Népsport, 1955. október (11. évfolyam, 194-215. szám)
1955-10-06 / 197. szám
A Debreceni Honvéd, a Bükkaljai Bányász, a Nagybátonyi Bányász és a Zalaegerszegi Dózsa már megyei bajnok A megyei labdarúgó-bajnokságok legutóbbi fordulójában sok érdekes eredmény adódott. A legtöbb megyében már csak 3—4 forduló van hátra. Az idei bajnokság, küzdelmeire jellemző, hogy a bajnoki cím sorsa a legtöbb helyen még mindig bizonytalan. Az már bizonyos, hogy Hajdú-Bihar megyében a Debreceni Honvéd nagy fölénnyel nyeri a bajnokságot, ugyancsak biztos az is, hogy Borsod megyében a Bükkaljai Bányász (volt Sajószentpéteri Bányász), Zala megyében a Zalaegerszegi Dózsa, Nógrád megyében pedig a Nagybátonyi Bányász lesz az idei bajnok. Kevés veszély fenyegeti Fejér megyében a Székesfehérvári Motorjavító, Szolnok megyében a Szolnoki Törekvés, Tolna megyében a Nagymányoki Bányász, Somogy megyében a Siófoki Vörös Meteor, Vas megyében a Kőszegi Vörös Lobogó, Szabolcs- Szatmár megyében a Kisvárdai Vasas bajnokságát is. A többi megyében — elsősorban Pest, Heves, Csongrád és Veszprém megyében — még teljesen bizonytalan a bajnokság kérdése. Hasonlóképpen még sok a bizonytalanság a legtöbb megyében a kiesés kérdése körül is. HAJDU-BIHAR MEGYE: D. Honvéd— D. Közlekedés 11:1, D. Vörös Meteor— D. Dózsa 0:3, Püspökladányi Törekvés —D. Kinizsi 2:3, D. Vasútépítő—D. Állomás 3:1, Hajdúszoboszlói Spartacus— D. Vasas 6:0, D. Bástya—D. Haladás 1:0. A D. Építők—Nádudvari SE és a Berettyóújfalusi Vörös Meteor—Hajdúböszörményi Traktor mérkőzés elmaradt, mert a nádudvariak késve, a hajdúböszörményiek pedig egyáltalán nem jelentek meg a mérkőzés színhelyén. Hétközi mérkőzés: Berettyóújfalusi Vörös Meteor—D. Haladás 2:0. 1. D. Honvéd 28 24 2 2 120:22 50 2. D. Vasútép. 27 17 4 11 87:44 38 3. H.szoboszló 28 18 2 8 74:30 38 4. D. Kinizsi 28 4 5 4 9 80:51 34 6. ■: Debreceni. SZABOLCS-SZATMÁR MEGYE. Ny. Vörös Meteor—Nyírmadai Traktor 2:2, Mátészalkai Vörös Meteor—Nagykállói SK 4:3, Fehérgyarmati Traktor—Rakamazi Spartacus 3:0, Nagyhalászi Vörös Lobogó—Vásárosnamény 3:2, Kisvárdai Vasas—Kisvárdai Spartacus 4:0, Ny. Dózsa—Demecseri Kinizsi 1:0, Ny. Törekvés—Nyírbátori SK 1:2, Balkányi Traktor—Tiszalöki Építők 2:0. Hétközben újrajátszott mérkőzés: Nagykállói SK—Nyírmadai Traktor 4:0. .1. Kisvárdi Vasas 26 18 3 5 75:34 39 2. Rakamaz 26 15 3 8 75:37 33 3. Tiszalök 25 13 5 7 40:30 31 4. Nagykálló 26 11 8 7 44:22 30 BORSOD MEGYE Mezőkövesdi Spartacus—Sátoraljaújhelyi Törekvés 5:0, Ózdi Vasas II—Kazincbarcikai Vasas 1:0, Sárospataki Törekvés—Putnoki Bányász 1:1, Szerencsi Kinizsi—Borsodnádasdi Vasas 5:2, Bükkaljai Bányász — Somsályi Bányász 2:0. Ormosbányai Bányász—Bánszállási Bányász 3:4. 1. Bükkaljai B. 20 15 3 2 53:17 33 2. Bánszállás 20 13 1 6 63:38 27 3. S.újhelyi Tör. 20 11 2 7 61:27 24 4. Kazincbarcika 20 9 6 5 50:36 24 MISKOLC, megyei jogú város. Diósgyőri Gépgyár —Hejőcsabai Építők 2:0, M. Honvéd—Dr. Vörös Csillag 3:0, M. Haladás—Di. Bányász 0:0, M. Traktor— M. Dózsa 0:1, a 80. percben félbeszakadt, mert egy néző a játékvezetőt megütötte. M. Vörös Meteor—M. Drótgyár 1:0, M. Építők—Perecest Bányász II 2:1, M. Főposta—M. Törekvés II 4:1. Hétközi mérkőzés: M. Építők—M. Dózsa 1:3, M. Haladás—M. Törekvés II 2:7. 1. M. V. Meteor 23 17 3 3 52:21 37 2. M. Dózsa 22 15 5 2 50:14 35 3. M. Építők 33 17 1 5 53:22 35 4. M. Honvéd 21 9 5 7 29:21 23 HEVES MEGYE, Gyöngyösi Bányász— Bélapátfalvi Építők 5:2, Egri Vasas— Gyöngyösi Kinizsi 2:2, Egri Dózsa— Hatvani Kinizsi 2:1, Petőfibányai Bányász — Selypi Kinizsi 2:1, Lőrinci Vasas—Rózsaszentmártoni Bányász 0:1, Hatvani Törekvés—Egercsehi Bányász 1:0, Füzesabonyi Törekvés—Egri Bástya 0:0. 1. Egri Bástya 22 19 2 1 61:10 40 2. Hatvani Ter. 22 49 2 1 74:18 40 3. Gyöngyösi K. 23 17 3 3 73:23 37 4. Egercsehi 22 14 1 7 52:26 29 NÓGRÁD MEGYE, S. Erőmű—Balassagyarmati Törekvés 2:2. Mátranováki Bányász— Zagyvapálfalvi Építők 1:1. Forgács-telepi Bányász—Nagybátonyi Bányász 3:4. Zagyvapálfalvi Bányász—S. Üveggyár 1:2, Kisterenyei Bányász—S. Tűzhelygyár 2:2, Baglyasaljai Bányász —Jobbágyi Vasas 2:0, Salgói Bányász — 5. Vasas II 3:3. Hétközi mérkőzés: Zagyvapálfalvi Építők—Jobbágyi Vasas 6:0. 1. Nagybátony 26 22 3 1 104:23 47 2. Forgács-telep 26 17 4 5 53:30 38 3. Kisterenye 27 15 4 8 57:31 34 4. S. Üveggyár 27 16 2 9 61:50 34 5. Salgótarjáni, SZOLNOK MEGYE. Jászapáti Törekvés-Törökszentmiklósi Bástya 2:1, Jászberényi Vasas—Újszászi Törekvés 4:0, Sz. Törekvés—Sz. Haladás 4:0, Sz. Kinizsi—Kisújszállási Traktor 8:1, Jászberényi Bástya—Sz. Bástya 1:1, Martfűi Vörös Lobogó—Sz. Szikra 1:1, Karcagi Spartacus—Mezőtúri Traktor 0:3. A Törökszentmiklósi Vasas—Kunszentmártoni Bástya mérkőzés elmaradt, minthogy a kunszentmártoni csapat nem jelent meg. 1. Sz. Törekvés 28 24 2 2 1 05:18 50 2. Sz. Kinizsi 27 19 4 4 79:32 42 3. Jászberényi V. 27 18 5 4 74:14 41 4. Jászberényi B. 27 13 6 8 54:36 32 Sz. ■– Szolnoki, BÉKÉS MEGYE. Mezőkovácsházi Bástya—Gyulavári Traktor 1:0, Szeghalmi Traktor—Gyulai Vörös Meteor 2:0, B. Törekvés—Tótkomlósi SK 0:2, B. Dózsa—Mezőberényi Vörös Meteor 3:2, B. Agyagipari Építők—Sarkadi Kinizsi 4:0, B. Vörös Meteor—Orosházi Kinizsi 1:3, Orosházi Bástya—Szarvasi Traktor 1:1. A Gyulai Traktor—Mezőhegyesi Traktor mérkőzést közös megegyezéssel későbbre halasztották. 1. Orosházi K. 27 19 4 4 96:26 42 2. Békéscsabai D. 2 5 5 59:33 39 3. Szarvas 7 27 17 2 8 66:23 36 4. Gyulai Traktor 26 16 2 8 65:35 34 B. Békéscsabai. CSONGRÁD MEGYE. Hódmezővásárhelyi Dózsa—H. Vasas 3:1. H. Bástya- Nagylaki Vörös Lobogó 4:3. H. Építők— Mindszenti Traktor 1:0. Kiszombori Kinizsi—H. Spartacus 0:0. Csongrádi Bástya—Szentesi Törekvés 4:0. A Makói Vasas—Csongrádi Építők és a Szentesi Kinizsi—Szentesi Bástya mérkőzés elmaradt. 1. H. Dózsa 24 19 1 4 79:16 39 2. Makó 23 16 4 3 69:12 36 3. H. Vasas 24 14 7 3 44:27 35 4. Szentesi K. 23 12 6 5 50:23 30 SZEGED, megyei jogú város: Sz. Haladás—Sz. Fűtőhöz 1:0, Sz. Kinizsi — Sz. Vörös Lobogó 2:0, Sz. Vasas—Sz. Törekvés 1:1, Sz. Bástya—Szőregi Törekvés 1:4, Deszki Traktor—Sz. Spartacus 2:0, a 84. percben félbeszakadt. Sz. Dózsa—Sz. Vörös Meteor 2:1, Dorozsmai SK — Sz. Törekvés Postás 5:1, Sz. Építők—Sz. Honvéd 2:1. Hétközben: Sz. Dózsa —Deszki Traktor 4:1. 1. Sz. Törekvés 26 20 5 1 76:17 45 2. Sz. Haladás 25 19 1 5 102:33 39 3. Sz. Dózsa 25 15 8 2 58:20 38 4. Sz. V. Lobogó 27 17 4 6 63:34 38 BÁCS-KISKUN MEGYE. Kecskeméti Kinizsi—Kiskunhalasi Törekvés 4:0, Kiskunhalasi Kinizsi—Tiszakécskei Traktor 4:1, Bácsalmási Bástya—Kecskeméti Építők 3:3, Soltvadkerti SK— Kalocsai Kinizsi 6:4, Bácsbokodi Kinizsi—Garai Traktor 1:0, Kiskunfélegyházi Vasas—Kiskőrösi Bástya 1:1. A Bajai Építők—Bajai Vörös Lobogó mérkőzés a játékvezető meg nem jelenése miatt elmaradt. 1. K.halasi Km. 24 17 4 3 70:17 38 2. Kecskeméti K.* 24 16 5 3 71:18 35 3. Bajai Építők 23 14 6 3 73:19 34 4. K.félegyh. V. 24 15 3 6 58:35 33 * Két büntetőpont levonva. PEST MEGYE. Ráckevei Bástya—Szentendrei Honvéd 4:1. Nagykőrösi Kinizsi —Váci Törekvés 2:2. Abonyi Bástya- Pilisi Kinizsi 1:5. Üllői Törekvés—Szigetújfalusi Traktor 3:1, Pilisi Bányász —Csepel Autó 1:1, Péceli Spartacus— Budakalászi Vörös Lobogó 2:2, Ceglédi Építők—Gyömrői Kinizsi 2:4. 1. Csepel Autó 23 15 4 4 60:20 34 2. Pécel 23 13 8 2 31:16 34 3. Pilisi Bányász 23 14 2 7 48:34 30 4. Nagykőrös 23 11 6 6 35:15 28 FEJÉR MEGYE, Pusztaszabolcsi Törekvés—Sz. Honvéd 2:3, Polgárdi Honvéd —Kincsesbányai Szikra 6:4, Balinkai Bányász—Sz. Vasas 1:6, Ercsi Kinizsi — Sz. Motorjavító 2:2, Pusztavámi Bányász— Martonvásári Traktor 5:2, Sz. Bástya—Sz. Törekvés 2:4, Sz. Építők— Sz. Dózsa 1:3, Sárosdi Traktor—Adonyi Bástya 0:5. 1. Sz. Motorjav. 27 22 4 1 115:31 48 2. Sz. Vasas 27 21 1 5 124:36 43 3. Sz. Honvéd 27 18 4 5 83:27 40 4. Kincsesbánya 27 15 3 9 73:62 33 Sz. — Székesfehérvári, TOLNA MEGYE. Nagymányoki Bányász— Márai Bányász 2:1. Sz. Építők —Hőgyészi Traktor 2:1. Tolnai Vörös Lobogó—Sz. Dózsa 3:4. Sz. Bástya— Paksi Kinizsi 2:3, Őcsényi SK—Dunaföldvári Honvéd 1:6, Dombóvári Törekvés—Dombóvári Bástya 3:3, Simontor,Gyív Vörös Lobogó—Bonyhádi Vasas 2:0. 1. Nagymányok 21 16 3 2 91:20 35 2. Dunaföldvár 22 14 3 5 50:33 31 3. Bonyhád 22 13 4 5 63:28 30 4. Paks 22 11 7 4 48:32 29 Sz. — Szekszárdi. BARANYA MEGYE. Pécsbányatelepi Bányász—P. Vörös Lobogó 5:2, Szigetvári Kinizsi—P. Postás 2:2, Szászvári Bányász—P. Szikra 7:0, Hidasi Bányász — Mecsekszabolcsi Bányász 2:1, P. Kinizsi—Szigetvári Vörös Lobogó 2:1, Pécsújhegyi Bányász—P. Traktor 1:1, P. Építők—Mohácsi Bástya 3:0, P. Haladás —P. Vasas 0:0. Hétközi mérkőzés: P. Postás—P. Vörös Lobogó 2:2. 1. Pécsbányatelep 27 17 7 3 79:31 41 2. P. Vasas 26 16 5 5 65:26 37 3. P. Haladás 25 12 8 5 55:42 32 4. Mecsekszabolcs 26 13 5 8 67:35 31 P. Pécsi. — A Pécsbányatelep— Mecsekszabolcs félbeszakadt mérkőzést a pályán elért 2:0-ás eredménnyel igazolták. A Szigetvári Kinizsi—Mohácsi Bástya (0:0) és a Szigetvári Kinizsi— Pécsi Építők (3:0) mérkőzés eredményét megsemmisítették, s a 2—2 pontot 0:0-ás gólaránnyal a hátul álló csapatok javára igazolták. SOMOGY MEGYE: Balatonboglári Traktor-Siófoki Vörös Meteor 2:2. K. Vörös Meteor—Barcsi Törekvés 2:1, Barcsi Traktor—K. Törekvés 2:0, K. Dózsa— K. Bástya 6:0, Nagyatádi Kinizsi—Marcali Traktor 3:0, Csurgói SK—Fonyódi SK 4:1. A Zamárdi Traktor—K. Kinizsi mérkőzés a kaposváriak meg nem jelenése miatt elmaradt. 1. Siófok 26 18 4 4 69:20 40 2. Barcsi Törekvés 25 15 6 4 50:23 36 3. Balatonboglár 26 16 4 6 66:36 36 4. K. V. Meteor 27 13 6 8 69:44 32 K. — Kaposvári. VESZPRÉM MEGYE Péti Szikra- Ajkai Szikra 0:3, V. Vasas—P. Bástya 4:3, Ajkacsingervölgyi Bányász—P. Vörös Lobogó 2:3, V. Törekvés—Fűzfői Szikra 1:0. Balatonfüredi Vasas—Keszthelyi Törekvés 1:1, P. Traktor—Dudari Bányász 3:0, V. Haladás—Peremartoni Szikra 5:0. Hétközi mérkőzés: Ajkacsingervölgyi Bányász—V. Haladás 1:1. 1. Pápai VL 25 19 4 2 85:23 42 2. V. Haladás 21 15 3 3 61:20 33 3. Ajkacsingerv. 25 13 6 6 51:39 32 4. Veszpr. Vasas 24 14 4 6 47:37 32 V. Veszprémi, P. , Pápai. A Fűzfői Szikra—V. Haladás (1:1) mérkőzés eredményét játékvezetői hiba miatt megsemmisítették, s a mérkőzés újrajátszását rendelték el. A találkozót október 23-án Fűzfőn rendezik meg. KOMÁROM MEGYE: Annavölgyi Bányász—Nyergesújfalusi Viscosa 6:1. Tatabányai Bányász II—Tokodi Bányász 2:1. Almásfüzitői Timföld—Komáromi Vörös Lobogó 10:1. Tatai Vörös Meteor — Esztergomi Sportszerárugyár 4:2. Oroszlányi Bányász—Dorogi Bányagépgyár 0:1. Esztergomi Szerszámgépgyár—Ácsf, Kinizsi 3:0. Komáromi Törekvés—Almásfüzitői Vacmim 0:3. Tokodi Üveggyár—Tatabányai Építők 1:1. 1. Tatab. B. II 26 20 4 2 86:19 44 2. Almásf. Timf. 26 17 4 5 56:16 38 3. Almásf. Vác. 26 16 2 8 49:26 34 4. Észt. Szersz. 26 14 3 9 41:25 31 GYŐR--SOPRON MEGYE. Gy. Textilművek—Gy. Postás 2:3. Gy. Vörös Lobogó—M. MOFÉM 0:2, Kapuvári Kinizsi—Petőházi Kinizsi 4:0, M. Timföld—M. Vasas 0:2, Soproni SOTEX— Gy. Dózsa 6:1, S. Spartacus—Gy. Szerszámgépgyár 0:3. Csornai Dózsa— Csornai Traktor 1:2. 1. M. Timföld 22 13 5 4 38:27 31 2. M. MOFÉM 22 13 4 5 48:21 30 3. M. Vasas 22 11 6 5 45:24 28 4. Kapuvár 22 11 6 5 35:23 28 Gy.. Győri. M. - Mosonmagyaróvári. VAS MEGYE. Kőszegi Vörös Lobogó— Szpartacus 2:0, Sz. V. Lobogó—Sz. Postás 0:1, Sz. Elektromos—Del-l-dömölki Törekvés 0:1, Sz. Bőrgyár—Sz. Vasas 1:2, Sz. Bástya—Csákánydoroszlói Traktor 6:1, Szentgotthárdi Vörös Lobogó—Körmendi Építők 1:0, Sárvári Kinizsi—Sz. Dózsa 2:2. 1. Kőszeg 23 15 5 3 47114 35 2. Sárvár 23 13 5 5 55:30 31 3. Szombath. VL 23 13 5 5 46:26 31 4. Szomb. Dózsa 23 11 5 7 51:33 27 Sz. Szombathelyi. ZALA MEGYE. Bázakerettyei Bányász — Z. Építők 0:0. N. Spartacus — Z. Törekvés 4:3. Z. Vörös Lobogó — N. Törekvés 1:3. Lovászi Bányász — N. Építők 1:3. N. Dózsa—N. Bányász II 3:0. Zalaszentgróti Traktor—Z. Bástya 2:3. Z. Dózsa—Lenti Traktor 4:0. Z. Dózsa 23 22 1 4 82:12 45 2. Z. Törekvés 24 19 1 4 87:26 39 3. Bázakerettye 24 15 5 4 64:27 35 4. Z. Bástya 24 12 5 7 62:55 29 7. — Zalaegerszegi, N.• Nagykanizsai 4 1955. október 6. csütörtök A kispályás kézilabda Hudapest-bajnokságon Férfi I. osztály: Beloiannisz —Lőrinci Fonó 13:11 (8:4). Gyömrői út, V: Pintér. A jól hajrázó Beloiannisz megérdemelten győzött az elbizakodott lőrinciekkel szemben. G: Papp (4), Németh (3), Novics (2), Ignácz (2), Diószegi I, Diószegi II. 111. Aradi (6), Kovács (2), Királyhidi (2) , Vajda. Generátor —Fémáru 33:12 (10:1). Vajda Péter u. V: Madarász. Könnyedén nyert a Generátor. G: Vert (6), Frigyes (6), Bán (6), Zsíros (6), Süle (5), Csányi (3), Pavlovics, ill. Petis II (4), Sima (4), Németh (4). Dózsa—TF 16:13 (6:6). Timár u. V: Sokhegyi. Gyors indítások eredményezték a nagy gólarányt, amelyből a pontosabban lövő Dózsa került ki megérdemelten győztesen. G: Schwajda (6), Rúzsa (3), Szeldek (3) , Verbovszky (2), Kuncz (2), ill. Hurács (4), Mihálydi (3), Jurák (3), Balázs (2), Ludányi. Kábelgyár—Bp. Törekvés 17:13 (7:6). Budafoki út, V: Szűcs. A nyugodtabban játszó Kábel biztos győzelmet aratott, az idegesen játszó palotai csapattal szemben. G: Kincses (5), Szederkényi (4), Szilágyi (4), Hiitter (2), Kormos (2), ill. Solymosi (3), Éliás 13), Vaderma 12), Nedeliczki (2), Ács, Virányi, Kovács. Illatszer—Telefongyár 7:5 (2:4). Sportcsarnoki pálya, 500 néző. V: Schneider. A túl kemény mérkőzésen, a tervszerűbben játszó csapat győzött. G: Bolvári (2), Ágoston (2), Török (2), Horváth, ill. Miklósi (3), Kollár (2). Pamuttextil— Férfiruhagyár 9:5 (2:2). Klapka u. V: Faragó. A második félidőben gyors indításokkal szerezte meg a Pamuttextil a győzelmet. G: Lovász (3), Matusek (2), Mátyási (2), Takács, Tömördi, ill. Máté (3), Dobrovics (2). A Kinizsi —Műegyetem mérkőzés elmaradt, mert a Műegyetem nem jelent meg, s a két pontot a Kinizsi javára írták. Spartacus —Bp. Törekvés 13:5 (7:3). Klapka u. V: Nógrád. Az öt emberrel játszó palotai csapat nem tudta megakadályozni a Spartacus ilyen arányú győzelmét. G: Tóth M. (9), Tomposáé (2), Vargéné, Pólyák, ül. Frigyes (3), Almeszter (2), Pamuttextil —TF 30 (2:0). Alkotás u. V: Varga. Biztos győzelmet aratott a textiles csapat a formába lendült TF-el szemben. G: Némethné (2), Stockbauer. Goldberger— Lőrinci Fonó 31:1 (13:0). Timár u. V: Bácskai. A lőrinciek kapuját mezőnyjátékos védte és emellett csak öt játkossal játszottak. G: Beregszásziné (13), Radics (5), Pfiszter (4), Szendi (4), Jákfalvi (3), Czili (2), ill. Kovácsné. VM - Autótaxi 7:1 (5:0). Baross u., 1000 néző. V: Romvári. A VM gyors, helycserés játékával már az első félidőben biztosította győzelmét. GKulcsár (2), Katona, Vályi, Sótér, Pappé, Zeleiné, ill. Puskásáé. Újpesti Gyapjú — BÖRTEX 4:3 (2:1). Madridi út, V: Csete Izgalmas mérkőzésen a jó formában lévő Jóna lövőerejével nyert a Gyapjú. (4)-,ill. Udvardi (2), Bencséné. Elzett—Bp. Törekvés 7:2 (4:2). Tömöri út. 1: Ördögh. A kapu előtt határozottabb Elzett győzelmét nem tudta kétessé tenni a lelkes Törekvés. G: Bognár (2), Bácskájáé (2), Gesztiné (2), Bagyinné ül Rusznyék, Öllé. VM — Bp. Törekvés O.o u, Magyar. A nagypályás játékosokkal megerősített Törekvés meglepetést ért el a bajnokcsapattal szemben. A bajnokság végeredménye Felszabadulás-csoport 1. Vörös Met. 18 18 -------- 260:132 36 2. Ép. Metró 18 13 3 2 209:129 29 3. Elektromos 18 12 3 3 181:136 27 4. KISTEXT 18 10 1 7 204:194 21 5. Generátor 18 7 3 8 185:183 17 6. Spartacus 18 8 1 10 175:202 16 7. Beloiannisz 13 7 1 10 174:181 15 8. Lőrinci Fonó 18 6 2 10 187:195 14 9. Fémáru 18 1 1 16 134:301 3 10. Gázművek 18 1 — 17 55:111 2 Szabadság-csoport 1. Dózsa 18 16 — 2 319:184 32 2. Kinizsi 18 13 — 5 209:150 26 3. Kábel 18 12 1 5 219:177 25 4. Illatszer 18 11 — 7 177:143 22 5. Pamuttextil 18 9 2 7 143:149 20 6. TF 18 8 2 8 195:169 18 7. Bp. Törekvés 18 8 1 9 266:221 17 8. Férfiruhagyár 18 6 — 12 172:218 12 9. Telefongyár 18 4 — 14 164:232 8 10. Műegyetem 18 — — 18 101:322 — Női I. osztály. Cs. Vasas—TF 7:7 (3:3). Csepel. V: Palvin. Meglepetés! A Kiss Magdát semlegesítő TF megérdemelten vett el egy pontot a bajnokcsapattól. G: Perecz (2), Hamberger (2), Szitásné (2), Tóth, ill. Szabó (4), Szöllösi (2), Orbán. A Törekvés I. nyerte a budapesti teke-csapatbajnokság női rangadóját A Sport utcai pályán bonyolították le vasárnap délelőtt a Törekvés I. MAVAG I női rangadót. A Budapestbajnokság első és második helyezettjének találkozóján nagy küzdelem után 21 fával győzött a Törekvés, s a MÁVAG előnye két pontra csökkent. A férfi bajnokságban a Kinizsi ért el kimagasló teljesítményt: 2615 fát dobtak az élelmezésiek. NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa mellett működő Országos Testnevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp. VIII., Rökk Szilárd utca 6 (Postai címe: Bp 8. postafiók 10.) Távbeszélő: 338—560. Kadja a Sport Lap- és Könyvkiadó Vállalat Kiadóhivatal; Bp. VTI., Baross tér 2. Távb.: 143—629 Terjeszti: Posta Központi Hírlapiroda Vállalat; Bp., V., József nádor tér 1. Távb.: 180—850. Budapesti előfizetés: a kerületi kézbesítő postahivataloknál, vidéken a helyi hirlapterjesztéssel foglalkozó postahivatalokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díj 14 évre 420 Ft. Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön pénteken és vasárnap Szikla Lapnyomda. HÁTRAHÚZÁSSAL SZABADÍT FEL A HÁTVÉD A Csehszlovákia utánpótlás—Magyarország utánpótlás válogatott labdarúgómérkőzésen egy ízben Mráz hátrahúzással mentett közvetlenül a kapu előtt. Ezt a jelenetet mutatja fenti felvételünk. A képen balról jobbra: Varga, Hason, Mráz. Részben eltakarva: Urbán, Orosz, Szimcsák I. (Magyar Fotó: Komlós T. felv.) A Béke Kupa országos asztalitenisz-csapatbajnokságért FÉRFIAK: Bp. Spartacus —Bp. Vasas 11:3. Gy: Gyetvai (3), Farkas J. (3), Semsei, Juhász, a Gyetvai, Semsei-pár (2) és a Juhász, Farkas-pár, ill. Horváth (2) és a Horváth, Grosz-pár. A Pécsi Vörös Meteor —Bp. Vörös Meteor mérkőz,és elmaradt, mert a pécsi csapat nem állt ki Bp. Bástya —Bp. Dózsa 11:9. A vártnál sokkal izgalmasabb, szorosabb volt a küzdelem. Jellemző, hogy minden páros a döntő játszmában 20 fölött ért véget. Különösen Bubonyi és Hámori játszott igen jól. A Dózsa már 8:6-ra vezetett, utolsó mérkőzését azonban (Végh—Sebők) fel kellett adnia, mert versenyzőjének el kellett mennie. Eredményekelől a Bp. Bástya versenyzői: Bubonyi—Földy 2:0, Gál dr.—Hámori 0:2, Sebők— Halász 1:2, Kóczián—Végh 2:0, Gál dr. — Földy 2:0, Sebők—Hámori 0:2, Kóczián—Halász 2:1, Bubonyi—Végh 2:0, Sebők —Földy 0:2, Kóczián — Hámori 0:2, Bubonyi—Halász 2:0, Gál dr. — Végh 2:0, Kóczián — Földy 1:2, Bubonyi—Hámori 2:0, Gál dr.—Halász 2:0, Sebők—Végh 1. n.Kóczián, Bubonyi—Földy, Halász 1:2, Kóczián, Bubonyi— Hámori, Végh 1:2, Gál dr., Ecseri—Földy, Hámori 2:1. NŐK: Alumíniumgyár — Bp. Spartacus 11:3 (1). Gy: Bánáti (3), Tóth (3), Klein, a Klein, Tóth-pár (2) és a Bánáti, Matyase-pár (2), ill. Lukács (2), Roznerné. A Bp. Spartacus másik két játékosa György és Skodikné volt. Bp. Szikra — TTK 11:5. Gy: Jancsó (3), Szarvasné (2), Megyeriné, Tamaska, a Jancsó. Tamaska-pár (2), a Megyeriné. Szarvasné-pár (2), ill. Sípos (3), Szálkai (2), Schmideg. Földgép—MAHART 11:4. Gy: Katicsár (3), Csörgei (2), Katonáné (21. Zoltéi, a Katonáné, Csörgei-pár (2) és a Kancgár. Topár-pár, ill. Lugosiné (21. Rozgonyiné és a Rozgonyiné, Rozgonyipár. t * Hírek, Eredmények Szombaton és vasárnap a Népstadionban semmiféle igazolvány nem érvényes belépésre. Az ,,A”-jelzésű állandó pályabelépőkre az OTSB pénztára csütörtök délelőtt 9 órától szombat délelőtt 10 óráig adja ki a jegyeket. Az ,,A”-jelzésű sajtó- és fotóigazolványokra az OTSB agit.-prop.-osztálya kizárólag pénteken 9-től 14 óráig ad ki belépőket! ATLÉTIKA A Vörös Lobogó KELTEX vasárnapra kiírt ifjúsági és serdülő II—III. o. versenye elmarad. A Bp. Vasas csütörtökön 16.30 órakor férfi ifjúsági svédváltót és férfi ötös gerelyhajító-csapatversenyt rendez. A Haladás Testnevelési Főiskola minősítő versenyének jobb eredményei. Diszkosz: Nagy S. 44.40, Bácsi 39.30, Bognár 39.21. Gerely: Kulcsár 64.49, Zay 57.87, Nagy S. 52.78. Kalapács: Zsivóczky 52.81, Zlinszky 45.53. Diszkosz női: Bucsányi I. 41.88. A Béke Kupa egyéni csapatverseny harmadik fordulójában elmaradt két fővárosi verseny közül a II. osztály A-csoport versenyét a Bp. Honvéd (Tüzér utca, 9.30), a III. osztály B-csoport versenyét a Bp. Dózsa (Vízművekpálya, 9.30) rendezi meg vasárnap délelőtt. Szekszárd felnőtt bajnokságának jobb eredményei. Nők. 100 m: Bicskei 12.7. Súly: Győrffy 10.36. Diszkosz: Györffy 32.16. A „Szabad Ifjúság” mezei versenyek során Szegeden 130-an indultak. Szegeden Trényi (Sz. Törekvés) 50.22-t, Katona (Sz. Haladás) 49.27-et dobott kalapáccsal. Szombathely felnőtt bajnoksága során Szabó Gy. (Sz. Törekvés) 43.86-ot, a nők között Subosics (Sz. Spartacus) 36.89-et dobott diszkosszal és Czvikovics (Sz. Törekvés) 3253 ponttal 18,92. 143, 28.4, 13, 495) nyerte a női ötpróbát. Nagykanizsán a városi bajnokság keretében Erdős (II. Bányász) 1:21:42-t gyalogolt 15 km-en. BIRKÓZÁS Pécsett kerül sorra az országos ifjúsági szabadfogású bajnokság október 15-én és 16-án az egyetem nagytermében. Eddig az MTSEyll. a Traktor 11, a Dózsa 12, a Szikra 7, a Honvéd 12, a Bányász 7, a Vörös Lobogó 10, a Bástya 10, a Kinizsi 12, a Törekvés 12, a Vasas 12 versenyzőt nevezett. A Haladás SE csak a szombat-vasárnapi bajnoksága után jelöli ki az országos bajnokságon induló birkózóit. KÉZILABDA Az országos nagypályás bajnokságért. Férfi I. osztály: Bp. Vasas —Bp. Haladás 18:11 (10:5). Mező u„ 300 néző. V: Garamvölgyi. Az időnként jól játszó Haladás nem tudta kétessé tenni nagyobb tudású ellenfele győzelmét. G: Megyeri (4), Csíki (4, kettőt 13-asból), Fekete (4), Horváth II (3), Kiss (2), Talpos, ill. Baják (5, valamennyi 13-asból), Ramotsa (2), Hrabovszky (2), Lászlóffy, Csikász. Jő: Nagy, Horváth I. Csíki. Megyeri, ill. Baják, Kenéz. OB II. IX. forduló: Kazincbarcikai Bányász-Szolnoki Törekvés 9:8 (4:3). Sajószentpéter. V: Lehoczki. L. Fonó— Ganzvagon 17:4 (5:3). Gyömrői út. V: Milkovics. B. Építők—Törökszentmiklósi Kinizsi 12:8 (5:5). Békéscsaba. V: Szabó. Tatabányai Bányász—B. Törekvés 7:6 (5:4). Békéscsaba. V: Tordai. Debreceni Traktor—Bp. Traktor 6:5 (3:3). Népliget. V: Pusztai. X. forduló: Békéscsabai Törekvés—T. Kinizsi 10:6 (4:2). Törökszentmiklós. V: Szolnoki. L. Fonó—Békéscsabai Építők 15:8 (5:4). Gyömrői út. V: Csapó. D. Traktor—Kazincbarcikai Bányász 10:5 (5:2). Debrecen. V: Kulcsár. Sz. Törekvés—Ganzvagon 8:4 (2:1) Szolnok. V: Pusztai. LABDARÚGÁS NB tartalékbajnokság. Bp. Szikra — KISTEXT 4:3, Pénzügyőrök — KISTEXT 4:0, Bp. Szikra—Gödöllői Dózsa 1:2, Bp. Gyárépítők—Bp. Vörös Meteor 12:0. SAKK A Vörös Meteor vegyes sakk-mester -versenyt rendez 2 nemzetközi mester, 8 mester, 3 mesterjelölt és 3 I. oszt. sakkversenyző részvételével. Az október 4-i 1. forduló eredményei: Négyesy dr.—ifj. Honfi 0:1, Klüger—Hajtányi, Grób—Tapasztó 0:1, Pogáts—Hacsak '. A Mészáros—Tipary, Weinberger— Somogyi és a Bárczay—Érdy dr. játszma függőben maradt, a Gereben — Jeney mérkőzést későbbre halasztották. A versenyt a Vörös Meteor II. ker.. Mártírok útja 67. szám alatti helyiségében bonyolítják le. játék kedden, csütörtökön és pénteken 16.45 órától 21.45 óráig. TEKE Béke Kupa CSB eredmények: Férfiak. Szegedi csoport: Makói Vasas —Szegedi Törekvés-Postás 2449:2418, Kecskeméti Törekvés—Szegedi Kinizsi 2366:2349, Szegedi Törekvés—Ceglédi Bányász 2353:2327, Szegedi Dózsa Kecskeméti Dózsa 2384:2251, Kecskeméti Vasas—Szegedi Bástya 2534:2386, Kecskeméti Építők — Kecskeméti Dózsa 2471:2238, Szombathelyi csoport: Szombathelyi Bőrgyár—Soproni Bástya 2500:2313, Szombathelyi Törekvés —Szombathelyi Vörös Meteor 2395: 2296, Soproni Építők—Zalaegerszegi Bástya 2269:2249, Szombathelyi Bástya— Soproni Selyemipar 2423:2389, Soproni SOTEX—Nagykanizsai Bányász 2252:2153. Kaposvári csoport: Kaposvári Bástya— Kaposvári Vörös Meteor 2235:2194. A szombathelyi csoport élén ez a helyzet: 1. Szomb. Bőrgyár 18 17 1 42400 34 2. Soproni Építők 18 16 2 43521 32 3. Szomb. Törekvés 17 15 2 40422 30 4. Szomb. V. Meteor 18 10 8 41470 20 Győri csoport: Pápai Vörös Meteor-Győri Pamutszövő 2368:2331, Győri Törekvés—Győri Lenszövő 2446:2351, Pápai Vasas—Győri Vasas 2537:2431, Győri Gyapjúfonó—Pápai Vörös Lobogó 2443:2397. Oroszlányi Bányász — Győr, Szerszámgépgyár 2340:2210. Pápai Építők—Péti Szikra 2358:2340. TERMÉSZETJÁRÁS A Spartacus SE szombaton és vasárnap a Mecsekben rendezte meg országos természetjáró egyéni bajnokságát. Az éjjel-nappali versenyen 15-en indultak. Győzött Torma :Bp) 441 hibaponttal Guzsely (Bp) és Muskát (Pécs) előtt. ÚSZÁS Tótkomlóson vasárnap jól sikerült megyei úszóversenyt rendeztek. A pontversenyben a Békéscsabai Traktor lett az első 259 ponttal a Békéscsabai Spartacus (2a1), az Orosházi Kinizsi (104) és a Tótkomlós FSK (97) előtt. Jobb eredményeit. 100 m ifj. női gyors: Moldrich Eta (B. Traktor) 1:18. 33 egyh. m úttörő leány mellúszás: Rácz (B. Traktor) 27. 33 egyh. m úttörő leány hátúszás: Rácz (B. Traktor) 29.1. 100 m ifj. női hátúszás: Moldrich 1:27. 100 m serdülő fiú gyors: Dán (Orosháza) 1:15. TOTÓ A 40. hét hivatalos eredménye. Beérkezett 1 178 828 darab szelvény, felosztásra került 2 121 891 forint. I. osztály: 12 találat 3156 forint 25 fillér (168 darab 12 találatos szelvény van). II. osztály: 11 találat 120 forint (4416 db). III. osztály: 10 találat 19 forint (37 191 db). A II. és III. osztályú nyeremények kifizetése csütörtökön, az I. osztályúaké pedig kedden kezdődik.