Népsport, 1952. március (48. évfolyam, 44-65. szám)
1952-03-13 / 52. szám
A kapus támadása A Bp. Dózsa—Bp. Bástya mérkőzésen készült képünkön Menni feugrik egy előreadásra, de nem tudja megfogni a labdát, mert Kárász löki őt. Szabályosan történt-e a kapus megtámadása? Nem, mert bár mindketten a levegőben — tehát azonos helyzetben voltak —, Kárász az.oldalává, sőt félig a hátával löki Kenni mellét. A játékvezető le is fújta a szabálytalanság©. (Ha az eset az ötösön belül lett volna, akkor az is tetézte volna a szabálytalanságot, hogy a kapust akkor támadták amikor még nem volt nála a labda. Az ötösön belül ugyanis csak abban az esetben szabad szabályosan is támadni a kapust, ha nála van a labda.) Balról: Hidegkúti (8), Kenni, Kárász (11), Kovács (3), Halasi (2), Kiss 11 (5). Jlmdek a sztk enfóbigJu.z „Vállaljuk a felszerelések karbantartását" A Bp. Bástya SE atlétikai szakosztályának legutóbb megtartott taggyűlésén Simon István, az 1051. évi országos marathoni futóbajnok részéről a következő felszólalás hangzott el: ,,Valamennyientanúi vagyunk annak, hogy a dűkéért folyó harcban milyen nagy eredményeket érnek el hazánkban és a többi népi demokráciában. Tudjuk, hogy ebben a harcban a Magyar " Dolgozók "Pártja mutatja az irányt, és iránymutatása mindig nagy segítséget jelent a magyar dolgozóknak. A Bp. Bgistya atlétikai szakosztályának minden tagja a maga területén megfelelően kiveszi a részét a békéért folyó harcban. Tudjuk, hogy pártunk és kormányzatunk az utóbbi időben az anyagtakarékosságra helyezte a súlyt. Naponta olvassuk különböző iparágakban, a gyárakban és vállalatoknál elért, jó eredményeket és szeretnénk ehhez mi is a sport területén hozzájárulni. Ezért javasolom, hogy az iparban bevezetett „Egyéni takarékossági számla’‘-mozgalom mintájára vezessük be szakosztályunkban a „sportfelszerelések egyéni szocialista gondozását, és ennek keretében rendszeresen vállaljuk a részünkre kiadott felszerelések egyéni ápolását és — a futócipő kivételével — egyéni javítását és karbantartását egészen az év végéig. A minden tagról készítendő nyilvántartáson pontosan vezetná a szakosztály, hogy ki és mikor milyen felszerelést kapott és azt az év végén milyen állapotban adta vissza. Ezzel a mozgalmunkkal elérnénk azt, hogy a Bp. Bástya SE vezetőségének kevesebbet kellene felszerelésre költenie, illetőleg ugyanolyan költséggel jóval több sportolót tudna felszereléssel ellátni, amivel a magyar sport fejlődését segítenénk elő. Felhívok valamennyi magyar sportolót, hogy csatlakozzon a mozgalomhoz és segítse elő, hogy az ilyen módon elért megtakarítással még több sportolót lehessen ellátni felezőre lessék.‘ Az atlétikai szakosztály tagjai Simon István javaslatát lelkesen elfogadták és felterjesztették a BástyaSE budapesti vezetőségéhez. A vezetőség a javaslatot elfogadta és a mozgalmat a Bástya SE összes szakosztályai megindították. Szilágyi Sándor, a Bp. Bástya atlétikai szakosztályának vezetője. Egy tanulságos kosárlabdarangadó Az év első férfi kosárlabdarangadója váratlan eredménnyel végződött. A Vasas MÁV RB 25 ponttal győzte le a Honvéd csapatát, pedig a kosárlabdasport híveinek nagy része inkább a Honvéd győzelmét várta. Erre az adott alapot, hogy legutóbb mind a budapesti, mind az országos bajnoki találkozójukon a Honvéd győzött és azóta a válogatott Bogár II-vel erősödött is a csapat. Természetesen akadtak olyanok is, akik a Vasas MÁVAG győzelmét várták s ezek főleg Zsíros kitűnő formáját vették alapul. Olyan kösdilabda -szakvezető, vagy szurkoló azonban egy sem akadt, aki ilyen nagy különbségű eredményt várt volna két élcsapatunk találkozójától. A mérkőzés úgy indult, hogy nagyszerű és színvonalas küzdelemnek lesz tanúja a közel 2000 főnyi közönség. Az első 10 perc után azonban a küzdelem színvonala jóval alaka maradt a várakozásnak. Rengeteg rossz labdaleadás, pontatlan kosárradobás és szabálytalanság váltogatta egymást mindkét csapat részéről. A Honvéd a gyors lerohanásokat erőszakolta, játékosai azonban nem értették meg egymást és így nagyon sok olyan helyzet maradt kihasználatlanul, amelyből több csetjátékkal kosár születhetett volna. A MÁVAG játékából is hiányzott a csapatmunka, de a Zsíros,*hoz került labdák rendszerint kosarat eredményeztek. A nagy győzelmet főleg Zsíros kitűnő egyéni teljesítményének köszönhetik a gépgyáriak. A Honvéd edzője két komoly taktikai hibát vétett. Az egyik az volt, hogy a hetek óta remek formában lévő Zsírosra mindjárt a játék elején nem Bogárt állította védőnek. A másik, hogy a teljesen formán kívül játszó Simont végig játszatta az I. félidőben, jóllehet, szemmel láthatóan kerékkötője vol a csapatnak. A II. félidőben már Bogár vol a középjátékos, ő vigyázott Zsírosra. Ekkor csaknem felzárkózott a Honvéd, de a MÁVAG néhány sikeres dobással már elhúzott, s ez teljesen elkedvetlenítette a Honvéd-játékosokat. Igen helytelenül, sportszerűtlenül, szinte egészen leálltak a mérkőzés végére. A Honvéd kétségtelenül megérezte a sérült Czinkán hiányát, bár a védekezésben Rémay jó helyettesének bizonyult, de a kosarakkal adós maradt Csak Bogár és Greminger nyújtotta azt a teljesítményt, amit vártak tőlük, míg a MÁVAG-ból Zsíroson kívül jó egyéni teljesítményt nyújtott Mezőfi — főleg bátor kosárra törései révén —, Nagy és Vadászi dr. is. A mérkőzés képére jellemző még, hogy a válogatott Papp egy kosarat sem szerzett csapatának és már az 1. félidőben a kipontozás sorsára jutott. Ugyancsak négy személyit vétett Havel, Vadászi dr. és Zsíros, illetve a Honvédből Bogár, Borbély és Bánhegyi, így őket islelpontozták. A MÁVAG játékosai az utolsó percig nagy lelkesedéssel küzdöttek, így teljes mértékben rászolgáltak a győzelemre. Nagy előnyt jelentett a MÁVAG részére, hogy a kipontozott kezdő játékosai helyére beállt cserejátékosai sokkal ütősképesebbeknek bizonyultak mint a Honvéd cserejátékosai. A mérkőzésen 149 kosár esett, ami ugyancsak ritkán történik meg a rangadójellegű találkozókon. Az elmaradt ötletes és korszerű összjátékért a sok kosár kárpótolta a közönséget. Voltak a mérkőzésnek olyan jelenetei is, amelyek egyáltalán nem egyeztethetők össze a bajnokság indulásakor tett sportszerűségi fogadalommal. A MÁVAG már szinte behozhatatlan előnnyel vezetett, amikor Zsíros szabálytalanul szerelve, a negyedik személyi hibáját vétette. Ahelyett, hogy sportszerűen lement volna a pályáról, magyarázkodni kezdett és csak hosszas huzavona után hagyta el a játékteret. A másik sportszerűtlenséget Vadászi dr. követte el, aki kipontozásakor elhagyta ugyan a játékteret, de úgy jelezte ezt, hogy a háttal álló játékvezető feje fölé tette a kezét és ezzel nevetséges helyzetbe hozta a játékvezetőt. Vadászi dr., aki sokszoros válogatott játékos és mint játékvezető is működik, sportszerűségből igen rosszul vizsgázott. Hogyan akarja a MÁVAG a közönségét nevelni, ha a válogatott játékosai is rossz példánál járnak elöl. Mindezt összevetve, megállapíthatjuk, hogy a rangadó több szempontból is igen tanulságos volt. Remélhetőleg az érdekeltek felhasználják ezeket a tapasztalatokat és sürgősen hozzálátnak a hiányosságok kiküszöböléséhez, s a soron következő találkozókra való alaposabb felkészüléshez. 4 1952 MÁRCIUS 13. CSÜTÖRTÖK NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelés és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Szerkesztőség: Bp. VIII., Tolnai Lajosutca 4. (Postai címe: Bp., 8., postafiók 10.) Távbeszélő: 338—060 318—567 338 — 568 Kiadóhivatal: Bp., VII., Rákóczi út 50. T. Távbeszélő: 220—064, 220—416 Előfizetési díj: egy hóra 14 forint. Csekkszámla: 936.559. Előfizetés és reklamáció: Posta Központi Hirlapiroda CV. Bp., V., József nádortér 1. Távbeszélő: ISO—850. Megjelenik hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. inmi ........— .......— — Szikra Lapnyomda, József körút 5. A Furmen—Sípos kettős uralta az 1951 -es kerékpáros párosversenyidényt Akár a kétüléses futamban, a párosversenyben is döntő jelentőségű, hogy az együttesek összeszokjanak, tehát ne bontsák meg őket az idény során. Azok a párok, amelyek ehhez az elvhez igazodtak, többé kevésbbé szépsikereket értek el. A Furmen—Sípos kettős állóképességével, keménységével, a kezdeményezések ötletességében és a részhajrák során kifejtett gyorsaságával döntő fölényt vívott ki magának. Nagyfölényük miatt sok esetben nem is küzdöttek teljes erőbevetéssel, aminek aztán az lett a következménye, hogy az 1901-es idényben egyetlen országos páros csúcs sem dőlt meg. Legkeményebb ellenfelüknek a Tóbiás—Máté kettős bizonyult. A munkastatisztika 1951-ben: 1. Furmen (Bp. Honvéd) Sípos (Bp. Dózsa) 56 p., 2. Tóbiás—Máté (Szabad Nép) 36 p., 3. Pásztor-Schillerwein (Bp. Honvéd) 24 p., 4. Bascsák (Bp. Vörös Meteor)—Faludi (Előre) 13 p. 5. Látó (Damma)—Sípos (Debreceni Honvéd) 8 p., 6. Schillerwein—Bascsák 6 p., 7. Goda—Huszarek (Bp. Honvéd) 6 p., 8. Látó—Huszarek 6 p. 9. Schillerwein—Látó 6 p., 10. Kánya—Goda (Bp. Honvéd) 5 p. Egyénileg: 1. Furmen és Sípos 28 p., 3. Tóbiás, Máté és Schillerwein 18 p., 6. Pásztor 12 p., 7. Látó 19 p. 8. Bascsák 9.5 p., 9. Faludi 7.3 p., 19. Goda 7 p. Magyarország párosversenybajnokságát 1951-ben a Sípos-Furmen kettős nyerte. HÍREK, EREDMÉNYEK Nyíregyházán amegyei tanács nagytermében március 15-én, szombaton délután ünnepélyesen adják át az OTSB vándor zászlaját a szabolcs -szatmármegyei TSB nek abból az alkalomból, hogy az 1951. évi sportfejlesztési terv teljesítésében Szabolcs-Szatmár megye végzett az első helyen. • Az ünnepség előtt megyei aktíva-értekezlet lesz, amelyen a megye valamennyi sportköre képviselteti magát. TOLNAMEGYEI HÍREK A tolna megyei labdarúgóbajnokság 15-ös létszámmal indult meg február 21-én. Az OTSB utasítására a megyei TSB a létszámot 14-re csökkentette és a március 9-i, harmadik fordulót már 14 csapat játszotta. A 16-os mezőnyből a Bécsi SK és a Szekszárdi Vörös Meteor csapata esett ki. A megye 1952. évi úttörő ökölvívóbajnokságát március 15-én és 18-án rendezik meg Bátaszéken. A bajnokságon a bátaszékieken kívül a Bonyhádi Vasas, a Decsi SK, a Dombóvári Lokomotív és a Szekszárdi Dózsa úttörő öklözői vesznek részt. A Sárszentlőrinc-fácegresi állami gazdaság labdarúgócsapatot alakított. Az együttes első mérkőzését vasárnap játszotta a Szekszárdi Építők vegyes csapata ellen Szekszárdon. A mérkőzés 4:1 arányban döntetlenül végződött. A megye 1952. évi motoros túrabajnokságát március 16-án rendezik meg, mintegy 300 km-es útvonalon. A versenyre a Dunaföhrvári Petőfi 10, a Szekszárdi Zalka Máté 8, a Szekszárdi Építők 3, a Szekszárdi Dózsa pedig 10 versenyzőt nevezett. Az esetleges holtverseny eldöntésére a Dunaszentgyörgy- - Tolna közötti szakaszra gyorsasági versenyt iktattak be. A szekszárdi fiú általános iskola tornatermében március 16-án rendezik meg Tolna megye középfokú tornászbajnokságát. ASZTALITENISZ A Kecskeméti Kinizsi Platter március 13-én és leén országos jellegű asztalitenisz-versenyt rendez. A versenyre a nevezési zárlatig 67 csapat nevezése érkezett be. Nagykanizsa 1932. évi asztaliteniszbajnokságának küzdelmein mintegy 150 versenyző indult. Férfi egyes: 1. Polai (N. Lokomotív), 2. Kőrös (N. Bányász). Férfi páros: 3. Beák—Kőrös (N. Bányász), 2. Bácsi—Piichita (N. Bányász). Vegyes páros: 1. Szakonyi—Falcioné (N. Vörös Meteor), 2. Lengyel—Matyók (N. Vörös Meteor). Ifj. egyes: 1. Bobó (N. Lokomotív), 2. Nádasi (N. Lokomotív). Ifj. páros: 1. Bobó—Nádas (N. Lokomotív). 2 Arató—Kelemen (N. Lokomotív). Női egyes: 1. Falcione (N. Vörös Meteor). 2. Matyók (N. Vörös Meteor). Női páros: 1. Falcione—Matyók (N. Vörös Meteor) 2. Merk—Fillér (N. Vörös Meteor). Úttörő egyéni: 1. Kovács (Zrinyi iskola). ATLÉTIKA Szegeden vasárnap délelőtt a rókusi vásártéren tehetségkutató mezei versenyt rendeznek. BIRKÓZÁS Diósgyőrött rendelték Borsod megye kötöttfogású birkózóbajnokságát. Az egyes súlycsoportok győztesei. Ifjúságiak: Főkefe (M. Lokomotív), Lili (Ds. Vasas), Ádám (M. Építők), Tóth (Di. Vasas), Balogh (Di. Vasas), Boltok (Bi. Vasas), Budín (Bi. Vasas), a nehézsúlyban nem volt induló. Felnőttek: Veréb (Bi. Vasas), Viczek (M. Honvéd), Dalnoki (Bi. Vasas), Papp (Di. Vasas), Kiás (Bi. Vasas), Tóth (Di. Vasas), Fü- *gedi (M. lokomotív). A légsúlyban nem volt indulód CÉLLÖVÉSZET Püspökladányban falusi sportolók rógi szere járási kispuskaversenyt rendeztek 70 részvevővel. Egyénileg: 1. Mattiéa (Biharnagybajom), 2. Váradi (Nádudvar), 3. Laposi (Biharnagybajom). Csapatban: 1. Biharnagyba,rom, 2. Nádudvar, 3. * Hosszúháti álhimi gazdaság. A meghívó- e sós gránátdobó verseny győztese Varsa-nyi (Nádudvar) lett, 60 méteres ered-ménnyel. A KOSÁRLABDA Tolna megyében igen nagy népszerű-íségnek örvend a kosárlabdasport. Már az 1951. évi megyei bajnokságban is 6 férfi és 5 női csapat vett részt, ebben az évben azonban 9 férfi és 7 női csapat nevezett a március 2£8-án kezdődő , megyei bajnokságra. A férfi csoportban a négy szekszárdi csapat mellett el indul a Bonyhádi Vasas, va Bonyhádi , MTSE, a Bátaszéki Lokomotív, a Bem- Kővári Lokomotív és a Paksi állami gazdaság csapata is, a női csoportban pedig a 3 szekszárdi együttes mellett ; csapatot indít a bajnokságban a Tolnai Vörös Lobogó, a Dombóvári Lokomotív, a Bátaszéki Lokomotív és a Paksi állami gazdaság. Nyíregyházán öt csapat részvételével kosárlabda villámtornát rendeztek. A tornát a debreceni Csokonai gimnázium csapata nyerte,2. Debreceni református gimnázium, 3. Nyíregyházi Dózsa, 4 Nagykállói Kinizsi, 5. Nyíregyházi Kinizsi. labdarúgás Szabolcs Szakmái megye ifjúsági labdarúgóbajnokságára ült csapatnevezett. A bajnokságot 3 csoportban bonyolítják le. Az első forduló március 30-án kezdődik. Szeged város labdarúgóbajnokságának küzdelmei ünnepélyes keretek között vasárnap kezdődnek el. A bajnokságért 16 felnőtt és 6 ifjúsági csapat küzd. A szegedi járási bajnokság 14 csapat részvételével március 1C-én indul meg. AZ NB I. ÉS AZ NB II. MPSORA Szombat NB I. Bp. Vasas-Csepeli Vasas, Népliget, 15.30, SCrémer (Angyal, Ludwig). NB II. Közép-csoport: Sztálin Vasmű Építők—Vasas Ganzvagon, Népliget, 13.30, Zsolt. Vasárnap NB I. Bp. Bástya—Bp. Postás, Megyeri út, 13.30, Dorogi (Rajtár, Tünte.). Bp. Dózsa—Pécsi Lokomotív, Megyeriút, 13.30, Bankó (Tölgyesi-Teli, Siklósi S.). Sz. Honvéd—Győri Vasas, Szeged,15.30, Gyurkovics (Kovács R., Geréb). Bp. Honvéd—Dorogi Bányász, Kispest 15.30, Bihari (Pásztor, Grubel). fez. Lokomotív—Diósgyőri Vasas, Szombathely, 14.30 Páldi (Bengel, Kovács János), S. Bányász—Bp. Kinizsi, Salgótarján, 15.30, Molnár István (Fekete II A., Borossy dr.). NB II. Közép-csoport: Előre Autótaxi —Vasas Standard, Pestújhely, 15. ,Juhász I S., Vörös Meteor Egyetértés^ MN.BCsillaghegyi Vörös Lobogó, Csömöri út, 13.30, Bánkúti 11 M.; Kinizsi Bohánysugár—Vasas Elektromos, Mező u., ^ 15.30, Gömör; Vörös Lobogó Textilfestő—Bp. tívárépítők, Hévízi út, 15.30, Gurszky; Csepeli Szikra—Szikra Gázművek. ^ Ady Endre-u., 15.50, Kovács ![•!•, Szikra Hungária—Bp. Haladás, Kén-11., 1.).30, Láng; Vörös Lobogó Buna-cipőgyár— Váci Vörös Lobogó. IV. ker., Blada Lujza u., H. Angyal IC., Kinizsi Sörgyár —Vasas MÁVAG, Maglódi-út, 15.30, Vigyinszky I K. Béli-csoport: Sz. Szikrai- Vasas Izzó, Szolnok, 15.50. Kőhalmi F.; Vörös Lobogó Kelex—Pénzügyőrök, Budafoki út, 15 Lengyel Gy.; Sz. Lokomotív—Kiskunfélegyházi Vasas, Szeged, 13.45. Boszpoly; Bp. Szikra-Gyulai Építője, Halom-u., 15.30. Hernádi; O. Kinizsi—T.n. Előre, Orosháza, 15.30. Kallós; K. Kinizsi—Vörös Tsohogó Ivistext, Kecskemét, 14.30, Szaffián; B. Építők—Köb. Lokomotív, Békéscsaba, 13.45, Sásdi dr.; Bp. Építők—Szegedi Petőfi, Béke-u., U. Pestfai; C. Lokomotív—Szolnoki Lokomotív, Cegléd, 15.30, Kunos. Keleti csoport: Gy. Építők—Ózdi Vasas, Gyöngyös, 15.30, S'/.e'pezdy; Bp. Lokomotív—Hatvani Lokomotív, Szőnyi-út, 15.30, Nagy I L.; M. Lokomotív—Salgótarjáni Vasas, Miskolc, 15.30, Kelen; E. Fáklya—Sátoraljaújhelyi Petőfi, Eger, 15.30, Maróth; S. Bányász—Debreceni Dózsa, Sajószentpéter, 15 30, Tamás L . D. Lokomotív— Debreceni Honvéd, Debrecen, 15.300, Szigeti Gy.; P. Bányász—Miskolci Építők, Pereces, 15.30, Guttfrennid; Ny. Építők—Miskolci Honvéd, Nyíregyháza, 15.30, Pósa; B. Vasas —Vasas BVK, Dunakeszi, 15.50, Fehér János. Nyugati-csoport: P. Vörös Lobogó—Tatabányai Építők, Pápa, 15.50 Lantos; T. Bányász—Zalaegerszegi Vörös Meteor, Tatabánya, 15.30, Budai; N. Bányász—Soproni Lokomotív, Nagykanizsa, 15.20. Borázi; K. Bányász—Pécsbánya-telepi Bányász, Komló, 15.30, Korompai; V. Bányász—Székesfehérvári Építők, Várpalota, 15.30, Bokszay; P. Bányász- Kaposvári Vasas, Pécsújhegy, 15.30, Sirály; Gy. Lokomotív—Nagykanizsai Lokomotív, Győr, 15.30, Varjú; P. Vörös Lobogó— Szombathelyi Vörös Lobogó, Pécs. 15.30, Király J.; V. Bástya—Vörös Lobogó Sortex, Veszprém. 15.30, Gyulai II J. B. Építők—Makói Lokomotív 8:8. Békéscsaba, Barátiságérs. SÚLYEMELÉS Debrecenben megyei súlyemelői versenyt rendeztek. A versenyen 25 induló volt, részt vettek a nagyrábéi gépállomás parasztfiataljai is, akik újabb fejlődééről tették tanúságát. A verseny során négy új megyei csúcsot állítottak félség: 1. Máyer (D. Honvéd) 245 kg (megyei csúcs), 2. Kovács (Nagyrábé) 142 kg. — Pehely: 1. Nagy Z. (D. Honvéd) 237.5 kg. • Könnyű: 1. Balogh (D. Honvéd) 237.5 kg. — Váltó: 1. Kuna (B. Ilduvéd) 265 kg. — Közép: 1. Sass (D. Honvéd) 300 kg (megyei csúcs). — Félnehéz: 1. Somogyi (B. Honvéd) 322.2 kg (lökésben: 132.5 kg, megyei csúcs). Nehéz: 1. Bagdi (D. Honvéd) 227.5 kg (megyei csúcs). A Dózsa SE március 1- én rendezi meg első súlyemelőbajnokságát. Az élvonalbeliek közül indul Buronyi, Papos, Gedő, Simkó és Geszler. dik ab oka, táttái-létbe való emelkedésének ? 1. A nyeremények összege is hétről-hétre emelkedik 2. A műsoron állandóan a legjobb magyar labdarúgócsapatok mérkőzései szerepelnek és azok eredményei érdekesen alakulnak TSibtodítda rjbetvényét 4Kdík 4Kd! Uszoda-takarításra készült az ifi-brigád Hamarosan megindul az úszőirény. Az edzések már népesek, s bizony a fedett uszoda sokszor szűknek is bi zonyul, mert egyre nagyobb tömegek kapcsolódnak be az úszás pofiba. A nyitott uszodába még csak a bátrab-bbak, az edzettebbek merészkednek ki, de nemsokára megnyitja majd a ka-puit a Császár-uszoda, amelynek kel-lemes vize valósággal csábítja a ver-senyzőket. Különösen a fiatal úszók várják már egyre türelmetlenebbül a meg- nyitás napját, s maguk is elő szeret- nek segíteni, hogy mielőbb ott edzés- eselnek. Ezért brigádot alakított a Bp. Honvéd serdülő és ifjúsági gárdája, hogy részt vegyen a takarítási munkkákban. Kezdeményezésük nem maradt hatás nélkül: csatlakoztak hozzájuk a Bp. Kinizsi és a Bp. Lokomotív fia-tal úszói is. « MOTORSPORT A szegedi motorosok készültek a tavaszi versenyekre. A városban jelenleg négy sportkörnek, a Dózsának, a 2011- védőak, a Lokomotívnak és a Zalka Máténak van motoros-szakosztálya. A versenyzők száma meghaladja a negyvenet. Márciusban a szegedi motorosok három versenyen fognak résztvenni. 16-án bonyolítják le a városi túra bajnokságot, ezt a versenyt Szeged — Kisüli - majsa — Kistelek — Pusztaszer — Sándorfalva — Szeged útvonalon rendezik meg. Március 23-án kerül majd sor a megyei túra-bajnokság küzdelmeire, a hónap utolsó vasárnapján pedig a helyi sportkörök Szegeden megyei jellegű háztömb körüli gyorsasági versenyt rendeznek. Békés megyében március 16-án a gyula, orosházi, szarvasi és békéscsabai járási TSE-ik rendezik meg a járási motoros túrabajnokságot. A nevezők között nagy számban találhatók az állami gazdaságok és gépállomások sportolói is, akik először indulnak el motorosbajnokságon. ökölvívás Békéscsabán rendezik meg március 15-én és 16-án a megye középiskolásainak ökölvívóbajnokságát. Negyven versenyző nevezett. „ Az MHK a szocializmus építésének, a béke megvédésének fontos fegyvere TORNA Pécsett óriási érdeklődéssel várják a szovjet tornászok szombati bemutatóját. Az érdekes sportműsort este hét órakor a városi színiházban tartják meg. Pécsett első ízben szerepelnek szovjet sportolók. A megyei TSB a megyei tanáccsal karöltve most dolgozza ki a szovjet tornászok pécsi látogatásának műsorát. Szegeden egyre több sportkör alakítja meg tornász-szakosztályát. A férfiasport népszerűségét bizonyítja, hogy az elmúlt vasárnap megrendezett tehetségkutató versenyen majdnem kétszáz induló volt. A legképzettebb tornászokkal a Haladás, a Pedagógiai Főiskola és a Petőfi SE rendelkezik. Ezenkívül az Építőknek, a Postásnak, a Kinizsi Paprikafeldolgozónak, a Vörös Lobogó sportkörök közül pedig a Kenderfonónak, a Ruhagyárnak és a Textilműveknek van jól működő tornászszakosztálya. Eredményes nevelő munka folyik a középiskolákban is. Csongrád megyében az idén rendezik meg először a megyei ifjúsági bajnokságot. Az április 6-i versenyen a szegedi és az egyre jobban fejlődő fiatal makói tornászok nagy küzdelmet vívnak majd egymással. TOTÓ A Totó február havi vigaszverseny keretében a ,,Vidéki Tetőző*' jeligével pályázók szelvényenként a következő osztalékot kapták: 5. hét: 28 forint, 6. hét: 8 forint, 7. hét: 5 forint, 8. hét: 2 forint. A Totó február havi vigaszversenyére 1953 drb. érvényes sorozatot küldtek be a pályázók. Felosztásra került 147 110 forint 70 fillér. Egy-egy sorozatra 140 forint nyeremény esik. A vigaszdíjaik kifizetését már megkezdték. ÚSZAS : A szegedi sportkörök téli versenyei befejeződtek. A sportkörök közötti pontverseny végső állása: 1. Sz. Petőfi 100 pont, 2. Sz. Haladás 882 p., 3. Sz. Dózsa 395 P, 4. Sz. Monka erőtartalék 0k, 5. Sz. VL Ruhagyár. Debrecenben szombaton négy város — Eger, Ózd, Miskolci és Debrecen — csapatai mérkőznek egymássa úszásban pontverseny keretében. A négy város közötti versenyeket a jövőben rendszeresítik. A közeli hetekben Miskolcon, majd Egerben, azután pedig Ózdon rendezik meg a versenyt. Külföldi eredmények: Hollandia: 109 m női hátúszás: Wielema 1:12.8. 400 m női gyors: Wielema a 5:27.3. l00 m gyors: van der Ploeg 1:08.9. Be’^^n: 100 m női gyors: Aréna (francia) 1:'h8.1. löv m női mellúszás: Verganden 1:20.6. : Franciaország: 100 m férfi pillangó: Liláton 1:10.2. VÍVÁS Debrecenben tíz induló részvételével országos minősítő női tőr*vívó versenyt rendeztek.^ Az első helyen Bóri (Szolnoki Lokomotív) végzett 8 győzelemmel. X 2. Vajda (Szegedi Lokomotív) 7 gy., 3. ► Horváth (Debreceni Haladás) 7 gy., 4. X Tasnádi (Szegedi Lokomotív) 6 gy. X Miskolcon kétnapos verseny keretében bonyolították le a megyei középiskolás X vívóbajnokságokat. Több mint százan ► indultak. Női tőrcsapat: 1. Vámos Ilona ► gimn. I. t1 gy., 2. Vámos Ilona g. II. 1 gy., ► 3. Miskolci közgazdasági gimn. 0 gy. ► Férfi tőrcsapat: 1. Miskolci Mikszáthgimn. I. 3 gy., 2. M. Mikszáth gimn. II. 2 gy., 3. Sárospataki református gimn. 1 gy. Kardcsapat: 1. M. Mikszáthgimn. 2 gy., 2. Sárospatak 1 gy., 3. Miskolci közgazdasági gimn. 0 gy. Női tőr egyéni: 1. Kelemen (Kilián gimn.) 8 gy., 2. Gyűrűsík (Vámos I. gimn.) 7 gy., 3. Székely (Vámos I. gimn.) 6 gy. Férfi tőr egyéni: 1. Bódogh (M. Mikszáthgimn.) 6 gy., 2. Kiss B. (M. Mikszáthgimn ) 6 gy., 3. Schneider (Ózd) 6 gy. Kard egyéni: 1. Hollós (M. Mikszáthgimn.) 8 gy., 2. Horváth E. (M. Miksízáth gimn.) 7 gy., 3. Szabó ( M. Mikzáthgimn.) 6 gy., 4. Gál (Sárospatak) 5 gy. BESZÉLŐ SZÁMOK • A Bp. Honvéd mindhárom mérkőzésénél I. félideje után döntetlenre állt, s a II. félidőkben szerezte meg a győzelmet ami többek között a Bp. Honvéd jó erőnlétét is bizonyítja. Ezzel szemben a Bp. Dózsa mindhárom mérkőzésinek I. félideje után nyerésre állt, de mindhárom mérkőzés II. félidejében még csak gólt sem tudott rúgni, mindegyiknek 0:1 volt az eredménye. Végeredményben mindhárom mérkőzés döntetlent hozott. ÖTÉVES TERVKÖLCSÖN IV. sorsolása Miskolcon, a Nemzeti Színházban március 20-án délután 1/23 órakor, ünnepélyes megnyitó, március 21-én délután 163 órától, március 22-én délután 117 órától, március 23-án délelőtt 9 órától. SZABAD BELÉPÉS!