Nemzeti Sport, 1941. június (33. évfolyam, 105-125. szám)

1941-06-05 / 107. szám

Csütörtök, 1941 június 5. Örvendetes javulásokat láttunk a MAC versenyén Az atlétikai idény lassan lendül bele az igazi kerékvágásba, de jó irányba való kialakulásának jelei egyre biztatóbbak. Eltekintve a vidéki levente- és közép­iskolai versenyek egyre nagyobb töme­geitől és javuló eredményeitől, az élen állók is versenyről versenyre jobban kibontakoznak. Pedig a két egyesületi bajnoki viadal közé került MAC-verseny sikerét ettől a helyzeti hátránytól és a főiskolai bajnok­ság versenyétől joggal félthettük. Mégis pompás versenyeket láttunk és a jó ered­mények sem maradtak el. A verseny határozottan élvezetes lett volna, ha valamivel gyorsabban peregnek a számok és ha nagyobb gondot fordítanának egye­sületeink a közönség tájékoztatására. A jó eredményhirdetés van olyan fontos, mint maga a verseny. Közönséget csak úgy lehet nevelni az atlétika számára, ha igyekszünk őt egészen közel vinni a pályán történtekhez és minden ugrásról, minden dobásról azonnal tájékoztatjuk. Ami az atléták formáját illeti, vágtá­ban csak Csányi IV-nél láttunk komoly fejlődést. A legjobb stílusú magyar vág­tázó — mert a még mindig ifjúsági kor­ban levő Csányi valóban az —, vélemé­nyünk szerint rohamosan fog tovább javulni és még az idén 10.6-ot fut. Távol­ban is a legnagyobb tehetségek egyike. Klasszis 400-asaink közül csak Polgár mutatkozott be — elég biztatóan. 1500-asaink pompásak. Hála Harsányi és Gyergyói bátor futásának, az idő is kiváló. Biztosra vesszük, hogy rövidesen négy magyar futó lesz 3:53 körül. Nem lehet panasz az 5000-esekre sem. Ezúttal Szilágyi és Esztergomi vágta ki a rezet. A gátról talán ne beszéljünk. Távolban Gyuricza mellett Zajki is kezd szóhoz jutni. Kellemes meglepetés volt Zsuffka pompás formája. Pedig combjában húzó­dást érzett és előre kijelentette, hogy csak négy métert ugrik, mert az „megy könnyű rohammal is”. Mégis megkísérelte a 412-es csúcsot és valóban csak hajszál hiányzott hozzá. Javultak a helyezettek is Ijesztő volt a súlylökés, megfelelő, bár nem imponáló Kalitzi diszkoszvetése. Várszegi szemlátomást javul. Egy hónap múlva újra 70-en felül tudhat, ami külö­nösen a svédek ellen fontos. Kalapács­­vetésben Németh Imre csúcseredménye már komoly teljesítmény. Várjuk a foly­tatást és az 50 métert. Ha most még meggondoljuk, hogy lok nem indultak vasárnap (Sír, Szigetvári, Görkei, Vadas, Góbi, Híres, Kiss, Temes­vári, Kelen, Csaplár, Németh, Szabó di, Cserna, Gáspár, Vermes, Keltai, Kovács, Darányi, Csányi, Horváth, Rákhely stb.), bíznunk kell benne, hogy a magyar edzők félelmetes gárdát bocsátanak majd a válogatók rendelkezésére. Négy 14:20-on belüli 50 100-esre­ számít a nyáron Valste A finn válogatott atléták edző­tábora Vierumäkiben megkezdődött. A táborban a teljes finn távfutó­gárda is összegyűlt és a legnagyobb örömet az keltette, hogy Maki ín­hüvelygyulladása amilyen gyorsan jött, olyan hirtelen el is múlt. Maki már teljesen egészséges és nagy erővel folytatja az edzést. Első ver­senye június 18-án lesz és Kelame lesz az ellenfele. A finn távfutók különben együtt vannak, de nem együtt edzenek. Annyira különböző mindegyiknek az edzésmódszere, hogy csak keve­sen tudják a napi munkájukat ösz­­szeegyeztetni. Nurmi és Valste fog­lalkozik velük és a tavalyi gyen­gébb esztendő után nagy lendületre számítanak. Valste így vélekedik a várható eredményekről: — Ha valami közbe nem jön, az idén négy futónk fog 14:20-on belül futni 5000 métert. Ez a négy Maki, Tuominen, Pekuri és Kurki lesz. De nem sokkal lesz gyengébb náluk Virtapolija sem. (Nem kell meg­ijedni, ez nem a semmiből előtűnt új távfutó, csak Stromback svédes nevét finnesítették meg.) Kívülük is akad majd még néhány távfutónk 14:40-en belül, úgyhogy az idén már alkalmasint visszahódítjuk a své­dektől a távfutóuralmat. HAT MTK-ISTA ÚJ EGYESÜLETBEN A szö­vetség felszólítására eddig hat MTK-atléta jelentette be, hogy a jövő­ben raí is egyesületben kíván versenyezni. A két Kövér az FTC-t, Paulusz és Gye­nes II a MAC-ot, Proh­­ászka és Rohanek a MOTE-t választotta új egyesületéül. Kiss József, a maradion! bajnok még nem közölte elhatározását. A fenti hat atléta már új egyesülete színeiben indul az UTE-versenyen. KÉT NÉMET—ROMÁN VÁLOGATOTT VIADAL lesz ebben az évben. Az első június 21— 22-én lesz Bukarestben ,a visszavágón pe­­dig augusztus 2­3-ikán az alapításának 700-ik évfordulóját ülő Boroszlóban. (A románok elég bátrak, hogy kétszer is ki mernek állni a németekkel válogatott via­­dalra. Még a német „C‘‘ csapat ellen is merészség!) ISTAF-verseny Berlinben. A három nagy berlini atléta-egyesület közös nemzetközi viadalát az idén ismét meg akarja rendezni. A verseny idő­pontja június 15. ANDERSSON 2:25­6 MF-ET futott 1000 méteren Göteborgban­. Máso­dik Nilsson lett 2:28.6 mp alatt. Anders­­son gyorsaságának úgy látszik nem ár­tott a rövidtávú mezei bajnokság meg­nyerése. ­ Három súlyszámot nyert Danzigban Büsse a kitűnő német gerelyhajító. A súlylökést 14.24, a diszkoszvetést 40.31, a gerelyhajítást 59.90 dobással nyerte. 53.10-et dobott kalapáccsal Dortmund­­ban Lutz I., a dortmundi rendőrség törzs­őrmestere. (Három évvel ezelőtt dobott­­ már 56.43-at is.) Svéd—finn—svájci hármas főiskolai via­dalt akarnak rendezni szeptemberben Stockholmban. A norvég bajnokságokat augusztus 23— 24-ikén rendezik. Pozsonyi (Popovics) Gyula, az ifjúsági ötpróba és távolugró bajnok az MPeTSE- be a WMTK-ba lép. Pozsonyi az idén az átigazolási idő kivárása miatt nem indul versenyen. U 4 Ladányi, Fü­löp és Szalay indul a magyar színek képviseletében a június 8-i müncheni „Öt nemzet versenyén." A Magyar Kerékpáros Szövetség versenyintéző bizottsága Szabó László országos kapitány elnöklésé­vel tegnap este ülést tartott és Or­­czán László, valamint Györffy Imre edző meghallgatása után, valamint a népligeti keretedzésen tapasztal­tak figyelembevételével összeállí­totta a Münchenben, június 8-án az öt nemzet versenyén rajthoz álló magyar válogatott hármasfogatot. Az összeállítás a következő: Ladányi—Fü­löp— Szalay. A Szalay—Ladányi—Fülöp hár­masfogatot Györffy Imre szövetségi edző kíséri Münchenbe. A válogatott csapat tegnap dél­után edzést tartott a Népligetben. A­ belügyminisztérium engedélyezi a kerék­­páros nagy­váltót­ Beszámoltunk már arról, hogy a szö­vetség vasárnap bonyolítja le a gödöllői országút lól 35-10 km-es terepszakaszán a hagyományos kerékpáros nagyváltót. Az elmúlt napokban az a hír kelt szárny­ra, hogy ezt a viadalt nem lehet meg­tartani, mert a belügyminisztérium az engedélyt nem fogja kiadni. Az MKSz elnökségétől nyert értesülé­sünk szerin­t ez a hír téves. A belügy­minisztérium illetékes ügyosztálya a leg­nagyobb jóindulattal kezeli a kerékpá­rosok ügyét és bizonyosra vehető, hogy a versenyengedély már a napokban a szö­vetség kezében lesz. Györffy és Orczán új vidéki tehetségeket fedezett fel Orczán László és Györffy Imre. mint arról már hírt ad­tünk, az elmúlt vasár­napon Székesfehérvárott, illetve Miskol­con járt és az ott lezajlott helyi pálya­­versenyeken új tehetségek után kutatott. Ez a seregszemle nem várt kitűnő ered­ménnyel végződött. Györffy Miskolcon az MVSC egyik fia­tal ígéretét, Polgárt emelte ki az isme­retlenségből. Szerinte ez a fiatal vágtázó fővárosi környezetben egy kettőre a leg­jobbak közé verekedné magát. Hajrázó­képessége, ösztönös stílusérzéke és első­sorban veleszületett gyorsasága nagy jö­vőt ígér számára, ha jó kezekbe kerül és el nem bízza magát. Győrffi java­su­­latot tett Polgárnak egy-két budapesti versenyre való meghívására. Szabó orszá­gos kapitány ezt a tervet pártolja és an­nak megvalósítását maga is sörgeti. Orczán László viszont Székesfehérváron a fiatal Debrecenit ásta ki. Nagy­­ egyelőre még kiforratlan tehetséget lát benne, aki kellő előkészítő munkával szép eredményekre volna hivatott, úgy tud­juk, hogy a­­szövetség őt is meg fogja hívni egyik legközelebbi pálya versenyére. A Magdeburg körüli versenyen (75 km) az esélyes Stadh tömlőszakadás foly­tán csak a negyedik helyen tudott ki­kötni. A győztes, a dán Jakobsen a tá­vot 1:57:53-al teljesítette. Második a luxemburgi Clemens. MOZI DÉCSI: Perzselő szerelem A francia színjátszás legművé­szibb hangjai muzsikálnak ebben a filmben, amely tulajdonképpen a XVIII. század legnagyobb színésznő­jének, Adrienne Lecouvreur-nek és a daliás Maurice Saxe (Szász Móric) grófnak forró, halálos szerelméről készült. A háttér azonban kortörté­nelem s méginkább művésztörténe­­lem. Rendkívül érdekes Moliére „Psyche"-jének és Racine ,iPhédra!-­­jának néhány részlete, az ősi Comé­­die Francaise színpadán, a rue Neuve-Saint-Germain-des-Prés-n álló szűk palotában.• A film legnagyobb értéke kétség­telenül Yvonne Printemps alakítása Adrienne Lecouvreur szerepében. A Comédie Francaise első igazi nagy tragikáját kortársai így jellemezték: „Szeme tüzes, szája szép, orra kissé sas-orr, modora kellemes, vonásai alkalmasak a szomorúság, az öröm, a gyengédség, a rémület és a szána­lom kifejezésére". Ennek a jellem­zésnek minden egyes szava pontosan illik Yvonne Printemps-re is. Nem túlzás tehát azt állítani, hogy Ad­rienne Lecouvreur megszemélyesíté­sére álmodni sem lehetett volna al­kalmasabb színésznőt. * Kitűnő alakítást nyújt Pierre Fresnay is a Kurland trónjára vá­gyó fiatal gróf szerepében. De álta­lában valamennyi szereplő remek. Például André Lefaur, aki egy her­ceget és Junie Astor, aki a herceg­nét játsza. Marcel V­erbier, a nagynevű ren­dező, remekelt ezzel a filmjével. Jack Holmes, Harry Piel­, az sem a hivatásos detektívek közé tartozott, sőt rendszerint a rendőrség ellenére tette ártalmatlanná az igazi bűnöst, míg a rendőrség ártatlanokat gya­núsított. A ,hiamis pénz" szerzői (Per Sch­wenzen és Walter Maisch) be­bizonyítják, hogy a bűncselekmé­nyek fordulatai akkor is idegfeszí­­tően izgalmasak, ha a bűnözök nem is tudnak túljárni a rendőrök szén és­­ a nyomozáshoz a hivatásos rendőrök értenek legjobban.­ Mennyi izgalom, milyen tragédiák a pénzhamisítók áldatlan működé­sének nyomában!... Micsoda szöve­vénye a bűnnek, amely végül mégis­csak pókhálónak bizonyul a módsze­resen és tökéletes felkészültséggel dolgozó nyomozó hatóságokkal szem­ben!...• Hermann Pfeiffer mesteri kézzel ren­dezte ezt a filmet, amelyben az érdeke?** Kirsten Holberg játsza a női főszerepet, a tehetséges Rudolf Fernau a pénzhami­sítók vezérét alakítja, a fiatal Hermann Brix pedig egy rokonszenves, becsületes fiút játszik. Mind a három teljes dicsé­retet érdemel, akárcsak Theodor Loos, Hermann Speelmans, Leo Peukert, Lutz Götz, Axel Monré, Brúnó Heibner és Oscar Sebo. Külön kell megemlítenünk még Max Gülstroffot, aki ezúttal új alakban, mint tizenhárompróbás öreg detektív jelenik m­eg előttünk, továbbá­­Jacob Tiediket, aki egy öreg vasúti al­kalmazott rövid jelenetében shakespeari alakítást nyújt. A filmben sok szép szabadtéri felvételt láttunk. Walter Pindter készítette őket a tenger mélyén. Országos tornász csapat­­bajnokság. Rajzfilm. OMNI­A Kölcsey-utca 8. Tel: 130-125. 5, n8, flO. Sz. V.: 4, 6, 8, 10. Páris vado­nában . RABI­US Narrvmező­ utca 22. Te*1.: 122-098. f6. h8, hlO. Sz. V : 14-kor ie. A madridi kém. (Fosco Giachetti). ROYAL APOLLO Erzsébet-körút 45. T.: 222 002. 15, 7, flO. Érik a gyámolat. (Henry Fonda). 2. hét! SCALA Teréz-körút 60. Tel.: 114-411. n6, f8, flO. Sz. V.: 3-kor is. Csalódott lányok (Linda Darnell). URANIA Rákóczi-út 21 Tel.: 146-046. 5, n8, flO Sz. V.: 13-kor is. Hamis pénz. (Kristen Heiberg). Utánjátszó mozik BROADWAY Károly-körút 3. T.: 422-722 f4. f6. f8, 110. Sz. V.: f2-kor is. Bün­­hődés. CAPITOL Baross-tér 32. Tel.: 134-337 f4. f6. f8, flO. Sz. V.: f4-kor is. A holnap hajósa. CORVIN Üllői­ út 40. T.: 138-988 f4. f6. f8, flO. V.: f2-kor is. Vis­sza az úton. ELIT Szent István-körút 16 Tel.: 114-502. 4, 6, 8, 10. V.: 2-kor is. Balkezes angyal. HOLLYWOOD Bethlen-tér 3. T.: 225-003. f6, 7, flO. V.2-kor is. Egy asszony há­rom élete. KAMARA Dohány-u. 42. Tel.: 423-901. 11, 2, 4,­6, 8, 10. Halálra ítéltek. LLOYD Hollán utca 7/a Tel.: 111-994. 16, 18, flO. V.: f2-kor is. Egy szív kiadó. PALACE Erzsébet körút 18. T.: 221-222. 11, 2, f5 7, flO. A Manderley-ház asz­szonya. 3. hét! PATRIA Népszínház­ utca 13. T.: 145-673. 4, 6, 8, 10. V.: 2-kor is. Gül-baba. V. d. e. 11. Az üldözött. SAVOY üillői­ út 4. T.: 140-040. f4, f6, f8, flO. V.: f2-kor is. Gül-baba. V. d­e. 11. Az üldözött. SIMPLON Horthy Miklós-út 62. T.f 268- 999. f4, f6, f8, flO. V.: f2-kor is. Madarász. STÚDIÓ Akácfa-utca 4 T.:* 225-276. 11, f2, f4, f6, f8, flO. Egyetlen éjszaka. Továbbjátszó mozik ALKOTÁS Gömbös-út 11. Tel.* S55 374. n4, n6. r.8, nlO. V.: n2-kor is. Kora Terry. V. d. e. 11: Gyermekszív. BELVÁROSI Irányi-utca 21. T.: 384-563. 4. 6. 8. 10. V.: 2. h3. 4. h5. 6. h7. 8. h9. 10. 01a;város. BUDAI APOLLO Széna-tér. T.: 351-500. f5. h7. 9. V.: f2. 14. f6. f8. flo. Bécsi víg asszonyok. V. d. e. 11: Motoros ördög. Vadnyugati becsület. ELDORADO Képezinház-n. 81. T.: 133-171. 4, 6, 8, 10. V.: 2-kor is. Alipang*. V. d. e. 11. in: Okos mama. TTOM ERŐS He­mii­na-út 7. Tel.: 196,178. h5, 7, nlO. V.: 3-tól. Olaj-város. IPOLY Csiáky-utca 65. Telefon: 292-626. 14, f6. f8, flO. V.: 12-kor is. A fekete asszony. V. d. e. 11. Hotel Sac­or. JÓZSEFVÁROSI Kálvária­ tér 7. Tel.: 134-644. h3, h5, 7, nlO. V.: h1-kor is. Olajváros. V. d. e. 11: Cserebere. OLYMPIA Erzsébet körút 26. T.: 423 188. 11, 2, 4, 6, 8, 10. Bécsi víg asszonyok. OTTHON Beniczky utca 3 Tel.: 146-447 n4, n6, n8, nlO. V.: r*2-kor is. Kora Terry. V. d. e.­ll: Nászút féláron. PHONIX Rákóczi-út 68. Tel.: 223-242 I 11, 1, 3, 5, n8, flO. Hatosfogat. I RIALTO Rákóczi-út 70. Telefon: 224-443 11, 1, 3, 5, n8, flO. Olajvárost ! mám URANIA !Hamis pénz Legalább olyan izgalmas ez az új Terra-Ura-füm mint amilyenek a „békebeli" bűnügyi filmek voltak (talán még izgalmasabb is), de mégis egészen más. A régifajta bűn­ügyi filmeken tagadhatatlanul a bű­nözőket népszerűsítették. Az ezer­arcú emberek és a különféle úri banditák könyedén és ötletesen jár­tak túl a nyomozó hatóságok eszén. Ha akadt is egy-két kivétel (Sher­ A római Imperio díjas országúti ver­senyt a bombaformában lévő Rizzi nyerte. A 100 km-es távot hihetetlenül jó, 2:25:05-ös olasz országúti csúcsered­ménnyel futotta meg. VÍVÁS A Műegyetem vívótermében bonyolítot­ták le Magyarország ezévi főiskolai egyéni tőrbajnokságát. A kilences dön­tőben Berzsenyi bizonyult a legjobbnak, amennyiben veretlenül nyerte meg a baj­nokságot klubtársa, Ritter előtt. Részle­tes eredmény: Tőrbajnok: Berzsenyi REAC 8 győzelem, 2. Ritter BEAC 6, 3. Am­ily LASE 5 (7 k. t.), 4. Pongrácz LASE 5 (14 k. t.), 5. Buócz LASE 4 (8 k. t.), 6. Telegdy BEAC 4 (9 k. t.), 7. Székely MAFC 3, 8. Böszörményi MAFC 1, 9. Viola BAEC 0. Az Ostmark vívó csapatbajnokságait befejezték. Tőrben és kardban ismét a háromszoros bajnok Rodems­tei­n - ví­v­ó­klub győzött. Kardban a linzi FK U bor­dó­b­an lett első. TORNA A NÉPIES TORNA VIADAL 1,é. tizenkét helyezettjét már közöltük. Most ismertetjük a teljes eredményt. A két versenyszámból — kiszorító­ játék és akadály­váltóból — álló viadal végered­ménye: 1. Budapesti XIV. Ker. LE, 2. Sátoraljaújhelyi LE, 3. Kassai LE, 4. Ózdi LE, 5. TFSC, 6. Kaposvári LE, 7. Szolnoki LE, 8. Pesti Hidegkuti LE, 9. Csillaghegyi LE A), 10. Kőszegi LE, 11. Újpesti LE, 12. Sárospataki LE, 13. Budafoki LE, 14. Sárvári LE, 15. Vas­vári LE, 16. Győri VLE, 17. Alsósági LE, 18. Sümegi g., 19. Tiszafüredi LE, 20. Kisvárdai LE, 21. Szombathelyi LE, 22. Pátyi LE, 23. Mátészalkai LE, 24. Kispesti LE, 25. Egri LE, 26. Békásme­gyeri LE A), 27. Piliscsabai LE A), 28. Turul LE, 29. Orosházi LE, 30. Sopron­­kövesdi LE, 31. Budapesti XII. ker. LE, 32. Körmendi LE A), 33. Lebenyei LE, 34. Püspökladányi LE, 35. Csepregi LE, 36.­ Sümegi LE, 37. Badacsonytomaji LE, SS. Körmendi LE B), 39. Szombathelyi ker. középisk., 40. Budapesti VII. ker. LE, 41. Piliscsabai LE B), 42. Sárvári LE B), 43. Pácsai LE, 44. Békásmegyeri LE B), 45. Csillaghegyi LE B). A Buda­pesti III. ker. LE és VIII. ker. LE, va­lamint a Dunaföldvá­ri LE, Gyomrói LE, Nagygenczi LE és a Rákóczifalvi LE csapatának eredményét szabálytalan ver­senyzés miatt megsem­misítették. A Rá­kospalotai MÁV LE és a Budapesti II. ker. LE a kiszorító­ játék után vissza­lépett. ssaff A MOZIK MŰSORA RÖVIDÍTÉSEK: n -­­U. t-^.h-n Sz — szombat, V — vasárnap Bemutató mozik ÁTRIUM Margit-körút 55. Tel.* 153-034. f6. 18. fl6. Sz. V.: 14-kor is. Édes ellen­fél. (Szeleczky.) BELV­ÁROSI HIRADÓ Petőfi Sán­dor-o. G. T.: 181-244. 10-től 24-ig folyt. Magyar-, Ufa-, Luce-, Fox- és rajzos híradó. Az ösztönélet csodái. Országos tornász csa­patbajnokság. Rajzfilm. CASINO. Eskü-út 1. T.: 383-102. n5. h7, nlO. Sz. V.: f5, 7, flo. Érik a gyümölcs (Henry Fonda). CITY Vilmos császár-út 36. Tel.: 111-140. f5, 7, flo. Érik a gyümölcs (Henry Fon­da). 2. hét! CORSO Váci-utca 9. Telefon: 182-818. f6. f8. flO. Sz. V.: f4-kor is. Villám­­házasság. DÉCSI Teréz-körút 28. Tel.: 125-952. f6. f8. flO. Sz. V.: f4-kor is. Perzselő szerelem (Yvonne Printemps). FÓRUM Kossuth Lajos*u. 18. T.: 189-543. 1o. f8. flO. Sz. V.: 3-kor is. Két szerel­mes óra. (Corinne Luchaire.) 3-ik hét! HÍRADÓ Erzsébet-körút 13. T.: 2221499. 96-24-ig folyt. Magyar-, Ufa-, Fox-, Luce- és rajzos híradó. Háziurak és albérlők . 5­99. Tömegek, nagyszerű egyéni teljesítmények, izgalmas­­ versenyek, szép bemutatók, remek rendezés — ez volt a csepeli „tornásznap" Észrevételek a tornasport nagy pünkösdi megmozdulásáról Nagyszabású verseny volt az idei tor­nászcsapatbajnokság minden tekintetben méltó eddigi elődeihez. Aki már valaha rendezett bármiféle kis versenyt is, meg tudja ítélni, hogy micsoda munka lehe­tett egy ilyen tömegversenyt megszervez­ni, előkészíteni és lebonyolítani. Egy tömegversenyt, amelyben — az országos tornaünnepélyt is beleszámítva — csak­­­nem 2000 tornász vett részt. A pompá­san sikerült versenyért, az impozáns or­szágos tornaünnepélyért a legkevesebb, amit tehetünk, hogy megdicsérjük Bély Miklós ügyvezető alelnököt, a főrendezőt. Két héttel a verseny előtt se éjjele, se nappala nem volt s pünkösdvasárnapján sem akadt szabad perce senki, még sa­ját maga számára sem. Elismerést ér­demel a MOTESz egész rendezői gépe­zete, Budai Anna, Herpich Rudolfné, Ke­­rezsi Endre, Péter Dénes, Emnőd Ferenc, Wagner János és Vajnai Mátyás vezeté­sével,­ valamint a Kocsis Mihállyal az élén tevékenykedő sok-sok WMTK-ren­dező.­ A bajnokságban résztvevő csapatok kö­zül a TFSC szerepelt a legsikeresebben: négy bajnokságot nyert. Megnyerte vol­na a zsinórlabdát is a BTC előtt, ha nem ugyanaznap van a főiskolai atlétikai és úszóbajnokság. Egy mozgó kis TF-leány meg is mondotta: — Nem csoda, ha kikaptunk, hiszen a sánták-bénák játszottak! Ez magyarázza a TF-nek a „népies tornában’­ elszenvedett vereségét is. A TP’­lányoknak nincs szükségük ilyen mentségre, noha azok is indultak a fő­iskolai bajnokságokon. Mindhárom női tornászbajnokságot megnyerték! Ráadá­sul diadalmaskodtak az együttes csapat­­versenyben is.­ A Postásnak végre sikerült megnyernie az országos I. osztályú férfi csapatbaj­nokságot. Azért írjuk, hogy „végre”, mert bizony már jónéhányszor csak a balszerencse választotta el őket tőle. Ez­úttal is csaknem elcsípték őket a VII. ker. leventetornászai. Talán, ha az utóbbi időben nem bemutatóznak annyit országos hírű leventéink, megint arra a bizonyos „hajszálra” panaszkodhatnának a postások. A II. osztályban győztek a hétkerületi leventék. Ez a győzelem vár­ható volt. Ebben az osztályban feltűnő volt a MAFC-tornászok hatalmas javu­lása. Az alig egy-két éve tornászó mű­egyetemiek nagyot fejlődtek az utóbbi időben. A visszatért területek résztvevő egyesületei derekasan küzdöttek, de tornakultúrájuk egyelőre elmarad a fő­város és Debrecen tornatudásától. Mind­össze a szabadkaiak közelítik meg ezt az iskolát. Annyi baj legyen, szorgalmas munka kell, kitartó, céltudatos edzés és máris eltűnik ez a különbség!­­ Nem volt olyan nagy különbség a bu­dapesti és debreceni hölgyek és a többi vidéki hölgy között. A nagykőrösiek ugyan visszaestek egy kissé a múlthoz viszonyítva, ezzel szemben feltörtek a miskolciak és a kecskemétiek. Igaz vi­szont, hogy a nagykőrösiek az I. osz­tályban indultak?... Szépen tornáztak a Kolozsvári Vili. SC hölgytornászai is. Különbemutatójuk­­nak megérdemelt sikere volt. Külön kell szólnunk a már régen ter­vezett és végre megvalósított „népies tornamadarról"*. A verseny mind a részt­vevők nagy száma, mind pedig a lebo­nyolítás módja és a verseny izgalmassá­­ga, érdekessége tekintetében nagy sikert jelent a tornaszövetségnek. Az ország különböző vidékéről 53 csapat, összesen 315 versenyző küzdött ebben a viadalban. Ez tényleg küzdelem volt, izgalmas, ke­mény, sőt helyenként túl kemény próba­tétel. Az akadályversenyben sok sérülés akadt. A jövőben talán úgy kell meg­tervezni az akadályokat, hogy kevesebb legyen a sérülés lehetősége. * Hatalmas tömegbemutató volt a XVI. országos tornaünnepély, az egész ,for­­r­ásznap” befejező száma. Nagyszerűen sikerültek az egyes számok, csak egy kissé elhúzódott az egész ünnepély, öt órától fél 9-ig tartott! Dehát senki és semmi sem hibátlan. Mindent egybevetve: hatalmas tömege­ket, finom, kidolgozott egyéni tornázást, izgalmas versenyeket, szép bemutatókat, a mintaszerűt megközelítő rendezést, egyszóval mindent, amit csaló vártunk — ott láthattunk az országos tornászbaj­ nokságon járunk Ifj. U. E. Budapest. Ön beküldött­e ine­künk a Berliner Illustrierte Zeitung áp­rilis 24-i számának egyik kivágássát, amelyen ön szerint a magyar válogatott csapat által Kölnben 0:2 állásban lőtt, de a játékvezető ál ábal meg nem adott gól látható, ön téved! A kép a németek második gólját ábrázolja. Az a játékos, aki ölében tartva kiviszi a labdát a há­lóból, Walter, fi németek közép­csatára, aki a gólt lőtte. A lendület bevitte­­ugyanis a­ ném­et csatárt a hálóba és ő mindjárt fid is emelte és kihozta a lab­dát a játékvezető füttye után a hálóból. A képen csak egy magyar játékos lát­ható. A kapufa ugyan félig eltakarja, de pontosan lehet látni, hogy az illető Korányi. Ez tehát csak a magyar kapu lehet. A kép aláírása is elárulja, hogy a Walter által lőtt második német gólt ábrázolja a fényképfelvétel. A háló mö­gött, egy német civil éppen bukfencet vet örömében. Minek örült volna a de­rék Kobolz, az egyik német egyleti ve­zető, ha a német kapuba szállt volna a labda? Kobolz nevét is a kép­ magya­rázó szövegéből vettük. A kép téves magyarázatához fűzött következtetései tehát elesnek. GYEPLABDA VASÁRNAPI MŰSOR: BBTE—AHC, Pasaréti-út, 9. — MHC— PKHSE, Pasaréti-út, fél 11. — MAC— SzHC, Margitsziget, 9. — BKE—FTC, Margitsziget, fél 11 A RÁDIÓ MŰSORA: Csütörtök, június 5. Budapest I (549.5 m): 6.40: Ébresztő. Torna. — 7: Hírek. Hanglemezek. — 10: Hírek. — 10.20: Móric Pál elbeszélései. — 10.45: Régi pesti alakok: A dunavizes. — 12.10: Országos Postászene­kar. Vezényel: Eördögh­ János.­ — Közben 12.40: Hírek. — 13.50: A rádió szalonzenekara. — 14.30: Hírek. — 15.10: A 76. állami sorsjáték húzása. Közvetítés a székesfővárosi pénz­ügyigazgatóság játékterméből. Beszél: Turchányi István. — 16.15: Az ungvári papnevelő énekkara, ruszin népdalokat énekel. Vezényel Petra­ssevics Nikefor. — 16.45: Hírek. — 17: Hírek szlovák és ru­szin nyelven. — 17.15: Háztartási időszerű tanácsadó. Schäffer Ilona előadása. — 17.45: Magyar nóták hanglemezről. — 18.10: Köny­vről-könyvre. Közvetítés a Könyvnapról. Vezeti Gecső Sándorné. — 18.35: Rendőrzenekar. — 19: Hírek ma­gyar, német és­­ román nyelven. — 19.20: A hangoló „”.** (Mi után hangoljuk a hangszereinket?) — 19.35: A Zeneművé­szeti Főiskola operai tanszakának vizsga­­előadása. Vezényel: Ádám Jenő. Rendezte Maleczky Oszkár. Részletek dalművekből. Puccini: Turandot (Liu: Kéry Gizella. Turandot: Pornói Klára; Kalni: Stenkő Sándor; Ping: Katona Lajos; Timur: Mo­hácsi Zoltán). Donizetti: Lamm­ermoori Lucia (Edgardo: Járai József; Raymon­­do: Katona Lajos). Verdi: Végzet hatal­ma (Leonóra: Vasa Margit; Guardian: Lik­asy György; Molitone: Szekrényeosy Zoltán). Gounod: Faust (Margit: Vogt Franciska; Faust: Sikolya István öt; Mephisto: Katona Lajos). Verdi: Don. Carlos (Eboli: Turján Vilma; Erzsébet: Vass Margit). Verdi: Álarcosbál (Amália: Pornói Klára; Rikárd: Járai József). Verdi: Trubadúr (Azucena: Milinkovich Gemma; Manrico: Ben­kő Sándor). Pucci­ni: Pillangókisasszony (Pil­langókis­asszony: Szűcs borús Etelka; Szu­zuki: Turján Vilma). Verdi: Rigo­letto (Gilda: Páka Jolán; Magdalom: Milinkovich Gemma; Mantuai herceg: Sikolya István dr. Rigoletto: Katona La­jos; Sparafucile: Mohácsy Zoltán). — Közben 21.40: Hírek. — 23: Hírek német, olasz, angol, francia és eszperantó nyel­ven. — Utána kb. 23.30: Mursi Elek ci­gányzenekara muzsikál. — 24: Hírek. Budapest II (831 m) 15.10: Magyar dal — magyar lélek. Részletek az Éneklő Ifjúság május 6-i hangversenyéből. — 16.10: Toki-Horváth Gyula cigányzeneka­ra. — 17.15:­­Sohár Vilma zongorázik. — 19: A Zenemű­vészeki Főiskola operai tan­szakának vizsgaelőadása. Wagner: Wal­­kür (Sieglinde: Rohonyi Ilona; Siegfried: Závodszky Zoltán). — 19.35: Angol nyelv­­oktatás. — 20: Hírek. —­ 20.20: Rendőrze­nekar. — 21:­ Utazás a középkori­ Velen­cében. Batizi László dr előadása. — 21.30: Szórakoztató hanglemezek. — 22: Mura­köz. Gönczy Ferenc előadása. — 22.25: Buttola Ede tánczenekara­­játszik. Kassa (208.6 m). 11.05: Szlovák elő­adás. — 11.25: Hanglemezek. Szlovák nép­dalok. — 11.40: Hírek magyar és szlovák nyelven. — 16.15: Felvidéki vadásztörté­netek. Medvehistóriák. Reminiczky Ká­roly előadása. — 16.35: Frotow: Alesand­­ro St­adella, nyitány. Hanglemez. — 17.45: A költő és a magány. Előadás. — 19.35: Hanglemezek. Beethoven: IX. szim­fónia. (Hamburgiak.)

Next