Népsport, 1952. november (8. évfolyam, 223-243. szám)

1952-11-21 / 237. szám

Sportesemények a harmadik magyar békekongresszus tiszteletére A h­armiadi­k m­agyar bé­ke­kong­ress­zus tiszteleteire számos vidéki városiban szom­baton ás vasárnap ünnepi sportesemé­nyek mért rendeznek. NYÍREGYHÁZÁN a városi TISB béke váltót rendez. A váltó rajthelye a pályaívüs variál lesz, célja pe­­d­i­gr . József A­ttila-kul­túrház előttt­ Vasá­r­­­nap délelőtt a város legjobb csapatainak részvéte­lével asztalitenisz- és röplabda­­tornát rendeznek, ugyanekkor az Egri­ Dózsa ökölvívó-együttese a helybeli Dó­zsa ökölvívóival mérkőzik. A délutáni labdarúgó-mérkőzések előtt beszédek hangzanak el a békekongresszus jelen­­tőségéről.­ SZOLNOKON , a Vörös Csillag­ fil­mszínházban Szondy István, öttusázó olimpiai baj­nok csapatunk egyik tagja tart előadást. Vasárnap ke­rülnek sorra a megye középiskolai to­rásá­baj­noks­ágának küzdelmei a Közgazda­sági Techni­kum­ban. Ezen a napon indul meg a megyei női röplabda-bajnokság ás 8 együttes részvételével. SZOMBATHELYED A megyei hármas a­sztalitenisz-csapat­­ba­jnoksággal kapcsolatban Nagy János, a megyei TSB előadója mond beszédet a békekongresszu­s jelentőségén­)­. Az asztaliiitenisz CsB-n a 7 járás férfi és uriói bajnokcsapata, azonkívül Szombat­­h­ely 2—2 legjobb férfi és női együttess*­l indult el. A labdarúgó Béke Kupa 5 mér­­kőzésére kerül sor ezen a napon. * fi ÓZDON is ünnepi esemény keretében emlékeznek meg november 33-án, vasárnap délelőtt a béke­kongresszusról. Délelőtt fél 11-ko­r rendezik az Ó. Vasas, az Egri Fáklya és a Szegedi Petőfi úszóinak a részvételé­vel az ózdi fedettuszod­ában a nagy ér­deklődéssel várt úszó versenyt, amelyen hatalmas mezőnyök indulását várják. GYŐRÖTT vasárnap délután kerül sorra a városi Béke Kupa döntője ,a Győri Vörös Meteor és Carto-Búto­rgyár csapata között. Az összes labdarúgó-mérkőzések előtt, így az NB XI-s mérkőzések előtt is beszédek hangzanak el a békekongresszussal kap­csolatban. Ez­en a napon rendezik meg Győr-­Sopron megye asztalitenisz-bajnok­ságát is. Győrött rendezik meg vasárnap a győri járásban kiírt Béke Kupa-asztali­­tenisz mérkőzések döntőjét is. SOPRONBAN szombaton tartják meg a villanyfényes kézilabda-torna, döntőit, vasárnap kosár­labda kupa-mérkőzésekre és labdarúgó Béke Kupa-mérkőzésre kerül sor. A PÉCSI ÉS A KAPOSVÁRI SPORTOLÓK elsősorban a békekongresszus tiszteletére rendezett autó- és motorkerékpár verse­nyen veszik ki részüket a békekongresz­­szus ünnepléséből. Kaposvárott a­­társa­dalmi motoros szövetség béke-emléklapot készített, amelyet a verseny résztvevői aláírnak. Az emléklapot elküldik az Országos Béketanácsna­k. Az országos sakkbajnokság negyedik fordulója Az országos egyéni sakkbajnokság IV. fordulóját szerdán bonyolították le. Kritg­er világossal gyorsan győzött a megnyitási hibát vétő Szily ellen. Nagy küzdelem alakult ki a Tipary—Pogáts játszmában. Tipary a megnyitásból elő­­nyösebben került ki, de elmulasztotta a legerélyesebb folytatást, s Fogaté ellen­­játékhoz jutott. Később Pogáts időzavar­ban hibát követett, dl.­­ ez ismét Tiparyt juttatta előnyhöz, majd győzelemhez. A Barcza—Szilágyi játszmában bonyolult középjáték után Barcza a végjátékban kihasználta a sötét állás gyenge pont­­jait, s a 47. lépésben feladásra kény­­szentelte ellenfelét. A Lengyel—Kóberl­és László—Bakonyi játszma döntetlenül végződött. A Sándor—Flórián játszma világosra nyert állással, a Gereben- Szabó Dezső és a Vajda—Szabó László küzdelem sötétre ,kedvezőbb esélyekkel a Négyesy—■Bán játszma pedig bonyolult helyzetben maradt függőben. A verseny egyik, tanulságos, elmé­leti értékű játszmája a II. fordulóból: GEREBEN—FLÓRIAN 1. e4. e6 2. d4. dS 3. Hd2. a6 4. Hdff3. fc5 5. g3!?. (Jfiítás. Azon a felismerésen alapszik hogy a sötét részéről kezde­m­ényezett­ centrumbontás végrehajtása után a világos királyfutóra nagy jövő vár g2-n.) 5. ... cd:? (Helyesebb lett volna 5. . . . Hf6-tal a veszélyeztetett centrumnak sötét tisztekkel való fede­zésére törekedni.) 6. ed:1. Vd5: 7. Fg2, d3? (Ifjabb, most már döntő hiba, mert végzetes fejlődésbeli visszamaradáshoz vezet. Sötét az első 9­­.epésből hétszer gyaloggal kétszer periig vezérrel lép. A fejlődés szabályainak ilyen figyel­men kívül hagyása nem vezethet jóra.) 8. 0—01. de: 9. Vc2., Vc5 (Sötétnek gyalogelőnye, világosnak ezzel szem­ben óriási fejlődési fölénye van. A két tő közötti m­értékbeli különbséget a játszma további alakulása mintasze­rűen szemlélteti.) 10. Hc4!, Hbd7 11. Fe3, Vh5 12. h3! (A sötét vezér elfogá­sával fenyeget.) 12. ... Hf6 13. g4. Vg6 14. Ve1, h6 (Hh4 és He5 egyidejű fe­nyegetések miatt szükséges. Sötét ál­dása királyszárnyi fejletlensége miatt már nem sokáig tartható.) 15. Hfe5, Vh7 (15. ... He5: 16. He5:, Vh7 17. Vc7 Fe7 18. Fc51, Fc5: 19. Vf7:+, Kd8 20. Bfdl + , Hd5 21. Fd5: szintén gyors nyerésre, vitt volna.) 16. Hd7:, Hd7: 17. Hb6, Hb6: 18. Fb6:, Fe7 19 Vc7, f6 20. Bad1. g5 (20. ... Kf7-re 21. Fc5, Be8 22. Bd81, Vg8 23. Fe7:, Be7: 24. Ve7:+ után világosnak bástyaelőnye maradna.) 21. Fc5, f5 (Fc5:?-re Bd8 matt.) 22. Bfel, Ff6 23. Vb6, Kf7 24. gf:, ef: (24. . . . Vf5:.re 25. Vc7+, Kg8 26. Fe4, Vf4 27. Bd8+, Fd8: 28. Vd8: + , Kg7 29. Ve7 + , Vf7 30. Fd4-t nyer.) 25. Bd6, Vg6 26. Fd5 + , Kg7 27. Vc7+, sötét feladta. (B. G.) Harminc csapat készül Egerben az alapfokú tornász CsB-re Tornászaink nagyszerű olimpiai sze­replése nyomán Egerben is fellendült a­i tornasport. Egerben eddig harminc csapat áll edzésben az alapfokú tor­nász csapatbajnokságra. Ez a szám még növekedni fog. Eddig a következő egri csapatok készül­őd­ne­k a bajnokságra: Vörös Meteor (5 női, 4 férfi csapat)­, Építők (2 női, 3 férfi), Fáklya (2 női, 4 férfi), Fémszerelvény gyár (2 női), Petőfi (1 női, 2 férfi), Kinizsi (1 női, 3 férfi), Lokomotív (1 női, 1 férfi), Len­dület (s férfi). A városi TOB gondosko­dik az a­lapfokú tornászóálnokságra k­é­szülő csapatok számára tornatermekről. Ebben az évben lényegesen jobb a Csű­re való felkészülés, mint az elmúlt év­ben. Feltűnő, hogy az egyébként min­­den e téren jó sportmunkát felmutató Egri Vasas eddig egyetlen csapatot sem nevezett. A megye községeiben már nem olyan kedvező a helyzet, mint Egerben, a­ je­lentkezések azonban még javában foly­nak és biztosra vehető, hogy Heves megye legalább másfélszáz csapattal vesz részt a nemsokára meginduló küzdelmekben. November végén a Fáklya SIK területi elnöksége bemutatót rendez az alapfokú tornász csapatbajnokság teljes anya­gából. ifijeit elnök nem kell nekünk... (Alábbi jelenetünk egy sportköri el­nök szobájában játszódik le. Bevezető­ben megjegyezni kívánjuk,­ hogy a kulcsregények mintájára „kulcs­jele­netről“ van szó. Ez azt jelenti, hogy ha valamelyik sportkörben — vélet­lenül — az alábbi jeleneth­ez hasonló eset mér lejátszódott, akkor a problé­ma megoldásának kulcsa a sportköri tagok kezében van.) Függöny fel.­Elnök­­ül az íróasztala mellett, s átszellemült arccal nézi a szemben lévő falat, amelyet merő véletlenség­­ből saját arcképe díszít. S miután ebben a jelenetben csupa véletlenről, van szó, a kép véletlenül éppen két­szerese az életnagyságnak.) Kovács (fiatal munkát?, belép): Bo­csánat, elnök sporttársi Nem zava­rok? , Elnök: Ugyan, édes fiam, dehogy zavar. Csak az eszményképemet néze­getem. Tudja, a jó elnök is boltig tanul. Kovács: Arról lenne szól, hogy sze­retnék egy levelet írni a Népsport­nak a mi üzemünk sportéletéről. Elnök: Nagyon helyes, nagyon he­lyes. Szeretem, ha a sportköri tag­jaim, mint társadalmi, aktívak is ki­veszik részüket sportéletünk fejlesz­téséből. Kovács: Szóval szeretném­­megírni .... Elnök: Csak helyeselni tudom, fiam, csak helyeselni. Csak úgy fejlődhet a többi üzem is, ha mi átadjuk nekik értékes és igen hasznos tapasztalatain­­ka­t. Kovács: Tehát arról lenne szó a levélben, hogy ... Elnök: . . . hogy ne­­ szégyellünk ta­nulni a haladott ebüaktől. Az én ta­pasz­tal­ataim, fiam­, közkincsek. Azok megmutatják az utat a kibontakozás­hoz. Kovács (már kissé türelmetlenül):' Meg akarom bírálni . . . Elnök: Az a legfontosabb, gyerme­kem, a bírálat. Az fejleszt.'- az táplál mindenkit. Kovács: ...Meg­ akarom bírálni az üzem­­.. Elnök: Ezt szeretem magában, fiam, hogy maga a többi üzemre is gondol, maga szívén viseli az egész magyar sportélet sorsát. Kovács (idegesen): Ne haragnjjuk elnök elvtárs, hogy mindig a sza­vamba vág, de most­­már végre ki akarom mondani... Elnök: Ez az fiam, a bírálatnak ki­­ kell jönnie, csak úgy tanulhatunk be­ ♦ tóle. De ugyanakkor ne feledkezzék­­ meg az önbírálatról sem. ♦ Kovács (mérgesen): Akár ki kell­­ jönnie, akár nem, én megbírálom a ♦ levélben az üzemünk sportéletét! •­­ Elnök: Mit akar maga megbírálni? ♦ Kovács: üzemünk sportéletének hiá-­­ nyosságait.­­ Elnök: Szóval azt, hogy néhány tag ♦ nem elég aktív, nem ütemezi be sport- i munkáját, nem alkot súlypontot és ♦ nem állítja élére a problémákat. { Kovács-’ Erről is írni fogok, meg az ♦ elnök elvtársat is megbírálom, hogy... { Elnök: Rólam ne írjon, tudja, hogy ♦ nem szeretem a hízelgést, a tömjéne-­­ zést, mi kemény, harcos sportemberek ♦ vagyunk. { Kovács: Nagyszerű, akkor az én bíró- ♦ latom tetszeni fog az elnök elvtársnak. ? Abban nem lesz hízelgés és tömjénezés. { Elnök (felpattan a helyéről): Azt már ♦ nem, sértegetni nem hagyom magam. ^ Kovács (most már egyre nyugodtab- ♦ bűn): Sértésről szó sincs, csak bírálat-­­ ról. ♦ Elnök: Már előre sejtem, hogy csak­­ romboló lehet a maga bírálata. Már ♦ előre kijelentem­, hogy látni akarom ♦ azt a levelet, mielőtt elküldi. Alá is ♦ kell írnom. ♦ Kovács: Dehogyis kell. Majd alá- ♦ írom én. Ha már a végéig efutottam,­­ az a néhány betű már igazán nem okoz ♦ majd fáradságot. ♦ Elnök: Szó sem lehet róla, egy jó ♦ elnök tudta nélkül semmi sem történ-­­ bet egy sportkörben. J Kovács: Az igaz, hogy a mi sport- ♦ körünkben nem sok jó történik.­­ Elnök: Nézze, én nem akarom meg- ♦ fenyegetni, de gondolja meg jól a­­ dolgot. ♦ Kovács: Azt hiszem, meggondoltam.­­ (El.) . ♦ (Történik három nappal később.)­­> Elnök: No. Kovács, hát meggon- J­dolta magát? ♦ Kovács: Csoda történt, elnök elv-­­ társ. Képzelje, el­vittem a Népsport- ♦ hoz a levelet, s elfogadták a maga­­ aláírása nélkül is. De ha már any- | nyira ragaszkodik az aláíráshoz,_ ám ♦ tegye. A sportkör tagjai úgy határoz- } tak, hogy ezt alá kell írnia. Olvassa ♦ el (Átnyújt egy írást.) ^ { (Elnök (hangosan olvassa): Ér­tesi-­­­tem a sportkör tagjait, hogy elnöki­­ tisztemről ezennel lemondok ... $ Az elnök elájul­t a sportélet­tel­ egy 99 Furcsaságok ,világcsúcs­ körül Június végén, a Rotterdamban ren­dezett holland atlétikai bajnokságok során Fanny Blankers-Koen 11.4 mp-re javította a 1(M) m-es női síkfutás világ­­csúcsát. A külföldi újságfek és hírszol­gálati irodák azonban nyomban közöl­ték, hogy az új világcsúcs nem lesz hi­telesíthető, miután a verseny alatt erős hátszél fújt. Éppen ezért atlétikai szak­körökben nagy feltűnést keltett, amikor az ősz folyamán a holland atlétikai szövetség — csúcshitelesítő bizottságának előterjesztése alapján — mégis holland csúcsnak hitelesítette az eredményt és közölte, hogy felterjeszti világcsúcs­­hitelesítés végett a nemzetközi szövet­ségnek is. A holland szövetség eljárá­sát több nyugati újság éles bírálattal illette. Egy angol lap egyenesen felve­tette, hogy­­ az eredmények hitelének megóvása végett a nemzetközi szövet­ség a jövőben maga is alaposan vizs­gálja felül és ne csak gépiesen fogadja el a nemzeti szövetségek által jóváh­a­gyott és beterjesztett csúcseredménye­ket. A bírálatnak úgy látszik van is alapja. A holland szövetség technikai bizottságának összeállításában rövid idővel ezelőtt füzetalakban megjelent az idei legjobb holland eredmények listája. Ez számonként közli a holland csúcseredményt, utána felsorolja a leg­jobb 25 idei eredményt, de ebbe nem veszi be és mindig külön tünteti fel a hátszéllel elért eredményeket. Feltűnő, hogy a női suta­mos síkfutásban Blan­kers-Koen 11.4 mp-cel tartja a holland csúcsot, a legjobb eredmények között azonban 11.5 mp-cel szerepel, s 11.4 mp-es­­ eredményét a hátszelesek között tünteti fel a lista. Vagyis előállott az a furcsaság, hogy a szövetség által hi­telesített csúcseredmény a szövetség hi­vatalo­s összeállításában nem szerepel a hiteles eredmények között. A lista nyomán számos kérdést intéz­­tek a holland szövetségben. J. H. Moer­­man, a technikai bizottság vezetője kö­zölte, hogy a 11.4 mp-es eredmény má­sodpercenként 3 m­-es, tehát a megen­gedettnél erősebb hátszéllel született, így a bizottság nem tekintheti hiteles eredménynek és valószínűnek tartja, hogy a szövetség közgyűlése a csúcs­­hitelesítő bizottság döntését meg fogja semmisíteni. Az egész ügy furcsa körülményei nem vetnek jó fényt a holland szövetség működésére és egyáltalában nem erősí­tik meg a tekintélyét. Csütörtöki eredmények NB II. Közép-csoport Szikra Hungária—Előre Autótaxi 0:0. Kőbányai­ út, 300 néző. V. Zsolt. Hungá­ria: Módler — Berzsenyi, Szabó Nyi­kos — Palotás, Descbelák — Pataki, Glacz (Hernádi III), Kooste, Hernádi II, Sinka. Edző: Populás István. Autó­taxi: Lang — Hercegfalvi (Seregi), Lévai, Tiszai — Péter, Balján — Biller, Dávid, Lányi, Golik, Bodzsár. Edző: Takács József. Mindkét csapat csatár­sora sok gólhelyzetet hagyott ki. Jó: Szabó, Nyikos Palotás, ill. Lévai, Ti­szai, Péter. A csoportban most ez a helyzet: 1. Sztálin Vasmű 31 20 2 — 131:30 60 2. Gázművek 31 18 7 6 62:42 43 3. Csillaghegyi VL 31 16 3 7 50:34 40 4. Bp. Gyárépítők 31 16 4 11 60:31 36 5. Szikra-Hungária 32 16 3 33 59:61 35 6. Váci VL­­ 31 14 6 11 56:4*5 34 7. Ganzvagon­­ 32 13 8 11 53:4*6 34 8- MÁVAG 32 0 15 8 35:38 33 6. Duna-cipőgyár 31 10 10 11­ 35:38 30 10. Sörgyár 32 11 7 14 54:57 29 11. Textilfestő 31 9 11 11 53:61 29 12. Csepeli Szikra 31 9 10 13 31:35 *28 13. K. Dohánygyár 31 11 5 15 53:48 27 14. Elektromos 32 8 10 14 39:50 26 15. Bp. V. Meteor 32 10 6 16 49:74 26 16. Autótaxi 32 7 11 14 39:52 25 17. Beloi­annisz-gy. 32 4 9 19 37:87 17 18. Bp. Haladás 31 4 6 21 37:96 14 Egyre több a sportoló a Pécsi Haladásban A Pécsi Haladásban komoly munka indult a sportolók számának emeltee ér­dekében. A pedagógusok is, a tudo­­­mányegyetemiek is egy-egy f­árfi és női­­ csapa­tot neveztek az alapfokú tor­► nászbajnoks­ágna, s az úszószakosztály­­munkájába is egyre többen kapcsolódn­ának be. A kötelező testnevelői p órák­­keretén belül rendszeres, újsz­óoktat­ás fo­­lyik. A pedagógiai főiskolások az el­emúlt héten már minősítő úszóversenyt­­rendeztek és amint a fedél túszod­át meg­♦ kapják, a tudomány­egyetemiek is meg­tartják hasonló versenyüket. Néhány n napon belül megkezdődnek a karok baj­nokságai, amelyek az ifjúság legna­gyobb részét mozgósítják majd a labda­♦ rúgó-, röplabda-, kézilabda- és asztali­­­tenisz mérkőzésekre. Egyedül a terem- ikézilabda-bajnokságra 10 férfi és 4 női­­csapat nevezett. Ezeket a mérkőzése­­♦két hétfőn esténként rendezik meg a­­vasutasok sportcsarnokába­n. A/, egye­temi kötelező testnevelési órák alatt ► rendszeres MHK-edzések’ folynak, s­ ez­­is hozzájárul ahhoz, hogy a tudomány­♦ egye­te­mi­ek az el­őírt 60 f­ő­v­el szemben­­.109, a pedagógiai­­főiskolások­é­­pedig 1 0-as tervelőirányzatukkal szemben K­4­­főiskolás­t próbázt­attak. így a ' Péttel­i Haladás idei MHTv-'tervét pillanatnyi­­jlaig már *227 százalékra teljesítette. ♦ ..................... *► Élénk a sportélet­­ a gyöngyösi járásban­ ­ A gyöngyösi járás sportköreiben élénk­­a sportélet. Az ősz elején kiirt Falusi­­Kupa küzdelmeiben nyolc falusi csapat­­ vesz részt és jelenleg Vécs labdarúgó­♦ csapata vezet Kis­nana,­­ G­y­ö­n­g­y­össol­y - Imos, Domoszló és Márkáz előtt. A há­♦ rom utolsó helyen Adács, Vámosgyörk­­és Gyöngyöshalász tanyázik. A járás ♦ M­FIK-ter­vét a Nagy Októberi Szocialista­­Forradalom tiszteletére tett vállalásához ♦ híven máris 111 százalékra, LMHK-ter­­­­vét 106­ százalékra teljesítette. A falusi rsportkörök közül Abasár és Márkáz jár­­az élen, viszont lemaradás varr Gyön­­­gyössolymoson­, Ludason és­ Gyöngyös­♦ urusziban, s főleg a­­ Gyöngyösi Vasas " -ban, utóbbi mindössze 10 százalék­­ánál jár a tervteljesítésben. Ez annál­­is feltűnőbb, h­iszen a Gy. Vasashoz a ♦ legnagyobb gyöngyösi üzem, a Váltó­­­gyár is hozzátartozik. A sportkörök kö­♦ zt­ is komoly javulás tapasztalható az­­utóbbi hónapban a Gy. Építőknél, ♦amelynek terv teljesítése 145­ százalék,­­a Gy. Fáklya pedig az MHK-ban 120 ♦százaléknál tart. Külön dicséret illeti , a gyöngyösi MTH iskola sportkörét, a­­ely LMHK-tervet 150 százalékban, ♦ MK­K-tervet pedig 188 százalékban tel­­j­­­esítette. J éled.1952 november 21, péntek HÍREK, EREDMÉNYEK Sportköri hírek A BÁTOR FIATALÍTÁS SIKERE A Buda­pest-bajnokság II. osztálya 111. csoportjában játszó Vörös Lobogó Juta­gyár SK labdarúgó-csapatát az idei bajnokság megindulásakor alaposan fel­frissítették: első csapat címén a tel­jes ifjúsági csapatot indították. A csa­pat, amelyben a­ legidősebb játékos 19, a legfiatalabb 15 éves, eleinte megille­­tődve játszott a „bácsik“ ellen, de aztán megedződött a gárda és az őszi idényben egyre-másra aratta meglepő győzelmeit, így a bajnok­ság élén álló UPS-t 5:2, a második helyre pályázó Általános Szerelőket 9:0 (!) arányban győzte le a lelkes és tehetséges fiatal csapat. Jelenleg a táblázat közepén ta­nyáznak, de ha így fejlődnek tovább, jövőre alighanem bajnokságra is tör­hetnek. Sikerük a jó ne­velőmunka és a bátor fiatalítás eredménye. ♦ Romsályon a­z MHK-Próbázások nyo­mán az eddigi labdarúgó-szakosztály mellé megalakult az atlétikai szak­osztály is 64 taggal. A Várpalotán nagy lendülettel folyik a V. Bányász klubházának építése. Jelen­leg a padlózási és belső simítási mun­kák folynak. A korszerűen berendezett klubház felavatására még ez évben sor kerül.♦ _ A Bp. Lokomotív szőnyi úti uszodá­jának építkezésén az 50 méteres me­dence földmunkái már csaknem tel­jesen befejeződtek és megkezdődött a 25 méteres medence építése. A munka túlnyomó része gépi erővel folyik. * A Munkaerőtartalékok győri, 400. szá­mú sportköre megalakítja súlyemelő­­szakosztályát. Az első győri súlyemelő szakosztály felszerelésének jelentős ré­szét magu­k az ip­ari tanuló fiatalok ké­szítik el tanműhelyükben. ♦ A csongrádi járás labdarúgó-bajnok­ságát a Cs. Építők csapata nyerte. A Cs. Építők játékosai a Bútorgyár dol­gozói, s a munka terén is jó eredmé­nyeket érnek el. A csapat négy tagja, Papcsik, Vérségi, Szabolcsi és Gresko­­vits nemrégiben sportbrigádot alakított. A brigád átlagos teljesítménye állan­dóan felülmúlja a 150 százalékot. * Egerben a kosárlabda-sport fejleszté­sére újoncbajnokságot indít el a társa­dalmi szövetség. A bajnokságban azokat a játékosokat szerepeltethetik a csapa­tok, akik nem szerepelnek a szövetség ált­al összeállított erőlis­tán a sportkör öt legjobb játékosa között. * A Fegyvernek J SK évi MHK-tervét a harmadik negyedév végéig már 130 százalékra teljesítette. A fegyvernemek ezzel elnyerték a törökszentmiklósi já­rási TSB vándorzászlaját. Az OTSB mellett működő társadalmi labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Fári Józsefet (Hatvani Lokomotív). 1953 április 1-ig min­den nyilvános mérkő­­z­ésen való szereplés­től eltiltotta, Mó­ra­vcsik Sándort. (Debreceni Dózsa), Vá­­lóczi Bélát (Salgótarjáni Vasas) 2—2, Bábi Mihályt (Váci Vörös Lobogó), Sándor Bélát, Gere Lászlót (mindkettő Debreceni Bástya) és Hosszú Lászlót (Kaposvári Kinizsi) 2—1 bajnoki mér­kő­­zésen való szerepléstől tiltotta el. A Vasas Izzó—Bp. Szikra november 16-án félbesz­akadt NB II-s mérkőzést a pá­lyán elért 3:1-es eredménnyel igazolta. Kimondta, hogy a Hatvani Lokomotív pályáján újabb határozathozatalig nem lehet mérkőzést rendezni. Az NB II Déli csoportjának élén most ez a helyzet: 1. Vasas Izzó 32 24 5 3 102:23 53 2. Szegedi Petőfi 32 20 7 5 62:­34 47 A Bp. Szikra a 11. helyen maradt* Kiesés már nem fenyegeti. VASÁRNAPI MŰSOR Ifjúsági válogatott, mérkőzések, I. cso­port: Veszprém megye—Győr-Sopron me­gye, Pápa, 11.30, Budapest—Zala megye,­­Ajka, 11.30; Vas megye—Komárom me­gye, Győr,­­11.30. II. csoport: Somogy megye—Fejér megye, Simontornya, 11.30; Bp. II.­­— Baranya megye, Sárbogárd, 11.30; Tolna megye—Bp. NB I. Székes­­fehérvár, 11.30. III. csoport: Szolnok megye—Bács-Kiskun megye, K­­ek­őrös, 1*1.34); Bp. NB II—Békés megye, Szolnok, 11.30; Csongrád megye—Pest megye, Kis­kunfélegyháza, 1*1.30. IV. csoport: Hajdu- Bihar megye—Heves megye, Füzesabony, 1*1.30; Bp. I. o.—Szab­olcs-Szabm­­ár me­gye, Karcag, 11.30; Borsod megye—Nóg­­rád megye, Mezőkövesd, 11.30. KOSÁRLABDA Pest megye és Bács-Kiskun megye válogatott férfi kosárlabdázói november 26-án Nagykőrösön mérkőznek egymás­sal. Pest megy© válogatott keretét, már összeállították: Molnár, D. Kovács, Ir­­házi (Nagykőrös), Temesvári, Endrődi, Demeter, Takács, Lestár (Csepel An­ta), Csurgai (Vác), Czibiák. Gáspár. Honti (Szob), Sápi. Dóka. Kovács (Szentendre), Keresztúri (Nagykáta). ÖKÖLVÍVÁS Debrecen felnőtt­­ egyéni­ csapatbajnok­ságát december 26-án és 21-én rendezik meg Debrecenben. Nevezési határidő: december 15. A Kaposvári Dózsa szombat-vasárnapi minősítő versentyére idáig az alábbi sportkörök nevezték be versenyzőiket: Deb­receni Lokomotív, Pécsi Lokomotív,­­Szombathelyi Lokomotív, Tatabányai Bányász, Szekszárdi Dózsa. Az indulók száma minden bizonnyal közel lesz a stázthoz. REPÜLÉS Az MRSz modellező műhelyének dol­gozói elkészítették az első rádióval irányítható repülőmodellt. Az első pró­­barepü­lésre még e héten sor kerül. A szovjet módszerek alapján elkészített mechanikus meghajtású modell másfél kilométeres távolságból is irányítható a rádió segítségével. TORNA A Lokomotív SE tornászbajnoksága döntőinek új időpontja: december 7. TEKE Bács-Kisku­n írtegye­reke csapatbaj­noksága véget­ ért. A férfiak csoportjá­ban az első helyet a Kecskeméti Gép­gyár szerezte meg 14 ponttal, 301034 fá­val, 2. Kecskeméti Lokomotív 30386 13a 114, 3. Kecskeméti Építők 12, 4. Kecske­méti Kinizsi 10, 5. Kecskeméti Vörös Meteor 6, 6. Kecskem­éti Dózsa 4. Nők: 1. Kecskeméti Kinizsi 4, 2. Kecskeméti Lokomotív 0 pont. A Szegedi Postás megyei bajnokságot nyert férfi csapata lelkesen készül a szombaton és vasárnap Budapesten meg­rendezésre kerülő országos csapatbajnoki döntőkre. A Postás szakszervezet segít­ségével a Szegedi Postás 1949-ben új pályát építtetett tekézői számlára, s el­sősorban ezzel magyarázható, hogy az együttes az elmúlt három év alatt so­kat fejlődött. A csapat saját otthonában állandóan fán felül üt. Nemrég a Kecskeméti Vörös Meteor, elleni mér­kőzésen 3375 fával új csongrád megyei csúcsot értek el. VÍVÁS Debrecen kardvívó egyéni- és csa­patbajnokságát­­ vasárnap rendezik meg a Csokonai-gimnázium tornatermében. FEGYELMI HATÁROZATOK ATLÉTIKA A Rákospalotai Lokomotív eredetileg vasárnapra kiírt 20 km-es egyéni és hármas csapat futóversenyét szombaton délután rendezi meg. Hajdú-Bihar megyében befejeződött a középiskolák közel egy hónapig tartó post­a­versenye, amelyen tizes csapatok vettek részt. A verseny több mint 2000 középiskolást mozgatott meg. A fiúis­kolák között a debreceni Református gimnázium, a leányiskolák között a debreceni Kossuth Lajos­ utcai gimná­zium lett az első. A posta­verseny so­rán több figyelemreméltó eredmény született. Fiúk: 100 m: Szűcs 11.6. 409 m: Papp 5­..2. Magas: Ináncsi 175. Tá­vol: Ináncsi 685. Kalapács: Kót­hai 40.45. Lányok: 100 m: Gálffy 13.7, 80 m­ gát: Bella 14.8. Súly: Erdei 9.8. VÍZILABDA A vízilabda Magyar Népköztársasági Kupa vasárnapi műsora: Csepeli Vasas — Debreceni Honvéd, Sportuszoda, 19. Károlyi. Előre MÁVAUT—Ceglédi Lo­komotív, Sportuszoda, 19.45, Szigeti Fáklya Opera—Tatabányai Bányász, Sportuszoda, 29.30, Kalpagos, LABDARÚGÁS Tolna megyében a legjobb tartalék­­csapatok és a legjobb falusi csapatok részvételével­ ebben az évben három csoportos körzeti bajnokságot rendez­tek. A nyugati és déli csoportban az elmúlt vasárnap fejeződtek be a baj­noki küzdelmek, a keleti csoportban pe­dig már csak elmaradt mérkőzések vannak. A déli csoportban a Bonyhádi Vasas TI lett a bajnok 29 ponttal, 2. T­ecs 25, 3. Őcsény 29, 4. Mórágy­­ 20, 5 Váralja 16, 6. Bátaszák II 15, 7. Zomba 5, 8. Szekszárdi Vörös Meteor II 5, 9. Szekszárdi Bástya I 2. A nyugati cso­portban a Dombóvári Lokomotív II lett az első 27 ponttal, 8. Pincehely 21, 3. Simon­tornya II 21, 4. Iregszemcse 17, Regöly 16, 6. Tamási Petőfi II 15, 7. Szakály 12, 8. Szakos 10, 9. Dombóvári Postás II 5. A keleti csoportban is el­dőlt, már az elsőség kérdése, a Szek­szárdi Vörös Meteor szerezte meg az elsőséget 39 ponttal a 22 pontot szer­zett Tolnai Vörös Lobogó előtt, 3. Nagy­­dörög, 4. Sióagárd lett, a további he­lyekért még folyik a harc. Minthogy a feljutás szempontjából a tartalék csapatok nem jöhetnek számításba, így az idei megyei bajnokságból kiesett Paksi ÁMGiSZK, H­őgy­eszi ÁMGSK és Tamási Petőfi helyét az 1953. évi m­e­gyei bajnokságban a Szekszárdi Vörös Meteor, a Decsi mintasportkör és a Pincehelyi ÁMGSK csapata foglalja el. Békés megyében befejeződtek a me­gyei bajnokságba jutásért folyó osztá­­lyozó-m­érkőzések. A selejtezőket két csoportban rendezték. Az egyik csoport­ban a csoport legegységesebb és leg­­k­i­e­g­y­e­nsú­l­y­o­zo­tt­a­b­b cs­a­pata, a­­ Békés­csabai Dózsa lett az első, a másikban a Csor­vási Traktor szerezte meg az elsőséget. Veszprém megye 1953. évi megyei labdarúgó-ba­jnokságába a Badacsony­tomaji Építők és a Hévízi Lendület ju­tott. A most befejezette osztályozó­­mérkőzések végeredménye: 1. Bada­csonytomaji Építők (27:8) 16 pont, 2. Hévízi Lendület (22:7) 16 pont, 3. Vesz­­prém megyei Dózsa (*27:12) 12, 4. Ugodi Traktor (24:12) 12, 5. Várpalotai Honvéd ( 14: 5-3) 11, 6. Hajmáskéri Építők 8, 7. Balatonalmádi Építők 8, 8. Sümegi Épí­tők 4, 9. Ajkai Építők 3, 10. Herendi Építők 0 pont. 700 igazolt sportoló a soproni járásban A soproni járás nemcsak a járások közötti országos begyűjtési versenyben áll az első i­­lyen, hanem jelentős ered­ményeket ért el ebben az évben a sportélet fejlesztése terén­te. A járásban 16 sportkör keretén belül több, mint­ 700 igazolt sportoló vesz részt a különböző bájisoks­ágo­kban. Az idei évben négy új egységes falusi sportkör­ alakult. Öt társadalmi szövetség fejt ki tevékeny működést, mellettük az év végéig to­vábbi két társadalmi szövetségest hív­nák életre. Az MHK-tervét eddig 190,7 százalékra teljesítette a járás. A téli hónapokat fokozott szervező munkára használják fel. * Valamennyi sportkör­ben megalakítják az általános szakosz­tályt é­s növelik a járás sportköreinek a számát is. Egyre több falusi sportoló érdeklődése fordul az atlétika felé, ezért jövőre több atlétikai versenyt rendez­nek. A sportolók számának emelkedésé­vel párhuzamosan szaporodnak a sport­­létesítmények is. Nagylóz­­ón labdarúgó­ét, atlétikai pályát építenek. Hegykén röplabdapály­a készül. A sportolók ön­kéntes munkával segítik az építést. A terv az, hogy jövőre KFC fölé emelik az igazolt sportolók számát. Szikra Lapnyomda, József körút • NÉPSPORT -A Magyar Népköztársaság Miniszter­­tanácsa mellett működő Országos Test­­nevelési és Sport bizottság lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. •Szerkesztőség: Bp. Vill., Tolnai Lajos­utca 4. (Postai címe: Bp., 8., postafiók 10.) Távbeszélő: 338-560; 338-567; 338—560. Kiadja : Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Kiadóhivatal, Bp., VII., Rá­kóczi­ út 50. I. Távb.: 220—054, 2­0- 416. Terjeszti: Posta Központi Hírlapíród­ó Vállalat, Bp., József nádor­ tér, L Távb.: ISO—S50. Budapesti előfizetés: a kerületi kézbe­sítő postahivataloknál, vidéken a he­ti, hírlapterjesztéssel foglalkozó postahiva­talokban és postai kézbesítőknél. Elő­fizetési díj: 14 évre 42.— t’t. Megjelenik: h­étfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap.

Next