Népsport, 1953. november (9. évfolyam, 218-239. szám)
1953-11-22 / 233. szám
VASÁRNAPI SPORTMŰSOR A labdarúgó NB I huszonnegyedik fordulója válogatott csapatunk távoliét© miatt csonka lesz, csak három mérkőzés szerepel benne. Mindhárom mérkőzést Budapesten bonyolítják le, közülük kettőt az üllői úti pályán. A Csepelen sorra kerülő Csepeli Vasas—Győri Vasas találkozó a forduló legérdekesebb küzdelmét ígéri. A hazai együttesnek a védelme gyengébb, de fedezet párjavalamivel jobb teljesítményt mutatott az őszi bajnoki mérkőzéseken, mint a győrieké. A támadósorok között nem látszik lényeges különbség, mind a két támadósor játszott már igen jól, gólratörően is az idén, de a gyengén is. Csapatmunkában a győriek voltak eddig jobbak, emiatt ezúttal is többesélyt kell nekik adni a győzelem megszerzésére, mint az odahaza játszó csepelieknek. A Vörös Lobogó Sortex Szombathelyi Lokomotív összecsapás erős küzdelmet ígér. A soroksáriak csak a támadások befejezésében gyengébbek ellenfelüknél, igaz viszont, hogy ez a döntő. A síp. Kinizsi Szegedi Honvéd mérkőzés esélyese az egyre jobban fejlődő fiatal játékosokból álló és javuló csapatmunkát mutató élelmezésiek együttese. Már a csapat támadósora is kezd felnőni a kitűnő védelemhez és fedezetpárhoz, gyors és sokmozgáshak az összjátéka, a támadások befejezése is észrevehetően javult. A szegedi csapatnak éppen a támadósora a gyengéje, különbsen ruotst, hogy Csáki kivált belőle. Az NB I. állása A labdarúgó NB 11 utolsó fordulója kerül sorra vasárnap, s a Közép csoport kivételével vasárnap be is fejeződik a küzdelem. Hétközben három mérkőzést játszottak, s öt mérkőzés sorsáról hoztak újabb döntést. A kiesés elleni küzdelem így három csoportban alaposan megváltozott. A Nyugati csoportban a Pécsi Vörös Lobogó visszakapta a pályán szerzett hat pontját. Amennyiben a pécsiek vasárnap győzni tudnak, úgy a Zalaegerszegi Vörös Meteor és a Pécsbányatelepi Bányász kiesik. A Déli csoportban a Szegedi Lokomotív—Kecskeméti Kinizsi mérkőzés 1:0-ás eredményét igazolták,,ezel a szegediek megmenekültek a kieséstől. A Kőbányai Lokomotív hétközben 8:0 arányban győzött a Bp. Szikra ellen, s ezzel a győzelemmel valószínűleg szintén megmenekült a kieséstől. Ha ugyanis a kőbányaiak a Szegedi Lokomotív elleni mérkőzésüket vasárnap történetesen elvesztik, jobb gólarányukkal még mindig elkerülhetik a kiesést. Így a Makói Vasas társa a kiesésben a Kiskunfélegyházi Vasas, vagy a Gyulai Iipitők lesz. A gyulaiak előnyösebb helyzetben vannak, hiszen otthon játszhatnak, s ellenfelük (Makó), gyengébb mint a kiskunfélegyháziak ellenfele (Dinamó). A Keleti csoportban változatlanul ez a kérdés .Nagybátony vagy Gyöngyös lesz-e a kiesésben a lőrinciek társa. Gyöngyös két pontot kapott, s ezzel szinte már meg is menekült. A Közép csoportban a legzavarosabb a kép: nemcsak azért, mert még kilenc csapatot fenyeget a kiesés, hanem azért is, mert három elmaradt mérkőzés is van Vasárnap eldől a Nyugati és Közép csoportban is az elsőség kérdése. Mind a Pápai Vörös Lobogó, mind a Tatabányai Bányász — tehát a két első helyen álló - idegenben játszik, s így mindkettő nehéz mérkőzés előtt áll. Tornában a Bp. Vasas és a Bp. Honvéd közös rendezésében folyó országos verseny második napján is érdekes, színvonalas verseny várható. A Honvéd sportcsarnokban a III. osztályúak teljes versenyén kívülelőírt és szabadon választott gyakorlatok) a mesterfokú férfi tornászok mutatják be szabadon választott gyakorlataikat. V.-i lógatott férfitornászaink között nagy küzdelem lesz az elsőségért. A mesterfokú bajnokság tapasztalatai alapján Pataki, Baranyai és Klenes a legesélyesebb a győzelemre, de Kocsis és Várkői is beleszólhat a küzdelembe. A Bp. Vasas pasaréiinti tornacsarnokában a férfi I. osztályú tornászok összecsapására kerül sor előírt és szabadonválasztott gyakorlatokkal. A teljes I. osztályú mezőny rajthoz áll. A verseny legesélyesebbje székéssi. Rajta kívül Dombi, Kuti, Dobni, és Somogyi látszik a legjobbnak. Minden valószínűség szerint színvonalas küzdelem lesz, mert a versenyzőknek igen fontos, hogy megszerezzék a minősítéshez szükséges pontokat. Rajt a kézilabda Béke Kupában Vasárnap kerül sor a teremkézilabda Béke Kupa első fordulójára. Az idei találkozók egyik érdekessége, hogy mind a férfiak, mind a nők között több jóképességű vidéki együttes is szerepel. A női I. osztályban ott találjuk például az idei kispálya-bajnok Debreceni Petőfit, valamint a Békéscsabai Lokomotívot és a Miskolci Lokomotívot,, a 1 f. osztályú férfi csapatok között pedig a Sztálinvárosi Vasast, a Gödöllői Dózsát és a Békéscsabai Lokomotívot. A vasárnapi fordulóban több nagyszerű mérkőzésre kerül sor. Ilyennek számít a női mérkőzések közül elsősorban a D. Petőfi—Békéscsabai Lokomotív összecsapás. A vidéki rangadó sorsa eldőlhet azon, hogy a békéscsabaiak mennyire tudják semlegesíteni Kozmát, a debreceniek „gólzsákját”*. Szoros küzdelem várható a Miskolci Lokomotív—Honvéd mérkőzésen. Jóiramú mérkőzésnek ígérkezik még a Postás—Gázművek találkozó is. A férfiak csoportjában a legnagyobb érdeklődés a TF—Dózsa mérkőzést előzi meg A főiskolások játsszák a gyorsabb, színesebb kézilabdajátékot, a nagyobb tapasztalat és taktikai érettség azonban a lila-fehérek mellett szól. A mérkőzés kimenetele nyíltnak látszik. A Kistext— Honvéd mérkőzés is nagyszerű összecsapást ígér. A Kitext játékosainak hibája, hogy mindent csak technikai fogásokkal igyekeznek megoldani, keveset lőnek kapura, míg a Honvéd játékosai erőteljesen, kapur a töröttben játszanak. A nap műsorából kiemelkedik még az Elektromos—Vasas mérkőzés is. Szoros küzdelem után kisarányú Elektromos győzelem várható.★ LABDARÚGÁS NB I Bp. Kinizsi—Szegedi Honvéd, Üllői út, 13.30. Angyal K. (Nagy Emil, Kükonya) Bp. Kinizsi: Gulyás — Rudas, Kispéter, Dalnoki — Szabó, Dékány — Ombódi, Orosz, Mátrai, Mészáros, Fenyvesi. Sz. Honvéd: Palotai — Sípos, Mednyánszky. Bodzsár — Baráth, Macsali — Bojtos, Machcs, Rábai. Cziráki, Rózsavölgyi. Vörös Lobogó Sortex—Szombathelyi Lokomotív, Üllői út, 11.30. Berdó (Rácz, Tölgyesi). Sortex*. Zsikla — Szamosi, Nagy II. Kárpáti — Szalai, Solti — Óvári, Zsámboki, Galgóczi, Sárvári, Vitéz. Sz. Lokomotív: Horváth — Nyírő, Tarr, Tölgyesi — Kulcsár. Dombai — Papp, Varga, Szabady, Czigány. Kole- Bánszky. Cs. Vasas—Győri Vasas. Csepel, 13.30, Szaffián (Rajtár, Eszéki). Cs. Vasas: Tóth I — Kóczián H. Domán. Takács — Preiner. Klejbán — Tóth II. Horváth. Keszthelyi. Lovász. Bártfai. Gy. Vasas. Pesti — Kárpáti. Kalmár. Pió — Fehérvári. Raffal — Dombos. Koós, Hegedűs. Budai, Pálfy. II. Középp-csoport: P. Vasas—Bp. Építők. Ady E. u.. 13.30. Bihari: Bp. Gyárépítők—tatabányai Bányász, Budafok, 13.30, Bokor; Kinizsi Dohánygyár- Vasas MÁVAG, Mező n., 9. Nagy I L.: Kinizsi Sörgyár—Vasas Ganzvagon Maglódi-út, 13.30, Rosta: V. Vörös Lobogó —Duna-cipőgyár, Vác, 1. 30, Gács: Szikra Gázművek—Csepeli Szikra, Hévízi-út, 13.30, Boros Gy.: Szikra Kénsavgyár— Esztergomi Vasas. Vágóhíd u. (Húsospálya). 13.30. Kádár II. Bp. Haladás—Bp. Vörös Meteor, Mező u., 1041. Tárkázi . Dé csoport: K. Kinizsi—Szegedi Petőfi. Kecskemét, 13.30. Takács; Kiskunfélegh. Vasas— Vasas Dinamó. Csongrád, 13.30. Grimszky, Gy. Építők—Makói Vasas. Gyula. 13.30. Fehér F.: légierő—Ceglédi Tok., Rákosfalva.. 13.30. Varin: Vasas Izzó-Szolnoki Lokomotív. Dózs-stadion. 19.30. Dobszai: Bp. Szikra—Bp. Előre, Halom,B p., 13.30. Szelei: Kőbányai Lokomotív-Szegedi Lokomoitív. Biharin.. 12.30. Safir: O. Kinizsi—Békéscsabai Építők. Orosháza. 18.30, Lengyel Gy. Keleti csoport: M Lokomoitív—Diósgyőri Vasas, Mokolc. 13.30, Szigeti Gy.: V. Bányász—Sajószentéteri Bányász. Perecel. 13.-30, Sági: D. Lokomotív—Gyöngyösi Építők. Debrecen. 13.30, Kőhalmi F., E. Fáklya—Salgótarjáni VasaS, Eger, 13.30, Schreiter, D. Vasas— Debreceni Honvéd, DM- rl.J. Szab'» F., T. Vasas—Nagybáttoni Bányász, Lőrinci. 13.30, Kovács II. Bp. Lokomotív—Miskolci Honvéd. Szőnyi-Út. 13.30, Papp, AT. Építők —Nyiregyházi Fűitől. Miskol c. 10 30, Kovács R. Nyugati csoport: Sz. Honvéd— Sz. Vörös Lobogó, Szombathely, 13.39, Székely; Gy. Lokomotív—Pápai Vörös Lobogó, Győr, 13.30, Dankó; P. Lokomotív—P. Dózsa. Pécs, 13.30, Harangozó; P. Bányász—Pécsi Vörös Lobogó, Pécsújhegy, 10, Pásztor; X. Bányász—Pécsbányatelep, Bányász. Nagykanizsa. 13.39, Pfark; Z. Vörös Meteor—Csillaghegyi Vörös Lobogó. Zalaegerszeg, 13.30, Hernádi; T. Építők—Komlói Bányász. Tatabánya-Felső 13.30, Tatisz F.; V. Bányász- Kőbányai Dózsa. Várpalota. 13.30. Vécsei Osztályozó mérkőzések az NB II-be jutásért. I. csoport: Pénzügyőrök—Székesfehérvári Építők, Tatabánya, 13.30. Sipos; Lagymányoki Bányász—Beleped, Sztálin város, 13.30. Fekete II. Pécsi Haladás— Kaposvári Vasas, Szigetvár, 18.30. Virágh. II. csoport: Nyergeeujfalui Viscosa- Soproni Lokomotív, Pápa, 13.39. Kádár E.; Szombathelyi Dózsa—Generátor, Győr, 11.34. Várnai; Bazakerettyei Bányász— Veszprémi K atsas. (Celldömölk, 13.30, Kádár I B. III. csoport: Debreceni Vörös Meteor—Nyírmadói Traktor, Nyíregyháza (Lokomoitív-p.), 13.30. Lepezdi; Kmerenyei Bányász-Hatvani Lokomotív. Jászberény. Boross dr. IV. csoport: Kecskeméti Honvéd—Békéscsabai Dózsa, Szeged, 13.30. Pataki; Jászberényi Vasas—VL Kistext. Kecskemét, 12.20. Gomoryi E.; Újszegedi Dózsa—Gödöllői Dózsa, Dózsa stadion, 18.31. Mátétics. NB tartalékbajnokság. T. csoport: Bp. Szikra II-Bp. Előre 11. 1Jaoni-utca. 11.30, Matyó. II. csoport: III. ker. Textiltető II— Kőbányai Lokomotív II. Hévizi-út. 10. Herk. Vasas Turbó II Kőbányai Dózsa II. Marczibányi-tér. 10. Major I. III. csoport: Bp. Haladás II—Bp. Lokomotív 11. Mezőutca. 12.45 Kalosi. Osztályozó mérkőzés a budapesti II. osztályba jutásért. I. csoport: M. Lakk-Dinamó, IV., Kert/.abati világ útja. 8.30, Bósikai. II. csoport: Épület karbantartó— Forgácsoló, Hévízi út. 11.45, Soós, IX. ker. Kinizsi—2. sz. Tel u, Vágóhíd-u (László pálya). 13.30, Gombás,r Láncsics - bőrgyár— Iris szivatyú. II’., Felszabad. Utás’útja. ja.jkk Nagy li L. III. csoport: Újpesti Gyapjú—Elektrotszervi fiz. Chinoin-p., 10.30, (teremlás. IV . csoport: Zuglói Előre— Fonalkikészítő. Kövér L.-u., 13.30, Hartmann: Sittu M—31. sz. Spartacus, Váci-út 710, 8.30. Rudas, Filmi-garázs—Csokoládégyár, Pasaréti-út, II. Lantos. V. csoport: 24. sz. Építők—Épületifestő, Vágóhíd u. (Hneosp.), 9.30. Törés. Barátságos mérkőzés: S. Bányász— Nógrád megye válogatott. Salgótarján, 133 . Szegedi középiskolás vál.—Bp. középiskolás vál, Szeged, Lokomotív-pálya, ★ ASZTALITENISZ: Bp. férfi T. o.: Csepeli Vasas—Vörös Lobogó, Csepel, Ady Endre-u..1. sz., 9. A Haladás SE csapatbajnokságának döntője, Zichy Jenő-u. 5. sz., 8. BIRKÓZÁS. A budapesti szabadfogású CIB döntői, Sportcsarnok, edzőterem. 9Résztvevők: Lokomotív, Dózsa, Bp. Lokomotív, Honvéd, Előre, Elektromos, Vasas, Kinizsi, Postás. CSELGÁNCS. Az OTSB versenyének döntői. Sportcsarnok, 15. kerékpár, a xviii. és azx. kerületi társadalmi szövetség hírverő országúti versenye, vecsési országút., 10. KÉZILABDA. Béke Kupa terem-mérkőzések. I. o. Férfi mérkőzések. Tatán 10 órakor: A-vál.—Bp. Haladás. 10.45; B-vál. Bp. Vörös Lobogó. A csepeli sportcsarnokban: Bp. Lokomotív—Építőké 10.22 V: K. Nagy, Kinizsi—Veixis Meteor 14.52. Szabó I.: Cs. Vaszió— Beloianniszgyár 10.08, Nagy Z.; TF—Dózsa, 17.24, Berecz; Elektromos—Bp. Vasas, 18.40, Perényi; Tristext—Honvéd, 19 511, Kovács K. Női mérkőzések: M. Pamut—Keltex, 1000, Véghelyi; Miskolci Lokomotív- Honvéd, 18.30, Bácskai; Debreceni Petőfi -Békéscsabai Lak., 14.30. Molnár Gy.; Vörös Meteor—Cs. Vasas. 15.40. Keszthelyi; Emzed— M. Posztó, 17.02. Török H.; Pamuttextil-Kinizsi. 18.18. Faragó; Postás— Gázművek.19.34. Ábrahám. ÖKÖLVÍVÁS. A Honvéd SE I., II., III. osztályú minősítő versenyének elődöntői és döntői. Honvéd-sportcsarnok (Tüzérutca), (Versenybíróság elnöke: Rózsa). Barátságos mérkőzés: D. Bányász- Szentendrei Honvéd, Szentendrei 17 Bányai. RÖPLABDA. A Béke Kupa döntőinek befejező napja a Sportcsarnokban. Női mérkőzések. 8: Bp. Postás—Diósgyőri Vasas. 9: Miskolci Lokomotív—Bp. Dózsa. 10: Bp. Haladás—Turbó. Férfi mérkőzések. 11: Csepeli Vasas—Bp. Honvéd. 42: Bp. Vörös Lobogó—Miskolci Lokomotív 13: Diósgyőri Vasas—Petőfi VTSIK SAKK. Az országos egyéni bajnokság döntője. 2. forduló. (Tapasztó— Tipary, Gereben—Dely, Mészáros— Szilágyi, Hergel—Navarovszky, Sándor— Lengyel. Androvitzky—Ringer, Flórián— Szily, Barcza—Gasztonyi, Réthy—László. Gorkic-fasor 44.. Isirtó. TEKE. A SzOT országos bajnoksága. Férfiak: Sport-u. és Kőbányai-út, 8. Nők: Vágóhíd-u., 8. A Dózsa SE bajnoksága. Férfiak: Dráva-u. és Ragály-u., 9. Nők: Baross-tér, 9. A Spartacus SE I bajnokségei. Szeged, Petőfi tekecsarnok, 8. TORNA. A Bp. Honvéd és a Bp. Vasas országos torna versenyének második napja: mesterfokú férfiak versenye, valamint III. osztályú felnőtt verseny Honvád-sportcsarnok (Tüzér utca). 9. Országos T. osztályú férfi verseny, a Bp. Vasas pacarétineti tornacsarnoka. 9. VÍZILABDA. A Magyar Népköztársasági Kupa selejtezői. Bp. Fáklya—Miskolci Dózsa. Sportuszoda, 18. Szigeti. Bp. Szikra -Ceglédi Lokomotív. Szportus,Ztárla. 18.45. Pataky. Az Építők SE villámtornája. Elektromos uszoda, 0.30. VÍVÁS. A Bp. Előre TH. osztály női tőrversenye. Encola-tór. 9 1. Bp.V.Lobogó 23 19 2 2 73:22 40 2. Bp. Honvéd 23 18 3 2 82:27 39 3. Bp. Vasas 22 12 3 7 58:32 27 4. Bp. Kinizsi 23 10 7 6 33:31 27 5. Bp. Dózsa 21 9 7 5 46:36 25 6. Győr 23 6 10 7 32:39 22 7. Szeged 23 7 6 10 27:37 20 8. Salgótarján 23 7 6 10 27:42 20 9. Szombathely 22 8 4 10 32:52 20 10. Dorog 23 7 5 11 35:37 19 11. Csepel 23 6 8 10 41:45 18 12. Sztálin Vasmű 23 5 7 11 28:43 17 13. Bp. Postás 23 3 7 13 17:52 18 14. Sortex 23 1 9 13 18:54 11 Nyugati csoport 1.pápa 29 16 6 7 59:36 38 2. Pécsi Lók. 29 17 3 9 09:33 37 3. Komló 29 17 3 9 72:43 38 4. Pécsi Dózsa 29 15 3 8 58:39 36 5. Csillaghegy 29 13 8 8 47:38 36 11.Köt. Dózsa 29 10 3 10 79:30 31 7. Várpalota 29 12 7 19 42:39 31 8. Bécsújhegy 29 13 3 13 63:71 29 9. Szomb. Honvéd 29 10 8 18 07:02 20 39. Győri Lók. 29 11 4 11 47:58 20 11. Nagykanizsa 29 10 6 13 39:47 26 12. Tatab. Építők 29 10 4 15 45:67 24 13. Szombati I. VL 29 9 5 15 42:61 23 14. Pécsi VL 29 8 5 16 32:05 21 75. Zalaegerszeg 29 0 8 13 39:57 20 36. Pécsbányatelep 29 8 3 18 46:73 19 Déli csoport 3. Tzzó 29 20 8 1 67:26 48 2. Légierő 29 18 6 3 59:23 42 3. Bp. Előre 29 14 9 6 51:35 31 4. Békéscsaba 29 15 3 11 39:38 33 5. Szegedi Petőfi 29 10 10 9 40:43 39 6. Dinamó 29 9 11 9 39:43 29 7. Bp. Szikra 29 11 6 12 37:39 28 8. Szolnok 29 8 10 11 43:47 26 9. Orosháza 29 9 8 1216:40 26 10. Kecskemét 29 9 8 12 32:42 26 11. Cegléd 29 9 8 12 34:49 2612. Szegedi Lót. 29 10 5 14 38:49 25 13. Kőbányai Lók. 29 7 10 12 32:39 24 14. Kiskunfélegyh. 29 7 8 14 42:50 22 15. Gyula 29 8 6 15 35:43 22 16. Makó 29 5 10 14 30:54 29 Keleti csoport 1. Diósgyőr 29 22 4 3 112:29 48 2. Misk. Honvéd 29 18 4 7 69:34 49 3. Ózd 29 13 10 6 58:32 30 4. Pereces 29 15 5 9 68:44 35 5. Debreceni Lók. 29 14 7 8 48:46 35 6. Debr. Honvéd 29 14 6 9 63:44 34 7. Eger 29 13 7 9 66:57 33 8. Miskolci Lók. 29 11 9 9 56:51 31 9. Nyíregyháza 29 11 7 11 44:37 29 10. Sajószentpéter 29 9 10 10 46:53 28 11. Bp. Lokomotív 29 12 3 14 53:49 21 12. Salg. Vasas 29 10 6 13 52:50 26 13. Misk. Építők 29 8 4 17 46:73 21? 14. Gyöngyös 29 6 7 16 34:74 19 15. Nagybátony 29 6 5 18 43:94 11 16. Lőrinci 29 2 2 25 30:115 6 Közép-csoport 1. Tatab. Bányász *29 19 fi 4 60:22 44 2. Gázművek 29 20 41 5 (5 5:27 44 3. Pesterzsébet 29 18 fi 5 55:32 42 4. Dohánygyár 29 155 8 55:35 36 5. Vác 29 125 11 43:45 30 11. Bp. V. Meteor 29 10 7 12 58:59 2. 7. Duna-cipőgyár 29 10 7 1 2 42:50 27 8. Esztergom 29 9 7 13 32 :41 25 9. Ganzvagon 29 9 7 13 39:50 25 10. Bp. Haladás 27 10 4 13 37:28 24 11. Kénsavgyár 28 7 10 11 50:59 24 12. Sörgyár 29 9 11 14 32:48 24 13. Bp. Gyárépítők 28 8 7 13 40:51 23 14. MAVAG 29 7 7 15 46:61 21 15. Bp. Építők 28 8 5 35 40:58 21 IfjV. Szikra 28 8 5 15 30:49 21 A vasárnap sorra kerülő mérkőzések mellett hátra van még: Bp. Építők—Kén,savgyár, síp. Haladás—Csepeli Szikra, síp. Gyár építők—síp. Haladás A SZABADSÁGÉRT (Szabadságharcaink a festészet tükrében.) 1437—1848 Színes magyar film, a „Hajókkal a bástyák ellen” című szovjet film kísérőműsora. A 1953 november 22. vasárnap Takács Károly nyerte a sportpisztolylövők „Húszak versenyét" A sportpisztolylövők „Húszak versenyének" küzdelmei befejeződtek. 1. Takács Károly (Bp. Honvéd) 27 pont, 2. Börzsönyi dr. (Bp. Honvéd) 42, 3. Tölgyesy (Bp. Zalka Máté) 53, 4. Hamvay (Bp. Honvéd) 57, 5. Kisgyörgy Lajosné (Bp. Honvéd) 57, 6. ifj. Vass (Bp. Zalka Máté) 78, 7. Hargitai (Bp. Honvéd) 94, 8 Balogh (Lámpagyár) 99, 9. Kisgyörgy (Bp. Honvéd) 109, 10. Demeter (Bp. Honvéd) 114, 11. Pálfi (Bp. Dózsa) 130, 12. Zsigmond-Bodó (Bp. Honvéd) 153, 13. Rakonczai (Bp. Zalka Máté) 102, 14. Mészáros (Lámpagyár) 182. 15. Gyönyörű (Bp. Honvéd) 186. 16. Judvig (Bp- Honvéd) 195. 17. Geszler (Bp. Dózsa) 204. 18. Fábián (Bp. Petőfi) 205. 19. Orbán (Bp. Dózsa) 237, 20. Kondor Vilma (Bp. Dózsa) 238. A rangsormegállapítás az egyes fordulókban elért helyezések alapján történt. Az egyes fordulókról távolmaradók esetenként 31—30 büntetőpontot kaptak. Ha a versenyzőknek a fordulók során nyújtott legjobb teljesítményét nézzük, akkor a következő képet kapjuk: 550 kör Balogh. 344 Börzsönyi dr., Tölgyesi. 543 Takács 537 Kisgyörgy Lajosné. 527 STamvay. 524 ifjú Vass. 529 Demeter. 519 Hargitai, Kisgyörgy, 518 Pálfi, 516 Zsigmond- Bodó. A legjobb átlagteljesítmények: Balogh 545, Tölgyesi 532 Takács 529 fi. Börzsönyi dr 527.4, Kitgyörgyné 519 fi Hamvay 514.4, Vassné 509.7, Hargitai 509.1, Kisgyörgy 50fi.8, Pálfi 50fi.fi. JÖNJÖN! A VÁROS ALATT Új, színes magyar játékfilm Sok válogatott ökölvívó indult a Honvéd 5£ minősítő versenyén A Honvéd SE minősítő ökölvívó-versenyén nyolc sportkör indította el ökölvívóit. A legtöbb öklözőt a Bp. Honvéd, a Bp. Dózsa, a Légierő és a Bp. Lokomotív nevezte. Néhány versenyzőt vidéki sportkör is indított, így például a Miskolci Honvéd, a Debreceni Honvéd, valamint a Székesfehérvári Honvéd. Pénteken délután a Honvéd-sportcsarnokban 45 ökölvívót mérlegeltek le, s párosítottak. A mérlegelés után kiderült, hogy a mezőny kicsi, de igen erős. Csaknem minden súlycsoportban válogatott versenyzők is a kötelek közé lépnek. Plachy, Stáduly, Kisfátér, Farkas, Hédi, Kovács A., Srudai, Fehér L. Dióslaki és Fejes mellett számos ismertebb ökölvívó felhasználja ezt a versenyt arra, hogy megszerezze a minősítéshez hiányzó győzelmet. Az első nap tizenegy pár mérte össze erejét egymással. Az összecsapások közül különösen a harmatsúlyú Major (Debr. Honvéd)—Gyevák (síp. Szfk.), a könnyűsúlyú Fehér (síp. Honvéd)—Pécsi (Misk. Honvéd) és a kisváltósályú Kisfalvi (síp. Honvéd) - Hédi (Légierő) találkozó hozott izgalmas, élvezetes, kemény harcot. Major nagyon lelkesen küzdött, sokat, de elég pontalianul ütött, s a pompásan öklöző Gyevák Tormás, tiszta horgaival az első két menetben fölényt harcolt ki. Az utolsó menetben Major erősített, erőteljes horgokkal és felütésekkel sokat ledolgozott hátrányából. Major győzelmet hirdették ki , szerintünk tévesen,cidr nagyerejű gyomorra ütött balfelütéseivel eleinte nagy fölényt harcolt, ki Pécsivel szemben, később azonban a miskolci öklöző szépen feljött, nagyszerűen hajrázott, de ez is kevés volt ahhoz, hogy megakadályozva Fehér győzelmét. Kisfalvi mesteri elhajlásait, kitéréseit, kemény ütéssorozatait sokszor megtapsolta a közönség, ijedt lelkesen, s keményen küzdött, de csak megnehezíteni tudta Kisfalvi győzelmét. Légsúlyban Fejes (Debr. Honvéd) ellen Szigeti (Bp. Lók.) a második menetben feladta a mérkőzést. Pehelysúlyban Szász (Bp Honvéd) Osztpovszkyt (Bp. Dózsa), Szilágyi (Bp. Dózsa) pedig Dobót (Debr. Honvéd) győzte le. Nagyváltósúlyban Hadai (Bp. Dózsa) ellen Halász (Légierő) kétszer megroggyant, s az utolsó menetben feladta a kilátástalan küzdelmet. Dióslaki (Bp. Honvéd) csak nagy harc árán győzött. Fábián (Debr. Honvéd) ellen.II. osztályú minősítő verseny. Kisváltósúlyban tíiró (Debr. Honvéd) győzött Turdai (Bp. Lók.) ellen. III. osztályú minősítő verseny. Váltósúlyban Soós . (Bp. Honvéd) Medet (Szentendrei Honvéd), Tronyecz (Székesfehérvári Honvéd) Hermannt (Debi Honvéd) győzte le. A versenyt szombaton este folytatják. ATLÉTIKA A Bp. Munkaerőtartalékok és a Vasas MÁVAG csütörtöki dobóversenyének fontosabb eredményeit már közöltük. Ezek a dobóversenyek hasznosak, de helyesebb volna ökrét vasárnap délelőttönkint rendezni. A délután 4 órakor kezdődő verseny ugyanis már teljesen a sötétedésbe nyúlik és igen megnehezíti a versenyhibák dolgát. A részletes eredmények : Diszkoszt Szécsenyi (TF) 49 Il. Ilró (TF) 411.17. Kalapács: Balogh (Bp. Munkaerőtartalékok) 52.73, Porkoláb (MÁVAG) 41.53. Zalka (Bp. Vasas) 43.40. Ifjúsági: Mecseki (Bp. Vasas) 42.45, Kövesd (MÁVAG) 41.51, Scheirich (MÁVAG) 40 f1.1. A Szombathelyi Lokomotív pénteki idényzáró versenyén Szabó Gyula (Sz. Lokomotív) 452 cm-es I. o. eredménnyel nyerte a diszkoszvetést. Külföldi eredmények: Sao Paulo: Brazia-Olaszország 97:69. ICO in: Fonseca Oj) 10.7. 4CJ)ni gá. • Garneiro (b) 53.1. Filiput (o) 53.5. Kalanács: Taddia (o) 54.88. 5000 m: Gonzige (b) 15.14.f1, csúcs. Rúd: Ballotta (o) 419. 4x100 m: Brazília 41 5, csilög (az olasz váltó elejtette a botot) 400 m- Po(1 Ue (b) 45 2. Súly: Dambros (b) 15 28, délamerikai csúcs. Diszkosz: Consolini (o) 53.03, Tosi (o) 48.23. 160 in Conceicao (b) 21.9 Hármas: Ferreira ila S’dra (b) 15.34. 4x400 m. Brazília 3:15.8. Olaszország 3:17.2. BIRKÓZÁS Csongréd megye felnőtt birkózó-válogatottja vasárnap Debrecenben Hajdú- Bihar megye válogatott csapatával méri össze erejét. A verseny szabafogású lesz. LABDARÚGÁS Fegyelmi határozat. Az országos társadalmi labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága Vinci Irudolf (aliskolci Lokomotiv) jogosulatlan szerepeltetése miatt megsemmisítette a Miskolci Lokomotív— Gyöngyösi Építők 3:1 arányban végződött NB II-s mérkőzés eredményét, s a mérkőzés két pontját 0:0 aránnyal a Gyöngyösi Építők javára írta MEGYEI BAJNOKSÁG CSONGRÁD MEGYE, Szeged: Sz. Haladás—Hódmezővásárhelyi Építők 2:1. A megyei bajnokság utolsó mérkőzése: TOLNA MEGYE. A Dombóvári Lokomotív— Bonyhádi Vasas megyei bajnoki labdarúgó-mérkőzés 1:1 állásnál félbeszakadt az őszi bajnoki fordulóban, mert a játékvezető nem látta biztosítottnak a mérkőzés zavartalan lefolyását. A társadalmi szövetség a mérkőzés újrajátszását rendelte el és a mérkőzést november 15-re tűzte ki. A Bonyhádi Vasas azonban nem jelent meg a mérkőzésen, hanem ehelyett barátságos mérkőzést játszott Bonyhádon a Pécsi Vasassal. A szövetség a, bajnoki pontokat a Dombóvári Lók. javára írta s megindította az eljárást a Bonyhádi Vasas vezetősége ellen. Ezzel a megyei bajnokság befejeződött az alábbi végeredménnyel: 1. Nagymányok 2fi 21 2 3 122:31 44 2. Szék-/,. Dózsa 26 19 2 5 91 :40 40 3. Simontornya 2fi 14 5 7 07:37 33 4. Szeksz. Petőfi 26 14 5 7 48:43 33 5. Dunaföldv. Sport. 26 13 6 7 63:46 32 11. Márai Bányász 211 13 4 9 62:31 30 7. Dombóvári Lók. 26 12 2 12 59:55 26 8. Tolnai VL 26 12 2 12 73:74 26 9. Bonyhádi Vasas 26 11 3 12 47:46 25 10. Szeksz. Építők 26 11 3 12 45:65 23 11. Bátaszéki Lók. 26 7 4 15 30:69 18 12 Dombóvári Postás 26 7 3 16 44:99 17 13. Tarnási Petőfi 26 6 3 17 52:99 15 14. Decsi SK 26 ------ 26 9:63 — Tolna megyében a megyei bajnokságból kiesett Tamási Petőfi és a Pécsi SK helyett a minőségi járási bajnokság két csoportbajnoka, a Paksi Kinizsi és a Megyészi Traktor került az 1954. évi megyei bajnokságba. HÍREK, EREDIHÉNYEK szerepel vasárnap, ellenfele Szeged város középiskolás válogatottja lesz. A mérkőzés délután 13.30-kor a Szegedi Lokomotív pályáján kerül sorra. A budapesti csapat Jámbor Gyula és Romhányi Antal vezetésével a következő összeállításban utazott el szombaton Szegedre: //Offer (Vas utcai közg. technikum) — Ring (7. sz. gépipari technikum), Kovács (1. sz. élelmiszeripari technikum), Nagymádé (7. sz. gépipari t.) — Fésűs (Vas utcai t.), Monok (Hunfalvy közg. t.) —Hibler (2. sz. gépipari 1), Hegedűs (Pénzügyi t.), Karácsonyi (Pénzügyi t.), Eke (7. sz. gépipari t.), Losonczi (1. sz. élelmiszeripari t.). Tartalék: Debreceni (7. sz. gépipari t), Juhász (Hunfalvy közg. t.), Povázsay (Vasutcai t.) ÖKÖLVÍVÁS Béke Kupát írt ki a Vas megyei TSE a győr-zala- és veszprám megyei csapatok részére. A csapatok körmérkőzés formájában mérik össze erejüket. A küzdelmek november 29-én kezdődnek. Sí Társadalmi sí-edzőképző tanfolyamot Irnt a BTSB november 21-án, csütörtökön Bárczy István u. 5. szám alatti helyiségében Az egy hónapon át tartó tanfolyamra a BTSB sí-előadójánál lehet jelentkezni. SPORTLÖVÉSZET A Békés megyében rendezett sportlövő Boke Kupa küzdelmeinek végeredménye. Csapat: 1. Orosházi Dózsa 18 pont, 2. Békéscsabai Dózsa 16, 3. Szarvasi Postás 12, Békéscsabai Ruhagyár 8, 5. Mezőberényi Vörös Lobogó 4, 11. Szeghalmi Traktor 4, 7. Szeghalmi MSzNSz 2, 8. Füzesgyarmati, 9. Békéscsabai Lokomotív 0, 19. Vésztői Lokomotív 0. Egyénileg: 1. Pepó (B. Dózsa), 2. Énekes tó. Dózsa), 3. Bús (O. Dózsa), 4. Krucsai (O. Dózsa) 5. Kiss (O. Dózsa). TORNA Cegléden a C. Építők és a Szolnosd Petőfi női tornászainak részvételével csapat- és egyéni versenyt rendeztek. Csapat: 1. C. Építők -1ző 9, 2. Sz. Petőfi -1.S. Egyéni összetett: 1. Petrányi (Cegléd) 43.4,2. Tóth (Cegéd) 43.4, 3. Bakó (Cegléd) 43.1. A Veszprém megyei TSE egyhetes társadalmi tornaedző-képző tanfolyamot rendezett Várpalotán. Atanfolyam hatása máris megmutatkozik: röviddel a tanfolyam befejezése után két sportkörben ,a Várpalotai Bányászban és a Péti Szikrában - megalakult a tornaszakosztály. A két úi szakosztálynak, az edzőképző tanfolyamon résztven sportember az edzője, Kétsei Józsefné, illetőleg Listás Edit. ÚSZÁS Külföldi eredményeit: Rio de Janeiro.ér 9 m gyors: Schoila (USA) 58.9, Suzuki (japáni 59.5. 99 m gyors: Jamaaita (japaill):10.7. 400 m gyors: Moore (USA) 4:18. 10 m hát: Gaivao (argentin) 1:03.3, Liozon (francia) 1:07.3. 109 m mell: Dudeek (ISA) 1:11.4. 209 m mel: Lusien (francia) -tí)3. 3x10 m vegyes: Franciaország 3:10.3. 400 m női gyors: Sekultz (argentin) 5:87.3. A legjobb Előre-sportkör: a Tápéi Előre Az Előre SE legfiatalabb és mégis egyik legszámottevőbb sportköre ma a Tápéi, Előre. A Szegedtől nem messze eső tisza-menti községben ez év márciusában honosodott meg a sport, amikor a helybeli hajójavító fóliásul dolgozói a, sportkört megalakították. Nagy szervező atunka követte a megalakulást, s ennek eredménye kifejezésre is jutott a taglétszám emelésében, az MHK- munkában, a pályák építésében és a sportkör minden egyéb feladatában. A jó munka meghozta a sikert. A Tápéi Előre a Söjtöre-sportkör között első helyen végzett a Közlekedési és Szállítási Dolgozói Szakszervezete vándor zászlajáért folyó versenyben, s ezzel nemcsak a vándor zászlót, hanem a győztesnek járó 5000 forint értékű sportfelszerelést is elnyerte. A november első napjaiban értékelésre került versenyben a Tápéi Előre közel 1.5 id sportköri taggal, 718 százalékra teljesített MFIK-tervvel, számos társadalmi munkával épített pályával, s nem utolsósorban jó ügyvitelével érdemelte ki a legjobb Előre-sportkör címet. fc Jól működnek a Salgótarjáni Spartacus SE sportbrigádjai Az elmúlt hetekben például a cipészek kisipari szövetkezetének sportolói 89 pár cipőt javítottak meg terven felül HEVES MEGYE A bajnokság végeredménye: 1. Hatvani Lók. 30 25 4 90:26 51 2. Petőfibánya 30 22 5 3 110:39 49 3. Egri Vasas 30 20 5 5 95:42 45 4. Hatvani Kinizsi 30 18 3 9 63:52 39 5. Rózsaszent m. 30 16 5 9 81:63 37 6. Selypi Kinizsi 30 14 6 10 55:42 34 7. Recski Bányász 30 15 4 11 76:56 34 8. Egri Honvéd 30 16 1 13 52:36 33 9. Verpelét 30 13 3 14 67: 78 29 10. Gyöngyösi B. 30 9 5 16 51:74 23 11. Apc 30 8 5 17 50:83 21 12. Hevesi Traktor 30 6 8 16 41:75 20 13. Egereseni B. 30 7 5 18 40:76 19 14. Egri Fáklya II 30 4 7 19 31:75 15 15. Gyöngyösi Ép. II 30 5 4 21 40:79 14 16. Balaton* 30 7 3 20 38:74 17 * Balaton törölve. Az Egri Honvéd hátralévő hét mérkőzését technikai okokból lemondta. A két két pontot 0:0 gólaránnyal az ellenfél csapatai (Recski Bányász, Rózsaszentmártoni Bányász) kapták meg. A BUDAPESTI KÖZÉPISKOLÁS LABDARÚGÓ-VÁLOGATOTT SZEGEDEN. NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp., Vill., Rökk Szilárdutca 6. (Postai címe: Bp. 8. postafiók 10. Távbeszélő: 338—560. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat. Kiadóhivatal: Bp., VII., Rákóczi-út 50. I. Távb.: 229—085. 220—416. Terjeszti: Posta Központi Hirlapiroda Vállalat- Bp., V., József nádor-tér 1. Távb.: 180—850 Budapesti előfizetés: a kerületi kézbesítő postahivataloknál, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díjA évre 42.— Ft. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Szikra Lapnyomda.