Népsport, 1955. november (11. évfolyam, 216-235. szám)

1955-11-24 / 231. szám

­A spartatoábon tűnt fal A népligeti Bástya-pályán történt a budapesti spartakiádon. Szi­táló esőben vágott neki az 5 kilomé­teres távnak a férfi gyaloglók mező­nye. A salakpálya csúnya volt a kétnapos esőzéstől, itt-ott tócsák fény­lettek rajta. — Nem lesz itt komoly verseny ** legyintettek a szakemberek. Az első körök után, amikor közepes iramban, tömör bolyt alkotva haladtak a ver­senyzők, úgy látszott, hogy a szak­értőknek lesz igazuk. De a második kilométer után egyszerre megélénkült a küzdelem. Egy nyúlánk, fiatal fiú hirtelen robbantott és másodpercek alatt méterekkel húzott el a többiek­től. Csak egy versenyző eredt a nyo­mába, s ezután ők ketten alkották az élmezőnyt. Az utolsó előtti körben azon­ban a nyúlánk fiú lerázta magáról társát és mintegy félkörös előnnyel, fölényes győztesként ért a célba. A hangszórón át hamarosan hirdet­ték is az eredményt. — Első Kovács László, Ideje 26:14.2 ... ^ Ki ez a Kovács László? « kér­dezgették egymástól a nézők. — Ezen a rossz talajon nagyon szép eredményt ért el... ~ Lehetséges, hogy minősített ver­senyző és jogosulatlanul indult — ta­lálgatta valaki. Mert a spartakiádon bizony előfordult egy-két eset, amikor III., sőt II. osztályú sportoló indult el a kezdők számára kiírt versenyen... Nos, ilyen gyanú Kovács László ese­­tében nem foroghat fenn! Még a nyáron történt, hogy Kovács Laci és még jónéhány hozzá hasonló, tizenhat év körüli fiú a budafoki duna­­ágba járt fürödni. Amint az ilyenkor szokásos, nemcsak úszkáltak, hanem valóságos „kis olimpiát” rendeztek a finom, homokos parton. Szerepelt a m­űsoron a kődobástól kezdve a vízi­birkózásig szinte valamennyi szám. Sőt, hogy az oda- és visszamenőt se legyen unalmas, gyaloglást is beiktat­tak a műsorba. Ebben a versenyszám­ban Szakács Jóska volt az ,,örökös baj­nok”. Kovács Laci megirigyelte tőle ezt a címet. — Miért ne győzhetném le én Jós­kát? — tépelődött. Magános edzésekbe fogott és augusztus végefelé már egyenrangú ellenfele volt Szakács Jós­kának. „Új tehetség tűnt fel! .. — mondták a szakemberek, amikor Kovács László elsőéves ipari tanuló, kezdő sportoló a budapesti spartakiád 5 km-es gya­logló számában, szabályos gyaloglás­sal, jó eredménnyel fölényesen győzött. Szeptemberben Laci iskolájában, a 27. sz. MTH-Intézetben is megkezdő­dött a toborzás a kerületi spartakiádra. Kovács Laci benevezett a gyaloglásra. Elindult a versenyen és­­ megnyerte. Ő, aki sohasem atlétizált! Csak a duna­­part környékén, magánszorgalomból. És nem volt tagja még az iskola sport­körének. Ezek után már megnöveke­dett önbizalommal lépkedett a Népliget kopaszodó fái alatt október 9-én, vasár­nap reggel­­ a budapesti spartakiád döntőjére. És a döntőben első lett!. . . — Nem hittem, hogy győzhetek — mondja. — Úgy gondoltam, az is szép lesz, ha az első hat közé kerülök. Könnyen ment a gyaloglás a verseny elején, aztán robbantottam ... s a többi már ismeretes ... — Nagyon szeretem a ker­ékpár spor­tot is — vallja be. — Még nem tudom, gyalogló legyek-e vagy kerékpáros versenyző . .. Mind a kettőt szeretném csinálni... Ez persze — versenyszerűen — ne­hezen megy. Lacinak döntenie kell. Mi azt ajánljuk neki, hogy — bár ke­rékpársportunkra alaposan ráférne az erősítés — maradjon a gyaloglásnál, hiszen eddigi eredményei alapján a gyaloglásban érhet el leginkább sike­reket. Vajon mi történt a spartakiád-döntő óta? — Tagja lettem a 27. sz. MTSK-nak — mondja. — Két edző, Villányi és Kapusi oktat. Rendszeresen járok tor­natermi edzésre. Kapusi bácsi — az ismert gyaloglóversenyző — először nem akarta elhinni, hogy a Népliget­ben elért eredményem valós. De amióta a Vasas-pályán ellenfél nélkül is 27 percen belül tettem meg az 5 kilo­métert, már nem kételkedik .. . Reméljük, a tizenhatéves, tehetséges Kovács László nem fogja elhanyagolni az edzéseket. Főként a szorgalmas gyakorláson múlik, hogy néhány év múlva nagynevű versenyzőket is le­győzzön. Elek György Vidéki egyéni sakkbajnokságok Heves megye egyéni sakkbajnokságá­nak végeredménye: 1. Juhász dr. (Eg­ri Bástya) 11.5, 2. Krupánszki (Gyön­gyösi Kinizsi) 11, 3. Szabolcsi (E. Bás­tya) 9.5, 4. Haray (Gy. Kinizsi) 9.5, 5. Kis® (E. Bástya) 8, 6. Barkóczy dr. (E. Bástya) 6.5, 7. Szigetváry (Gy. Kinizsi) 6.5, 8. Tóbián (Gy. Kinizsi) 6. 9. Vin­­cze (Parádeasvári Üveggyári SK) 5.5, 10. Ficsor (Gy. Vasas) 5.5, Hl. Földes (E. Spartacus) 5.5, 12. Szalay (Recski Bányász) 4.5, 13. Varga (Gy. Kinizsi) 1. 14. Nyerges (Pétervásári SK) 0 pont. Debrecen város egyéni sakkbajnok­sága a befejezéshez közeledik. Jelenleg ez a helyzet az élcsoportban: Filep (D. Haladás) 14 pont (15 fordulóból), Daró­­czi (D. Haladás) 14 (17), Vajas (D. Va­sas) 11.5 (15), Sípos (D. Bástya) 8.5 (14), Kalmár (D. Vörös Meteor) 8.5 (15), Bocs­kor dr. (D. Vörös Meteor) 8.5 (16). A labdarúgó Magyar Népköztársasági Kupáért DEBRECEN, megyei jog­ú város. A második forduló eredményei: D. Vörös Meteor—D. Kinizsi 4:0, D. Tatarozó— D. Állomás 2:1. Berettyóújfalusi Vörös Meteor—D. Ruhagyár 4:0, D. Haladás — D. Mezőgazdasági Akadémia 1:0. NÓGRÁD MEGYE: Salgótarjáni Bástya —Zagyvapálfalvi Építők 3:3. Zagyva­­pálfalvi Bányász—Kazár­ Bányász 4:3, Balassagyarmati Dózsa—Balassagyarma­ti Törekvés 2:0, nagy meglepetés. Bo­­csárlapujtői Bányász—Baglyasaljai Bá­nyász 4:1, ez, is nagy meglepető®. BÁCS-KISKUN MEGYE. Garai Traktor —Bácsbakodi Kinizsi 6:2. Kecskeméti Kinizsi—Lajosmizsei SK 8:1. A Tisza­­kécskei SK—Kiskunma­jsai SK és a Kis­körösi Bástya—Bácsalmási Bástya mér­kőzésit a hátul álló csapatok lemondták. BARANYA MEGYE: P. Haladás—P. Kinizsi 2:1, P. VL—P. Építők 2:0, Pécs­­újhegyi Bányász—P. Postás 0:0 (a P. Postás jutott tovább), P. Vasas—Me­­cserkisza­bolcsi Bányász 1:1 (az M. Bá­nyász jutott tovább), P. Bástya—Sziget­vári Kinizsi 2:3, Magyarbólyi SK—Be­­remandi Építők 1:9, Sellyei VM—Sziget­vári VL 2:7, Villányi Traktor—Mohácsi Bástya­­4:2, Komlói Béta-akna—Szász­vári Bányász 1:1 (az Sz. Bányász ju­tott tovább), P. Szikra—P. Traktor 8:4. VESZPRÉM MEGYÉBEN 26 csapat részvételével november 27-én indulnak meg a labdarúgó M­NK küzdelmei. A hétvégi labd­arúgó-m­­sor SZOMBAT NB II. Keleti csoport: Bp. Törekvés— Szegedi Haladás, Szőnyi út, 13.30, Ben­­kő; VL KISTEXT—Gödöllői Dózsa, KIS­­TEXT-pálya, 13.30. Gaál G.; B. Építők— Bp. Vörös Meteor, Békéscsaba, 13.30. Kaposi S.; K. Dózsa—Sálig. Vasas, Kecs­kemét, 13.45, Katona. VASÁRNAP Az Európa Kupáért: Magyarország — Olaszország, Népstadion, 13, Latusev (szovjet). NB II. Keleti csoport: M. Törekvés— Debreceni Törekvés, Miskolc, 13.30, Huszka; P. Bányász—Bp. Szikra, Pere­ces, 13.30, Fekete II A.; Ny. Építők— Ózdi Vasas, Nyíregyháza, 13.30, Köszt­­ner. Nyugati csoport: V. Bányász—Sop­roni Törekvés. Várpalota. 13.30, Soós II­I.; Gy. Törekvés—Sztálinvárosi Va­sas. Győr. 13.30, Kelen; T. Bányász— Bp. Gyár­építők, Tatabánya. 13.30, Sza­bó I.; N. Bányász—Törekvés Szállítók, Nagykanizsa. 13.30, Markovics; K. Do­­hánygyár—Kaposvári Kinizsi, Mező u., 13.30, Szaffián; Pénzügyőrök—Váci Bástya, Pasaréti út, 13.30, Rozsnyay; K. Bányász—Bp. Spartacus, Komló, 13.30, Dobszay; Vasas Dinamó—Pécsi Törekvés, Gergely u., 13.30, Angyal. Osztályozó mérkőzések az NB II-be jutásért. I. csoport: Kőszegi VL—Bás­tya VTSK, Győr, Textil­pálya, 13.30, Bánkuti I. A.; Mosoni Vasas—Zalaeger­szegi Dózsa, Pápa, 13.30, Révész L.; Almásfüzitői Timföld—Veszprémi Hala­dás, Sztálinváros, 13.30, Bebessy. II. csoport: Siófoki Vörös Meteor—Kiskun­halasi Kinizsi, Pécs, 13.30, Horváth Béla; Nagymányoki Bányász—Pécsbá­­nyatelepi Bányász, Kaposvár, 13.30, Horváth J.; Székesfehérvári Motorjavító —Gázművek, Tata, 13.30, Pósfai. III. csoport: Kisvárdai Vasas—Egri Bástya, Diósgyőr, 13.30, Kádár E.; Debreceni Honvéd—Nagybátonyi Bányász, Bihari u.,­­10, Fehérvári; VL SORTEX—Miskol­ci Dózsa, Gyöngyös. .113.30, Hamar. IV. csoport: Bp. Építők—Orosházi Kinizsi, Kiskunhalas, 13.30, Farkas II. Jacquard —Hódmezővásárhelyi Dózsa, Szarvas. 13, Kaposi I.; Csepel Autó—Szegedi Tö­rekvés, Kiskunfélegyháza, 13.30, Kuko­­nya. SZABÁLYTALAN SZERELÉSI KÍSÉRLET Dacsev elkésve nyúlt az előretörő Ughy elé és így a becsúszó szerelés szabály­talanná vált. Dacsev ugyanis nem a labdát érte el a lábával, hanem­­ Ughy elé lépett. A csepeli csatár azonban átugrotta Dacsev lábát, továbbfutott a labdával, a játékvezető pedig nem fújta le az esetet, mert az előnyszabályt alkalmazta... A megyei labdarúgó-bajnokságok végeredményei Baranya megye * 4 büntetőpont levonva. A megyei TSB a Szászvári Bányász —Pécsi VL (2:11) és a Szászvári Bá­nyász-Törekvés Pécsi Postás (2:1) mér­kőzés eredményét meg sem­miért­ette és a két-két pontot 0:0 gólaránnyal a há­tul álló csapatok javára írta. A két Utolsó kiesett a megyei baj­nokságból. Tolnai megye 1. Pécsbánya­telep 30 198 385:3246 2. Pécs­i Vasa© 30 186 670:31­42 3. Sz­i­getvá­ri VL 30 149 755:3­737 4. M.­sztabolics 30 15 51070:3935 5. Szászvár 30 15 31257:41­33 6. Pécsi VL 30 145 1165:5033 7. Pécsi Haladás 30 12 81058:5432 8. Pécsi Kinizsi 3043 6115­3:51232 9. Hidas 30 118 1146:4630 10. Pécsújih­egy 30 10101043:4430 11. Pécsi Épí­t­őik 30 10 81250:4828 12. Pécsi Postás 308 101240:6326 13. Mohács 30 11 41537:7726 14. Pécsi Traktor 309 61550:6724 15. Szigetvár 1­0.* 308 81437:4820 16. Pécsi Szikra 30­ 22817:113­2 1. Nagym. B. 26203 3107: 2443 2. Bonyh. V. 26­174 5 80: 3238 3. D.­földv. H. 26­173 6 56: 3537 4. Sz. Bástya 26138 5 56: 2734 5. S.­torny. VL 26138 5 53: 3034 6. Paksi K. 26137 6 50: 3633 7. D. Törekvés 26126 8 61: 5430 8. Márai B. 26122 12 65: 4626 9. Sz. Dózsa 2611 6 12 63: 5325 10. Tolnai VL 269 611 43: 4924 11. Sz Építők* 266 713 39: 58 l0 12. Őcsényi SK 264 220 50:110­­0 13. Hőgyészi Tr. 263 122 29:1167 14. D. Bástya* 262 1­24 38:1203 *­­ Egy-egy büntetőpont levonva. Sz. " Szekszárdi, D. " Dombóvári. Vívó-versenyek vidéken A Salgótarjáni TSB vasárnap orszá­gos III. osztályú tőrvívó-versenyt ren­dezett. Női tőr: 1. Füreder (S. Vasas). 2. Pálföldi (S. Bányász). 3. Percze (Bp. Dózsa). Férfi tőr: 1. Dománszky (Bp. Törekvés). 2. Pálfi (Bp. Dózsa). 3. Fü­reder (S. Vasas). A Pécsi TSB által rendezett területi vívó CS­B-re a szombathelyi és a szé­kesfehérvári versenyzők nem érkeztek meg, így a k­ard- és párbajtőr-verseny elmaradt. Pécs és Kaposvár vívói a tőrvívásban mérték össze erejüket. Férfi: Pécs—Kaposvár 9:7. Gy: Lajos (3) , Czigány (3), Antal (2), Szök­lőei, ül. Keserű (4), Magyar, Szigetvári, Gécsi. Nők: Pécs—Kaposvár 8:8 (találatarány 12:12). Tisravívás után a pécsiek 12:4- re győztek. Ennek eredményei: Szabó (4) , Villányi (3), Túrós (3), Gáli (2), Ml. Vincze I (2), Vincze 11, An­ba. Hódmezővásárhelyen bonyolította le a Csongrád megyei TSE az egyik terü­leti vívó-csapatbajnokságot. Női tőr: 1. Szegedi Törekvés (Vajda, Tari, Kiss, Szappanosnál, 2. Hódm, Vörös Meteor, 3. Békéscsabai Bástya. Férfi tőr: 1. Sze­gedi Törekvés (Mónus dr., Halász, Va­dász, Csányi, Szendrényi), 2. Szegedi Haladás, 3. Szegedi Dózsa. Kard: 1. Hódm. Vörös Meteor (Papy, Kiss B., Sipka, Ónodi. Kormány), 2. Szegedi Tö­rekvés, 3. Szegedi Haladás. NÉPSPORT A Magyar Népköztársaság Miniszter­­tanácsa mellett működő Országos Test­­nevelési és Sportbizottság lapja. Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Szerkesztőség: Bp., VIII., Rökk Szilárd utca 6. (Postai címe: Bp. 8. postafiók 10.­ Távbeszélő: 338—560. Kiadja a Sport Lap és Könyvkiadó Vállalat Kiadó­­hivatal: Bp., Vill., Baross tér 2 Távb.: 143—629. Terjeszti: Posta Köz­ponti Hírlapiroda Vállalat: Bp., V. József nádor tér 1. Távb.: 180—850 Budapesti előfizetés: a kerületi kézbe­sítő postahivataloknál, vidéken a helyi hírlapterjesztéssel foglalkozó postahiva­talokban és postai kézbesítőknél. Előfizetési díj 14 évre 42 M FL Megjelenik: hétfőn, kedden, csütörtökön, pénteken és vasárnap. Szikra Lapnyomda 3 forint 30 fillérért nagy összeget nyerhet a Totón! 1955. november 24. csütörtöki 4 A Béke Kupa országos asztalitenisz-csapatbajnokságért FÉRFIAK: Bp. Vörös Meteor —Bp. Va­sas 11:4. Gy: Csender (3), Szepesi (2), Sidó (2), a Sidó, Csender-pár (2) és a Szepesi, Jekel-pár (2), ill. Horváth (2), Grosz, Atkári. Bp. Bástya —Iparterv 11:3. Gy: Bubonyi (3), Sebők (2), Gál dr. (2), Ecseri (2), a Bubonyi, Sebök­­pár és a Gál dr.. Ecseri-pár, ill. Lippai és a Back, Varényi-pár (2). Szegedi Ha­ladás— Győri Törekvés 11:5. Gy: Hu­gyecz (3), Megadja (2), Lukács (2), Zsengellér, a Lukács. Hugyecz-pár (2), és a Zsengellér, Megadja-pár, ill. Hege­dűs (2), Gáspár (2) és a Hegedűs, Gás­­pár-pár. Fások—Z. Dózsa 10:10. Gy: Pé­­terfi (4), Benyák I (2), Esek, a Péterfi, Benyák I-pár (2) és a Benyák II, Esek­­pár, ill. Földy (3), Balázs (2), Hámori (2), Végh (2) és a Hámori, Balázs-pár. NŐK: Z. Dózsa —Földgép 11-6. Gy. Marosvölgyi (4), Kárpáti (3), Kovács (3), a Kárpáti, Marosvölgyi-pár, ill. Csörgei, Katonáné, Kancsár, a Katoná­­né, Csörgei-pár (2) és a Kancsár. Zöl­­lei-pár. Alumínium —Bp. Szikra 11:4. Gy: Bánáti (3), Mátyásé (2), Tóth (2), a Mátyásé, Bánáti-pár (2), a Klein, Tóth-Sár (2), ill. Szarvasné (3), Tamasika.­p. Kinizsi— TTK 11:3. Gy. Baranyainé (3), Mossóczy (2). Máté, Sági II. a Ba­­ranyainé. Sági II-pár (2), a Mossóczy, Máté-pár (2), ül. Sípos (2), Schmideg. A Bp. Vasas —Debreceni Bástya mérkő­zésre a debreceni csapat, a Miskolci Építők—Debreceni Vörös Meteor mér­kőzésre a D. Vörös Meteor nem jelent meg. Hírek, Ez A jó gyűjtő jutalma... „Van-e vas- és fémhulladék?” — kérdezgetik házról házra járva a soproni úttörők. Versenyben állanak egymással és a győztes jutalma nem kevesebb, mint vasúti jegy Buda­pestre és vissza, no meg egy be­lépőjegy a Magyarország—Olaszország labdarúgó-mérkőzésre. Szaporán gyű­lik a vas- és fémhulladék a MÉH- telepre és az elsőség kérdése még nem dőlt el. Steuer Miki, a Halász utcai Általános Iskola 7. osztályá­nak tanulója vezet 30 mázsával Bendl Jani 13 és Barta Jani 12 má­zsás gyűjtésével szemben. Melyikük lesz a boldog győztes, aki vasárnap ott lehet a Népstadionban? Akárme­lyikük győz , részletesen elmesél mindent a társainak , ezt megígér­ték .. *★ A Szegedi Bástya üzemi és hivatali csapatok részére 5 sportágban körmér­kőzéseket írt ki. A labdarúgó-tornát a Városi Tanács első csapata, a férfi röp­labda-tornát a Seprőgyár, míg a női röplabda-tornát a Gyógyszertár Válla­lat csapata nyerte meg. Az asztali­­teniszben és tekében még folyik a küzdelem, a sakk-csapatmérkőzéseket pedig december elején kezdik el. ★ Berettyóújfaluban a közeli napokban megalakul a községi sportkör. Az új sportkör négy szakosztállyal — atlé­tika, torna, kerékpár, röplabda — kezdi meg működését. •­ A Tatabányai TSE az elhunyt munka­ érdemrendes, kétszeres sztaha­novista Németh Imre vájár emlékére labdarúgó-tornát rendez 12 csapat részvételével.★ Veszprémben 30x16 m-es új korszerű tornatermet építettek. Az újonnan épült terem nagy­obb szabású versenyek meg­rendezésére is alkalmas. Első verseny­ként a megyei tornász-bajnokságot ren­dezték benne, s a versenyzők egyszerre öt szeren mutathatták be tudásukat. Az új tornaterem a Dózsa­városi általános iskola tornaterme. EDMÉNYEK KÉZILABDA Hatvan csapat részvételével indult meg a küzdelem Debrecenben a helyi Néplap álltal kiírt teremkézlabda ku­páért. A mérkőzések színhelye a D. Törekvés hosszú ideig garbonaraskit­ár­­nak használt, de újabban szépen rend­­behozott tornacsarnoka. Nagy érdeklő­dés mellett az első fordulóiban a kö­vetkező eredmények születtek. Nők, I. osztály D. Bástya—D. Bútorgyár 22:2, D. Törekvés—D. Szikra 18:2, D. Kini­zsi—D. Vörös Lobogó 12:3, Nyíregy­házi Traktor—Nyíregyházi FSK 7:5, D. Törekvés—Nyíregyházi Traktor 15:3, D. Dózsa—D. Vörös Meteor 11­:5. Férfiak, I. osztály: D. Törekvés Járműjavító— D. Törekvés Postaigazgatóság 13:12, D. Vasas—D. Dózsa 15:15, D. Dózsa—Nyír­egyházi Traktor 30:14, D. Haladás- Törekvés Közlekedés 15:9, D. Vörös Me­teor—Nyíregyházi Traktor 25:22. LABDARÚGÁS A Magyarország —Olaszország váloga­tott labdarúgó-mérkőzést vasárnap 13 órai kezdettel játsszák le a Nép­stadionban. Előtte 12 órakor az OTSB meghívásos kerékpáros salakpályaver­senyt rendez, később a MOHOSZ repülőmodellezői tartanak bemutatót. Latasev, a magyar—olasz mérkőzés szovjet játékvezetője, két partjelzőjének kíséretében pénteken érkezik Buda­pestre. A labdarúgó játékvezetők tanácsa Új helyiségbe költözött (VI., Bajcsy Zsilin­szky út 31., II. 3.). A távbeszélő szám változatlan maradt. Az NB I tartalékbajnokságért. Bp. Honvéd —Bp. Kinizsi 3:1 (3:0). Üllői út 135. V: Gurszky. A Bp. Honvéd az I. félidőben ötletesen játszott, szünet után a Bp. Kinizsi került nagy fölénybe, de nem tudta kihasználni gólhelyzeteit. G: D. Szabó (2), Budai, ill. Kertész. Jó: Solti, Budai, D. Szabó, ill. Kispéter, Kertész, Ombódi. Szeged ifjúsági válogatottja—Szeged­környéki falvak ifjúsági válogatottja 7:3 (2:2). Szeged, 2000 néző. V: Kasza F. Barátságos mérkőzés. RÖPLABDA öt megye — Fejér, Győr-Sopron, Ko­ntárom, Vas és Veszprém megye — te­rületi bajnokságába való jutásért osz­tályozó mérkőzéseket játszottak az öt megye férfi és női bajnokcsapatai. Fér­fiak: 1. Szombathelyi Építők 6 p., 2. Győri Kinizsi 4 p., 3. Sárbogárdi Bás­tya 2 p., 4. Tatabányai Bástya 2 p. Nők: 1. Vasegerszeg 6 p., 2. Tatabá­nyai Bányász 4 p., 3. Pápai Traktor 2 p., 4. Győri VL Textil 0­­., 5. Szé­kesfehérvárt VM törölve. Mindkét cso­portból az első kettő jutott a területi bajnokságba. AZ OTSB KÖZLI, hogy a Népstadionban november 27-én sorra kerülő Magyarország —Olaszor­szág válogatott labdarúgó-mérkőzésre semmiféle igazolvány nem érvényes. Az OTSB által kibocsátott „A” jelzésű ál­landó pályabelépőkre az OTSB pénztára november 25-én (pénteken) 9 órától, no­vember 26-án (szombaton) 10 óráig ad ki jegyeket. A Sportcsarnokban november 26-án megrendezésre kerülő Santelli-kupa kardcsapat-versenyre semmiféle igazol­vány nem érvényes. Az OTSB által ki­adott „A” pálya- és tribün-pályabelé­­pőkre az OTSB pénztára november 25-én (pénteken) 9 órától, november 26-án (szombaton) 10 óráig adja ki a jegyeket. A Hódmezővásárhelyi Dózsa és a Hód­mezővásárhelyi Zalka Máté kispuska­versenyén Bíró Lászlóné érte el a leg­jobb eredményt. Férfiak: 1. Somogyi (H. Dózsa) 30/268 k. e., 2. Daru I. (H. Zalka Máté) 265. Nők: 1. Biróné (Szegedi Dó­zsa) 30/274 k. e., 2. Tóth (Sz. Dózsa) 258. Az OTSB agitációs és propaganda osztálya mind a magyar—olasz labda­rúgó-mérkőzésre, mind a Santelli-kupa vívóversenyre kizárólag november 25-én (pénteken) 9 és 13 óra között adja ki a jegyeket (II. emelet 212. sz.). ASZTALITENISZ Az asztalitenisz ifjúsági válogatott keret december első felében kezdi meg felkészülését az 1956. évi ifj. Európa­­bajnokságra. A keret tagjai: Férfiak: Váradi, Jancsó, Braun, Regőczi, Mahán, Skultéti, Jokel, Erdei, Gelle. Nők: Hei­­rits, Kézdorf, Boros, Vető, Cserteg, Roz­­gonyi, Bandi. ATLÉTIKA A Bp. Honvéd az idény befejezéség még három dobóversenyt rendez: csütörtökön (14.30 órakor), vasárnap (10.30 órakor) és kedden (14.30 óra­kor) a Tüzér utcai pályán. A műsoron valamennyi férfi és női dobószám sze­repel, érdemes és i. o. felnőtt, ifjúsági versenyzők indulhatnak helyszíni neve­zéssel. BIRKÓZÁS Az észak-dunántúli területi szabad­fogású Béke Kupa CSE utolsó forduló­ját szombaton és vasárnap rendezték meg Szombathelyen. Eredmények: Székesfehérvári Dózsa—Tatabányai Bányász 6:2, Szombathelyi Törekvés— Sztálinvárosi Vasas 8:0, Dorogi Bányász—Győri Dózsa 7:1, Tatabányai Bányász—Győri Dózsa 6:2, Dorogi Bányász — Szombathelyi Törekvés 5:3, Székesfehérvári Dózsa—Győri Dózsa 8:0, Szombathelyi Törekvés—Tatabányai Bányász 4:4, Győri Dózsa—Sztálin­városi Vasas 6:2. A torna végeredmé­nye:­­1. Székesfehérvári Dózsa 24 p, 2. Tatabányai Bányász 17 p, 3—4. Dorogi Bányász és Szombathelyi Törek­­vés 13—13 p, 5. Győri Dózsa 12 p, 0. Sztálinvárosi Vasas 3 p. Az alföldi területi szabadfogású Béke Kupa CSB végeredménye. Felnőttek: 1. Szegedi Törekvés, 2. Légierő (Szol­nok), 3. Kalocsai Kinizsi. Ifjúságiak: 1. Szegedi Törekvés, 2. Szegedi Bástya, 3. Gyomai Traktor. A Salgótarjánban megrendezett terü­leti szabadfogású csapatbajnokság ered­ményei: Debreceni Törekvés—Ózdi Va­sas 4:4, Salgótarjáni Vasas—Debreceni Törekvés 5:3, Ózdi Vasas—Salgótarjáni Vasas 6:2. ÖKÖLVÍVÁS Barátságos mérkőzés: S. Bányász-Diósgyőri Vasas 11:7. Salgótarján, 500 néző. Gy: Botos, Vanó, Szerémi, Garas, Garádi, ill. Tóth, Gável II, Kruzse, Bar­­cza—Gável I döntetlen. SPORTLÖVÉSZET ÜGETŐVERSENY csütörtök délután 17 órakor TORNA Diósgyőrött rendezték meg Borsod megye férfi és női tornász-bajnokságát. A verseny a megye tornasportjainak erőteljes fejlődését bizonyította. Több mint 120-an indultak. A nők csoport­jában az igen tehetséges Várhelyi (Bükikaljai Bányász) I. osztályú érték­szintet ért el 109,3 ponttal. Női II. osz­tály: 1. Ham­mera (Bükkaljai Bányász) 107.5. Férfi II. osztály: 1. Tóth (Dr. Vasas) 108. Szabolcs megye felnőtt tornász-baj­noksága. Férfiak: 1. Vedres (Nyíregy­házi Törekvés) 112 pont. Nők: 1. Vár­nagy (Ny. Törekvés) 97.5 pont. TEKE Országos Béke Kupa CSE. Szombathelyi csoport Végeredmény 1. Sz. Törekvés 22 20 2 52292 40 2. Soproni Építők 22 19 3 53469 38 3. Sz. Bőrgyár 22 18 4 52196 36 4. Sz. V. Meteor 22 13 9 50865 26 5. S. Selyemipar 22 10 12 51075 20 6. S.­SOTEX 22 10 12 51016 29 7. S. Postás 22 9 13 50424 18 8. S. Bástya 22 8 14 50317 16 9. Sz. Bástya 22 7 15 50282 14 10. Zalaeg. Bástya 22 7 15 46747 14 11. Sz. KISKER 22 6 16 50436 12 12. Nagykanizsai B. 22 5 17 40928 10 Sz.­­ Szombathelyi, OSZAS Ózd—Miskolc városok közötti úszó­ver­senyt rendeztek a miskolci uszo­dában. 100 yard férfi gyors: Fellegi (M) 58.4. 100 m női pillangóúszás: Kapusi (O) 1:25.8. 100 y női hátúszás: Nagy (M) 1:17.5. 200 y férfi mellúszás: Czifra (O) 2:43. 100 y férfi hátúszás: Obert (O) 1:09.3. 400 y férfi gyors: Urbancsok (M) 4:54.6. 200 y női mellúszás: Kani­­zser (O) 3:07.2. 100 y női gyors: Nagy (M) 1:08.7. Pontversenyben: Ózd 63. Miskolc 58 pont. TOTÓ A vigaszdíj 45—47. heti időszakában a 45. hét 9 találatos szelvényeivel nyer­tek. Beérkezett 7625 db szelvény, fel­osztásra került 1 134 478 forint, nyere­mény szelvényenként 148 forint 75 fil­lér. A nyeremények kifizetése kedden kezdődik. Sportkörök! Figyelem! Sportolóit minősítéséhez szüksé­ges hivatalos nyomtatványok: OTSB 21 Minősítési nyilvántartó karton db Ft —.10. Rsz. 201 Minő­sítést, rajtengedélyt kérő jegyzék db Ft —06 Rsz. 204 Jegyzőkönyvi kivonat db Ft —.05. Rsz. 251. Minő­sítési igazolvány db Ft 2.—. Kaphatók a nyomtatványokat áru­sító megyei boltokban, vagy után­­vételezett szállításra megrendelhe­tők a Sportpropagandánál, Buda­pest, Vili Rákóczi út 57/a.

Next