Nemzeti Sport, 1944. december (36. évfolyam, 235-252. szám)
1944-12-01 / 235. szám
■■ Tömeges indulásra számít a LOK a mai fedettpálya atlétikai versenyen Nevezés a helyszínen! Mint ismeretes, a Leventeegyesületek Országos Központja ma délután 5 órakor a MOVE Podmaniczky utcai termében érdekesnek ígérkező fedett pálya atlétikai versenyt rendez Azon részt vehet valamennyi magyar levente. Tehát azok a le-,venteköteles atléták is elindulhatnak, akik társadalmi egyesület részére leigazoltatták magukat A verseny két korcsoportban kerül sorra. A leventeapródok külön csoportot és a leventeifjak, valamint a leventelegények együtt szintén külön csoportot alkotnak Mindkét korcsoport és versenyszám első helyezettje éremdíjazásban részesül. Nevezés a helyszínen! A résztvevők az alábbi versenyszámokban indulnak: helyből magasugrás, helyből távolugrás, magasugrás rohammal és helyből hármasugrás . Valamennyi magyar leventét szívesen látjuk a mai versenyen — mondja a LÓK sportosztályának vezetője. A legegyszerűbb felszerelésben, mezítláb is versenyezhetnek a fiúk! Az lebegjen a szem előtt, hogy a sporton keresztül testüket és lelküket edzik! Leventék Jelentkezzetek a december 1-én kezdődő sí tanfolyamra Mint már megírtuk, a Leventeegyesületek Országos Központjának sportosztálya december 1-én tanfolyamot kezd a síeléshez kedvet érző iskolás és iskolán kívül leventék részére. A tanfolyam iránt igen élénk az érdeklődés. — Az oktatásokat vasárnaponként tartjuk — mondta Tamássy Zoltán síoktató. — Amennyiben azonban több jelentkező hétköznap ér rá, úgy az érdekeltekkel megvitatjuk és kijelöljük a legalkalmasabb időpontot. A tanfolyam első oktatására december 3-án, vasárnap délelőtt kerül sor. A leventék 10 órakor legyenek a Kovács-vendéglő előtt, a Jánoshegyen! A helyszínen is jelentkezhetnek a tanfolyamon résztvenni szándékozók. A LÓK sportosztálya ezúton is kéri a leventéket, hogy sílécük ügyében a megjelent polgármesteri rendelettől függetlenül személyesen, vagy távbeszélőn 1122— 674 szám, 201 mellékállomás) jelentkezzenek az Ifjúság Házában. A LE VÉNTEEGYESÜLETEK ORSZÁGOS KÖZPONTJÁNAK sportosztálya ezúton is kéri Pest és Buda tereszteválogatottjait, hogy vasárnap 11 órakor feltétlenül jelentkezzenek a Latorca-utcában az Elektromos-pályán. A LEÁNY LIYEN TE VÁLOGATOTT --keret, a MÜVE Podmaniczky-utcai tornacsarnokában kiadós technikai eczést tartott, majd a MOVE TE csapatával rövid edzőmérkőzést játszot . Az edzésen megjelentek játéka alapján valószínűleg Hajós, Szelicenov, Kelévé, Szabó M., Orosz, Szabó Hközül kerül majd ki az öt kezdőjátékos. A fiatalok óriási lelkesedéssel végezték az előírt gyakorlatokat és nagyon fogadkoztak hogy a ,,nagyok‘‘ ellen nem varhatnak majd szégyent MOZI Kelet leánya Beszámoló a Seal a spanyol újdonságáról Tulajdonképpen dél leánya. Mert spanyol Marokkóban játszódik a film. Két arab törzs több évszázados harcának fellángolása, majd kibékülése a háttér, amibe ügyesen szövődik bele a két törzs egy-egy vezető férfiénak külön küzdelme egy nő szerelméért. Aki végül azé lesz, ki már-már mindenről lemondott érte. ' A * A néző úgy érzi magát, mintha Jókai gazdag képzelőereje vitte volna két őárét egy távoli, érdekes világba. Az arabok különös gondolkozásmódja, sokszor egy több évszázaddal ezelőtti érzésvilág, forró szenvedély és a szokás döntő súlyú hatalma az, ami érdekes és szokatlan számunkra. A mór építészet remekeit látjuk. Nagyszabású épületeket, titokzatos Várakat és gazdag aprólékos művészettel berendezett ■ temeket.* Mindehhez hozzájárul az, hogy a mese épkézláb és érdekfeszítő, a rendi sés nagyvonalú, a felvételek pedig sokszor egyenesen kiválóak. Észak- Afrikába visznek bennünket ezek a képek, a kopár hegyek és a végtelen homok országába.* A szereplők szinte kivétel nélkül jók. Argentína Impeno, akit régebbről és lemezeiről már ismerünk, különös arab szépség. Az éréseit eltitkoló háromhölgyféle nőt eleveníti meg, akit szinte adásvételi tárgynak tekintenek. A két férfi főszerepben Lasci Manuel és Albani Riccard nyújt jó alakítást. Nagyon jól beleélik magukat a film világába. Kívülük még nagyon sok jó szereplője van a darabnak. Ilyen többek közt az öreg kard, a két bölcs és a leány nagybátyja. Számunkra azonban teljesen ismeretlenek és így nem lenne értelme annak, hogy neveiket felsoroljuk. • A különös arab dallamok még akkor is fülünkben csengenek, mikor a képzelet színes világából Visszatérünk a mába. A MOZIK MŰSORA rövidítések : d - ver - a 6 4. Sz - szombat V - vasárnap I Bemutató mozik ÁTRIUM Margit-körút 55. I’ 153-034 r 3. fő. f 7. Sz. V. 1 1 kor is. Majális. CORVIN József.körút és ültet fa sarok T.: 133 m. 339-634, 13. 15. (1. V.: 11 kor is Ez Bécsi DEÁK Teréz-körút 28. T: 125 952. 113. 15. sz. Sz. 1-kor is. V. 11. 1-kor is 'Biztonságos óvóhely!) Nemes Rózsa, FÓRUM Kossuth Lajos,utca S. Ti 189 76" fi!, tő. s7. Sz.: 1 kor is V.: H.költs 1-kor is (A hízók részére korszerű óvóhely!) Gazdátlan asszony. 4-ilyhét! KASZINÓ Eskü ül 1. T.: 185-S19, 383-102. 13. fő, az Sz V.- 12-kor is Megtérés. KORZO Váci utca 9. T: 182.818. 113. 15- ti? Sz. V.: 11-kor is. Ez Bécs NEMZETI APOLLO Erzsébet.krkút 45. f.: 222-002 3. t5. fi Sz.: 1-kor is. V : 11, 1-kor is. (800 személyes óvóhely:) Futóhoutot. 2-ik hét! OMNIA Kölcsey-utca 3. T: 130-125 f3 f5. 17 Sz: hl-kor is V: 11-kor és hl.kor is Megtérés. RADIUS Nagymező-utca 22. T: 122-091. h3. hő t)7 Sz. 1-kor :« V 11 h3 hő h? (óvóhely van!! Dal a tűzpiros virágról. Taube Aino, Norin Gul-May.) SCAT,A Teréz-körút 60 T : 114-411. 13. fő f7. V.: fl-kor is. Kelet leánya. URANIA Rákóczi.út 21 T: 146-046. S 5. 18. V: 11-kor is Fehér álom Híradó mozik BELVÁROSI Petőfi Sándor.utca S T: 181-244. 10— 21-ig folyt (Kosszerő óvóhely!) Magyar , UFA- és Európaviradó. A Vogézek és a Rajna között. A Guardató (Kulta -filmek ) HÍRADÓ Erzsébet.körút 13 T: 222-499 9-ről 21-re folyt (Korszerű óvóhely!) Magyar-, Itfa- és Európa-híradók. Postumia barlangja. Az Arlberg téren. (Kultúrfilmek.) Utánjátszó mozik BARLANG Károly-körút 3 a T: 422-722 3, 5, 7. Sz. V. 1-kor is. Ez történt BusancMen RETHIEN Bethlen.tér 3 T: 225-003 f3 f5. f7 V.: fl-kor is. Idegen utakon CAPITOL Baroos tér 32 T: 134-337 I. 1 3. fő. fz. V.: 11. hl. f3. fő. fz. Csak a tied. CSABA üllői .út 4. T: 146-010 f3. f5 f7. V. fl-kor is Nóra. DONA Hollón utca 710 T. 111-994 fS. fő. f7 Idegen utakon KAMARA Dohány utca 42. T: 423-901 f 12 12. fa. f6 f8 (500 személyes óvóhely!) Á'arcos töve-MESEVAR Szent István-körút 16. T: 114-50% fi, fi, fS. V.: 12.tor Zs. Makkhét- -■ PATRIA Népszínház-Utca 13 T: 145-673. II. 1, 3, 5, 7. És a vakok látnak. UJBUDA Horthy Mi út 64 T: 268-999. 3. hó, CT. V.: 1-kor is. Idegen utakon. Továbbiteló mozik ATTILA Rákóczi-út 83. T : 222-644, 11, 1, 3, 5, 7. Mexikói futár. BUDAI APOLLO Széna-tér T: 351-500. n4. ny. nS. V.: n2-kor is. Egy a mi Hókért. . DAMJANICH scamjanich utca 1 T: 425-644. 13. ti5, 6 V. :1 kor és ül-kor ie. i.;igcipszti lapdovü. ERZSÉBET KisSébet-köny U 39. T: 222-41 5. 7. V.: 1-kor is Hámssággal kezdődik .JÓZSEFVÁROSI Kálvária-tér 7. Tel.: ISi-316, 3. 5. 7. V.: 1-kor is. Muki. N5'LG AT Tercz-klirat 41. T. 121 #1! f3. fő. fi. Sz.: tl-kor, V.: 11-kor is. Rég, kerulge. OTTHON Keniczky-utca 3. T: 146-447. h3, he hz V : 11-kor és hl-kor is. Am angyalok az alaonyok. RÁKÓCZI Rákóczi-út 68. 426.326, 11 1. 3. 5. 7. Eleven ördög. SZÉKELY Erzsébet-körút 26 T: 226-425. 8 ló 17. Ingovány. 2 ik hét TOLDI Rákóczi út 70. T : 224-443. 18, hl2. 12. 14, 5, ín. V.: 11. 1, 3, u, hl, Muki, TURÁN Nagymező utca 21. T: 120-1X13 hl hr. hö hz. V.: ukkor is. Muki. KOSÁRLABDA A szombati válogatott kosárlabdákért tízedekén szereplő játékosokat kéri Király István országos szövetségi kapitány, hogy saját cipőjüket hozzák magukkal, mert a válogatott szereléssel csak mezt és tzauzágot fognak kapni. A hölgyeknek negyed 5 órakor, a férfiaknak pedig fél5-kor kell megjelenniük szombat* 1-n a Sportcsarnokban a részükre kijelölt öltözőben. A rendezés megkönnyítése végett a játékosok lehetőség szerint pontosam jelenjenek meg. Rohonczy Mária, a TFSE válogatott hátvédje— mint értesültünk — rém a leány leventecsapatban, ha nem a társadalmi válogatottban fog szerepelni szombaton délután. A belváros egyik előkelő palotájának ötödik emeletén kerestük fel a harmincas évek legnagyobb magyar vágtatóját, Sir József őrt, a BBTE sokszoros magyar válogatott atlétáját, hogy cikksorozatunk keretében mondja el ő is pályafutásának legfényesebb sikerét, illetve legnagyobb csalódásának történetét. Az ízlésesen berendezett szobában hamarosan felfedezzük 8V dr. emlékeit, ami mind az ő dicsőségéről beszél. Az első versenyének KISOK érmétől kezdve az angol bajnokságban nyert aranyérméig, mind ott van szépen sorjába rakva abban a szekrényében, amelyik köztünk és a soik dicsőséget szerzett magyar atléta között áll. A budaiak kitűnősége simogató szeretettel nézi végig az igen értékes gyűjteményt, hogy belőle merítsen erőt feltett kérdésünkre adott válaszához. Rövid gondolkozás után így kezdte visszaemlékezését Sirdr a sokszoros magyar bajnok és sokszoros atlétánk: — Amikor végigfutott a tekintetem a szekrénykében szép sorjában elraktározott kedves emlékeimen, bizony hamarjában nem tudtam választani közöttük. Melyiket szeressem ... Ezt talán, amelyiket az 1835-ös budapesti főiskolai világbajnokságon elért győzelmemért akaszt tolák a nyakamba vagy talán ezt itt mellette, amelyiket a berlini nemzet versenyén a 200 méteres síkfutásban szereztem ... Ja még mennyi sok kedves emlék ... Siráron látszik, hogy pillanatnyiiag ingadozik. Talán most történt meg először, hogy választania kellett, melyik tehát az igazi a sóik közül... Rövid merengés már azonban már is kész a határozott válasz. — Hát igen. Az én legfényesebb sikerem az 1934-es angol bajnoksághoz fűződik. Mint 22 éves fiatal versenyző, megnyertem az angol 100 yardos bajnokságot, amit előttem 1866 ótaekkor rendezték az első angol atlétikai bajnoki versenyeket. Szerk.) csak a ködös Albion fiai nyerteti meg, más nemzet versenyzőinek tehát, ezen a távon nem termett babér Londonban, míg én 1934- ben meg nem törtem a jeget. — Ebben az esztendőben igen jó formában nyertem meg a versenyeimet. Amikor azonban elérkezett az utazás ideje bizony kisült, hogy nincs meg a kiutazáshoz szükséges összeg az egyesületem pénztárában. — Rövidesen azonban egy bőkezű lelkes sportbarát felajánlotta az utazáshoz szükséges összeget s így most már a jó formában lévő BBTE válogatott váltója, Minaj, Kovács, Sir, Paksi elutazhatott, a szigetország fővárosába, Londonba. A történeti hűség kedvéért meg kell jegyeznem, hogy Flucrc István is velünk tartott akkor. — Minden baj nélkül elérkeztünk a verseny színhelyére s akkor bizony álmodni sem mértan volna, hogy az én mellem fogjaelszakítani a klaszsfikus távú versenyben a külföldi híres vágtázok, no és nem utolsó sorban a hazai jóvevü rövidtávú versenyző gárda tagjai előtt a célszalagot. Zúgott a fejem s reszketett a lábam, amikor meghallottam, hogy nem kisebb nagyságokkal kell felvennem a harcot, mint az elmúlt évbajnokával, Sanderssel, Swreeneyvel, aztán a hollandok legjobbjaival, Osond®1ppát, Van Beerennel, Berberrel és Holmessal. — Az elő- és középfutamot minden különösebb megerőltetés nélkül, 9.9-es kitűnő idővel nyertem meg. Az elért teljesítményem jóságára jellemző, hogy akkor erre a távra a legjobb idő 9.7 volt, de ezt sem ismerték el hivatalosan, mert ezt az időt hátszélben futották előttem az angolok. — A dönt idején 70 ezer néző, köztük az angol királyi pár is ott volt a részükre fenntartott díszpáholyban. Most utólag beválthatom, hogy bizony rettenetes szorongás fogott el a döntő befutása előtt. És ha Fluck István nem öntött volna lelket belém, azt hiszem, nem is tudtam volna eljönni a lyukból. — Aztán minden villámgyorsan pergette. Az első rajt kitűnően sikerült s alig jöttünk el rajhelyről, máris azt vettem észre, hogy hárman is loholnak előttem. 50 méter után aztán összeszedtem minden tudásomat s az utolsó métereken sikerült megelőznöm Európa legjobb vágtázóit s Swzeney előtt tisztán, mellbedobással megnyernem a Versenyt. — Ami utána következett, az már álomnak is szép volt. Az akkori londoni magyar követ bemutatott a királynérák, aki szíves szavak keretében nyújtotta át a győztesünk kijáró aranyérmet és a vándordíját. Sajnos, az örömbe akkor egy kis üröm is vegyült, mert, amikor a páholyból lejöttem, azonnal elvették tőlem a vándordíját, mivel az örökös jellegű volt. Pedig már kezdtem örülni, hogy ez a gyönyörű serleg is az enyém lesz. — A kis magyar atlétacsapat aztán még egy gyönyörű fegyverténynyel hálálta meg a kiküldetést, megnyertük a 4x100-as angol váltóbajnokságot , is. — Ez volt tehát az én legfényesebb sikerem, ami után megkaptam a Slgiumot is fejezte be visszamlékezésének első szakaszát Sir József dr. Pályafutásának legnagyobb csalódásáról így nyilatkozott a kiváló magyar válogatott atléta. — Ez is 1934 ben történt. A németek abban az esztendőben már megkezdték az előkészületeket az 1936-os olimpiára, aminek folyománya volt, hogy a BBTE válogatott vágtázói közül Fhickot, Mineit és engemet meghívtak a Berlinben megrendezésre került német vágtázó válogatottak versenyére. Az előfutamban jó idővel, 10.5 tel győztem, a középfutamot 10.4-es idővel nyertem. A döntőben Borchmayer, Körnig, Fluck, Minaj és jómagam álltunk oda a rajthelyhez. — Borchmayer túlságos jól indult s 40 méternél már mintegy 3 méterrel rohant előttem a németek büszkesége. Gondoltam magamban, ennek bizony fele sem tréfa, a szökevény után vetettem magamat és 95 méternél be is fogtam őt , a fényképek és mások tanúsága alapján is egyszerre szakítottuk el a célazarúgót, mégpedig 10.3 as, tz akkor fennálló világcsúccsal egyenlő idővel. Sajnos, a döntés rám nézve kedvezőtlenül alakult, mert kisütötték, hogy a német versenyző futott át előbb a célon s ez még nem volt elég, hanem tetejében az időmet is lerontották egy tized másodperccel.— Így estem ki a világ legjobb vágtázóinak díszes névsorát magában foglaló listából. A rádió műsora Péntek, december 1 Hudapest I. 6.30: tízen az otthon. — 7: Hírek. — Közben: Reggeli zene. — 8.35: Kedvelt szalonzenekarok. — 9: Délelőtti muzsika. — 10: Hírek. — 10.11: Filmi dilfilmje. — 11: Szirafónikus művek. — 12: Szórakoztató zene. — 12.40: Hitek. — 13: .egyvelegek. — 13.30: Honvédeink üzennek. — 14: Zenekari művek. — 14.30: Hi-ck. — 14.45: Magyar Katona. Rádió műsora. — 10: A kissfetri nunkás?:-ervezés egyik dunamenti állomhate. A közvetítést vezeti Budinszky Sándor. — 16.15: Magyar zeneszerzők félórája. A Rádiózenekart vezényli Rajter Szilos. Közreműködik Rácz Tilda Jének).— 16.45: Hírek. — 16.55: Magyar nóták. — 17.25: Előadás. — 17.40: Szórakoztató zene. — IS Hírek német nyelven. — IS.10: Z-’akar Margit és Kovács Károly verseket nyrti az Ivszutóról. — ■ 19: Kalandozás operett országban. — 2(.‘.30: Hírek. — 20.4.): Rizsgő ritmusok. — 21: Német katonáéra. — 22: Mozart: Egy kisél zene. — 22 45: A Magyar Katona Rádió műsora. — 23 45 Hírek -■/ NEMZETI SPORT Megjelenik szerél és szombat kivételével minden nap Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Vil. Rökk Szilárdutca 4. Távb.szély: 132—499 és 133—977. Levélcím: Budapest 741. Postafiók 42. Postatakarék: 30015. Főszerkesztője a ki adiaért felelt gr. Széchényi Ferenc Felelős szerkesztő: Hoppé László Nyomatott a Stádium Rt körforr*. t'éjjeiJi, tijecy AL&ilArin.^an. Péntek, 1944 december 1. Darázs legyőzte Erdeit A társadalmi egyesületek válogatottja 18:6 arányban legyőzte a leventéket Szerdán este mintegy 1500 néző előtt folyt le a Sportcsarnokban a társadalmi egyesületek leventeválogatott ökölvívó mérkőzés. A viadalon kemény összecsapások és néhány meglepetés is adódott. A legnagyobb meglepetés mindenesetre a fiatal Darázs győzelme Erdei felett. A verseny eredményei: Bevezető pár: Garas BTK győz Pákái NSC ellen. Garas szépen fejlődik, Pákái máris kemény legény. Felvonulás és Staindl Antal MvSz-főtitkár megnyitó beszéde után kerültek sorra a tulajdonképpeni válogatott mérkőzések. Légsúly: Fogarassy (L) győz Fenekes ellen. Nagyszerű verekedésben győz a szebben öklöző és okosan küzdő Fogarassy. Harmat súly: Darázs (L) győz Erdei ellen. Darázs jól lerakszik, állandóan elkerüli, vagy keresztbe veri Erdei nagy balhorgait. Erdei még nincs formában. Pehelysúly: Bogács (T) kiütéssel győz Budai ellen. Az első menetben Budai hosszabb karja van kiszurkálja Bogácsot, a 2. menetijén azonban nagyon belefekszik a csepeliek öklözője és horgaival ..kikészíti* Budai gyomrát. A 3. menet elején ismét roggyant Budai, lelkileg is összeroppan, mert hagyja magát kiszámolni. Könnyűsúly: Vajda (T) győz Csendes ellen. Pompás verekedésben Vajda csak hajszállal jobb a kissé merevnek látszó Csendesnél. Váltósúly: Marton II (T) győz Téklesz ellen. Csúnya, de a vége, felé javuló ökölharcban megérdemelten nyer a „kis“ Marton. Középsúly: Marton I (L) kiütéssel győz Sárvári-Svarkó ellen. Az 1. menetben Sárvári ügyesen, okosan harcol, vezet is, a másodikban azonban verekedésbe megy és nagy jobbkresztütéseket szed be. Többször is roggyant lesz, végül lelépteti őt Missik Béla mérkőzésvezető. Félnehézsúly: Torma II (P) éjtöz Konrád ellen. Az egykori nagyváradi Konrád hősiesen harcol egy meneten át, ám tovább nem állja Torma II gyilkosai esűi horgait, a 2. menet elejeit fel-0 0. a. Nehézsúly: Dudás (T) kiütéssel győz Benedek ellen. Benedek pompás egyenes-sorozatokkal szorongatja Dudást, mígnem a vasutas-öklöző szörnyű kemény jobbkezeseitől roggyant lesz. Ő is a leléptetés sorsára kerül. A végeredmény 10:6 a társadalmi válogatott javára. A viadal díjait szép beszéd kíséretében osztotta ki vitéz Haynal Alajos vezérőrnagy. ASZTALI TENISZ Föleiről *7 asztali tenisz Szombathelyen. Jónéhány évvel ezelőtt igen élénk a.d.tali lenit!-élet volt Szombathelyen Mind *z egyéni, mind a csapatbajnoksáiban ét énte szombathely védte a vidéki bajnokságot Lassan azonban egészen elanyhult só asztali tenisz annyira, hogy egy-két év óta teljesen megszűnt Mostszbathelyi BÜSE sportosztálya újból életretitotta, az asztali teniszt olyan sikert, hogy megint igen sokan asztali teniszedne Szombathelyen mind férfiak, mind nők Ennek az újjáéledésnek az lett Bz. eredménye, hogy a BÜSE nemrégiben igen sikeres házi versenyeket rendezett, karácsonyra pedig kiírta Szombat, hey egyéni asztali teniszbajnokságait Ezeket a versenyeket (férfe-éni, páros, ifjúsági egyéni, páros és kezdők egyéni és páros) december 24-én és 26-án rendezi meg.