Nemzeti Sport, 1943. május (35. évfolyam, 84-105. szám)

1943-05-20 / 97. szám

r Csütörtök­, 1943. május 20­. SpSStf ÚJSZAS Szombaton­­ UTE-MAC úszó- és vízilabdamérkőzés Egy héttel az újoncverseny után m­áris nagy szenzációja lesz a ma­gyar úszó világnak: szombaton dél­után fél 6-kor a Nemzeti Sportuszo­dában az UTE és a MAC ÚSZÓ- és vízilabdacsapata méri össze erejét. A két egyesület a három héttel ez­előtt kiírt­ párosversenyek során ta­lálkozik egymással. Érdekessége a találkozónak, hogy ilyen formában már hosszú évek óta nem mérkőzött egymással a két régi versenytárs. A MAC-ból hiányozni fog Eleméri, az UTE-ból Gróf, de kettőjük kivételé­vel mindenki ott lesz a két egyesü­letből, hogy győzelemre segítse csa­patát. Általános érdeklődés várja az új vízilabda mérkőzést, a háromhar­mados küzdelmet. Ugyanezen a versenyen vesznek részt a WMTII és a Gamma verseny­zői is. A két egyesület szintén páros­­versenyt vív. A jövő hét folyamán folytatódnak az egyesületközi mérkőzések. BESTE —Tipográfia—NTE versenyt tervez­nek a Császárfürdőben, ETC—Pos­tás találkozót Pestszenterzsébeten. A MAFC vízilabdacsapatát beosztották az első osztályba Ismeretes, hogy már hetekkel ezelőtt nagy verseny indult meg a MAFC és a Marosvásárhelyi SE­­között az I. osztályú vízilabdabajnokság ,,szabad" helyéért. A műegyetemiek a Budapest-bajnokságban elért negyedik helyükre hivatkoztak, a rám­osvásárhelyiek viszont azzal érveltek, hogy ők játszották az I. B­ osztályú dön­tőt a WMTII csapatával, ők­ játszottak selejtezőt az ETC csapatával, őket illeti tehát meg az I. p.-ban való részvétel joga. (Az I. osztályú bajnokságban (.sza­bad" hely az A.MQTE visszalépése foly­­tán keletkezett. ( A szerk.) Az üggyel most foglalkozott a MUSz bizottsága. Németh János vízilabdakapi­­tány javaslatára a bizottság azt a hatá­rozatot hozta, hogy az I. osztály létszá­mát — függetlenül attól, hogy nevez-e az ÁMOTE vagy sem, tizenegyre emeli fel. A tizenegyedik helyre a vízilabdaka­­pitány a MAFC csapatát ajánlotta. A szavazásnál 5:3 arányban keresztül ment a javaslat. Vízvári Károlynak azt a köz­vetítő javaslatát, hogy játsszék a két érdekelt egyesület, a MAFC és az MSE semleges pályán, valahol vidéken, osztá­lyozó mérkőzést, a bizottság elutasította. Elméletileg a Marosvásárhelyi SE-nek még meg lenne a lehetősége arra, hogy­­bekerüljön az T. osztályba — ha az AMOTT­ nem indul —, de a bizottságban­­az a vélemény alakult ki, hogy ha az óbudaiak távolmaradnak a rajttól, akkor megmaradnak a tizes létszám mellett. A bizottság tagjai közül néhányan kizáró­lag ezzel a feltétellel szavazták meg a MAFC felvételét. Értesülésünk szerint a marosvásárhe­lyiek a bizottsági határozatot súlyosan sérelmesnek tartják és azt megfellebbezik a tanácshoz. A tanács a jövő héten dönt a MAFC és az MLE vitájában. MOZI Örök emberi érzések fűt­i Harlan Veit új drámáját Harlan Veit új filmje, A titkok vándora hamarosan a Corvin közönsége elé képül. (Tobia­­film.) Örök emberi érzések fűtik izgal­­­­massá a drámát. A szerelem tűje, a hi­vatástudat ereje, a család vonzása okoz­za a drámai ellen­téteket, amelyek nagyszerű alakítá­sokra adnak alkalmat a három re­mek főszereplőnek: Söderbaum­ Krisztinának, George Heinrichnek, Wegener Pálnak és Bohnen Mihály­nak. A legkiválóbb német jellemszínészek felvonulása az új Berlin-filmben Nemrégen mutatkozott be a ma­gyar moziközönségnek a Berlin­­film, a legfiatalabb német filmválla­lat, A talpraesett leány című vígjá­tékkal. Még május havában műsor­ra kerül a második Berlin-film is, az Asszonybecsület, amelynek a cselek­ménye drámai síkon mozog. Rend­kívül érdekessé teszi ezt az újabb Berlin-filmet, hogy a legkiválóbb t­éráét jellemszínészek vonulnak fel benne. Nem kevesebb, mint 2,3 ki­tűnő színész és színésznő játszik fontos szerepet az Asszonybecsület­ben. A női főszerepet Hoppé Ma­rianna, a remek kamaraszínésznő, Gründgens Gusztáv felesége játssza. A többiek: Löck Carsta, Bahn Roma, Brink Elga, Jaeckel Antonie, v. Wal­ter Hertha, Spira Lotte, Kuhlmann Kari, v. Ru­psted­ Ernst, Klöpfer Eugen, Odemar Fritz, Hü­bner Her­ KERÉKPÁR KÉZILABDA Vasárnap a Törek­vés a MSC-ve, a PSE a WMTK-val, a BSzKRT a KSzKE-val és az FTC a Sély@m KE válogatóig négyeslegénysé­­gével mérkőzik a Millenárison az Arany kerékverseny máso­dik fordulójában Az idény első pályaversenyének nagy sportbeli és közönségsikere után fokozott érdeklődéssel nézünk a vasárnap délután fél négy órai kezdettel sorra kerü­lt a má­sodik összecsapás elé, mely a Millenári­son az Aranykerék-vándordíjas mérkőzés­sorozat második fordulójaként a Törek­vés csapatát a KKK-val, a FIE-t a WMTK-val, a BSzKRT-ot a KSzKK-val és végül az FTC-t a Sólyom KE legény­­ségéval állítja szembe. Ez a forduló sem ígér meglepetést. Úgy tűnik, mintha az MKSz a sorsolás helyett maga állítaná össze az egyes mér­kőzések sorrendjét, hogy így az érdeklő­dést e to­rnasoroza­t végére gyűjtse. Nem egészen helyen ez a rendszer, még akkor sem, ha­­ észszerű. A sorsolás évtizedes gyakorlata sportszerűbbnek és valósabb­nak látszik és valószínűleg minden for­dulóra juttatna valami csemegét. Bár Püspöky kerékpáriskola kölcsönzés, eladás A fővárosi l’uvillon-kávéh­áz kertjében A földalatti végállomással Szemben Telefon: 221-462 á gához szeretné ragadni az uralmat, ami érthető módon Nótán figyelmét is fel­hívta. A PSE ágyú az elmúlt vasárnapon elkésett az iOCO méteres időfutamverseny rajtjától és ezúttal tesz kísérletet elő­ször idén ezen a távon. Nótán nehezen lendült ebben az évben formába,­­ de erősen bízik abban, hogy vasárnapra már ő is képes lesz 1:16-n belüli ered­ményre. A partiverseny-ítrcvonalon is nagy a nyüzsgés. A vasárnap tapasztalt berony­­találtságokat a rendező mig minden erővel el akarja tüntetni s így ezt a licitet ko­moly edzéssel és oktatással tölti, főként, ami a váltások gyakorlását illeti. A pá­­rosmezőny­gyorsaságot illetően nem volt pernesz , ha a szövetség 10 km re nem felejtett volna el időt mérni, a főtitkár szerint még csúcs is ismü­lelhetett vo­lna. Most különös gondot, fordít majd az MKSz a részidők mérésére, ami elsősor­ban a motorvezetéses versenyekben nagy­jelentőségű. A multvasárnapi bukósisakos tornát a szél szétverte s így nem­ nyúj­tott annyi sportbeli ér­dekességet, mint amire szimitottunk. Személjük azonban, hogy most nem­ lesz vihar s végre me­­dunti b­en a két nagy riválist, Nagyot és Nétást valós körü­tmények között egymás mellett harcolni látni. Ebből a küzdelem­ből remek időknek kell születni. A bu­kósisakos viadaloknak külön érdekessége lesz, hogy most már Scan­iát is felvű­ti magára a gólembert s valószínűleg Sze­kerest veszi majd uszályába. Szó van még arról is, hogy Liszkay is részt kí­ván venni ebben a csatában s rajtuk kí­vül még Karaki is beszáll. ezzel korántsem akarjuk azt állítani, hogy a vasárnapdélutáni összecsapás nem tar­talmaz néhány vérbeli szenzációt így elsősorban Nagy 1000 méteres időteljesít­­ményére vagyunk fokozottan kíváncsiak. A kitűnő ezermester-vágtázó , mint hír­lik, ezúttal 2,­16 alatt szeretne végezni úgy tűnik, hogy­ ezen a távon idén ma­ —­­. T.." — Szegeden bonyolították le az Sz VHP rendezésében a kerületi kerékpár váltó­versenyt, amelyen Szeged­en Szabadka kerékpárosai indultak ."Iutó km-es távon- A versenylők hárman csoportbsri rajtol­tak. Eredmények: I. csoport: 1. Abrakain 1/1 Az Aranykerék vándordíjas mérkőzés állása az első forduló után 1. FTC 1----------30:10 2 2. BSzKRT 1-------- 30:10 2 3. Törekvés 1 --------28:12 2 4. PSE 1-------- 26:14 2 5. Sólyom KE — 1 14:26 — 6. WMTII — 1 12:28 — 7. KSzKK ■— 1 10:30 — 8. KKK--------1 10:30 — (A kimutatás első számi rovata a győztes, a második a döntetlen, a harmadik a vesztett mérkőzések számát tünteti fel. A negyedik ro­vat a pontarány, az ötödik a pont­szám.) (Azonos pontszám és pontarány esetében a jobb 1000 méteres idő­eredményt vettük figyelembe a sor­rend megállapításában.) bert, Marlow Heinrich, Breinbeck Walter, Flórát­h Albert, Ntotmund Ernst, Schafheitlin Frank, Waldoir Ernst, Schönböck Karl, Elsholtz Péter, Jürgen Cirrol és Hardt Harry. Az Asszonybecsület Meyer Johan­­nes, az Ufa egyik legrégibb rende­zőjének vezetésével készült. A MOZIK MŰSORA RÖVIDÍTÉSEK: n = %, f = %, h = sá, Sz = szombat, V = vasárnap Bemutató mozik ÁTRIUM Margit körút T.: 154-024 153 034. 14. f4. 18. Sz. V.: 12-k­or i*. Heten, mint a gonoszok. (Mednyánzfey Asi, Kiss Alanyi, Sárdy Bilicsi). CORVIN PIb­íl­iS­—József körút sarok. T.: 138-888. 339-584 f3. h5 7 Tilos a szere­lem­. (Svolemen Éva, v. Gozk­iány.) 2-ik hát! DEÁK Teréz-krt 38. T: 121 343. 125.952. f2. f4. ftl. f8. Szerencsés íratás. (Zsolnay, Szilassy, Latabár.) FÓRUM Kossuth Lajos u 18 T.: 189-707 189-543. n4 n6 n8 V.: 11-kor is. A pék felesége. (Kálmu). 4-ik hét! KASZINÓ Eskü-tér 1 T : 1S5-329 S83-102 n4, n6, n8. Sz.: n2-kor is, nll, ni. r.6, n8. Szerencsés fiólási. (Tolnay, Szilissy.) ■ KÖRZŐ Váci-utca 8 Távb.: 1S2-S18, f4, f6, f8. V.: 11-kor is. Tilos a szerelem! (Kelemen Éva v. Gozmány). NEMZETI APOLLO Erzsébet-körút 45. T: 222-002 f4, f6 f8 Sz.: f2-kor IS. V.: 11-kor is. Heten, mint a gonoszok. (Kiss M., Aradnyánszky Ági, Kárdi, Bi­licsi.) OMNIA Kölcsey utca 1. T.: 139-125, f4 f6 f8 Sz : f2 kor Is V : 11-kor és f2-kor is. 1­­szoktiva. 1 nadrág. (I.n­ibái­, Csikós, Turay.) 2-ik hét! RADIUS Nagymező ntup 33. T.: 122-098, 120-564 114, 06 n8 Sz.: f2-kor is V.: 11, n4. nfi a*- A­z első randevú IDarrieus Dániellé.) 7-it! hét! SCALA Teréz-körút 60 T ! 114-411 f4. f6. f8. Sz. V.: f2-kor is. Egy bolond szálat csinál. (Salanár, Hídvégi y, Egry.) 4-ik bél! SZITTYA Vilmos császár-út 36. T.- HI- 140 ft. f6. f8. Egy szoknya, egy nadrar.­­Latabár, Csikée, Turay.) 4-ik heti 11 BÁNI­A Rákóczi-út 21. Távir­t 146-046 3. 5. 18 V.: 1-kor is. Tilos a szerelem! (Kelemen Éva, v. Gozmány.) V- d. e. Ili Lützow-sarok. 26-án f8. Höpfner-testvérek táncestje. Híradó mozik BELVÁROSI Petőfi S.-u. 6 T • 181-244 10-töl 21-ig folyt IJfa.MagazIn Ma?5'»!', Ti­fa- és Ijik­a-híradó, Minden kiderül. A Király-díj, A kaukázusi őshaza, HIRADÓ Erzsébet-körút IS T.: 223*499 9- től 21 ig* folyt. Ufa-Magazin Magyar. Ufa- éti fjima-hiradó. Minden kiderül. A Király-díj. A kaukázusi őshaza. Utánjátszó mozit BARLANG Károly-körút 8. T.: 422-722, f2. f4. f6. f8. Családunk szégyene. 2-ik hét! BELEZNAY ákácja u. I. T s 225 276. 10. h 12. f2. ft. f6 fS V.s 11. f?, f4. f6. f8. A talpraesett leány. BETHLEN Bethlen-tér S. T.: 225-003 n4, n6, n8. Sz.: n2-kor is. V.: 11-kor és n2-kor i­. Emberek a havason. CAPITOL Baross-tér S2. T : 134-337 f2. fé. f6. f8. V.: 0-kor ig. Isten rabjai. CSABA Üllői­ út 4. T : 146-040 f4 f6 f8 Sz. V.: f2-kor is. Emberek a havason. V. d. e. H. A tökéletes férfi. DUNA Hollán-utca 7 T­: 111-994. t1 f6. f8. V.: f­2 kor is. Szép Csillag. KAMARA Dohány­ utca 42 T : 423-901. 11 f2, f4, f6, f8. Lezárt ajkak. MESEVÁR Szent István-körút 16. T­: 114- 503. f4, f6, f8. V.: f2-kor is. Emberek a harg­on. PAÍRIA Népszi­lház utca 13 T : 145-678 10- től 1-ig foly­t. f2, f4, f6, f8. A leányint­é­­­zet hősei. PEST Erzsébet-körút 8. T.: 221-222 11. f2. f4. f6, f8. Házassággal kezdődik: ÚJBUDA Horthy Miklós út 64. 1­.: 268-999. f4. fn­, f8. V.: 11 és f­2-kor is. Emberek a 1 alatt. V. 1 1. o, Ili Félvér. Továbbjátszó K­.ozth­ ANNA Rákóczi-út 23 Távh.t 225-238. f4, f6, f8. Sz.­­r.: f2-kor ig. Velencei éj­szakák-ATTILA Rákóczi-út 82. T.J 222-644. 10, 112, f2 f4, f6, f8. Egy asszony­ vissza­néz BUDAI APOLLO Csalogány-utca 42. T­: 315-500. f4, f6, f8. V.: i­2-kor in. Enyém vagy. V. d. o. 11. Stukák. DAMJANICH Djimiarneti-utca 7 Távk: 425-644 n4. nő n. V i 11-kor. n2 kor is. A kútásó leánya. ERZSÉBET Erzsébet körű' 39. T.: 222 101. 11, 12, 14, Ifi, 18, Lányok egymás közt. 2-ik hét! HOMEROS Hermina út 7 T.: 496-178. f4. f6. f8. V.: 12-től, Legény vásár. IPOLY Csék­y-utca 65. T.: 292-626 f­ f6. f8. Sz. V.: 12 kor is. Enyém vagy. V. I­. e. 11. A kolostor lilioma. Józsefvárosi Kálvána tér 7, Tiba b.: 131-316 f4 fH­­8 Sz V • 12-kor Enyém vagy!­V. d. e. k­: Zavaros éjszaka. NYUGAT Teréz-körút 68. sávb.: 121-002. n4. n6 n8 Sz : n2-kor is V.: 11 kor is p2-kor is. A kútásó leánya. OTTHON Beniczky-utca 8 T ■ 146-447 n4 n6, n8. V.: n2-k­or is A kútásó leánya. RÁKÓCZI Rákóczi-út 68 l­.; 426-326 11, 1, 3, 5, n 8. Enyém vagy! SZÉKEl­Y Erzsébet-körút 26 T.: 226-425 11. fí, f4, fi!, 13. Operett. SZIVÁRVÁNY István-ú! 89. T.­ 228-920. nj, fi 6, nj, Sz. V.: n’i-kor is, Enyégl vagyl V. d, 0., Blán­ Bá!, SzVSE. 2. Elek SzV­SE. 8. Mihályi II SzVAk. II. csoport: 1. Oki­ész SzV.VK. 2. Nyári SzVSE, Kurecza SzVAK. III. csoport: 1. Szkála, 2. Erdélyi, 3. Jmichitu. Csapatversenyben: 1. Se­VAK I, 2. SzVSE 1, 3. SzVSE 11. csapat. AZ EGYESÍLETT HÁLYABAJNOKSÁG AZ El­SŐ FORDULÓ UTÁN: I. osztály: 1. FTC. SX­ p, 2. Törekvés 186 p, 3. BSzKRT 171 p, 4. Postás SE 157 p, 5. WMTII 116 p, 6. Sólyom KE 38 p. II. osztály: 1. KSK 04 p, 2. KSzKK 86 p, 3. Testvériség 90 p, 4. 7. Danuvia II p. TORNA A MOTESz azzal a tervvel foglalkozik, hogy a nyár folyamán a tehetséges ifjú­sági tornászokat edzótáborba hívja meg, Kolozsvárott a K­TI A KE, KI.AC, és a Villamocwnövek torr­á*Mi a Színed elleni viadalra kcfizi­­­­e, vasárnap válogató ver­senyt rende­lek. Az összetett reményben 16 induló közül: 1. László KEAC, 3. Pasifa (Villamosművek), S.­Szász KEAC. NAGYKANIZSÁN zsúfolt nézőtér előtt *irigysili*!­­fl torna bo­­mutató reményt rendeznek a kqu­lzsgi le­venték. A bemutató ünnepségen számos főváros! leventetornás* is sauroper. Na­gyon sok tapsot kapott Pataky, Szabó, Fü­l­­p, Tóth, Fényvető Kárász­tie Kiss. A levmilo k­nígytornászok közü­t kül­incsen Szabó, Kovárd, art Eták gyakorlatai­­­el­­­smnek a közönségnek. Tholvay Zsigmond 4r. a levente egyesület elnöke díji­iHíőleget nyujt­ott át Patakyr,uk és Keszovnek. KÉZI­LABDA BAJNOKI EREDMÉNYEK MESE—KVSC 4:2 (1:1). I. o. női. Csepel. MOVE-pálya. Vezette: Sághelyi. A tavalyi bajnok csak nagy küzdelem után tudta legyőzni az újonc csapatot. Góldobó: Váradyné (3), Bottyánszky, illetve Nemecz, Karner. Magyar Pamut—Goldberger SE 6:2 (4:2). I. o. női. Újpest, Attila-utca. Vezette: Ferenczi. Jó játékkal biztosan győzött a ..Pamut". Góldobó: Horváth (2) , Jeiszel (2), Dalmady. Magyari, illetve Vida, Tatai. Gamma—Kich. I.E 12:5 (3:4). II. O. férfi. Bánat-utca. Vezette: Nagytétényi. Góldobó: Zombori (5), Bajza (2) Grimm (3) , Horváth (2), Galló, illetve Kutasi (3), Horváth II. Va­sas—MOM 11:4 (4:4). II. o. férfi. Béke­ utca. Vezette: Kovács E. Góldobó- Dencsik (5), Brassói (4), Som­osi I. Marik, illetve Fank (4). jelzett—HFVSE 9:0 (5:0). II. o. női. Váci­­út. Vezette: Kurucz. Góldobó: Győrffy (6), garai, Takács, Mészáros. Újpesti PSE—Pestszenterzsébet 3:2 (2:2). III. o. női. ETO pálya. Vezette: Simai. Góldobó: Nagy M. (2), Kayser, illetve Gelencsér (2). BSE VII — BSE VIII. 5:4 (4:1). Ifjúsági. Aréna-út. Vezette: Gamm­völgyi. Gól­dobó: Szabó (3), Krum­pp (2), illetve Simon (3), Horváth. Pestszentimre—Csepel levente kézilabda­­bajnoki mérkőzés lesz ma, csütörtökön. (Pestszentimre, 6. Simai). A KÉZILABDA BAJNOKSÁG VASÁRNAPI MŰSORA 7. osztályú férfi: DreHSK—BSzKRT, Halom-utca, fél 6. — BEIT, V­I—BTC, Aréna-út, Levente-főtér, K­. — WMTK-­­Elektromos, Csepel. V­­M-sportelep, ne­gyed 31. — KAC—BLE IX., Kispest, KAC-i pálya, negyed 3. — MAFC—MTE, Bertalan-utca, MAFC-pálya, negyed 7. — Kistext—UTE, Kispest, Kistext-pálya, fél 10.//. osztályú férfi­. BLE II—Ksth. LE. Mareibányi t­ér, s. — Piaristák—BTK, Mamikányi-tér, fél 6. — mom -movi, TE, Bogyó-utca, KFC-pálya, 7. — Vasas —MPTE, Béke-utca­, vasas-pálya, fél 9. HI. osztályú férfi: Wesselényi MSE-­NTE, Vágóhíd utca, FTC-pálya, fél 9. — Futura—BSE Vili, Mező-utca, BEAC- pálya, 9. IV. osztályú férfi: Vasas—TN­T, Béke­­utca, Vasas-pálya, háromnegyed 10. — WMTK—WSC, Csepel, WM-sporttelep, 9. Szövetségi Ifii: BLE VII—BTC, Aréná­ért, Levente-lőtér, fél 5. — WMTK—Elek­tromos, Csepel, WM-sporttelep, fél 12 — KAC—BLE VI... Kispest, KAC-pálya. 1. -- MAFC—NTE, Bertalan­ utca, MAFC- pálya, 2. Ifjúsági bajnokság: BLE VIII—BLE IX., For­riyák-utca, fél 9. — BTC—BLE VII, Aréna-út, Levente-lőtér, fél 4. — TN­T—Csepeli ASE, Aréna-út, Levente­­lőtér, 12. /. osztályú női: Hétvezér SE—DSE, Fehérvári-út, Standard-pálya, 9. — Ma­­gyart-*, Pamut—XII1. ker. Habs SC, Új­pest­ , Attila-utca, 9. — Goldberger SE— WMTK, Bogyó-utca, KFC-pálya, 12. — WSC-Ifa SC, Kispest, WSC-pálya, 6. II. osztályú női: EMBRRGÉ—Borbás, Aréna út, Postás-pálya, fél 9. — Kerá­­mis SC—f­agyvergyár, Gergely-utca, 11 K-E­rámia-pálya, fél 11. — Budakalász—El­zett, Itsinger-pálya, fél 11..— Wesselényi MSE—Elektromos, Kén-utca, Hungária-, pálya, 8. — FSC—HFKSE, Fehérvári út, Kábel-pálya, 8. III. osztályú női: KFC—Mechanika, Bo­gyó-Irtra, KFC-pálya, 11. — KroSE—Va­sas, Bihari-út, Törekvés-pálya, 8. - Pest­­szenterzsébet—MOM, Pestszenterzsébbet, ETC-pálya, fél 9, IV. osztályú női.­ WSC—TRT, Kispest, WSC-pálya, 5. — Goldberger SE—WMTK, Bogyó­ utca, KFC-pálya. 1. — Wesselényi MSE—REAC, Két­is., Hungária pálya, 9. TISZA Népszinház-U 81 T . 133 171 f4 TG. f8. V.: f2-kor is. I­elki klinika. TOLDI frákóczi-út 7­1 T.: 224 443. 18, Jil2. f2,­­4. 18. f8. A kútásó leánya. ILIRAN Nagymezőn. 31, T­­ 120-003. H. p2. ni, BÚ. n8. Valbu­rg-éji kaland, A RÁDIÓ MŰSORA Csütörtök, május 20. Budapest I. 1549.5 md 5.40; tizen­név otthon. A Vöröske­reszt bajtársi rádió­­szolgálata. 8.49: Ébresztő. Torna. 7: Hírek. Reggeli zene. 10: Hírek. 19.13: Székesfővárosi tüzoltózenekar. Vezényel! Eördögh János. 11.15: A rádiózenekar műsorából. 11.40: Arany hazafisága. Arday Aladár­ előadása. 12.19: Rádió­ne­kar. Közben: 13.40: Hírek. 13.80: Ho­nvédeink üzennek. A Vöröskereszt bajtársi rádiószolgálata. 14: Weldinger Ede szalonzenekara. 14.30: Hírek. 151 BazKRT-zenekar. Vezényel: Müller Károly. 16: György úr mandulái. Rákosi Viktor vidám elbeszélése. 16.20: Hírek német, román szlovák és ruszin nyel­ven. 16.15: Hírek. 17: Magyar nóták, Lontay Plam­er László énekei. Kíséri­ Veress Károly cigányzenekara. 17.35: Méhészeti időszerű tanácsadó. 18: Tánc­­zene a 25 éves jubileumát ünneplő UFA műsorából. Közreműködik: Kelly Anna és Weygánd Tibor, a rádiózene­kart vezényli: Fridi Frigyes. 18.50: Hírek. 19: A tetőszerkezetek lángmentesítésének időszerű kérdései. A honvédelmi minisz­térium légoltalmi csoportfőnökségének közleménye. 19.15: Grieg: Per Gynt X. (Hanglemez). 19.30: Beszélgetés a világ első rádió népszámlálásának titkairól. Irta és összeállította: Babay József. Közreműködik: Simon Marcsa és Pataky Jenő. 20.05: Ilniczky László tánczene­kara játszik. 20.35: A szegény Villon. Bevezeti: Kolozsvári Grandpierre Emil Közr működik: Maler Tamás. 21.05: Rádiózenekar. Vezényel: Rájter Lan­os, Közreműködik: Rautawaara Aulikki (ének). (Hangfelvétel), 21.40: Hírek. 22.10: Zenekari művek, 23: Magyar nóták. 23.45: Hírek. Budapest II. ( 288.5 m.­ 19: Francia nyelvoktatás, 19.25: Solymossy Lajos táncszámokat zongorázik,’ 19. Vz Egy régi majális. Irta és összeállította: Szathm­áry Antal. A szöveget elmondja: Szilassy, László. Közív működik: Szil­vássy Margit, Orosz Vilma, Bilicsi Tivadar, Hámori Imre, Örkény Éva Ezenkívül népség diákság, rezesbanda és­­dalárda. A rádiózenekart vezényli: Vincze Ottó. A dalokat kiséri: Oláh Kálmán cigányzenekara. Rendező: A. Balogh Pál. Kassa. (208 m­.) 9: Szórakoztató zene. Magyar nóták. 11.40: Hírek 16: Móryné Szakmáry Magda zongorázik. Zenei miniatűrök. 17: Polina Dittrich Mítosz,­lavszka és Szoch­ov András énekel zon­gorakísérettel. 17.30: Dohnányi: fisz­mojf szvit. (Hanglemez) 18. Legendás­hírű magyar asszonyaink: Loránffy Zsuzsanna. Eörsy Júlia előadása. 18.25: Bachm­ann Géza hegedül. VÍVÁS Ki lesz a KISOK lány vívóbajnoka ? Csütörtökön délután fél 4 órai kez­dettel az Ifjúság Házának az edző­termében rendezik meg a közép­­iskolás lányok ezévi vívóversenyét. A verseny iránt igen nagy érdek­lődés nyilvánul meg, a budapesti diák vívólányokon kívül Szombat­hely, Kolozsvár és Miskolc is el­küldi a vívóit. A versenyre jósolni nagyon nehéz. A budapesti lányok szeptember óta rendszeresen edze­nek Tary Gizella vívótmesternő út­­mutatásával. A vidéki lányokról is csupa jó hír érkezik. Mindenesetre izgalmas verseny lesz, melyen a magyar hölgy vívó utánpótlás minden számottevő tagja felvonul. Az első hely két legesélye­sebbje Kiss Kató és Batjcy Klára. A többiek, Zoltán Erzsébet, A­­­uraltzky Irén, Ta­logos Henrik és Szapanos Erzsébet a többi helyért vívnak nagy harcot. lillllb „Idős emb­e.F" msfolnok­. Kérést Komorén a. felragas? tervez#­** jii,f?H9ég'?ei fótija tél^Veni. f Kovács Cyula Nafy.vsurá^y. Kérésével forduljon, a HíMrlebd­e Címe: XJjöMg Háza 3udapest Alkot­mány-utcft 3. . „ , , lfrootr«?i Jístván lUufapest \ Snrozsát legutoljára Jír5?sélyet-s­oroksár (..Ei'-Só14 fiéven szerepelt az NB I-ben (\7. 3036 évben Az őszi idény végén azonban feloszlott. Ekkor az utolsó helyen ál* 2 ponttal. • 1 . Cota Dunaegyháza. A labdarögipríly­a a vonalat nevelik tiUpvonalnak­, amel­yen a kapuk állnak. Bálint József Csepel: Orth 30 szer volt válogatott, . . . ‘ Vér is Ádám Csvidór. 1. A kérdezett fenlg­egő felnlog néni v.ítszirc. iSlétkora: 34 éves 2. Mióta fél 6-kor kezdődnek a mérkőzések, ba kell látn­ia hogy vasár­nap este csak később jelenhe­tik P3­?5’ lapunk. Ebből h erednek a vidéki késések 16_ 3. A* berlini olimpián Olaszország nyerte a labdarúgóbajnokyságot AUP?trió 1a fölött aratott 2:1-es gő?e­mével. A magyar csapat, Lengyelországtól «­•­szenvedett veresége jó!3rtán az I. for­dulóban esett ki a küzdelemből. A ném­e, 1.k 1­ második fordulóban estek K» miután Norvégia 2:0-ra rngyőzte őket. 4 Schloster 70-szeres válogatott volt. Fehér toll. A „ádázak könyve'4 már régen elfogyott .»Jillovits György. A kérdőért rikk lapunk 1943 április 23 au mezőient sominak 4. oltja­ én volt. _ Horváthi Rudoll 1. A f^nakészi Magyarságban szereplő ..Jeszmis a ve'1- i Kispest-Tt-Ujpest-játékos fia. 2. Magyar Országos E­gyesi U.ft.­ ..^il IJy­ethy Fedne, RtdOZSvár. 1. A/. . Ir­­mllid a‡15 öt cimportjában az ijlolso és az uto­ssóc Jilm Csapat fog K’e­sni. Ifulyiikro az NB 11T. (Aszltolyábó] 6 csapat jut feL b/-cplc]nbovlől kozíj\'c az NB II. e.vztályá­­ban 4 tiport fihx, egyestkint 14-et létszám*­mal. 2. A Sient Jstván Kupát a/ ink'a iijearendelik, U'gy' m­elyik vidéki cs­apa­tak virsanol, rész­t a kísz/jvlszínben, ezt csai­ a bajnokság befejezése után döntik el. II. I., Ilngvár. 1. (i’n­'szky Sám­dor jjáték­­vezető címe: Tatabánya, GySprunhely, Zsigmon­d-vi, 238. 2. Szemüveg virul­óS­3 nem akanitálya pun­a­k* hogy valaki jjáté­k vexelő J&n­csson­, JcKulleg is várnak' fizem­­üveges játfc'Uvezetőink. _Ternvp.vzete&cn or­vosi vizsgálatnak kell igazolnia, hogy az illető látása játékvezetésre alkalmas. ANCA. Az Angi­in—Kontinens válogaton mérkőzés az angolok 3:0 -l győzelmével végződött. Ninc­s teh­át m­ódunkbímn közölni annak a konti­umsi csapatnak az ös­sza­­állítását, ..amely győzött az angolt válo­­gatott ellen.” Radóczy Antal, amsteinmnnii olimpián Weismaler m­'igött lett K­^so-Jik. Pr­­ig­oda Károly, Csapol. A SalRTO 1941 október 5-én a Szegedtől hajtott ki sa­ját pályáján bajnoki mérkőzépön­. A Szeged 3:*2-re győzött,. Ifj. Bambacsi János, Szabadka. J. Az NJ3 II. mind­egyik csoportjából­­‘—o ’ k vsn­­pgt cíijji ki. 2. Az, NB TIT­QO osztályával 0 csapat kerül fel az NB II. osztályába. S.­NAC-jelvényt kérjen az egyessülettől: Nagyvárad, Bethlen tér 1. 4. Vévepj nem volt még válogatott. Nádas László, Újpest. Az as­ztal! ■ ttéipisz asztalái­rtk .méretei­ 274 pnt hosszú, Kjű cm széles, 7­­—77 cm magas. A hátó m­agvetőága: 17 f0 cm. Csomós Laajos, Budapest. A NAC gól­aránya (79:44), jobb mint a Csepelé (81:47). Pusztaszeri Péter, Budapest. 1. Orosz­ország ellen 1012 július 12-én 13:0-ra, 34 én 13:(1.ra győzött Mosszkvában a magyar válogatott labdab­í­gó csapat. 2. Spanyoloszág ellen 1955. október 4-én Bindb’­ip esett.m veszte­tt­ünk 1:0-ra, 392*5 ♦)ne­­pember 19-én pedig Vigóban vesztet­­tjük 3:2-re. 3. Moszkvában ezek voltak az összeállítások­: Zsák Rapibold, Révész — Bíró, Vágó, Blr­ini — Sebestyén, Ker­tész N­., Pataki, Schlosser, Bor­bás, a második napon csak annyi változás vol, hogy Révész helyett Payor, Vágó helyett Bródi, Borbás helyett Tóth ját­ott. 4 Spanyolország ellen Budapelten így állt fel a magyar csapat: Zsák — Fogl II, Hungler II — Rebró Kléber, Wehr­­mann — Lonkey TI, Molnár, Priboj, Opata, Kölnit. Vigób­an a következő volt az összeállítás: Weinhardt — Fogl II, Fogl III — Borsányi, Bukovi, Obi­z — Braun, Molnár, Holzbauer, Opata, Kohut. öreg óbudai. Elég jól emlékszik, csaji az évszámban téved egy kicsit. Nem 1017- ben, hanem 3­918 május 12-én volt az a magyar—­svájci mérkőzés, amelyen kért óbudai játékos szerepelt a magyar csa­patban. Ekkor Budapesten játszottunk a svájciakkal. 2:1 arányban győztünk ez­zel a csapattal: Varga (Kispesti AC) — Stark (III. ker. TVE), Wiener FTC — Kertész II MTK, Ging (Törekvés), Deutsch BAK — Nemes FTC, Hönich I. (II. ker. TVE), Schaffer MTI­, Schlos­ser MTK, Szabó MTK. Két gólunkat Schaffer és Schlosser rúgta. Borbély Ferenc, Szombathely: Wein­hardtmak Merne, Prém Móricnak Majse, Vámos Ernőnek Csomesz, Holczbauer Jó­zsefnek Bozse volt a beceneve. Akkoriban mindem Sabaria-játékosnak volt beceneve. Bumbaj-nak Belkó Árpádot becézték. 5

Next