Népsport, 1952. május (8. évfolyam, 87-107. szám)

1952-05-30 / 107. szám

Ünnepi felvonulásokkal, bemutatókkal, villámtornákkal, versenyekkel ünneplik a sportolók országszerte a béketalálkozó napját A június 1-i • Országos Béketál­kozóra a sportolóik is nagy lelkesedéssel készül­nek országszerte. A legkisebb rátától a válgyiso­kig, mindenütt bemutatókat, vi 1 - 1 arator fiák­at, hók­erá­l­ték á­t , spo­rt ii n szép­­sósokat szerveznek, hogy­­ ezeken keresz­tül is hitet tegyenek békeakaratukról. Nemeseik a nagyvárosokban, a kis köz­ségeikben is gazdag lesz az ünnepi sport­, műsor, mindenütt az országban szinte reggeltől estig­­ folynak majd az esemé­­nyek. A nagyobb városok készülőd­ései­ről még az alábbi jelentéseket kaptuk: Kecskeméten május 11-én, a béketalálkozó előestéjén a sportolók is részt vesznek a fák­lyás felvonuláson. Vasárnap egésznapos sport­műsor lesz. A városi pályán délelőtt hon­véd bajnoki mérkőzésekre, kosárlabda-, röplabda-bemutatókra kerül sor, 12 óra­kor pedig a Kecskeméti Építőik—Kiskun­halasi Bástya, 13.45-kor a Kecskeméti Petőf­i­— La­josán i­z&e labd­a­r­úgó-mérkőzést játsszák le Délután I11 órakor úttörő­­mérkőzés következik, majd 17 órakor a Kecskeméti Kinizsi—Vörös Lobogó Kel­tez XB II-es mérkőzéssel zárul a sport­műsor. Békéscsabán is az, egész nappot­ betölti a sportműsor. Délelőtt 9 órakor atlétikai versenyt bonyolítanak le 100 méteres s­í­kfut­ásban, t­á­vo­lugrásb­a­n, grá­n­átd­obá­s­­ban, súly­lökésben, 1000 méteres síkfutás­ban és 5©0 méteres síkfutásban, 8 kilo­méteres gyaloglásban.­ A verseny mű­sorába beiktatták torivo versenyt is az­­IH,K torn­a gya­kol­­­atá­ból, ezenkívül 20 kilométeres férfi és 10 kilométe­res női kerékpár­versenyre, valamint férfi és női röplabda-mérkőzésekre is sor kerül. Ugyancsak délelőtt 11 órakor bonyolítják le a­ megyei gyorsaságimo­­tó­r ker­ékpár­os versenyt, délután 18 óra­kor MHK-tor­nabemu­tató­­ lesz, 17 órakor pedig a Szolnoki Szikra—Békéscsabai Építők XB II-s mérkőzést játsszák le. A megyei TSB ezek mellett a megye egész területén b­é­ke - ezpá­r­t­ák­­­á­d­ok­a­t rendez. Z­a­l­aeg­ers­ze­gen délelőtt nagyszabású háztömb körüli motorversenyt rendeznek. Délután a Vörös Meteor-pályán kosárlabda­­éremm­érkőzés­eket­ játszik a Rákos­palotai Lokomotív és a Z. Vörös Lobogó férfi, továbbá a Bp. Vörös Lobogó, a Z. Lokomotív és a Nagykani­zsai Lokomotív női csapata. A kézi­labda-kispályán a Kispesti Vörös Lo­bogó, a­ Z. Vörös Lobogó, a Z. Bástya ás a Nagykanizsai­­válogatott rész­vételé­vel vi­llám­ tornát rendeznek. Ezután ke­rül sor a Megyei bányász-válogatott— Meg­yei Építők válogatott la­bdarúgó­­i mérkőzésre. Szombathelyen május 31-én kezdődnek meg a béke­­találkozó napjának sportünnepségei. Ezen a napon az Sz. Postás és az Sz. Lököm­­Hív-pályán az üzemek bevonásá­val MHK-próbázato­k lesznek. Június 1-én már reggel 7 órakor megkezdődik a gaz­dag sportműsor. Ekkor kerül eldöntés­re Szombathely város 1952. évi, háztömb­­körüli motoros gyorsasági versenye. Ezt követi Szombathely város 1952. évi kis­­golyós egyéni férfi és női tekebajnok­­sága 146 részvevővel. Ezen a napon ke­rülnek eldöntésre a röplabda Magyar Népköztársasági­ Kupa megyei döntői, azonkívül a kosárlabda Magyar Népköz­­társasá­gi Kup­a női megyei döntője is. Az Sz. Lokomotív rendezésében érdekes kosá­r­l­abda-villámtornát rendeznek több vidéki város csapatának részvételével. Ezekhez a sporteseményekhez méltóan csatlakozik hat város ifjúsági ököl vívó­val©gát­ottj­ain­ak versenye Szombathely város vándordíjáért. A megyei Dísz­­bizottság rendezésében Celldömöl­k, Kő­szeg és Sárvár járási székhelyekről váltó indul a megyei béke­tal­álkozó helyére, Szombathelyre. Debrecenben is már szombaton es­te megkezdik a sport­ünnepségeket. Este 8 órakor nagy­szabású fáklyás váltó fut­ást rendeznek az alföldi, palota előtti célhoz. A váltóban mintegy 600 futó vesz részt. Vasárnap kézilabda­ és röplabda Béke-kupa mér­kőzések, motoros gyorsasági verseny 5. délután a különböző sportágak verse­nyei töltik ki Debrecen június elsejei ünnepi műsorát. A béketalálkozó megünnepléséből Nagy-Miskolc sportolói is méltóan veszik ki részüket. Már több mint két hete folyik a megyei TSB-ben, a városi és járási TSB-kben az egész megyére, kiterjedő nagyszabású béke­ szpártákiád előkészítése. A sport­körökben is nagy lelkesedéssel készül­nek a szpár­takiádra. A Miskolci Loko­motívban külön sportköri napon ismer­­tették a béketalálkozó jelentőségét, s a szakosztályok egymásután jelentették be, hogy a szpártákiádon teljes számmal vesznek részt. Fejér Gyula és Székely Nándor, a tornaszakosztály edzői vál­lalták, h­ogy betanítják a szpartakiád műsorába felvett MHK I és MHK II szabadgyakorlatait.­­ Május 31-én és jú­nius els­ején rendezik Miskolcon az or­szágos lovasverseny keretében a megyei lovasba­jno­ksá­gokat, a diósgyőri kohó­­építők tiszteletére pedig Diósgyőrött háztömb körüli motoros gyorsasági ver­seny lesz Június elsején rendezik meg Lillafüreden a Hámori tavon a megyei rövid- és hosszútávú kajak-bajno­ksá­got, Salgótarjánban vasárnap délelőtt a város főterén, a Petőfi­ téren röplabda- és súlyemelő be­mutatót tartanak, majd az I. Bányász —S. Vasas ökölvívó-mérkőz­és­re­­ kerül sor. Ugyancsak délelőtt motoros ház­tömbkörüli gyorsasági versenyt rendez­nek, délután pedig lovasverseny és lova­sb­emu­tató lesz, amelyen a komá­romi honvédek és a Bp. Bástya lovasai is részt vesznek. Egyidejűleg lebonyolít­ják a megyei lovasbajnokságot is. Lo­vas versen­y i­rá­n­t m­e­g­y­et­­ az R. Bá­­nyász pályáján tartanak, óriási érdeklő­­dés nyilvánul meg. Több mint 110 birkózó indul a Szalai Imre-emlékversenyen Birkózósportunk felez­dü­lésére mutat az, a­ natív érdeklődés is, amelyet ver­senyzőink" a Szalai Imre-emlékverseny­­nyel kapcsolatban tanpéldának. Szerda estig több, mint 110 versenyző nevezett a kétnapos szabadfogású viadalra, köz­tük teljes számmal­­ a tatai edzőtábor­ban tartózkodó versenyzők. I­epkesu­lyban 16 nevező van. A leg­esélyesebbek: Kenéz, Völgyi, Baranya, Potyondi. Légsúlyban a 16 nevező kö­zül Bencze, Pábri, Móni és Rátori a legjobb. Pehelysúlyban (18 nevező: Si­­­lis, Hoffmann, Hullai, Vlezek és­­Szir­­bik közül kerül majd ki a győztes. Kunnyű­súlyban (tl nevezői Tóth Gyula ellen Káli és Bakos indul­ győzelmi eséllyel. Váltósu­lyban (14 nevező). Ki­nizsi elsőséget Sóvári, Radics és Kassai akadályozhatja meg. Középsu­lyban (la nevezői: Dárii és Kondi K­riztil­a krem­át ki a győztes. Zaka és Erdélyi a helye­zésekért­ küzd majd. Félnehézsu­lyban Növényi, Sólyom és Reznik között dől el az elsőség kérdése. Nehézsúlyban 12 versenyző indulására van kilátás Soltész, Riheczki és Kováts József közül kerülhet ki a győztes. A pontverseny a Bp. Honvéd és a Bp. Dózsa között dől el. A főváros és a vidék legjobb motorosai csapnak össze a BTSB országos salakpálya-versenyén A június 1-i béketalálkozó sportműtso­­rának keretében kerül sor vasárnap délután 15 órai kezdettel a népligeti Vasas-stadionban a BTSB országos meg­­h­ívásos motorkerékpáros salakpálya versenyére. A versenyen a főváros és a vidék legjobbjai csapnak össze, a fő­városiak közül Romján, Kárpáti, Kesjar, Sehtieh. Hornyák. Thoma, Seb­ujto, A­ince és Zeke, a vidékiek közül Lévay, Velenczei. Perenczi. Hegedűs. Molnár. Győré. Pergő és Pipicz neve emelke­dik ki. . ... Ennek az összecsapásnak a keretében bonyolítják le a Bp. A Vasas múlt vásár­nál­ félbeszakadt, versenyének utolsó két számát, a 350-es sportgépek és az 500-as sportgépek futamát. A hivatalos edzést szombaton délután 16 és 18 óra között bonyolítják le. így készül Nagylozs a Béke-szpartakiád megrendezésére (Nagylozs, május hó.) öten hajol­nak az asztal fölé, amikor Somogyi Gyula tanácstitkár belép a szobába. Napok óta későn fekü­sznek le a nagy­­iozei sportvezetők és sokszor már éjjel is elmúlik, amikor kialszik a fény a sportkör helyiségében. Nagy munkában vannak: készülnek a­ június elsejei já­rási Béke­szpartakiád megrendezésére. A futópályát esténként rohammunkával építik,­­aki teheti fogattal segíti az építést, mások kézi szerszámokkal dol­goznak, összefogott az egész falu — neki is maradt el az eredmény. — Befejeztük a futópályát — közli örömmel Kardos József, s a sportkör ve­­zetője a tan­ács titkárral. — A műsor most készül és ha jó lesz az idő, akkor olyan eseményt láthatnak a lossiak, amilyenben még nem volt részük. A rendezőbizottság két tanító lapja, Fer­­­i Imre és Sípos Lajos közben már a nagy nap részletes műsorának össze­állításán dolgoznak. — Közel kétszáz indulóra számítunk mondják. — Itt lesznek R­agycenk, Lövő, Sopronkövesd, Pinnye, Pereszteg, Hegykő, Éber­góc, Fertőhomok, Hideg­ség és Röjtökmussal sportolói, Sopron­ból ökölvívók,­­ tornászok és asztali­­teniszezők jönnek bemutató tartására. Kora délelőttől késő délutánig egymást követik a sportesemények: a Béke­szpártákiádon résztvevő községek spor­tolói hat sportágban mérkőznek. — Ki gondolta volna a felszabadulás előtt, hogy valaha is ilyen sportélet lesz nálunk — fordul a többiek felé a tanácstitkár. — .A­kk­oriban még a „báróék“ uralták a környéket és örül­tünk, ha a betevőre teheti. Sportról— csak hallomásból tudtunk —, na meg a kastély parkjában láttuk teniszezni a baronessséket. Magunkfajták gyerekei örülhettek, ha megengedték nekik a labdaszedést. Abban sem volt köszö­­net, m­ert ha a sok szaladgálástól már elfáradtak, könnyen kaphattak egypár pofont „lustaságukértA mai fiatalok már más világban élnek! Az én két fiam szabadidejének nagy részét a sport­­fáályán tölti. Kern csoda, ha a magam­fajta idősebbeknek is kedvük kerekedik a sportra. A június elsejei Béke-Szpártákiád egy új határkő,­ jelentős próbatétel a nagy- lozsi sportkör életében. — Meg akarjuk mutatni június else­jén— búcsúzik a többiektől Kardos Jó­zsef —, hogy mi nagylozsiak, és a sop­roni járás sportolói edzett és fegyelme­zett harcosai vagyunk a békének és munkánk mellett a sporttal is a béke ügyét szolgáljuk. Mindenki helyesel, Naplózó megmu­tatja! Emelkedést mutat a héten az eddig el­adott Totó-szelvények száma. Természetes és indokolt a nagy érdeklődés, hiszen most indul a június havi vigaszverseny, most le­het első ízben nyerni a 0 ta­­lálatos szelvényekkel, a Bp. Bástya—Dorogi Bányász ku­pamérkőzés és 11. jó küzdel­met ígérő NB II-s mérkő­zésre lehet tippelni. Helye­sen teszi az, aki már ma biztosítja a tippszelvényét. A sport­fogadási osztály kirendelt­ségei pénteken 21 óráig, szombaton Budapesten és Miskolcon egyformán 21 óra 30 percig, vasárnap Bu­dapesten 8-tól fél 12 óráig tartanak nyitva. 41952 MÁJUS 30, PÉNTEK * ASZTALITENISZ Az asztalitenisz-idény utolsó országos T. osztályú versenyt június 14-én és 1­­-én rendezi­ meg a Bp. Építők­N AK a Dózsa György­ úti MÉMOSz-székházban. Az OTSB megbízásából az Idényzáró országos ifjúsági taliteni­sz- versen­yt június 1-én és 8-á­rn rendezi meg a Apö­­lüs Meteor a­­Nemz­eti Sportcsarnok edzőtermében A versenyen olyan ifjú­sági játékosok állhatnak rajthoz, akik még nem I. osztályúak és a verseny napjáig nem töltötték be II. életévü­ket. A verseny nevezési zárlata június ?. A nevezéseket Tikay, Eftogrul cím­ére (CsU­­laghog­r, Árpád­ utca 2­4. sz.) kell el­juttatni. . . . ATLÉTIKA A Haladás SE tanár napról elmaradt bármi leugróbajnokságának eredményei: 1. Baráth (TF)­ 18.88, 2. Terke (TF) 12.91, 3. Légrádi (Bp.) 12.1­5. A pontverseny végeredménye: 1. Bp. Haladás 607, 2. ITF 185, 3. Pécs 124 pont. A Bp. Építők országos jellegű felnőtt III. o. versenyét­ vasárnap délután , 15-30 órakor rendezi meg a Sport-utcában. Az Építők SE országos bajnoksága ettől függetlenül változat­lanul­ szombaton dél­, után és vasárnap délelőtt kerül sorra ugyancsak a Sport-utcában. A Vasas SE kalapácsvető-baj­nokságát vasárnap délelőtt 10. órakor a Pasaréti­­úton rendezik meg. A Bp. Honvéd vasárnap délután 16.30 órakor a kispesti pályáján két országos ifjúsági számot­ rendez. (MiKKL - gyalog­lás- és női 44.H) m­. helyszíni nevezéssel. Az országos középiskolai atlétikai baj­nokság az utánpótlás első idei nagy seregszemléje,­- az ifjúsági bajnokság főpróbája lesz. Az egyéni versenyek so­rán megoszlanak az esélyek a­ főváro­siak és a vidékiek között, a csapatver­senyekben általában a vidékiek lesznek elől. Szombaton reggel felvonulással kezdődik a verseny, a délelőtti műsor a követ­kező:A magas egyéni és csapat, súly, gerely, távol női, diszkosz női, súly női csapat és egyéni selejtező, 4xHX­­m női és férfi előfutamok és döntő. A délutáni műs­or: távol, diszkosz, gerely női csapat és egyéni­ selejtező, magas női egyéni­ és csapat, fix400 m női és 4x400 m döntő időfutamok alapján. Egy versenyző csak két egyéni ügyességi és egy futó-, vagy két futó- és egy egyéni ügyességi számban indulhat. A csapat­verse­nyek bezt nincs indulási korlátozás. Az Egyenlőségi Számokban a selejtező alap­ján továbbjutó­ versenyzőknek a döntő­ben hat kísérletük van. Az egyéni szá­mok zömében a­ döntőkre vasárnap dél­előtt kerül sor. •^ A sportegyesületek országos bajnok­ságai a hét vég­en folytatódnak. A Honvéd, SE , (csak férfi, számokban), Vasas SE, Lokomotív SE. ,Petőfi ,SE, Vö­rös Meteor SE,­­Építők SE és a Lendü­let SE szom­ba­ton és vasárnap, a Postás SE és a Fáklya SE Vaasárnap­­ rendezi meg bajnoki viadalát. A versenyeken részt vesznek az­ egyesületek vidéki te­rületeinek, illetőleg sportköreinek leg­jobbjai is. Szombathely ifjúsági bajnokságának jobb eredményei. Nők. 104) in: Soburtó (Dózsa) 13.8. 800 m­: Lehm­ert (Vörös Me­teor) 2:37.1, Bódis (Honvéd)­ 2:39.3. Tá­vol: Gzvitkovics (V. M.) 4119. Súly: Sza­bóki (Lók.) i­ M." Diszkoszi Gábor (V. M.) 29.80. G­erélyi Stefanity (V. Meteor) 10.05. Férfiak. KM) in: Homonnai (Dó­zsái M.3, Bongár (Lók.). 4L5. 2xHM» rp: Flór (Lók.) 2.10. Távol: Görczei (Dózsa) 57­.. SÜL .: Szabó G.v . (Lpkv) ,lb24. Disz­­k­ósz: Szabó Gy. 37.60. 4x100 m:­­Dózsa 46.8. A bu­­­apest terület középiskolás baj­nokság jobb eredményei Lányok. 100 m: Muskovits ‘ 12.7, Baros'-‘j'2.9. 800 m: Oros 2.30. 80 m gát: Ném­eth I 13.3. Ma­gas: Villányi, Németh I és Drenyov­szki 145. Távol: Odegu­á 1­50, Kozik 505. Súly:­­ Mocsári 30 m, Váradi 9.85. Disz­kosz: Sátori 34.62. Gerely: Jausz 31.09. 4x400 m: Zrínyi g. 54.4. Fiúk. 300 m­: Füredi 11.6. 40© m­: Kataruenovics 53. 150© m: Hor­nyák L’22.2. lajo­m gát: Ceg­lédi K­t.9. Magas: Hagya­ .180. Távol: Szlávit 020. Il­id: Csekő . 315. Súly: Kö­vesd­i 32.­35, Andorka­ 12.12. Diszkosz: Kövesdi 41.57.­ Gerely: Csu­tka 50.99, Gál 50.01. 4x10­ m: Landlein­g. 47,7. Laczó Ilona 40.64-et hajított gerellyel A Bástya SE budapesti területi atlé­tikai bajnokságát ez cédán rendezte meg a népligeti­ Vas­as-pályán. A­ versenyen egy új országos serdülő csúcs és több figyelemreméltó eredmény született. Nők, 109 itt: 1. Bende 13.1, 2. Pénzes 13.4, 3. Várkonyi 13.1. 401 m: 1. Bende 62.1. Lévai 62.f1. o vsg.. serdülő­ csúcs (régi: 63.1 Kuthy 10.V­). 3. Várkonyi (12.9. Lévai etrefe ma igen jó. Távol: 1. Pénzes­­528. 2. Bán­ki 458. Pénzesnek mo­st is csak egy sikerült­­Ugrása volt. Ge­rely: 3. Laczó 40.64. Laczónak két do­bása volt 38 m-en felül (39.67, 38.60), három­­ dobásán­­ át viszont most is fel­vágta a gerelyt. Utolsóra dobta legjobb­ját, amely az eddigi negyedik legjobb magyar eredmény. Férfiak. 19# m: 7. Csenger III, 2. Zajki 11,4. 4. m: 1. Várbíró 54,7. 1#9© m­: 1. Bánfi 2:42.5. ,80#9 m: 1. Csordás 8:39.2, 2­. Albert 8:59.2. Csordás egyéni csúcsot futott. 2©9 m gát: 3. Csenger­­25.2, 2. Botár 26.9. Csenger a felszaba­dulás utáni legjobb­­eredményt érte el. Távol: 1. Zajki 677. Valamennyien a Bp. Bástya versenyzői. BIRKÓZÁS Pécs: Nagykanizsai Lokomotív—Pécsi Lokomotív 4:4. Eredmény­ek (elől a nagy­­kanizsai versenyzők): Kincses II győ­zött • kétvállas Balogh ellen­, Móczár győ­zött pontozással Kelemen ellen, Vágó vesztette pontozással • Gál ellen. László vesztett kétvállal Nagy ellen. Horváth vesztett kétvá­sal Lazarov ellen, Kin­cses I győzött­ pontozással Knotik ellen. Várhalmi győzött kétvál­l­al Kupovics el­len, Szurmó vesztett kétvállal Kasza ellen. Jászberény város ifjúsági kötöttfogású birkózóbajnokságát vasárnap rendezték nagy érdek­lődés mellett. A küzdelme­ken Karcag, Török­szen­tmiklós Szolnok, Tiszaluc, Salgótarján, Ságrkáta és Jász­berény versenyzői vettek résst. Lepke­súly: Iván­ovics (Sz), 2. Nagy (Tö.L 3. P. Nagy (K). Légsúly: 1. Magyar (J),­­ 2. Farkas (Sz) 3. Galam­bos­i (N). Pehelyssúly: 1. Scheffer (X), 2­ .Szilágyi (Ti.), 3. Csicssél (Sz). Könny­űsú­ly: 1. Disznós (K), 2. Kármán (N), 3. Rom­­hányi (Tö.L Váltómíly: L.Galvág (X), 2. Vajda (Tö.L 3. Fehér 4KL-Középssly: L Kannán (XL 2.. Boldog (Jh 3. Ivas­­pler (Ti.). Félnehézsúly: 1. Turóczi (Tö.), 2. Czakó (NL 3. Ménkű (Jj. Nehézsúly: Czakó (Sz), 2. Lendvai (N). CÉLLÖVÉSZET A csongrádm­egyer 1.Béke-kupa a pa tvefae­ny férfi rang­ad­ójának eredmé­nye: Szegedi Honvéd—Hódm. Dózsa KERÉKPÁR Kerékpáros napok Szegeden. Az or­szág legjobb országúti kerékpárosai szombaton a Budapest—Szeged útvona­lon hatosztályfutamos országúti ver­senyt vívnak. A rajt a kiváló- és fdő­­versenyzők osztálya részére, délután 2 órakor, a szegedi országút 1© kin-en jelzőkövénél lesz. Cél Szegeden a Kos­­s­uth Laj­os-sugár­úton lévő Tűzoltó-lak­tanya előtt. Az ifjúságiak és az idősek Kecskemétről, a IL osztályú vaskereke­sek Kiskunfélegyházáról, a III. osztá­lyú és it­j. vaskerekesek, valamint a nők Kistelekről rajtolnak és ugyancsak a­ szegedi célba futnak be. Vásárnál­ ,reggel 7 órai kezdettel Szegeden a Széchenyi-tér körül a­ versenyzők, egy 12 osztály futam­os háztömb kör­üli ver­senyben szállnak nyeregbe. A torna kö­zéppontjában az 50 km-es, részhajrákkal értékelt főverseny áll. KÉZILABDA Békés megye válogatott—Szolnok me­gye válogatott 8:4 (7:1). Férfi. Tiszta­­föld­vár, V: Varga. Az első félidőben sokkal jobb volt Békés megye. A má­sodik félidőben esett az iram és szóhoz jutott a szolnok megyei válogatott is. Békés megye válogatott—Szolnok me­gye válogatott 12:1 (8:0). Női, V: Gyev­­nár, Bédiés megye iskola játékkal győ­zött. A Vörös Meteor SE az Országos Béke­ta­lál­kozó ti­szteletér­e Debrecenben ren­­dezi meg kézilabda kispálya-bajnokságá­­nak elődöntő­­s döntő mérkőzéseit. Az elődöntőbe a nők csoportjában az Egri VM, Miskolci VM, Debreceni VM és a Bp. VM Fűszért, a férfiak csoportjában pedig a Debreceni VM, Miskolci VM, Bp. VM Fűszért és a Bp. VM Tü­ker csa­pata került be. Az elődöntőkre szomba­ton, a döntőkre vasárnap kerül sor. Kezdés mindkét napon 16 órakor. KOSÁRLABDA Tolna megye férfi kosárlabda-bajnok­ságában a tavaszi forduló küzdelmei befejeződtek." A tavaszi elsőséget a ta­valyi bajnok Szekszárdi Építők nagy fölénnyel szerezte meg, 2. Szekszárdi Bástya, 3. Dombóvári Lokomotív, 4. Bonyhádi Vasas, 5. Paksi AG, 6. Szek­szárdi Építők II. Baranya megyében a kosárlabda-baj­nokság­­tavaszi fordulója hamarosan vé­getért. A megyei bajnokság I. osztályá­ban a férfi csapatok már minden mér­kőzést lejátszottak. A tavaszi elsőséget a P. Lokomotív­­ csapata szerezte meg veretlenül. 2. P. Haladás,­­4. P. Pos­tás és a P. Honvéd, 5. Mohácsi Építőik, P. Komlói Bányász. A nők bajnokságá­ban még több mérkőzés hátra van, az első két hely kérdése azonban már el­­dőlt. A P. Lokomotív biztos tavaszi első, ugyancsak biztos a P. Postás má­sodik helye is. A harmadik helyre a P. Haladás, a P. Vörös Meteor és a P. Lokomotív pályázik egyforma eséllyel. A megyében a kosárlabda Magyar Nép­köztársasági kupa női selejtezői meg­indultak. A kupa­küzdelmekre csak négy csapat: a P. Lokomotív, P. Postás, P. Vörös Meteor és a P. Haladás nevezett. A­, első mérkőzésen a Postás 72:38 (36:17) arányban győzött a P. Vörös Meteor ellen. Zala megyében a kosárlabda Magyar Népköztársasági Kupa női selejtezőjének győztese a Nagykanizsai Lokomotív lett. A döntő mérkőzésen a nagykanizsaiak a Zalaegerszegi Lokomotív ellen 23:15 (6:11) , arányban győztek. LABDARÚGÁS A Szófiában szerepelt magyar B-válo­gatott.. . labdarúgó-csapat , k­e­dden este 16.4­5 órakor vonaton indult el Szófiából Budapestre. Csütörtökön délelőtt 1­ óra­kor érkezett meg a magyar fővárosba. A csapatban sérült nincs. Bács-Kiskun megye felnőtt és­ ifjúsági válogatott labdarúgó-csapata június 8-án Hódmezővásá­rhely­en Csongrád megye válogatott csapatával mérkőzik. Bács- Kiskun megye válogatott csapatának gerincét a Pest megye válogatottja el­len szerepelt csapat, fogja alkotni. Kis­kunhalason június 4-én a válogatottak edzőmérkőzést játszanak a város váloga­tottja ellen és ezután állítják össze a csapatokat. LOVASSPORT A Bánhalmi Állami Gazdaság nyerte a szolnok megyei lovasversenyek össze­tett pontversenyét. Vasárnap délután rendezte meg Kunhegyesen a kunhe­gyesi­ő járási TSE Szolnok megye lovas­­versenyeit. A kedvezőtlen idő ellenére nagyszámú közönség nézte végig az ér­dekes versenyeket. Különösen nagy si­kere volt a vegyes váltónak, amely 1200 méteres körpályán zajlott le. A vegyes váltóban 3 férfi és 3 női futó, 1 kerék­páros, 3­ k­ocs­i­fo­g­a­t és e­gy lovas v­á­l­tó­t­t­a egymást. Nagy érdeklődés kísérte a tib­bd versenyszámot is. Eredmények: Vegyes váltó (300© m­: 3. Bánhalmi ÁG 16 perc 7.6 mp., 2. Kunhegyesi Táncsics tsz 10:20.9, 3. Kunmadarasi ÁG 10:39. MHK akadálylovaglás (fi©Q m): 1 .E­­szey Miklós (Kunmadarasi ÁG) Pajkos nevű lován, 59 mp., 2. Pásztor György (Bánhalmi­ ÁG) Csöpi u. 1., 61­2, 3. Za­bolai János (Bánhalmi ÁG) Madár n. 1. . fi© mp. Ügyességi kocsiverseny (600 m, 8 akadály): 1. Száraz Imre (Bánhal­mi ÁG) 1 hibapont, 90 jó pont, 2 perc 01 mp., 2. Ács József (Bánhalmi ÁG) 3 hi­bapont, 3 jó pont. 2:45, 3. Vad Lajos ( Bánhalmi ÁG) 2 hibapon­t, 54 jó pont. 3:14. Oí© m-es lovaglás: 1. Kis­zeli Miklós (Kunmadarasi ÁG) Sólyom n. 1.. 1:17.6 2. Toró Árpád (Kunmadarasi ÁG) Paikó® n. 1.. 1:19. 3. Z­abolai János (Bán­halmi ÁG) Madár n. 1.. 3:20. Az össze­tett pont verseny­ben: 1.­ Bánhalmi ÁG 16 ponttal. 2. Kunnmadarasi ÁG 19, 3. Kunhegyesi Táncsics tsz 4 pont, ökölvívás T. Vasas-Naszirstrosi Kinizsi 9:7, Tö­röfcszentm­iklós, Barátságos. RÖPLABDA Zala megyéiben ugrásszerűen fejlődik a röplabda-sport. Tavaly elegendő számú csapat hiányában még egy járási baj­nokságot sem tudtak megrendezni, az idén pedig már 8 női és 16 férfi együt­tes részvételével megyei bajnokság in­dult. A bajnokság első három forduló­jának mérkőzéseit vasárnap Zalaeger­szegen egyszerre négy pályán játszották le. A zalaegerszegi és nagykanizsai csa­patokon kívül ott voltak az ünnepélyes megnyitón, a zalabériek, az­ amírás­­hidaiak, valamint a felsőrajki állami gazdaságok sportolói is. Bázakeretyéről bányász­csapat, Zalaszentgrótról a rend­őrség nevezett be a bajnokságba. TEKE Befejeződött Vas megye tekebajnok­sága: 1. Szombathelyi Bőrgyár II. 2. Sz. Lokomotív I M, 1j. Sz. Építők 12. 4. Sz. Lokomotív II 8. 5. Sz. Vörös Meteor 8. 6. Sz. Dózsa 0. 7. Sz. Építőik IX 4. 8. Sz. Bőrgyár II 4. 9. Sz. Vörös Meteor II 0 pont. TOTO Törölték a Totó 22. számú szelvényé­­ről a Duna-cipőgyári Csillaghegyi Vö­rös Lobogó mérkőzést (II. szám­ú). He­lyette a Szegedi Petőfi-Bp. Előre mér­­kőzés számít majd. CSZAS A Miskolci Bástya rendezés­ében Mis­­ko­czayolcán úszó versenyt rendeztek, amelyen a Ceglédi Lokomotív úszói is résztvettek. 100 m férfi j­yors: 1. Cseh (Cegléd) 4:06.6. 2 Adamovics (M. Bá­stya) 1:06.7. 100 m férfi hátúszás: 1. Tamás (Ml 1:10.5, 2. Halász (C) 1:28.2. 100 m­ férfi pillang­ó: 1. Várföldi (M) 1:23.7, 2. Szak­­ter (C) 1:3© 100 m férfi ifi mell: 1. Ju­hász (M) 1:29.1, 2. Skroda (M) 1:32.4. 4x50 m férfi g­yorsváltó: 1. Cegléd 2:9­1, 2. M. Bástya 2:04.6. Vízilabda: Ceg­ládi Lokomotív—M. Bástya 6:3 (3:1). G: Cseh (2), Skoda (2),­ Csordás és Szendrői,­­il. Zsíros (2) és Várföldi. A Bp. Dózsa a béketalálkozó tisz­teletére országos úszóversenyt rendez va­sárnap délután fél 4 óraikor a marsát­­szigeti Sportuszodában. A 12 sz­ámból álló verseny első­ osztályú számaiban az ■olimpiai úszókeret itthonlévő­ tagjai­­ — Kádas, Nyéki, Kettesi, Tumpek, Székely Éva, Novák Éva, Novák Ilonka, Szőke Kató, Gyenge Valéria — mind elindul­nak. Különösen a 109 méteres női gyors­íts­zásba is várható igen­­ érdekes küzde­lem. Az úszószámok után három Olim­piai Vízilabda Kupa mérkőzést játsza­nak le. 37 órakor: Szolnoki Dózsa—Bp. Bástya (Ravasz), 37.50 órakor: Bp. Va­sas—Bp. Kinizsi (Schlenker), 18.3© óra­kor: Tatabányai Bányász—Bp. Vörös Meteor (Szekendy). Külföldi eredmények. Hollandia: 400 m női gyors. Wiele­ma 5:15 holland csúcs. Nyuggat-Ném­etország: 500 m mell. Klein 7:07.2. VÍZILABDA Csong­rád meg­yében va­­árnap indul, a megyei vízilabda-bajnokság hat csapat részvételével. Ceglédi Lokomotív Bp. Lo­komotív barátságos mérkőzés lesz vasárnap Ceg­léden.­­ HÍREK, EREDMÉNYEK A MEGYEI LABDARÚGÓ BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Pest megye Déli csoport 1. Csepel Autó 33 9 2 2 67:11 20 2. Nagykőrös 13 8 3 2 37:14 19 3. Szigetújfalu 13 8 1 4 34:28 17 4. Veres­és 13 7 2­­4 35:22 16 3. Pilisi Kinizsi 13 8 1 5 26:27 16 6. Albertirsa 13 7 1 5 17:25 15 7. Monor 13 6 2 5 32:30 14 8. Maglód 13 6 1­ 6 30:29 1­3 9. Gyöm­rő­d -13 5 1 7 30:39 11 10. Ecser 13 5 1 7 25:33 11 11. Abony 33 4 2 7 25:34 10 12. Ócs­a 13 4 1 8 52:55 9 19. Is­aszeg 33 3­­ 10 14:40 11 14. Ráckeve 13 2 1 10 23:40 5 MOTORSPORT A Pest megyei TSE június 1-én, vasár­nap Vácott rendezi Pest megye gyorsa­sági motorkerékpár-és bajnokságát. Ed­dig 60 nevezés érkezett. VÍVÁS Vasárnapi műsor. Vasárnap a Tata­bányai Bányász országos nyílt férfi tőr verseny formájában rendezi meg Ta­tabánya­ város bajnokságát. A főváros­ban a Vasas Láng­gépgyár rendez III. osztályú kardversenyt a gömb utcai is­kola tornatermében. Pénteki és szombati sportműsor PÉNTEK KOSÁRLABDA. Nyolc város férfi vál­­logatottjának tornája. Székesfehérvárott az Sz. Építők szabadtéri­ pályáján. Ü­n­­nepélyes megnyitó 8.30; I. forduló: Bu­dapest—Miskolc 9.30; Sopron—Pécs 10.4©; Székesfehérvár—Komárom 11.5©; Sze­ged—Győr 13; II. forduló: Pécs — Miskolc 17; Győr—Budapest 18.15; Ko­márom—Szeged 19.30; Székesfehérvár— Sopron .0.45. VÍVÁS, Országos egyéni párbajtőr­­bajnokság, Sportcsarnok, 9, Hl. 17 óra. SZOMBAT ATLÉTIKA. A Magyar Népköztársa­ság 1952. évi marathoni futóba­jnoksága, rajt Sport-u., Ifj. Sportsegyesületi orszá­gos bajnokságok: Honvéd SE, Kispest, 17; Vasas SE, Csepel. 16.30; Ix­komotív SE, Bihari-utca. 15.30; Vörös Meteor SE, Csömöri-út, 15; Ivendület SE, Csömöri­­út, 15; Petőfi SE, Kőbányai-út, 9; Építők SE, Sport-u. 14.3©. Az országos középiskolai bajnokság I. napja, Mező­­utca. 8 és 15. BIRKÓZÁS. A Szalai Imre vándordí­jas szabadfogású emlékverseny, Gorkij­­fasor 4-4. sz.. 6. KERÉKPÁR. Budapest—Szeged ország­úti ..BékeversenyIndulás a 10 km-es kőtől (Soroksárnál),, 34 órakor, befutás Szegeden, a Tűzoltólaktanya előtt 38.30 tájban. KOSÁRLABDA. Nyolc város férfi vá­logatottjának tornája. Székesfehérvár. Sz. Építők szabadtéri­ pálya, II. nap. III. forduló: Székesfehérvár—Pécs, 9, Miskolc—Győr 1­­.15, Budapest—Komárom 11.30, Szeged—Sopron 12.45. IV. forduló: Pécs— Győr 37, Komárom—Miskolc 18.35, Székesfehérvár—Szeged 19.30, Sopron— Budapest 20.45. LABDARÚGÁS. NB II. Közép-export: Vörös Lobogó Duna-cipőgyár—Csillag­hegyi Vörös Lobogó, IVI. ker., Fóti­ út, 17, Majetics. ÚSZÁS. A Haladás SE országos úszó­­bajnokságai, Császár-uszoda, 17.30. VÍVÁS. Országos egyéni kard bajnok­ság, Sportcsarnok, fél 9, ill. 16 óra. NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság miniszter­­tanácsa mellett működő Országos Test­­nevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Szerkesztőség: Bp. VIII., Tolnai Lajos­ utca 4. (Postai cík­ke: Bp., 8. postafiók 10.) Távbeszélő: 338—660, 338—,367, 338—4 16­. Kiadóhivatal: Bp., VII., Psákóczi­ út 50. I. Távbeszélő: 220-064, 220—416. Előfizetési díj: egy hóra 14 forint­ Terjeszti: Posta Központi Hírlapiroda Vállalat, Bp., V., József nádor^tér, 1. Távb.: 180- 85© Előfizetés ^ és ügyfélszolgálat: V., Jó­zsef nádor-tér 1 (üzlethelyiség). Távb.: 183— 021. Szelvényes előfizetés: V., Roosevelt-tér 5—6. Távb.: 382—395. Csekkszámlaszám: 61.251. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön pénteken és vasárnap. - - 1 . Szikra Lapnyomda, József-körút .

Next