Népsport, 1954. május (10. évfolyam, 87-108. szám)

1954-05-23 / 102. szám

­ff NéflSport a MAGYAR NÉPKÖZTÁRSASÁG MINISZTERTANÁCSA MELLETT MŰKÖDŐ ORSZÁGOS TESTNEVELÉSI ÉS SPORTBIZOTTSÁG LAPJA VASÁRNAP, 1954 MÁJUS 23 Ára: 60 fillér X. ÉVFOLYAM, 102. SZÁM Hazánk, sportunk nagy napjai •.... S a kottáért­!, dolgozó nép okos gyülekezetében hányni-vetni meg száz bajunk (József Attila) E­rről álmodott népe legszebb ál­­maival a költő, aki már nem érhette meg az időt, amikor „fel­indultak testvéri tankokhogy el­hozzák a népnek azt a gyönyörű kort „— Míg megvilágosul gyönyörű — képességünk, a rend, — mellyel az elme tudomásul veszi — a véges vég­telent, — a termelési erőket odakint ír- s az ösztönöket idebent...“ A költő „tudatos jövőbe látott". Meglátta a mi szép, harcos korunkat, amelyben a nép tömegeiben él a jö­vőt építő öntudat, meglátta azokat az embereket, akik a munka, a békés építés, a kultúra és a sport arcvona­lán hajtanak végre világraszóló hős­tetteket. Szép és harcos korszakban élünk és napjaink szépségét éppen az adja meg, hogy küzdelmünknek értelme van. Ezt a küzdelmet olyan párt vezérli, amelyet huszonöt év gyilkos ellenforradalma sem tudott megtörni, olyan párt, amely kilenc év alatt a legnemesebb, a legemberibb célokért tudta harcba vinni dolgozó népünket. Ezért tekint olyan szeretettel és biza­lommal az ország egész dolgozó népe a Magyar Dolgozók Pártja most összeülő III. kongresszusa elé, hiszen tudja, hogy ez csakugyan „a hozzá­értő, dolgozó nép okos gyülekezete", amely az ország, a magyar nép érde­kében szabja meg hosszabb időre a népet vezető párt, az ország politiká­ját. Szeretet és bizalom —­, ez köti össze a népet és pártját, ez szüli a kongresszusi munkaverseny hős­tetteit, ez lelkesíti az ország minden igaz emberét, hogy a maga terüle­tén éppen most nyújtsa tudása, ké­pességei legjavát. A gyárakban, üzemekben, a szántó­földeken százezrek ünnepük jobb és eredményesebb munkával a párt kongresszusát és nem maradnak ki az ünneplésnek ebből a sajátosan szocialista megnyilvánulásából a sportolók sem. Legtöbbjük munkahe­lyén az elsők között jár a felajánlá­sok teljesítésében, a legkiválóbbak pedig a sportpályán eredményeikkel bizonyítják a párt politikájának he­lyességét. Mert minden kiváló tett és ered­mény, amely hazánkban születik, ta­núvallomás az országot építő nép és pártja politikájának helyessége mel­lett. Az eredményeket nem szüli vé­letlen. A mi testnevelési mozgal­munk kiváló eredményeinek alapja is haladó társadalmi rendszerünk, or­szágunk, népünk szinte példa nél­kül álló fejlődése az utóbbi évtized­ben. A londoni tíz, a helsinki tizen­hat olimpiai bajnokságban, a wemb­­ley-i 6:3-ban benne volt a sztálin­­városi építők 200 százaléka, a tata­bányai bányászok tervtúlteljesítése, az ózdi olvasztárok selejtmentes munkája, benne volt sikereink ter­vezőjének és szervezőjének, a Ma­gyar Dolgozók Pártjának gondosko­dása a nép jólétéről, a kultúráról, a sportról, benne volt a kommunisták­­kezdeményezte Népstadion. S a nagy sporteredmények visszahatnak a nép munkájára is. Egy-egy nagy nemzet­közi sportsikerünk nyomán termelési eredményekben lemérhető módon csap magasra az öröm, a lelkesedés országszerte, gyorsabban forognak a kerekek, fürgébben koppannak a ka­lapácsok, szaporábban mozognak a vetélők. Hatalmas a sport népszerűsége ha­zánkban. Nem kell erre ékesebben szóló példa, mint az a vidám kavar­gás, amely a vasárnapi magyar— angol mérkőzés körül zajlik. Ha tíz­­szer annyi embert tudna befogadni gyönyörű Népstadionunk, talán akkor is tele lenne vasárnap délután. Nem túlzás leszögezni, hogy vasárnap dél­után valóban az ország apraja-nagyja arra a tizenegy fiatalemberre figyel majd, aki hazánk sporttekintélyét vé­delmezi nemes küzdelemben a távoli Anglia fiaival szemben. Mi büszkék vagyunk minden ered­ményünkre, amit a termelés, a kul­túra vonalán értünk, el az utóbbi év­tizedben. Ezek között a nagy ered­mények között igazán nem szorulnak az utolsó helyre testnevelési mozgal­munk eredményei, amelyek nagy mértékben járultak hozzá hazánk külföldi hírnevének öregbítéséhez. S az, hogy a magyar—angol mérkőzés­re százával érkeztek hazánkba a leg­különfélébb külföldi országokból az érdeklődők, végső fokon nemcsak a magyar labdarúgás kiválóságának, hanem a magyar nép tehetségének, a szocializmus építésében elért sike­reinknek is őszinte elismerése. De a magyar—angol labdarúgó­­mérkőzésnek nemcsak ebben áll a nemzetközi jelentősége. Napjainkban egyre több jelét láthatjuk annak, hogy a háborús gyújtogatók minden kétségbeesett erőfeszítése ellenére is enyhül a nemzetközi helyzet, a kü­lönböző kormányzati rendszerű or­szágok egyszerű dolgozói, sőt időn­ként hivatalos személyiségei is egy­re több bizalommal közelednek egy­máshoz. A megértés, a bizalom ki­alakításának igen jó eszköze a sport, a nemzetközi sportérintkezés, amely­nek során a különböző országok fia­taljai megismerhetik egymás véle­ményét, őszinte, sokszor egész életre szóló barátságot köthetnek egymás­sal. Igen örvendetes, hogy ezt az igazságot ma már nemcsak a béke­­tábor országaiban vallják, hanem mind többen ismerik fel az úgyneve­zett nyugati országokban is. A nem­zetközi politikai helyzet enyhülésé­nek kézzelfogható jele volt a Kínai Népköztársaság felvétele a Nemzet­közi Olimpiai Bizottságba és a föld­kerekség legnagyobb létszámú népé­nek felvétele körüli vitában, de kü­lönösen a szavazásban igen pozitív álláspontot foglaltak el a brit nem­zetközösséghez tartozó országok. Nem kétséges, hogy ebben a ma­gatartásban jelentős szerepe volt az angolok közismert sportszeretetének és sportszerű felfogásának is, amely­nek a közelmúlt magyar—angol vo­natkozású sporteseményein sok szép példáját láthattuk. Ezért köszöntjük őszinte szeretettel és tisztelettel angol sportbarátainkat, akik éppen ezek­ben, a magyar nép egésze számára oly ünnepi napokban szerepelnek ha­zánkban és járulnak hozzá magas­fokú sporttudásuk kifejtésével ünne­pünk fényének emeléséhez. Szép és lassan már megszokott gon­dolat arról beszélni nemzetközi sport­­találkozók alkalmával, hogy a ver­seny, a mérkőzés győztesén kívül a barátság, a nemzetek közti megértés is győztesként hagyta el a sport­pályát. Mindezek ellenére mi győze­lemre, sportbeli győzelemre törek­szünk a pályán is, több gólt akarunk rúgni és kevesebbet kapni, mint ven­dégeink, akik a maguk részéről nyil­ván éppen az ellenkezőjére töreked­nek. De ez teszi a sport szépségét: két igyekezet, két akarat csap ösz­­sze mindvégig nemes, egymást meg­becsülő küzdelemben és győz az erő­sebb, az ötletesebb, a jobb. Mi soha nem szégyellünk tanulni a jobbtól és nagy-nagy büszkesé­günk, hogy a labdarúgás tanítómes­terei, az angolok is találtak tanulni­­valót tavaly novemberi győzelmünk után a mi labdarúgóinktól. Reméljük, hogy a tanítóból lett tanítványok ezúttal nem múlják felül újdonsült mestereiket, reméljük, hogy a nemes küzdelemből ismét a mieink kerül­nek ki győztesen. Ha azonban ezúttal vendégeink mutatkoznának erősebb­nek, őszinte megbecsüléssel üdvözöl­jük majd a győzteseket. A magyar nép szereti a sportot és megbecsüli élsportolóit, akik sport­tehetségükkel az ország, a nép dicső­ségét emelik. A Népstadion nagy mérkőzésén ez a szeretet és meg­becsülés a lelkes bíztatásban fejező­dik majd ki. Legyen ez a bíztatás mindvégig sportszerű, hassa át a nagy sportesemény minden részt­vevőjét, játékost és nézőt az a tudat, hogy két nép baráti találkozójának részese, hogy a mérkőzés után újra elmondhassuk Vörösmarty Mihály­­lyal: „Ez jó mulatság, férfimunka volt." M­i lesz az eredmény? Néhány hónappal ezelőtt az­ egyik an­gol újságban jelent m­eg ez a budapesti jelentés: „Magyarországon nem az a fő kérdés, hogy mi lesz a magyar-angol mérkőzés eredménye, hanem az, hogy ki láthatja.“ Van némi igazság ebben a megállapításban különösen, ha végig gondoljuk, hogy milyen, szinte elkép­zelhetetlen méreteket öltött a jegyek iránti — enyhén szólva — érdeklődés De nincs az a jegy­láz, amely háttérbe szoríthatná azt a kérdést, hogy mi lesz a mérkőzés eredménye. Szá­z és száz­ezer sportrajongó belenyugszik már ab­ba, hogy, nem láthatja, csak hallhatja a mérkőzést, abba azonban nem nyugod­nának bele, hogy színeinket vereség érje. A leveleikből már nem az a kíván­ság csendül ki, hogy jó lenne jegyet sze­rezni, hanem az, hogy jó lenne meg­nyerni a mérkőzést. Tanácsokat adnak a szurkolók a csapatnak és a közönség­nek egyaránt. A csapatnak felhívják a figyelmét arra, hogy ne bizakodjék el a közönséget pedig arra, hogy biztassa a csapatát, ne hagyja cserben éppen ak­kor, amikor a csapatnak a legnagyobb szüksége van biztatásra. Különösen most, egy nappal a nagy mérkőzés előtt, ami­kor már jórészt eldőlt, hogy kik a bol­dog jegytulajdonosok, egyre jobban elő­térbe tolul a kérdés: mi lesz az ered­mény? — és előtérbe tolulnak mindazok a tanácsok, javas­latok, biztató szavak, amelyek a győzelmét elősegítik. Nem szükséges erőltetetten felsőfoko­kat keresni ahhoz, hogy megállapítsuk: soha még Magyarországon labdarúgó­mérkőzést ilyen nagy érdeklődés nem előzött meg. Pedig tárgyilagosan meg kell állapíta­nunk, hogy ez a mérkőzés jelentőségben messze elmarad a tavaly novemberben, a Wembley-pályán lejátszott mérkőzéstől. Az valóban „az évszázad mérkőzése“ volt. Ez nem az. Ott arról volt szó, hogy ki­lencven év után elszenvedi-e első hazai vereségét az angol válogatott csapat vagy továbbra is képes arra, hogy megőrizze a ritka babért. A budapesti mérkőzés a visszavágó. Az angol csapat igyekszik visszavágni annak a csapatnak, amelynek nevéhez fűződik a labdarúgás történeté­nek legnagyobb, legjelentősebb győzelme. Nem nehéz elképzelni, hogy a legjobb angol labdarúgók milyen akar­ással, mi­lyen becsvággyal készülnek erre a mérkő­zésre. Az az óriási érdeklődés, amely a budapesti magyar—angol mérkőzést meg­előzi, bizonyos fokig m­é­g az elmúlt no­vemberi londoni, mérkőzés hatására ve­zethető vissza. Mintha arról lenne szó, hogy Budapesten magyar közönség előtt megismétlődik „az évszázad mérkőzése**. A magyar közönség megláthatja, azt a két csapatot, amelynek találkozója alig féléve lázbahozta az egész világ sport­közvéleményét. A magyar és az angol válogatott találkozója még hosszú ideig jelentős sportesemény lesz. Ennek a ta­lálkozónak különös jelentősége, kü­lönös íze vann. A legyőzött mester és a győz­tes tanítvány találkozója ez. Az is emeli ennek a mérkőzésnek a fon­tosságát, hogy közvetlenül a labdarúgó VB előtt kerül lejátszásra. Kétségtelen, hogy a Népstadion közön­sége előtt elsőrendű sportesemény zajlik le vasárnap délután, amely a hazai szur­kolókon kívül a külföldi szakemberek egész tömegét vonzotta Budapestre. A vi­lágbajnokság előtt talán korai címeket előlegezni, de annyi bizonyos, hogy sok szakember tartja a magyar válogatottat a világ legjobbjának vagy legalább is a világ legjobbjai egyikének. Ezt a meg­becsülést, ezt a magas értékelést kell csa­patunknak kiérdemelnie újabb és újabb jó eredmények­kel, győzelmekkel. A féléve lejátszott magyar—angol mér­kőzés hangulatával ellentétben most az angolok érzik úgy, hogy nincs vesztenivalójuk. Az angol újságírók úgy beszélnek, hogy csapatukat túlságos szégyen nem érheti. Ha kikapnak — hát kikapnak attól a csapatttól, amely tavaly novemberben fél­­tucat góllal terhelte meg hálójukat és még többel is megterhelhette volna ... (Mellékesen megjegyezve: meg is terhelte Hidegkúti, csak éppen a játékvezető nem adta meg!) Nekik nincs vesztenivalójuk — legföljebb még egyszer kikapnak. És ez már nem lesz olyan súlyos vereség, mint az oroszlán veresége volt — saját bar­langjában. Az angolok a külföldi veresé­get sohasem veszik úgy a szívükre, mint a hazait. A magyarok — az más! Ne­kik van vesztenivalójuk. Nekik ,,az évszá­zad mérkőzésén“ kivívott dicsőséget kell megőrizniük. Nekik a saját közönségük előtt kell méltóknak bizonyulniok a jó­részt külföldi mérkőzéseken megszerzett babérokra, így beszélnek az angolok, s Úgy érzik, hogy rajtuk kisebb a felelős­ség súlya, ők­­ megpróbálják vissza­szerezni, amit elvesztettek. Ha most nem sikerül, akkor — majd legközelebb .. . A megváltozott hangulatra jellemző a levélírók, a szurkolók hangja is, óvják a magyar csapatot az elbizako­dottságtól. Ha visszaemlékszünk a londoni mérkőzés előtti hangulatra, mindentől óvták a ma­gyar csapatot, csak éppen az elbizako­dottság­tól nem. Ennek a feltételezése is képtelenség lett volna. A 6:3 ezen a téren is alapvető változást okozott, s az a tény, hogy most sokan az elbizakodottságtól féltik a magyar csapatot, egymagában is bizonyítja, hogy válogatott csapatunk milyen magasra emelkedett, s milyen nagy tekintélyt kell megőriznie. S várjon van-e alapja annak a véleménynek, hogy most nehezebb lesz legyőzni az angolokat, mint az elmúlt esztendőben volt, annak ellenére, hogy a mérkőzés hazai pályán kerül sorra? A válasz igenlő voltát sok körülmény támasztja alá és ezzel tisztá­ban vannak válogatott já­télkosaink is, akik elbizakodottság helyett inkább azt veszik rossznéven, ha valaki mértéktelen derűlátással szinte biztosra veszi a nagy­arányú magyar győzelmet. Vizsgáljuk meg, hogy melyek azok a körülmények, amelyek amellett szólnak, hogy ezen a mérkőzé­sen az angol válogatott csapat veszélye­sebb ellenfél lesz, mint az elmúlt esz­tendő végén Először is kétségtelenül fennáll mz a körülmény, amelyről az angol újságírók beszéltek. Most nem az angol csapat az esélyes. Tavaly a magyar csapat húzód­hatott meg a viszonylagos esélytelenség homályában, s az angol csapatra neheze­dett a felelősség oroszlánrésze. Akkor az angol csapattól várták el joggal, hogy megőrzi a közel évszázados hazai veret­lenségét. Akkor a magyar csapat volt a kísérletező fél. Most az angol csapat az. Másodszor: ez az angol csapat jobb, mint a tavalyi volt. Ez a megállapítás elsősorban a védelemre vonatkozik. Ki­cserélték az egész hátvéd hármast, s a szakemberek szerint ez a frissítés sike­rült. Véleményünk szerint azonban az an­gol védelem fel­javulásának nemcsak sze­mélyi okai vannak. A magyar csatársor „forradalmi** bemutatója sok tanulsággal szolgált az angol szakembereknek. A je­lenlegi angol hátvédek éppen a magyar csatár­játékra való tekintettel alapos tak­tikai ,,átképzésen“ mentek keresztül. Nem vitás, hogy a mieink tavaly Wembleyben meglepték az ellenfelet. Az az új, áruit a magyar csapat mutatott,­­elsöpörte a hazai csapat minden előnyét. Hasonló meglepe­tésre most nem számíthatunk, bár kétség­telen, hogy a megismerés még nem je­lenti azt, hogy az angolok tökéletesen tudnak is védekezni az ellen, amit meg­ismertek Az angol csapat „tengelye*4, a két fe­dezet, részt vett „az évszázad mérkőzé­sén, annak a mérkőzésnek a tanulsá­gait személyesen tudja felhasználni. De nemcsak a védők tanultak ezen a mér­kőzésen, hanem a csatárok is. A magyar csatársor játéka nagy hatást gyakorolt az angol szakemberekre. Mint az egyik legismertebb angol szakíró, Charles Buckan a minap elmondta, a l­abda­edzé­sekre nagyobb súlyt fektettek a mérkő­zés után az angolok, mint az utóbbi idő­ben, s a mozgó játékot, a helyezkedést, a gyors labdal ead­ást is tudatosabban gya­korolták, mint a nagy mérkőzést meg­előző években. Valószínű, hogy az angol csatársor na­gyobb változatosságot mutat majd fel vasárnap, mint m­últ év november 25-én. Abból a csatársorból, amely — ne felejt­sü­k el ezt se! — két gólt lőtt a magyar védelemnek (a harmadikat Ramsey hát­véd lőtte 11-esből), egyedül Sewell ma­radt meg, s ő sem a saját helyén. És a mieink ellen kiálló új angol csatársor nemcsak a múltévi találkozó tanulságai alapján született meg, hanem a belgrádi vereség tanulságai alapján is. Ezt a ve­reséget különben egy cseppet sem vették lelkükre az angolok, a belgrádi mérkőzés szinte nem számított másnak, mint a bu­dapesti mérkőzés főpróbájának. S az an­gol csatársor kitűnő egyénekből áll, két­ségtelenül sok benne a rejtett tartalék, ha csak egyedül a Preston North End ki­váló szélsőcsatárára, Finneyre gondolunk Finney például gyengén játszott Bel­gr­­ád­ban, holott a legnagyobb tudású angol csatárok közé tartozik, beleértve a régebbi ülőket is. Van még egy érvük az angoloknak an­ , fiúk alátámasztására, hogy ezúttal nyíl­tabb lesz a mérkőzés, mint tavaly volt* Azzal érvelnek, hogy a magyar csapat nem játszhat még egyszer olyan káprá­zatos formában, mint legutóbb. S úgy vélik, hogy Wembleyben a körül­mények szerencsés összetalálkozása kö­vetkeztében „futott ki* a magyar csa­patnak az a nagyszerű játék, amely meg­bénította az angol csapatot és elkápráz­tatta az angol közönséget. Kétségtelen, hogy ha a magyar csapat vasárnap meg tudná ismételni wembley-i játékát, szebb ajándékot nem is adhatna a magyar kü­­­­zönségnek. S vájjon lehetetlen-e ezt a játékot meg­ismételni? Valóban, „egy élet játéka** volt a 6:3-as Dem­uitató? Az igaz, hogy minden addigi játékát felülmúlta akkor a magyar csa­­pat. De azt még a nagy győzelem káp­­rázatában sem lehet elfelejteni, hogy ez a játék sem volt hibátlan. Még az oly nagy sikert aratott magyar csatársoré sem. Budai II például a tiszta helyzetek egész sorát hagyta ki. S hogy védelmünk néha zavarba jött, azt a három angol gól körül­ményei kellőképpen mutatták. S ha az angol védelem feljavult, ugyanezt el­mondhatjuk a magyar védelemről is. Lóránt nagy képességei nem fakultak meg, s Buzánszky és Lantos játéka fakó zálog­javulást mutat. Nagy kérdés Bo­­zsik várható teljesítménye. Londonban Bozsik volt a mezőny legjobbja. Kérdés azonban, hogy a műtét és a műtétet kö­vető lábbadozó állapot nem rontotta-e le erőnlétét. A legutóbbi edzéseken biztatóan mozgott, s remélni lehet, hogy nagy­vonalú játéktudásával áthidalhatja az esetleges erőnléti ingadozásokat. A csa­társor a tehetséges Tóth II kivételével a londoni összeállításban áll rajthoz. Ha a jelenlegi helyzetet vesszük alapul, jog­gal lehet állítani, hogy ennek a sornak nem minden tagja van londoni­ for­mában. De a London előtt sem volt minden játékosunk „londoni“ formában. Emlékezzünk csak vissza Hidegkúti ese­tére. A válogatott középcsatár a svédek ellen igen mérsékelt formában mozgott, sőt még a billancourti edzőm­ér­kőzésen sem mutatott sokat. Az angolok ellen pedig élete legjobb játékával a győzelem egyik főhőse volt. A vezetők legfőbb feladata éppen az, hogy hozzásegítsék a csapatot igazi ké­pességei, a benne rejlő tudás kibonta­kozásához. A magyar csapat változatlanul rendel­kezi legnagyobb előnyével, összeszokott­­ságával. Annak ellenére, hogy az angol csapat, szakítva a régi hagyománnyal, ez­úttal közös edzésekkel készült a vissza­vágó mérkőzésre, ez az előkészület még­sem hasonlítható össze a magyar csapat összmunkájával. Wembleyben azt csodál­ták meg elsősorban, hogy a magyar vá­logatott csapat jól összeszokott klubcsapat benyomását kelti, s a csapatmunkája az, amely a legnagyobb értéke. Ezen a téren nem állt be törés, a magyar csapat sok közös munkával összekovácsolt együttes, a játékosok jól ismerik egymás elgondo­lásait, összjátékuknak csak fejlődnie kel­lett az elmúlt félév alatt. Mivel azonban egy mérkőzés sorsa nem­­ csak testi tényezőktől függ, hanem lel­kiektől is, rendkívüli fontossága van a mérkőzés légkörének. Válogatott csapa­tunk tagjai jónéhány lágy mérkőzésen bebizonyították, hogy fel tudják ismerni a feladat nagyságát, s ez csak megerő­síti akarásukat. Nagy lelkesítő szerepe volt Londonban az otthon üzeneteinek, a táviratok, levelek tízezreinek. Most nincs szükség a postára ahhoz, hogy lelkesítő szavainkat tudassuk a játékosokkal. Akik ott lesznek vasárnap délután a Nép­stadionban, ne fukarkodjanak érzelmeik tolmácsolásával. Puskás Ferenc, a magyar válogatott csa­pat­kapitánya azt kérte nyilatkozatában a közönségtől, hogy biztassa őket, ne le­gyen türelmetlen, s elsősorban akkor ne hagyja cserben a csapatot, amikor annak a legnagyobb szüksége van a biztatásra. A magyar közönség sportszerű, m­egtap­solja az ellenfél szép játékát is. Ez helyes is. De ne feledkezzék meg a saját csapa­táról se! A hazai pálya csak akkor előny, ha a csapat érzi is a hazai légkört. Ha buzdításban nem lesz hiány, akkor a kö­zönség is hozzájárulhat ahhoz, hogy erre a kérdésre: „Mi lesz az eredmény?** — örvendetes legyen a válasz. Az OTSB meghívásos atlétikai versenyén vasárnap délután a Népstadionban a nagy mérkőzés előtt érdekes összecsapásokra kerül majd sor. A futószámokban a leg­elsővonalbeli versenyzők ellen az után­pótlás legtehetségesebb tagjai veszik fel a küzdelmet. 800 m-en Bárkányinak előre­láthatólag Tanay, Somkuti, Hárshegyi és Edöcs lesz a legerősebb ellenfele. Edöcs az idén még nem indult komoly verse­nyen. 1500 m-en Garay az esélyes, érdekes lesz többek között Apró és Rozsnyói sze­replése ezen a távon az ,,igazi 1500-asok“ ellen. 3000 m-en Szabó M., Juhász és Pén­zes személyében három közel egyenlő ké­­pességű hosszútávfutónk csap össze. Rúd­ugrásban Homonnay formája kitűnő ered­ményt ígér. Súlyl­ökésben nemcsak a leg­jobb súlylökők, hanem a diszkoszvetők is elind­ulnatk. A női magasugrásban az idén először találkozik Gyarmati és Kamarás­né. A négy váltószám képet ad a legjobb egyesületi válogatott váltók erőviszonyá­ról. A műsort az ifjúságiak 2000 m-es száma egészíti k­ ebben a legjobb fővá­rosi távfűtők találkoznak a dunakeszi Molnárral, a bajnai Kalmárral és a békés-* csabai Tóth­ral. Zúgjon az első perctől az utolsóig: „Hajrá, magyarok!" Szondy nyerte a tereplovaglást a Bp. Honvéd öttusa-versenyén A Bp. Honvéd versenye, legjobb öttusá­zóink idei első összecsapása, pénteken a te­replovaglással kezdődött meg a Kerepesi úti lóversenytéren. A 3000 m hosszú tereppályán 23 akadály állt, az alapidő 6 perc volt. Tereplovaglásban: 1. Szondy István (Bp. Fáklya) Garammindszent nevű lován 4:59, 2. Kovács A. (Bp. Haladás) Hunyorító n. 1. 5:03, 3. Tabajdi (Bp. Munkaerőtartalékok) Dobos n. 1. és Misák (Bp. Honvéd) Éneklő n. 1. 5:05, 5. Benedek G. (Bp. Honvéd) Kop­­pantó n. 1. 5:18, 6. Nagy I. (Bp. Haladás) Hős n. 1. 5:19, 7. Móra­­(Bp. Fáklya) Dárda n. 1. 5:21, 8. Moldrich (Bp. Munkaerőtartalé­kok) Grácia n. 1. 5:22, 9. Hegedűs I. (Bp. Fáklya) Horog n. 1. 5:27, 10. Tasnády (Bp. Honvéd) Feladott n. 1. 5:33, 11. Weisz (Bp. Haladás) Hun n. 1. 5:35, 12. Kovácsi (Bp. Haladás) Hivő n. 1. és Mezei (Bp. Haladás) Garamkürtös u. 1­­5:36. Csapatban: 1. Bp. Fáklya (Szondy, Móra, Hegedűs) 17, 2. Bp. Honvéd (Misák, Benedek, Tasnády) 18, 3. Bp. Haladás (Nagy, Kovácsi, Mezei) 30 pont. A néphadsereg motoros terep- és túrabajnoksága Nehéz feladatot kellett teljesíteniük a Nép­hadsereg 1954. évi terep- és túrabajnoksága résztvevőinek. 300 kilométeres utat tettek meg, s közben harci feladatokat is meg kel­lett oldaniuk. Mintegy 60 motoros indult el pénteken reggel a Hősök teréről, s délután 17 óráig csaknem ötvenen érkeztek célba. 250 kcm: 1. Móka János hdgy. (Szekszárd pf. 4323) 17 hibapont, 2. Kosik­szky. (Szek­szárd pf. 4323) 21 hp., 3. Mészáros J. hdgy. (Hadtáp isk.) 26 hp., 4. Szabolcsi hdgy. (Pál, főcsoportfőnökség kultúr­oszt.) 28 hp., 5. Markovits hdgy. (Hadtáp isk.) 29 hp. 350 kem: 1. Tőzsér Sándor fhdgy. (HM pc. parancsnokság) 24 hp., 2. Sáros (Bp. pf. 9497) 40 hp., 3. Lajtafalvi tizedes (Kecel, pf. 1709) 48 hp., 4. Rákóczi orv. (Bp. pf. 9497) 59 hp., 5. Pintér honv. (Esztergom, pf. 6913) 71 hp. Oldalkocsis gépek: 1. Kupovecz András szkv. —Kovács Sándor hdgy. (Esztergom, pf. 6324) 89 hp, 2. Bordás szds.—Wolf hdgy. (Bp. pf. 4999) 127 hp. Csapat: 1. Hadtáp Tisztiiskola I (Bod­a hdgy., Köcse törzsőrm., Markovits hdgy.) 100 hp., 2. Hadtáp Tisztiiskola II 142 hp., 3. Politikai főcsoportfőnökség kultúr­oszt. 249 bp.

Next