Nemzeti Sport, 1942. február (34. évfolyam, 22-40. szám)

1942-02-05 / 24. szám

Csütörtök, 1642 február 5. „Szentgyörgyi az igazi sportember ideálja!11 A német „Box-Sport" (Wriszlai le­­pontozásáról, Szentgyörgyi­ről, Tormáról és Frigyesről Most jutott el csak hozzánk a ,,Box-Sport“-nak, a kitűnő német ökölvívó szaklapnak a borosától ,,Háborús Európa-bajnokság" küz­delmeiről szóló száma. Ez a szám az európabajnoki verseny döntője utáni napon jelent meg, általános bírálatot nem tartalmaz, számunk­ra mégis akad egy-két érdekesség benne. A négy magyar lepontozás­ból csak egy ragadta meg a beszámolókat író Erwín Thoma figyelmét.­­!Hrisz­­tai lepontozásáról a következőket írja az elődöntőkről szóló beszámo­lója elején: „...Továbbá mn a döntés sem tetntett nek­ünk, amely a magyar Miriselalt a döntőből kizárta." A mérkőzésleírásban megállapít­ja, hogy az első két menetben ki­egyenlített harc folyt Miriselal és 3 az olasz Falcinetti között. A befeje­zés azután így hangzik: „...A drámai harmadik menetbe mindkettő mindent beleadott. A magyar a végén egypár hosszú jobbkezessel felülre került és — mikor az olasz mélyhajlásért meg­intésben is részesült — már mindenki Miroszláv javára köny­velte el a mérkőzést, a hivatalos döntés azonban így hangzott: Győr Folcinelli." Szent­györgyiről dicshimnuszokat zeng ugyanennek a beszámolónak az elején: „Nagyon tetszett nekünk a ma­gyar Szentgyörgyi magatartása, aki a mérkőzés előtt és után (nem kevésbé a mérkőzés alatt is) úgy viselkedett, ahogy egy minta­szerű­­ sportember viselkedik. A­ kérkedő Tormától, aki a győzel­mét Raeadike-nak ajándékozta —­­egy egész világ választja el el!" A mérkőzés leírásában (Szent­györgyi aznap Anderssonnal, a ki­váló svéd váltósúlyúval mérkőzött) elmondja Thoma, hogy az első me­netben Andersson még szépen szür­kélt, a drámaivá vált második me­­net egy kemény ütésváltásában azonban Szentgyörgyi kerekedett felül, majd egy újabb ütéssorozat végén Andersson 9-ig a padlóra ment. A harmadik menet a közön­ség irtózatos tombolása közt folyt le és a végén Szmtgyörgyit tom­bolva ünnepelte a közönség. De meg is érdemelte ezt a magyar öklöző — írja Thoma­­—, „mert Szent­györgyi az ideálja az igazi sport­embernek" Frigyes egyetlen mérkőzésén sem lelkesedik Thoma. Elismeri, hogy Frigyes megérdemelten győ­zött, hogy nagytudású, hogy oko­san öklöz, de egyebet nem mom róla. Hja, Európa-bajnokunk stílus, nem olyan, hogy magával ragad­hatná a nézőket és a szakértőket A pehelysúlyú döntőről a következő­ket olvashatjuk: „Az első menetből hiányzik az iram. Büttner vár, hagyja magát megrohamozni a mély állásba előretörő magyartól, akinek üté­sei gyorsan jönnek, gyakran ta­lálnak és mire Büttner ütne, Fri­gyes már régen ütöttválságon kí­vül van. A küzdelem eléggé tisz­tátalan és k­evéssé vonzó. Büttner csak a második menet végén,, amikor már meglehetősen sok ütést beszedett — határozza el magát visszaverésekre. Ezekből egy csomó nem talál, úgyhogy Frigyes az első két menet alapján vezet. A harmadik menetben sem szebb a mérkőzés. Büttner némi­leg állva marad s a támadó ma­gyart jól feltartja jobbksziseivel. De nem sokáig. Frigyes nemso­kára megfordítja a játékot. Ő veri vissza Büttner támadásait. Az elejéről maradó kis előny hozza meg Frigyes számára a győzelmet és a bajnoki címet." Nem egészen így volt, mert Fri­gyes a harmadik menetben szörnyű kemény horgaival és felütéseivel to­ronymagasan a támadó Büttner fölé kerekedett, noha annyi baj legyen. MOZI A saskölykök és egyéb berlini film­­újdonságok Berlinben január folyamán is több érdekes film került a mozik műso­rára. Először a Saskölykök című Terra-film­et említjük, amelyben a vitorlázórepülő Hitler-if­jak életét mu­tatja meg Roger von Norman, a tehetséges fiatal rendező. A pompás sport­film, amely csaknem teljes egé­szében a szabad természetben ké­szült, nagyon tetszett a közönségnek. Az Átrium és a Tauentzienpalast egyszerre tűzte műsorára a Villám­csapások Barbara körül című Mär­­kischen-filmet, amelyben Sybille Schmitz, Attila Hörbiger és Viktor Staal a három főszereplő. Az érde­kes film cselekménye 1938-ban ját­szódik Tirolban s ez a szerzőnek al­kalmat nyújtott arra, hogy a játékot politikai vonatkozással tegye érde­kesebbé. Günther Rittau új Terra-filmje az Aradat címet viseli. Izgalmas drá­ma. Friedrich Kayssler, Hans Söhn­­ker, Lotte Koch, Charlott Daudert és sokan mások játszanak benne. A filmet Erich Ebermeyer írta Max Halbe színművéből. Nagy sikere van a Tobis Retten a nagyvárosban című új filmjének, amelyet Voiner von Collande rende­zett, a főszerepekben Monika Burg­­gal, Kari Johnnal, Hansi Wendlerrel, Marianne Simsonnal, Hannes Kepp­­lerrel, Paul Henckelsseel, Kathe Haackkal. Nem hagyhatjuk említés nélkül a Hamis eskü című filmet sem,­­ame­lyet Ludwig Ansengruber híres nép­drámájából készítettek. Eduard Köck játsza a férfifőszerepet, aki a Havasi vadmadárban Heldemarie Hathayer apjának a szerepét alakította. Ebben az új filmjében Ilse Exl a női fősze­replő. Ez az öt film aratott kiemelkedő sikert január havában a berlini mo­­sák­ban.­A hatodik nagysikerű újdon­ságnak Bécsben volt az első elő­adása. A bécsi Scalában mutatták be január 29-én a Brü­derlein fein című Wien-Bavaria filmet, amelyet Hans Thimig rendezett. Marte Harell, Hans Holt, Paul Hörbiger, Winnie Markus és Hermann Thimig játsz­­szák a főszerepeket. A MOZIK MŰSORA RÖVIDÍTÉSEK: n = %, = %, h — Sz — szombat, V — Vasárnap Bemutató mozikÁTRIUM Marfilt-krt. T.: 164-024. ffi. 18. fto. Sz. V.: 14 kor is. PislanaókisassZf­ny szerelme. (Maria Cebotari.) 2-ik hét! BELVÁROSI HÍRADÓ Petőfi Sándor-U. G. T.: 181-244. 10-től 24 is folyt Magyar-, Ufa­. Luce- és rajzos (Sinífapurról) hír­adó. Harcok a Maláj-félszigeten. Síinai­­vászet mogeis iskolája.. Komrod­ ellentá­­madása. Helsinki. CASINO Eskü út 1. T.: 185*329. f6, h1. h 10. S*. V.: f4-kor is Kísértés. (Karády, Bulla). 2-ik hét! CITY Vilmos császár-út 96. T.: 111*140. h6, h8. hl0. S*. V.: h4-kor is. A múmia bosszúja. (Dick Formni.) 2-ik hét! CORSO Váchnica 0. Tdvb.: 182-218. nő. 18. illő. Sz. V.: 04-VO1* is. Ninoeska (Grota Garbo.) 7-ik hét! CORVIN tillői-út—József-krt sarok T : 138-988, 339-584 . 6. n3. fl9. 8*.. V.: h3-kor is. Kísértés. (Karány, Bulla.) 2-ik hét! V. :1. e. 11. Lüt.*on sasok. DÉCSI Teréz-körút 38. Távb.: 125-952. 16. (8. fi9. Sz. V.: 14-kor is. Szütl Mara házassága. (Slinór: Szörényi Páter i 8- ik hét! FÓRUM Kossuth Lajos-u. 18. T.: 189-543. nfi, 18. hit). Sz. V.: 3-kor is. Vackorova. (Buissa Cegai.i.) HÍRADÓ Erzsébet-körút 13. T.­ 222-499. 9- 24-ig folyt. Magyar-. Ufak és Lace­ér; rajzos (Singapúrról) híradó. Harcok a Maláj-félszigeten. Síművészet magas is­kolája. Hemmel eb­en támadása, óceán­járól­. OMNIA Kölcsey-u. 1. T.: 130-125 137-071 5. nS. nö. ‘Sz. V . 3-kor 's A , múmia hoS'ZDie. (Diek Foron.) 2-Hó hót-! RADIUS Nagymező-utca 22. T.- 122-998 Fő. h8. n­o. Sz. V­.: 14*kor is. Pinocchio. Walt Disney) ROVAL APOLLÓ Erzsébet-körút 45. T.: 222-002. no. 18. hlO. 8*. V . 3-kor is. Ní­­nocska. (Gretu (trrbo.) 7-ik hét! RCALA Teréz-köirút 69 T.: 1141411. 5. nS. flO. Sz V.: KS-kor ie. Kísértés. (Karády, Bulla.) 3-ik hét! URÁNIA Rákóczky: 21. Te­.: 146-046. 5. nS. flO. Sz. V.: hS-k­or !». Oroszlán­­kiilyki­k. (Mathias Wietm­nn.) 2-ik hét! V. d. e. 11. A madarász. Utánjátszó mozik BROADWAY Károly körút 3. 'i'.s 432-722. f4. f6. f8. flO. Sz. V­: 12-kor is. Kislány, nagy kaland. CAPITOL Baross tér 32 Távb.: 134-337. f4, f6, f8, flO. V.: f2-kor is. Lelki ki­-ELIT Szent István-ku­rút 16. T.: 114-502. 4. 6, 8. 10. V.: 2-kor is. Operett. HOLLYWOOD Bethlen tér 3. T.: 225-003 f4, f6, f8, flO. V.: f2-kor is. Operett. V. (1. e. 11: Tarzan és fia. KAMARA Dohány utca 42. T.: 423-901 11. 2, 4. 6, 8, 10 Bizsu. ULOIfD Hollán-utca 7. T­: 111-994 14. f2, 18. fl. V­: 12-kor Is. Mire. megvirrad. PALACK Erzsébet-krt 13. T : 221-222. 11. 2, 4, 6, 8, 10. Ireányvásár. 3-ik hét! PATRIA Népszínház-utca 13. T.: 145-673 11. 2, 4. 6, 8, 10. A bűnös BO.­RTALTO Rákóczi-út 70 T.: 224-443. 11. 1, 3. n6, f8. f 10. Csikágó grófja. SAVOY üllői-út 4 T 146 040 f4 f6. f8, flO. V.: fa-kor is. Európa nem vála­szol. V. d. e. 11. Búvárhajók nyugatra! SIMPLON Horthy Mik­lós-út 62. t­. 261-999. 14. f6, f8, flO. V.: f2-kor is. Ope­rett. V. d. e. 11: Andy Heardy csalódik a nőkben. STÚDIÓ Akácfa-utca 4 T.: 225-276 t1. f2, f4, 16, 18, no. Akit elkap az ár. 2-ik hós!Továbbjátszó mozik ANNA Rákóczi-út 22. Távb.: 225-238. f4, 16, 18, no. Sz. V.: f2-kor is. Csoda a hálókocsiban. ATTILA Rákóczi-út 82. T.: 222-644 11. I, 3, no, f8, hld. Sz. V.: f2-kor is. Hon­nal­ok élőn?! BELVÁROSI Irányi-n. 2! T.: 384-563. 4. 6. 8. 10. V.: 2. h8. 4. h5. 6. h7. 8. h9. 10. Földöntúli muzsika BUDAI APOLLO Széna-tér T.: 951 500 f5, h7. 9. V.: 12, 14, f6, f8, f10. Hon­védek előre! V. d. e. 11. Alipang. ELDORADO Népszínház-n. 81. T.: 133-171. 4, 6, 8. 10. V.: 2-kor 10. A nagy keringő. V. d. c. 11. in: Légy jó mindhalálig! HÓM ERŐS He­rmina-út 7. Távi : 496-178. f4. f6 f8. flö. V.: f2-kor is. Gyurkovics­­fiúk. Prolongálva. IPOLY Csáky­ u. 65. T.: 292-628 f4­ f6. fS. flö. V.: 12 kor is. Honvédek előről V. d. t2. 11. Éjfé­ii tankó. JÓZSEFVÁROSI Kálvária-tér 4. T.: 131- 116. 14. fé. f8, fll). V.: f2-kor is. Táncoló Iléna. V. d. o. 11: Tiszavirág. NÉPSZÍNHÁZ Kun­ulia 12. T.: 137-244. f4. f6. f8, flO. V.­ f2-kor is. Csoda a hálókocsiban. V. d. o. 11: Tiszavirág. OLYMPIA Erzsébet körút 26. T.­ 423-188. II. 2. 4. 6. 8. 10.. Honvédek előre! OTTHON Beniczky-Ulwi 3. Távb.: 146-557. n4, nfi, nfi, MO. V.: n2 kor is. Hon véslek előre! V. d. e. 11: Az új ho­d. PHÖNIX Rákóczi-út 68 Távb . 426-326 11. 1, 3, 5. nfi 110, Cisco és a lady. RF.X István-út 39. 10.: 228-020 15. h7. 9. Sz.: n4, n6, nfi, nlO. V.: n2 kor is. Hon­­védek c­sőre! V. d. e. 11: matiné. VESTA Erzsébet-körút Távk : 222-401. 11, 12, 14, 16, 18, ill. V.: 11, 2, 4, 5, 8, 10. A három tvetői*. A bajnokság két csoportjában a következő a helyzet: A) csoport: 1. BSzKRT 2 pont (10:6), 2. FTC 0 pont (1), 3. WMTK 0 pont (6:10). B) csoport: 1. BTK 2 pont 00:6), 2. BVSC 0 pont 3. MPSE 0 pont (6:10). Szegni -Makó—Owwrrdd városhoz! ököl­­vívóni­ ér'kfa'íwt terveztek hétfőre. A var* si'tig a vonfl­kurláter*d*o4t miatt elmaradt Kassa város stkidlvívóbajnokságát feb­ruár 15-én rendezik meg. Heuser legyőzte Trezeket. A német no­­k­casAlyú­ba,mobilárért folyó küzdelemben Heu­'er legyőzte Lazoket e­zt’­,­1 miig­­n verte a n­émet hlvaiáio® nehézsúlyú ökölvívóba­jnokságot. EGYESÜLETI HÍREK A Ferencvárosi SE február 7-én este 9 ómkor a Vágóhí J-utr.a 83. sz. akatti he­­lyn­evében tstueestélyt rendez. A Testvériség­ SE február 7-én este 8 órakor Rákospalotán a főműhelyi Kaszinó­ban sportbált sellyez. Vasárnap már a Fradi ökölvívó csapata is szorzóba lép! Az elmúlt vasárnap hatalmas har­cok és óriási közönség-érdeklődés közepette kezdődtek meg az ököl­vívó csapatbajnokság küzdelmei. Az első fordulóban a BSzKRT 10:6 arányban verte a WMTK-t, a BTK pedig ugyanilyen arányban gyűrte maga alá a Magyar Posztot. A második fordulóban is irtózatos harcok várhatók. A titkos esélyes­­­­nek számító BSzKRT a Fradival csap össze, a BVSC pedig a csepeli MPSE együttesét kapja ellenfélül. Különösen a BSzKRT—FTC mérkő­zésen várható nagy harc, bár a­­ BVSC-nek sem lesz könnyű dolga a kiesés ellen küzdő posztósok ellen. A vasárnapi forduló műsora: 6 órakor: BVSC—M. Posztó. Háromnegyed 8 órakor: FTC— , BSzKRT. A mérkőzéseket a Sportcsarnok­ban bonyolítják le. Jegyek elővétel­ben ugyanott kaphatók egész na­pon át.______ __________­ KOSÁRLABDA MAI KISOK KOSÁRLABDA MŰSOR: Vas­ utcai kereskedelmi tornatermében: Eötvös g.— Úijpesti g., 5. Szent Imre t. tornatermében: Széche­nyi ker—Szent Imre tr­. 6. A „8ino”-VANDOrtDIJAS kosárlabdatorna h­eti műsora: Csütörtök: BBTE-pálya: BBTE-BTC (vezeti: Mészáros és Keltái), 9. Péntek: Állatorvosi Főiskola: MAFC B) —MRTSE A) (Badacsonyi és Sipőcz), 6.45. Szombat: Állatorvosi Főiskola: MRTSF. 11). Gramma győztese—BSzKRT A) (ita­la­­cron­t­­­ói Sip­ Vzi, 5. — BEAC—MAFC A) (Kamerás és Velkey), 6. — MAFC 111, MRTSE A) ITyírate:-.—ICr.SC (János­­házy és Tímár), 7. — BBTE, 11TQ győz­tes­—BSzKRT B) (Mészáros és Ru­jdik), 8 óra. Az M11TSE Bio-Gamma mérkőzés idő­pontját később fogják megálkphta­ni. A SZÖVETSÉGI-DÍJAS kosárlabda­­körmérkőzés küzdelmei va­sárnap indulnak m­i.or az Allelorvosi Fő­iskola tornatermében. A dí­jmérkőzés ne­vezései aránylag gyengén sikerültek. A férfiaik kömnérkőzéssében négy,­­ a höl­­gyekében pedig öt csapat vesz részt. Az év­­forduló tíznaplársa a következő: Női mérkőzések: Koszorú OFB—Koprosú X (vezeti: Kuntimrás és Németh Irma), 9. — TFSB—Koszorá Hab*, (l’wckt* és Enyedi), 9.20. FaSOVfeztő: FuSO. Férfi mérkőzések: FaSO-TFSE (Velkey és Paultayl), 11. MÍITSE—BBTE (Mé­száros és Jenosházy), 17. * 1 * * 4 * * * * * * 1 IFJÚSÁG A Szent István gimnázium tizo­nhatra rendezte 11141-42. évi asztali­teniszbajnok*­ságttkt a 1. ill. cserkésszobajíttt. székházé* Iifik nagy lennében. Az egyéniben 25, a párodban 9 induló volt. Eredmények­: Egyéni bajnok Benedek V. b), 2. Schte* c.Ínyei* VIII. a), 3. Köves VT. b), 4. Varga VIII. h). Páros buja ki­llomotok—Solllo singeli pár, 2. Takács—Tóth VII. a), 3- Bróker— Színek VII. a). Az eddig úttrt­­rendezett (vívó, asztali tori.-­*) bajnok­ságok után az osztályok közötti pontver­seny állása: 1. VIII. b) 6 pont, 2 V. b) 1/A pont, 3. VIII. a) 3­/2 pont, 4. VII. a) 3 pont, 5. VI. fc) 1 pont. tsa ÚSZAS Március 29-én játszik Bécsben és vízil­lbu­da utánpótlás Emlékezetes, hogy a német szak­hivatal hozzájárulásával a bécsiek vízilabdam­érkőzésre hívták meg a magyar Utánpótlás csapatát. A mérkőzést eredetileg február köze­pére tervezték, közbejött akadályok miatt azonban a bécsiek egy hó­nappal későbbi, március közepén való megrendezésre tettek javasla­tot. A német szakhivatallal való tanácskozás után a bécsiek a vég­leges időpontot március 19-ben je­lölték meg. A magyar szövetségnek ez ellen a terminus ellen nincs semmi kifo­gása, az utánpótlás munkáját úgy állítják össze, hogy március vé­gére jó formában legyenek a játé­kosok. A játékvezető személyében is meg­egyeztek: a pozsonyi Stahi fogja vezetni a mérkőzéseket. A MVSZ­ nak azt a javaslatát, hogy a bécsi mérkőzésen ne húsz év legyen a korhatár, hanem még az 1980-ban született versenyzők is indulhassanak, a bécsiek nem fo­gadták el. VÍVÁS Mécs várói­ és a kerület vívóbajnoki *if»'ilyenek eredményei: Párbajtőrvívás (indult 15 versenyző): 1'fíjm­ok: IVrc/.i pécsi ÜTVE, 2. Kisházi pécsi ÜTVE, 3. Puoki­ HEAC, 4. Balázs HEAC, 5. Híötrt kaposvári IITVE, 6. Tilm­ás HEAC. Tőr­vívás (22): Bajnok: Mácsovics kaposvári I­TVF., 2. dr Schmelz PEAC, 3. ill Viti­­s*Vd­.,1 kap­osvári N­TVE, 4 Németh péc.i HTVE, 5. Szabó Zrínyi, 6. Puskás HEAC. Kardvívás (25): Bajnok: dr Schmelz PEAC, 2. Kisházi pécsi IITVE, 3. MA*­csovics kaposvári HTVE, 4 .Toraly PEAC, 5. Völgycél kaposvári HTVE, 6. Szöts kaposvári HTVE. A RÁDIÓ MŰSORA Csütörtök, február 5. Budapest I (549.5 m): 6.40: Ébre­ttő. Torna. — 7: Hírek. Reggeli zene. — 10: Hírek. — 10.15: Szórakoztató zene. — H.20: Művésztemezők. — 11.40: A bukott poéta. Irta: Szemere György. — 12.10: Riullózó*n©kí»r. — Közben 12 40* Hírek. — 13.80: HuniV'ó­l­k­,k­üvöslílik. — 13.50: Dut­­tola Ede tám­a^n^kara játszik — 14.30: Hírek. — 15.20: Brófakrwtalo zrnickini művek. — 16.15: Ruszin félóra­ — 16 45: Hírek. — 17.15: A debreceni kollégium és a mastyar lél ek. Revimf. Imre d.r előadása. — Majd: A Debreceni KoMéc­iumi Kán­tus. Vezényel: Czigolh,­ Gyula. — 17.55: V.kiékezés a b­iarci pocok el­lén. Szék­én­yi Gusztáv dr csőndárja. — 18.20: Dőry József m­ntrya­r nótákat énekel, kiséri Horváth Elemér cigányzenekara. — 19: Hírek matryar, német és román nyelven­— 19-20: Rol­ Jerorvuttis Rocchi hárfázik. — 19.35: Csúfo­lódó. Tréfás magyar ver­sek. Elmondja: Várkonyi Zoltán. — 19.50: A német birodalmi rádió műsorából: A berlini rádió zenekarának hanszversenye. Vezényel: Ku­rt Kertsch­m­er. Közvetítés Berlinből. Humorfelvétel. — 2020: A hiszon­ötödik, Vidám hangját­ék. Irta: Ráthonyi János. — Bar­tus bácsi: Kö­­pocsh&Gócz Lajos; Bar­tuis néni: Nagy Ter­ér­ Anna: Somogyi Erzsi; Nemet Miska: Apáthy Imre; Kiss Jósika: Berczy Géza; Nagy Béla: Kézdy Kovács Antal.* Rendőrkapitány: Abonyi Tivadar; Ko­vács: Bölázs Samu; Holozbauer: Rubonyi Tibor; Kucsoráné: Orbán Viola; Eokétei Fereniczy Károly; Lőrinc: Kovács Imre; Sári: Orbán Ibolya; Kender: Lozsonczy Zoltán; Első, második és harmadik hang: Solymossy H Andor, Pártos Dezső, Iványi Antal —* 21.30: Muszorifszkij: Éj a boszor­kányok hegyén. Han­gflemez — 21.40: Hírek. — 22.10: Régri s­áli zene. Előadja a B.SzKRT-zenérkar. Vezényel: Mü­ller Károly. — 23: Hírek német, ola­ BS, anszol, francia és eszperantó nyelven. — 23-25: Szabó Kálmán jazzhármasa. — 24: Hírek. — 00.15: Ilten az otthon. A Vöröskereszt bajtársi rádifsczolplálata. Budapest II (834 m). 1615: Szórakoztató zene. — 17.15: Weidm­itter Ede szalonzene­­kara. — 18­20: Gyorsítótanfolyam. — 18.45: Kamarazene. — 19.15: A dolgozó nő Németország szl­ap. írta: Antalffy Gi­­zella dj. — 19.35: Visky János: Eniig­ma Előad­ja az operaházi zenekar Raj­ter La­jos vezénylésével. — 20: Hírek. 20.10: Pertis Pali cirástyzenekara. — 21: A k liftes alkusok védelmében. Szobolka Tibor dr előn­dása. Kajga (208.8 m): 9: Szórakoztató ze­ne.­­—* 11.40: Hírek atacvar és szlovák nyel­ven. 15.20: Szlovák félóra. — 16: Tánc­­lemezek. — 17.15: Legendá­shírű m­astvar asszonyaink: Patócsy Zsófia. Narry MédA előadóm.­­*­ 17.30: Marsa Katalin hé­tfodi­k zongorán kiséri Hemorka Mária. — 18.20: A Juwfcai riu'k'nasnaka­' műsora. ­ Szittya Rezső, az MKSz országos főtitkára tervezetet dolgozott ki a ü­ldék országúti sportjának fellendí­tése érdekében. E tervezet részleteit kedden este tárgyalja az MKSz ver­­senyintézőbizottsága. Ugyanakkor imerteti Szittya az idei országúti é­vad első részének menetrendterve­­z­etét is. Az országúti idény e tervezet sze­­int április 19-én kezdődik. Ez a kapunyitó torna A népligeti nagykörben állítaná szembe egymással az I—II. osztály versenyzőit, míg a III. osz­tály, az ifjúságiak, az idősek és a­­vaskerekes csoportok a gödöllői or­szágút szabványszakaszán mérnék össze erejüket. A népligeti torna a javaslat szerint 100 km-es távon dőlne el. Az idény második országúti ver­­senye április 16-án 150 km-es távon állítaná egymással szembe a küz­ i­dőket. Magyarország összetettfutamú hosszútávú bajnokságának első, 200 km-es futamára május 3-án kerülne sor. A hagyományos Nagyváltó, mely Ötös egyesületi láncokat állít csa­tasorba, május 10-én dől el. A má­jus 17-i nap egyelőre eseménynél­küli. Május 24—25-én bonyolítja le az ostmarki és a magyar kerékpá­­ros szövetség Bécs—Budapest—Bécs távversenyét, mely válogatott kere­tek között, városonként 10—10 in­dulót ültetne nyeregbe. A verseny rajtja és célja ezúttal Bécs. Szittya Rezső e két tervezetét kedden este tárgyalja a versenyin­­tézőbizottság, s ha jóváhagyja, a szövetség ezt a javaslatot a köz­gyűlés elé terjeszti. "K KERÉKPÁR Április 19-én kezdő­dik az idei ország­úti kerékpáros évad! AZ I. OSZTÁLYA TŐRCSAPATBAJ­­NOKSÁG a vasárnapi versenynap lett érdek­esebb 6-6 évévben legtöbbet síróló eseménye. A kik jobbak fogna­k részt venni abban. A csapatok i-ben erősen készülnek a vívó­­körökben nem tartják kétséjtesn­­­k, hogy tízt a versenyt a HTVK kitűnő csapata nyeri, amely feltétlenül a le­gjobb csa­pat. A HTVK olyn.11 erg^díszf tőr ví­vókban, bü'K’y két tfyetztm csapatot is ki tudna állítani. A vcvad­y érdekes­ségre, hogy itt veszik számra a vívókat válegfltén strompomtjából mert közelett a linzi Húg­y nemzetközi vívóverseny, amelyre hét nemzet vívóit hívták meg,­­ amelyen t­ermés­z­etiben a maisivar vívók­ért réss­ztvesz­enek, sőt valószínűleg fősze­repet fognak játszani. Dunny Pál győzött a Postás SE kizá­­ráttos törversenyében. Divnay számára már régóta időszerű volt ez a győzelem, mert sok hasonló versenyben járt elől s mindijüt csa­k hajdttit választotta­k a győzel­e­mtől. A verseny egyébként ilyen szép nívós verseny volt, amely­­nek döntőjében minden találatért jól kel­lett vívni. A verse­ny vól?eredménye:­ 1. Dunny Pál MAO 10 gy., 2. Himnyey HTVK 11 gy., 3. Kőhegyi HTVK 5 gy., 4. Baltazár Postás BSE 5 g­y., 5. Daboczy BSE 5 gy., (1. TIKy II BBTE 4 gy., 7. Gerevich Tibor BSzKET 2 gy., 8. Szücs BBTE 1 gy., 9. V. Bucsy 0 gy. A kizá­rásos tőrverseny iránti natív­ érdeklődés ennek a verseny fajtéinak létjogosultságát mindennél ékesebben igazolta. A HTVK II. osztályú párbajtőrversenye az utánpótlás felvonulása volt. Hak nagy ti­­he­ttóvá párbajtőrvívót láttunk, akik­­n­ek vívása elegendő tramneia arra, hogy nyugodtan nézzünk a m­agyttv párbajtőr­­vívárt jövő,jó nek elébe. A verseny győz­tese, Kovács erősebb mezőnyben is jól megállná helyét. Eőervje ii:ripót‘r*oko volt, ami éppen ebben a fepryvornemben a leíTSztik­ségeseebb­e k:p folt étel. Az EMTE valáirnap rendezi latormista­­ termében II. é­s III. osztályú kardver­­senyét. EGYESÜLETI HÍREK A Magyar Testnevelő Tanárok Országim F­gyesületr Január M-11 tartotta közgytt­es:'l Elnök lett Erdősig .tim­re, ífk­h­ídr lEjthy KiHalán dr. ­ TENISZ Az idei latultumiátak ügyében (a már jelzett 1700 tucat lábán felől) a szövet­­­­ség körlevélben tájékoztatja az egyes­ü­­leteket. CSÜTÖRTÖKÖN UTAZIK TÓTH LÁSZLÓ DR RÓMÁBA Németország, Olaszország, Horvátország és Magyarország tenisz kiküldőitől feb­­ruár 7-én és 8-án büntetik meg Rómá­­ban az idei év európai tmilszeseményeit. • A magyar szü­vetség képviealetében Tóth László dr szövete­szri kapitány vesz részt a megbeszélésen. Tóth dr cs­­­törtök­­­n in­­dul el Olaszországba. i ., 1 NÉMET TENISZEZŐK KOPENHÁGÁ­­BAN A dán te­niszszövetség megbízására né­met teniszezők is rsztveszEK It a m­ár­­­cius 15—22-ig Kopenhágában rendeze­ndő nemzetközi vemen­yen. A németek már kb, i­ .jelölték a Dániába utazó játéko­sokat. Ezek a következők: Gles (az 1941. évi német bajnok), Göpfert és Hachel k­a­sszony.

Next