Nemzeti Sport, 1942. június (34. évfolyam, 105-125. szám)

1942-06-19 / 118. szám

6 A 800-asok nagy csatájában a fiatalok beérkezését várjuk a MAC versenyén A magyar válogatott atlétacsa­­pat körvonalai meg csak sejtelmesen ködlenek a figyelő előtt. Pedig négy hét múlva már együtt kell lennie annak az együttesnek, amely augusztus 1-én és 2-án Berlinben Németország és Olaszország, a két nagy tengelyhatalom válogatott csa­pata ellen felveszi a versenyt. Igaz, hogy Németországban sem sokkal tisztázottabbak még az erőviszo­nyok, ott azonban még , a háború ellenére is olyan ha­talmas tömegből válogathatnak, hogy nem lehettnek nehézségek az összeállítás körül. Olaszországban pedig már hosszú hetek óta folynak a nagy versenyek és az olasz atlé­ták egyes számokban egyenesen félelmetes eredményeket érnek el. A válogatott viadalra való előké­szület során minden verseny fontos. Nemcsak azért, mert tisztázza az erőviszonyokat, hanem főként azért, mert a versenyzőket előbbreviszi formájukban, önbizalmat ad nekik és növeli küzdőképességüket. A MAC vasárnapi versenyét is ezek miatt a szempontok miatt kell, elsősorban jelentőségesnek mon­danunk. Nem egy dolog vár tisztá­zásra, és lehet, hogy a függőben levő ügyek a vártnál kellemesebben ala­kulnak. Ilyen többek közt a 800-asok ügye. Ma már kétségtelen, hogy komoly 800-as csak olyan futó lehet, aki a 400 métert 50 m­p-re meg tudja futni. Van két fiatal futónk, aki részben már itt tart (Marosi), részben csak rövid idő kérdése, hogy eléri az 50 m­p-es határt (Filó). Mind a ketten most fognak igazán vizsgázni. Filó tavaly már futott 1:54.8-at, Marosi pedig az idén elért kétszeri 50.1-es 400-ával és legjobb 1000-es futóink legyőzésével ígérte mreg, hogy 809-en képes 1:64-en belülre is. Ha most már Marosi és Filó va­lóban olyan jól fut, mint ahogy mi várjuk, ha legyőzi Hírest, Iglóit, Istenest, Gyergyóit és a többieket, akkor minden más próbálgatás helyett nyugodtan készíthetjük elő őket a három nemzet versenyének 800-as futamára.­­ Akkor 400 méterre ott lesz Görkei és Vadas, 1500-on pedig verekedhet Iglói, Híres, Kiss, Harsányi és Szabó, hogy közülük melyik kettő legyen a válogatott. A MAC-verseny feleletet ad még néhány kérdésre. Kemény verseny­ben (Szilágyi ellen) hogyan, állja meg a helyét Farkas az akadályon ? Mennyit javult Csaplár legutóbbi versenye óta ? Ki lesz Kiss mellett a másik 400-as gátfutó és javult-e Kiss a gáton annyit, amennyit a sí­kon? Múló gyengeség volt-e Ko­vács múltheti gyenge rúdugrása és bírja-e már Zsuffka a negyedik ug­rást? Van-e esélye valakinek arra, hogy Gyuricza és Csányi közül va­lamelyiket kinyomja a válogatott­ból? Horváth Vilmos elérte-e már tavalyi formáját diszkoszvetésben és elbír-e az „öreg" Remecz-cél? Várszegi mellett Csányi III, vagy Szathm­áry lesz-e a másik válogatott gerelyhajító ? Csupa olyan kérdés, amelynek feleletei a válogatott csapat körvonalait teszik határo­­zottabbá Ettől függetlenül az egyesületeket elsősorban a pontverseny sorsa ér­dekli. A MAC nagyon elhúzott ugyan, de­­a Testvériség és a BBTE között annál kisebb a különbség. A­­DMÁVAG sem adta még fel a re­ményt, hogy a harmadik helyet el­hódíthatja. Az biztos, hogy ádáz küz­delmek lesznek a Margitszigeten minden helyezésért. MOZI SZABOTÁZS Beszámoló az Uránia, a­ Corvin, a Fórum, a Scala és az Átrium magyar újdonságáról Bolgár Géza harmadik filmje. S tegyük hozzá mindjárt, hogy a leg­jobb filmje. De nem kémfilm. Mert nem arról van szó, hogy valamit kikémlelnek, vagy valamiféle tervet, gyártási tit­kot fürkésznek. Arról a különleges bűncselekményről van szó, amelyre a film címe vonatkozik: a szabotázs­ról. A cselekmény a harmincas eszten­dőkben, egy magyar hadianyaggyár­ban játszódik. A bányából a gyár felé haladó kötélpályáról egy-egy kosár lefordul, a szállítás kis időre megakad... Egyszer az egyik, más­kor a másik műhelyben támad vala­mi kellemetlen zavar... Az üzemi tit­kár gyanakodni kezd: — Szabotázs?... Átnézi az újabban felvett munká­sok névsorát. Figyelmezteti a mun­kavezetőket: — Éberség­... Fokozott ellenőr­zés!... Hátha, sza­botázscselekmények zavarják a munkát!... • Kártyások a kocsmában... Része­ges munkás a gyárban, ahol az alkalmazottak többsége derék, józan magyar ember... Egy nagyszájú, sokat forgolódó villanyszerelő... Gya­nús alakok... De akad a munkások között egy fiatal mérnök is, aki próbaidejét tölti az esztergapad mellett... Talán 6?.„ A lőporkeverőben egy szép fiatal Irány dolgozik... Az üzemvezető öz­vegyember, tetszik neki a leány... Viszont az­ üzemvezető nagylányá­nak a fiatal mérnök udvarol.­ A szép munkáslány pedig a villany­szerelővel találkozik a kocsmában... A bűn és a szerelem útjai kereszte­zik egymást...• A helyzet súlyosbodik. Robbanás a bányában!... Robbanás a kazán­­­házban!!... Már halálos áldozatok is vannak!... A nyomozás erélyesen folyik... A gyanú a fiatal mérnök ellen irányul... Végül összeszorul a hurok a villanyszerelő és bűntársai körül... A legutolsó gaztett, a lőpor­­keverő felrobbantása már nem sike­rül... Az akasztófa árnyéka ráterül a bűnösökre!...• Kiss Ferenc játssza a szabotáló villanyszerelőt, szinte démoni erő van az alakításában. Még énekel is! Érzelmes füm-slágert!... Kitűnő alakítás Földényi László üzemvezetője is, Simor Erzsi szép munkás lány, vitéz Benk­e és Híd­végiig Vali kedves ,szerelmespár, So­mogyi Nusi vidám kocsmárosné, Berczy Géza, Harasztos Gusztáv, Jeney Ottó, Pethes Ferenc, Gobby Hilda, Egyed Lenke is dicséretet ér­demel.* A jól rendezett, szépen fényképe­zett, izgalmas film bizonyosan el­nyeri a közönség tetszését. CORSO Váci-utca 9. Távi., 182-818. fS. 18. flO. Sz. V.: fi-kor is. Gúnyvae Sora. (Clara Calamai, Osvaldo Valenti.) CORVIN Gl­ói-űt József-krt aarok. T.: 138-938. 339-584 5. f­8. fll. Sz V.- 1,3-kor Szabotázs. (Kiss, Simor, Földényi.) DÉCSI Teréz-körút 28. Távb., 125-952. f6. f8. fll. Sz. V.: f4-kor is. Lányok egymás közt. KOROM Kossuth Lajos-n. 18. T.: 199-13. fil. fS. f10. Sz. V.: f4-kor is. Szabotázs. (Kiss, Sim­or, Földt-nyi.) HÍRADÓ Erzsébet-körút 13. T.­ 222-499­9-től 24-ig folyt Magyar-­ Ufa-. Luce­argentin- és rajzos (a ha­jókaravánról) líradó. Babona. A charkovi csata. OMNIA Kölcsey-utca 1. T.: 1­50-125. 5. n8. flo. fez. V.: S-kor is. Azúr expressz. (Sze­­leczky, Tolnay, Páger.) RADJUS Nagymező utca 22. T.: 122-998 fi­. hl, StO. Sz. V.: 11-kor is. Tisztítótűz, (Tito Schipa.) ROYAL APOLLÓ Erzsébet-körút 45. T.: 222-002 hlO. h8. hlO. S.­ V.­ 4. 6. 8. 10-Viharkapitány, (Carla Gandiani, Adriano Rimoldi.) 2-ik h­éti SCALA Teréz-körút 69. T.: 114-411. n8, 18. hlO. Sz. V.: 3-kor is. Szabotázs. (Kiss, Simor, Földényi.) SZITTYA (CITY) Vilmos császár-út 36. T.: 311-110. h6, h8, hu­­, fez. V , h1-kor is. F­gy kis tévedés. (Popescn, Garat.) URÁNIA Rákóczi-út 21 Tárb.: 146-046. 5, n8, 110. Sz. V4, h3-kor is. Szabotázs. (Kiss, Simor, Földényi.) Utánjátszó raozsfi BROADWAY Károly-körút 8. T.: 422-722. f4. f6. f8. fl­. Sz. V.: f2-kor is. Az 5-ös számú űrház. CAPITOL Baross-tér 32. Távh.: 134-337 f4. f6. f8. fll­. V.: f2-kor is. Leányyármok. 2-ik lírott ELIT Szent István-körút 16. T . 114-502. 6, 8, 10. V.: 4-kor is. Akit elkap az ár. HOLLYWOOD Bethlen tér 3. T.: 225-008. fn­. fS, 110 Sz. V.: 11-kor is. Akit elkap az ár. KAMARA Dohány utca 42. Ti: 423-901. 31, 2, 4, 6, 8. 10 Dr. Kovács István LLOYD Hollán-atea 7. T.: 111-994. IS. IS, 110. V.:­­4-kor is. Asszony a neved. (Nyi­tott tető!) PALACK Erzsébet-krt 8. T.: 221-222. 11, 2, 4, 6, 8. 10. Kádár Kontra Kerekes. PÁTRIA Népszínház-utca 13. T.: 145-673. 11. 2, 4, 6, 8. 10. András. RIALTO Rákóczi-út 70. T.: 224-443. 11. 1. 3, 16. 12. flO. Rettegés. CSABA-SAVOY Üllői-út 4. T.: 146-040. 16. 18. flO. V.: 14-kor is. Akit elkap az ár. SIMPLON Horthy Miklós-út 62. T.: 26S- 999, 5, f 8, flO. V.: 3, nG, IS, hlO. Akit el­­ad­ál, i . . . STÚDIÓ Akácfa­ utca 4. T - 225-276 U, C2, f4, f6, fS, flO. Garszonlatás kiadó. Továbbjátszó mozik ANNA Rákóczi út­­22. Távb.: 225-238 1­4, fő, f3, flO. fez. V.: f2-kor is. Dankó Pista. ATTILA Rákóczi-út 82. T , 222-644 11 I, 3, n6, 18. hlö. Noszty-fiú esete Tóth Marival. BELVÁROSI Irányl-u. 21. T.: 884-563. Átalakítás miatt zárva. BUDAI APOLLO Széna-tér. T.: 951-590­ fő, 17, 9. V.: 12, 14, 16, 18, fl6. A szere­lem nem szégyen. V. d. e. 11. Férfi a sálon. ELDORADO Népszínházai 31. T.: 133-171­4, 6, 8, 10. V.: 2-kor is. Kár volt hazudni. Ezüst. Miki a toronyórán. V. d. o. 11. Császár vadász. HOMEROS KERTMOZDO Herra f­ia-út 7. T.: 496-178. 5, 7. 9. V.: S-kor is. Bűnhő­­dés. IPOLY. Csáky-u. 65. T.: 292—628. 14, 16, 18, fil­. V.: si-kor is. Régi keringő. JÓZSEFVÁROSI Kálvária-tér 4. T.:131- 316. 5, n8, flo. V.: h3-kor is. Pardon, té­vedtem. V. d. e. 11. Pusztai szél. NÉPSZÍNHÁZ Kun-utca 12. T.: 137-244. f4, 16, f8, flO. V.: f2-kor is. így is lehet repülni. OLY­M­PIA Erzsébet­ körút 26. T.: 423-188. II. 2, 4, 6, 8, 10. Amok. OTTHON Keniezky-utca S. Távb.: 146-557. n4, i,6, c8, nlO. V.: n2-kor is. Operett. V. (1. c. 11. Hatosfogat. PHONIA Rákoczi-út 63. Távk.? 426-326. 11. 5, nS, flO. V.: 3-kor is. Az ördög nem alszik. REX István-út 39 T . 228 020. 15. h7. 9 Sz.: n4, n6, nS, nlO. V.: n2-kor is. Lova­glás ügy. (Hétfőn, kedden és szerdán nincs előadás!) TURÁN Nagy m­ező­n tea 21. T.: 120-003. 11, 4. 6, 8. il­. V.: 11, 2. 4, 6, IL. 10. Határvadászok. VESTA Erzsébet-körút 89 Távk.: 222-401. 14,.16, 18. ilO. V.: 2. 4, 6, 8, Hl. Csintalan férjek. NEMZETI SPORT Megjelenik szerda és szombat kivételé-­ vel minden nap. Szerkesztőség és kiadó­hivatal: Budapest. VIII., Rökk Szilárd­­utca 4. Távbeszélő 132—499 és 133—977. Levélcím: Budapest 741. Postadók: 42. Postatakarék: 53.366. Főszerkesztő: Vadas Gyula dr. Felelős szerkesztő: Hoppé László. Felelős kiadó: Kultsár István. Előfizetési díj: Belföldre egy hóra­m 2.60, negyedévre 7.50, külföldre 10.5. Nyomatott • Stádium Bt. körforgó* Peleistj Szirt Almák­ fsít­aték A KÖZÉPFOKÚ IPARISKOLA nyerte a székesfehérvári középiskolák ré­szére kiírt Köhler-vándordíját. Az ered­mények: 100 m: Cziráky ciszt. g. 11.4, 2. Németh ipari 11.8. 3. Moser áll g. 11.9. —: 1,00 m­: 1. Schenk ipari 57.5, 2. Ba­lázsi ipari 59.6. 3. Bognár ciszt.. g. 61. — 800 m:­­ Horváth ipari 2:20.5, 2. Rágó áll. g. 2:23.1, 3. Jakab kér. 2:24.2. — Magas: 1. Rusz ipari 160, 2. Rádi ipari 160, 3. Farkas csázi g. 155. — Távol: 1. Cziráky ciszt. g. 634 , 2. Drózd kér. 599, 3. Priskin áll. g. 598. — Rád: 1. Né­meth áll g. 230, 2. Szakály áll. g. 280, 3. Szilágyi ipari 250. —­ Súly: 1. Gáspár áll. g. 12.45, 2. Helfer ciszt. g. 10.36, 3 Porkoláb ipari 10,35. —­ Diszkosz: 1. Gáspár áll. g. 33.04, 2. Scheck ipari 30 64, 3 Kovács áll. g. 27.15. — Gerely: 1. Szárkándi ipari 48.47, 2. Pőcze ipari 44.61, 3. Helfer ciszt. g. 40.73. — ix1OO m: 1 Cisztercita g .47.8, 2. Ipari közép­­isk 48.1, 3. AH. gim­n. 48,2. — Pontver­senyben: 1. Ipari középisk­. 109, 2. Álla­mi gimn. 80, 3. Ciszt. gimn. 65, 4. Ke­reskedelmi 29 pont.­­ GÖRKÓI MÁR EGÉSZSÉGES és indulni szeretne a MAC vasárnapi ver­senyén 200 méteren. Sajnos, egyesülete elfelejtette őt nevezni és ezért,— egyesü­leti bajnoki pontversenyről lévén szó — legfeljebb azt engedheti meg a szövetségi kapitány, hogy Gö­rkói­ az előfutamban versenyen kívül induljon. Ezt azonban, véleményünk szerint, fel­té­­lényül meg kell engedni, mert legfőbb ideje, hogy Gurkói is megkezdje a rendszeres versenyzést. A 4x100-as a váltóban azután akadálytalanul indulhat, mer­t a nevezésnél nem kell a váltó tagjait előre megnevezni. A SZERDAI VÁLOGATOTT VÁLTÓ­­EDZÉS sem sikerült valami jól,­­összesen öten voltak jelen a BBTE-pályán: C­sány,­ Gye­nes, Pelssiczi, Szigetvári és az ifjúsági Hegyesi közülük sunyi tele volt izom­lázzal (hála a debreceni hármasugrásnak), Gyenes pedig beleverte a combját egy asztal sarkába és a sérülést erősen érezte futás közben, ők tehát csak óvatosan edz­itettek. Ettől függetlenül jó munka folyt, csak az érdeklődés kisebb, mint ketten-­. A legnagyobb baj az, hogy a legtöbben alapos ok miatt maradtak távol. ­—aauM— —• Az északnyugati kerület egyesületi baj­noki versenyét vasárnap délelőtt fél 11 órako­r rendezik meg Székesfehérvárott­ a MAVETIv pályáján. A MOZIK MOSODA RÖVIDÍTÉSEK! n · %, t — Va, b — %, Sz — szombat, V . vasárnap Bemutató mozik ÁTRIUM Margit-körút. T.: 154-024. 18 fH, flO. fez. V.: fi-kor is. Szabotázs. (Kiás, Simor, Földényi.) BELVÁROSI HÍRADÓ Petőfi Sándor u. 6. T.­ 181-244 10-től 24-ig folyt. Magyar*: U­fa­/ Luce­, argentin és rajzos (a hajó­­karavánról) híradó. A titokzatos rönt­gensugár. A charkovi csata. CAfeMNO Bekü­nt 1. I.: 185-329. IS. KS, hiO. Sz. V.: 14-kor is. Ferdinánd a bika. .(Walt Dianes, sorozat.) Felújítás.. l­á+m tart m Szabó Miklós vasárnap Firenzében indul a legjobb olasz 1500-asok ellen Az olasz atléták tervszerűen és nagy igyekezttel készülődnek a ber­lini hármas viadalra. Tavaly ben­nünket biztosan győztek le Budapes­ten, a németek pedig az olasz fői­dőn tartott viadalon annyira meg­szorították, hogy most már a németek elleni győ­zelemről is álmodozhatnak. Ezért mindent elkövetnek, hogy a lehető legjobb csapattal állhassanak ki Berlinben. Szabó Miklósnak az olasz középtávfutók feljavítása cél­jából történt meghívására is ezért határozták el magukat. Most vasárnap a firenzei Berta­­sta­dior­ban rendezik meg az első próbaversenyt 100, 200, 400, 800, 1500 méteres síkfutásban, 400-as gáton, magas-, távol-, rúdugrásban és diszkoszvetésben. Bennünket ez a próbaverseny nemcsak azért érde­kel, mert az olasz atléták formájáról tájékoztatást nyújt, hanem azért is, mert az olasz lapok közlése szerint elindul rajta 1500 méteren Szabó Miklós is. Az olasz középtávfutók közül az idén már hárman futottak 4 percen belül, ha tehát Szabó elszánta ma­gát az indulásra, neki is 4 percen belüli formában kell lennie. A próbaverseny alapján kiváloga­tott olasz atléták június 25-től július 8-ig edzőtáborba vonulnak. A táborozásokat három csoportra osztva Schioban, Firenzében és To­rinóban tartják meg. Július 11— 12-én Bolognában lesznek az olasz­­ bajnokságok, utána pedig a végleges­­ válogatott csapat újabb edzőtábor­ban készül a berlini versenyre. ■ I—K-'S—I KORDOTHATRA ALIGHA SZÁMÍT­HATUNK BERLINBEN - ezt a szomorú hírt hozták a Debrecenben járt atléták. Csányi után lutrn­óbb ráír­ta rá­nk jóformán minden edz."U nélkül in­dult el első versenyén, m.i.kki nem sokkal több előkészület után a főiskolai bajnok­ságban. Ott már az előfutamban érezte, hogy elől meghúzódott a felső combja, a döntőben azután ez­ komoly rándulássá fokozódott. 200 méteron nem is indult el, de hazatérve kellő kezelés nélkül meg­kezdte a­­ komoly edzést. Az eredmény egészen súlyos kom­b­futásos rándulás lett és a Korompai­nk is­ mindig ezzel kínlódik. Mert­­­a hamarosan rendbe is jönne, ak­kor sem valószínű, hogy Berlinre már teljes értékű harcos lesz belőle. PÁLYÁZATI ÜZENETEK Romszinger L.: Rendben. CSÚCSVERSENY S találattal, közte 1, telitalálattal vezet: Csornai E­ndre I. Nippon, Papp Andor. 8 találatot, közte S telitalálatot ért el: Balassa, Divat ír, Ezüscsillag, Földes Rózsika, Hajrá WMPC (Sch. E.J. Kispál Géza, Kozempel Mihály, Maja, Mészáros Pál .(Komárom). Fapp Andor, Reiter Sándor, Sáry József, Szigetvári Edit, 13 Előre Fradi, Tutu, Villányi János, Werbánszky Ferenc. TELITALÁLATVERSENY S telitalálattal vezet: Az ő emlékére. Jávor (B. J.), Károlyok. Kocza Béla, Lila Leó, Náno Puma. Pópa.. Echmudla dr.Bánáti, Szörényi Tibor, Vöcsök II. EVEZÉS­­Összeállították a nemzetközi versenyre a magyar válo­gatott nyolcast és négyest Szerdán, lapunk zárta után, sző­kébb értekezlet ült össze Bollyá Hugó dr szövetségi kapitány vezeté­sével a Pannónia klubházában. A bizottság végleges formába öntötte a magyar válogatott nyolcas és a kor­mányos nélküli négyes összeállítását. A nyolcas: Kalmár (Hungária), Kiss (Pannónia), Marossy (Pannó­nia), Inotay (Hungária), Györy (Hungária), Bartók (Pannónia), Szabó (Pannónia), Deli (Pannónia) és Zimonyi R. (Pannónia) kormá­nyos. A négyes: Sándor BSzKRT, Zimo­nyi Gy. BSzKRT, Takács (Pannó­nia), Zágon (Pannónia). A tanácskozás után mindjárt ki is mentek a fiúk a­ vízre és kiadós edzést tartottak. Már ez az első ed­zés is olyan jól sikerült, hogy min­denki a legnagyobb bizalommal te­kint a 23—29-i nemzetközi verseny elé. Sokan gondolnak arra, hogy a következő hét, ami a készülésre ren­delkezésre áll,, kevés lesz a két egy­letből összeválogatott csapatok ösz­­szeszoktatására. Ettől azonban több okból sem kell félni. Először is túl­nyomórészt tapasztalt, rutinos ver­senyzőkről van szó, akiknek ennyi idő is elég az összeszokásra, hiszen még nem felejtették el az 1939-ben összeült válogatott nyolcas stílusát, már csak azért sem, mert abban is sokan ültek a mostaniakból. Ezen kí­vül a Hungária és a Pannónia eve­zősei ezelőtt teljesen egy stílust eveztek, csak a legutóbbi időben (mióta Morich Ervin vezeti az ed­zéseket) változott meg egy kicsivel a Hungária stílusa. Ebből az új vágányból azonban nem lesz nehéz ezeknek a tapasztalt fiúknak a ré­gibe való visszazökkenés. Bízhatunk a válogatottban. TENISZ Holnap kezdődik a Róma Kupa olasz­­magyar visszavágó mérkőzése Először Horvátországban szépen szereplő, azután Olaszországban so­rozatos vereségeket szenvedő teni­szezőink holnap Rómában megkez­dik az olasz magyar válogatott mérkőzést. Ez a Róma Kupa vissza­vágó mérkőzése. A beosztás a kö­vetkező: Szombaton (2. és 3. egyes játékosok küzdelme:) Szigeti—Radó Gábori—Del Bella Vasárnap (A két páros mérkőzés:) Gábori, Szigeti—Rossi, Quinta­­valle Asbóth, Mayer—Cunelli, Del Bella. Hétfő (­*. és 1. egyes játékosok:) Ferenczy—Lada Asbóth—­Cucelli. A genovai eredmények Asbóth vereségei után nem sok jót várunk versenyzőinktől. Előfordulhat, hogy 6:0 arányban elveszítjük a mérkő­zést, viszont szerencsés esetben könnyen elképzelhető 4:2 arányú győzelmünk is. Ha a kupától nem akarunk végleg búcsúzni, akkor leg­alább 3:3 arányú döntetlent kell Ró­mában kicsikarnunk, mert a Roma Kupa állása a 4:2-es magyar-horvát és a 3:3-ra végződött­ olasz-német mérkőzések után a következő: 1. Olaszország 3 1 2 — 11:7 4 2. Magyarország 3 1 2 — 10:8 4 3. Németország 2 —­ 2 — 6:6 2 4. Horvátország 2 — — 2 3:9 0 ■péntek, 1942 június 19. IFJÚSÁG Ropni Ilf mária nyerte a SÜSÖK leány­teniszbajszokságát A KISOK 107. idei leányte-nisz bajnok­­ságát a szövetség­i sporttelepen rendezte. A küzdelmek eg­y héten át tartottak. A bajnokságot Papp Márta biztos­­ fö­­lénnyel nyírrte. A kiváló fiatal hölgy­­ver­senyző az és^II.­.égi viz-fiára készül és így (57*é,vl­.cii mt'í? keveset edzett, győzelme így mé? értékesabb. Vad Zsuzsi, a db-ntd másik résztvevője csak helyenként nyúj­tott elfi.áradh­ató .játékot. A bajnokká.?? részeredmiénye: 1. Papp Márta, 2- Vad Zsuzsi, S. Kövér Jutka é­s N­­au­kor Györffyi, ORSZÁGOS POSTAVERSENYT bonyolított rv a KISOK leányköz­épisko­­lak részt­re, egyelőre csak m­agasugrásban. A versen­y kitűnően sikerült, mert tíz vidéki iskola indult el K­ijov. Pedig­ előbb fel­vil­ágosító munkára is volt szűkített, mert voltak olyan erdélyi iskolák, ame­lyekben azt sem tudták, hogyan kell egy magas ugró versenyt lebonyolítani. A ver­senyeket részben szabadban, részben te­remben tartották, mert nem mindenütt állt rendelkezésre pálya. Az eredmények a következők: Felső korosztály (­szabad­ban;­: 1. Papp­ Irén (ungvári leány­ai Erd 1*28, 2. Szathmáry Szilvia (ungrvári leány­­gímn.) 1219, 3. Dankó Magda (ungvári lg.) 1251 — (Teremben): 1. Herz Vilma (szé­kesfehérvári tanítónők­épző) és Farkas­­Ilona (­székesfehérvári leányg.) 132, 3. Proszt Sára (soproni áll. g.) és Pekárdy Éva (székesfehérvári tanítónő­képző) 130. — Alsó korosztály (szabadban): 1. Czip­fel Emma (kisujszállá­si polg. 130, 2. C­sillag Eszter (kisujszállási polg.) 127, 3. Sz. Balogh Júlia (kisujszálási polg.) 126. — (Teremben): 1. Kovák Vilma (Kassai áll. polg.) 128, 2. Kiszely Erzsébet (Kassai áll. polg.) 128, 3. Storcz Edit (Kassai áll. polg.) 127. A KISOK NŐI TENISZBAJNOKSÁGÁ­­NAK DÖNTŐJÉT Popp Alária (Zrínyi Ilona g.) nyerte 6:2 arányban Vad Zsuzsa (Veres Pál­né g.) ellem A párost a Kövér—Popp pár (Zrínyi I.) 6:2, 4:6, 6:2 arányban nyerte­ a Vad A­llaeker (Veres Pálné g.) pár ellen,, A Pestszenternébeti SE vasárnap tart­ja évzáró ünnepélyét. Az erzsé­l­et utcai pályán különféle versenyek kerülnek sorra ez alkalommal. TEKÉZÉS Az Előre csapata június 28-án Óbecsen, 29-én pedig Újv­idéken­ játszik barátságos mérkőz­­st. Mindkét helyen első ízben ját­szik fővárosi, csapat. A Pestújhelyi SC anyaegyesületének 30 éves jubileuma alkalmából június 28-án a Kőbányai Kaszinó füzér utcai pályáján egyéni és csapatversenyt rendez III. osz­tályú játékosok és csapatok számára. A RÁDIÓ MŰSORA Péretek, június 19. Budapest I (»49...» m): 6.40: Ébreszt ). Torna. — 7: Hírek. Reggeli zene. — 10: Hírek. — 10.15: Szórakoztató zene. —• 1120: Ifj Toronyi Gyula énekel - 1140: A vérnyomás. írta: Radványi Géza dr. — 12.10: Rendőrzenekar. Vezényel: Szöl­­lősi Ferenc. — Közben 12.40: Hírek. — 13.30: Honvédeink üzennek. — 14: Sthym­­íner Miklós tánzenekara játszik. — 14.30: Hírek. — 14.45: Műsori­smertetéfi. — 15.20: Szórakoztató zene. — 16.15: Galapagos, az ittfelejtett ősvilág. Irta: Fazekas Ist­­ván. — 16.45: Hírek. — 17: Hírek szlovák és muazin nyelven. — 17.15: Rádiózenekar. — Közben 17.40: Sportközlemények. — 18.10: Német előadás. — 18.30: Magyar népmuzsika. Irta és összeállította: Mol­nár Irmra. Közreműködik Vöröss Sári és Bihari József zenekari kísérettel. — 10: Hírek magyar, német és román nyelven. — 19.20: Az első távolsági házasságkötés. A közvetítést a budapesti VIIl. kerületi állami anyaköny­vveze­t­ő­sé­g­r­e­l vezeti Bu­­dinszky Sándor. — 19.40: Tarjáni cimba­­loml­ármas. — 20: A halászlegény és a lelke. Hangjáték. Oscar Wilde novellái­­ nyomán rádiószínpadra írta lovag Ko­­vách Aladár. Zenéjét szerezte L­osonczi Dezső. — 21.40: Hírek. - 22.10*. Ezen az o­tthon. A Vöröttk­ereszt bajtárs­ rádió- szol­gálata. — 23: Hírek német, olasz,­­angol,­­francia és finn­­Trelvne. — 23.25: Rácz Berci cigányzenekara muzsikál. — 24: H­írek. Budapest II. 17.50: Mihalovics Jenő me­séi. — 18.10: Faragó Ibolya zongorázik. — 18.35: A regény-giccs. Irta: Kolozsvári t­randpierre Emil. — 19: Grieg-művek. (Hanglemezek.) — 20: Hírek. — 20.10: Az 1. honvéd gyalogezred zenekara. — 21-10: A csipke. Tatay Sándor elbeszé­lése. — 22.10: Tánczene. Kassa. 9: Nagyzenekari művek. Film­­dalok. — 31.40: Hírek. — 16.15: Szlovák előadás. — 16.30: Magyar nóták. — 18.10: A 21. honvéd gyalogezred fúvószenekara jattun­k, vezényel: Hadányi Antal.

Next