Népsport, 1952. október (8. évfolyam, 201-222. szám)
1952-10-02 / 201. szám
A Bp. Bástya egyenlítő gólja előtti pillanat A Bp. Bástya—Bp. Postás mérkőzés második félidejének 2. percében Kovács szabadrúgást ívelt a postások kapuja elé. Hidegkúti jó érzékkel ugrott fel a labdára, amely fejéről a földre, majd a jobbkapufára, onnan pedig a kapu előtt keresztbe pattant. A nagy lendülettel berohanó Palotás elöl Kapcsos kétségbeesetten igyekezett eltalpalni a labdát, de hiába, mert a középcsatár a labdával együtt őt is elsodorta, s közvetlen közelről a kadarokba nyomta a labdát. Képünk azt a pillanatot örökíti meg, amikor Kapcsos utolsó kísérletet tesz a gól megakadályozására. Palotástól takarva Viscska, a kép jobbszélén pedig Kováts. Jól sikerültek a vasárnapi megyei szpartákiádok Az elmúlt vasárnap hat helyen rendeztek megyei szpartákiádot. Minden megyéiben nagy mezőnyök indultak, különösen sok résztvevője volt a bács-kiskunmegyei (468) és abaranyamegyei (400) szpártakiádnak. A legtöbb helyen az időjárás nem kedvezett a versenyeknek, mégis — különösen Szolnok megyében — néhány kitűnő eredmény született. Feltűnő volt most is, hogy aránylag kevős nő indult, az egyes számokban, s a falvakból is sok sportoló hiányzott. A nagy tömegek ellenére a legtöbb helyen igen jó volt a rendezés, bár ezen a téren is akadt hiba. Egerben pl. a városi atlétikai bajnokságokkal együtt rendezték a szpártákiád atlétikai számait, ami zavaró volt. A széke-szpártázkiád tolnamegyei döntőijét vasárnap délelőtt Szeekszárdon, a városi sporttelepen rendezték meg. A versenyzők ünnepélyes felvonulása után Pintér Antal, a megyei TiSZB elnöke üdvözölte a sportolókat. Arra kérte őket, hogy legyenek méltók nagy dicsőséget szerzett olimipicsainikhoz és sportmiunkájukkal is erősítsék a béke magyar frontját. A döntőn a paksi járás kivételével valamennyi járás és város képviseltette magát. Szekszárdról és a szekszárdi járásból indultak a legtöbben (40—40). Nagy hiányossága volt a ISO főt felvonultató versenynek, hogy a járási válogatottakat, ü gyünk és részben a tamási, valamint a szekszárdi járás kivételével, középiskolai tanulók alkották. A gyönki járás válogatottja elsősorban az MHK-ban feltűnt falusi sportolókból állt, s nem egy közülük most vett részt először ilyen nagyszabású versenyen. Férfiak. 100 m: 1. Szűcs (Szekszárd) 110.2., 1000 m: 1. Bács ( Sz.) 2:50.5, 2. Péch (Bonyhádi járás) 2:50.7. Távol: 1. Farmos (Sz.) 505. Süilykés: 1. Zag (Bonyhádij.) 10.61. Gránát:.1. Lukács (Sz.) 69.80. Nők. 100 m: 1. Fehér (Bonyhádi j.) 14.2. 500 m: 1. Gráf (Bonyhádi j.)1:80. Távoli: 1. Fehér (Bonyhádi j.) 487. Sül: 1. Lerch (Gyönki j.) 930. Gránát: kovToszitál(ISM:) 40 m. Torna.Férfiak: 1. Bonyhádi j., 2. Szekszárd. Röplabda. Férfiak: 1. Szekszárd, 2. Gyönki j., 3. Tamási j. Nők: 1. Gyönka , 2. Tamási j, 3. Dombóvári KOMÁROM ÍMERIYE Szpartákiádját Tatabányán tartották meg. Mintegy 220 sportoló és vezető táblák és zászlók alatt vonult fel az ünnepélyes megnyitóra. Szitás András, a Komárom megyei ITSB elnöke üdvözölte a verseny résztvevőit, s utána a szépen feldíszített T. Bányász pályáján jó rendezésiben peregtek le az egyes számok. Férfiak, lóé m: 1. Ország (Tatabánya) II. 2, 2. Szabó (Komárom) 11.8, 3. Balogh (Dorog) 11.9. Távol: 1. Maróti (D) 604, 2 Szabó (K) 570. 1000 m: 1. Burghardt (T) 2:57,4. Súly: Kővár (K) 10.59. Gránát: 1. Németh (T) 66.13. 8 km-es gyorsi tótmenet: 1. Schmidt (D) 39.17. Nők. 100 m: 1. Skorec (K) 18.5, 2. Tatár (D) 13.8. Távoli 1. Tatár (D) 427. 500 m: 1. Karácsonyi (Tata) 1:29, 2. Romanikovics (T) 1:32. Súly: 1. Hornyák (T) 880. Gránát: 1. Nagy (Tata) 44, 2. Csizmadia (K) 48,70. Torna. Férfiak: 1. Tata, 2. Dorog, 3/1 Komárom. Nők: 1. Tata, 2. Komárom, 3. Tatabánya. Röplabda. Férfiak: 1. Dorog, 2. Komárom, 3. Tatabánya, 4. Tata. Nők: 1. Dorog, 2. Komárom, 3. Tatabánya, 4. Tata. SZOLNOK MEGYE szpartakiádját Szolnokon az Stz. Lokomotív pályáján rendezték meg. A megye hét járása és öt városa közül Túrkeve hiányzott. A közel 300 versenyző reggel a megyeitanácsház előtt gyülekezett és zárt sorokban, a vasutas zenekar hangjai mellett vonult az Sz. Lokomotív sporttelepére. A hosszú, fegyelmezetten haladó oszlopból különösen a kunihegyesi járás bordó melegítőben felvonuló népes csoportja tűnt ki. A pályán sivár kép fogadta a versenyzőket. A megye egyik legnagyobb versenyére nem díszítették fel a pályát! Nagy János, a megyei TSB elnöke mondott ünnepi beszédet. Eredmények: Férfiak, 100 m: 1. Bana (Kunhegyesi I.) 1.8, 2. Seipsi (Kisújszállás) 11.8, 3. Varga (Kisnász.) 11.9. 1000 m: 1. Szmida (Szolnok) 2:56.8. 8km gyorsított menet: 3. Szmida (Sz.) 87£3. Távol: 1. Sepsi (Kicsuti&z.) 6.10, 2. Varga Okos(ij sz.) 606, 3. Barna (Kunhegyesi j.) 578. Súly: 1. Hudra (Jászberény) 12.65, 2. Szekrényes (Sz.) 10.34, 3. Barna (Kunhegyesi j.) 10.30. Gránát: 1. Kardos (T.-szentmiklós) 74.40, 2. Jávor (T.) 74.15, 3. Tyuhák (Szolnoki j.) 72.189. Nők. 100 m: 1. Várbíró (Sz.) 13.6, 2. Szabó (Sz.) 13.8. 500 m: 1. Szabó (Sz.) 3:32.2, 2. Németh I (Sz.) 1:34.1, 3.Szelind (Szolnoki j.) 1:36.7. Távol: 1. Várbíró (Szolnok) 450. Súly: 1. Boros (Jászberényi j.) 827, 2. Szekeres (Sz.) 826, 3. Végh (Sz.) 824. Gránát: 1. Szekeres (Sz.) 48:50, 2. Gonda (Sz.) 45.52. Torna. Férfiak: 1. Karcag,2. Jászberény, 3. T.szentmikós. Nők: 1. Jászberény, 2—3. Karcag és Jászapáti 1. Röplabda, Nők: 1. Sz. Vörös Meteor, 2. Tiszaroff, 3. Mezőtúr. A férfiaknál a sötétség beálla miatt nem fejeződtek be a versenyek. Kerékpár. Férfiak: 1. Antal (T.-szentmiklós) 44:10, 2. Papp (Karcag) 44:30. Nők: 1. Nemes (T.-füredi I.) 27 perc. BAJÁN rendezték meg Bács-Kiskun megye ez év szpartákiádját. Az esős idő és a felázott pálya kedvezőtlenül befolyásolta az eredményeket. Kellemes meglepetés volt hogy a kedvezőtlen időjárás ellenére 463 versenyző, köztük 175 nő, jelent meg Férfiak, 166 m: 1. Egri (K.-félegyh. 1. 11.9, 2. Fehér (Kecskemét) 12.1. 1600 m 1. Császár (K) 2:49.8, 2. Kalmár (Baja, 2:58.1. Távol: Gyuricza (K.-félegyh. 1.1 654. Súly: 1. Ráth (K.-félegyh. j.) 11.64 2. Nemes (K.-félegyh. j.) 11.17. Gránát 1. Gálos (B) 70.40. 8 km-es gyorsított menet: 1 Városi (K.-félegyh. j.) Kerékpár: 1. Karagity (Bajai j.) 32 perc, 2 Sántha (K) 33:15. Torna: 1. Kecskemét j., 2. Kecskemét. Röplabda: 1. Baja, 2 Kiskunfélegyházi j. Nők. 160 m: 1. Kovács (K) 14. 500 m.: 1. Kovács (K) 112818, 2. Kucsera (K) 1:30.7. Távol: 1 Csontos (K) 488, 2. Vörös (B) 462. Súly 1. Krix(B) 880, 2. Deli (Bajai j ) 811 (rajtát: D Rózsa (K) 43,20. Kerékpár 11 Nóti (K) 16 perc, 2. Wolf (K.-méti j. 16:15. Torna: 1. Kecskemét, 2. Kecskeméti j. Röplabda: 1. Kecskeméti j., 2 Kecskemét. PÉCSETT annak ellenére, hogy az előző napokban igen kedvezőtlen volt az időjárás, mintegy 400 sportoló jelent meg vasárnap reggel a Pedagógiai Főiskola sportpályáin megrendezésre kerülő megyei szpartáklád döntőin. Csak a siklósi járás versenyzői hiányoztak. A sok esőtől a pálya kissé mély volt. Férfiak, 100 m: 1. Világosi (Pécs) 12.3. 1000 m: 1. Bors (P.) 2:53.8. Súly: 1. Macwali (P.) 12.61, 2. Sebestyén (P.) 12.59, 3. Jutasi (Szigetvári I.) 12.50. Gránát: 1. Bakos (P.) 71.30, 2. Szabó (P.) 70.10. Távol: 1. Mássányi (P.) 604, 2. Magnusz (Pécsváradi j.) 587, 3. Viczena (Virányi j.) 585. 8 km-es gyorsított menet: 1. Haraszti (Pécsi ,i.) 37:27.1, 2. Arató (P.) 37:27,2. Nők. 100 m: 1. Sebes (P.) 14.4. 500 m: 1. Seherbán (P.) 1:39.8. Súly: 1. Sebes (P.) 10.01, 2. Koltai (P.) 732. Gránát: 1. Káptalan IDE (P.) 55, 2. Kovács (P.) 40,75. Távol: 1. Perlaki (P.) 433. Torna. Férfiak: 1. Pécsi Bástya, 2. Mohácsi MTSE. Nők: 1. Pécsi Petőfi, 2. Pécsi Haladás. Röplabda. Férfiak: 1. Pécsi Haladás, 2. Pécsi Gépipari. Nők: 1. Pécsi Legeny gimnázium, 2. Pécsi Haladás. A HEVES MEGYEI szpartágkiadót Egerben rendezték meg. Hiányossága volt a versenynek, hogy kevés nő indult. A falvak nő sportolói, közül egyedül Petőfibánya női röplabdázói jelentek meg. Férfiak. 100 m: 1. Varga (Eger) 12 5. 1000 m: 1. Nádudvari (E.) 2:55,2. Távol: 1. Gyurcsovics (Hatvan) 615, 2. Szalay (E.) 610, 3. Siroki (E.) 601. Gránát: Szabó (E.) 78.40, 2. Czirkovics (H.) 70.60. Súly: 1. Szabó (E.) 11.11, 2. Kovács (E.) 10.08. Kerékpár: 1. Palásthy (H.) 43.29.2, 2. Valemtinyi (E.) 43.20,2. Torna: 1. Gyöngyös. Röplabda: 1. Eger, 2. Hatvan, 3. Pétervására. Nők, 100 m: 1. Király (Gy.) 146. 500 m: 1. Bardóczy (Gy.) 1:33,4. Távol: 1. Hanák (Gy.) 461. Gránát: 1. Bognár (Gy) 47, 2. Kardos (E.) 41.60. Torna: 1. Eger, 2. Gyöngyös Röplabda: 1. Eger, 2. Hatvan, 3. Gyöngyös. 200 fogadó 400 tippje • sportfogadási osztályhoz szerdáig beérkezett szelvények közül A font közölt 12 tipposzlop beküldői: a) Papp László, Vasvár; b) Dorogi Lajos, Kecskemét; c) Fügedi Zoltán, Szajol; d) Mozgai László, Sopron; e) Lengyel Lóránd, Sárospatak; f) Óvári Rudolf, Tatabánya; g) Antal István, Eger; h) Józsa Ferencné, Makó; i) Béres Lajos, Bp., X.; j) Kutassy Róbert, Bp. XIII.; k) Abonyi Pál, Bp. XIX.; j) Rappler Pálné, Bp. XXII Az utolsó oszlopban a legtöbbet előforduló tippek szerepelnek. a bedélghirkl 1 x 3 h Bp. Honvéd—Csepel 112 111121113277 76 47 12. Bp. Vasas-Gyác 1 x x 2 x 1 1 2 11 1 x 188 129 83 1 3. Bp. Kinizsi—Bp. Postás 112 x2 1xxxlll 93 196 112 x 1 Szombathely— Dorog xxl2 2 3 x 2 1 x 2 1 144 127 129 1 5. Szegedi Honv.—Pécs x 1 1 1 1 1 x 2 1 1 x 1 148 151 101 x 6. Salgótarján—Diósgyőr xl ll x 1 1 1 1 11 1 232 136 50 1 7. Debr. Lot.-Debr. Dózsa x 2 1 2 1 1 1 1 1 2 2 1 124 116 160 2 8. Pereces—Debr. Honvéd x 2 x 2 x 2, 2 2 1 1 2 1 107 112 181 2 9. BVK—Ózdxxl 122x2212 129 191 146 20. Nyíregyháza—Miek. Építők x 1 x 2 x 2 1 1 2 2 2 1 103 176 131 x 11. Orosháza-Gyula x x 2 2 2 1 x 2 1 1 2 1 108 156 137 x 12. Szolnoki Lak.—Izzó 1 2 2 2 1 2 1 2 2 2 2 x 64 144 192 2 4 HÍREK, EREDMÉNYEK Olimpiások is szerepeltek Baján a Néphadsereg napjának ünnepén Szilvágy Miklós olimpiai birkózó bajnok, Tass Olga, Berzsenyi, THIy., azonkívül férfi tornászaink közül Dohai, Takács Attila, Kovács, Baranyai, női tornászaink közül pedig Katona, Bánáti, Baranyainé közel 5000 főnyi nézősereg felütt tartottak harcoknas sikerű bemutatót. A bemutató után Szilvágy, Tass-Olga és Tilly beszámoltak olimpiai élményeikről A Néphadsereg Napja alkalmából Debrecen legifjabb sportolói, az áttörök „olimpiai bajnokságot*” rendeztek ,több sportágban A legfiatalabbolimpiai bajnok 31, a legidősebb is 14éves volt. Mintegy 800 úttörő kapcsolódott be a másfél hétig folyó versenybe. Vasárnap a nagyerdei Honvéd-stadionban rendezték a döntőkért. Fiúk: 60 m: Fokai 8 mp, magas: Rékai 135 cm, ...csapasban: Pacsirta-utcai isk. 129 cm átlag, távol: Paptp. 450 cm, csapat: Pacsirta utcai isk. 429 cm, gránátdonzs: Szücs 50.40 m. csapat: Pacsirta-utcai isk. 42.20 m, 10x60 m váltó: Pacsirta-utcai iissk. ,1:27. Lányok. 60 m. Derűjük 9 mp, magas: Vincze 125 cm, csapat: Petaifi isk. 116 cm, távol: Vincze H1 cm, csapat: Kossuth-utcai isk. 383 cm, labdahajítás: Kántor 45.75 m, csapat: Kossuth-utcai isk. 34.47 m, 10x60 m, MÁV műhelytelepi isk. 1:47. Labdarúgás: Pacsirta-utcai iisk .—Petőfi isk. 5:1 (döntő). Kézilabda: Pacsirta-utva! isk.—Szent Arnna-utcai isk. 8,4. Röplabda: Szent Anna-utcai sek.—Pacsitrta-untcai isk. 2:1. Pontversenyben. Fiúk: 1. Pacsirta-utcai isk. 151 pont, 2. Rákocsitelepi isk 34, 3. Szabadságtelepi isk. 23. Lányok: 1. Kossuth-utcai isk. 82 pont, 2. Petőfi isk. 50, 3.Mester-utcai isk. 20. ASZTALITENISZ Vasárnap rendezték meg az öregfiúk 1952. évi országos bajnokságát. Egyéniben ötvenketten indultak, a párosban pedig huszonnégy pár állt asztalhoz. Eredmények. Egyes: 1. Várkonyi (Postás), 2. Sarcél (Torpedó), 3. Patona (Büffé), 4. Kovács (EKA), 5. Hajós (Győr), 6. Lovászi (Főposta). Páros: 1. Gay (Antenna), Lantos (ATEX), 2. Viárkonyi I (Postás), Végh I. (Honvéd), 3. Sárosi (Torpedó), Patonsaft (Büffé), 4. Dékány, Gőbel (Büffé), 5. Kocsis, Bolgár (Pesterzsébet), 6. Takács, Oláh (Férfiruha). Vigaszdíj: 1. Lantos (ATEX), 2. Miklós (Athena Cum), 3. Végh I (Honvéd), 4. Kovács (Cegléd), 5. Ney (Székesfehérvár), 6. Sólyom (Alumínium). Országos I. osztályú asztaliteniszversenyt rendez október 11-én és 12-én a debreceni városi TSE. A versenyen a válogatott öt keret tagjai is rajthoz állnak. atlétika Nagykanizsán Vas megye 1&1:*8 arányban győzött Zala megye ellen. Jobb eredmények. Nők. 100 m,: Bogdán (Z) ISA Harasztos (Z) 18.6. 400 m: Csanádi (Z) 64.8, Bótis (V) 64.9. 80 m gát: Kőfalvi (Z) 18.8. Magas: Cavitscovics (V) 140, Kőfalvi (Z) 135. Távol: Bogdán (Z) 410, Czvitkovits (V) 468. Súly: Dézsi (Z) 9.38, Szabó (V) 9.33. Mszkosz: Gábor (V) 32.84, Kalovicsné (Z) 30.26. Gerely: Dézsi (Z) 27.45. Fértiek. 160 m: Homonnai (V) 11.3, Aradi (V) kt.4, 3000 m: Kalovics (Z) 9.37.( Kendi( IV) 9.37.6. Magas: Homola (Z) 172. ,, mvol: Soproni (Z) 606. Rúd: Simándi (V) 3116. 10.000 m gyaloglás: Erdős (Z) 55.00. Súly: Siftár (Z) 12.72. Diszkosz: Virág (Z) 40.80, Szabó (V) 40.47. Hódmezővásárhely bajnokságának jobb eredményei. Nők. Súly: Szenti (Szérőkutas) 8.80. .Diszkosz: Szenti 28.55. Szente 11.9. Mágus: Tóth (H. Kini?érfi) 173, Bencze (H. Dózsa) 170, Mányás (H. Építők) 170. Debrecenben rendezett váltóversenyen a D. Honvéd 3.36-ot futott 4x400 on, a Kossuth-gimnázium csapata Padiig 58.7-et női 4x100-on. A középiskolások bajnoksága során Gálffy (Kossuth g.) 16.8-at futott női 100-on, 66.2- n(a 41M)-on. Eger bajnokságának jobb eredményei. Magas: Kovács (Haladás) 170. Távol: Szalay (Haladás) zlo. Súly: Szabó (Haladás) 1Ltd. BIRKÓZÁS Debrecenben rendezték 58 iinduló részvételével Hajdu-Bihar, Szabolcs- Szatmár és Szolnok megyék területi szabadfogású ifjúsági egyéni birkózóbajnokságait. Súlycsoportgyőztesek: Csóka (D. Honvéd), Farkas (D. Dózsa) Ispán (D. Dózsa), Nagy (D. Lokomotív), Antal (D. Lokomotív), Pályka (D. Honvéd), Pomgor (D.Honvéd), Kovács (D. Honvéd). KÉZILABDA Szegeden hét fiú- és három leánycsapat részvételével megkezdődött az úttörők kispályás kézilabda-bajnoksága. A tiszamenti városban most már ötödször rendezik meg az általános iskolák közötti bajnokságot. Először 1948-ban volt úttörő-bajnokság. Akkor még nem ismerték Szegeden a kézilabdát, a testnevelő tanárok, valamint az úttörők kezdték el népszerűsíteni. Az úttörők azóta is mindig jó utánpótlást biztosítanak a felnőtt csapatok részére. Hódmezővásárhelyen vasárnap szentesi és vásárhelyi csapatok részvételével kispályás érem mérkőzések kezdődnek. A körmérkőzéseken 6 férfi és 6 női csapat vesz részt. A Tiszántúli Kupáért. Debrecen: D. Lokomotív—Békéscsabai Lokomotív 18:8, férfi, Békéscsabai Lokomotív—D. Lokomotív 5:1, női. KOSÁRLABDA Pest—Békés—Szolnok megye összevont bajnoksága. Szob: Sz. Lokomotív-1-Nagykőrösi Kinizsi 31:21 (14:14)., Férfi. Nagykőrösi Fáklya—Sz. Lokomotív 15:4 (8:0). Női. Vác: Szentendrei Honvéd—Lokomotív 71:42 (38:24). Férfi. .Nagykáta: N. Petőfi—Szolnoki Lokomotív 41:36 (19:19). Férfi. Szolnok: Sz. Honvéd—Sz. Dózsa 69:12 (8:9). Női. Budapest: Szolnoki Honvéd—Csepel Autó 72:70 (34:33). Férfi. Megyei bajnokság. Bács-Kiskun megye. Férfiak. Kecskeméti Kinizsi—B. Vörös Meteor 38:31 (20:20). Baja. Nők. B. Építők— Kecskeméti Kinizsi 31:28 (18:29). Baja Heves megye. Nők. Hatvani Kinizsi-Egri Építők 26:18 (17:13). Eger. Férfiak: E. MTSE—Hatvani Kinizsi 24:22 (15:12). Eger. A bajnokság élcsoportjában a vasárnapi mérkőzések után ez a helyzet. Férfiak: 1. Egri prtformtartó, 2. Egri MTSE, 3. Egri Építők. Nők: 1 Egri Dózsa, 2-4. Hatvani. Sokpincítív* Egri Haladás. Hatvani Kinizsi, Tolna megye. Nők. Sz. Építők—Sz. Bástya 88:35 (40:11). Szekszárd. Férfiak: D. Lokomotív—Szekszárdi Bástya 75:23 (36:9). Dombóvár. A Bátaszéki Lokomotív—Paksi ÁMGSK mérkőzésre az utóbbi csapat nem jelent meg. " LABDARÚGÁS VASÁRNAPI LABDARÚGÓ MŰSOR NB I. Bp. Dózsa—Bp. Bástya, Dózsastadion, 15. Zsolt (Sípos Sz., Borosé G.). Sz. Honvéd—Pécsi Lokomotív, Szeged,15. Somogyi E. (Dankó, Kamarás). Bp. Vasas—Győri Vasas, Dózsastadion, 13.15. Kristóf (Saftr, Vigyimszk I). Bp. Honvéd-Csepeli Vasas, Kispest, 15. Harangozó (Hajdú, Ludvig). Sz. Lokomotív— Dorogi Bányász, Szombathely, lő, Ba.Ua (Kőhalmi V., Gere). S. Bányász—Diósgyőri Vasas, Salgótarján, 15, Major II (Grubel, Bokor I). Bp. Kinizsi—Bp. Postás, Üllői-út, II, Hernádi (Soós II, Máthé). NB II. Közép csoport: Kinizsi Sörgyár —Váci Vörös Lobogó, Maglód-út, lő, Kern; Vörös Lobogó Duna-cipőgyár—Bp. Haladás, Fóti-út, 9.30, Kukonya; Szikra Hungária—Szikra Gázművek, Kón-u., 15, Kovács II; Csepeli Szikra—Bp. Gyárépítők, Ady Endre-u., 15, Fehérvári; Vörös Lobogó Textilfestő—Vasas Elektromos, Hévízi út, 15, Virágú; Kinizsi Dohánygyár—Vasas Ganzvagon, Üllői út, 9.15, Gyulai, Sztálin Vaemü Építők—Csillaghegyi Vörös Lobogó, Sztálinváros, 15, Renger, Bp. Vörös Meteor—Előre Autótaxi, Csömöri út, 15, Bebesi; Vasas MÁVAG—Vasas Belotimnisz-gyár, Kőbányai út, 15, Véber Déli csoport: C, Lokomotív—Szegedi Petőfi, Cegléd, 15, Skolósi Gy.; Bp. Építők—Köb. Lokomotív, Béke-u., 15, Juhász II; B. Építők—Vörös Lobogó Kisstixt, Békéscsaba, 15, Staub; K. Kinizsi—Bp. Előre, Kecskemét, 15, Szigeti Gy.; Bp. Szikra—Kiskunfélegyházi Vasas, Halom u., 15, Várnai; Sz. Lokomotív—Pénzügyőrök, Szeged, 13.16, Dorogi; Vörös Lobogó Keltex— Szolnoki Szikra Budafoki út, 15, Nagy II; Sz. Lokomotív—Vasas Izzó, Szolnok, 15, Markovics; O. Kinizsi—Gyulai Építők, Orosháza, 15, Lesán. Keleti csoport: D. Vasas—Miskolci Honvéd, Dunakeszi, 15, Fehér J.; Ny. Építők—Miskolci Építők, Nyíregyháza, 15, Székit; P. Bányász —Debreceni Honvéd, Pereces, 15, Lovász; D. Lokomotív—Debreceni Dózsa, Debrecen, 35, Tárkány; S. Bányász—Sátoraljaújhelyi Petőfi, Sajószentpéter, 35, Szabó F.; E. Fáklya—Salgótarjáni Vasas, Eger. 15, Szaffián; M. Lokomotív— Hatvani Lokomotív, Miskolc. 35, Fülép; Bp. Lokomotív—Gyöngyösi Építők, Szőnyi út, 15, Krémer; Vasas BVK—Ózdi Vasas, Bihari u., 315, Főúr. Nyugati csoport: V. Bástya—Nagykanizsai Lokomotív, Veszprém. 15, Bihari; Gy. Lokomotív—Szombathelyi Vörös Lobogó, Győr, 15, Lőcsei; P. Vörös Lobogó—Kaposvári Vasas, Pécs, 15, Kovács R.; P. Bányász —Székesfehérvári Építők, Pécsújhegy, 15, Huszka; V. Bányász—Pécsbányatelepi Bányász, Várpalota, 15, Kovácsi B.; K. Bányász—Soproni Iokomotív Komló, 10, Korompai; N. Bányász—Zalaegerszegi Vörös Meteor, Nagykanizsa, 15, Biró L.; T. Bányász—Pápai Vörös Lobogó, Tatabánya, 15, Madár; Vörös Lobogó Sortex —Tatabányiak Építők, Soroksár, 15, Rudas. A MEGYEI BAJNOKSÁG ÁLLÁSA Csongrád megye A Vörös Meteor SE augusztus 15-e és szeptember 15-e között rendezte meg III. oszágos MHK-postaversenyét. A hat számból álló verseny végeredménye. Budapesten: 1. Gyapjúszövő SK, 2. Közületi Fűszert, 3. Beruházási Bank, 1. Gyógyáruért, 5. Belker, min. Gépkocsijavító. Vidéken: 1. Baranya megye, 2. Csongrád, 3. Borsod, 4. Győr- Sopron, 5. Pest. MOTORSPORT Heves megye nyári motoros terepbajnokságát felázott, nehéz talajon bonyolította le a megyei TSB. Az útvonal a Bükk hegységen vezetett keresztül. Igen helytelen, hogy a kedvezőtlen idő miatt csak az Egri Zalka Máté motorosai indultak. A verseny távja mintegy 60 kilométer volt. 125 kcm: 1. Szalai 1:53, 2. Demeter 2:07, 3. Csiffáki 2:27. 250 kcm: 1. Gál 1:25, 2. Csanádi 1:33 3. Bakik 1:45. Az Építők SE vasárnap délelőtt Győrött az Izinger-sétány körül nagyszabású gyorsasági motorversenyt rendez 100, 125, 250, 350 és500 kcm-es sorozatos sportgépek részére. Több mint 100 versenyző indulása várható. ÖKÖLVÍVÁS Szombaton kezdődik Budapest ifjúsági ökölvívó-csapatbajnoksága. A kiírásnak megfelelően október 4-én megkezdődik Budapest ezévi ifjúsági ökölvívó-csapatbajnoksága. Az első nap találkozóit szombaton 18 órai kezdettel bonyolítják le a Bp. Előre sporttelepének tornatermében. A további küzdelmekre is itt kerül majd sor. Idáig az alábbi sportkörök neveztek: Honvéd, Dózsa, Cs. Vasas, Vörös Meteor, Elektromos, Szerszámgépgyár, Beloiannisz-gyár, Útvasút, Gyárépítők, Kinizsi, Autótaxi, MOM, Kistext és az MTSE négy csapata. A csapatbajnokságot két csoportban, körmérkőzések formájában bonyolítják le. A csoportok első és második helyezettje felkerül a négyes döntőbe. A döntő résztvevői magukkal viszik az egymás ellen addig elért eredményeiket. Egyenlő pontszáma esetén a jobb győzelmi arány dönt. A Cisy során serdülő versenyzők nem indulhatnak, s azok sem, akik 19-sik életévüket már betöltötték. TEKE Bp. nők I I. osztály: Előre I-Kistext 3159:3.972. Ld: Argyélusné 407, Bugáné 403, Gyenesné 403, ill. Kériné 485, Györkösné 427, Csepeliné 8812. Antenna— Előre II 3999,2954. Ld. Költő 420, Barlagóné 415, Magyarné 409, Illl. Barabásné 4118, Cziberéné 385, Subánné 377. Cs. Vasas— 42. sz. Építőtröszt 2998,2777. Ld. Csiszérné 396, Horváth 390, Csurgainé 390, ill. Vanczeliné 398, Gavallérné 390, Somlainé 378. MÁVAG-Szikra SzÉV 2824,7568. Ld. Barnoki 378, Szabóné 375, Várfokiné 375, ill. Kerschnerné 358, Galántainé 346, Márton 339. TERMÉSZETJÁRÁS Az egri vár hősi védelmének négyszázéves évfordulója alkalmából terepversenyt rendeztek a Bükkben. A versenyen az ország különböző helyeiről 19 sportkör vett, részt, 114 versenyzővel. Végeredmény: 1. Csepeli Vasas 475 hibapont, 2. Miskolci Haladás 538, 3. Bp. Láng-gépgyár 593. A Dobó István-vándordíj 1952. évi védője a Cs. Vasas lett. TENISZ Dózsa—Bp. Vasas 7:2. Kedden délután folytatták a szombaton félbeszakadt Dózsa—Bp. Vasas tenisz rangadót Először a Lénárt—Szentpéteri ..A A találkozót fejezték be, Lénárt nyert 6:1, 6:4-re. Ezután játszották le a párosokat: Asbótic, Fehér—Ádám, Katona 8:6, 3:6, 7:5, Frigyesi, Buitor—Tornyai, Szentpéteri 6:2, 6:1, Lénárt, Major—Szörényi, Majoros 2:6, 8:6, 6:2. Végeredményben a Dózsa 7:2 arányban megnyerte a rangadót.A Bp. Vasas—Honvéd találkozó egyes mérkőzéseinek eredményeit keddi számunkban már közöltük. A páros találkozók: Asbóth, Fehér—Vad, Birkás 5:7, 3:6 !!, Tornyai, Szentpéteri—Pető, Molnár 6:4, 6:2, Szörényi, Majoros— Bánhidi, Mille 6:4, 1:6, 4:6. Végeredmény: 5:4 a Bp. Vasas javára. Kedden lejátszották a Cs. Vasas— Pamut kikészítő férfi I. osztályú CsB-mérkőzést. Ez a találkozó a II. fordulóban félbeszakadt, majd több óvás után semleges pályán való újrajátszásait rendelték el. A mérkőzést most a Dózsa margitszigeti teniszstadionjában bonyolították le. Tóth—Guzdek 6:4, 1:6, 4:6, Bánó-Balázs 6:3, 6:2, Kisfaludi—Vadinszki 6:4, 6:3, Kálmán—Handher 2:6, 0:6, Ungár—Palotás 2:6, 3:6, Györffy— Potaleczki 6:4, 6:2, Tóth, Bánó—Guzdek, Balázs 6:4, 0:6, 3:3, félbeszakadt. Ungár, Győrffy—Vadinszki, Palotás 3:6, 6:1, 6:2, Kisfaludi, Kálmán—Potaleczki, Slandler 6:2, 6:3. (Elől állók a csepeli játékosok.) A mérkőzés 5:3-ra áll a Cs. Vasas javára. Befejezték a szombaton 5:0 állásnál félbeszakadt Petőfi—MÁV AtT I. oszt. férfi mérkőzést. Végeredményben a Petőfi győzött 7:2 arányban. Bp. férfi II. osztályú CsB: Lendület— Postás 6:2, félbeszakadt. Selypen megyei minősítő .Nemieziversenyt rendezett az S. Kinizsi és az IS. Építők. A versenyen résztvettek az Egri Fáklya, Egri Petőfi, S. Kinizsi, S. Építők, Petőfibányai Bányász. Férfi egyes III. o.: 1. Szálkai (E. Fáklya), 2. Szentmarjay(I. Építők), 3. Szabó (E. Petőfi) és Vass (E. Fáklya). Kizárásos férfi egyes: 1. Miskey (S. Építők), 2. Domokos (Gy. Lendület), 3. Éltető és Valkovszky (S. Kinizsi). VÍZILABDA Szombat-vasárnap! vízilabda-műsor. Szombat: Bp. Vörös Meteor—Szolnoki Dózsa, Sportuszoda, 19, Peterdi, Bp. Lokomotív—Bp. Vasas, Sportuszoda, 19.50, Keserű III. Vasárnap: Bp. Bástya—Bp. Dózsa, Sportuszoda, 20, Beér. Tatabányai Bányász—Bp. Kinizsi. Bánhida, fél 12, Vágó. Egri Fáklya—Bp. Honvéd, Eger, 15.30, Gáti. Szívós került az első helyre a góldobó listán. Vasárnap dobott hét góljával a Bp. Vasas középcsatára megelőzte Gyarmatit és Kislégit. 16 gólos: Szívós (Bp. Vasas). 13: Kislégi, Gyarmati (Bp. Dózsa). 10: Hasznos II (Sz. Dózsa). 8: Utassy (Egri Fáklya), Kárpáti (Bp. Kiniizsi), Svéda, Németh II (Bp. Honvéd). 7: Martin (Bp. Dózsa), Kádas (Egri Fáklya), Kiss (Bp. Bástya). 6: Goór (Bp. Vasas), Czapkó (Bp Kinizsi). A Bp. Lokomotív vezet az ifjúsági vízilabda-bajnokság döntőinek második fordulója után. A kedden lejátszott mérkőzések eredményei: Beloiánniszgyár-Bp. Honvéd 5:3 (2:3). V: Klein. G: Wedlik (2), Zádor (2), Orz, Él. Zámborszky (2), Németh III. Bp. Dózsa— III. ker. Vörös Lobogó 6:0 (3:0), V: Goór. G: Pető (4), Mayer, Szentírmay. Bp. Lokomotív-Bp. Kinizsi 3:2 (1:1). V: Keserűt*‘HI. *G? .CMllaspilyi Kirjesi, Deli,r'ifi^lTaiMiicsG (aX^A'Möiftflkéilasa: 1. Bp. Lokomotív 2 2 — —1 7: 3 4 2. Beloiannisz-gyár 2 2 6 4 3. Bp. Dózsa 2 1 - 1 4 3 4. Bp. Kinizsi 2 — 1 1 *4: 5 k 5. Bp. Honvéd 2—11 5: 7 1 6. III. ker. 0-------11:10 — VÍVÁS Debrecenben a D. Honvéd 0. osztályú férfi tőrvívó versenyt rendezett. L Kosa (D. Haladás) 6 gy., 2. Gábor (Bp. Dózsa) 5 gy., 3 k. t., 3. Eiben (D. Haladás) 5 gy., 12 k. t., 4. Váry (D. Lokomotív) 5 gy., 14 k. 5. Kaszás (D. Lokomotív) 4 gy., 6. Péter (D. Haladás) 4 gy., 7. Újhelyi (D. Lokomotív) 1 gy., 8. Orosz (D. Haladás) 0 gy. 1. Makói Lók. 24 22 1 2 105:17 44 2. Szeg. Honvéd II 23 19 1 3 109:28 39 3. Szegedi Dózsa 25 18 3 4 69:24 39 4. Hódm. Dózsa 25 18 1 6 68:16 37 5. Újszegedi VL 25 13 6 6 55:38 32 6. Szentes 24 12 4 8 58:54 28 7. Szegedi Postás 25 12 3 10 57:60 27 8. Hódm. Petőfi 25 10 4 11 45:50 24 9. Mindszent 25 7 3 15 36:56 17 10. Kistelek 25 5 4 16 33:93 14 11. Szeg. Kinizsi 25 4 5 16 33:89 13 10. CB Cegrád 25 5 3 18 22:30 13 13. Szeg. VL Kender 25 5 2 18 22:70 12 14. Szőreg 25 3 2 20 18:71 8 MHK 1952 október 2. csütörtök Eredményes sportmunka folyik a Mezőkovácsházán Az ország délkeleti részében fekszik Mezőkovácsiháza. Ennek a községünk a sportolói a környéken híresek. Különösen jó eredményeket ér el a labdarúgócsapatuk. Az idevalósi fiatalok szeretnek sportolni, a Petőfi sportkör minden támogatást megkap, s ezzel magyarázható az, hogy a községben egyre több szakosztály kezdi meg működését. A kovácsháziak az idén nemcsaklabdarúgó-csapatukat, hanem ilplabdázóikat és sakkozóikat is benevezték a megyei bajnokságba. Már versenyeznek az asztaliteniszezők is, e most szervezik az atlétikai, valamint az ökölvívó-szakosztályt. A múltban Mezőkovácsházán leginkább csak a labdarúgás jelentette a sportot. Anyagiak hiányában ezt az egy szakosztályt is csak nehezen tudták fenntartani. Az utóbbi évek során azonban sokat változott a helyzet. A felszabadulás után korszerű pályát kapott a község, futópálya, magasugró- és távolugróhely, valamint röplabda-rpálya is van a sporttelepen. Az öltözőkben hidegmelegvizes fürdő áll a sportolók rendelkezésére. Felszerelésben sincs hiány, a Petőfi SE délterületi elnöksége nemrég 9090 forint értékű felszerelést juttatott el Mezőkovácsházára. A sportvezetők igyekeznek jó munkával meghálálni a gondoskodást: az MSK-n keresztül egyre több dolgozót vonnak be a sportba. A község az idén is jó eredményeket ér el az MHK terén, a mezőkovácsháziak 1952. évi tervüket idáig 113 százalékban teljesítették. Szikra Lapnyomda, Józsefkörút • NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp. Vill., Tolnai Lajosutca 4. (Postai címe: Bp., 8., postafiók 10.) Távbeszélő: 338-560, 338-567, 339—568. Kiadja a Sport Lap és Könyvkiadó Vállalat. Kiadóhivatal, Bp., VII., Rákóczi út 50. I. Távb.: 220-064, 20-416 Terjeszti: Posta Központi Hírlapiroda Vállalat, Bp., V., József nádor tér, I. Távb.: 180—850 Budapesti előfizetés: a kerületi kézbesítő postahivataloknál, vidéken a helyi, hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díj: Va. évre 42.0 Ft. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap.