Népsport, 1950. február (6. évfolyam, 24-43. szám)

1950-02-17 / 35. szám

és V­XM 21 i­ F­K Legfőbb csapatával áll ki az MTK a Ferencváros ellen Sándor is játszik Az MTK-nak a­ felszabadulás óta úgys­ a ván álll­andóan­ középc -ait­ár gond­jai vannak. Höffli­ng távozása után Bukovi különböző középcsatá­r­ megoldá­sokkal­­kíisérl­etezett, de egyik megoldás sem vált be. Sok kísértet után Palotás­nál kötött ki az edző. Sokan merni értet­ték meg, hogy Riukovi m­iért éppen Pa­lotást, a fedezetjátékost állította be­­az ötösfogat -tengőlyébe. Arról is beszélek, hogy­­ez csak­­staikizikai húzása volt, hi­szen Palotás sokszor hozza zavarba az ellenfél védőit a hátravont középcsatár szerepében. A legutóbbi k­étflkapus edzőse­ken a MATEOSz ás a Kisl­ext­reken azom.ham,­­már az előretolt, korszerű kö­­z­épcsatár szerepében mutatkozott be Palotás. — Nem takakd volt tavaly Palotát a hátravont középcsatár játéka! — ,mondta most Bakovi Man­don. — Korszerű játéko­t nyújtó középcsatár hiányában kénytelen voltam Palotást ezen a poszton, ebben a játékfelfogásban szerepeltetni. A fede­zetjátékhoz szokott játékos azonban, mint középcsatár is jól bevált. Hátra­vonva sokat­ mozgott és épített, s így fa hasznos tagja volt a csatársornak . .. — Miért gyakorolja most IW­otás a mégis az előretolt középcsatár s­zerz­p.’t? _ — Azért, mert Palotás saját magától jött bele ebbe a szerepbe! Lassan bele­élte magát a korszerű középcsatár sze­repébe. Ugy látszik, hogy ezt a szereped is jól betölti majd. Ae gondolja»«', azonban arra, hogy Palotás most már minden mérkőzésen előretolt közép­csa­tárt játszik. Szerepét mindig az ellenfél­hez szabjuk majd.­­ A S­arbad­ságniai TCos Kupa kfizdeauin» ban, a Fenenovároá e­len vasárnap Palo­tás hátravont, vagy előre’tolit köz­épe ta­tárt játszik? . . . Bukovi­cs-mos­olyodák s csak enny­it mond: — Ez­­majd vasárnap derül ki! A kék íVh.'ivk ks ezerguluiva­s­im­ készül­­n­ö­k a n­agy találkozóra. A Kistaxi ellen edzőmérkőzés­en már Sándor is játszott, egy félidőt. — Sándor arányra­ megnyugtató for­mát árult­ el az edzőn tér közé­pen — mondta Buková. — A k­ön. újpesti, parti­zánok emlékét megörökítő Szabadság, harc is Emlékmű jardra rendezendő mér­kőzésen a lehető legjobb csa­pato­nkkal igyekszünk kiállni s ezért — a sportorvos­sal való megbeszélés után — úgy dön­töttem, hogy Sándor­ is beálljont a Ferencváros elleni csapatba. m B.­V 07, Ki­­ger M7 5 (I hid fern azrv sco,b va,i fiz­­ette ficö , bő! téli eás baj te) á­n­t­óra kul­a­­­ott, rr &­ti,m­i, mindenki nyerni akar monstre rejtvény versenyén Szőrme- és prémnyeremények! ''WHISKHIMUu­lfi I­z­r­a­b­e­e, U­b. K­a Pr­az ki­ től a A Sáb­éi ins Sírtól ■ ill­em Nagy értfend­őítés, hatalmas arányú elfőkészületele a Szabadságharcos hajtott vasárnapi küzd­e mezre A Szabadságharcos Kupára, olyan elő­készületek folynak, mint egy ba­jnoki rangadóra. A csapatok szorgos előkészü­­leteket tesznek, mindegyiket fűti ij vagy, hogy a torna győztese legyen A torna két mérkőzése: Honvéd SE— ,Újpest és Ferencváros—MTK. Négy pompás formában lévő csapat Mind a négy csapat egyaránt nagy­szerűen felkészült a tornára. Időben kezdték el a téli előkészületeket és a két­­kapus edzéseket, a barátságos mérkőzé­seket is úgy időzítették, hogy a vasár­napi rangadókra játékosaik már a lehető legjobb formában legyenek. Nézzük meg először a Honvéd­o!­­Az első komolyabb barátságos mérkőzést a Szegedi Honvéd ellen játszotta és­ 6:2-re győzött. Utána két jóképességű EB 11.-8 csapattal, a Budapesti Lendülettel­­és a K. Lombikkal játszottak. Az előbbit 6:0-ra, az utóbbit 6:0-ra győzte le. Ezek az eredmények azt bizonyítják, hogy a Honvéd SE jó formában van. Tavasszal nemcsak megőrizni akarja vezető helyét, hanem még az előnyét is növelni. Az MTK hasonlóképpen először gyen­gébb ellenfeleket választott. Legutóbb pedig már a tv is t­ex­ttel játszott. A Buda­pesti Lendület vegyescsapatának szinte számolatlanul rúgták a gólokat és 16 góllal terhelték meg a Hofherr varoját is. A Kistextet 2:0-ra győzték le a kék­­fehérek. Ezen a mérkőzésen azonban nem a­ góllövésen volt­ a hangsúly, hanem éppen a Szabadságharcos Tornára készülve, a csapatrészek játékát csiszolta Bukovi edző. Sokszor megállította a játékot, ha valahol hibát látott. A Ferencváros is három komolyabb barátságos mérkőzést játszott eddig: Miskolci Lokomotív 10:3, Mezőhegyes 11:1, Szolnoki Lokomotív 1:0. A zöld­­feh­érek változatosan válogatták meg az ellenfeleket. Erős, gyenge, majd újra erős csapat ellen játszottak. A zöld­­fehérek védelme változatlanul jó. Az előkészületek azonban azt is bizonyítot­ták, hogy most már a csatársor is kialakult. Az Újpest volt talán valamennyi egye­sület között a legszorgalmasabb. A rend­szeres edzéseken kívül a csütörtöki napon azok a játékosok, akiket Ember József edző kijelölt, még külön edzése­ket is folytattak. Különösen nagy kerete van Újpesten a­ rúgófolyosónak. Az Új­pest három komoly játékerőt k­itevtee­ csapattal játszott és győzött: M. Pamut 7:1, Bőripari VSE 8:3, Diósgyőri A­tsas 3:0. Az Újpest­­a kupa megnyerésével akarja bebizonyítani, hogy a legelsők között van a helye. Gondosan készül a két játékvezető is .A mérkőzéseket a játékvezetői rang­­ba író éllovasa, Dank­ó és Dorogi vezet.'. A két játékvezetővel arról ’beszélgettü-.n'’ hogyan készültek a két nagy mné, Vi­ vire. Kérdésünkre Dankó György, Fér eme v­áros­—M­TK mérkőzés vezetője : 'következőikért válaszolta: — A cm kis dolog rangadót vezetni alég az idény közepén sem, hát még az idény elején. A munkahely innen, sokat dolgozom, de azért hetenként kétszer tudtam ülőt szakítani, hogy a közém tornatermi edzéseken ré­stvehessek. Kü­lönös öröm számomra, hogy olyan mér­kőzésen lehetek, játékvezető, amelyik magasztos célért folyik. A Hon­v­éd SE—Tijpeet mérkőzés játék­vezetője,, Dorogi Andor már több időt tudott magáénak sziaiki",ami a készülő­déseié.­­ — Gondosan készültem a tavaszi mér­kőzésekre — mondta Dorogi. — A heti két tornatermi edzésen kívül két szabad­téri edzést is tartottam. Az egyik egye­sületben hatna­pos edzésen is részt vettem. A játékosok is különös gonddal készül­tek a­ nagy tornára. A hét folyamén beszélgettem néhánnyal. Valamennyien azt mondták, hogy színvonalas játék lesz és olyan légkörben folyik majd a játék, amely méltó Lesz az­ ünnepi hangulathoz. Nagy az érdeklődés A Magyar Sz­a­b­adságha­rc­os Szövetség­ Országos Központja művészi kivitelű, mintegy fé­lan eter magas serteget­­ajá­n­­lott fel a torna győzteséne­k. A serleg már­­napok óta a Sport-szerk­eresk­edelmi NV -kirak­atában­ látható A Szabadságharcos Kupáért pontra és gólarányra játszanak a csapatok. Ha azonban mindkét mérkőzésen azonos eredmény születnék, akkor a serleget sorsolással szerezheti meg a szerencsé­sebb csapat. A S­za­b­ad­sá­gharcos -kup­a m­ér­k­öze sok színv­o­na­lát nagyban emeli az is, hogy a két rang aulára a bajnoki mérkőzések szabályai érvényese­k. Játékosokat tehát nem lehet cserélni. A mérkőzések iránt igen nagy az ér­deklődés. Egyedül a Szabadságharcos Szövetség SZMM­ jegyet igényelt, a külön­böző szakszervezetek dolgozói azonban ennek a többszörösét is megvásárolják Az újpesti staid­o­nt kiépíttik. A louisto­­feat -t­is­ztogatjá­k, a pá­lya talaját is igye­­keznek a legjobb állapotba hozni. Az Újpest vezetősége 50.000 főnyi közönség kényelmes elhelyezését is biztosítan­aAz­ UIBUSz Erzsé­bet­ körúti kirendelt­­ségé­ben-törtecikiö­n kezdte m­eg a jegyek árusításait. Már az első ó­rá­ban tö­bbszáz jegyet adtak el. Rengeteg az érdeklődő, állandóan cseng­­a­ teletem­. A BSzKRT is felkészül a kettős rang­adóra. Az előrelátható nagy forgalom zavartalan lebonyolítását azzal igyekszik biztosítani, hogy déli fél 12 órától ,,M“ jelzéssel külön autóbuszokat indít a Nyugati­ pályaudvarról, de sűríti a villa­mosjáratokat is. Az előkészületek tehát minden vonalon különös gonddal folynak. A Szabadság­­harcos Kupa küzdelmei valóban olyan­­n­ak ígérkeznek, amelyek méltók lesznek ahhoz a­ gyönyörű eszméhez, amelyet­­.Olgáinak. Csak az időjárás is kedvez­em a­ nem mindennapi labdarúgó eseménynek. ?m Lol Góc (D­ m A Ti a t.­me csai bem­egy Pénteken megalakul a Debreceni Honvéd SE Pénteken délután nagyfontosság­ú ülés lesz, Debrecenben a kerületi parancsnok­ság épületében. A debreceni honvédség átveszi a Debreceni SzMTE valamennyi szakosztályát. A tavaszi idényben a Debreceni SzMTE már Debreceni Honvéd SE néven szere­pel az NB II keleti csoportjában. .-r1 A vezető csapatok közül a Ferencváros „menetrendje“­ léte­zik a legkedvezőbbnek 1. Honvéd SE 15 11 2 2 40:15 24 2. MTK 15 9 4 2 41:17 1­2 3. Ferencváros 15 9 2 4 36:20­ 24 4. Cserei 15 7 4 4 28:21 18 Ez a so­rrend alak­ult ki az őszi idény végén az NB I dtán. A ta­vas­zd idény sok-sok vakuzá­st hozhat és egyelőre csak azt lehet megállapítani, ho­gy melyiknek kedvező, vagy kedvez­őtte­n a­lso.­so.inse.. A Honvéd SE, az MTK­­és a Csepel egyformá­n hét-hét­ mérkőzést játszik odahaza s nyolc-nyolc mérkőzést idegen­ben. Ezz­e­l szemben a Ferencváros inam k­ev­­ebb, mint kilenc mérkőzést játszik otthon (a SzAC is. az Üllő­­útra ..visa!“ a Ferencvárosit) s csak hatszor kell ide­genbe mennie. A Ferencváros helyzete tehát lényegesen kedvezőbb, mint a má­sik háromé. Még kedvező­b­b a Ferencvá­ros helyzete, ha megnézzük a­zt, hogy a négy vezető csapat hányszor utazik vi­dé­kre. A Fere­ncvá­rosinak mindössze két­szer kell vidékre mennie, az MTK-nak­­ és a Csepelnek már háromszor, a Hon-­­­véd SE nek pedig négy vidéki mérkő- ? zése lesz a tava­zi idényben. A Homvéd SE „meinetre,nd­ re“ látszik , tehát a­ legkedvezőtlenn­eib­bnek. Tegyük­­ még azt is hozzá, hogy a Honvéd SE­­ nagyon nehéz rajt előtt áll. A második 5 mérkőzését az MTK-va­l, a harmad­ikat az Újpesttel, a negy­ediket a Csepel­lel, és az ötöd­iiket a Vasassal vívja. Tehát négy n­a­gy ellen­féllel játtzzi­k egymásután s­oroz Ö­teg­­vidéken, Deb­r­ecenben vívja az első mérkőzését. Ezen a­­téren nem sok­kal kedvezőbb az MTK sorsolása s­em. Az MTK első ellbeaitf­elei sorren­dben: Előre, Honvéd, Debrecen, Újpest, Csepel, V­­asas Elég hamarosan k­apcsolódiik a ramp­­ad’sorozatba a Cs­en­tel is. A csepeliek els­ő elem­felei: Dorog, MATEOSz, Előre, Honvéd, MTK, Újjpé­t, Vasas . . . Ugyan­akikor a Ferencváros­­az első he­tekben „rang­adómentes“. A Ferencváros csak a kilencedik mérkőzésével, április 23-án, a Vasas ellen kezdi el a rangadó­kat, de ekkor viszont ötöt vív egymás­­után: Vasas, Csepel, Újpest, MTK, Hon­véd SE. cm újság cm NB I-ben A Salgótarjáni Torna szerdán két­­kapus edzőmérkőzést­ játszott az NB II-as Kisterenye csapatával. A jeges, csúszós talajom. hson alakulhatott ki komoly játék Az első csapat 45 percet játszott, s Csuberda (3) és Salamon (4)­­ góljaival, 5:0 arányban győzött. A má­sodik csapat csak 30 percet játszott és 3:0-ra győzött a feistwrengei csapat el­len. Debreceni is játékra jele­n­tkezett In helyet is kapott a csapatban. Héthy kéz,piióta segyik­ bokája.1, vasárnap még nem játszik. Az ő játakara csak a az AU eserni mérkőzésen s­zámíta­n­ak. A vasár­napi mé­rkőzésen Para lesz Héthy he­lyettese. Dorogon pompás tavaszi­ időben játszotta a Dorogi Torna idei első komolyabb edzőm­érkőzését szerdán délután a Vi­cosa csapatával. A pályán sok szurkoló jelent­ meg s kíváncsian figyelték csapatuk első szereplését. A mérkőzés után mindenki elégedett volt az eredménnyel és a játékosok mozgásával. Móré edző a következőt mondotta: ..A Viscosa jó edzőtársnak bizonyult. Csapatunk különösen az első félidőben mozgott jól. Egy két helyen azért még van javítanivaló. Nagyon jól mozgott Pozsonyi és Varga a jobbszár­nyon.“ A csapat vasárnap ,Miskolcon játszik a MMM­TE csapatával. A Soroksárnak ezen a héten az Autó­javító NV csapatt­a volt az edzőtársa. Az edző­pályám a sáros­, nehéz telejen is jól játszott­­a Soroksár. A SHU—Palota- fe­dezet­ pár sok jó labdával dobta táma­dásba a csatársort, amely szép helycse­­rés tá­madásiokka­l közelíte­tte meg a ven­dége...ipár kapuját. A g­y­övés is ment a soroksári eset ároknak 7:1-­re győzött a Soroks­ár A Soroksárban a fedez-­­­tipár, V­ontvárd, B­orrbély és Sík­-vári, az Autó* ,javítóbam Mester, Kor­pás, Kirpimsziky és Bartarics tűnt kii. A MATEOSz-ban ,szé­pen m­ini'.­ a sé­rü­l­­tek áll­a­po­ta. Grossi’te k-rrja és térde va­sút',napra nyílv valószínüleg teljesen rend­bejön. Bagoly péntekem elhagyja a Sportszín­­-íit'rí'izmot. Szabó 11 és Borbély is­­a javulás útján vani. Gondot okoz azonban, ho­gy a Csepel ellen kiújult Ma­gyar térdsérülése. Bagoly­ vasárnap He­gyit fogja helyettesíteni. Hegyi a tarta­­k­p-csapat-Inam hétr­'l-hétre jó formá­­ban­ já­tszuik, s a Csepel ezen is 'gon biztatóan iillizgo­tt. „Hegyi szem­­élyében megfelelő játékost­­ talál­tanak Bagoly helyére mondta Henna-ami Imr­e edző. — Tartal­ék a, m­in­jd­en helyem jól használható Búza lesz.“ A Debreceni Lokomotív vezetősége el­é­­ged­e­tt a szolnoki já­t­é­kikkal, pontaik elle­nére, hogy a csapat kálfelsport m­ár Lo­­ko­mo­ti­vtól. „Az Sz. J­okom­ot'uv igen nagy akarással és igem keményen ját­szo­t — moindte l’n’m-tiis edző._ Xc •kiilük az volt a fommns, hogy r­enki meg -n-e sérüljön s a fiuk címeik n sz­em­- löH l-arl:ir»áival .lábzof-lunk.'“ Debrecenben szé­pen j-a-vt,il a pály'ia tolmja. Ha. vasár'-inapig csaladi'-kméiyű­en lesz az időjárás (tikikor a Szolnoki Lokomotiv ellem a saját, pályá­ján­­­ál szita­­ a D. Lokomotiv. Ha a D­ió­­szeg'-úti i'iáilya tál«,ja n­em javul meg­­'avsán­y'.'ipig, akkor a­ dob árny gyári eport­­tellípein került sor a Mis­zavágóra. Vasár­nap már Teinkd j­átékána is számít Palo­tás edző. A Csepel edzője,­­Jávor Pál, a MATEOS: JT elleni edzőmé­rk­özés után a követke­zőket mondta: ,,Kac­­r nimm jól moz­ijait, hogy a jobbszél­ső kérdése­­megol­dottnak tekinthető. A harmadik hátvéd kérdése még változatlanul bizo­n­ytaln. Ezúttal Kékesi játszott legjobban a je­löltek közül. Takács Sándor, a KözépdUmnántu I ASz kik" Időt ír a Hz,alu'ni]ymia nyak­úzó elő­­«.dánt -t.fii-irodát Várpalotán. A helyi ée­s k­örnyé­kbeli labdarúgók ás vezetők nagy számban Mentek meg. Az előadást hos­z­árt­ól ás és «Miénk vita­­követte. -25" 13.­.0 FEBRUÁR­­17, PÉNTEK „I lilás ling fipróbája lesz... Öt ily­en csapattal áll fel a Ferencvári az MTV ellen? A Ferencváros két kapus edzői mérkőz­é­séről csak Budai és K­ispe­tr hiányzó Kupét­er orvosi rendeletre pihent, Budai viszont alaposan megfázott a min­­heffv­csi kiránduláson. R­eméljü­k, hogy vasárnapig ren­d lejön. A sáros P:*-F­V- n­em­ a legjobban ment a játék a Ferenc­városnak. Főleg a közvetlen védi-­, gyengélkedett, s n­em bírta a sárd­agasztást. A szolnokiak viszont fal ta­l­án magukat a talajon és hosszú labdákkal játszottak. Lyka Antal edző így nyilatkozott a mérkőzés után, nem nyújtja, azt a le­pítményt, mint az edz­ően. Figyelembe kell venni a por­tope­rációul­, eseti Csanádi l-et is. — A tervem az — fezt­e be Lyka edzői , hogy az ősszel legtöbb szerepelt összeép­ítés indulunk neki, az új sá­­nek, amelynek nagyi próbája lesz vasáron. MTK elleni kupamark- A szigor teteje (Sportunkban egyre több legyes -!­let végrehajtását függesztik fel ... Egyesbíró: Kétévi eltiltás!!! . _ , , Egyik játékos (súgva): Barátom, vigyáznunk kell, hogy vala állítsanak ki minket, mert még szigorúbb büntetést kapunk..., _ T­enné szetesen akad még javí­tani idő­t a csapa­ton, itt­ elsősorban Szabóra gondolok. Ha végig me­gye­k az egyes csapat­­részeken, akkor megállapít­hatom, hogy Henni máris jó formában van, ugyanez élt Rudasra és Kispéterre is. A két fedezet helyén Köri és Déledny fog sze­mlélni, de gondolni kell Lakaira is, aki nagy igye­kezettel készül. Ha nehéz lesz vasárnap a talaj, akkor az ő játéka kerül­het előtérbe. A Div­ai— Kocsis szárny máris ki­tűnő, Deák teljesítménye viszont nem egyenletes. Mészáros kezd belelen­dülni. A balszélen Czibor csak ezen a­ héten kezdte el az edzéseket. Kár, hogy Tihanyi a­ mérkőzéseken rear isr A gisss r # pu­slk. K27S51?1 gati^SN; BKSEWBa wJf ellenfél vol. A magyar és a francia vivők ki Igen sokat írtak már a szaksajtó­ban arról, hogy miért fejlődik las­san vívósportunk utánpótlása. Sokan azt állítják, hogy azért lassú a fej­lődés, mert a víváshoz nagy rutin kell. Vannak, akik azt állítják, hogy a jó pengevezetést nehéz elsajátí­tani, s ismét mások azt állítják, hogy csak lehiggadt emberből lehet jó versenyvívó. A Dugó a legszakértőbb munka­társát küldte ki a magyar—francia mérkőzésre, hogy az ott látottak alapján szakszerű tanácsokkal szol­gáljon a fiatal utánpótlás részére. Munkatársunk öt pontban szö­gezte le, mi szükséges ahhoz, hogy valakiből válogatott vívó lehessen: 1. Gyorsaság. Minden pillanatnyi késedelem már komoly hátrányt jelenthet. Ha az összecsapás után egy gondolattal is későbben kapom le a sisakot a fejemről, mint az ellenfelem, akkor már úgyszólván behozhatatlan hátrányban vagyok. 2. Erő. Laikus az, aki ebben az esetben az izomszálak erejére gon­dol. A hangszálakról van szó. Egy 15 éves gyermek azért nem lehet jó vívó, mert­­ mutál a hangja. Töb­bet ér egy szép ,,ollá, óllá, ááó, titátá, hm, hihá“ kiáltás, mint há­rom szép és tiszta fej­vágás. 3. Kitartás. Ha a zsűri nem veszi be az első két-három kiabálást, nem szabad feladni a harcot. Ki még néhány erélyes „hali­biztos, hogy­­ nekünk ítélik Hiszen végeredményben , elnök is ember. Neki is a kártyája. 4. Jó szem. Ehhez páros távolságérzék. Már az ért: csapás után tisztában kell azzal, hány méterre kell frí teni­i a zsűritagot, hogy jön tőlünk. 5. Állóképesség. Ha tíz­­ nem sikerül begrimaszolni nek, hogy az a fej­vágás, a tam, az tulajdonképpen az oldalán ült, ne adjuk fel Nézzünk háromszor a levet solyogjunk egy kicsit lené, mindez nem segít, akkor sük meg a rendezőséget, éves korunk után már a jon ránk. Fiatal vívóink tehát ma ják, hogy mire lesz ! Egyesek szerint ugyan ka sak is kell a versenyzési tapasztalataink szerint e mind elavult külsőségek megfigyelni Sárdi Jánost. " sisakja és kardja, ni kiabálni. S ez a lényeg. Különben most készül oktatófilm. Nincsenek még részletek, csak egy biztos film lesz! A vívák Zsürielnek: További Nincs találat!

Next