griff madaras csapat sem gyengébb ha jó formában van. Rajcsányi, Iízrövich és Pesthy a csapat gerince. Itt a negyedik em­ber valamivel gyengébb s ezért bi­zony ennek a csapatnak összeállí­tási nehézségei vannak. A negyedik ember megválasztása nem könnyű feladat. Technikai felkészültség sze­rint Szilassyt­ kellene beállítaniok, de ő nagyon hangulatos. Gyengébb ember beállítása éppen olyan rizikó. De ha az első három ember jó for­mában van, akkor nagy küzdelem­ben hárman is megnyerhetik a baj­nokságot. A verseny sorsa nyílt. A küzde­lem szép lesz. S­ talán nyíltsága adja legnagyobb varázsát A baj­nokság az utolsó percben dől el, csekély különbséggel. Persze ez az eset akkor érvényes, ha mindkét csapat tagjai formában vannak. A kardvívás azonba­l szeszélyes dolog. Sok mindentől függ. Egy kis ide­gesség, pár percnyi kihagyás, egy­két rosszul megítélt találat felbo­ríthat minden elméletet. A harmadik helyre a BEAC csa­patát kell várnunk, amely a két nagy rutinrg Rajcey és Bay mellé sok kiváló fiatalt tud állítani. Első­sorban Berzsenyi való a harmadik helyre nagy küzdőképességével és okos vívásával. De válogathat az egyetemista csapat nagy készleté­ből. A verseny többi helye voltakép­pen általános szempontból nem fon­tos, minthogy egy csapat sem esik ki, mert a nyolcas létszám is nem teljes. Mindenesetre általános a vé­lemény, hogy a Ganz ifjú csapata várható hatodik helyre. A bajnokság előmérkőzése dél­előtt 9 órakor, döntője délután 5 órakor kezdődik a Műegyetemen. ASZTALITENISZ AZ ASZTALI­TENISZ CSAPATBAJNOK­­SÁG E HETI AK­ SÓBA I. osztály* Április 1: VÁC—vízművek DSC— Piaristák, UTE, MŰVE Széchenyi, Buda­foki KSE, PSC és MtK szabad Szövetségi díj, első osztály Április 4: Vím­űvek—VÁG, Piaristák— DSC. A többi osztályban elmaradt Mérkőzé­seket játszanak. .5 . Egyhetes verseny­zés u­tán befejeződtek a Testnevelési­­ Főiskola asztali tenieg csapatbajnok­ küzdelmei Eredmények: 1. a IV. évfolyam (Boldig, Kelemen, Hüttner, Várbői, Kutyin), 2. a III. év­folyam (Bokrossy, Sintonyi, Gaál, Nyíri, Grozik), 3. a II. évfolyam (Kat­eniczki, Kovács, Biró, Hazai, Borbély). A jövő héten kezdődnek a női egyén­­ és csapat mérkőzések. Magyarország ezévi asztali­tenisz­ bajnokságait április 4., 6. és 6-án ren­dezik. A verseny iránt máris nom­ érdeklődés nyilvánul m­eg és féltélhető, hogy a vidékiek se teljes Számban.’ részt­­vesznek a bajnokságon. JÉG Első nap: páros műkorcso­­lyázás Berlin, március 28. Nagyszámú nézőközönség előtt kezdődött a német fővárosban pén­teken a többnapos nemzetközi jég­­sportversenysorozat a páros műkor­csolyázó számmal. Győzött a világ­bajnok Baier házaspár, megszerezve Berlin város nagydíjának védelmét. Eredmények: L. Baier házaspár (né­met) 7.5 k. ez., 11.7 pontszám, 2. a Pausin testvérek (német) 15, 11.3, 3. Strauch—Norck (német) 27.5, 10.9, 4. Rahlen-^­Motkander (své­)) 29.5, 10.6, 5. Saram—Falk (német) 31.5, 10.6, 6. Palinc—Biber (jugo­szláv) 44, 9.6, 7. Schmitt—­Kant­holdt (német) 49, 9,4, 8. Minculescu —Eisenbeisser (román) 54, 9. 4 második nap: Kállay ötödik BKE~~Davos Isi A többnapos nemzetközi jégspo­rt­­versenyek második napján szomba­ton a férfi műkorcsolyázók szaba­­don választott gyakorlatait bonyolí­tották le nyolc nemzet versenyzői­nek részt­vételé­vel. Eredmények: 1. Fabér (München) 7 h. sz., 317.2 pontszám, 2. May (Bécs) 19, 304.2, 3. Kahn (Berlin) 19, 305.6, 4. Zeller (Berlin) 25, 300.6. 5. Koltay Kristóf (Budapest) 40, 283.8, 6. Mothander (Stockholm) 42, 283.7. A jégkorongmérkőzések során nagy meglepetésre az edzés nélkül kiálló BKE 1:1 arányban döntetle­nül mérkőzött, az EHC Davos csa­patával. A gólt Pálfalvy, illetve P. Catlini ütötte az első harmadban. Csak a kapuban kitűnően védett. IFJÚSÁG KISOK kerületi vívóbajnokság Pápán. A székesfehérvári tat.kerület vívóbajnok­­ságá­t a Pápai tét. K­oll. sportköre a következő eredményekkel rendezte meg. Kardcsapat: bajnok a Ref kell. A) csapata (Gyarm­athy D., Hirth M., Konla L., Sinkó J.) 9:7, 2. a Ref. koll. Bt csapata (Gyarmathy A., Sáros M., Török L., Varga K.) Kard egyéni: bajnok Hirth Miklós Vili. A. (Ref. koll.), 2. Gya­rmathy D. VII. E) TRef. koll.K­ 3. Kovács Szabó K. Vili. (Győri Irenéés gimn.) Tör egyéni: bajhek Kuhíg Rudolf VI. (Győri B. gimn.), 2 Bit.kó .1. VIH. A) (Ref. koll.), 3. Ugray I. VII. K) (Ref. koll.)

Next