Népsport, 1954. április (10. évfolyam, 65-86. szám)

1954-04-13 / 74. szám

Másfélmillió forint • Bp. Előre sporttelepének korszerűsítésére Az elmúlt év utol­só negyedében ö­ köz­lekedésügyi minisztérium min­tegy más­félmillió forintot utalt ki a Bp. Előre sportutcai sport­telepének kor­szerűsítési munkálataira. Az építke­zéseket a Hídépítő Vállalati, valamint a sporttelep dolgozói végezték. Új parkettával látták el a tornatermet, és új tornaszereket — nyújtót, korlátot, lovat, szőnyeget — szereztek be. A súlyemelő-szakosztály részére új súly­­zókészletet vásároltak. A fürdőket, öltözőket mempéz­ték és újrafestették. A birkó­zószakosztály is új szőnyeggel gazdagodott. Tatarozták a pályán levő épületeket és újraszigetelték a lelátó tetejét. Központi szertárt állítottak fel, s külön raktárhelyiséget építettek az atléta-felszer­elések számára. A torna­terem mellett korszerű klubhelyiséget létesítettek, könyvtár, olvasóterem, és társalgó áll az El­őre-sportolók rendel­kezésére. Mindezeken felül a kézilabda­kispályára villanyt vezettek, most már alkalmas a pálya esti mérkőzésekre is. A motorkerékpár-szakosztály is gazda­gított, új géptárolóhelyiséget kaptak a motorosok javítóműhelyük szom­szédságában. * A Győri Kinizsi SIC sportolói nagyrészt társadalmi munkában kettős tekepályát épí­­tettek. A bonyhádi járási TSB atlétikai ver­senybírói tanfolyamot rendezett 12 részt­vevővel. Az újonnan kiképzett verseny­bírák elsősorban a falusi sportkörök ver­senyeinek szakszerű megrendezésében se­gédkeznek majd. A Tolna megyei TSB négyn­pos tan­folya­mot rendezett Dombóvárott, amelyen a TSB függetlenített dolgozóin kívül a különböző bizottságok tagjai és a fontosabb sportágak társadalmi szövetségeinek elnökei vettek részt. A tanfolyamon értékelték az elmúlt év munkáját is és részletesen megbeszélték az idei feladatokat. Hajdúszoboszlón torna és atlétikai társa­dalmi edzőképző tanfolyamot rendezett a Hajdúmegyei TSE több mint 15—15 résztve­vővel. A Gyim­ki SK megalakította röplabda-szak­osztályát férfi és női csapattal -4 ASZTALITENISZ A Béke Kupa országos csapatbajnokságért. Ceglédi Lokomotív— Sz. Vörös Meteor 11:8. Női: Szombathely. A szombathelyiek már 8:5-re vezettek. Gy: Máthé (4), Kosik (3), Szepesi (2), a Máthé, Szatmári-pár (2), ill Hegyháti I. (2), Neuhold (2), Hegyháti I., Neugebauer, a Hegyháti I., Neuhold-pár és a Neu­gebauerné, Bujtorné-pár. Győri Vasas— Miskolci Építők 11:7. Férfi. Győr. Gy: Köve­cses (4), Kovács (2), Domonkos, Mór, a Kövecses, Mór-pár (2) és a­ Kovács, Domon­kos-pár, ill. Farkas I (3), Farkas II (2), Hege­dűs és a Farkas I. Farkas, 11-pár. Kapos­vári Vörös Meteor—Győri Dózsa 10:16. Férfi. Kaposvár. Gy: Androvits (3), Antal (2), Morvai (2), az Antal, Morvai-pár (2) és az Androvits, Molnár-pár, ill. Németh (3), Sza­kács (2), Vidor (2), Murányi (2), a Vidor, Murányi-pár ATLÉTIKA Az országos mezei bajnokság további ered­ményei. Serdülők. Fiúk: 15. Struckmüler (MTSE) 7:19.6, 14. Nagy J. (V. Meteor) 7:20, 15. Tóth D. (Fáklya) 7:21.2, 16. Makk (meg­hívott) 7:22.4, 17. Bohus (Kinizsi) 7:23.6, 18. Orsodi (V. Lobogó) 7:26, 19. Magyari (Szikra) 7:27.2, 20. Gulyás (Kinizsi) 7:26 8. Lányok: 13. Próka (Dózsa) 1:48, 14. Hal­móczki (Ki­rázsi) 1:49, 15. Vörös E. (­V. Me­teor) 1:49.1, 16. Hajdú (Építők.) 1:49.2, 17. Bódi (Szikra) 1:49.4, 18. Sidi (Bányász) 1:49.6, 19. Szalisznyó­ (Építők) 1:50, 20. Mar­tin (MISE) 1:50.1. Ifjúságiak. Férfiak: 13 Varga F. (Postás) 9:30, 14. Edvcs (Dózsa) 9:34, 15 Szarka (Vasas) 9:37.6, 16. Kiss A (MTSE) 9:38.8, 17. Kovács L. (Dózsa) 9:40, 18. Sugár (Szikra) 9:41.4, 19. Kálmán (Ki­nizsi) 9:42, 20. Fehér (meghívott) 9:45. Nők: 13. Sebők (Dózsa) 3:39.1, 14. Nagy­ R. (Dó­zsa) 3:39.2, 15. Hajdú (Vasas) 3:39.4, 16 Jancsó (V. Lobogó) 3:39.8,­­7.. Kuttny (Dó­zsa) 3:40, 18. Boros (Építők) 3:40.2, ,19 Bar­­dóczy (Kinizsi) 3:40.6, 20. Gaál (Spartacus) 3:41. felnőttek. Férfiak: 16. Dehény (Dózsa) 22:32, 17. Simon (Dózsa) 22:35.6, 18. Eszter­gomi (Előre) 22:38.4, 19. Almásy (Vasas) 22:38.6, 20. Szabó Gy. (Lokomotív) 22:53, 21. Jászberényi .(Lokomotív) 22:56, 22. Sza­­lay B. (Honvéd) 23:00, 23. Gergely. (Spar­tacus) 23:06, 24. Kiss J. (meghívott) 23:13.4, 25. Kovács Z. (Honvéd) 23:19.4. Nők: 13. Haraszti (meghívott) 5:44.2, 14. Kucsera (Honvéd) 5:44.4, 15. Tautmann (Bányász) 5:49, 16. Lukácsné (Lokomotív) 5:59, 17. Vá­­ron (Építők) 6:02, 18. Gevicsev (Fáklya) 6:02, 19. Méhes (V. Lobogó) 6:12.4, 20. Gálos (meghívott) 6:14.4. Megyei középiskolai mezei futóbajnokságok eredményei. Baranya (Pécsett), 140 induló. Serdülők. Fiúk: Kovács L. (P. Közgazd. t.) 5:01.6., Csapat: Mohácsi g. 37, P. Nagy La­jos g. 44, P. Tanítóképző 61 p. Lányok: Tommert (P. Óvónőképző) 2:04.2. Cs: P. Gépipari t. II, P. Óvónőképző 18, P. Leővey . 20. Ifjúságiak. Fiúk: Somorjai (P. Köz­gazd. t.) 6.36.4. Cs: P. Gépipari t. 46, Mo­hácsi g. 50, P. Nagy Lajos g. 66. Lányok: Serbán (P. Leővey g.) 3:05.3. Cs. P. Leővey g. 14, P. Közgazd. t. 21, P. Óvónőképző 26, Heves (Hatvanban). Kevés induló. Serdülők. Fiúk: Mocsár (Eger) 4:16. Lányok: Halmoczky (Gyöngyös) 2:12.9. Ifjúságiak. Fiúk: Pillin­­ger (Eger) és Gubis (Hatvan) 5:55. Lányok: Szitovszky (Hatvan) 2:36.8. Komárom (Tata­bányán). Mintegy 60 induló. Serdülők. Fiúk: Hites (Tb. Rákosi g.) 4:45.4. Cs. Esztergomi Ferences g. 31, Tatabányai Rákosi g. 36, E. I. István g. 53. Lányok: Erdősi (Tb. Bá­­nyaművelő t.) 1:57.5. Ifjúságiak. Fiúk: Mol­nár (Tb. Aknászképző t.) 6:18.8. Cs: Tb. Rákosi g. 53, E. Ferences g. 58, E. 9. sz. Gépipari t. 67. Lányok: Pilis (Tb. Rákosi g.) 2:45, Somogy (Kaposvárott). Közel 100 Induló. Serdülők. Fiúk: Füle (K. Táncsics g.) 4:47.8. Cs: Siófoki g. 38, Csurgói g. 4­, K. Táncsics g. 51. Lányok: Gál (Csurgói g.) 1:48.8. Cs: Csurgói g. 16, Siófoki g. 17, K. Közgazd. g. 27. Ifjúságiak. Fiúk: Kiss Gy. (K. Táncsics g.) 6.10. Cs: K. Táncsics g. 1t, Csurgói g. 42, Siófoki g. 61. Lányok: Poli­­csányi (Siófoki g.) 2:32.9. Cs: Siófoki g. 11, Csurgói g. 13, K. Közgazd. g. 26, Szabolcs- Szatmár (Nyíregyházán). Közel 250 induló Serdülők. Fiúk: Jánosi (Mátészalkai g.) 4:50 Lányok: Hudacsek (Ny. Tanítónőképző) 1:50. Ifjúságiak. Fiúk: Tomasovszky (Ny. Köz­gazd. t.) 6:09. Lányok: Rozsé (Ny. Tanítónő­­képző) 2:40. Szolnok (Szolnokon). Mintegy 200 induló. Serdülök. Fiúk: Sándor (Turke­­vei g.) 5:00.2. Cs: Kisújszállási g. 38, Jász- Apáti g. 81, Sz. Beloiannisz g. 100. Lányok: Zweckán (Sz. Beloiannisz g.) 2:00.2. Cs: Sz. Közgazd. t. 13, Mezőtúri g. 23, Jászapáti g. 25. Ifjúságiak. Fiúk: Nagy Z. (Szolnoki g.) 6.32.8. Cs: Jászapáti g. 75, Kisújszállási g 77, Szolnoki g. 83. Lányok: Bede.(Sz . Közgazd. t.) 2:45.2. Cs. Turkevei g. 10, Jász- Gpati g. 32, Mezőtúri g. 41. 1954 április 13. kedd KISPÁLYA Férfi mérkőzések Diósgyőri Vasas—Bp. Kinizsi 8:6 (3:4, 2:1, 3:1). Üllői­ út, V: Tordai. A­­diósgyőri együt­tes csatárai sokkal többet vállalkoztak lö­vésre és pontosabban is­­lőttek. G: Kocsis (6)­, Tomorszky (2), ill. Nád (2), Surányi (2), Hevesi, Benda, a rtr Vörös Meteor—Győri Fonó mérkőzés elmaradt, mert a győri együttes nem érke­zett meg Női mérkőzés Flzett—Gázművek 5:3 (2:1) Albertfalva V: Magyar. Az Elzett győzelme meglepetés Herczegh ragyogó védésével nagyban hozzá­járult az értékes győzelem kivívásához. G: Bagyinné (2), Gesztiné, Csatári, Kobilik, ill. Magyariné, Cseletey, Orbán. KOSÁRLABDA AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGÉRT Női mérkőzések Tervhivatal—Bp. Lokomotív 68:43 (36:23). Lenin Intézet, V: Csányi,­­Szabó Is. Az első félidőben még tudta tartani magát a Loko­motív, de fordulás után a Tervhivatal lero­hanta ellenfelét. I.d: Várkonyi (37), Fekete II (19), Nagy­né (18), ill. Dreisziger (16), Tasiné (16). Jó: Várkonyi, Nagyné, Pécsi Fekete II, ill. Tasiné, Dreisziger. Székesfehérvári Építők—B. Vörös Meteor 40:30 (21:17). Békés, V: Tasnády, Futó. A székesfehérváriak az első percekben szerzett 8 pontos vezetést végig tartani tudták. Ld: Demeter (13), Pintér (12), ill. Ollári (18). Diósgyőri Vasas—Győri Vass 48:46 (22:24) Győr, V: Bálint, Benkő. Végig fej-fej mel­letti küzdelem. A diósgyőriek csak a hajrá­ban kerekedtek felül. Ld:­ Kamarásné (15) Czirják (15), Soós (10), ill. Varjasné (18), Kecskés (12), Sipocz (10). Férfiak Sz. Postász-TF Haladás 75:72 (36:28). Sze­ged, V: Szilágyi, Novakovszky. Ld: Orfeán, Székely (20:20), ill. Vámos (25), Turzai (24). Jó: Orbán. Székely. Kadar, ill. Vámos, Turzai, Szer. Petőfi VTSK (Bp.)—Szegedi Haladás 57:48 (33:23). Szeged, V: Szilágyi, Kelemen. Ld: Herczeg (16), Deák (14), Halmy (12), ill. Faragó (24), Ribizsár (10). Jó: Deák, Her­czeg, Halmy, ill. Faragó, Láng, Ribizsár. VÍZILABDA Gheorghiu-Dej Hajógyár—Egri Fáklya 5:4 (3:1). Eger. Barátságos. V: Láng és Szittya A­­ gólok sorrendje: Vedlik 1:0, Vedlik 2:0, Kolicz 2:1, Zádor (4 méteresből) 3:1, Zádor 4:1, Cserbály 4:2, Vedlik 5:2, Utassy (4 mé­teresből) 5:3, ut­­rsy 5:4. HÍREK. EREDMÉNYEK Táros­­mezei futóbajnokságok eredményei. Nyíregyháza. A kedvezőtlen időjárás miatt csak 100-an indultak. Serdülők. Fiúk: Egri (Petőfi) 2:46. Csapat: Petőfi I. Lányok: Hu­­dacsek (Fáklya) 1:29.4. Cs: Lokomotív I. Ifjúságiak. Férfiak: Pfau (Lokomotív) 5:23.6 Cs: Lokomotív. Nők: Rozsé (Lokomotív) 1:36. Cs: Lokomotív. Felnőttek. Férfiak: Vö­rös (Lokomotív) 10:05. Cs: Lokomotív I. Nők: Bányainé (Lokomotív) 1:14.8. Cs: Lo­komotív. Pécs. Hét sportkör atlétái indultak Serdülők. Fiúk: Künsztler (Lokomotív) 3:08.8. Cs: Dózsa 10. Lányok: Gerber (Dó­zsa) 1:42. Cs: Dózsa 6. Ifjúságiak. Férfiak: Kovács S. (Dózsa) 6:42.8. Cs: Lokomotív 12. Nők: Serbán (Petőfi) 1:13.8. Cs: Petőfi 7 Felnőttek. Férfiak: Arató (Ped. Haladás) 9:11.4. Tóth (Lokomotív) 9:24.6, Villányi (Dózsa) 9 27.8. Sopron. Mintegy 150 induló Serdülők. Fiúk: Nagy (Haladás) 3:31. Lá­nyok: Haller (Lokomotív) 1:42. Ifjúságiak. Férfiak: Szabadi (Lokomotív) 7:18. Nők: Gá­­lovits (Pedagógiai g.) 3:13. Felnőttek. Par­tiak: Vámosi (Haladás) 9:07. Nők: Szaba­dos (Haladás) 3:37. Szombathely. Az úttö­rőkkel együtt közel ezren indultak! Úttörők Fiúk: Romek (Petőfi-u. isk.) 3:15. Serdülök. Fiúk: Molnár (Nagy L. g.) 3:07.6. Lányok- Fenyvesi (Leányg.) 1:39.6. Ifjúságiak. Fér­fiak: Horváth (Traktor) 2:58. Nők: Kővári (Leányg.) 1:28.6. Felnőttek. Férfiak: Kenedi (Lokomotív) 2:48.8. Flór (Lokomotív) 2:55.3. BIRKÓZÁS A Csongrád megye­-Pest megye szabadfo­gású birkózó­verseny a SzOT CsB miatt el­maradt. KÉZILABDA Baranya megyében 12 férfi és 12 női csa­pattal folyik a megyei kispályás bajnokság Az­ idén több új csapat kapcsolódott be a küzdelmekbe, így a Pécsi MTSK két férfi, a Pécsújhegyi Bányász, a Pécsi Fáklya és a Szigetvári Fáklya egy-egy férfi, a Sellyei Vörös Meteor és a Szigetvári Lokomotív egy-egy női, a Pécsi Traktor pedig egy-egy férfi és női csapattal vesz részt a megyei bajnokságban. AZ ORSZÁGOS BAJNOKSÁGÉRT NAGYPÁLYA Férfi mérkőzések Bp. Vasas—Bp. Kinizsi 7:3 ,(2:1). Üllői-út V: Tordai. A minden részében jobb Vasas biztosan győzte le tervs­zeri­el­énül játszó el­lenfelét.­ G: Hollós (3), Szamosvölgyi (2), Megyeri, Fekete, ill. Tormás,Gy 1 (2), Jaczulák. Bp. Spartacus­—Győri Vasas 9:8 (4:5). Fe­rih­egyi­ út, V: Nagy -Z. Egyenlő erők küz­delme. A Spartacus az utolsó percben sze­rezte meg a győztes gólt. G: Pfeiffer (6), Horváth (2), Fazekas, ill. Kellner (5), Duck II. Lengyel. Fehérvári. Jó: Pfeiffer, Hor­váth, ill. Kellner, Duck iIl. Bp Vörös Lobogó —Martfűi Vörös Lobogó 10:6 (6:3). Budakalász.. V: Csapó. Az igen jó formában játszó hazaiak nagyobb arány­ban is győzhettek volna. A Martfű 3:1-es vezetés utáni összeroppant. G: Belos­­ (4) Kiss (2), Kunság­ (2) Dragony (2), ill Késjár (3), Szőke (3). Női mérkőzés M: Posztó-Sz. Vörös Lobogó 6:2 (3:1). Szentgotthárd. V: Mestyán. A hazai csapat lelkesedése­ nem tudta ellensúlyozni a fővá­rosiak nagyobb tudását. G: Bödő (2), Bo­kodyné (2), Szabó. Pintér, ill. Dómján (2). Jó: Bokodyné. Bödő, Szabó, ill. Ihász. Dómján LABDARÚGÁS Az osztrák B-válogatott hétfőn délben el­utazott Budapestről. Délután indult haza a Szegeden szerepelt osztrák együttes is. Baranyában befejeződtek a játékvezetők minősítési vizsgái. A gondos előkészítés kö­vetkeztében 141 játékvezető tette le sikerrel a vizsgát. Tolna megyében az idén nem rendeznek minőségi járási bajnokságot. Az idén min­den járásban megrendezik a járási labda­rúgó-bajnokságot: a bonyhádi járásban 10, a dombóváriban 12, a gyönkiben 8, a paksi­ban 10, a szekszárdiban 9, a tamásiban 10 résztvevővel. Szekszárd város bajnokságában 14 csapat vesz részt. Tolnában az idén elő­ször haladja meg a bajnokságban küzdő labdarúgó-csapatok száma a százat. Csongrád megye ifjúsági válogatott—Bé­kés megye ifjúsági válogatott 2:2 (2:1).. Sze­ged, 6000 néző. V: Liliom II. A csongrádi fiatalok — főleg szünet után — fölényben játszottak, a békés megyeiek lelkesen véde­keztek. G: Szabó (2), ill. Himmer, Sódar. MEGYEI BAJNOKSÁG PEST MEGYE. Északi csoport: Pomázi Vörös Lobogó—Ráckevei Petőfi 4:1, Péceli Spartacus—Gödöllői Haladás 6:0, Felsőgödi Vörös Meteor—Kistarcsai Vörös Lobogó 1:1, Dunakeszi Vasas—Dunakeszi Kinizsi 3:3, Pi­lisi Bányász—Bagi SK 0:1, Váci Lokomotív —Budakalászi­ Vörös Lobogó 2:1, Sziget­­újfalusi SK—Szentendrei Honvéd 3:4, Nagy­marosi Vasas—Veresegyházi Petőfi 8:0. Déli csoport: Ceglédi Lokomotív—Vecsési L­­oko­mot­v 2:1, Maglód SK—Üllői Lokomotív 2:0, Albertirsai Lokom­otív—Csepel Autó 1:4, Mo­non Vörös Meteor—Pilisi Kinizsi 3:1, Nagy­kőrösi Kinizsi—Gyömrői Spartacus 3:1, Abo­­nyi Petőfi—Ecsen SK 2:2, Isaszegi Vasas- Ceglédi Építője 2:2, Aszódi Lokomotív—Nagy­kátai Petőfi 4:2. ZALA MEGYE: Zalaegerszegi Dózsa—Nagy­kanizsai Bányász 2:1, Zalaegerszegi Előre— Zalaegerszegi Vörös Lobogó 1:1. Lenti Trak­tor-Nagykanizsai Dózsa 3:2. Lovászi Bá­nyász-Lovászi Dózsa 1:4. Nagykanizsai Építők—Gutorföldei SK 3-1. Nagykanizsai Lo­kom­­otív—Zalaszentgróti Vörös Meteor 2:1. Zalaegerszegi­ Lokomotiv-1-Bázakerettyei Bá­nyász 0:8, Zalalövői SK—Zalaegerszegi Épí­tők 3:4. CSONGRÁD MEGYE: Szőregi Lokomotív -Szegedi Postás 0:0, Szentesi Kinizsi—Hód­mezővásárhelyi Vasas 4:1, Ú­­jszegedi Vörös Lobogó—Hódmezővásárhelyi Petőfi 2:5, Sze­gedi Jutagyár-Dorozsmai­­ Flóra 1:0, Hód­­mezővásárhelyi Dóz-Szegedi Textilm­ívek 4:0, Mindszenti Traktor Csongrádi Petőfi 1:1, Makói Vasas—Szegedi Haladás III, Hódmezővásárhelyi Építők—Szegedi Dózsa 2:1, VAS MEGYE, Celldömölki Vörös Meteor— Szombathelyi Bőrgyár 3:2, Szombathelyi Vö­rös Lobogó -Szombatheli Dózsa 1:1, Szom­bathelyi Elektromos—Szentgotthárdi Vörös Lobogó 01, Szombathelyi Petőfi—Sárvári Kinizsi 1:2. Körmendi Építők—Celldömölki Lokomotív 4 1. Szombathelyi Vasas—Szom­bathelyi Spartacus 2:1. Ikervári SK—Szom­bathelyi Postás 0:2. A Körmendi Dózsa- Vas­vári Petőfi mérkőzésre az utóbbi csapat nem jelent meg. NÓGRÁD MEGYE. Salgótarjáni Üveggyár —Pásztói Vörös Meteor 3:0. Salgótarjáni Va­sas— Zagyvapálfalvi Bányász 3:2. Kisterenyei Bányász—Salgótarjáni Építők 1:3. Salgótar­jáni Vörös Meteor— Márianováki Bányász 3:3. Jobbágy? Vasas—Zagyvapálfalvi Építők 1:1. Balassagyarmati­ Építők—Forgácsi Bá­nyász 0:1, Salgótarjáni Tűzitelvgyár—Balas­­sagyarmati G L­okomotív L2. Salgótarjáni Dó­zsa— Baglyasaljai Bányász 0:0. GYŐR-SOPRON MEGYE. Győri-csoport: Téti Kinizsi-Győri Vörös Lobogó 2:4, Kisal­­földi Vasas­ (Győr)—­Győri Postás 0:2. Vasas Mosonmagyaróvári* Mofém— Győri Lokomotív 6:0, Mosoni Vasas—Alastyaróvári Építők 5:1, Győrszentiváni SK—Mosonmagyaróvári Tim­föld 2:5, Győri Vörös Meteor—Győri Textil­­művek 1:3, Hegyeshalmi Lokomotív—Győri Szerszámgépgyár 0:6, Soproni-csoport. Sop­roni Selyemipar—Soproni Postás 0:0. Soproni Vasas—Soproni Sotex 1:6. Csornai Traktor- Lövői Vasas ?3:0. Soproni Spartacus—Pető­­házi Kinizsi 2:8. Soproni Lokomotív—Csornai Dózsa 3:3. Soproni Haladás—Kapuvári Kini­zsi 0:2. BORSOD MEGYE. Gorkij-csoport: Miskolci Vörös Meteor— Sátoraljaújhelyi Lokomotív 0:3, Miskolci Haladás—Sárospataja Dózsa 2:2, Sátoraljaújhelyi Spartacus—Miskolci Dó­zsa 0:3, Mezőkeresztesi Bányász—Miskolci Traktor 3:1, Encsi Fáklya—Szerencsi Kinizsi 1:0, Szikszói Petőfi—Mezőkövesdi Petőfi 2:2, Miskolci Drótgyár—Diósgyőri Vörös Csillag 1:2. Puskin-csoport: Kazincbarcikai Szikra — Diósgyőri Papírgyár 8:1. Kurityáni Bányász— Ormosbányai Bányász 1:0. Diósgyőri Bányász —­Edelényi Bányász 4:2, Diósgyőri Gépgyár— Királdi Bányász 2:2. Borsodnádasdi Vasas— Sajószentpéter­i Építok 5:2, Bánsze­llasi Bá­nyász— Szomsályi Bámyász 4:0, Putnoki Bá­nyász— Ózdi Építők 5:0. SZABOLCS-SZATM­ÁR MEGYE. Északi cso­port Nyíregyházi Dózsa—Nyírbogdányi SK 4:3, Kisvárdai Spartacus—Nyíregyházi Loko­motív 0:0, Dombrádi Traktor—Rakamazi Spar­tacus 1:3. Demecseri Szikra—Tiszalöki Építők SC, Nagyhalászi Vörös Lobogó—Ábrányi SK 2:0. Tisza­vasvári Szikra—Kisvárdai Vasas 4:1. Kisvárdai Kinizsi— Kemecsei Lokomotív 1:2. Déli csopor: Nyíregyházi Építők—Záho­nyi Lokomotív 2:7. Nyírbátori SK—Nyíregy­házi Kinizsi 7:0, Balkányi Traktor—Mátészal­kai Építők 0:1,­­Mátészalkai Petőfi—Fehér­gyarmati Traktor 2:1, Vásárosnaményi SK— Nagykállói SK 2:2, Újfehértói SK—Nyírbátori Dózsa 1:3, Mátészalkai Lokomotív—Nyirm­a­­ndi Traktor 2:1 BÉKÉS MEGYE, Ságvári-csoport: Mező­kovácsházi Petőfi- Békésszentandrási SK 6:0, Békéscsabai Agyagipar—Med­gyesegyházi Traktor 5:2, Szarvasi Traktor—Battonyai Traktor 3:1, Kurcagotai SK—Békéscsabai Va­sas 5:3, Békéscsabai Dózsa—Tótkomlósi SK 2:1, Mezőhegyesi Traktor—Végegyházi SK 1:0. Kulich csoport: Békéscsabai Lokomotív—Me­­zőberényi Traktor 2:1. Békési Spartacus— Orosházi Építők 1:4, Békéscsabai Petőfi— Gyulavári SK 1:2, Gyomai Traktor—Szeghal­mi Traktor 0:0. Eleki SK—Endrődi SK 1:2. A Békéscsabai Építők—Orosházi Dózsa, Gyu­lai Építők—Sarkadi Kinizsi és az Orosházi Kinizsi—Csorvási Traktor mérkőzés elmaradt. BÁCS-KISKUN MEGYE: Kecskeméti Vörös Meteor—Kecskeméti Építők 2:3, Kiskunhalasi Lokomotív— Bácsbokodi Kinizsi 1:2, Kiskun­félegyházi Vasas—Tiszakécskei SK 4:0, Ba­jai Építők—Kiskőrösi Petőfi 4:0, Kalocsai Kinizsi Bajai Vörös Lobogó 1:0, Bácsalmási Petőfi—Madarasi SK 9:1. Kecskeméti Dózsa— Kiskunhalasi Dózsa 1:1. SOMOGY MEGYE. Kaposvári Dózsa—Bar­csi Trakt­or 0:0, Barcsi Lokomotív—Böhönyei SK 2:1. Kaposvári Építők—Zamárdi Traktor 4:4. Kaposvári Vörös Lobogó—Kaposvári Vörös Meteor 4:0. Siófoki Spartacus—Mar­cali Petőfi 2:1, Kaposvári Lokomotív—Tabi SK 4:1, Balatonboglári Traktor—Kaposvári Kinizsi 2:3, Nagyatádi Kinizsi—Gyékényes­ Lokomotív 1:0. VESZPRÉM MEGYE­ Péti Szikra-Keszt­helyi Petőfi 2:1. Hévízi Lendület—Ajkacsin­­gervölgyi Bányász 1:1. Fűzfői Szikra—Pápai Petőfi 4:2, Badacsonytomaji Építők-Pere­­mártoni Szikraj 0:2, Veszprémi V­asas—Vesz­prémi Haladás 0:0, Pápai Traktor—Veszpré­mi Lokomotív 3:0. Pápai Vörös, Lobogó—Du­dán Bányász 1:2. Ajkai Szikra—Várpalotai Bányász 1:1. Hétközi mérkőzés: Péti Szikra —Veszprémi Haladás 0:3 TOLNA MEGYE: Márai Bányász—Duna­­földvári Spartacus 2:1, Dombóvári Lokomo­tív -Dombóvári Postás 3:1, Bonyhádi Vasas —Nagymányoki Bányász 1:0, Hőgyészi Trak­tor-Szekszárdi Építők 1:2, Paksi Kinizsi- Szekszárdi Dózsa 4:6 Szekszárdi Petőfi— Simontornyai Vörös Lobogó 1:3, Bátaszéki Lokomotív—Tolnai Vörös Lobogó 0:4. HEVES MEGYE, Egri Vasas—Hatvani Lo­komotív 2:0, Egri Dózsa—Recski Bányász 0:2, Lőrinci Vasas—Petőfibányai Bányász 3:2. Rózsa,szentmártoni Bányász—Selypi Ki­nizsi 2:0, Apci SK—Verpeléti SK 3:0, Hat­vani Kinizsi—Hevesi Traktor 4:0, Gyöngyösi Bányász-Egercsehi Bányász 1:1, Egri Hon­­véd—Gyöngyö­si Kinizsi 1:1, HAJDÚ-BIHAR MF.CYF.. Debreceni Építők —Debreceni Kinizsi 4:1, Hajdúnánási Traktor —Lokomotív Debreceni MÁV Igazgatóság 2:4, Lokomotív Debreceni Állomás—Debreceni Ha­ladás 1:1, Debreceni Vasas—Debreceni Petőfi 0:3, Debreceni Dózsa—Debreceni Vörös Me­teor 1:2, Berettyóújfalusi Vörös Meteor- Hajdúszoboszlói Petőfi 1:3, Hajdudorogi SK —Debreceni Postás 1:1, Püspökladányi Loko­motív—Debreceni Előre 3:0. SZOLNOK MEGYE: Jászberényi Vasas- Törökszentmiklósi Kinizsi 7:1, Jászberényi Petőfi—Szolnoki Szikra 2:0, Szolnoki Loko­motív—Szolnoki Kinizsi 2:2, Kunhegyes­ Trak­tor—Légierő 2:2, Szolnoki Haladás—Martfűi Vörös Lobogó 1:1, Karcagi Spartacus—Mező­túri Lokomotív 2:3, Újszászi Lokomotív—Szol­noki Pető­ 2:2, Kunmártoni Petőfi—Kisúj­szállási Lokomotív 1:3. KOMÁROM MEGYE. Tatabányai Bányász— Szőnyi B­ányász. 12:0, Esztergomi Vasas— Ar­navölgyi Bányász 1:0, Almásfüzitői Tim­föld—Tokodi Üveggyár 4:1, Tatai Vörös Me­teor— Nyergesújfalusi Viscosa 4:3, Ácsi Kini­zsi—Almásfüzitői Szikra 2:1, Tokodi Bányász —Eszter­gom tábori Bányász 3:0, Tatabányai Bányagépgyár—Komáromi Lokomotív 1:5 Oroszlányi Bányász—Tatabányai Vasas 3:0. BARANYA MEGYE: Szigetvári Vörös Lo­bogó—Véméndi SK 5:0, Pécsi Tr­aktor— Szászvári Bányász 1:5, Pécsbányatelepi Bá­nyász—Komlói Építők 1:2, Pécsi Kinizsi- Pécsi Porcelángyár 0:1, Hidasi B­ányász— Pécsi Vasas 1:3, Mohácsi Petőfi—Pécsi Ha­ladás 0:4, Pécsi Építők- Pécsishegyi Bányász 1:1, Mecsekszabolcsi Bányász—Szegedi Ki­nizsi 3:1. FEJF­R MEGYE: Székesfehérvári Lokomo­tív—Székesfehérvári Dózsa 6:1, Sztálinvárosi Vasas—Balinkai Bányász 3:3, Martonvásári Traktor—Bicskei SK 1:3, Pusztavámi Bányász --Székesfehérvári Motorjavító 1:4, Ercsi Ki­nizsi—Székesfehérvári MEKOVAL 1:2, Kin­csesbányai Szikra—Székesfehérvári Honvéd 1:2. Székesfehérvári Könnyűszerszámgépgyár —Pusztaszabolcsi Lokomotív 1:1. A Székes­­feh­ér­ .ín Építők—Székesfehérvári Vasas mér­kőzés a 2. Sz. Építők távolmaradása miatt elmar­adt. MHK A Baranya megy­ei TSE mellett működő társadalmi labdarúgó-szövetség edzőtanácsa versenyt írt ki az MHK ismétlőpróbák sike­res teljesítése érdekében a pécsi labdarúgó­­csapatok számára. A versenyt három rész­letben bonyolítják le. Először az 1000 és 3000 ml-eres mezei futóversenyt rendezik meg. Május közepén az akadályfutásra, a ma­gasugrásra és súlylökésre kerül sor. Két bél­iél később a 400 méteres síkfutásban, távol­­ugrásban és gránátdobásban mérik össze erejüket a labdarúgók. A verseny egyéni és csapatversenyből áll A Bül- és Külkereskedelmi Minisz­térium ORSZÁGOS CUKRÁSZIPARI KIÁLLÍTÁSA 1954. április 11—13 a HUNGÁRIA-kávéház és étterem he­lyiségében, VII., Lenin-körút 9—11 volt New York-kávéház). Nyitva: délelőtt 19—22 óráig. Belépődíj: fel­nőtteknek 2 forint, gyermekeknek 1 forint. Helyszíni árusítás A BALETT GYÖNGYSZEMEI Színes szovjet film: Csajkovszkij Hattyúk tava, Aszafjev: Bahcsi­­szeráji szökőkút és Párizs lángjai c. világhírű balettjeiből. Rendezte: Rappaport. Operatőr: Ivanov. ,ajándékozzon husséba Tutii-sdvényeket! Olcsó és mégis értékes ajándék, mert 3 forint 30 filléres Totó-szel­vénnyel nagy összeget lehet nyerni. A 15. héten több mint 350.000 drb. Totó-szelvényt küldtek be, s több mint 10.000 darab nyertes szelvény 12 találat -d‘ ÉK Ft II találat : 1211 Ft 10 találat *1­25 Ft Az e heti szelvényen hétfői mér­kőzések is szerepelnek, ennek elle­nére a szelvényeknek ezúttal is legkésőbb vasárnap délig a Sport­­fogadási osztályhoz be kell érkez­­niök! Vásárolja meg mielőbb Totó-szelvényeit! ÖKÖLVÍVÁS Debrecenben rendezték meg Hajdu-Bihar, Szolnok és Szabolcs-Szatmár megyék össze­vont területi ifjúsági ökölvívó-bajnokságát. Győztesek: Dobni (Hajdu-Bihar), Méhész II (Hajdu-Bihar), Görög (Hajdu-Bihar), Szűcs (Hajdu-Bihar), Guba (Szolnok), Körmendi (Szolnok), Kuripszky II (Szabolcs-Szatm­ár), Dobos (Szolnok), Méhész I (Hajd­i-Bihar), Bézi. (Hajdú-Bihar), Madarász. (Szolnok). Félnehézsúlyban nem volt induló. A Dózsa SE felnőtt egyéni ökölvívó-baj­nokságát szombaton és vasárnap Debrecen­ben rendezik meg. BARÁTSÁGOS MÉRKŐZÉSEK Salgótarjáni Bányász—Ganzvagon 15:7. Simor­ u., 300 néző. V: Koncz. Gy: Botos I, Botos I, Csonka, Balogh I, Garas, Vanő, Barcza, ill. Székely, Csollák, Reisz. Balogh­­I—Burján döntetlen. Sz. Honvéd, Sz. Vasas vegyes—Bp. Hala­dás 10:10. Székesfehérvár, 500 néző. V: Tá­­lay. Gy: l­aborcziai, Ronyecz, Seres, Piskó, Bognár, ill. Fekete, Skodnik, Csoknyai, Le­gény Tiszai Nagykanizsai Bányász—Soproni Lokomotív 12:6. Sopron, 800 néző. V:­Cseh. Gy: Tóth, Kohrt, Beke, Baranyai, Noll, Németh, ill. Szabó, Ginti II. Papp II. ÚSZAS Vitaestet rendez az országos edzőtanács a vízalatti mellúszásról csütörtökön este 19 órakor a Sportuszoda kultúrtermében. Vita­­vezető: Bárány István dr. A SPORTPROPAGANDA JEGYIRODÁBAN (Budapest, Vili, Rak­tóczi-út 57. Luther ház telefon 143—471 A Bp. Vörös Lobogó—Austria szombaton sorra kerü­l nemzetközi labdarúgó-mérkőzésre jegyek elő­vételben kaphatók! RÖPLABDA Az országos röplabda-bajnokságért. F1 mérkőzés. Közgazdasági Egyetem—TF Haj­dás 3:2 (12:15, 6: 2, 7:15, 6). Alkotás-U.­­ Kalán. — Változatos mérkőzést vívott a ki csapat. A támadásokat rendszerint jól készí­tették elő, a befejezésekbe azonban sok hm. csúszott mindkét oldalon. Jó: Takács, Fü­löp, Gadanecz, ill. Gálos, Hornyik. Női mér­kőzés. Háztartási Bolt—TF Haladás 3:0 (7, 6, 10). Alkotás-u. V. Lajos. Közepes színvo­nalú játék. A HB tervszerűbb játékkal győzte le a tartalékos TF-et. Jó: Simó, Ko­vács, Mannaberg, ill. Rácz. SÚLYEMELÉS A Bányász SE felnőtt egyéni súlyemelő­bajnokságát Tatabányán rendezték meg. Ál­talában közepes eredmények születtek. A győztesek (valamennyien a Tatabányai Bá­nyász versenyzői). Légsúly: Pánti 165, pe­helysúly Konrád 237.5, könnyűsúly: Újvári 157.5, váltósúly: Csiszár 185, középsúlyú Prech 200, félnehézsúly: Balogh 207.5, nehéz­súly: Harcos dr. 307.5. A Vasas SE súlyemelő-bajnokságán 41 ver­senyző indult. A legtöbb súlycsoportban ke­mény harcot vívtak a versenyzők az első helyért. Néhány figyelemreméltó eredmény is született, például a pehelysúlyban, közép­súlyban és nehézsúlyban. Légsúly: 1. Kapi­tány (Bp. Vasas) 232.5, 2. Borsányi (Cse­peli V­asas) 217.5. Pehelysúly: 1. Porubszky (Cs. Vasas 275, 2. Stadler (Bp. Vasas) 215 3. Csizmadia (Vörös Csillag Traktorgyár) 207.5. Könnyűsúly: 1. Ambrózi (Cs. Vasas) 310, 2. Ábel (Cs. Vasas) 300, 3. Kovács (Bp Vasas)­­92,5. Váltósúly: 1. Hortobágyi (Bp Vasas) 302.5, 2. Vaxmann (Bp. Vasas) 1bO 3. Vanczák (Cs. Vasas) 275. Középsúly: 1. Pál (Bp. Vasas) 320, Vicsek (Diósgyőri Va­sas) 287.5, 3. Kocsis (Cs. Vasas) 277. Fél­­nehézsúly: 1. Köncz (Cs. Vasas) 3315, 2. Kel­lerer (Bp. Vasas) 302,5. Nehézsúly: 1. Tóth (Cs. Vasas) 365, 2. Rákóczi (Cs. Autó) 340 3. Papp (Diósgyőri Vasas) 330. TENISZ Egerben négy sportkör (Fáklya, Petőfi, Haladás Lendület) teniszezőinek részvételé­vel igen lendületes teniszélet indult meg. Márciusban mintegy húsz szabadtéri edzést tartottak, s az edzések azóta is rendszeresen folynak. Az edzések hatása máris mutatko­zik mind technikai téren, mind a versenyzők állóképességében. Az egri teniszezők már túlvannak az első versenyen, sőt vasárnap már a második versenyen vettek részt. TORNA A Békési Vörös Meteor tornászai szorgal­masan készülnek az alapfokú tornát-7.­csapat­­bajnokságra. Két fiú- és három leány­csapa­tot indít a szakosztály a bajnokságban. Az edzéseket Kecskeméti Gábor volt válogatott tornászunk vezeti. A csapat tagjai valam­eny­­nyien újoncok a tornasportban, de már ed­dig is komoly képességekről tettek tanúságot. Megalakult a Debreceni Haladás női torna szakosztálya. Az új szakosztály edzéseit je­lenleg már tizenhat tornásznő látogatja, de az egyetemi hallgatók köréből mind többen kapcsolódnak be a szakosztály munkájába Április közepén már minősítő versenyt is rendeznek az új szakosztály tagjai részére. Külföldi hírek és eredmények A japán Himikara a Tokióban rendezett úszóverseny során kétszer is megjavította a 200 méteres férfi mellúszás világcsúcsát, először 2:36.6-ra, utána 2:35.4-re. San Jllánban a Puerto­ Ricot befejeződött az idény egyik legnagyobb nemzetközi teniszversenye. A férfi egyesben nagy meglepetésre az amerikai Ari­­Misen há­rom játszmában legyőzte a tavalyi wimbledoni győztes V. Ser­rast. Az első játszma több mint háromnegyed óráig tartott. A döntők eredménye. Férfi­­e gyes: A. Karsen—V. Seixa* 12:10, 11.1. o’.-í. .Vői egyes: Fry—Hart 6:2, 6:3. Férfi páros: Mulloy, Stewart— Seixas, A. Karsen 6:3, 6:6. Vegyes­ páros: Fry, Mulloy—H­art, Seixas 1:6, 6:3, IV/1. A Németországban vendégszereplő­­szovjet úszók ifgutóbb Lipcsében álltak­­ rajthoz. 103 m gyors: Kurennoi 57 2, Szko­morowskij 58 9. 400 m gyors: Dro­binszkij 4:41.7 100 m mell: Minaskin 1:11.8, Doszajev 1:13.9 Fritsche (NDK) 1:13.9. 200 m mell: Makarenko 2 42­­. 200 m pillangó: Boriszenko 2:38, Wohl­­mann 2:39.6 NDK-csúcs. 100 m hát: Dressler 1:07 6. NDK-csúcs. 100 m női mellúszás: Gavris 1:21.9, szovjet csúcs 100 m női hátúszás: Moszkvina 1:17.8, Reinram 1 19.8. 100 m női pillangóúszás: Wundersing (NDK) 1:23.8. 100 m női gyors: Schulze (NDK) 1:09.1, Nelidova Cs 1.3. Amszterdamban a holland Vreng 3:12-re, beállította a holland csúcsot a 200 méteres gyorsúszásban. A 200 m-es női mellúszásban Bruijns 2:56.8-as idő­vel győzött. A svéd Bo Larsson 1:06.9-re javította meg a 100 méteres pil­langóúszásban a svéd csúcsot, Larsson delfin-lábütemmel ÚSZott. A Szovjetunió hivatalosan kérőte, ho 1/ki­lou főnyi zsúfjával vesz részt az atlétikai Európa-bajnokságra. fe­tt­e­ a be­nevezett országok száma 28-ra emelke­dett. A bécsi Adm­ira első skóciai mérkőzésén a Komarnoektól 3:0 (3:0) arányú vereséget szenver­ett. A dán—svéd úszómérkőzés során több jó ered­mény ..született. 100 m­ gyors: Larsson (d) 59.9.­ 100 m pillangó: Andsberg Is) 1:10.7, Glete (dl 1:11.3. 200 m mell: Gleie 2:43.5, Brocks­ (s) 2:44 3. 100 m női hátúszás: Wes­­terssen is) 1:18.7, HAITI. A labdarúgó VB XI. csoport­jában még januárban eldől, hogy iUe­­xico, az elsői. Ehhek ellenére Haiti és USA csapa­ta lejátszotta az egymás eleni mérkőzéseket. Mindkét mérkőzés Pol-­­­au-Princeben, Haiti fővárosában volt. Az első mérkőzésen az USA csapata 3:2, a másodikon 3:0 arányban nyert, s így a csoport­­végeredménye ez lett. 1 Mexico 4 4 — — 19: 1­8 2 USA 4 2 — 2 7: 9­4 3 Haiti 4 — — 4 2:18 — **)«■« Lapnyomda. Níl»Sfp Oft. A Magyar Népköztársaság Miniszter­tanácsa mellett működő Országos Test­nevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti s szerkesztőbizottság. Szerkesz­­ség: Bp. Via.. Bökk Szilárd­­utca . (Postai címe: Bp 8, postafiók 10.) Távbeszélő: 338—SCO. Kiadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat, Kiadó­­hivatal: Bp. VT­., Baross-tér 2. Távb­: 143—629 Terjeszti: Posta Köz­ponti Hírlapiroda Vállalat. Bp. V., József nádor-tár­­ Távb., 18­9-830. Budapesti előfizetés: a kerületi kézbe­sítő postahivataloknál, vidéken a helyi hír­apterjesztéssel fog­a­kozó postahiva­­talokban és postai kézbesítőknél. Biofizetési díj­­, évre 42 M PL Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap

Next