Népsport, 1953. szeptember (9. évfolyam, 175-195. szám)
1953-09-11 / 182. szám
PÉNTEK-SZOMBATI SPORTMŰSOR 11 férfi és 5 női szám szerepel a magyar —svéd atlétikai viasal első napján Büszkeségünk, a Népstadion szombaton és vasárnap újabb kiemelkedő esemény színhelye lesz. A magyar férfi atléták — immár kilencedszer - mérik össze erejüket Európa, sőt a világ egyik legerősebb és legkiegyensúlyozottabb atléta-válogatottjával, a svéd válogatottal. Mindkét csapat komoly sikerekkel dicsekedhet,az idén és ez a viadal az európai erőviszonyok tisztázása szempontjából is igen jelentős: eldöntik a Szovjetunió mögött a második hely kérdését. Az először sorra kerülő magyar—svéd női találkozó női atlétikánk számára jelent újabb komoly erőpróbát. Szombaton 11 férfi (közöttük egy pontversenyen kívüli) és 5 női szám szerepel a műsoron. A férfi viadal a rúdugrással kezdődik, amelynek az Európa-csúcstartó R. Lundberg az esélyese, tiemonnak egyik legmegbízhatóbb versenyzőnk volt az idén és joggal várjuk tőle a második helyet Hultkvist előtt. Diszkoszversben a papírforma kettős magyar győzelmet jósol Klics és Slecsányi révén. A fiatal Szécsényi azonban még nem annyira megbízható dobó, hogy biztosra mehetne a 49 m-en felül tudó L. Arvidsson és Lindman ellen. Legalább az egyiket azonban meg kell előznie. A 100 m jelenleg férfi atlétikánk Achilles-sarkává vált, pedig ebben a számban komoly pontelőnyt szerezhetnénk. Trolisas és Carlsson 19:8-ra becsülhető, de íg is kevés remény van arra, hogy Zarándi, vagy Goldoványi közül az egyik mindkettőjüket megelőzze. 409 méteren Wolfbrandt és Krannström az angolok elleni gyengébb szerepléséért néhány nappal később kitűnő csúcsokkal nyújtott kárpótlást, Solymosinak és Bánhalminak nagyon kevés esélye van arra, hogy megakadályozza a biztos kettős svéd győzelmet. A 800 m a nap egyik legszebb versenyét hozhatja. Ekfeldl és Aberg ellen előreláthatólag Lakos és Harkányi indul. A két svéd már többször futott 1:50-en belül. Ekfeldl nagyszerű hajrázó és 1:49-es csúcsát legutóbb úgy futotta, hogy a hajrában előzgetnie kellett! Lakosnak tehát csak erős iram és hosszú hajrá esetén lehet némi esélye a második helyre. Gerelyhajításban Hengtsson az elsőszámú esélyes legutóbbi 71 m-es eredménye alapján. Ha Érásznál az elmúlt hetekben testileg és idegileg egyaránt magára talált, megverheti a másik svéd dobót, Sjöströmöt. Hármasugrásban S. Eriksson és Kormán jobb eredményt ért el az idén a magyaroknál. Puskás azonban megbízhatóan szerepelt az idén és ha elkapja az ütemet, könnyen meglepetést okozhat. A 400 m-es gáton Lippaynak nagyon kemény csatája lesz Ylanderrel és Erikssonnal. Ha a magyar—norvég viadal óta nem hanyatlott a formája, akkor Lippay K.Özisin ért küzdőképességével alegnyerheti a versenyt. Az 5000 m magyar győzelmet ígér. Kovács kissé fáradtan mozgott ugyan vasárnap, de előreláthatólag képes lesz olyan iramra, amellyel leszakíthatja a hajrában veszélyes Albertssont. Garay biztató formában van s tarthatja a másik svéd versenyzőt. A 4x100 m-es váltófutásban az erőviszonyok kiegyensúlyozottak. A közismert küzdeni tudás révén bízunk a magyar győzelemben. A fentiek alapján az első nap után a svédek 6—8 pontos előnyre tehetnek szert A női viadal során 800 m-en az Orosz Kazi kettős győzelmet arathat. Csaknem ilyen biztosnak látszik viszont magasugrásban a svéd Larking és Gyborn első-második helye Kémeik és Kertes előtt. 100 m-en B. Martensson és az egyetlen formában lévő gyorsfutónk. Tilkovszky között nagyon szoros verseny várható. Martensson valamivel esélyesebb, a harmadik he- ■ lyet pedig Sjöström szerezheti meg Dé ■ nes előtt. Távolugrásban Gyarmati mö ■gütt nyílt a második hely sorsa. Idei eredmnyei alapján K. Martensson esélyesebb, mint Lohász, sőt Magnusson is veszélyes ellenfél lehet. Súlylökésben Fehér és Magdáné kettős győzelmét a svédek — elsősorban Olsson — aligha veszélyeztethetik. Ezzel pedig női válogatottunk 30:25 arányban vezetne az első nap után. A műsort a 10 km-es gyaloglás egészíti ki, amely nem számít be a pontversenybe. A svéd Thuresson, Börjesson és a magyar bajnok László között szép küzdelem várható, eredményeik alapján egyenlő eséllyel indulnak. Az eddigi magyar – svéd viadalok Az eddigi nyolc magyar—svéd férfi atlétikai, viadalt — gyakran csak erős küzdelem után — mindig a svédek nyerték. Már az első viadal, 1994-ben igen szoros küzdelmet hozott. Az akkori szabályok szerint még a győzelemarány döntött© el a viadal sorsát és így a svédek nyertek. A mai pontozás mellett a magyarok győ®tek volna. Utána, 1937 ben állt a legközelebb a győzelemhez a magyar válogatott és csak az esélyes 1500-as futók váratlan veresége miatt vesztett. 1935-ben kétszer találkozott egymással a két válogatott, először Berlinben az .brit nemzet versenyén, amelyen számonként minden ország csak egy versenyzőt indított. A második világháború alatti viadalok csonka műsorral kerültek sorra. A mostani, kilencedik találkozó lesz az első, amelynek a műsora teljes és az akadályfutást is felöleli. Az eddigi, viadalok eredményei: 1914, Budapest: 6:7 1933, Budapest: 63:76 1935, Berlin: 40:56 1935, Stockholm: 68:94 1937, Budapest: 73:81 1941, Göteborg: 81:122 1942, Budapest: 65:95 1943, Stockholm: 67:95 4* 1953 szeptember 11. péntek Szombaton a Ilungária-síkon, az újjáépítet gyönüri stadionban: Bp. Vörös Lobogó_Siótek Honvéd labdarúgó-mérkőzés A szombati labdarúgó-műsor legkiemelkedőbb eseménye a Bp. Vörös Meteor— Szegedi Honvéd XB I-mérkőzés. Különleges jelentőséget ad a találkozónak az, hogy a gyönyörűen újjáépített Hitngarla- 1111 stadionban kerül sorra. Ez lesz az első XB I-es mérkőzés a korszerű, új sportpályán, ötéves tervünknek ezen a szép sportlétesítményén. Maga a mérkőzés érdekes küzdelmet ígér. Az egyénileg jobb játékosokból álló textilescsapat az esélyes, de a gyors, lelkesen küzdő, korszerű ellentámadásokra képes szegedi honvédegyüttes nagyon megnehezítheti a győzelmét. Valószínű, hogy keményen védekeznek majd a szegediek és védekezésből igyekeznek gyors ellentámadásokat vezetni. Ha a Bp. Vörös Lobogó jobbszárnyát, valamint a támadások kezdeményezésében élenjáró Kovács I-et sikerül többé-kevésbbé kikapcsolniuk a játékból és gyors ellentámadásokat vezetnek, szorossá tehetik az eredményt. Av. IVW I állása A 2. országi** vízilabda-bajnokság fézi idényének küzdelmei szombaton megkezdődnek. A tavalyi idény befejezése óta eltelt időt a hibák kijavítására használták fel az edzők. A bajnoki küzdelmek ezúttal is igen kiélezetteknek ígérkeznek, hiszen mind a táblázat éléri, mind pedig a végén tömör a mezőny. Szombaton a Bp. Lokomotív a Bp. Honvéddal találkozik. A Honvédban több válogatott játékos is szerepel, a csapat lényegesen nagyobb játékerőt képvisel, mint ellenfele. Újpesten a Vasas Izzó a Bp. Kinizsivel találkozik. A tavaszi idény végére az Izzó jelentékenyen feljavult, így NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp. VIII., Rökk Szilárdutca 6. (Postát címe: Bd- 8. postafiók 10. Távbeszélő: 338—560 Kiadta a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Kiadóhivatal: Bp.: VII. Rákóczi d 1 50. I. Távb. 229—085. 220—416 Terjeszti: Posta Központ! Hírlapiroda Vállalat. Bp.: V József nádor tér 1. Távb.: 180—850 Budapesti előfizetés: a kerületi kézbesítő postahivataloknál, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díj n évre 42.- Ft Megjelenik: hétfőn kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap Szikra Lapnyomda könnyen lehet, hogy egyenrangú, vagy legalább is közel egyenrangú ellenfele tud lenni az élelmezésiek csapatának. PÉNTEK ATLÉTIKA. Budapest ifjúsági bajnokigának második napja (versenybíróság e nöke: Szabó István). Sport-u.. Ifj. TENISZ. A Petőfi VTSKL. III. 0. ifjúsági versenye, Városmajor, 16. VI PORLAZAS. Él versenyzők vásotthajós versenyei, Balatonföldvár, 10. SZOMBAT LABDARÚGÁS Nb I. Bp. Vörös Lobogó—Szegedi Honvéd, Hungária ú., 13.30, Bihari (Nagy E., Bokor). Bp. Vörös Lobogó: Geller — Kovács 11, Börzsei, Lantos — Kovács I, Zakariás — Sándor, Hidegkúti, Palotás, Szolnok, Kárász. Sz. Honvéd: Palotai — Sípos, Mednyánszky, Bodzsár — Baráth. Macsali — Bojtos, Machos, Csáki, Rábai. Rózsavölgyi. XB II. Nyugati csoport: P. Vörös Lobogó-Komlói Bányász. Pécs, 16, Horváth I. ATLÉTIKA. Magyarország—Svédország férfi, női válogatott viadal első napja (versenybíróság elnöke: Fehérvári Béla), Népstadion, 15.30. — Megyei ifjúsági bajnokságok megveszek helyeken. EVEZÉS. A Magyar Népköztársaság 1953 évi felnőtt férfi bajnoksága. Margitsziget, melletti pesti Dunaág. Rajt: Sztálin-híd, 05.30, cél: Margit híd. SPORTLÖVÉSZET. A Magyar Népköztársaság 1953. évi sportpisztolylövő egyéni és csapatbajnoksága, Marczibányi-tér, 11. TENISZ. A Petőfi VTSK I., II. o. és ifjúsági versenye, Városmajor, 15. SZÁS. A Hajdúmegyei TSE országos minősítő versenye, Debrecen, 16. VÍZILABDA. Országos bajnokság. Bp. Lokomotív,Bp. Honvéd, Sportuszoda, 18, Peterdi. Bp. Lokomotív: Löw — Sátori. Csillag I — Kocsis — Adorján (Csillag II), Lauter, Tátos (Nemesvár). Bp. Honvéd- Bánhidi — Holop, Sárszegi - Svéda — Hevesi, Németh II. Bolvári- Vasas Izzó—Bp. Kinizsi- Újpesti-uszoda. Ifj.30. Goór. Izzó: Sólyom — Szántó, Fejér I .Kakas — Tóth. Sziget. Komonczy. Bp. Kinizsi: Hullmann - Fábián, Demján — Szittya — Czapkó,Toó. Kárpáti. Pátyon, ebben a Budapesthez közeli kis községben néhány évvel ezelőtt jóformán nem volt sportélet. Arra még csak gondolni sem mertek a pátyiak, hogy nemsokára uszoda is lesz a községben. A sportélet akkor vett Pátyon nagy lendületet, amikor megalakult a Patyni Traktor SE és elkészült a sportkör pályája, amelyen különféle sportágak űzésére nyílt lehetőség. A pátyi fiatalok júniusban társadalmi munkában hozzákezdtek egy 25 .12... méteres uszoda megépítéséhez. A nagy munkából a község csaknem valamennyi lakója kiveszi részét, igyekeznek, hogy minél előbb bevégezhessék az építkezést. Jelenleg már cementezik az uszoda oldalát, hagy mértékben támogatja az uszoda építését a községi tanács végrehajtó bizottsága, és a Pátyi tszcs is, amelynek dolgozói tervet készítettek arra, hogy az uszoda használt vizét öntözési célokra fordítják majd. A Győri Lokomotív labdarúgópályájának füvesítése jó ütemben halad előre. Előreláthatólag szeptember 30-ra teljesen befejeződnek a füvesítési munkálatok Hajdú-ihar megyében a testnevelési szakképcéítés nélküli nevelők részére Debrecenben, Hajdúböszörményben, Hajdúnánáson, Komódiban és Berettyóújfaluban többnapos tanfolyamot rendieztek. A tanfolyamon több mint kétszázan vettek részt. A Szabadegyházi Kinizsi SK társadalmi munkával a labdarúgópályáját sodronyos drótkerítéssel kerítette körül. Ezzel a társadalmi munkával mintegy 10.flIó forintos megtakarítást értek el a sportkör tagjai. * A Vasas Rézhenger SK és a Vasas Könnyűipari Gépgyár SK közös erővel új labdarúgópályát épített a Váci-uton. ★ Székesfehérvárott megalakult a Székesfehérvári Spartacus SE. Ez a sportkör a Spartacus SE 57. sportköre. Ezzel a sportegyesület teljesítette 1953. évi sportfejlesztési tervének a sportkörök alakítására vonatkozó részét. Az év hátralévő hónapjaiban az elnökség még túl is akarja szárnyalni az előirányzatot. ★ Az Előre SE vándor zászlójáért folyó versenyt a Bp. V. «??. TEFU nyerte. 2. Miskolci Előre, 3. Fővárosi Villamosvasút központ. A győztes 5090 Ft. ,a második 3009 Ft, a harmadik, helyezett 2000 Ft értékű MHK-felszerelést kapott. ATLÉTIKA Budapesten vasárnap két sportköri versenyt rendeznek. A Vasas Izzó délelőtt, fél 10 órai kezdettel a Vízművek-pályán országos férfi, női felnőtt I. osztályú, a Bp. Munkaerőtartalékok délelőtt 19 órakor a kispesti Honvéd-pályán férfi, női III. és ifjúsági versenyt rendez. KÉZILABDA Hajdú-Bihar megyében a kispálya kézilabda-bajnokságban 12 férfi és 11 női csapat indult s néhány mérkőzés kivételével már befejezés előtt áll a banokság. A hátralévő mérkőzések a bajnokság szempontjából már nem döntőek. A férfiak csoportjában a Debreceni Honvéd csapata lett az első, huszonegy mérkőzésből 40 ponttal. Mindögfcz© egy vereséget szenvedett a csapat. Gól aránya: 412:147. A női bajnokság élén a Debreceni Petőfi végzett. Még egy mérkőzést kell játszani a D. Petőfinek, amely eddig 19 mérkőzésből37 pontot szerzett s így előreláthatólag veretlenül nyeri a bajnokságot. A csapat átlagban minden mérkőzésen 8 gólt dobott s kettőnél nem haivott többet. Barátságos mérkőzés: M. Vörz!-I Dobogó —Debreceni Lokomotív 17:12 (7:4, 1:3, 9:5) Martfű, 499néző. Kispályás férfi r mérkőzés. G: Fazekas (1i) Szőke, S.Jankó, K. Nagy (3—3), Pugner (2), ill. Takács (7), Hamza (5). Szolnok megye kispályás férfi kézilabda-bajnokságának ezévi küzdelmei véget értek. A bajnokságot pontveszteség nélkül a Mars fin Vörös Lobogó nyerte. A második helyen az M. Vörös Lobogó Hvégzett a Szolnoki Lokomotív T előtt. A női bajnokság küzdelmei ezen a héten fejeződnek be. Még három csapat lehet bajnok: a Martfűi Vörös Lobogó 3 Jászberényi Építők és a Tiszaföldvári SK. Győrött szeptember 12-én a megyei TÉP, három város — Tatabánya, Sztrinváros és Győr — férfi és női csapatainak a részvételével kispálvá® kézilabda-tornát rendez. A mérkőzések egy része villany fénybe® kerül lebonyolításra. A Békési Vörös Meteor vasárnap egész napos tornát rendezett, férfi és női csapatok részére a Békési Kupáért. A B. Vörös Meteor csapatain kívül részt vett a tornán a Szolnoki Honvéd, Szolnoki Lók. és a Hódmezővásárhelyi Dózsa férfi és női csapata is. Eredmények: Sz. Lók.— H. Dózsa 51:41, Sz. Lók.—Sz. Honvéd 37:26, Békés—H. Dózsa 50:49, Békés—Sz Honvéd 65:7, H. Dózsa—Sz. Honvéd 82:31 Döntő: Sz. Lók—Békés 47:36. .Nők: Sz. Honvéd—Sz. Lók. 41:52, Békés—H. Dózsa 37:17, Sz. Honvéd—H. Dózsa 32*,*20, Sz. Lók.—Békés 45:37 Sz. Lók.—H. Dózsa 35:25, Sz. Honvéd—Békés 39:33. A férfiak tornáját az Sz. Lók. nyerte. 2. Békés. 3. H. Dózsa, 4. Sz. Honvéd, a nők tornájának a győztese az Sz. Honvéd lett. 2. Sz. Lók.. 3. Békés. 4. H. Dózsa. A mérkőzések időtartama 2x15 perc volt LABDARÚGÁS/ Hajdú-Bihar megyében megkezdődtek a küzdelmek a megyei labdarúgó-bajnokságba való jutásért. A részvételre jogosult csapatok közül feltűnően jól rajtoltak a Traktor-sportkörök csapatai: a Komáii Traktor 1-0-ra győzött a Debreceni MTSK, a Hajduböszörményi Traktor 4:2-re a Biharnagybajomi Bányász ellen. Ezenkívül még két mérkőzést játszottak: Hajdúdorog—Nagyiéta 7:1, Hajdusámsoji —Tiszacsege 4:2 Bp. Postás—Székesfehérvári Építők 7:2 (4:2). A Bp. Postás szerdán délután Székesfehérvárott 1509 néző előtt játszott barátságos mérkőzést az Sz. Építők csapatával. Az NB I-es csapat a következő összeállításban állt ki: Komáromi — Bajza Villányi, Kapcsos — Tihanyi, Kováts - Raduly, Szabó III. Magyar, Bene, Koczó (Járai). Az élénkiramú mérkőzésen ötletes csatárjátékkal sok helyzetet teremtett a Bp. Postás a hazai csapat kapuja előtt, a fehérvári védelem azonban időnként jól rombolta szét a támadásokat. G: Raduly (3), Bene (2), Magyar Koczó ill. Németh, Keresztúri. Jó: Komáromi, Villányi Raduly. Bene, Koczó, ill. Szeles, Klema. LOVASSPORT A Fejér megyei TSE Székesfehérvárott rendezte meg ezévi megyei lovas-bajnokságait. A kétnapos versenynek főleg a második napon nagy közönségsikere volt. Eredmények. Alapfokú díjlovaglás: 1. Papp (Székesteméntelep) Füzesgyarmat nevű lován. 2. Zimmermann (Sz. méntelep) Óhaján n. 1., 3. Friedrich (Mezőszilasi ÁG) Shagya 11. 1. Könnyű osztályú díjlovaglás: 1. Várszegi (Sz. méntelep) Csépa n. 1., 2. Kneisz (Mezőszilas) Lenke n. 1. Könnyű osztályú díjugratás: 1. Prikkel (Mezőszilas) Lármás n. 1., 2. Budai (Mezőszilas) Lángész n. 1. Vadászugratás: 1. Róth (Sz. méntelep) Pusztaföldvár n. 1., 2. Csizmadia (Mezőszilas) Carmen u. 1. Váltóugratás: 1. Halgató, Csizmadia (Mezőszilas), 2. Róth, Rédl (Sz. méntelep). Középosztályi díjugratás: 1. Papp (Sz. méntelep) Hódmezővásárhely n. 1., 2. Róth (Sz. méntelep) Pusztaföldvár n. 1. Nehézsúlyú díjugratás: 1. Papp (Sz. méntelep) Hódmezővásárhely n. 1., 2. Róth (Sz. méntelep) Pusztaföldvár n. 1. Középosztályú díjugratás: 1. Csizmadia (Sz. méntelén)Carmen n. 1., 2. Papp (Sz. méntelep) Hódmezővásárhely n. 1. Magasugratás: 1. Papp (Sz. méntelep) Hódmezővásárhely n. r., 2. Róth (Sz. méntelep) Pusztaföldvár n. 1. A Szolnok megyei TSE pénteken, szombaton és vasárnap rendezi Jászberényben a megye lovasbajnokságait. A megyei bajnoki számok mellett meghívásos országos számok is lesznek, amelyeken elindulnak a Mezőhegyesi Traktor, Gyöngyösi Traktor, Hevesi Traktor, az Örkényi Honvéd idomítótelep és a Bp. Honvéd versenyzői is A megyei bajnokságban Szolnok megye állami gazdaságainak, termelőszövetkezeteinek lovasai vesznek részt. VÍZILABDA Pénteken kezdi meg együttes edzését az ifjúsági válogatott vízilabda-keret a Sportuszodában Lakó Károly edző irányításával. A keret tagjai: Kapusok: Lov (Bp. Lokomotív) Velényi (Bp. Kinizsi) Szerdahelyi (Gheorghiu-Dej Hajógyár). Hátvédek: Brindza (Egri Fáklya), Domby (Csepeli Vasas), Dancsa (Bp. Kinizsi), Demján (Bp. Kinizsi). Fedezetek: István (Bp. Honvéd), Zidor (Gheorghiu- Dej Hajógyár), Szentirmay (Bp. Főkapitányság), Kiricsi (Bn- Lokomotív). Csatárok: Orz, Wedlik (Gheorghiu-Dej Hajógyár), Csillag N. Nagy (Bp- Lokomotív), ■Jaskó. Felkai (Bp. Kinizsi) Bán (Szolnoki Dózsa), Szikora, Váczi (Bp. Honvéd), Takács. Béna (Bp. Szikra), Vitárd (Bt. Vasas), Baktai (Bd. Előre), Cserhály(Egri Fáklya), Ries 2 (Bp. Vörös Lobogók ÖKÖLVÍVÁS A Vasas SE válogatott ökölvívó-csapata szombaton este a Csepeli Sportcsarnokban a Kinizsi SE és a Bányász SE vegyes válogatottjával mérkőzik. Az egyesületi válogatottak összecsapása érdekes, izgalmas mérkőzéseket ígér, hiszen mindkét együttesben számos élversenyző, sőt országos válogatott is helyet kap. A Vasas SE ezen a mérkőzésen olyan ökölvívókat is indít, akik a Balaton Kupa mérkőzéseken nem kaptak helyet a csapatban. A két csapat az alábbi keretből állítják össze: Vasas SE: Németh Gy. Balaskó, Szobolovszky, Nemes, Pető, Varga, Bazsó, Bollók, Skolnik, Marosi, Csiszár, Simon, Csiba, Lőrincz, Szabó L. Kinizsi SE, Bányász SE vegyes: Frank, Nagy János, Pállá I. Erdei, Szekszárdi, Molnár Z., Németh Z., Hollós, Molnár István, Pápai, Tóth, Homálya. Az OTST az országos versenybírókeret részére szeptember 13-tól október 16-ig továbbképző tanfolyamot rendez. A továbbképzés során öt elméleti és öt gyakorlati foglalkozásra kerül sor. SAKK Győrött szeptember 13—-23 között I.osztályú meghívásos versenyt rendez a Győr-Sopron megyei TSB a József Attila kutatóthonban A Kiskunhalasi Kinizsi és a Kiskunhalasi Sertéstenyésztő Vállalat meghívásos minősítő sakk versenyt rendezett 11 kiskunhalasi és 5 kecskeméti versenyző részvételével. 1. Bálla (K. Petőfi) 8 pont, 2. Szombati (K. Kinizsi) 7.5, 3. Halász (K. Kinizsi) 7.5, 4. Törteli (K. Petőfi) 6. TORNA A Fáklya _ amint már jeleztük — országos mesterfokú versenyt rendez október elején. Ezen a férfi mesterfokú tornászok is a világbajnoki gyakorlatokat mutatják be, de nem minden szeren. A versenyen a férfiaknak korláton, nyújtón és lóugrásban a világbajnoki előírt gyakorlat, gyűrűn, lólengésben és talajon pedig egy-egy szabadon választott gyakorlatot kell bemutatniok-TOTÓ A 311. héten a 10 találatos szelvények nyereménye 397 forint Hármsmins ifjúsági bajnok a felnőttek között Nagy József (Bp Vasas), az utóbbi évek egyik legtehetségesebb ökölvívója, 1945-ben ismerkedett meg az ökölvívással. Első komolyabb mérkőzésére 1948-ban került sor. Egy évvel később papírsúlyban megnyerte Budafok, Dorog, majd Miskolc város bajnokságát 1951-ben légsúlyban, 1952-ben és 1953- ban harmatsúlyban országos ifjúsági bajnok lett, s ugyanezekben az években megnyerte a Budapest-bajnokságot is. Az idén Nagy F. (Pest), Kun (Bp.), Hegedüs (Somogy és Bálint (Heves) legyőzésével szerezte meg a bajnoki címet. Állandó tagja volt a Bp. Vasas háromszoros országos és Budapest-bajnok csapatának is. Több alkalommal felnőtt versenyzőkkel is összemérte erejét. Legyőzte többek között már Szabó Domonkost, Szkalla il-t, Németh Gyulát, Rendest. Eddigi pályafutása alatt csak Varga Józseftől ,Bp. Vasas és Szarkától szenvedett vereséget. Nagy Józsefet a nyár folyamán ,,nagykorúsították“, s így már a felnőttek között indulhatott a Balaton Kupa mérkőzések során. Egyesülete a harmatsúlyban szerepeltette Nagy kitűnően megállta helyét, minden mérkőzését megnyerte. Hereckest (Lokomotív), Nagy Jánost (Kinizsi) és Horváthot (Bányász) győzte le. Ha fejlődésében nem áll be törés, rövidesen egyik legjobb magyar ökölvívó lehet. Edzője Ádler Zsigmond és Szalay László. Uszoda Pátyon hírek, eredmények KOSÁRLABDA :1. Bp. Honvéd 16 14 1 1 62:20 29 2. Bp.V.Lobogó 15 12 1 2 40:13 25 3. Bp. Vasas 16 9 1 6 35:22 19 4. Bp. Dózsa 15 7 4 4 34:26 18 5. Bp. Kinizsi 16 7 3 6 20:22 17 6. Salgótarján 16 6 4 6 21:25 16 7. Győr 16 5 5 6 24:28 15 8. Szombathely 15 6 3 6 20:35 15 9.Szeged 16 4 5 7 20:26 13 10. Cs. Vasas 16 3 6 7 28:30 12 11. Dorog 16 4 4 8 20:28 12 12. Sztálin Vasmű 16 4 3 9 21:35 11 13. Sortex 15 1 8 6 11:25 10 14. Bp. Posta* 16 2 4 10 10:31 8 A bajnokság Állása: 1. Bp. Vasa* 9 6 3 4:15 2. Szolnoki Dózsa 9 6 2 1 38:14 14 Bp. Vörös Lobogó 9 fi 2 1 32:17 14 4. Bp. Honvéd 9 5 3 1 35:15 13 6. Bp. *)(»ze*a 9 5 2 2 49:21 12 fi Bp. Kinizsi 9 4 1 4 37:39 9 7. Egri Fáklya 9 2 1 6 30-47 5 8. Vasas Izzó 9 1 2 fi 17:40 4 9. Szegedi Dózsa 9— 2 7 77:45 2 10. Bp. Lokomotív ^9—27 14:40 2 ÚSZÁS A Hajdú megyei TSE országos minősítő úszó versenyén a Bp. Honvéd több versenyzőt indít. A fiatalok mellett Kettesi, Kocin és Varga G. is rajthoz,áll Szeged város férfi és női folyamús’Zó- bajnokságát pénteken (11-én) délután rendeziük meg a Tiszán. Rajt a Maros torkolatánál, a cél pedig a szegedi Békecsónakház előtt lesz. A célbaérkezések 5 órától várhatók. VITORLÁZÁS Az országos vitorlásbajnokságok során auguszus 23-án a dingik TV. futamát a kedvezőtlen időjárás miatt elhalasztották. Az elmaradt futamot vasárnap Balatonfüreden a Bp. Előre túr a versenyének rajtja után, 10 órai kezdettel rendezik. Amit két új világcsúcsról tudni kell Fialános feltűnést keltett a közelmúltban az amerikai Held 80 méteren felüli gerelyvető és Goráion 59 méteren felüli diszkoszvető világcsúcsa. Mint most a zürichi „Sport" beszámol róla, a két világcsúcsban nem csekély része volt az amerikai atléták új formájú gerelyeinek és diszkoszainak. ANASz ugyanis csak a szerek súlyát, anyagát és méreteit írja elő, formájukra vonatkozólag azonban csak hozzávetőleges útmutatást ad. Ezt használták fel az amerikaiak az új szerek megszerkesztésénél. A Heldféle gerely alakja hosszú, vékony szivarra emlékeztet, fémes ácsa egészen rövid és a gerely elülső része könnyű, míg a hátsó fele lényegesen súlyosabb. Ennek következtében a szer rögpályájának hosszabbra leszálló ága nyúlik. (A NASz szabálya csak azt mondja ki, hogy a gerely súlya 80. dekánál nem lehet könnyebb, végére fémhegyet kell alkalmazni, anyaga pedig fa vagy fém lehet.) A nemzetközi szabály előírta diszkosznak legalább 2 kg súlyúnak kell lennie, fémperemmel kell rendelkeznie, középen öt—57 mm átmérőjű fémlappal kell ellátni, átmérőjének legkisebb mértéke pedig 210 mm lehet. A kutatások megállapították, hogy a legjobb fekvése a levegőben a 222—223 mm átmérőjű diszkosznak van, ezt használja Goráién is. Természetes, hogy ennek megfelelően laposabb is a szer és súlyelosztása is kedvezőbb. Amíg a NASA nem szabályozza minden részletében a dobószerek méreteit, a világcsúcsokért folyó küzdelemnek nemcsak a versenyzők, hanem a konstruktőrök is részesei lesznek. Lehet, hogy legközelebb az amerikaiak léglökéses súlygolyóval rukkolnak ki. Sokan nem tudják.... ... hogy az első magyar gerelyvető, aki 60 méteren felül dobott, Kóczán Mór volt 1911-ben. Ő egyébként 1908-ban 57.08-cal még világcsúcstartó volt. .. . hogy az első 1 percen belüli 100 m-es magyar gyorsúszó-eredményt 25 évvel ezelőtt, 1928 augusztus 11-én érte el Bárány István az amszterdami olimpián, amikor 59,8-cal második lett. . . hogy az WJO0-as párizsi olimpián még gát úszás is szerepelt. A versenyzőknek a 200 méteres távon 50 és 150 medernél egy-egy hordón kellett átmászniok. . . . hogy labdarúgásban, ha a labda játékon kívül van, a játékvezetőnek csak büntető, de nem ítélkező jogköre van. Ez azt jelenti, hogy kiállíthat játékost, de szabadrúgást vagy 11-est nem ítélhet. . . . hogy ökölvívásban a leütött versenyző ellen tele 1 pontot kap, ha a leütött versenyző. 8-ig, kettőt, ha 9-ig küzdéstéptelen. ... hogy nem pontosan ugyanaz számít kétvállnak kötöttfogású és szabadfogású birkózásban. Kötöttfogásnál tus az, h a versenyző egyik oldalról hidalás nélkül a hátán fordul át a másik oldalára, szabadfogásnál még akkor sem tus, ha a fordulat lassú. Ha azonban a gurulás folyamatában zökkenő, megállás következik be, itt is tust kell ítélni. ... hogy asztaliteniszben az ütőre vonatkozólag mindössze egy kikötés áll a szabályokban: neki lehet fehér, világos, vagy tükröző felületű. ...hogy tornában az előírt gyakorlatoknál elsősorban a kivitelezést tartják szem előtt a pontozók, a szabadon választott gyakorlatoknál a kivitelezés mellett nagy mértékben szabja meg a pontszámot az anyagerősség, a gyakorlat nehézségi foka. ... hogy az első olimpián a magyar Kellner Gyula 3. lett marathoni futásban és megelőzött minden görög versenyzőt. ...hogy nemcseik Bauer Rezső tartott diszkoszvető világcsúcsot, hanem Fóthy Nándor is 41.97-tel (1902). ... hogy csak 1908 óta tértek át nálunk a dobókör használatára, azelőtt a súlylökéshez 213, a diszkó szirteshez 250 cm oldalú négyszöget használtak. . .. hoggy a portyakajak bordázott, míg a versenykajak falemezből hajmással készül, keskenyebb és könnyebb is, tehát, sokkal bizonytalanabb egyensúlyú, mint a portyakajak. . . . hogy röplabdában a kiállított játékos pótolható cserejátékossal, ha azonban csapatának cseréim már nincs jósza, a játszmát (ha a kiállítás 1 játszmára szól)10:15 arányban elvesztette a csapat. ... hogy műugrásban a versenyzőnek öt nappal a verseny kezdete előtt írásban be kell nyújtania bemutatni szándékozott szabadon választott ugrásai listáját. Ha a versenyen olyan ugrást mutat be, amely a listán nem szerepel, ki kell zárni a versenyből. . . . hogy motorkerékpározásban csak úgy lehet 1 km-es állórajtos és 1 km-es repülőrajtos csúcsot felállítani, ha a két táv megtétele közben a szünet nem haladja meg a 10 percet.