Népsport, 1952. augusztus (8. évfolyam, 156-178. szám)
1952-08-08 / 162. szám
Országszerte nagyszabású sportesemények tesznek a második vasutasnapon Igen komoly munkailelajiánlások teljesítee rövid és túlteljesiítésével készülnek a vasutas-sporolók is a második vasutas nap méltó megüznneplésére. Jobb és több munkával akarják meghálálni pártunknak, dolgozó népünknek a számukra nyújtott gondtalan sportolási lehetőségeket, az új pályákat, köztük a pompás, korszerű szőnyiúti Lokomotív stadiont. Az ünnepi maiikai felajánlsok teljesítésében élen járnak a Kőbányias Lokomotív sportolói. A sportkör egyik ökölvívó-lakatosa, Márton Béla irányításával működő sportbrigád például az eredetileg felajánlott 120 százalékos teljesítésen máris túljutott. A sportkör egyik atlétája, Forgó Leó Kovács pedig, aki eddig 130 százalékot teljesített ,140-re tett felajánlást, s már 155 százaléknál tart. Országszerte lelkes verseny folyik a Lokomotív-sportkörök között az MHK munkában is, a Vasutas Szakszervezet MNK - vándorserlegéért. A verseny feltételei között szerepel elsősorban az, hogy melyik üzem végezné a legjobb felvilágosító munkát, valamint az, hogy melyik üzemben szerezték meg legtöbben az MHK 11-jelvényt. A vándor serleg védője jelenleg a Debreceni Járómű javító. A második vasutasnap tiszteletére a Lokomotív SE nagyszabású sportünnepségeket, sportversenyeket is rendez. Különösen nagy érdeklődés előzi meg a budapesti, szőnyi útti Lokomotív-stadionban sorra kerülő sporteseményeket, főleg a legjobb lengyel és magyar vasutas labdarúgók találkozóját. A lengyel vasutast válogatottak két hétig edzőtáborban készültek. A csapatban helyet kap több, a lengyel nagy válogatottban szerepelt játékos is. A lengyel vasutas labdarúgókat T. Forysz, a Lengyel Legfelső Testnevelési Bizottság labdarúgó lakosztályának a vezetője kíséri a magyar fővárosba. A magyar vasutasok válogatott csapatait így állította össze Bodola Gyula edző: Horváth (Szombathelyi Lak.) ,Xyrim (Sz. Lók.), Hegyi (Pécsi Lók.). (Sz. Lók.), Túra, Horváth II (P. Lók.) Tartalék: Polőcz, B. Nagy, Forró (B. Lók.). A csapat tagjai csütörtökön délután edzést tartottak a szőnyiúti pályán. A szőnyiúti stadionban a labdarúgó mérkőzés előtt atlétikai verseny zajlik le, amelyen a Lokomotív SE, az ElőTe SE és a Vörös Meteor SE női és férfi atlétaválogatottja méri össze erejét Vidéken is nagy lelkesedéssel készülnek a Lokomotív-sportkörök a vasutasnap megütnépiésére és érdekesebbnél érdekesebb sporteseményeket rendeznek. Az eredetitervtől eltérően, Pécsett ezen a napon avatják fel az ötéves terv keretében épített gyönyörű pécsi vasutas-stadiont. Délután 3 órakor ünnepélyes keretek között adja át a vasutas-szakszervezet a stadiont a pécsi sportolóknak, ahol az átadás után egyéb sportesemények megett országos jellegű atlétikai verseny zajlik le, végül a P. Lokomotív—Sztálin Vasmű Építők labdarúgó-mérkőzés zárja le a műsort. Miskolcon a nap főeseménye a Bp. Dózsa—Misskolci Lokomotív barátságos labdarúgó-mérkőzés lesz. Szombathelyen délután hat sportágban tartanak versenyeket a Lokomotív-sporttelepén. Szegeden az Sz. Lokomotív sportolói délelőtt a nagyállomás elől vonulnak fel, a Szénbenyi-téren megkoszorúzzák a szovjet hősök emlékművét,, majd Újszegedre vonulnak át, s ott a vasutasban tiszteletére különböző sporteseményeket rendeznek. Ezek közül kiemelkedik az S. Lokomotív—Kecskeméti Kinizsi birkózó- se az Sz. Lokomotív—Bp. Vasas labda rúgó-mérkőzés. Nagykanizsán már szombaton reggel elkezdődik a kétnapos céllövő-verseny, a városi uszodában vasárnap úszóversenyt rendeznek, az N. Lokomotív-pályán ped'TM négy sportág bemutatója mellett a műsor végén az NB IT budapesti vegy°s(viginta jáfe-Z’k az N. Lokomotívval barátságos mérkőzé-'st. A fővárénak összeállítása: Szabadkai (Előre) — Karácsony (Ganzvagon), Gyűrűik (Sortex), Sárközi (Kelfcex) — Barna, Macsali. — Révfes (Vasas BVK), Ördögh (Keltex), Méder (Kis,text), Bédy (Építők), Pozsonyi. (Elektromos). Tartalék: Kohut, Mészáros (Építők), Lugcsi II (Sortex), Szondi (Keltex) Nyíregyházán az atlétikai verseny legérdekesebb számában Kovács József 3000 m-en veszi fel a küzdelmet az Ny. Lokomotív 3x1000 m-es váltója ellen.A vasutasnapi sporteseményekkel párhuzamosan a megyei TSE szombaton és vasárnap ayíregyházán országos meghívást s agyaggalamblövő versenyt rendez, amelyen elindulnak a Bp. Honvéd, a Bp. Dózsa, a Csepeli Vasas és a Sortex legjobb versenyzői is. Szolnokon a Lokomotiv-pályán vasárnap délután két órától kezdve zajlanak le a sportesemények. Az Sz Lokomotív birkózók a Bp. Vasas birkózóival mérkőznek, az atlétikai versenyen a helyi atlétákon kívül elindulnak a Bp. Bástya, a Bp. Vasas és a Magyar Pamut átlagái is. Sopronban vasárnap délelőtt Sopron férfi és női röplabdázói Budapest válogatottját látják vendégül, délután az S Lokomotív férfi és női kosárlabda-csapata a Diósgyőri Vasas férfi és női csapatával mérkőzik, majd a vasutas ökölvívók a Pápai Vörös Lobogó ökölvívóival mérkőznek. A műsort a Soproni LokomotívBp. Kinizsi mérkőzés zárja be. Cegléden kitűnően előkészített és szénen feldíszített sporttelep várja a sportolókat és nézőket egyaránt. Elsőnek Pest megye válogatott női kézilabdacsapata tart bemutatót, majd atlétikai versenyre kerül sor. Ezután a Kinizsi Dohánygyár (Bp.)—C. Lokomotív Nyári Kupa-mérkőzést játsszák le. Este: Budapest—Cegléd kötöttfogású birkózóviadal. Debrecenben a Bp. Postás NB I-es csapata játszik a D. Lokomotívval. Győrött az NB I-es tartalékbajnokság válogatottja a Gy. Lokomotív ellen játszik A, fővárosi csapat összeállítása: Fecske (Bástya) — Kékesi (Cs. Vasas), Rendek (Bástya), Takács (Cs. Vasas) — Peller, Andrásfi (Bástya) — Márkus, Béres (Cs. Vasas), Ramus, Halmai, Egresi TT (Dózsa). Tartalék: Szabó (Bástya), Zimmermann (Dózsa), Langer (Cs. Vasas). Szolnokon rendezik meg az országos ifjúsági úszóbajnokságokat Augusztus 15-én, 16-án és 17-én Szolnokon rendezi meg az OTSB az országos ifjúsági úszóbajnokságokat. Az olimpia utáni első nagyszabású hazaiúszóverseny iránt igen nagy az érdeklődésre különös jelentőséget ad ennek az a tény, hogy a bajnokság nem a fővárosban, hanem vidéken, Szolnokon kerül sorra. . . Az országos ifjúsági bajnokság időrendbeosztása. Augusztus 15-én, pénteken 16 órakor ünnepi felvonulás, majd: 200 m női gyors úszás, 100 m férfi gyors úszás. 100 m női mellúszás, 100 m, pillangó úszás, 700 m mellúszás, 4x100 m női vegyesváltó, 4x200 m gyors váltó. Augusztus 16-án, szombaton 10 órakor: 100 m gyorsúgzás. 16 órak°r 100 m gyors úszás, 100 m női hátúszás, 200 m pillangó úszás, 200 m hátúszás, 100 m női pillangóúszás, 100 m mellúszás, 400 m női gyors úszás, 4x100 m gyors váltó. 2 Augusztus 17-én, vasárnap 10 órakor: ♦ 3x50 m férfi vegyesúszás, 3x50 m női vegyes úszás. 18 órakor: 400 m gyors- ♦ úszás, 200 m női mellúszás, 50 m hát- ^ Úszás, 100 m női gyorsúszás, 4x100 m ♦ vegyes váltó, 4x100 m női gyors váltó. ♦ A férfi és a női műugróbajnokságot augusztus 16-én, 3- án és 17-én Budapesten bonyolítják le. ♦ A versenyen a Budapest-bajnokság első hat helyezettje, valamint a megyei ♦ bajnokságok első három helyezettje jogosult indulni. A nevezéseket az illetékes TSB-knek kellett volna elküldeniük ♦ július 31-ig, e®t azonban mind a mai napig nem, tették meg. Igen helytelen, hogy a TSB-k nem tartják be az utasításokat és így akadályozzák a bajnokság zavartalan rendezéseit. i Szikra Lapnyomda* József körút 3. PÉNTEKI ÉS SZOMBATI SPORTMŰSOR A Bp. Bástya és a Bp. Előre súlyemelő szakosztálya szombaton országos súlyemelő-versenyt rendez a Bp. Előre sportutcai tornatermében. A verseny célja, hogy legjobbjaink számot adjanak jelenlegi formájukról, s hogy felszínre kerüljenek azok a hibák, amelyeket súlyemelőinknek a közeljövőben rájuk váró feladatok előtt ki kell javítani. Csepel város súlyemelő-bajnoksága óta ez lesz az első viadal, amelyen legjobbjaink ismét szembekerülnek egymással (a Tatán rendezett versenyen nem vett, részt minden élvonalbeli versenyző). Súlyemelőink a jelek szerint jó formában vannak, s éppen ezért minden súlycsoportban színvonalas küzdelmekre van kilátás A Magyar Népköztársasági Kupa női kosárlabda III. fordulója szombaton kerül sorra. Ezen a héten női csapataink küzdenek a legjobb négy közé való jutásért. A szombati három mérkőzésen 5 fővárosi és egy vidéki csapat lép pályára. A legnagyobb érdeklődés a Bp. Petőfi Városi Tanács— Ill. ker. Vörös Lobogó mérkőzés iránt nyilvánul meg, de érdekes küzdelemre van kilátás a Bp. Petőfi—Székesfehérvári Építők mérkőzésen is. Szombaton rendezik a SzOT férfi és női műugró bajnokságát. A férfi műugrásban Hídvégi az esélyes, a nők csoportjában Zságot Iréntől nem lehet elvenni az első helyet Szabó Éva és Lehr Kata a második helyért vív majd erős küzdelmet. Nevezéseket egy órával a verseny kezdete előtt is elfogad a rendezőség. Pénteken megkezdődnek a Béke Kupa kispuskás csapatversenyek. A Béke Kupa kispuskás csapatversenyeket az idén is megrendezi az OTSB. Tíz női csapat és 48 férfi csapat (az első és második osztályban ■2—12, a harmadik osztályban 24 csapat küzd a csapatbajnokságokért. A női mezőny csapatai: Bp. Dózsa, Petőfi SE, Fémbútor, Ganzvillamossági, Zalka Máté, Torpedó, Bp. Postás, Bp. Honvéd, D. Pamut, P. Vasas. Férfi I. osztály. A-csoport: P. Vasas, Bp. Dózsa, Ganzvillamossági, Kőbányai Lokomotív, Fémbútor, Botond. B csoport: Bp. Bástya, Traktor SE, Petőfi SE, Bp. Honvéd, Zalka Máté, Bp. Postás. Idén a párosversenyeken szembekerülő ellenfelek között legalább NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp. VIII., Tolnay Lajos utca. 4. (Postai címe: Bp., 8., postafiók 1(2.) Távbeszélő: 338—560, 338—567, 328—568. Kiadja: a Sport Lap és Könyvkiadó Vállalat. Kiadóhivatal: Bp., VII., Rákóczi út. 50. I. Távb.: 220-064, 20-416 Terjeszti: Posta Központi Hírlapiroda Vállalat, Bp., V. József nádor-tér, 1 Távb.: 180—850 Előfizetési díj: egy hóra 14 forint. Befizethető bármelyik postahivatalban Előfizetés és ügyfélszolgálat V., József nádor-tér (üzlethelyiség). Távb.: 18302 Szelvényes előfizetés: V., Roosevelt-tér 59 6 Távk : 382—395. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap, tizenegy körkülönbség szükséges a győzelemhez. Ennél kisebb körkülönbség esetén a mérkőző csapatok megosztoznak a két ponton. A csapatbajnoki versenyek három lőtéren, a Marczibányi-téri, a bánát utcai és az angol utcai lőtéren kerülnek lebonyolításra. Az I. és II. osztályú mérkőzések mind a Marczibányi-téren kerülnek sorra, míg a III. osztályú mérkőzések megoszlanak a három lőtér között. A nők mérkőzéseit általában szombaton, a férfiakét pedig leginkább vasárnap rendezik. Az első fordulót már a héten lebonyolítják. Pénteken , a Bp. Dófea—Petőfi női csapatmérkőzés kerül sorra, szombaton pedig további négy női mérkőzéssel folytatódik a csapatbajnokság. A részletes műsor PÉNTEKI CÉLLÖVÉS: Petőfi—Bp. Dózsa, I. o. : női csapatbajnoki, Marczibányi-.tér, 15. KÉZILABDA. A Magyar Népköztársasági Kupáért Női mérkőzés: Fűszert— Ganzvillamossági, Margitsziget, Vörös Meteor-pálya, 18, Berdó. KERÉKPÁR. A vasárnapi kerékpáros fő motor vezetékes pályaverseny előfutamai. Millenárison, 18. TENISZ. Az 1952 évi országos teniszbajnokság VII. napja. Margitsziget, teniszstadion, 15.30. VÍZILABDA. Bp. I. o. a sportuszodában 18 órától. Csepeli Vasas—Előre, Előre MÁVAUT—Vasas Beloiannisz-gyár, Vasas MÁVAG—Építők, III. ker. Vörös Lobogó—Vasas Izzó. SZOMBAT ATLÉTIKA. A BTSE országos II. o. felnőtt versenyének I. napja,Csepel, Tő 30. A Bp. Bástya országos felnőtt I. o. és ifjúsági versenye, Népliget, 15. CÉLLÖVÉS. A Marczibányi-téri lőtéren: Fémbútor—Ganzvillamossági, I. o. női, 15.45, Zalka Máté—Torpedó, I. o. női, 15.45, Bp. Postás—Bp. Honvéd, I. o. női, 17, Óbudai Pamut—P. Vasas, I. o. női, 17 óra. KÉZILABDA: A Magyar Népköztársasági Kupáért. Férfi mérkőzés: Elektromos—Csepeli Vasas, Latorca u., 18, Ábrahám. Női mérkőzés: Csepel Vasas—Bp Postás, Csepel, stadion, 18, Tordai. KOSÁRLABDA, Bp. Petőfi Városi Tanács—III. ker. Vörös Lobogó, Népliget, 17.30, Benkő—Erdős, Szikra Nyomda- Előre, Nánási-u., Szikra-pálya, 18, Herczeg—Novakovszky, Bp. Petőfi—Székesfehérvári Építők, Nánási-u., Nemzeti Bank-pálya, 17.30, Tarr-Kassai, LABDARÚGÁS. A Spartacus SE országos „Béke Sportnapok 44 labdarúgó selejtezői, négy vidéki területi válogatott és négy fővárosi szakmai válogatott részvételével, Forinyák u.. 12—18. Barátságos mérkőzések: M. Építők—Diósgyőri Vasas, Miskolc, népkerti pálya, 5. K Lokomotív —Bp. Lokomotív. Komárom. 17. Bp. Emlők— Óbudai Hajógyár. Béke-..., 17.30. Beloiannisz-gyár—Óbudai Építők. Kelen, völgy, 1730. Vörös Meteor Egyetértés MNB—Z. Danuvia. Csömöri-út, 17. MŰUGRÁS. A SzOT ifiugróbajnoksága. margitszigeti Sportuszoda, 16. ÖKÖLVÍVÁS. Barátságos mérkőzések: Cs. Vasas—Kistext, Csepel, 18.30: MÁVAG —Boloianisz-gyár, Kőbányai út, 17.50: Emag—Alumínium, Albertfalva, 10. SÚLYEMELÉS. A Bp. Bástya és a B. Előre országos felnőtt súlyemelő-versenye Snint utca. 18. TENISZ. Az 1952. évi országos teniszbajnokság VII. napja. Margitsziget, teniszstadion, 15.30. Budapest—Vidék ifjúsági válogatott, 9. Rántotta és lágytojás Augusztus másodikán, szombaton reggel, a magyar labdarúgók könnyű mozgást végeztek az otaniemi tábor területén. Tíz óra körül mentek reggelizni. Az ebédlőben Bozsik — Lóránt és a többiek felé kacsintva — hagymás, zöldpaprikás, szalatinos rántottat kért. A kacsintás arra vonatkozott, mit szól várjon a rendeléshez Wennesz József, a főszakács, Vennesz ugyanis gondosan ügyelt minden versenyző étkezésére, különösen azon a napon, amikor az illetőnek versenye volt. A labdarúgók pedig a döntő előtt álltak. Érthető, hogy a főszakács szigorú hangon ezt mondta: — Szó sem lehet róla. Csak lágytojást kaphattok! Bozsik és Lóránt széttárta a karját: Mit csináljunk? Ha nem lehet, hát nem lehet. Akkor jöjjön a lágytojás! azon a bizonyos diadalmas szombat este, újból megkérdezték a labdarúgók: — Most már ehetünk rántottat? — Most már azt eszlek, amit akartok — mondta ragyogó arccal Wennesz. — Akár hagymás, paprikás, szalonnád rántottál is. Tíz, vagy tizenöt tojásból kéritek el Persze, senki sem kért rántottál. Azt ettek, amit éppen főztek. Olyan mindegy volt akkor, összeölelkeztek a szakácsokkal, megköszönték nekik, hogy olyan gondosan ügyeltek az étkezésükre és — bevallották azt is, hogy reggel csak tréfáltak, egyáltalán nem akartak rántottat enni a döntő mérkőzés napján. Csak arra voltak kíváncsiak, hogyan válaszol erre „Józsi bácsi — Tudtam én, hogy tréfa volt — válaszolom ..Józsi bácsi“ —, de én is megjátszottam magamat. Azért voltam olyan szigorú. Szeretem én a tréfát, amíg — használ az eredményességnek. Heten 550 felett! Élvonalbeli távolugrónőink közül az idén már hárman — Pénzes, Rozik, Bucsányi — javították meg jelentősen egyéni csúcseredményüket. Legjobb versenyzőink rangsora ezáltal több helyen megváltozott és már hét olyan ugrónk van, aki 551-nél jobb eredményt ért el. Az eddigi legjobb eredmények: 599 Gyarmati Olga 1148 573 Lohász Irén 190 565 Pénzes Margit 1942 561 ICozik Ágota Mari 555 Fekete Hona 1047 554 Tolnai Ilona L’4^ 550 Bucsányi Erzsébet 10^ KOSÁRLABDA A Szekszárdi Vörös Meteor Szeks®árdon, a Széchenyi u. 3. szám alatti épület udvarán kosárlabda-pályát építtetett. Ez az első szabadtéri pálya, amely a tehetséges szekszárdi kosarasok rendelkezésére áll. A pálya avatón a Bp. Lokomotív férfi és női, valamint a Bajai Honvéd női csapata szerepelt Szekszárdon. A mozilátogató közönség kívánságára augusztus 7-től 13-ig ezeket a filmeket játsszuk: Aranycsillas lovagja Május X. Nagy Péter Ugocsa Diadalmas Péter Uránia Különös házasság Puskin Express szerelem Szabadság Mágnás Miska Tátra (P.erzsébet) Felhők titánja Kossuth Bajazzók Vörösmarty Leány a talpán Tinódi Pilótaszerelem Zuglói 1952 augusztus 8. péntek ATLÉTIKA HÍREK, EREDMÉNYEK LABDARÚGÁS Az OTSB mint az elmit évben, az idén is összehívta az éremgr legjebb írja sájci versenyzőit, hogy közös edzések, s taki asztalatcserék keretében tudásukat feileszíbeessék. Az Utánpótlás reméysényei Tatán a legtöbb szakemberek irányításával edzenek. Az ifjúsági válogatott keret tagjai részére a hét végén Tatán előmllíthiatólag ismét versenyt rendeznek. A Lokomotív SE—Vörös Meteor SE— Előre SE válogatott' csapat', közötti bárra h. viadal vasárnap a valli aznap keretében a következő számokkal kerül lebonyolításra: férfiak: 100 m, é0,1 m, 80 m, 51100 m. magas, rúd diszkosz, 4xkWnt; nők: 100 m, 400 m, 1m m, súly, diszkosz,, 1x100 m. A két váltót a labdarúgó mérkőzés félidejében bonyolítják le. Külföldi eredmények: Cavle. Kód: R. Lundberg (svéd) 444 Európa-csúcs: Bryngeirsson (izlandi) 4,3. 1 mérföld: Treiff (belga) 4:03.4, I. Eriksson (svéd) 4:03.6, Aberg (svéd) 4 kit.2. 150(1 m-es részidők: líriai 3:47)2. Aberg 3:47 4 1. Eriksson .7:48. 400 m gát: Moore (USA) 50-8. Stockholm: J0O mi:Dillard (USA) 10.6. 400 m: 1. McKenly (Jamaicai) 46.1), 2. Kilódén (jamaicai) 47.1 ,10.Min: Albertsson (svéd) 14.18.6. Hármas: F. da Siva (brazil) 15.55. Súly: O’Brien (USA) 17.00, B. Nilsson (svéd) 16.64. Kalapács: Storok (nyugatnémet) 58.20. Az olimpián részt vett atléták közül sokan jelenleg a skandináv országokban a portyáznak és amint az ilyenkor lenni szokott, az olimpia feszült légkörétől felszabadulva néhány olyan eredményt érnek el, amellyelHelsinkiben győzhettek volna. Így például már beszámoltunk arról, hogy a finn Hyyttainen 75E-t hajított gerellyel. Legutóbb Oslóban az amerikai ,az fa. et ugrott rúddal. Sovány vígasz lehet a számukra, hogy egy héttel korábban ezekkel az eredményekkel bajnokvOk lehettek volna. Az oslói verseny során egyébként az amerikai Amigino0.2-t futott IOO-on. Néhány külföldi lap szerint azonban ez a világcsúcs beállí - ja- nem Bemigino, hanem az igen „gyors ” norvég időmérők érdeme. KÉZILABDA Nagypálya-bajnokság. Bp. férfi I. osztály. Bp. Honvéd—Bp. Kinizsi II:'# 19.5). , I' Orinyák-u. V: S-?,abó I. Vég’ig érdekes, változatos mérkőzés. Mindkét támadósor jó formában játszott. G: Pfeiffer (3), Horváth, Farkas, Csordás, Hetényi, (2-2), 111. Pálinkás, Csontos (3—3), Weber 2, Kapás, Tormási. Bp. Dózsa—Bp. Építők 14:8 (6:4), Megyeri,Garamvölgyi. A két támadósor közti különbség döntött. A Dózsa-csatárok góljaik mellett sok kapufát is dobtak. G: Molnár (5), Csáki (4), Szeldeli, Berdacs (2—2), Bárdos, ill. Balogh. Nagy, Szórádi (2-2), Reiber, Molnár. Jo, Csáki,Molnár. Pólyák, Hl. Nagy. Szirmai. Füssért— Ganzvillamossági (2:4 10:4). Csömöriér. V: Ábrahám. A Ganzvillamossági védelme nem tudta feltartóztatni a kitűnő formában lévő Fűszertcs határokat. Galambost (Ganzvillamossági) a játékvezető durvaságért végleg kiállította. ti: Karaffa (V2), Szabó (4), Rózsa, Ramocsa (3), ill. Mártha (2), Bárdos, Stankal. Jó: Karaffa (a mezőny legjobbja), Ottó, Nádasdi, ill. Mártika, Bárdos, Gondos, KERÉKPÁR A Bp. Kinizsi vasárnap reggel 6 órai kezdettel a bécsi országút 6 km-es jelzőkövétől a Pilisvörösvár—Piliscsaba— Leányvár — Dorog—Tát—Nyergesújfály — Slnszke —Süttő— Íseszmély— Dunaalmás és Vissza útvonalon tízosztályfutamos országos országúti versenyt rendez. A fő versenyzők 140 km es távon, a III. oszt. IIa), az ifik 70, az idősek 60, a közhasználati gépen indulók közül a II. oszt. ^ ?,III* o,azit. 30, fiz ifik 30 és végül a női osztályok résztvevői 15 km-es távon csapnak össze. A KERÉKPÁROS BÉKE KUPA ÁLLÁSA Országos országúti: 1. Bp Honvéd 308 p., 2. Bp. Dózsa 2835,5,3. Csepeli Vasas 105, 4. Szikra-Szabad Nép H203, 5. Bp. Bástya US4, 6. Bp. Kinizsi 1012, 7. Bp. Előre 1012, 8. Bp. Vörös Meteor 812, 8. Miskolci Honvéd 747, 10. Mosonmagyaróvári Vasas 505, 11. Szegedi Postás 581, 12 MA VAG 518, 13. Bp. Postás 525. 14. Debreceni Lók. 461, 15. Nyiregyházi Lók. 410, 16. Boloianinisz-gyár 404, 17. Szegedi Honvéd 394, 18. Szegedi Lók. 3lö, 10. Kecskeméti Lók. 342, 20. Danuvia 310, 21. Ózdi Vasas 240 22. Győri Lók. 224, 23. Miskolci Lók. *202, 24. Bp. Lók. 183, 25. Szombathelyi Lók. 156, 26. Tatabányai Bányílsz 134, 27. Kaposvári Építők 131, 28. Debreceni Postás 180, 29. Hódmezővásárhelyi Dózsa 115, 80—31. Gyulai Petőfi és Győri Vasas 72—72. •H- Soproni Vörös Lobogó 53, 33. Pécsi Vörös Lobogó 52, 34. Esztergomi Honvéd 48, 35. Békéscsabai Vörös Meteor 43, 36. Várpalotai Bányász 42, 37. Siófoki Vörös Meteorr 39, 38. Pécsi Lók. 34 39. Esztergomi Vörös Meteor 20, 40. Generátor 18. Vidéki országúti: 1. Miskolci Honvéd 2. Mosonmagyaróvári Vassas, 3. Szegedi Postás, 4. Debreceni Lók., 5. Nyíregyházi Lók., 6. Szegedi Honvéd, 7. Szegedi Lók., 8. Kecskeméti Lók., 9. Ózdi Vasas, 16. Győri Lók. Ifjúságiak: 1. Bp. Dózsa 1110, 2. Bp. Honvéd 858, 3. Cs. Vasas 586, 4. D. Lók. 431, 5. Ny. Lók. 397, 6. Bp. Bástya 385, 7. Bp. Eilfre 366, 8. Szikra-Szabafi Nén 351, 9. MÁVAL 3111, 10. M. Vasas 317, 11. K. Lók. 306 12. Sz. Lók. 226, 13. M. Honvéd 291, 14. Sz. Postás 271, 15. Győr Lók. 215, 16. Bp. Vörös Meteor 247, 17. Bp. Kinizei 109, 18. Szomb. Lók. 176, 19. Sz. Honvéd 172, 20. Beloiarnisz-gyár 162. Pályán: 1. Bp. Honvéd 2509, 2. Bp. Dózsa 959 3. Bp. Bástya 163, 4. Bp. Postás 623, 5. Bp. Vörös Meteor 619, 6. Sz. Szabad Nép 507,5, 7. Bp. Kinizsi 277,5 8. Bp. Előre 251, 9. Cs. Vasas SCI. 10. MÁVAG 114, 11. Sz. Honvéd IDŐ 12. Köt. Lók. 86, 13. Danuvia 69, 14. Szegedi Postás 12, 15. Beloiannisz-gyári 6. EGYESÜLETI HÍREK Spartacus SE augusztus 16-án fe 17-én országos béke-sportnapokat rendez fővárosban. A sportnapok műsorán férfi fe női atlétika, röplabda, valamint labdarúgás szerepel. A versenyen a szövetkezetek dolgozói és hozzátartozói, valamint az egyénileg dolgozó kisiparosok vehetnek részt, ha nincsenek más sportköriig igazolva. Az országos döntőt megelőző területi döntők már nagyrészt lezajlottak. Atlétikában 7 férfi és 6 női számot írtak ki, valamennyi MHK-szám. Labdarúgásban a területi válogatottak — 8 csapat — szombaton és vasárnap a fővárosban játszanak a döntőbe jutásért VITORLÁZÁS Az OTSB augusztus 14-től kezdődően rendezi meg Magyarország 1972. évi felnőtt férfi viorlás bajnok ágát. A bajnokság küzdelmei négy napon át folynak majd valamennyi hajóosztályban. A bajnokság értékelése az olimpiai pontszámítás alapján történik. A budapesti X. osztály válogatottja vasárnap Székesfehérvárott, a II osztály válogatottja Alibersdr Béh, a budapesti ifjúsági válogatott pedig Dombóvárrúl szerel a vánt a,saarp alkalmából. A három csapatot már összezárították. Budapesti I. osztály: Götz (Óbudai Építők) — Hátrány (VB lídeberszer), Diramuk (Óbudai Epítőki, Tóth (.Spartaeus) , Naszódi (Kp. Növényolaj), Lipszki (M. Gyárépítők) — Boros (Ittasella,io). Ács (Porcelángyár), Németh (Traktorgyár), Solti (Mátyásföldi Honvéd II- be- n, SK), Tyeplák (VL Goldberszer). Tartalék: Draa (Traktorgyár), Ivolla* rles Kaecsai (Spartacus). Budapesti IX. osztály: Medvegy (Cipóból!) — Sörös (reményforgalm), Bencze, Jánosi (Úrlak) — Takács (Úrlak), Vadas (P. Va- Bas) — Turóczi, Arany (Óbudai Hajógyár), Altner, Stergli (Mazalon), Best* íj?- sz. Építőik). Tartaták: Halupa (Teu), aVincses (Einergé), Rábák, Solymár (Tétnyuyforgalmi), Potova (Cipőből*). Budapesti ifjúsági válogatott: Kelen (Vasas) —'*%. (Vasas)., Henni II (Kíd-'jbI). Irt ^a®j,.(Kob. Zománc) — Szabó (Kinizsi) 1 Sedli (Vasas) — Murái (Kb. Zománc), Szep (P. Vasas), Pindics (Dózsa) Borsós (Kinizsi), Győrvári (Dózsa). Tartlek: Wahidi (Bástya), Lesinszki (Hovéd), Bezsenyei (Kinizsi), Pintér (ÁL Szerelők). ÖKÖLVÍVÁS 105SulT17* csapatversenyt rendez a JJibJK. A csapatversenyben hat sportkör együttese vesz részt. Ezek: Vörös Lobogó Kistext, Vörös Meteor, MOM, Vasas Alumínium, Vasas Elektromos, Vasas Beloiannsz gyár. Az első fordulóra Alkotmányunk a mi epén, augusztus 16-án a 7. forduló műsora: MOM—Vörös Lobogó Kistext, Vasas Alumínium—Vasas Beloiannisz-gyár, Vasas Elektromos—Vörös Meteor. A Balaton kupa 4. fordulójában rangadót bonyolítanak le. A Bányász SE a Kinizsi SE-vel mérkőzik. REPÜLÉS Csúcskísérleti versenyt rendezett a Magyar Repülő Szövetség a Hősük terén ahol'Og'su garas repülőmodellek részére. Igen sok modellező próbálkozott a csúcs megdöntésével, de ez egyedül Horváth Károlynak, a Bp. Honvéd fiatal mode .c.ösérnek elkerült. A kolléga Sugaran repülőmodellek körpályán repültek és az irányításukat két acéldrót és vezetővilla segítségével végezték a versenyzőik. A szélcsendes, nyugodt idő kedvezett a csúcskísérleti versenynek, amelyre huzamosabb idő óta készültek modellezőink. Igen nagyszerű teljesítmény után Horváth Károly a régi 179 kra/ó LWúcS'ot 10 km/ó átlagsebességgel döntöttte meg. Eredményét maga készítette idegsugaras modelljével érte el. SPORTNAP A Vörös Meteor SE margitszigeti sporttelepén (a pólópálya mellett) új kézilabda kispályát létesítettek. Az új pálya felavatására pénteken délután 5 órakor sportünnepség keretében kerül sor. A sportünnepség műsorán gálabemutató, torna bemutató és három kézilabda-mérkőzés szerepel, köztük a Fűszért—Ganzv i 11 amosági női Magyar Népköztársasági Kupa mérkőzés. TENISZ Véget ért a budapesti III. osztályú minősítő teniszverseny. A versenyein igen népes mezőnyök álltak rajthoz. A férfi egyesben például 360 versenyző küzdött. Férfi egyes: 1. Szőke (Autótaxi), 2. Stumpf (Bp. Postás), 3. Dobozi (Izzó), 4. Perezei (Kőbányai Vasas). Női egyes: 1. Várszeginé (Bp. Fáklya), 2. Irrényiné (Kecskemét). Férfi páros: 1. Borcsányi, Ivanits (Bp. Lendület), 2. Baczony, Ferenczi (Bp. Fáklya). Vegyes páros: 1. Szőke, Berendné (Autótaxi), (Kecskemét). Kezdő női egyes: 1. Tórhnó (MÁVAG), 2. Murainé (Bp. Szikra). Békéscsabán augusztus 18-án, 19-én és 20-án rendezik meg országos jelleggel a város teniszbajnokságát. A BUDAPESTI ÉS A VIDÉKI LEGJOBB IFJÚSÁGI TENISZEZŐK szombaton és vasárnap a fővárosban összemérik erejüket A fiú fő leány válogatott együttes hat-hat versenyzőből áll, s így hat-hat egyéni és háromhárom páros mérkőzésre kerül majd sor. Az itt mutatott formák alapján jelölik ki azt a tíz legjobb fiú és leány versenyzőt, akik az ifjúsági tízek bajnokságában találkoznak majd. Budapest fiú válogatottja: Franciszai (Dózsa), Pálinkás, Zentai (Bp. Vasas), Szikszai (Petőfi), Komáromi I (Dózsa) és Komáromi II (Gázművek), tartalék: Korpa® (Dózsa). Leányok: Kovács É., Sólyomi Gugi (Bp. Vasas), Vajda (Dózsa), Bardóczy (Honvéd) és Boldizsár (Gázművek), tartalék: Regőcz (Petőfi). Vidéki fiú válogatott: Sikorlaky (Pécs), Szurovszky, Kasza, Klucs (Diósgyőr), Szálkai (Eger), Molnár K. (Miskolc) és Sey (Győr). Leányok: Rossmann, Tóth, Kovács Erzsébet (Diósgyőr), Fehér, Megyeri (Szombathely), Kallós (Miskolc) és Matusek (Győr). így tippeltek a fogadók! A csütörtök délutánig beérkezett Totó-szelvényeken a legtöbbet előforduló tippek: 2 x 1 X 1 1 2 2 1 2 1 1 Mi az Ön véleménye? A sportfogadási osztály kirendeltségei pénteken 20 óra 30 percig, szombaton 21 óra 30 percig, vasárnap délelőtt 8 óra 30 perctől 11 óra 30 percig állnak a fogadók rendelkezésére.