Népsport, 1952. március (48. évfolyam, 44-65. szám)
1952-03-11 / 51. szám
" 21952 MÁRCIUS 11. KEDD Vidéki csapataink — a Dorogi Bányász kivételével — még mindig nincsenek jó formában Megjegyzések a labdarúgó NB I vasárnapi fordulójáról Az NB I harmadik fordulója után már csak a táblázat élén álló típ. Honvéd az egyetlen csapat, amely minden mérkőzését megnyerte. A pirosfehér együttesen kívül veretlen még a Dorogi Bányász, a Bp. Vasas és a Bp. Dózsa. A harmadik forduló nem hozott különösebb meglepetést, talán csak a típ. Honvéd és a Diósgyőri Vasas aratott a vártnál nagyobb arányú győzelmet. A Dorogi Bányász újabb biztos győzelmével bebizonyította, hogy nagyszerűen felkészült a bajnoki idényre. A Bp. Vasas is tartja jó formáját, határozott javulás mutatkozott a Bp. Kinizsi és a Bp. Dózsa játékán is. A Bp. Bástya csak a szünet után, akkor is csak időnként játszott úgy, mint legutóbb Szegeden. További javulásra van szüksége a Pécsi Lokomotívnak, a Szegedi Honvédnak és a Szombathelyi Lokomotívnak. Feltűnően gyenge eredményeket ért el eddig a Salgótarjáni Bányász és a Győri Vasas. A tarjániak mentségére az hozható fel, hogy a játékosok a formábahozó edzések során a tarjáni pálya rossz állapota miatt nem tudtak kellő pályaedzést tartani. A Győri Vasas kitűnő adottságokkal rendelkező játékosokból áll, de mégmindig nem tudott formába lendülni. Az említett két csapat edzőjére még sok temnvaló vér, hogy mielőbb kiküszöböljék a hiányosságokat, a fogyatékosságokat. Szembetűnő visszaesés mutatkozott a játékvezetés terén. Az első két fordulóban egy-egy kivételtől eltekintve igen jól működtek a játékvezetők, a harmadikban viszont csak Bebesi és Hajdú állta meg a helyét. Harangozó Sándor egészben véve nem vezette rosszul a típ. Dózsa—típ. Bástya ta- Idozozót, de a játék hevében néhány Szabálytalanságot elnézett. Annál több hiba csúszott Balla, Bokor, Fehér és Kamarás játékvezetésébe. Balla, Bokor és Fehér döntő hibát vétett. Tévedéseik erősen befolyásolták az eredmény kialakulását. A fegyelmezettség terén is komoly hibák voltak tapasztalhatók. Az első két fordulóban mindössze két játékost állítottakk ki, a harmadikban pedig négyet. Vasárnap a salgótarjáni Kiss, a szegedi Rábai, a pécsi Szőke, valamint Bihari (Bp. Postás) jutott a kiállítás sorsára. Ez azt bizonyítja, hogy a nevelés terén még bőven akad tennivaló. Henni és Puskás magára talált A Bp. Dózsa—Bp. Bástya mérkőzésén a bajnokcsapat csatárai — noha mezőnyben nem játszottak a szokott módon — sokat lőttek kapura. Ennek egyik oka talán az volt, azt hitték, hogy senni nincs a legjobb formájában. A Dózsakapus ugyanis az 1951-es bajnokság őszi mérkőzésein több „potyagólt“ kapott, s legutóbb a Postás egyenlítő gólját is háríthatta volna, ha formában van. A válogatott kapus azonban ezúttal csalódást okozott a piros-fehér csatároknak: kitűnően védett. Első jó védései után visszanyerte önbizalmát. Levetkőzte az utóbbi időben mutatkozó legnagyobb hibáját, s most nem ragadt a vonalhoz. A magas beadásokra bátran kijött a kapuból, kihasználta ruganyosságát ragadt a kezéhez a labda, s időnként bravúrosan védett. Csepelen különösen Puskásnak ment nagyszerűen a játék. A válogatott balösszekötő mélyen hátrament a labdákért, egymásután kapcsolta ki a csepeli védőket a játékból, s azután igyekezett társait gólhelyzetbe hozni. Mindezeken felül Puskás a 16-oson kívülről is bátran vállalkozott lövésre. Lövéseinek legtöbbje veszélyesen rúgott kapura. Úgy látszik, hogy Puskás is magára talált. Most már Henninek és Puskásnak arra kell ügyelnie, hogy további szorgalmas munkával és sportszerű életmóddal a jó formát állandósítsák, sőt fokozzák. A játékosok ismerjék a szabályokat A Diósgyőri Vasas—Salgótarjáni Bányász mérkőzésen Kakuszi tizenegyest rúgott. Nagyerejű fél magas lövése Oláhról kipattant. Kakuszi ismét rálőtte a labdát, amely most a kapufáról pattant a diósgyőri játékos elé. Harmadszor már nem hibízott, Kakuszi a hálóba vágta a labdát. Hajdú játékvezető — helyesen — gólt ítélt. Oláh és ,at salgótarjáni játékosok nagy része hevesen tiltakozott az ítélet ellen. Szerintük Kakuszi, amikor a kapufáról visszapattant labdába rúgott, kétszeri érintést követett el. A heves vitatkozás percekig tartott, mert a tarjáni játékosok nem akarták elismerni az ítélet helyességét. Ebből az tűnik ki, hogy a tarjáni játékosok egy része nincs tisztában a szabályokkal. Kakuszi valóban kétszer érintette a labdát, de csak azután, amikor az Oláhról kipattant. Ilyen esetben pedig már annyiszor érintheti a labdát a játékos, ahányszor akarja. Pihent cserejátékosokat a kispadra Az edzők,a szakvezetők annak idején nagy lelkesedéssel üdvözölték a szovjet mintára nálunk is bevezetett cserejátékos-rendszert. Hétről hétre látjuk, hogy milyen helyes a csere lehetősége főleg sérülés esetén. Vasárnap Villányi II, a Bp. Postás játékosa közvetlenül az első csapat mérkőzése előtt a tartalékcsapatban játszott. Csornai sérülése miatt azonban sor került Villányi játékára az első csapatban is. Villányi II gyengén, fáradtam mozgott, erősen meglátszott rajta, hogy előzőleg már a tartalékcsapatban játszott. Felmerül a kérdés: ha a B.I. Postás-vezetők komolyan számítottak Villányi II játékára, akkor szemfülesség, jó lövőkészség jellemzi, s vasárnap ezeket a, jó tulajdonságait két nagyszerű góllal bizonyította be. Különösen akkor játszott kiválóan, amikor Hegedűs beállt és jobbnál jobb labdákkal hozta helyzetbe a középcsatárt. Mindkét középcsatár igen komoly szerepet játszott a fordulatokban gazdag mérkőzésen. Egy szabálytalan szabadrúgás A Bp. Kinizsi—Bp. Postás mérkőzés IL félidejében a felezővonal táján szabadrúgáshoz jutott a Bp. Kinizsi. A szabadrúgás végrehajtásának módja szabálytalan volt. Az történt ugyanis, hogy Lakat, az élelmezésiek jobbszélsője a játékvezető sípjele után rögtön elvégezte a szabadrúgást. Nem törődött azzal, hogy a labda még gurult, tehát mozgásban volt. Lakat előreívelt labdája Mészárostól Korzóhoz került, aki megszerezte a Bp. Kinizsi győztes gólját. A gól előtt kétségtelenül szabálytalanság történt, amiben nemcsak Lakat, hanem elsősorban Balta játékvezető a hibás. „A labdarúgó játékvezetés iskolája“ című könyv 13. bekezdése világosan kimondja: ,,A szabadrúgáshoz letett labda nemi lehet mozgásban ...“ A közel álló sorfal A közeli szabadrúgások ellen a kaput eltakaró sorfal általában mimig közelebb áll a labdához kilenc méternél. Vasárnap a Bp. Dózsa—Bp. Bástya mérkőzésen egyszer a piros-fehérek, egyszer a lilák sorfala állt lényegesen közelebb a rúgás helyéhez a szabályosnál. A Bp. Bástya kapuja előtt Harangozó játékvezető egyszer ki is lépte a távolságot, így az eredetileg mintegy hét méterre levő sorfal — nyolc méterre helyezkedett el. A Bp. Dózsa kapuja előtt egyszer talán még hét méterre sem volt a sorfal a leállított labdától. Minél közelebb van a sorfal a rúgás helyétől, annál kevesebb ember alkothatja, annál jobban takarja a kaputerületet. Az ilyen sorfal ellenkezik a játékszabályszellemével, hiszen ez a vétkes csapatnak kedvez. Játékvezetőinknek mindent el kell követniök, hogy érvényt szerezzenek a szabálynak: ne álljon közelebb a sorfal a felett labdától a megengedett kilenc méternél! Ez azonban nemcsak a játékvezetők, hanem edzőink , és labdarúgóink ügye is. Ezen a téren is érvényesítsék labdarúgóink a szabályos, sportszerű játékra való törekvést: ne álljanak közelebb a labdához, mint amennyire a szabály megengedi! Az edzők pedig gondosan ügyeljenek arra, hogy az edzéseken a szabályos távolságot idegezzék be a játékosok. Így fejlődik a távolságbecslési képességük, ami lehetetlenné teszi a felállás terén a tévedéseket. A Bp. Dózsa—Bp. Bástya találkozón Virág a felezővonal tájáról ugratta ki a balösszekötőbe sodródott Deákot. A lila-fehérek középcsatára nagy lendülettel szaladt az előreívelt labdára, mellel maga elé tette, elhúzott Kovács II-től, s a már tehetetlen Gellér mellett a kapu bal sarkába vágta a labdát. Balról: Deák és Kovács II. miért játszatták előzőleg a tartalékosaikabam? Hiba volt az is, hogy Villányi II-nek nem volt megfelelő meze, más szerelésben jött be a pályára, s ezzel is zavarta a Bp. Postás játékát. Több gondot a cserejátékosokra! Két jó középcsatár A győri mérkőzésen kitűnően játszott mindkét középcsatár. Szilágyi I-et Csárdás egyszerűen nem tudta tartani. A hosszú középcsatár sokszor úgy száguldott a győri kapu felé, mintha Csárdás a pályán sem lett volna. Egy hiányossága azonban volt a játékának: a mérkőzésen leadott 8 komolyabb lövése közül 4 óriási erejű lövése a kapu fölé jutott. A győri csapat legjobbja is a középcsatár volt. Páksi robbanékonyszíg, Fölényeskedés Dorogon már 3:0-ra vezetett a hazai csapat, szünet, után azonban a szombathelyiek majdnem kiegyenlítettek. A mérkőzés után a szurkolók körében sok szó esett arról, hogy mi volt az oka a csapat második félidőbeli visszaesésének. Ez a vélemény alakult ki: a védelem két tagja, Dacsev és Buzánszky fölényeskedni kezdett, könnyelműen, elbizakodottan játszott, s ez majdnem megbosszúla magát. A két játékos fölényeskedésének nem örültek a dorogi vezetők, igen örültek viszont annak, hogy a mérkőzés játékvezetője, Bebesi megdicsérte a dorogiakat fegyelmezett, sportszerű magatartásukért. Ötmutató a 70Y0 11. számú szelvényéhez A párosítások után a csapatok egymás elleni legutóbb játszott mérkőzéseinek eredményét ismertetjük. Az évszám után következő első eredmény az elölálló, a második a hátulálló pályáján született. NB I. 1. Kispeden: Bp. Honvéd Dorogi Bányász. 1040/50, 2:0, 7:2; 1050: ő:z, 10:1 (Kispesten); 1051: 6:3, 3:0. Érdekes, hogy a dorogiak már valamennyi vezető csapattólpontot, vagy pontokat vettek el, csak a Bp. Honvédtől szenvedtek állandóan vereséget, sőt legtöbbször nagygólarányú vereséget. Most is a Bp. Honvéd győzelme várható. 2. Salgótarjánban: S. Bányász—Bp. Kinizsi. .1049/50, 2:2, 1:2; 1050 ősz: 3:1 (B.pesten); 1961: 3:0, 1:5. A hazai pálya előnye a tarjániiak, a jobb forma a Bp. Kinizsi mellett szól. 3. Szegeden: Sz. Honvéd—Győri Vasas. Vörl: 2:2, 0:1. 1, esetleg X. 4. Szombathelyen: St. Lokomotív— Diósgyőri Vasas. 1950 ősz: 0:0 (Szombathelyen). 1951: 3:1, 1:2. Szombathelyi győzelim váltható. 5. Újpesten: Bp. Bástya—Bp. Postás. A Bp. Bástya győzelme szinte bizonyosra vehető. 6. Újpesten: Bp. Dózsa Pécsi Lokomotív. A Bp. Dózsa az esélyesebb. NB II. Keleti csoport 7. Gyöngyösön: Gy. Építők—Ózdi Vasas. Az újonc, gyöngyösiek könnyen pontot szerezhetnek. Az ózdiak Miskolcon az M. Honvédtől 3:0 arányban vereséget szenvedtek. 8. Debrecenben: D. Lokomotív D. Honvéd. 1951: 3:2, 2:1. A helyi rangadó most is nyílt küzdelmet ígér. 3. Nyíregyházán: Ny. Építők—Miskolci Honvéd. Háromesélyes mérkőzés. A miskolciak nagyobb tudását kiegyenlíti a nyíregyháziak pályaelőnye. Közép csoport 1. A Hévízi-úton: Vörös Lobogó Textilfestő—Bp. Gyárépítők. 1919/50: 1:2, 0:3; 1950 ősz: 1:3 (Budafokon); 1953: 1:1, 1:2. A Bp. Gyárépítők valamivel esélyesebb, de a Textilfestő győzelme sem lenne meglepetés. 11. Az mói úton: Kinizsi Dohánygyár —Vasas Elektromos. 1951: 2:3, 2:1. Nyílt mérkőzés. Déli csoport 12. Cegléden: C. Lokomotív—Szolnoki Lokomotív. 1951: 9:0, 0:2. A döntetlen a legvalószínűbb. A póton érkezések közül a Szolnoki Szikra—Vasas Izzó mérkőzés nyílt, a Miskolci Lokomotív legyőzheti a kapótársául Vasast, a Vörös Lobogó Sortex alkalmasint két pontot szerez Veszprémben, a Bp. Előre már nehezebb mérkőzést vív Orosházán. A 10. HÉT HIVATALOS EREDMÉNYE Csak egy darab 12 találatos szelvény akadt. Ez, volt a tizenharmadik 12 tal Illatos szelvény 1952-ben. Más években ilyenkor már lényegesen nagyobb számban akadtak 12 találatos szelvények. ■Beérkezett 170.900 és fél drb. kéthasábos szelvénynek megfelelő fogadólap. közte ,TM% drb.- kollektív tzelvény van, s ez 44.966 és fél drb. két hasábos szelvénynek felel meg. A szelvények száma tehát tovább emelkedett. Felosztásra került 200.350 forint 75 fillér, az I. és II. csoportban egyenként 76.905 forint 22 fillér, a III. csoportban 100.540 forint 30 fillér. I. csoport: 11 találatos egy drb., nyereménye 76.905 forint. A nyertes szelvény: 225.900, Totózó Győr. II. csoport: 11 találatot 38 drb., nyeremény egyenként 10,15 forint. A nyertes szelvények száma: 090.255.000.345 910.945 911.890 014.994 017.483 192-984 130.647 189.074 142.688 148.194 159.295 162.293 166.802 167.171 170.562 178.766 180.136 180.523 167.879 293.392 206.586 211.258 918.266 219.253 234.862 283.961 243.919 246.514 234.779 258.943 966.581 263.715 289.505 279.249 629.331 655.251 756.775. III. csoport: 10 talilatos 108 drb., nyeremény egyenként 250 forint. Hójelentés Az elmúlt hideg napokban az ország több részében volt havazás. Hóvastag- Bagok: Parkasgyepü 59 cm, Galyatető 58 cm, Dobogókő, Mátraháza és Diósgyőr 40—10 cm, Jósvafő 20 cm, Lillafüred 13 cm, Bódvaszilas 10 cm. A Szabadsághegyen hófoltak, de az északi oldalakon még összefüggő, síelésre alkalmas hi lekérik. A FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A harmadik fordulóban általánosságban felfelé ívelt a játékosok formája. Különösen az örvendetes, hogy válogatott játékosaink közül jónéhány játszott átlagon felül, így aztán ezen a héten nem volt nehéz összeállítani a forduló válogatottjának két csapatát. Kántor, Margittal, Debreczeni, Harkusovszky, Túra, Kárpáti és mások igen jó teljesítménnyel sem tudtak egyik csapatba sem bekerülni. A „forduló válogatottja" a héten így fest: Henni (Bp. Dózsa) — Kovács II (Bp. Bástya), Kovács (Bp. Dózsa), Lantos (Bp. Bástya) — Preiner (Csepeli Vasas), Ijestl (Diósgyőri Vasas) — Pozsonyi (Dorogi Bányász), Varga (Dorogi Bányász), Szilágyi I (Bp. Vasas), Puskás (Bp. Honvéd), Sáros I (Bp. Vasas). Tartalékcsapat: Komáromi (Bp. Postás) — Ontbódi (Bp. Kinizsi), Villányi I (Bp. Postás), Balogh II (Bp. Dózsa) — Hozsik (Bp. Honvéd), Zakariás (Bp. Bástya) — Csordás (Bp. Vasas), Csorba (Diósgyőri Vasas), Pacs (Győri Vasas), Szusza (Bp. Dózsa), Czibor (Csepeli Vasas). BESZÉLŐ SZÁMOK Már csak a Bp. Honvéd áll pont veszteség nélkül az NB I-ben. Legnehezebbnek látszó ellenfeleivel a Bp. Honvéd csak a hajrában találkozik: a Bp. Vasassal a 10., a Bp. Dózsával a 12. és a Bp. Bástyával a 13. fordulóban. A Salgótarjáni Bányász játékosai még mindig nem rúgtak gólt. A tarjániak egyetlen gólját Buzánsky ..szerezte*, öngól volt. A góllövőlistán 3-3 góllal Kocsis, Lovász, Majercsik, Pális és Szilágyi I vezet. Ritkán fordul elő az, hogy egy csapatt egy mérkőzésen két lest hagy ki. történt, most a diósgyőriekkel: Török és Kakuszi rosszul rúgta a 2I-est. Kakuszi javított, mert a másodszor is visszapattant labdát végül sikerült gólba küldenie. 53.000, 58.000, 66.000 — így nőtt a nézőszám az NB I-ben fordulóról-fordulóra. Pillanatnyilag az egy mérkőzésre eső átlagos nézőszám 8400 fölött van. Tavaly csak 7700 fölött volt. Nincs már olyan csapat az NB I-ben, amely mindhárom mérkőzését, az első perctől az utolsóig ugyanabban az összeállításban játszotta. A SzOT három, a Dózsa két első helyet szerzett az országos asztalitenisz-bajnokságban Igen nagy érdeklődés mellett, csaknem zsúfolt nézőtér előtt került sor vasárnap a csepeli sportcsarnokban Magyarország 1952. évi egyéni asztalitenisz-bajnokságának döntő küzdelmeire. A vegyespáros bajnokságot már délelőtt befejezték, este a férfi és női egyes négyes döntőjét, valamint a férfi és női páros döntőit játszatták le. A döntő mérkőzéseit végignézték a Maróczy Géza-emlékverseny részvevői közül Kérész, Geller, Petroszjan és Tolus, valamint a szovjet válogatott tornászcsapat tagjai is. Először a NŐT PÁROS döntőjét játszották le. Gervainé, Király—Kóczián II Almási 3:1 (13: 19, 20:22, 21:9). A fiatal Kóczián II, Almási-pár a többszörös bajnokpárral szemben is megállta helyét. A második játszmában 17:14-re vezettek Almásiék, de a játszma végét elkapkodták. Ha lehiggadnak, akkor a jövőben még nagyobb ellenállást is tanúsíthatnak a bajnok kettőssel szemben. Bajnok: Gervainé Farkas Gizi, Király Baba (SzOT), 2. Kóczián II, Almási (SzOT), 3. Marosvölgyi, Koltainé (SzOT) és Sági, Rozgonyiné (SzOT). A FÉRFI PÁROS döntőjének eredménye: Kóczián, Halász—Sidó, Gyetvai 3:1 (15,21, 19, 17, 13). Az első játszmát végig támadta a Sidó, Gyetvai kettős a teljesen védekezésre beálló Dózsa-pár ellen. A második játszmától kezdve megváltozott a játék képe. Kócziánék sokkal többet támadtak s igen jól verték keresztül Sidóékat. A negyedik játszmában idegesen, kapkodva ütött a Honvéd-kettőé. Bajnok: Kóczián József, Halász János (Dózsa), 2. Sidó, Gyetvai (Honvéd), 3. Sebők, Balázs (Dózsa) és Semsei, Varényi (SzOT). A FÉRFI EGYES döntőjében igen jól szerepelt s a nagyszerűen védő Sebők. Sidó és Gyetvai legyőzéséivel a második helyre került, Kóczián biztosan, két játszmában fölényesen győzött Sidó ellen. Eredmények: Kóczián—Sebők 3:0 (16, 32, 8), Sidó— Gyetvai 3:0 (11l, 20, 11), Kócaián—Gyetvai 3:0 (17, 7, 18), Sebők—Sidó 3:2 (1712, 18, 15,211, 13, 13), Sebők—Gyetvai 3:1 (15,23, 18, 11, 19), Kóczián—Sidó 3:1 (15, 4, 21,23, 17). Sidó a harmadik játszmában 17:10-re vezetett, Kóczián behozta, sőt már neki volt 20:16-a. Ebben a játszmában felül tudott kerekedni Sidó, de a negyedikben ismét a jó formilban lévő Kóczián bizonyult jobbnak. Bajnok: Kóczián József (Dózsa), 2. Sebők (Dózsa), 3. Sidó (Honvéd), 4. Gyetvai (Honvéd). A NŐI EGYES négyes döntőjének eredményei: Gervainé—Király 3:0 (15, 17, 14), Kerekesné—Jávorné 8:2 (14,21, 14, 13,21, 17, 1), Gervainé—Jávorné 3:2 (12, 13, 11,21, 16,23, 17), K Kerekesné—Király 3:2 (18,21, 9, 18,21, 13, 23). Királynak a döntő játszmában 26:17-je volt. Gervainé—Kerekesné 3:0 (13, 9, 13), Király—Jávorné 3:0 (12, 12, 17). Gervainé a szokottnál gyengébb formában játszott, de így is minden mérkőzésen biztosan győzött. Kerekesné második helye meglepetés. Győzelmeit nyugodt halogatásának, jobb idegeinek köszönheti. Jávorné és Király sokszor bizonytalankodott. Bajnok: Gervainé Farkas Giti (SzOT), 2. Kerekesné (SzOT), 3. Király (SzOT), 4. Jávorné (SzOT). Az öt bajnoki számban résztvevő sportegyesületek (SzOT, Honvéd, Dózsa, Haladás, Bástya, MT&B) pontversenyében az 5—3—2—1-es pontozás alapján a következő sorrend alakult ki: 1. SzOT 32 pont, 2. Dózsa II, 3. Honvéd I. A Bányász SE versenyzői szerepeltek a legjobban a SzOT ökölvívóbajnokságán A Sportcsarnokban zsúfolt nézőtér előtt bonyolították le a SzOT 1952. évi egyéni ökölvívóbajnokságának a döntőit. Legeredményesebben a Bányász SE versenyzői szerepeltek: három első, négy második és két harmadik helyet szereztek. A döntőben két súlyos bírói tévedés történt: nagyváltósúlyban Rumami jobb volt, mint a bajnokságot nyert Hollós, a középsúlyban pedig Csiba érdemelt volna győzelmet Pápai ellen. Légsúly: Hajmásival szemben Némethet fejelésért és fogásért leléptetik. Bajnok: Hajmási (Építők), 2. Németh (Vasas), 3. Siroki (Kinizsi). Harmatsúly: Herényi pontozással győz Varga ellen. A tapasztaltabb és keményebb Kerényi győzelme megérdemelt. Bajnok: Kerényi (Bányász), 2. Varga (Vasas), 3. Nagy (Kinizsi). Pehelysúly: Fejes szép küzdelemben pontozással győz Pető ellen. Fejes jobb erőnlétének köszönheti a győzelmét. Bajnok: Fejes (Vörös Lobogó)9 . Pető (Vasas), 3. Sipek (Vasas). Könnyűsúly: Vajda pontozással győz Dudás ellen. Az első menetben igen sok az ütés-váltás. A második és harmadik menetben Vajda fokozatosan erősít és biztosan győz. Bajnok: Vajda (Lokomotiv), 2. Dudás (Bányász), 3. Pólyák (Kinizsi). Kisváltósúly: Molnár ellen Bálit leléptetik, Báli sokat fog és fejel. Bajnok: Molnár (Szikra), 2. Báli (Vasas), 3. Molnár 11 (Bányász). Váltósúly: Salamon kiütéssel győz Szekszárdi ellen. Salamon tervszerűen felépített támadásait Szekszárdi nem tudja hárítani, s a második menetben Salamon testre ütött jobbhorgától kiszámolják. Bajnok: Salamon (Bányász), 2. Szekszárdi (Bányász), 3. Torma III (Vasas). Nagy váltósúly: Hollós győz Humann ellen. Kemény küzdelem. A jobb erőben lévő Stumann többet támadott és kemnyebben ütött, mint ellenfele. Az eredmény súlyos bírói tévedés! Bajnok: Hollós (Kinizsi), 2. Rumann (Vörös Lobogó), 3. Németh Z. (Bányász). Középsúly: Pápai pontozással győz Ősibb, ellen. Pápai egyenesekkel és felütésekkel kísérletezik, amit azonban Csiba állandóan keresztül ver. Szerintünk Csiba győzött. Bajnok: Pápai (Bányász), 2. Csiba (Vasas), 3. Csontos (Kinizsi). Fó Inehézsidy: Szilvási pontozással győz a Tóth ellen. Szilvási a kezdeményező, s támadásait legtöbbször sikerrel is fejezi be. Bajnok: Szilvási (Vasas), 2. Tóth (Bányász), 3. Tantos (Lokomotív). Nehézsúly: Homoly a kiütéssel győz Kiss ellen. Homolya kivárja a kellő pillanatot és egy gyomorra irányított gyors és kemény jobbhoroggal kiüti ellenfelét. Bajnok: Homolya (Kinizsi), 2. Kiss (Bányász), 3. Csillag (Vasas). A bajnokság első három helyezettének Horváth József, a SzOT testnevelési és sportosztályának a munkatársa adta át a szép és értékes tiszteletdíjakat. Jól sikerültek vasárnap a mátraházi síversenyek Nagyszerű versenyeket vívtak síelőink vasárnap Mátraházán. Kevés olyan versenyző akadt, aki a nap négy versenyein' legalább kettőn ne indult volna el, sőt többen három számban is rajthoz álltak. Valamennyi verseny közül a míslesikisversenynek kedveztek a legjobban a hóviszonyok, s ezért két futamban rendezték meg a versenyt. Kedvező havon futhattak a sífutók is, mert dél felé, amire már erősen tapadt a lui felszíne, befejezték a versenyt. Az ugrók puha havon kezdtek, eleinte lassú volt a sánc lejtője, de később ■— különösen a Keltex ugróversenyére — már felgyorsult a letaposott lejtő. Mező Bertalan 59 méterrel kezdte, később nekilendült és 51.5 métert ugrott, de nem „állta“ az ugrást és talajérés után csak nagy üggyel-bajjal tudta elvesztett egyensúlyát visszanyerni. Ugrását bukottnak minősítették. Hemrik biztosan ugrott, s nagyszerű ugrásaival visszavágott Mezőnek. . A Bp. Bástya ugróversenye (25 ind.): 1. Hemrik (Bp. Honvéd) *22.8 Pont (49.3 m, 44.5 m), 2. Kész (Bp. Előre) 219.4 (41.5, 41.5), 3. Mező (Bp. Honvéd) 211.3 (39, 45.3), 4. Gyuris Tamás (lp. Honvéd) 292.5 (49.5, 42), 5. Szatmári (VL Keflex) 198 (37.5, 39.5) 6. Boranik (Bp., Bástya) 193.3 (57.5, 3’I.S). Csapatban: 1. Bp. Honvéd (Heminik, Mező, Gyuris, Kozma, Mohácsi) 934.6, 2. Bp. Előre (Kész, Piroska, Simó, Jakabik, Bódé) 920.5, 3. Bp. Bástya (Beranik, Mazány, Csiszár. ’(Kegler, Harangvölgyi) 909.1. A Bp. Bástya UBTC csapatán a fáradtság jelei mutatkoztak. Pásztornak a Bp. Bástya legjobbjának a második ugrása megkezdésekor leesett a léce, emiatt csal az első ugrásáért járó pontszámot kapta meg. A csapatgyőzelemtől így elesett az együttes. Ifjúsági ugróverseny (10 Ind.): 7. Kozma Ottó (MÁVAG) 212.7 (36.,),^ 49, 2—3. holtversenyben Völgyesi (MÁVAG) és Bókay (Bp. Honvéd) 180.8, 4. Gráf (BP. Előre) 112.2, 5. Litkey (Bp. Honvéd) 167.1, 6. Csávás (Bp. Előre) 164.8. ■Ezután került sor a Keltex ,,Vörös Csillag"‘vándordíjas ugró emlékversenyére. A vándordíjat az az együttes nyeri el véglegesen, amelyik az ötéves terv időszaka alatt a legtöbb esetben védi. Holtverseny esetén a jobb pontszám dönti el a vándordíj sorsát. A kiírás értelmében egyforma értékkel mérik a felnőtt és az ifjúsági ugrók teljesítményét. 1. Heminik (Bp. Honvéd) 226.8 (44, 45.5), 2. Pásztor (Bp Bástya) 231.9 (45, 46), 3. Mező (Bp. Honvéd) 210.5 (48.5. 51.5 bukott), 4. Piroska (Bp. Előre) 200.9 (40.3, 43), 5. Kész (Bp. Előre) 197.5 (18.5. 46.5 b.), 6. Simó (Bp. Előre) 196.3 (39. 4.o). Csapatban: 1. Bp. Honvéd (Hemrik, Mező, Gymris, Kozma, Litkey) 962.5, 2. Bp. Bástya (Pásztor, Csiszár, Zietzler, Beranik, Mazány) 957.6, 3. Bp. Hőre (Piroska, Kész, Simó, Jaskubik, Bodó) 952.6 4. VL Keltex (Komlós, Fűrész, Rieth, Agárdi, Nagy) 760.1. Ifjúságiak (10 induló): 1. Kozma Ottó (MAVAG) 215.2 (38.5, 40.5), 2. Litkey (Bp. Honvéd) 109.3 (28.5, 34.5). 3 Völgyesi ((MAVAG) 184.9, 4. Bókay (Bp. Honvéd) 173.8, 5. Nagy L. (MAVAG) Vfz.1, 3. Brauter (MAVAG) 161.2. Csapatban: 1. MAVAG (Kozma, Völgyesi, Nagy) 506.5. Az ifjúsági ugrók első ízben ugrottak a mátraházi nagysáncról. A Bp. Fáklya műlesiklóversenyét 2 futamban, 33 kapu között futották a 300 méter hosszú és közel 150 m szint, különbségű nagyszerű hóval borított műlesiklópályán. Eredmények: Férfi felnőtt (57 ind.): 1. Máthé Lajos (Bp. Bástya) 1:20 (38.8, 42.2), 2. Kővári (Bp. Előre) 1:20.2 (39.4, 40.8), 3—4. holtversenyben Libik és Szász dr. (Bp. Előre) 1:20.6 (40.6, 40. illetve 39.8, 40.8), 5. Zimmeranann (Bp. Előre) 1:24.2 ( 41, 40.2), 6. Míray-Horváthi (Bp. Dózsa) 1:23.2 (42.8, 40.4). Férfi Ifjúsági (18 ind.): 1. Matti( (Bp. Előre) 1:32.2 (44.2, 48), 2. Sághi (Kaltex) 1:43 (49.4, 53.6), 3. Pásztélyi (Keitex) 1:48.2 (53.4, 54.8), 4. Kozma (MÁVAG) 1:49 (56.6, 52.4), 5. Cebbardt (Bp. Előre) 1:53.4 (55.9, 57.6), 6. Litkey (Bp. Honvéd) 1:59.4 (59.6, 59.5) Női felnőtt (14 ind.): 1. Kőváriné Szendrődi Ildikó (Bp. Előre) 1A'1g (45.4, 454), 2. Doleseh Ivánna (Bp. Honvéd) 1:47.2 (55.4, 51.8), 3. Bókas Zsuzsa te. k.) 1:46.5 (.'2.9 556), 4. Dávid Piroska te. k.) 2:26.4, 5. Iszer Marianna (MÁVAG) 2:34.9, 6 Mohácsi Józsefné (Bp. Előre) 2:28.2. Női ifjúsági (5 Ind.): 1. Jausz Ildikó (Bp. Előre) 3:32.6 (1:54:28.6). A többi részvevő feladta a versenyt. A Bp. Fáklya futóversenyének végeredménye: Férfi felnőtt (12 km): 1. Béták (Bp. Dózsa) 51:54, 2. Kábel (Bp. Dózsa) 55:35, 3. Fonó (Bp. Honvéd) 55:15. Női felnőtt (6 km): 1. Kállai Irén (TE Haladás) 34:37, 2. Kállai Elvira (TE Haladás) 34:58, 3. Döbrösy (TF Haladás) 36:06. A csapatversenyt a férfi és a női futószámok összesített eredményei alapján értékelték. 1. Bp Dózsa 4:15:41, 2. TF Haladás 5:02:13, 3. Bp. Fáklya 5:15:41. TŰZKERESZTSÉG Új magyar film. Szereplők: Bihari József Kossuth-díjas, Kiss Manyi, Makláry Zoltán érdemes művész, Deák Sándor, Pápai Klári, Gőzön Gyula érdemes művész és még sokan mások. SZIKRA (prol.), MÁJUS 1 (prol.), TÁTRA P.erzsébet (prol.).