Nemzeti Sport, 1944. május (36. évfolyam, 83-103. szám)
1944-05-14 / 92. szám
Vasárnap délután kezdődnek a Sportcsarnokban az egyéni ökölvívó bajnokság küzdelmei _LE3LJÍT0_ Különös dolgok történnek mostanában egyik fővárosi NB I-csapatunk egyik kiválóságával. A múltkor azt rebesgették, hogy az ellenfél edzőjének „hathatós rábeszélésért" nem nyújtotta azt, amire képes. A bennfentesek szerint jellegzetes „alibi futballt“ játszott. Ennek volt köszönhető, hogy odaveszett egy értékes pont. A mérkőzés után aztán állítólagos sérülésére hivatkozott és nem jelent meg az edzéseken. A következő mérkőzés előtt belátogatott az öltözőbe nagy napszemüveggel a szemén, de ez nem a mérkőzésen szerzett állítólagos sérülését takarta, hanem egy éjszakai csetepaté emlékét, két éktelen „monokli“ alakjában. A kezét sem vette ki a zsebéből, ezen is őrzött ugyanis egy kis emléket a balsikerű kirándulásról. Az edzője persze nem a legszívélyesebben fogadta. Amíg nem harcképes, eltanácsolta az edzésekről. A vezetőség sem húny szemet az eset felött és valószínű, hogy folytatása lesz a különmérkőzésnek. Reméljük. Vincze András magas megbízatása Egy kiváló sportembert, ízig-vérig magyar embert ért kormányzó urunk legfelsőbb megbízatása. Vincze András ny. altábornagy, a Magyar Vívó Szövetség közszeretetben álló ügyvezető elnöke ez alkalommal felelősségteljes megbízatást kapott, mint Kárpátalja ügyeinek vezetője. Küldetése sikerében minden sportember bízik: aki megismerte egyéniségét, kiváló szervező képességét, erős akaratát és fáradhatatlan munkabírását, jól tudja, hogy a nagyszerű sportvezető és kiváló katona ezen a ma különösen nehéz helyen is megállja a helyét. A magyar vívótársadalom már Nagyváradon értesült arról, hogy az MVSz ügyvezető elnökét komoly feladatok elvégzésére szemelték ki s valószínűleg az új ügykör elszólítja a magyar vívósport vezetésének éléről. A vívók körében, akik mindig szeretettel vették körül Vincze András elnököt, némi lehangoltság volt érezhető az elnök elvesztéséről szóló hír vételekor, örömük azonban annál nagyobb volt, mikor értesültek elnökük elhatározásáról: a legmagyarabb sport, a vívás vezetését továbbra is megtartom." Az egész sporttársadalom igaz szerencsekívánatai kísérik Vincze András ny. altábornagyot új munkaterületére s örömmel veszik tudomásul, hogy a legnagyobb magyar sikereket elérő sportág továbbra is az ő kiváló vezetése alatt marad. Millenáris sporttelep Thököly út és Szabó József,utca sarok Május 14-én, vasárnap délután fél 4 órakor aranykerekverseny I. forduló Minden vezérosztálya és vágtázó a rajtnál! Filléres helyárak! A kiesés elleni küzdelem jelzésben folyik le az NB I tizenkettedik fordulója A Ferenc és az Újpest-Újvidék (Budapesten) valamint a Diósgyőr-Nagyvárad és a Kolozsvár-Kispest (vidéken) mérkőzés a forduló eseménye Az NB I-ben megkezdődött a hajrá. Miután a Nagyvárad már tulajdonképpen megnyerte a bajnokságot, a hajrában főleg a helyezésekért és a kiesés ellen folyik majd nagy küzdelem. A helyezésekért a Kolozsvár, a Ferencváros, a Gamma és a Szolnok küzd elsősorban, de szerepet játszhat még benne — szerencsés esetben — az Újvidék is. A helyezés kérdésénél is sokkal fontosabb a kiesés ügye. Biztos kiesőnek mondható a BSzKRT, előrelátható az Elektromos és a Tisza kiesése is, de ki lesz a negyedik? A Csepel, a DiMÁVAG, a SalBTC, sőt a Kinizsi közül bármelyik a kiesés sorsára juthat. A „negyedik" kérdésére talán valami válaszfélét dünnyög ez a forduló. Talán. Ádáz küzdelem lesz a kiesés szempontjából döntő jelentőségű mérkőzéseken, tehát elsősorban a BSzKRT—Kinizsi, a DiMAVAG —Nagyvárad, a Tisza—Csepel és a SalETC—DVSC összecsapáson. A forduló rangadója kétségkívül a Ferencváros—Szolnok mérkőzés, de nem lesz „utolsó" a Kolozsvár és a Kispest viaskodása sem, valamint az Újpest csatája a pompás formában levő Újvidékkel sem. Nehéz harcokat, kemény küzdelmeket, meglepetéseket ígér ez a forduló is, akárcsak elődei! Nézzük, mit várhatunk az egyes küzdelmektől : FERENCVÁROS—SZOLNOK Két jó formában levő csapat méri össze az erejét ezen a mérkőzésen. A Ferencváros támadósora pompásan játszott legutóbb, viszont a védelme egy kissé bizonytalankodott. A Szolnok legjobb része a védelme, de veszedelmes erőt képvisel a támadósora is. Ha Szűcsnek sikerül semlegesítenie Ónodyt, a Szolnok még az Üllői úton is legyőzheti nagynevű ellenfelét. Érzésünk szerint óriási küzdelem után a Ferencváros, diadalmaskodik. Jóslatunk: 2:1 a Ferencváros javára. ÚJPEST—ÚJVIDÉK Az Újpest magyan szeszélyesen szerepel a tavaszi idényben. Ennek oka csatársor a szeszélyessége. Ha az újpesti támadóknak megy a játék, akkor nincs baj a védelemmel sem. Legutóbb megint gyengén ment az újpesti ötösfogatnak. Az Újvidék remek formában van, ezúttal már Máriás is játszik, tehát az újvidéki csatársor még veszélyesebb lesz, mint eddig volt. Ha az otthon játszó Újpest győzelmét jelzi is a papírforma, könnyen bekövetkezhet egy — talán nem is olyan meglepő — újvidéki győzelem is. Jóslatunk: 3:2 az Újpest javára. ELEKTROMOS—GAMMA Az Elektromos már csaknem biztosan a kiesés szomorú sorsára jut, ennek ellenére sem fogja feladni könnyen a harcot. A mérkőzés a Latorca utcában kerül sorra, ami újabb ok arra, hogy senki se számíthasson a Gamma könnyű győzelmére. Nagyon bele kell feküdniük a görögbetűsöknek, hogy jobb csatársorukkal és szilárdabb védelmükkel kiharcolhassák a helyezés szempontjából számukra oly fontos két pontot. Jóslatunk: 2:1 a Gamma javára. BSZKRT—KINIZSI A BSzKRT már biztos kieső, ennek ellenére pompásan harcol minden mérkőzésen és újból és újból bebizonyítja, hogy nem érdemli meg a kiesést. Érzésünk szerint ezúttal is jól és lelkesen fog játszani a villamosnak együttese és nagyon meg fogja nehezíteni Kinizsi győzelmét. Ha a Kinizsi véddmének rossz napja lesz, még a BSzKRT győzelme sem lehetetlen. Jóslatunk: 3:2 a Kinizsi javára. DIMAVAG—NAGYVÁRADI AC A DIMÁVAG pompásan szerepelt a tavaszi idényben, már egy hónapja nem kapott ki a csapat, tehát bizonyos, hogy a Nagyváradnak igen nehéz dolga lesz ellene. Lehetséges, hogy a kiesés félelme annyira sarkalni fogja a diósgyőrieket, hogy lelkes játékukkal legyűrik a minden részében jobb Nagyváradot is. Ez mindenesetre meglepetés lenne, mert a papírforma szerint biztosan kell győznie a NAC- nak. Jóslatunk: 3:2 a Nagyvárad javára. KOLOZSVÁR—KISPEST A helyezés szempontjából fontos mérkőzés esélyese a pompás egységet képező Kolozsvár ecsapata. A Kispest is nagy teljesítményekre képes csapat. Ez a körülmény arra mutat, hogy hatalmas küzdelem fog folyni Kolozsvárott. Valamivel jobbnak látszik a Kolozsvár csapata, amellett otthon is játszik, győzelme tehát valószínű. Jóslatunk: 3:1 a Kolozsvár javára. TISZA—CSEPEL A Tiszán nem sokat segíthet a mérkőzés esetleges megnyerése, a kétszeres bajnok Csepelnek viszont a bennmaradást jelentheti, győznie kell a Csepelnek, ha kijjebb akar kerülni a veszedelmes övezetből. A Csepel nyilván minden erejével harcolni fog a győzelemért, jobbnak is látszik a Tiszánál, a kérdés már most csak az, hogy ez a különbség megmutatkozik-e majd Szegeden is. Jóslatunk: 3:2 a Csepel javára. SALBTC—DEBRECENI VSC Ez a mérkőzés is jelentős lehet a kiesés szempontjából. Amelyik csapat kikap, az máris veszedelembe kerül Ez a körülmény arra mutat, hogy irtózatos küzdelmet vív majd a két együttes Salgótarjánban. A SalRTC az utóbbi időben elég gyengécskén játszott, a DVSC annál nagyszerűbb formában szerezte pontjait. A debreceniek jobb formáját esetleg a hazai pálya és közönség kiegyenlítheti. Ennek megfelelően döntetlenhez közelálló eredményt várunk a merkőzésen. Jóslatunk: 2:2.* Az NB II és III szintén teljes műsorral szolgál, megtűzdelve egy egész sereg fontos, sőt sorsdöntő mérkőzéssel, különösen nagy érdeklődéssel várják Marosvásárhelyt a bajnokság felé törő Szentlőrinci AC vendégszereplése félt. Győrött az ETO is hatalmas lépést tehet a bajnoki cím felé vezető úton ,ha legyőzi a Soproni Vasutast.* Jóslataink a® NB II mérkőzésekre*. Keleti csoport: MSE—SzAC 1:2, KVSC— MNMK 3:1, NSE—Hungária 2:0, K. MÁV ~Sz. MÁV 1:1, BGSE—BVSC 1:2, Törekvés—REAC 4:1. Déli csoport: WSC—SzVAK 2:2. B. Törekvés—UTC 1:0, Zenta—Szeged 0:1, Topolya—Ujverdász 3:2, Ganz—Makói — VASC 4:2, Fegyvergyár—ZDSE 3:2, HTVE—UTE III. ker. 1:3. . Irsaki csoport: Pereces—MVSC 2:1, Testvériség—Kassai RAC 4:1, Gázgyár— Magyarság 2:1, Cs. MOVE-Ungvári AC 1:2, Rusj-SSE 2:2, Munkács-SAFC 2:1, Ozc—Pénzügy 3:0. Nyugati csoport: SzFC—MÁVAG 2:3, ETO—SVSE 4:3, M. Pamut—Kaposvári RAC 1:3, Tokod—Érsekújvár 1:2, DVAC— URAK 2:1, I’PSC—TSC 1:1, ARAK—Féltőn 3:1, KAC—Haladás 1:1. Részletes műsor NB I. osztály FERENCVÁROS—SZOLNOK Üllői út, m. Vezeti: Székely A. (Bihari, Hadász.) Ferencváros: Csikós — Rudas, Tátrai — Sárosi III, Kéri, Nagy II — Sipos, Sárosi dir. Ónody II, Hernádi, Gyetvai. Szolnok: Horváth — Csabai, Kispéter — Selmeczi, Szűcs, Fazekas — Kovács, Kolláth, Laborcz, Nagy, Korom (Vezér). UJPEST-ÚJVIDÉK Megyer L út, 12. Vezeti: Szigeti. Újpest: Verseczi — Balogh II, Bíró — Balogh I, Kármán, Sárhegyi — Pozsonyi, Szusza, Dankó, Zsengelér, Jobbágy. Újvidék: Szabó — Csillag, Avar — Rab, Ménesi, Zsoldos — Máriás, Pálfi, Welker, Takács, Sörös. ELEKTROMOS-GAMMA Latorca utca, 3. Vezeti: K. Nagy P. Elektromos: Udvardi — Pálinkás, Kállai — Pázmándy, Marosi, Budai — Rozsán, vitéz Hidegkúti, Börzsei, Dobos, Zlonszky. Gamma: Tóth Gy. — Hires, Kónya — Horváth K., Szabó, Siklósi — Kincses, Papp (Tóth L.). Komlódi, Lipskai, Patkóié (Kemény). BSZKRT—KINIZSI Sport,utca. 11. Vezeti: Virágh. BSzKRT: Barak — Lévay, Tánczos — Balogh, Kónya, Sződd — Mészáros, Mátrai, Jakab, Forgács, Szabó III. Kinizsi, Aknavölgyi — Nádas, Pósa — Nagy I, Nagy II, Szomolányi — Magvasi (Junászi, Tóth II. Jenőfi, Saroveczki, Kiszely. DIMAVAG—NAGYVÁRAD Diósgyőr, U23. Vezeti: Rudas I. DIMAVAG: Károlyi — Vinyei, Felföldi — Rákóczi, vitéz Bőimé, Krucsay — v. Suhai, Füzér, Cecpregi, Fazekas, Turbéka. NAC: Vécsey — Mészáros, Onódi — Perényi Juhász. Deményi — Lóránt, Barna, Sárvári, Bodola. Tóth III. KOLOZSVÁR—KISPEST Kolozsvár, Víl. Vezeti: Kiss M. E. KolAC: Márki — Szaniszló, Vass — Radnai, Pál, Csákány — Farkas, Kovács IV, Bonyhádi Füstös, Bokor. Kispest: Bozsik I — Olajkár I, Perjéei — Zalai, Mészáros, Urhegyi — Egresi, Béres, Titkos, Puskás, Boros. SALETC—DVSC Salgótarján, 3. Vezeti: Rónai. Sal BTC: Nádasdi — Simonyi, Kiss — Marosi, Debreczeni Szabó. I — Kanyó, Csuberda Vincze Laczkó Puskás. DVSC: Nagy I — Serfőző, B. Nagy — Oros, Nagy II, Kádas — Szabó, Zilahi, Szilágyi, Anocskai, Sidlik. TISZA—CSEPEL Szeged, 3. Vezeti: Szőke II. Tisza: Papp — Koppány, Péli — Pakó , I, Ivóitzsi, Pakó II — Fábián., Bakos, Ti-hanyi, Borbély I, Fáskerti. Csepel. Heves — Kállói, Szalai — Kapta (Bakos), Olajkár II, Dudás — v. Surányi, Berzi, Marosvári, Keszthelyi, I Pintér. I A Magyar Lovaregylet május 14-én, ma délután 3 órakor versenyt tart Budapesti Teniszező és Korcsolyázó Egylet (volt BLKE) XI Horthy Miklós-út 63. Budapest nemzetközi teniszbajnoksága május 15—21 között Minden nap délután fél 3 órai kezdetre! Közlekedés: 9. 19. 33 49, 61. 63. 66-os villamosokkal Elővétel : 469-352 tel. Helyárak: 3-tól 8 pengőig Németh László m. dr. tartalékos zászlós, a Futura TE jeles jobbszélsője a keleti hadszíntéren hősi halált halt. NB I. osztály Keleti csoport MSE—SzAC, Marosvásárhely. 1. Thomas dr. KVSC—Marosvásárhelyi NMK, Fehérvári út. 11. Mátrai. (Petre. Andaházy). NSE—Hungária Nagybánya. 3. Kerület. K. MÁV—Székelyföldi MÁV, Kolozsvár, fél 10. Kerület. BGSE—B. Vasutas. Albertfalva. 3. Gébért, (Fehér J., Csongor). Törekvés—REAC, Bihari utca. 3 Gerlei. (Vennesz, Vasvári). Nyugati csoport. SzFC—MÁVAG, Szombathely 11. Huszár (Szalontai). ETO—Soproni VSE, Győr 3 Halácsi M. Pamut—Kaposvári RÁC, Megyeri út. 12 Boross G. (Pataki, Remecz). Tokod—Érsekújvár. Tokod, fél 11. Kálótai. DVAC—ARAK. Pécs 3. Lantos PPSC—Tatabánya. Pápa, 2. Körösi. ARAK—Félten. Székesfehérvár. 3. Galgóczy KAC—Haladás. Komárom. 11 Siklós. Déli csoport WSC—Szabadkai VAK. Wekerletelep, fél 2. Kiss 73. (Kuti Burián). B. Törekvés—UTC. Békéscsaba, 3. Pozsonyi. Zenta—Szegedi AK. Zenta. 5. Harangozó. Topolya—Ujverbász, Topolya. 3 Somoskövi Ganz—Makói Vasutas, Kőbányai út. 1. Závori (2 MOVE). Fegyvergyár— ZDSE, Erzsébet utca 3. Szalay I. (Mocsári, Karácsonyi G.) HTVE—OTE III. ker.,* Hódmezővásárhely 3. Firányi. Északi csoport Pereces—Miskolci VSC, Pereces. 3. Kerület. Testvériség—Kassai RAC. Tatai - út: 1. Novák (Pósa Béla). Gázgyár—D. Magyarság. Latorca-utca, Ungvári. (Kerekes. Dunai). Cs. MOVE—Ungvári AC. Csepel. 3. Lázár. (Pőcze. Bonta). Rusj—Salg SE. Ungvár. 3. Mann, Munkács—LAFC. Munkács, 3. Rozsnyai. Ózd—Pénzügy. Ózd, 11. Lenkei. MB III. osztály Alföldi csoport: GyTE—Szolnoki MÁV, Gyula, Zagyi. — MTE—Cikta, Mezőkovácsházi, Dezső. — CsLE—Csabai AK, Csongrád, Galambos. — MÁK—Szegedi HASÉ, Makó, Szabó. — SzTK—Szentesi MÁV. Szeged, Horváth. — SzLE—Török, szentmiklósi LE, Szolnok. Pintér (Gaál K. ). — B. MÁV—MSE, Békéscsaba. Sálfalvi. Bácskai csoport: Jánoshalma—Bácska SzAC, Jánoshalma, Molnár. — Bácsalmás—Bezdán, Bácsalmás, Jódai. — BTISE—UAC, Bácsalmás, Kassai. — ASE—MOVE Zombori TK, Ada, Bálo. - IJVAK—Temerin. Újvidék, Szabó. — ZSE—Kula, Zombor, Dobsinszky. — Z. MÁV—Szabadkai A.FC, Zombor, Muszin. Budakörnyéki csoport. Várpalota— Székesfehérvári MÁV. Várpalota — MAFC—PeMTK, Bertalani utca, 11. Skultéti (Ott) — Szent László—Szentendre, Vágóhíd utca, 3. Bereczki .(Honfi). — Hajmáskor—MP SE, Hajmáskor. — Csillaghegy—WMSE. Csillaghegy, 3. Dankó (Ughy). — P. Rákóczi—Fér. Törekvés. Erzsébet-utca, fél 2 Tub csák (Csáki MOVE). _ OoSE--Tárnok. Cziprus.utca, 3. R. Takács. — Siófok— Kelenföld, Siófok. Dunamelléki csoport. Dorog—Váci SE, Dorog. Deák I (Meiszter). — HA/C—* UTSE, Szőnyi út, 3 K. Nagy J. (Gáti). — Főv. TKör—Léva, Váci-út, 3. Balassa (Figuli) — MOVE RTE—Verbőczi, Rákosszentmihály, fél 2. Falu (Füredi MOVE). — Párkány—RVSC, Párkány, Dunai (Gaál K.) — MOVE TE—BTK, Hungára-út, 3. Macsi. — V- Reménység —PATE, Vác. Szab I. S. (Barin). — VI. ker SC—MVSC, Békes utca, 3. Van (Malárceik). Délnyugati csoport. Cs. Zrínyi—Bonyhádi Zománc. Csáktornya, Törökmezei.— PCSE—PVSK. Pélmonostor, Pazar. — II. Zrínyi—PETC. Nagykanizsa, Németh L. — I. Vasutas— Sim BTC. Dombóvár, Porkoláb. — Pécsi Z SE—Barcsi LE, Pécs, 1 11. Molnár Imre. K. Turul—Nagykanizsai Vasutas, Kaposvár. Keményvári. Egyenruhát, polgári öltönyt készít Nagy Kálmán cég Tulajdonos: Bírkás Kálmán IV Kossuth Lajos utcai ! Telefon: 183—659 -Alapíttatott: 1895. 1