Népsport, 1953. április (9. évfolyam, 66-86. szám)

1953-04-17 / 77. szám

a magyar népköztársaság minisztertanácsa mellett MültaDó Sakkéletünk eredményei és hiányosságai O.SZALOL tel.kev.us. ts sportbizottság t.M. „ országos sakkértekezleten FENTEK, 1953 ÁPRILIS 17 . ÁRA 60 FILLÉR IX. ÉVFOLYAM, 77. SZÁM Birkózó-világbajnokság Nápolyban P­énteken kezdődik meg és három napon keresztül tart Nápolyban az 1953. évi kötöttfogásig birkózó-világ­bajnokság. A hatalmas világversenyre, amely az olimpiai küzdelmek óta első­­ízben gyűjti össze a világ legjobb bir­kózóit, a Magyar Népköztársaság vá­logatott birkózó­csapata is elutazott. Résztvesznek a nagy világversenyen a Szovjetunió válogatott birkózói is, akik tavaly Helsinkiben bebizonyították, hogy sok más sportág mellett a szov­jet sportolók ebben is a legjobbak a világon. Ugyanakkor résztvesznek a nápolyi világbajnokságon a népi de­mokratikus országok válogatottjai, s összejönnek a világ minden részéből a legjobb birkózók. Abban a tényben, hogy a magyar csapat minden utazási nehézség el­lenére is elment a világbajnokságra, a Magyar Függetlenségi Népfront vá­lasztási felhívásának szavai elevened­nek meg: „A Magyar Népköztársaság békében akar élni, kereskedelmi és kulturális kapcsolatokat akar fenntar­­tani nemcsak a baráti és szövetséges országokkal, hanem minden ország­gal.“ A nápolyi világbajnokságon való részvételünkkel is ápolni akarjuk ba­ráti kapcsolatainkat a világ valamennyi sportolójával. Nyolc hónappal ezelőtt Helsinkiben mérték össze erejüket a világ leg­jobb kötöttfogású birkózói. Az olim­piai küzdelem eddig soha nem látott magas színvonalú mérkőzések eredmé­nyeként a béketábor országainak le­nyűgöző diadalát hozta. A nyolc kö­töttfogású bajnokságból négyet a szov­­jet, kettőt a magyar birkózók nyer­tek meg, de ezen kívül számos helye­zést is szereztek a román és a cseh­szlovák birkózókkal együtt. Az orszá­gok közötti pontversenyben a Szov­­jetunió lett az első, Magyarország a második és csak azután következtek a­ többiek: Svédország, Finnország és a kötöttfogású birkózfóbon évtizede­ken át vezető más országok. A nyugati országok képviselői cso­­ddálkozva figyelték a szovjet birkózók nagy tudását, fogáskészségét, gyorsa­ságát, ügyességét, állóképességét, fe­lülmúlhatatlan küzdőszellemét, sok­oldalú képzettségét. Meglepetéssel fár­ták, hogy egyre-másra kétvállas győze­lemmel nyerik küzdelmeiket, legtöbb ellenfelük jóformán tehetetlen velük szemben. A szovjet birkózók újításaik­kal forradalmasították a kötöttfogású birkózást. Színt és lendületet vittek a már-már teljesen tologatássá fajult kötöttfogású birkózásba. Csaknem új ■portágat varázsoltak belőle, régi fo­gások újszerű megoldásaival, kisebb­­nagyobb újításokkal, a küzdelem­ gyors­­ításával, az állóképesség fokozásával. Meghökkenve figyelték a nyugati szak­emberek a magyar birkózók verseny­zését is. Egyszerűen nem ismertek rájuk. A világ minden tájáról össze­­sereglett szakemberek figyeltek,­­ kér­dezgettek, a válaszokat jegyezgették. A szovjet birkózók bebizonyították, hogy a sportkultúrának ezen a terü­letén is lehetséges fejlődés, meg­mutatták, hogy a fejlődésben itt sincs megállás. A magyar birkózók jó tanítványok­nak bizonyultak. 1951 elején, a ma­gyar-szovjet barátság hónapja kereté­ben jártak Magyarországon a legjobb szovjet birkózók. Versenyeztek nálunk, edzéseket, előadásokat, elméleti és gyakorlati tapasztalatátadásokat tartot­tak. Tanították a mieinket, segítettek nekik. Azt tették, amit szinte már meg is szoktunk a nagy Szovjetunió fiaitól a felszabadulás óta: megismer­tettek bennünket tapasztalataikkal, újí­tásaikkal, fejlett módszereikkel. Bir­kózóink lelkesen, szorgalmasan tanul­ták, gyakorolták a szovjet birkózók­tól látottakat, hallottakat, gondosan készültek és — másfél évvel a szovjet birkózók magyarországi látogatása után már tanújelét adták nagy fejlő­désüknek. Az olimpia után és azóta is több­ször kifejtették legjobb birkózóink, hogy hatalmas sikereiket nemcsak szorgalmas, lelkes előkészületeiknek, hanem elsősorban azoknak a lehető­ségeknek köszönhetik, amelyeket az élet minden területén teremtett a dol­gozó nép országa. Soha olyan lehető­ségeik nem voltak a magyar sportolók­nak, mint szocializmust építő orszá­gunkban. Az olimpiai siker egész szo­cialista építésünk sikere. Sportkultú­ránk dicsősége szocialista fejlődésünk talajából szökkent magasba. A hel­sinki sportsikereken keresztül a tőkés országok dolgozóinak újabb ezrei és százezrei vethettek pillantást a jö­vőbe, a békés, szocialista, kommunista építés eredményeire. Még egy év sem telt el az olimpiai küzdelmek óta és most ismét nagy feladat előtt állnak birkózóink. A helsinki olimpia kötöttfogású birkózó­­versenyeinek szinte valamennyi részt­vevője ott lesz pénteken délelőtt abban a nápolyi színházban, ahol felvonul­nak a világ legjobb kötöttfogású bir­kózói, hogy összemérjék erejüket és eldöntsék, kik a nyolc súlycsoport legjobbjai. Kolkas, Csihladze, Szafin, Punkin, Terjan és a többi híres szov­jet versenyző mellett felvonulnak a mi kiválóságaink is: Szilvásy, Ilódos, Kovács Gyula, Pólyák Imre és a töb­biek. Birkózóink előtt az a feladat áll, hogy ebben a rendkívül erős mezőny­ben becsülettel állják meg a helyü­ket. Válogatott birkózóinkat áthatja annak tudata, hogy ilyen nagyjelentő­ségű nemzetközi mérkőzésen való rész­vételük és szereplésük egyben hazafias cselekedet és béketett is. Tudatában vannak annak, hogy amikor a Magyar Népköztársaság színeit képviselik, az a kötelesség is hárul rájuk, amelyet a Magyar Függetlenségi Népfront vá­lasztási felhívása így szövegezett meg: „Legyünk méltók ahhoz a hírnévhez, amelyet haladó múltunk nagy cseleke­deteivel, nyolcesztendős harcainkkal és munkánkkal, gazdasági és kulturális teljesítményeinkkel a nagyvilágban ki­vívtunk magunknak.­" ­ Számos jó eredmény a néphadsereg lövész-baj­nok­s­ágainak utolsó három napján A néphadsereg lövész-bajnoksá­grai so­rán hét­főn a harcszerű távcsöves hadi­­puska-bajnokság küzdelmeit bonyolí­tották is le, s befej­ezték a férfi kispuska összetett versenyt. Napsütéses, kissé szélss időben mérkőzt­ek meg néphad­seregünk legjobbjai az újabb bajnoki címekért és vetélkedésükből sz­ámos komoly eredmény született. Férfi kispuska összetett (50 méter): 1. Ádor Attila (Bp. Bástya) 60/52*5, 2. Balogh T. (Szécs( Honvéd) 515, 3. Tibor (Bp. Honvéd) 501, 4. Fábián (Bp. Bás­tya) 501, 5. Lányi (Kecskeméti Honvéd) 500, 6. Gábor (­Pécsi Honvéd) 497. Az első 5 versenyző elérte a II. osztályú szitujét, további ö­t versenyző pedig a FII. osztályú szinten belül lett. Csa­patban: 1. Pécsi Honvéd I 30­0/­34613, 2. Bp. Honvéd 2132, 3. Kecskeméti Honvéd 24*13, 4. Bp. Bástya I 2398, 5. Pécsi Hon­véd II 2919, 6. Bp. Bástya II 2333. T­areszerű távcsöves hadipuska: 1. Fekete Ferenc (Bp. Bástya) 5 találtak 6 lövésből. 2. Friedrich Miklós (Kecs­keméti Honvéd) 5 - 6, 3. Jaksó (Bp. Honvéd) 5 — 7, 4. Makkai (Nyíregyházi Honvéd) 5 - 7, 5. Barna (Bp. Honvéd) 4 — 5, 6. Baz (Bp. Bástya) 4 — 5. Az 1., 3. és 5. helyen beállot­t holtversenyt fimét lövéssel döntötték el. Csapatban: 1. Kecskeméti Honvéd I 16 — 23, 2. Híradó tiszti iskola 11 — 31, 3. Bp. Bás­tya 10 — 25, 4. Kecskeméti Honvéd II 6 — 3­2, 5. Kaposvári Honvéd 8 — 22, 6. Gépkocsizó tiszti iskola 8 — 27. Kedden az előző n­api­­nál is kedvezőbb időben folyt tovább a bajnokság, mi­vel a szél ereje jelentősen csökkent­. Ezen a napon a női kispuskás számo­kat bonyolították le és megkezdték a párbajlövés küzdelmeit. Női kispuska gyo­rslövés (59 méter): 1. Demeter Sándorné (Bp. Honvéd) 30/9*3, 2. Hegedüsné (­Híradó tiszti* is­­s­tola) 92, 5. Laczkóné (­Bp. Bástya) 8*8, 4. Nyers­né (Dózsa tiszti iskola) 88, 5. Dömö­törné (­Marcali Honvéd) 87, 6. Győrfi (Bp. Honvéd) 87, 7. Szilonyi (D­ózsa tiszti iskola) 87, 8. Mak­ka­iné (Nyíregyházi Honvéd) 87, 9. Szabadiné (Bp. Honvéd) 87. Ebben a versenyszám­­ban 22 induló érte el a III. osztályú szintet. Csapatban: 1. Bp. Honvéd I 20/110, 2. Dózsa tiszti iskola 175, 3. Mar­cali Honvéd 171, 4. Bp. Honvéd II 1I1­8, 5. Híradó tiszti iskola 16­6, 6. Bp. Bás­tya II 166, 7. Nyíregyházi Honvéd 166. Női kispuska fekvő (100 méter): 1. Dénes Ilona (Bp. Bástya) 20/174, 2. Lá­nyiné (Kecskeméti Honvéd) 173, 3. Nyersné (Dózsa tiszti iskola) 172, 4. Hegedüsné (­Híradó tiszti iskola) 172, 5. Molnárné (Bp. Bástya) 171, 6. Sán­dor (Bp. Bástya) 169. Párbajlövés: 1. Pápai Honvéd 29 győ­zelem, 2 vereség, 2. Marcali Honvéd 28 — 3, 3. Nyíregyházi Honvéd 27 — 4, 4. Dózsa tiszti Iskola 25 — 6, 5. Kecske­méti Honvéd 23 — 8, 6. Zalka Máté tiszti iskola 20 — 1­1. Férfi egyéni, általános összetett baj­nokság, (az egyes számokban elért he­lyezések alapján): L Korcsok Pál (Szá­­kosi páncélos tiszti iskola) 190 pont, 2. Fekete Ferenc (Bp. Bástya) 196, 3. Barna László (Gépkocsizó tiszti iskola) 208, 4 M­ak­kai László (Nyíregyházi Honvéd) 230, 5. Angyal Béla (Bp. Bástya) 282. Női egyéni általános összetett bajnok­ság: 1. Laczseó Béláné (Bp. Básty­a) 8 pont, 2. Demeter Sándorné (Bp. Hon­véd) 14, 3. Nyers J­á­nos­né (Pécsi Hon­­véd) 14, 3. Nyers Jánosné (Dózsa tiszti iskola) 17, 4. Dénes Ilona (Bp. Bástya) 25, 5. Sótonyi Ilona (Dózsa tiszti iskola) 29 pont. Az alakulatok közötti pontverseny győztese, a néphadsereg bajnok lövész­csapata: Bp. Bástya I 80 pont, 2. Bp. Bástya II 80 (a holtversenyt a több kisebb helyezés döntötte el), 3. Dózsa tiszti iskola 89, 4. Bp. Bástya III 91, 5. Marcali Honvéd 96 pont. Biztató formában játszott a magyar válogatott Tatabányán Szerdán délután hat válogatott labda­rúgókeret játszott előkészületi mérkő­zést öt vidéki városban. Ez volt az utolsóelőtti előkészület április 26-ára, amikor is hét válogatott csapatunk méri össze erejét az osztrák labdarúgókkal. A legnagyobb figyelem a Tatabányán szereplő A- és B-válogatottak szerep­lése felé fordult. Közel tízezer főnyi közönség nézte végig legjobb labda­rúgóink előkészületeit. A hat válogatott csapat közül elsősorban az Átváloga­tott játéka volt bíztató. Javuló formát árult el az utánpótlás-válogatott, a B-válogatott és a „stájer"-keret is. Továbbra is döcögött azonban a „sankt­­pölteni"-keret játéka: ötletesség, állandó mozgás, gólratörés Tatabánya sportszerető dolgozói kö­zül mindazok, akik már befejezt­ék a műszakot és azo­k, akik az éjjeli mű­szakban következtek munkára, szinte valamennyien ott voltak szerdán dél­után a Tatabányai Bányász sporttelepén, hogy az olimpiai bajnokságot nyert magyar válogatott labdarúgó-csapatot láthassák. Nagy várakozással néztek a tatabányai bányászok a válogatottak játéka elé. Ismerték képességeit, ra­gyogó olimpiai sikereit. Az olimpiai sikerek nyomán annak idején vidámab­ban folyt a munka a tornákban, a bá­nyászok egymással versenyezve a szén­termelés frontján értek el szebbnél­­sz­ebb eredményeket. A­­tatabányai bá­nyászok tudják, hogy most is nagy feladat előtt áll a magyar válogatott labdarúgó-csapat: az osztrák válogatot­tal kell megmérkőznie. Ezt a hangu­latot fejezte ki a tatabányai bányász­­rádió is, amikor a pályára futó leg­jobb magyar tizenegyet köszöntötte. Az A-válogatottban teljes visszhangra talált a szeretetteljes fogadtatás, ki­tűnő játékkal kedveskedtek a tata­bányaiaknak. Különösen a csatársor volt elemében. Folyamatosan, ötletesen vezették a támadásokat a támadósor tagjai, szinte játszi könnyedséggel mentek át a lelkesen harcoló Tatabá­nyai Bányász védelmén. Ha valamelyik válogatott vezette a labdát, vagy csak feléje szállt a labda, a többiek már mind mozgásban voltak. Az első pilla­natban sokan nem értették,­ hová fut­nak és miért futnak a többiek, de ké­sőbb rájöttek, hogy céltudatos mozgá­sok voltak ezek. Nemcsak az a játékos játszott, akinél a labda volt, hanem valamennyi csatár. Mindenki igyeke­zett mutatni magát, kínálta a lehető­séget, a segítséget a labdát vezetőnek. Annak, akinél a labda volt, mindig bő választéka nyílott a lehető legjobb megóvás kiválasztására. A közönség nagyon élvezte a válo­gatott csatársor játékát, sokszor meg­tapsolta a szép akciókat. Akadtak azonban óvatoskodók is. Többször is hallottunk ilyen közbeszól­ásokat: — Gyönyörű, amit csinálnak, de még jobb volna, ha nemcsak a tatabá­nyaiak ellen, hanem az osztrákok ellen is így csinálnák. Egy-egy ilyen közbeszólás után­­való­ságos szakvita alakult ki a nézők so­raiban. A derűlátóbbak azt fejtegették, hogy az osztrák védők nem fedezik szo­rosan a csatárokat. S ha pedig egy­szer Puskás, Kocsis, vagy Hidegkúti megszerezte a labdát, a akkor már az osztrákoknak is nagyon nehéz lesz azt tőlük visszaszerezni. Az ,,ellentábor“ azzal érvelt, hogy az osztrák váloga­tott — bármennyire nem korszerű is a rendszere — mégis csak nagyon tud futballozni, összehasonlíthatatlanul job­­ban, mint a Tatabányai Bányász, még a legjobb formában lévő magyar válo­gatottnak is nagyon nagy dicsőség lenne őket legyőzni Ezek, a nézőtér különböző helyein felelevenedett viták helyesen alak­í­t­ták ki a közönség hangulatát. Kétség­telenül élvezték a válogatott csapat könnyed, ötletes játékát, de azért bíráló szemmel is figyeltek éppen a legköze­lebbi cél, az osztrák válogatott legyő­zése érdekében. Kitűnő egyéni teljesítmények A válogatott csapatnak és a csatár­sornak Tatabányán is Puskás volt a motorja. Jóformán minden támadásban , ben­ne volt és félelmetes befejezőnek is bizo­nyult. Szombat*­ óta meglepően na­g­yot javult Budai 11 is. A válogatott jobb­­szélső l­endí­tőkm­eke v­cült a támadások­nak. Nagyszerűen vitte fel a labdát, szélvészgyorsan húzott a kapura._ ügyes helycseréket hajtott végre Kocsissal és a beadásai is használhatóak voltak Ezúttal n­em kapcsolódott ki a játékból, ha már beadta a labdát. Javult Kocsis form­á­ja is, lényegesen nagyobb területen játszott a szokottnál, állandóan mozgott, nagy­szerűen kivette a részét a folyamatos játékból és a lövései is jól rá nyitottak voltak. Az erőnlétét kell­ még tovább fokoznia, hogy az osztrákok ellen is jól meg­áll­ja a helyét. Hidegkúti (az 5. félidején ő volt a válogatott csapat közé­pcsetára) még nem érte el legjobb formáját, bár erő­sen feljövőben van. így is jól bele tu­dott illeszkedni a csatársor játékába. Váratlan, húzásai, jól időzített átadá­sai rendszerint veszélyt jelentettek az ellenfél kapujára. Abból is látszott, hogy nem érte még el legjobb formáját, hogy rit­kán mert kitörésekre és távolról leadott lövésekre vállalkozni. Palotás a tám­a­dások folyamatos építésében nem tudott annyira zökkenőmentesen résztvenni, mint Hidegkúti, viszont lényegesen töb­bet és erőteljesebben lőtt kapura. Odbor tomája is felfelé ível. Ezúttal nemcsak gyorsaságával és vá­­ratlan, erős lövéseivel­­tűnt ki, hanem a finomabb össz­játékban is elég gyakran résztvett. A közvetlen védelemnek nem sok dolga akadt Tatabányán, hiszen a labdával szinte mindig a csa­társor játszott. Ha pedig a tatabányaiak próbálkoztak, támad­á­saikat már a f­ede­zetek jól „megszűrték**, így is feltűnt, hogy Börzsei milyen jól keresztezett. A válogatott együttes nagy össze­szokottságát érzékeltette az a kis, látszólag jelentéktelen eset is, amikor a II. félidő közepefelé Bozsik a 16-os vonalról kifejelt egy labdát a jobb oldalra Buzánszky elé. A jobbhátvéd egy pillanatra felnézett, s mivel senki sem volt a közelében, "akinek gyorsi­l odaadhatta volna a labdát, gyorsan megindult vele előre. Ugyanakkor Bo­zsik úgy helyezkedett, hogy a hátvéd előrehúzódásával előállott űrt betöltse. Csak előkészületi edzőmérkőzés volt a tatabányai, s az ellenfél tudása meg sem közelítette a válogatottét, mégis szinte önkéntelenül hajtotta végre a két játékos ezt a „biztonsági“ szerep­cserét, ami egyúttal egy támadás len­dületes megindítását is jelentette. Az edzőtárs Sokan hibáztatták a Tatabányai Bá­nyászt, mondván: nem küzdött teljes erőbedobással. Akik így vélekedtek, azok alaposan tévedtek. A tatabányaiak nagy lendülettel vetették bele magukat a küzdelembe, de hamar felőrlődött, az erejük. Mindenki megfigyelhette, hogy a tatabányai játé­kosok mennyire igyekeztek minden labdán rajta lenni. De úgyszólván mindig el­késtek egy gondolattal, s egy-egy nagy erőfeszítés után tehetetlenül kellett néz­niök, hogy hajszállal a lábuk előtt vagy mellett suhan el a labda, mindig ponto­san valamelyik válogatott játékoshoz Bizony alaposan igénybe vette őket a sok hiábavaló futkosás. Mindamellett lelkesen, sportszerűen játszottak a tata­bányaiak, s kitűnő edzőtársnak bizonyul­tak. A két kapus, Gaál és Fertői a 6-G bekapott gól ellenére is jól védett. Raj­tuk kívül Majtán és Villányi játéka dicsérhető. A tapasztalatokat összegezve megálla­pí­thatjuk, hogy az A-vá­logatott égé­szén más felfogásban játszott Tatabá­nyán, mint például akár az elmúlt év­ben is hasonló vidéki előkészületi mér­kőzéseken. Ezúttal nem könnyelműsköd­­tk le, fölényeskedtek a válogatottak, ha­nem a nagyszámú vidéki közönség előtt is felhasználták az alkalmat arra, hogy lelkiismeretesen gyakorolják azt, ami egy válogatott csapat szereplésében döntő tényező: az össze­szokást, a folya­matos, korszerű, hely­cser­és, sokmoz­­gásos támadásvezetést, az egységes csa­patmunkát. Kétségtelen, hogy a Tata­bányai Bányász nem késztette legjobb­jainkat teljes erőkifejtésre, de lelkes sportszerű játékával kitűnő edzőtársnak bizonyult. Az első félidőben biztatóan mozgott a B-válogatott A B-válogatott keret nem játszott ret­őrül, de játéka gyengébb színvonalú volt, mint az utána pályára lépő leg­­jobbaké. Nem a védelmek és nem a fe­dezetek játékában mutatkozott ez meg, hanem a csatárokéban. Gellér is, Palo­tai is jól védett, a hátvédek általában kitűnően helyezkedtek, nagyszerű ütem­ben kereszteztek, igyekeztek szorosan fogni ellenfeleiket és elcsípni előlük a­ labdát vagy az átvétel pillanatában megtámadni őket. Tiszta helyzetben biztosan rúgtak és fejeltek, amikor le­hetett, „tették** a labdát, nem vagdos­tak vaktában. Az öt hátvéd közül csak a második félidőben jobbhátvédet ját­szó Kárpáti játéka volt valamivel hal­ványabb, mint legutóbb. A két fede­zet végig kitűnően játszott. Játékukban csak időnként fedeztünk fel hibát, elő­fordult, hogy mindkettő felnyomult, egy vonalban voltak, nem ügyeltek eléggé helyezkedésükben a lépcsőzetes­­ségre. Az osztrákok ellen ezt a hibát nem szabad elkövetniök, mert így nagy űr keletkezhet a támadók és a védők között, kellő segítség nélkül maradnak a hátvédek és ezt a gyors támadó-össz­­játékot játszó, pontosan passzoló és jól helyezkedő osztrák támadók kihasznál­hatják. A B-keret támadósora némileg meg­változtatott összeállításban játszott az első félidőben. A Sándor, Bár­fi, Hor­váth, Keszthelyi, Babolcsay összeállí­tású csatársor gya­­ran igen ügyesen, gyorsan építette a támadásokat. Sokat tanult az A-válogatott játékából. A csa­tárok igyekeztek folyamatosan vezetni a támadásokat, mozgásban átvenni a labdát, h®resni a réseket a labdaleadás számára és a réseken, az ellenfél já­tékosa mögül, előretörni. Ebben a te­kintetben sokat fejlődtek a múlthoz vi­szonyítva. Kicsit energikusabbaknak kellene azonban lenniök és még ponto­sabban kellene lőniök. Előfordult pél­dául, hogy Horváth a kifutó kapus fö­lött nem tudta a kapuba emelni a lab­dát. Sándor elég sokszor lesre futott, mert­­ nem kapta időben a labdát. Babolcsay többször feleslegesen hátra­felé játszotta meg a kapott labdát és ezzel leállította a megindult támadást. Olyan hibák ezek, amelyeket a hátra­lévő időben még többé-kevésbbé javí­tani lehet. A többi keret szereplése A többi válogatott keret játéka igen megnyugtató volt, különösen az után­pótlás­ és az ifjúsági kereté. Csak egy keret játszott gyengén, az április 26-án Sankt Pöltenben szereplő válogatott csa­patunk kerete. A legnagyobb hibák itt a támadójátékban voltak. A belsők ke­veset játszottak szélre, többnyire a belső játékot erőltették, abban is sok volt a tologatás. Nem értették meg egymást a csatárok, alig-alig vállalkoztak lövésre. Csak Ughy 11 játéka dicsérhető a jobb összekötőben. Igazi jobbszélsője egyálta­lán nem volt a Szentendrén játszott csapatnak. A fedezetek nem játszottak rosszul, de Bányai időnkint túlságosan előrehúzódott és a helyén nagy űr tá­tongott. Emiatt jónéhányszor nehéz helyzetbe kerültek a hátvédek és ve­sezélybe jutott a válogatott keret kapuja. A védelem a nehézségek ellenére is a csapat­ legjobb részének bizonyult. Főleg Kónya­­ játszott nagyszerűen. Helyez­kedése, közbelépései, rúgásai és fejelése­ egyaránt jól sikerültek. A még rendelkezésre álló időben min­dent el kell követni, hogy a Sankt Pöl­tenben szereplő válogatott c­sapat táma­dójátékén javítsanak! Sportolók a választási békeversenyben A közelgő választás napja sportolóinkat fokozott munkára, újabb és újabb fel­ajánlások­ megtételére serkenti. A MA VAG SZI­V­ATTY ÜGY A­BBAN az öt labdarúgóból álló „Olimpia** eszter­gályos sportbrigád Richter József sztaha­novista vezetésével vállalta, hogy a vá­lasztási békeverseny során havi átlag teljesítményét 260 százalékra emeli. Ezt jobb munkabeosztással, s a brigádtagok elméleti tudásá­nak fejlesztésével szándé­koznak elérni. A gyár vasöntödéjében dol­gozó László-s­port­brigád azt vállalta, hogy teljesítményét 150 százalékról 160 száza­lékra növeli. Bartha Magdolna válogatott­ síelő a MAVAO-gyár központi anyag­­átvételének a dolgozója azt vállalta, hogy az­­­zem dolgozóinak az MHK-próbázá­­sokra való felkészítésénél segítséget nyújt. A LANG-G­ÉPGYÁR sportolói közül Vermes János labda­rúgó és László Ferenc sakkozó előraj­­zoló ifjúmunkások versenyre hívták a gyár összes ifjúmunkásait. A verseny célja a minőség emelése és a selejt csökkentése. Hufnágel János tekéző, gépformázó arra tett felajánlást, hogy átlagteljesítményét május 15-ére 200 szá­zalékra növeli. AZ ÓBUDAI HAJÓGYÁR dolgozói is csatlakoztak a Gheorghiu- Dej Hajógyár dolgozóinak felhívásához. A sportolók külön vállalásokat is tet­tek a választási békeverseny során, így a Mar­óczy-sportbrigád azt vállalta, hogy teljesítését 150 százalékról 160 szá­zalékra emeli. Kele József sakkozó, autogén-hegesztő, a Maróczy-sportbrigád tagja egyénileg vállalta, hogy második negyedévi tervét a kitűzött határidő előtt három nappal hamarabb befejezi. A gyárban dolgozó Puskás-sportbrigád azt vállalta, hogy negyedévi tervét négy nappal előbb fejezi be. Egymásután jelentkeznek az edzők a kétéves edzőképző iskolára Az OTSB jelentkezési felhívása a két­éves edzőképző iskola szervezéséről nagy érdeklődést váltott ki az edzők és a szak­oktatók táborában. (A felhívás részletes szövege a Népsport április 14-i számában jelent meg.) Már az első napokban igen sok labdarúgó-, úszó-, torna-, ökölvívó-, birkózó- és atlétaedző jelentkezett közöttük Kalmár Jenő, Orczifalvi István, Baróti Lajos, Faczolay Ká­roly, Tátrai Sándor, Vincze Jenő és mások. Ez azt jelenti, hogy edzőink felismerték az edzőképző iskola 71 agy jelentőségét, tisztában vannak azzal, hogy munkáju­kat a jövőben csak akkor végezhetik el eredményesen, ha szüntelenül fejlesztik tudásukat, szakmai képzettségüket. * Mint ismeretes a kétéves edzőképző iskolán az okta­tás levelező oktatási formában tör­­ténik az 1953—54-es évben a következő sportágakban: atlétika, torna, úszás, labdarúgás, ökölvívás és birkózás. A levelező oktatási forma lehetővé te­szi, hogy az edzők a napi munkájukat maradéktalanul elvégezzék. Az iskoára felvételt nyerhet minden magyar állam­polgár, aki az előkészítő tanfolyamot (ez 6 hónapig tart) eredményesen elvé­gezte és a felvételi követelményeknek megfelelt. A tanfolyamon való részvétel ingyenes, a tanulással kapcsolatos kiadá­sokat a hallgatók maguk fedezik. A kétéves edzőképző iskolára minden olyan magyar állampolgár jelentkezhet, aki valamelyik sportkör tagja; legalább segédoktatói minősítéssel ren­delkezik és legalább 1 évig oktatói­ te­vékenységet folytatott. A felvételi kérel­mekhez szükséges űrlapot és személyi lapot Budapesten a BTSB személyzeti előadójánál (Bp. V. Bárczy István­­utca 5.), vidéken az MTSB szervezési személyzeti előadójánál lehet átvenni. Innen továbbítják a kérelmeket az OTSB személyzeti főosztályához.

Next